Nemzeti Ujság, 1938. augusztus (20. évfolyam, 172-195. szám)

1938-08-02 / 172. szám

Szovjet repülőtámadás Korea é»­ Mandzsúria ellen I dSjárási3^BH,!1. , irt ■—i mirp Bulgária V át* ha­tó időiá- vasárnap vissza­pás a követ- M ----------- _ .......... JS — - nyelte teljes ka­rt » L ITTTC1 Sa a« SíirIfi M or II II 1^/11 T Äär porese, zivatart JE 1 * M Jr ffirl­­dt Hl jjj, nm Jr Jr Ibi nL Mk Franco tábornok a hőmérséklet • folyt­at­ja az nyvilaton emel XX. évfolyam, 172. szám + KEDD + Budapest 1938 augusztus 2 eStofferszivdtar ,a Scham­burg-Hartenstein herceg motor­­szerencsétlenség áldozata lett Csekey István szegedi egyetemi tanárt az észt Fehércsillag-rend csillagos másod­­osztályával tüntették ki Octavia Goodbar, az amerikai női sajtó­osztály elnöke és Calvarth tanárnő, a De Paux-i egyetem beszédművészeti előadója, az önálló Hiva­­táso Nők hétfőn megnyílt kongresszusá­nak vendégei CSEHEK ÉS NÉMETEK Prága, augusztus 1. Prágában sokan voltak, akik meg­könnyebbülten lélegzettek föl tegnap­előtt a szürke és forró szombat estén, amikor bizonyossá lett, hogy Hitler az erre vonatkozó hírekkel ellentétben, mégsem jelent meg a breslaui ünnepé­lyen, amelyről hetek óta úgy szólt a hír, hogy azon most először mutatkozik majd együtt a szudanémetek vezérével. Henlein valóban ott volt, viszont Hit­ler képviseletében Goebbels jelent meg s kettőjük előtt hömpölyögtek el a birodalmon kívüli németek breslaui ünnepélyének menetoszlopai, hat ko­lonnád, mindegyik öt-hat újabb tago­zatban, mindegyik tagozat hatos so­rokban; minden tömb élén egy-egy népcsoport, lehetőleg a maga sajátos viseletében, férfiak és nők egyaránt. Elzászi, északsehleswigi (Dánia), lengyelországi, némelvidéki, észtor­szági, lettföldi, magyarországi, jugo­szláviai és romániai népcsoportok kép­viselői meneteltek ott hatalmas höm­­pölygésben, de ott voltak a tengeren­túlról, Argentína, Chile, Brazília, Dél­­keletafrika, Venezuela, Kanada s az USA németjei, mindenekelőtt azonban valóságos hadcsapatokban a szudéta­­németek, akiket különvonatok vittek át erre a napra a határon. A fényszó­rók Magpallosai­­közt hömpölygő fák-­ lyatenger a város főterének egyik erkélye elé vonult, s ez az erkély a­­ ráirányított fényszórók kereszteződésé­ben Hitler nélkül is. Európa egyik legjelentősebb pontja volt ezen a szom­bat estén, Lord Kunciman látogatásá­nak egyik előestéjén. Az, hogy a német államfő nem jelent meg ezen az erké­lyen, az pontosan annyit jelentett, hogy a maga közvetlen államfői felelősségé­vel nem akar elébevágni az események egyelőre még előre nem látható fordu­latainak; azonban ama férfi — a szu­­détanémetség vezére — mögött, aki ma Európa egyik legtöbbet emlegetett embere s aki egy népkisebbség és egy állam határai közül kiemelkedve, euró­pai üggyé tudta tenni népének, a szu­­détanémetségnek sorsát, ott állottak a birodalom VIII. hadkerületének fő­ Birodalom VIII- hadkerületének fő­­parancsnoka, a nemzeti szocializmus sziléziai vezérkara, tiszteletére pedig felvonultak az egész világ Ausland­­deu­tsohstum organizációi. Végered­ményben mégis csak jelképezve, mi­csoda