Nemzeti Ujság, 1937. március (19. évfolyam, 49-71. szám)

1937-03-02 / 49. szám

fi , I JA- rv v. HiDQenivop nyilatkozata aRUtpolintiaro Volntató időid atsenalra indult " i® NEMZETI UJSHTflj e Szipcseki Tend~ XIX. évfolyam 49. szám + KEDD + Budapest 1937 március 2 . Onni Talas, budapesti finn követ a százéves Kalevaláról tartott előadást a rádióban Dollinger Gyula professzort tiszteletbeli doktorává avatja a debreceni Tisza István egyetem Dr. Siklóssy László, a parlamenti gyorsiroda főnöke, nyugalomba vonult. Utóda dr. Hazay Árpád lett A tisztviselő és a kormányzat A hétfőn kezdődött közigazgatási továbbképző tanfolyam ünnepélyes megnyitó ülésén igen okos, értékes és tanulságos beszédek hangzottak el. Ezt el kell ismernünk akkor is, ha ezeket a beszédeket véletlenül a kormány tagjai mondták. A miniszterelnök, az iparügyi miniszter és a belügyi államtitkár előadása figyelemreméltó és korszerű megnyilatkozás, amely joggal érdekli nemcsak a tanfolyam résztvevőit, hanem az egész közvéleményt is, amely fokozott éberséggel kíséri a közigazgatás munkáját és azokat a törekvéseket, amelyek a közigazgatást javítani, egyszerűsíteni és tökéletesíteni akarják. Az elvek, amelyeket a megnyitó ülés szónokai hangoztattak, általános érdekűek és megfelelnek azoknak a kívánalmaknak, amelyeket a nagyközönség a továbbképző tanfolyamhoz fűz. Ellenzéki ember is elmondhatta volna ugyanezeket a nyilatkozatokat, legfeljebb hozzáfűzhette volna az alább következő megjegyzéseket. A továbbképzés önmagában véve nem elegendő arra, hogy a közigazgatást megjavítsa és a közigazgatási tisztviselők munkateljesítményét fokozza, eredményesebbé tegye. Nem az a cél, hogy minél több vizsgát letett és képesítés szempontjából minél jobban minősített tisztviselő nyomorogjon. Tisztviselőképzésünk végeredményben fölötte áll az európai átlagnak és szakismeret tekintetében eddig is igen kiváló volt. Annak a munkának az elvégzéséhez, amely a közigazgatási tisztviselőre hárul, egyetemeink, főiskoláink, tanfolyamaink bő és sokoldalú képzettséget adnak. Csak helyeselni lehet, ha az alapos tanulással megszerzett diplomát nem tekintik a képzettség lezárásának és módot adnak a tisztviselőknek arra, hogy magasnívójű tanfolyamokon megismerhessék az új elveket, alkalmazkodhassanak az idők változásához. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a gyakorlat — főképpen a közigazgatásban — a legjobb tanítómester és az állásban levő köztisztviselő folyton tanul. Az élet maga is szelektál és csökkenti annak a szelekciónak a jelentőségét, amelyet tanfolyamokkal és újabb vizsgákkal akarnak keresztülvinni. A tisztviselői kar nívójának az emelését, munkateljesítményének a fokozását, véleményünk szerint, a legjobb tanfolyamnál is jobban szolgálná, ha a munkamegosztásról történnék igazságosabb gondoskodás és ha megélhetésükről intézkednének emberségesebben. Másik megjegyzésünk, hogy a közigazgatást jobban el kell különíteni a napi politikától, mint ahogyan az eddig nálunk történt. Senki sem gondol arra, hogy a közigazgatási tisztviselőt gépalkatrésznek tekintse, aki hidegen és szenvtelenül hajtsa végre a törvényeket, rendeleteket és kormányintézkedéseket. A jó közigazgatásnak lelke van és közigazgatási tisztviselői karunk egyik legfőbb ékessége, hogy szilárdan áll a keresztény és nemzeti eszme alapján. A keresztény erkölcs és a nemzeti gondolat igenis érvényesülést követel a közigazgatásban is, ez azonban nem jelenti azt, hogy szolgálatára állhat a pártpolitikának ésvégrehajtó eszköze lehet a mindenkori hatalom erőszakoskodásának, törvénysértésének