Nemzeti Ujság, 1937. január (19. évfolyam, 1-25. szám)

1937-01-01 / 1. szám

Puky Endre, a negyvenéves közigazga­tási bíróság elnöke Néhai Rerrich Béla, a szegedi Dóm-tér tervezője, kapta a Kisfaludy Társaság Greguss-érm­ét Vaszy Viktor vezetésével hajóra szálltak az Amerikában vendégszereplő egyetemi énekesek Kassa Gábor festőművész kiállítása va­sárnap nyílik meg a Műteremben 'll fU! ni luiiiiiii . i i 1 i uinriTAiuvjnLii __________ Javult a pápa állapo »d­ő Qiui­­ eltávolítják a leütése* esek «nhmbnhi ^ polgári lakos• vsz. LTClff’ IL II TTTCliJ s».~.srs ben kő­ . incidens Német­iliihen XIX. évfolyam I. szám ♦ PÉNTEK + Budapest 1937 januárt °P“la TÖRTÉNELMI VARIAN Írta: BARANYAY LAJOS Itt, ezen a vártán, közel két évtized óta áll ort a katolikus magyar lelkiis­meret. A világtörténelem egyik legke­­serűbb korszakának szörnyű viharában, a nemzeti élet egyik legválságosabb megpróbáltatásának fergetegében éber­séggel és elszántsággal tartja az őrsé­get a magyar katolikus újságírás azzal a felelősségtud­ással és azzal a lelkiis­meretességgel, amelyre nagy hivatása kötelezi. Esztendőnek fordulásán, ha visszanézünk és előre tekintünk, meg kell itt mondanunk: nehéz esztendő, ke­mény harcok nehéz esztendeje múlt el fölöttünk és válságos év új nagy küz­delmeinek megyünk elébe. Ha tavaly, a most elmúlt év küszöbén meg kellett kettőznünk a sajtó őrtornyában ébersé­günket és elszántságunkat, az új év ka­pujában ezt a készültséget épp ilyen erővel és épp ilyen gondossággal kell fenntartanunk. Új évben új utat követeltünk egy év­vel ezelőtt, új esztendő napján a ma­gyar nemzet felelős vezetőitől, mert egy párturalmi rendszer, amelyet ide­gen eszmék telítettek, látszott fenye­getni legnagyobb értékeinket. Mikor a magyar politika sötéten hullámzó vi­zeire a szónak s a gondolatnak, a hit­nek és a meggyőződésnek fénycsóváit napról-napra ráirányítottuk, hármas kötelességet teljesítettünk. Kötelességet az evangéliummal szem­ben a hit védelm­ében 3 béke és s sze­retet ; a )o­­.v*"-Tt. vzeTitív, a ’­ro­dalmi igazságosságot s a nemzetek kö­zötti igazságosságot kell hogy meghozza embernek és világnak. Kötelességet a szentistváni királyság kipróbált ezer esztendős nagy eszméjé­ben, amely az ősi alkotmány várában kell, hogy egyesítsen minden magyart. És kötelességet a magyar katolikus­­ság szellemi, hatalmi és anyagi birtok­­állományának megvédelmezésében. Hálát adhatunk a Gondviselésnek, hogy e három fronton a becsületes har­cot eredménnyel küzdhettük végig. Ebben az elmúlt esztendőben vilá­gossá vált az egész magyar társadalom előtt, hogy a keresztény hit és világné­zet az egyedüli biztosíték a pogányság és istentelenség támadásaival s az osz­tályharc moszkvai rémének szellemi és gazdasági felforgatásaival szemben. S hogy a világrengésben egyetlen szilárd pont áll győzelmesen és tündöklőn: Szent Péter római kupolája! De megtanulhatta az elmúlt évben a magyar nemzet azt is, hogy emberi ha­talmasságok, vezéri tündöklések, min­denkit és mindent elnyelni akaró mohó pártszervezkedések mulandók s veszen­dők. De örök, egyedül örök Szent István koronájának a fénye és megingathatat­lan a magyar alkotmányosságnak ön­­kormányzásra, lelki függetlenségre és emberi szabadságra alapozott vára. A legmeggyőzőbb tapasztalat azon­ban a katolikus társadalom számára az a tény, hogy öntudatos összefogásun­kon és elszánt együttakarásunkon semmiféle hatalmaskodás és merészke­­dés nem győzhet s minden ellenük irá­nyuló támadás visszaveréséhez megvan intó­t­lan az erőnk és készségünk. - o., S.