Nemzeti Ujság, 1935. szeptember (17. évfolyam, 198-222. szám)

1935-09-01 / 198. szám

Badoglio tábornagy, az olasz nagyvezér­kar főnöke, Párisba érkezett Holitscher Károly gazdasági főtanácsos, a hetvenéves veszprém megyei Gazdasági Egyesület elnöke Sir József, a leggyorsabb magyar futó győzött a berlini „öt nemzet versenyen“ Novágh Gyulát választották meg a Magyar Műkedvelők Szövetségének elnökévé TOBORZÓ írta: Nyiszt­or Zolt­n Néhány hét választ el mindössze bennünket attól a megszokott, de min­dig új örömet fakasztó dátumtól, me­lyet nálunk Katolikus Nagygyűlésnek neveznek. A felhívás egy szimbóliku­­san szép és mélyértelmű plakátba öl­töztetve már ott virít az utcasarkon s a kép és a szimbólum hallatlanul kife­jező nyelvén már magától verbuvál és toboroz. A magyar katolicizmusnak lehetnek nagy örömei és nem kisebb keserűsé­gei, de az elsőt elhallgattatva, a máso­dikat elfojtva, a tiszta lélek kiegyen­súlyozottságával száll táborba a Kato­likus Nagygyűlések napjain. Ha semmi más nem volna ez az évről-évr­e meg­ismétlődő Katolikus Nagygyűlés, mint tömegek felvonulása s vezérek bemu­tatkozása vagy helycseréje, gondola­tok, álmok, tervek kipattanása, megfe­­szülése s mérhetetlenül nagy tömegek átitatása és egy frontba állása,­­ már akkor is történeti missziót teljesítene. Ha néha ugyanis a közéleti események kiszámíthatatlan hullámverésében el­fogná az embert a gond, keserűség vagy kishitűség a katolicizmus jövőjét illetőleg, ez a nagygyűlés újra mindig megvigasztal és lelket önt mindnyá­junkba. Ilyenkor meglátjuk és a velő­kig megérezzük a gyűlések fa köm­e­netek tarka szinpompáján s ezerszeres viszhangján keresztül, hogy ebben az országban a többség, az elseperhetet­­len többség, amelyikkel mindig szá­molni s­e,mi nélkül sem cselekedni, sem sakkhúzást csinálni nem lehet — mi vagyunk. Akit néha elkeserítenek a hangos betyárszálak, amelyek nyug­talan vagy tehetetlen inferioritásuk­­ban epét köpnek felénk, akit kishitűvé roskaszt az a sok sziszegő fullánk, rej­tett tőr vagy nyílt támadás, mely elle­nünk fenekedik, tudja meg, hogy ez éppen nagyságunk, hatalmunk, és erőnk miatt van. A mérget csak azért keve­rik, a tőrt csak azért helyezik, a min­dig újra felharsanó nagy veszélykiál­tás csak azért van, mert sokan vagyunk és töretlen erőben vagyunk. Mindjárt kevesebb volna a zaj és a harci lárma, ha a magyar katolicizmus összeomlott vagy omlóban lévő vár volna! De mert a hatalom a katolicizmus­nál legfeljebb eszköz, de sohasem cél, nem ez az elsődleges szempont! Ne­künk sokal fontosabb és szívünket in­kább remegteti meg az a tudat, amit a Katolikus Nagygyűlés tud a legimpo­­zánsabban demonstrálni, hogy túl a politikai, gazdasági, közéleti, irodalmi vagy művészi Magyarországon van egy szakrális, szent Magyaroszág is. Ebben az országban nemcsak izmok feszülnek vagy petyhüdnek, nemcsak lázas agyak építenek vagy romboljak, dolgoznak vagy csatáznak, r­er­ük mezőgazdasági és ipari erec ..­.-jeis; vagy gondok vannak, hanem tündöklő, Isten csillogó ruhájában járó lelkek is, egy nagy lelki közösség is, mely túl a napi gondokon és a világi bajokon az örökkévalóság perspektívájában áll s nemcsak­ földi, hanem egy magasabb küldetés tudatában égi hivatást is tel­jesít. A magyar csak úgy vészelhet át a jelen bajain, ha a lelkét épen és tö­retlenül megőrzi. Ezt a lelki épséget és töretlenséget pedig hiába fogják po­litikai ígéretekkel vagy közgazdasági reményekkel öntözni és ápolni, ha a szakrális Magyarország — intézményei­vel, és szellemével, törvényeivel és ha-­­ gyományaival, szentségeivel és szentel- / j