Nemzeti Ujság, 1938. január (20. évfolyam, 1-24. szám)

1938-01-01 / 1. szám

HE c * Darányi minim&gggbiokrádiószózata Jw Időjárás: —' , - —hm ■— ■— — ................ nr* Staracé V Várható idöja * G e jetenni étté, nio iTvrmvm tttcr as NEMZETI ÚJSÁG is legalmos eső. K ^ m V m MI « JBL WLJB M S mi\r ellen fordult-M hőmérséklet ^ A A ' E d ént e A am nem változik ____ . , , _ * * . _ . . -MO . , „ her tain helyét" lényegesen XX. évfolyam, 1. szám ♦ SZOMBAT + Budapest 1938 január 1 tesiti .** Keresztes-Fischer Ferenc nyilatkozott a Nemzeti Önállósítani Alap munkájáról Barcza György vatikáni követünk m. kir. titkos tanácsos lett Sir Robert Vansittart angol külügyi államtitkárt nagykövetté nevezik ki Halmay Béla, Miskolc város polgármestere nyugalomba vonult ÚJ ÉV ELŐTT, HÚSZ ÉV UTÁN ... _ ÍRTA: BARANYAY LAJOS Húsz esztendeje annak, hogy a Baross utcában dolgozni kezdett egy kis szervező iroda. A bérházi lakás kopottfalu szobáiba íróasztalok, iratszekrények, iró- és számológépek kerültek és lelkes fiatal gárda állt össze, hogy megindítsa az akkori idők egyik legvakmerőbb, leghihetetlenebb vállalkozását. Részvénytársaságot csináltunk ott, de nem azért, hogy bankot alapítsunk, vagy valami háborús üzleti vállalkozást indítsunk meg, nem is ezer, vagy ötezer koronás részvényeket bocsátottunk ott ki, csak szerény, huszonöt koronás részvények jegyzése érdekében irtunk körleveleket s küldtünk fölszólitásokat szerte az országba. De az ország mégis megmozdult. Mint mikor valaki egy régi álmát hirtelen megvalósulni látja, úgy ébredt akkor magára az egész nemzeti társadalom. Budapestről és a vidékről, városokból és falvakból, palotákból és kis tanyákból jöttek a válaszok. Igen, jöttek a válaszok és a részvényjegyzések! Akik elkezdtük, hárommilliót akartunk így összegyűjteni, hárommillió koronát, hogy valóra válthassuk a nagy álmot. Januárban kezdtük a munkát és április közepén már — tízmillió orom» 'iV&ggy&ihi »’ítej/VöVst.. A 48-as idők nagy áldozati — amikor a haza oltárára a ga?,u , ette az aranyát és a szegény arc áját — nem volt a nemzeti áldozna,ak iyen óriási áradása. Pedig a magyar társadalom akkor már szinte teljesen kimerült a háború rendkívüli megajánlásaiban, hadikölcsönjegyzéseiben, jótékony adakozásaiban. És mégis! Egyetlen álomért, amelyben évtizedeken át nem is mert igazán hinni a nemzeti társadalom, s amely még akkor is, mikor a mozgalom elindult, szinte megvalósíthatatlan feladatnak látszott, s a nép legszélesebb tömegeinek öntudatra ébredése világra hozta ezt a csodát. A háborús gondok, az aggódó kétségek, az oszladozó remények rettentő idejében összegyűlt tízmillió korona és elindult nehéz, küzdelmes, válságos, de mégis mindig diadalmas útjára — a Központi Sajtóvállalat. Amikor 1917 tavaszán Bangha Béla megírta két hatalmas cikkét a Magyar Kultúrában „a magyar katolikus sajtó kérdéséről“, — mintha kis mesékből szabadult volna fel a keresztény magyar lélek. Mert Bangha Béla azt írta meg akkor, amit mindenki áhitott, amit mindenki érzett, amire mindenki vágyott: meg kell teremteni a korszerű, versenyképes magyar katolikus sajtót! Ritkán volt még Magyarországon cikknek ekkora hatása s ilyen elemi erővel irás még alig rázkódtatta meg a magyar életet. Igaz, a talaj elő volt készítve. Az ugar föl volt szántva, hogy befogadja a termékeny magot. Buttykay Antal előkészítő munkája, a Katolikus