vagy törvénykerülgetésének. Intézményes gondoskodást kivárnunk arról, hogy a közigazgatást megvédjék a politikai basáskodással szemben s hogy ne legyen olyan közigazgatási tisztviselők» akit tűnő politikai hatalmasságok» irá-t nyithatnak és befolyásolhatnak átkoz- i érdek és a törvény rovására. ÖnJusiew-ágot, függetlenséget, védelmet követelünk a közigazgatási tisztviselők számára a hatalom túlkapásaival szemben s meggyőződésünk, hogy a legkisebb ilyen irányú védelem használna legalább annyit a közigazgatás nívójának, mint amennyit a leggondosabban megkonstruált és legnagyobb szorgalommal elvégzett továbbképző tanfolyam. Örömmel hallottuk azokat az elismerő szavakat, amelyeket a belügyi államtitkár a falu jegyzőjének hivatásáról mondott. Régen hangoztatott véleményünk, hogy a jegyzői hivatal pozícióján keresztül lehet összhangba hozni az államérdeket a községi lakosság, a falu érdekeivel és hogy a falusi középosztály vezető szerepét, nemzetmentő feladatát nem tudja betölteni a jegyző nélkül. „Éppen ezért — mondja az államtitkár — szükséges, hogy olyan intézkedések történjenek, aminek a falu jegyzőjét hivatalából folyó bürokratikus és formalisztikus résztől legalább bizonyos mértékben felszabadítsák“. Őszintén szólva, kissé homályosnak találjuk a belügyi államtitkárnak ezt a kijelentését és szerettük volna, ha részletesebben megismerjük a kormányzat álláspontját annak a memorandumnak a tekintetében, amelyet a Községi BAJOK BAJNOKA A sorozatos balszerencse, amely Kaporka urat végül is elvezette a boldogsághoz, már reggel kezdődött, a hivatalában. Tulajdonképpen még korábban, öt évvel ezelőtt, házassága napján, csak Kaporka úr titkolta féltékenyen önmagát az emberek előtt. Egészen addig, amíg egy váratlan találkozás ki nem robbantotta titkát, évek óta peche van. Ez a kellemetlen állapot reggel tehát csak folytatódott azzal, hogy elkésett a hivatalból. Az osztályvezető egyszer hivatja egy évben telefonon s ma pont még akkor nem volt ott. Pedig máskor mindig ő szokott az első lenni. Délután, amikor hazamegy a hivatalból, a villamosmegállónál, ahol az újságját szokta megvenni máskor is, éppen az nincs, amit kér. — Pechem van! — állapítja meg, de már ez sem hozza ki a sodrából. Rágyújt egy cigarettára De a gyufa alig hogy ellobban, a cigarettát is kénytelen eldobni, itt a villamosa. Sebaj, fő hogy már hazamehet. Még ülőhelyet is kap, amelyről azonban csakhamar kiderül, hogy „fenntart itt hely“, mert két megálló után hadirokkant száll fel a villamosba. Pestre menjenek, vagy Budán maradjanak? Mozi vagy kávéház? Ezen tépelődik, amikor nyílt pályán hirtelen zökkenővel megáll a villamos. Karambol . . . Sikítás... Csörömpölés... Igazoltatás. Rendőrök. Jegyzőkönyvelés. Az autót kiemelik a villamos kerekei alól... Újabb húsz perc. Egy darabig együtt szidja az utasokkal az autó ügyetlen vezetőjét, aztán türelmét veszte , nekivág gyalog az útnak. Az Erzsébet-hídig úgyis csak két megálló. És este mozi, vagy zenéskávéház . . . így fogják megünnepelni házasságuk ötödik évfordulójának előestéjét. Ahogy felér a hídra, valaki majdnem fellöki. Valami gorombaságot akar éppen mondani, de ölelő karokba hull. — János, öreg cimbora, hát ez aztán kedves . . . Kaporka úr ugyan nem így képzelte el az érettségi találkozót, de hát azért nagyon megörült volt iskolatársának. Végre egy szerencse ezen a peches napon. Úgyis korán volna még hazamenni, hát abban állapodnak meg, hogy beülnek valahová egy félórára, fölidézni diákköri élményeiket. Annyira elmerülnek a beszélgetésben, hogy a villamosuk már künn jár a