ményeivel — kivész belőle! ] / Az örökkévalóságnak a leheletét és szemléletét lehetetlen meg nem érezni / / a Katolikus Nagygyűlések témáin és [ ] tárgysorozatain. Minél kegyetlenebbé és kíméletlenebbé válik a harc a poli­tika vagy közélet, a hatalom vagy az erőszak koncai körül, annál inkább magába vonul a katolicizmus, ősi erői­nek a legmélyebb forrásaihoz húzódik vissza s Így az értékek skáláján mind magasabbra hág. A futó pillanatok emberi csak hadd marakodjanak a je­len kérészéletű frázisain! Csak „hadd kössék magu­kat vagy üdvösségüket a ma felkapott, holnap lenézett, de min­denesetre, örök változásokban hempergő emberi ideálokhoz! A katolicizmus — ősi tapasztalatokkal felvértezve — szinte elnéző közönnyel nézi a jobb ügyhöz méltó tusakodásokat s szemét, erejét, tervét és tömegeit oda irányítja, ahol a lét vagy nemlét, a győzelem vagy bukás igazi forrásai rejlenek. Ezért tűzte vezető témául már a ta­valyi Katolikus Nagygyűlés elé a csa­lád gondolatát s logikus következtetés­ként ezért akarja az idén a gyermek képét és varázsát, felvonultatni és meg­csillogtatni az egész ország színe előtt. Ereje és hatalma nem a pillanatnyi A PILLANAT A hatás egészen rendkívüli volt, ami­kor egyszer csak megállt a motor süket dörgése és a vakító villanyfényben úszó repülőgép-kabin megingott és megreme­gett. Valószínűleg zuhant, mert az asz­­szony úgy érezte, hogy a gyomra feléme­­lyedü­kt és fojtogatóan felszáll a torkáig, oldalt nézett s a szomszédja is egészen zöld volt, kísértetiesen zöld, a kísérteties fényben. Az óriási légi állat, amely tompa dörgéssel rohant előre velük s szélben és is éjszakában, a roppant alu­mínium test, az acélmotorok, nikkel­­rudak, bőrfotelek, üvegablakok s a tizen­­kétszemélyes gépen hét utas és két pilóta, azonkívül berendezés, bőrön­dök, — mindez csupa súly volt: ott hányódtak a szeles, koromfekete éjben. Körülöttük a dühödt, viharzó és sötét légóceán, alattuk és mögöttük elveszően, egész bizonytalan fényszivárgással egy sötétvörösen derengő csillag, a napnyugta visszfénye. A nap ugyan már akkor le­nyugodott, amikor Le Bourget-ben fel­szállta­k az éjszakai járat induló gépére, de ebből a magasból még jól látszott az elveszően és sötétvörösen derengő fény­sáv. Egyébként a föld egészen sötét volt alattuk, kísérteties volt ez a koromfekete csillagtalan mélység,­­ valahol a Vogé­­zek felett járhattak. A lámpák, mintha vörösebben és sötétebben égtek volna a rémülettől, vagyis inkább attól, hogy azok is kevesebb áramot kaptak, mióta leálltak a motorok. Elölről a vezető fülkéje felől egy pil­lanatra megjelent az egyik pilóta és ideges nyugalommal nyugodtságra in­tette őket: nincsen semmi baj, a gép siklórepülésben van, azonkívül nemso­kára újra megindulnak a motorok. Úgy tetszett, mintha egyenesen az asszony­hoz intézné ezt a biztatást, végre is ő volt az éjszakai járat egyetlen női utasa, a többiek mind férfiak voltak. Egy frankfurti lap párisi tudósítója, megle­pően fiatal és meglepően híres ember, olyan megjelenéssel és modorral, akár egy nagy állam külügyminisztere, egy alacsony, lompos és kövér párisi mér­nök, egy fiatal férfi túlságosan szabá­lyos eleganciával és kínos pontosságú francia beszéddel, a feje felett két kicsi és finom bőrtáska, névjegytartóval, va­lamint különös névvel és nagybetűs Bukarest jelzéssel, egy jóindulatú, nyu­godt, kövérkés, vörösesszőke belga ban­kár és két angol fiatal­ember. Köztük az asszony, egészen egyedül, és egészen kicsinnyé veszve a rémülettől, zöld arc­cal, amelyből érezte, hogy vértelen. A pilóta, aki hozzá beszélt, egészen