Sajtóegyesület évtizedes, lassú, de tervszerű propagandája várakozóvá és akaróvá tették ebben a nagy kérdésben a nemzet lelkét. Bangha Béla cikkében végre megkapta a mozgalom a nagy indítást és Baranyay Jusztin tervében a tettet: ha a közgondolkozás annyira előrehaladt ennek a nagy problémának felismerésében, hogy a világos célkitűzés már lángra tudja lobbantani a lelkesedést, akkor jöjjön az apellálás a társadalom lelkiismeretére, a vezető nemzedék felelősségére, a katolikusok áldozatkészségére, a hazafiak bátor kiállására! Meg kell szerezni az anyagi lehetőséget, meg kell teremteni a tőkeerőt a nagy vállalkozás megindításához. Kell versenyképes, modern, friss ütemű, egyetemes hatású katolikus és nemzeti sajtó! Kell! Ez volt az ország válasza Bangha kérdésére. Akkor teremtsük meg a részvénytársaságot, a katolikus sajtóvállalatot és indítsuk meg a modern, versenyképes katolikus lapokat. Ez volt Baranyay Jusztin terve. Először csak a tehetősekre gondoltunk és azoknak már jelentkező megértésére. De aztán szerencsére megéreztük, hogy a mi erőnk a széles tömegekben van, a százezrekben és milliókban, akik várják a katolikus sajtót, akiket az eddigi érdemes katolikus sajtó akkori életformái és technikai lehetőségei már nem elégítettek ki. Mert áhítozták az egyetemes nagy magyar katolikus orgánumok szavát abban a rettenetes belső és külső zűrzavarban — világégésben és országrengésben — amely az egyre jobban magára maradó magyar nemzetet körülvette. És mi a nép széles tömegeihez fordultunk. Nem tévedtünk. Mint az 1918 januárjában induló kis iroda vezetőjének csakhamar több mint ötven személyt kellett foglal, hogy le l.me!éLetre Mv- 1 - Sh ;i\jvállalatot. Húsz év előtt, télvíz idén, fagypont körül mozgó hőmérsékleten forró fehér izzásra hevültek a magyar szívek. A kimondott szó végigszáguldott az országon és meghódította a nemzetet. Pedig ez a nemzet akkor a legnehezebb időszakát élte. Szörnyű előkészületét a még rettenetesebb közeljövőnek Húsz évvel ezelőtt nyújtották be az általános, titkos, egyenlő választói javaslatot, a belső pártharcok rettenetes és elvakult küzdelmei közepette — s ugyanakkor a katolikus autonómiáról szóló javaslatot is, mert a liberális állam gépezetében s a liberalizmustól megtévesztett közömbös közvéleményben magárahagyott és fenyegetett katolikus társadalom ebben látta akkor mentsvárát a radikalizmus, a forradalom és a liberális politika élesen egyházellenes támadásaival és követeléseivel szemben. De érezni lehetett, hogy ez a javaslat csak benyújtott ígéret, amelyet a romboló erők és a liberális államvezetés már nem fog engedni érvényesülni. Ám ugyanakkor szabadon engedték garázdálkodni az uszítást az Egyház ellen, a kereszt ellen, az óriási nemzeti kultúrfeladatokat végző úgynevezett „holtkéz“ ellen és általában minden ellen, ami katolikus és minden ellen, ami nemzeti. A radikális szabadkőművesség és a marxizmus ostromló szövetsége, — amelynek ezen a vonalon a liberális pártok megfélemlítve, vagy szándékosan, de állandóan falaztak az egyházellenes harcban — a magyar katolicizmus történelmi hivatását, Gondviselés által kijelölt rendeltetését végveszéllyel fenyegette. Földbirtok kérdés, alsó- és középiskola ügy, nevelés, felsőoktatás, szabad oktatás, államélet, közkormányzat, tudomány, irodalom, művészet — minden téren ott volt a századforduló torz szövetsége a