külső Józsefvárosban, amikor rászánják magukat, hogy leszálljanak. A kis vendéglő, amely előtt a villamos éppen megáll, disznótoros vacsorát hirdet. — Na, ez remek — lelkendezik Kaporka úr — már úgyis régen ettem disznótorost s ez a hely éppen megfelelő lesz egy kis intim beszélgetésre. Tarka abrosz mellett ülnek, pohár sörnél. Várják a vacsorát. A helyiségben vágni lehet a füstöt s ecetes hagymaszag csavarja meg az orrukat. Jobbra és balra, kis kerek asztaloknál altisztek, munkások. Hátrább két borotválatlan férfi ÜL És őket figyelik. Külsejük egy csöppet sem bizalomgerjesztő. Kaporka úr csak izeg-mozog, nincs ínyére a társaság. Meg is mondja: — Elemér, te aztán jó helyre hoztál engem... — Nem én kérlek, hanem a villamos. — Szabadkozik a másik. A szemrehányásnak nincs folytatása, mert már hozzák a messziről illatozó disznótorost. Jóízneket kanyarítanak a hurkából, kolbászból, erre már a bor csúszik inkább. A kadarka aztán föloldja a vallomást Kaporka urban: — Hol is hagytam el?... Szóval megházasodtam. Mit kerteljek? Házasságom nem úgy ütött ki, ahogy szerettem volna. Valahogyan hiányzik a mi életünkből a boldogság. Nem értjük meg egymást... — Pedig ez nagy baj... A Kaporka úr által csibész jelzővel kitüntetett két gyanús alak egy asztallal már közelebb húzódik a vacsorázókhoz. Úgy tesznek, mintha oda sem figyelnének a beszélgetőkre, de azért mind a kettő csupa fül. — A baj — folytatja Kaporka úr a bortól és a témától egyre jobban neki melegedve — már az elején kezdődött. Te voltál mindig a legjobb barátom , úgy érzem, nem követek el inészkréciót, ha neked mindent elmondok. Talán még tanácsot is adhatsz. Egyszóval, amikor egybekeltünk, a feleségem otthagyta az állását. Elég jó fizetésem volt, gondoltam, megélünk belőle. Aztán a család is megszólt volna, ha továbbra is dolgozik mellettem. A családi élet harmóniájához — sóhajt fel Kaporka úr — azonban nem elég a fizetés, amit egy rendes asszony be is tud osztani. Ezt én mondhatom neked, a nőtlennek. Valami más is kell... S ennek a valaminek a hiányára öt év óta nem tudok rájönni... — Pincér, még egy féllitert, szódával... — ... És itt van elásva a kutya Amikor reggel elmegyek a hivatalba, ő még alszik. Ebédre nem vagyok otthon, háztartást nem vezetünk, mert így oésőbb, meg nem is érdemes hazamennem egy félórára. Délután amikor hazamegyek a hivatalból, ő viszont már nincs otthon. Unalmában látogat. Család, ismerősök, barátnők... ötórai teák ... Zsurok és még mit tudom én, hogy mik? Estére érte megyek, vagy megvárom, amíg hazajön. Addigra pedig éjszaka van. Hiszen tudod, így szokott ez már lenni. Ilyen az a sokszor hangoztatott modern családi élet... — Barátom — vigasztalja Elemér —■, asszonyt szerezni könnyű, de megtartani nehéz. Kedvében kell járni az asszonynak, nem szabad magára hagyni annyit, ki kell találni a gondolatát... — Hiszen ezt teszem már öt év óta. Titokban kvarcoltattam magamat, mert azt hittem, visszariasztja a sápadtságom. Pechem volt. Kiderült, ki nem állhatja a barnabőrűeket. Egy évig tartott, amíg lekopott rólam a kapuciner szín. Divatos, kétsoros zakót csináltattam, az egysorost szereti... Levágattam a bajuszomat, azt mondta: úgy dóz ki fiam, mint egy borbélylegény ... — így jár az — kedélyeskedik Elemér —, aki nem beszél meg mindent a feleségével ! — Igazad van. Hiába beszéltem meg vele mindent, az sem használt. Valami éket ver közénk, amely egyre jobban széjjelválasztott kettőnket. Napokig nem szólt hozzám, ha nem tetszett neki valami. Gondoltam, talán nyomasztólag hat ÍRTA: KONCZ KÁROLY Lapunk mai száma 16 fillér