-t: nui int s impt-iu jegyeznünk­­ ezt a három nagy tanulságot, hogy nemzetünk és magunk sorsának irá­nyítását az uj esztendőben ehhez mér­jük és eszerint vezessük. Minden magyar erőt össze kell fogni arra, hogy a kereszténységet és az európai civilizációt a Dunavölgyben meg tudjuk vétni,s,minden uj vészedes­­emmel szember­is s minden jó szándé­­kot egyesítenünk kell arra, hogy a ma­­gyar társadalomban lebontsuk a válasz­­tófalakat és a corpus jurisba utat nyit­­sunk a társadalmi igazságosság szelle­­mének, mert ezt a szellemet kell ér­vényre emelnünk a politikai, gazdasági­ és társadalmi élet egész vonalán, össze kell szedni minden erőt, hogy, a Szent Korona teljessége minél hama­rabb helyreálljon s a magyar alkotmá­­nyosság, önkormányzat, a lelki függet­lenség és az emberi szabadság olyan biztosítékot kapjon a jövőre, hogy itt soha senki még egyszer álmodni se merhessen ebeknek megingatásáról­ vagy leigázásáról.­­ És meg kell szervezni a magyar kato­­­­licizmus tömegerejét és szellemértékeit egyformán az önérzetnek és az öntur­t­u­datnak méltóságteljes és békességéé, de i­g­e határozott és megfélemlíthetetlen fa­lanxába. Mert nem elég, hogy többé minket senki kihívó hetykeséggel ne tá­madhasson, szellemi és anyagi, erkölcsi és politikai birtokállamányunkban meg ne háborítson, hanem az is kell, hogy­ jogaink és érdekeink minden vonalon ma­radéktalanul érvényesülhe­senek. Azt mondottuk tavaly, fe­lorolt­­a a maffvai katolikus társadék­a köv­­eté­seit: „Új esztendő küszöbén és az ó­ év utolsó óráiban őszintén el kellett mon­danunk mindezeket, abban a remény­ben, hogy szavunk nem lesz hiábavaló és az eddig követett kormánypolitiká­ban megtörténik végre az olyan régen várt és annyira szükséges változás.“ Ezt a követelésünket teljesítette az e. ~an* e..scwndi£ amely, »rr» 's alkalmas, adott, hogy a magyar katolikus társada­lom megmutathassa erejét és egységes akaratát. Az új esztendőnek azonban meg kell hoznia azt, amit ezen a helyen az el­múlt év első napján célnak tűztünk ki hogy következzék el „a magyar közélet ŐNAGYSÁGA ÉS AZ INGGALLÉR GERGELY ISTVÁN Alig tudok dolgozni hivatalomban, any­­nyira izgat a vízió, mint készül most ott­hon a tűzhelyen kedvenc falatom, a pe­csenyék hamupipőkéje, a felsál, szinte hallom a kaproskáposzta szortyogását a barna angol főzőedényben. Raff imász em­ber vagyok, tehát kedvelem a naivitást emberben, irodalomban, művészetben, ételben egyaránt... Mikulás óta ma ka­pom az első emberséges ebédek Imhot, az előzmények. Amikor a Miklós-napi vendégségből hazatértünk, őnagysága ekként kivánt jóéjszakát: — Maga hízásnak ereszkedik, Mókusom. Elnéztem ma este, mint feszül a szmoking nadrágja, pedig bő volt övben és reszket­tem, minden pillanatban lepattanhattak volna magáról a mellénygombok. Nem baj, egy kis diéta segíteni fog. Másnap reggelire — kövér pirilés­ kávé, sonka és vajas zsemlye helyett — keserű, üres teát tettek elém egy fél darab két­­szersülttel. Kétségbeesve szabadkoztam: — Hova gondol, asszonykám!... Még cigarettázni sem lehet ezután a löty után... — mire hízelgésre fogta a dolgot: — Nem akarom, hogy az én fürge mó­kusomból lomha medve legyen. Még hogy halljon a bridzspartinál: — Pocako­­sodik az urad, te! Szeretem hallani, hogy szép emberpár vagyunk. Őrizzük meg a tiszta vonalat... Az én asszonykám nagyon szép, jól tudja, hogy szép, hiú magára is, hiú még az urára is. Balsejtelmekkel telve ballagtam a napi robotba. Amúgy mel­lékesen kérdeztem titkáromtól: — Mondd csak, elhíztam, igaz? — Hova gondol méltóságod — ször­­nyü­lködött erőltetett hitetlenkedéssel a fiú — karcsú, mint egy hadnagy... mint egy hadapród... igazán hadap­ród ... méltóságod. — Stréber! — gondoltam. A