liberalizmus, a szociáldemokrácia, a radikalizmus, a szabadgondolkodás és a szabadkőművesség. Már nemlapultak meg! Már nem is elégedtek meg a polgári házassággal, mint eredménnyel, most már a hitvallásos oktatás eltörlését, a szekularizációt, az állam és Egyház elválasztását nyíltan írták ki lobogójukra. És hirdették az idegen szellemiségtől megfertőzött közéletben és sajtóban, katedrákon és népgyűléseken a maguk nyílt célkitűzéseit, amelyek között első volt a magyar katolikus Egyház legázolása, hogy elérhessék a másodikat, az alkotmányos királyság fölborítását— és a harmadikat, a maguk hatalomra kerülését! . . Ekkor lépett ki a porondra a Központi Sajtóvállalat. Ki tudja, mit ér-hetett volna el közvéleményformáló és közélet fékező ereje, ha ingatag és szerencsétlen kormányzatok papiros-rendeletekre hivatkozva, nem tagadták volna meg a lehetőséget a modern, versenyképes sajtóorgánumok azonnali megindításától. De ellenkezőleg történt. A katolikus sajtónak meg volt a szellemi és anyagi tőkéje egyaránt és mégsem tudott megindulni, mert titokzatos erők megakadályozták! Kivül körülöttünk égett a világ! A bresztlitovszki béketárgyalások folytak. A német hadvezetőség akkor már régen átszállította Lenint és társait le-' ólmozott vasúti kocsikban Oroszországba s azok ott elvégezték a rombolás munkáját, úgy hogy Brzzzlitovszkban már — velük kerett tárgyalni. De közben aj m tfy * légjelszavak fejj' ~ Mag. ' 'ország és a monerchi. pék önrend''’kezese, militi*imus leküzdése, az emberiség fölszabadítása... A központi hatalmak békefölhivása, XV. Benedek ír megvertő békeszózata pusztába kiáltott smarkelt. Itthon pedig szervezkedet ás... Aztán. jött. összeomlás. Akik ak-~kor a Központi Sajtóvonalatban együt álltunk, minden módon megpróbált hogy társadalmi úton gátat .-Vessünk a forradalomnál. Akkor állt közénk egy csodálatos férfi, aki később az uj Magyarországnak is vezető szelleme lett — Wolff Károly. De minden hiába volt már akkor. Károlyi Mihály és csőcselék hadaról holnapra birtokba vette az országot. A Központi Sajtóvállalat újra megpróbálta, hogy orgánumaival meginduljon és beleharsogja a vészkiáltást Magyarország fülébe .Ám hiába akadt más pártállású, de jóérzésű szerkesztő, aki átadta volna lapját erre a célra, —■ a forradalmi kormányba.’ Uom altengerészekkel és egyéb bigantikkkal szövetkezve, erőszakkal akadályozta meg, hogy átvehessék a lapot, amelyet érvényes jogügylettel megvásároltunk. A modern, hatalmas, katolikus sajtó nem indulhatott meg. De jött a proletárdiktatúra és az országgal együtt azt is tönkretette, amit addig mi megszereztünk és megalkottunk. A pénzünket, tízmilliós alaptőkénket elherdálta a kommunizmus. Mikor a patkányuralomnak vége volt, itt álltunk kifosztva és koldusán. De valamit nem vehettek el tőlünk: a bátorságunkat, az akaratunkat, az elszántságunkat, a céljainkhoz való tántoríthatatlan ragaszkodásunkat. És végre mégis — megindultunk! Igaz, akkor még nem a részvényesek pénzén, hanem néhányunknak összetett garasain, családi vagyonkáján, — de megjelentünk a porondon és diadalmasan kibontottuk a szárnyainkat, két hófehér tiszta szárnyat: a Nemzeti Újságot és az Uj Nemzedéket. És segítettük uralomra jutni és uralmon maradni a keresztény és nemzeti ‘irányzatot^ a keresztény és nemzetikormány^^i rendszert. Aztán visszakaptuk az él- Lapunk mai száma 32 fillér 'mibed.s'r*)trn.