fiatal volt, karcsú, barnaarcú férfi, éles, tiszta és jeges pilantású kék szemekkel, emlé­keztette valakire, de nem tudta meg­­állapítani, hogy kire, már el is tűnt. Egy pillanatra rá azonnal fölhallatszott a gép dörgése, a repülőgép megremegett, úgy rémlett, hogy ez a szilárd erő, amely eddig és előrevonszolta az űrben, hogy újra megragadja és acélos rázkódással rohan vele ismét előre. De az egész csak pillanatig tartott. A gép újra magára maradt- s ingani és lengeni kezdett, a padló félelmetesen ferde lett a lábuk alatt és az asszony úgy érezte, hogy a mosolya is ijesztően ferde és merev, amellyel a szomszédjára néz — a frankfurti német világlap pá­risi tudósítója volt a szomszédja —, s annak vonásai is merevek és barázdások lettek, míg hősiesen össze nem szedte magát — Nem lesz semmi baj! — kezébe vette az asszonynak a rémülettől szürke és (különös!) ráncossá lett kezét, mindkét keskeny, kicsiny, hideg kezet, gyűrűivel, egyiken drótvékony platinagyűrű volt, benne parányi, gyémánt, a másokon kes­keny arany karikagyűrű. A férfi is karikagyűrűt viselt az ujján, milyen furcsa, csak a Le Bourget-i repülőgép csarnokában mutatták be őket egymásnak és mégis ez a bizalmas mozdulat, pedig mind aketten máshoz tartoznak. Ez a mozdulat egészen emberi volt, hiányzott belőlük a férfi és a nő között való min­den kapcsolat; a férfi megveregette kezét és igyekezett megnyugtatni, mondatai még itt is, a magasban és a halálos ijedtségben is azok a korrekt, fényes és csiszolt mondatok voltak, amelyek oly híressé tették cikkeit. De az arca a követ­kező pillanatban,­krétafehér lett, mert el­kezdtek zuhanni. Igen, valóban zuhantak lefelé, s akár­milyen különös, de ez a lefelé zuhanás nem volt különösebb testi emóció, csak valami halvány és gyenge érzés, a rémü­let csak azért volt, mert a gép egészen váratlanul még jobban előrebukott. Az asszony hátradőlt, azzal a lehetetlen ösz­tönnel, hogy ellensúlyozza ezt az előre bukást, közben szorosan arca mellett érezte a bőrkarosszék támlájának éles, új, különös bőrillatát, érezte arcán a könnyeket, amelyek lefolytak arcán és a bőrön, s annak a bőriskolatáskának illa­tát érezte, amelyre ráhajtva a fejét, kis­lánykorában sirt s azután minden át­menet nélkül akkori kertjüket látta egy gyönyörű és tiszta késő őszi napon, a fá­kat aranyvörösben, azután egy tó illa­tát érezte, a Bódeni-tó volt,­­szürkén és viharosan, hullámai fehér rongyokként vonulta­k a part felé, ezt a látványt egy­szer napokig nézte egy nyaralásuk utolsó elborult napjaiban a penzió abla­kából, utána vegyszerek éles és szúró illata merült fel emlékezetében, a tün­döklő klinikai szoba, első szülése után... A képek száguldva, valószínűtlen fény­nyel rohantak el előtte, hibátlan plasz­­ticitással, kissé ezüstös sugárzásban tündökölve, mint a film képei, hiszen filmszínésznő volt s felbukkant benne ez is, a műterem, a lámpák, szemvakító élességével és sugárzó hőjével, és a külö­nös és perzselően száraz illat, amit a fel­vételek közben lehet érezni — s könnyek­től nedves ajkai ■ egyszerre csak össze­­rándultak a kínos és zavaró emléktől —, az emlék csak ebben a pillanatban vált érthetetlenül gyötrővé és zavarossá — és ez Garry Gordon ajka volt. Együtt ját­szottak Londonban, ahol az asszony a gyönge­­ és édes Stuart Máriát játszotta a készülő nagy történelmi filmben, úgy ÍRTA: IJJAS ANTAL Lapunk mai száma 32 fillér . .(i. • Ma ingyen Szalon- és Képes-melléklet! Időjárás msmm — - -- __ — — ^ — • Megbukott ^ €Sdet»mt?bbiden XVII. évfolyam 198. szám 4 VASÁRNAP 4 Budapest 1935 szeptember 1 .­­le­li rendelet

Next