fitosorrú gépírók­isasszony­tól r­a­vaszab­bul megfo­galmazott kérdéssel akartaim megtudni az igazságot: — Hála Istennek, bízom... Igaz!... Észre venni? — Óh, csak a pocakos férfi az igazi férfi — lelkesült a kis ravasz — vala­mire való nőnek csak a kövéres ember tetszik. És milyen jól áll méltóságodnak ez a helyes kis pocakosság. Nagy kíváncsian ülteon az ebédhez. Számomra: forró vízzel leöntött spenót, egész kétszersülttell és két darab főtt krumpli. Asszonykám pedig leplezetlen gyönyörűséggel ment neki a stájer pou­­lard-nak. — Nem gondolja, édes, hogy az a disz­harmónia a két fogás között némileg kí­nosan érinthet engem. Nem érzi gyön­­gédtelenségnek, hogy itt eszi előttem az illatos sült szárnyast, míg én . . . — Nem értelek, mókus, te drága — amikor le akar fegyverezni, tegez, tudja, hogy a „te“ szócska az ő szájából ellen­állhatatlan — tegyük fel, nekem kellene fogyókúrát tartanom, ami nem eshetik meg ugyan, mert olyan anyagból va­gyok, ehetem akármennyit, akár­mit, de tegyük fel . . . nem ennél te a sült csir­kéből? — és álmélkodva nézett rám kék babaszemével. — Mit tennél, mondd! — Veled legelnék, veled együtt, spenó­tot, káposztát, répát, hogy a sült csirke láttára ne fogjon el kínzó, meddő étvágy. Ebéd közben őnagysága számára cso­magot hoztak a könyvkereskedésből. Né­hány színes füzet, ilyen címekkel: Az el­hízottad­­ veszedelmei lélektani szem­pontból. — Zsír, cukor és keményítő tar­talmú ételektől óvakodjunk! — Étrend és receptek fogyókúra számára — stb. Te­hát szakszerű és tudományos előkészüle­tek, szabályrendeletek, tanulmányok az én lekoplalta­tásom céljából. — Holnap tegnapot tart — hangzott a vigasz a legközelebbi jövőről. Másnap délben borjúpörköltet és túrós­csuszát hozattam a hivatalba. Csak­hogy... Igen, csakhogy! Férjnek szület­tem, százszázalékos férjnek. Egy asz­­szony, egy konyha kerek e világon! Sze­mem sincsen más asszonyra, ínyem sin­csen idegen falatra. Óh, a mi konyhánk! Szakácsnők jönnek, szakácsnők mennek, fehérkötényes asszonykám csak rendelke­zik, de hogy-hogy nem, mindig ugyanaz marad az ize, a formája mindennek, ami asztalunkra kerül és őnagysága is szeret enni, tud is enni, egy fiatal vadászeb fogacskáival áll neki az ételnek, igaza van, fogyaszthat akármennyit, akármit, megőrzi az álsoványság tiszta vonalát. Eszik jókedvűen, elfogulatlanul, bőven — hála a jó Istennek, mert bajok vannak többnyire az olyan nővel, aki unottan piszkál villájával a tányérban. Az este fontoskodva kérdezi asszony­kám: — Tudja-e, mikor áll elő a hízás? — és diákmódra felmondta a leckét: — Hí­zás akkor áll elő, ha az elfogyasztott étel­mennyiség kalóriaértéke magasabb, mint a munka folyamán elhasznált kalória ér­téke, vagyis, ha kalóriában túl dús táp­lálkozás történik. A fölösleges tápanya­gok zsír alakjában lerakódnak a szerve­zetben. — Érti? Érdekli? Nem értettem. Nem érdekelt. De gyom­rom minden délben hűtlenkedett, bár sóvár honvágyat érzett az otthoni konyha tökéletes fogásai után. Utálkozva mond­tam le a vendéglői kicsapongásról, sza­lonnával, kolbásszal, sajttal éltem titok­ban. De ez nem az igazi. Úgyszólván fá­zott a gyomrom. — Csak jót akarót, mókus, vigasztalt a drága. — Figyellek. Értek hozzá. Em­lékszem, amikor boldogult a puska — és itt könnybe lábadt a szeme — sová­­nyodni kezdett, mert az is baj, —remeg­tünk, mikor egyre bővült rajta az ing­gallér, f­eje szennykének ... nézni is rettenetes volt... Már oda se hallgattam. Másnap három garnitúra inggallérral gazdagodott szekrényem a hivatalban: 43, 44 és 45-ös számúval. Rendes szá­mom 42. Lapunk mai száma 16 fillér

Next