nagy, erekre apellál az egyik fél a játékban. Ezen a hőségtől fátyolos szombat estén esti tíz órai kezdettel, a misz­tikus Reich első nyilvános ünnepélye játszódott le. A világ összes németjei­nek népközösségét, mint elvet és jel­szót, eddig is hangoztatta a nemzeti­szocializmus, de igazi deklarációja és szemtől-szembe való láttatása itt tör­tént meg először. Azt természetesen A GYŰRŰ BÁLINT JÓZSEF A családtagok már csak a nagyapa meséiből ismerték a gyűrűt. Csöndes nyárestéken az öregúr meghatott han­gon beszélt róla, az óriási gyémántról benne s a gyémántba vésett Napóleon­­fejről; s ha később a gyűrűre gondoltak, ezeknek az estéknek az illatát érezték, a tücsökszót hallották és a kolompszót, s egy pillanatra talán a holdat is lát­ták, amint óriássá nőve úszik a mezők fölött a tejfehér égbolton. „Mert tudjátok, abban az időben — kezdte a nagyapa, reszketős kezével elmutatva a messzeségbe, azokba az elmúlt boldogabb időkbe talán, amikor még a virtus irányította az emberek életét és a vidéki udvarházak Petőfiit várták vissza az elnyomatás fülledt légkörében. A nagyapa nem volt nagy hős, nem vitt végbe kiváló tetteket, egyetlen büszkesége a gyűrű volt. A gyűrű, amely körül lassan egész legen­dakor képződött, s amely úgy világított elő a múltból, mint egy soha el nem halványodó csillag. A nagyapa mint fiatal huszár, Bem apó vitéze, szerezte egy erdélyi udvarházban. Egy szász családhoz szállásolták be s a mogorva, ellenséges házigazda lánya adta neki ajándékba egy nyáréjszakán. Nagyapa aztán menekült, idegen országokban bo­lyongott, később hazajött­ bujdosó tár­saival, de a gyűrűt mindenhová magá­val vitte. Az unokák azonban már nem láthat­ták a csodálatos talizmánt, amely nagyapát minden veszedelemben meg­védte. Az őszhajó, harcokba, gazdál­kodásba belefáradt öregember egy na­pon vonatra ült, Pestre utazott, fölke­reste a múzeum igazgatóját és nála hagyta a gyűrűt, örökös letétbe. Attól fogva az ékszer, mintha bűvös varázsvízben tisztult volna meg, a mesék fényével kezdett ragyogni a család fö­lött. Áhítattal emlegették, mint valami ritka tüneményt, páratlan kincset; ál­maikban óriásira nőtt, gyémántja szikrá­zott s a Napoleon-fej benne évszakról­évszakra színét változtatta, dacos lett és szomorú, elszánt és megadó, mosolygott és elborult; a két unoka gyűrüsdit ját­szott az elvadult kert bozótjai közt, hu­sángokkal támadva a csalánok rabló szándékú serege ellen; az anyák holdas estéken, ifjúságuk emlékein elábrán­dozva, egy-egy tündéri pillanat hangula­tában elérzékenyülve mondták maguk­ban: „Mint a gyűrü“. S a férfiak élete fölött is ott lebegett, hozzá akartak mél­tók lenni, hozzá mérték tetteiket, benne látták minden nagyság és méltóság jel­képét, a férfieszmény szép szimbólumát. Mert a gyűrűnek megvolt az a csodálatos tulajdonsága is, hogy mindenkinek mást mutatott. Az asszonyok abban a pilla­natban látták, amint a világszép szász kisasszony átnyújtja nagyapának, a férfiak pedig nagyapa törődött öreg ke­zében látták az ajándékozás magasztos mozdulatában, amint átadja a múzeum­ban, leteszi a haza oltárára, s mintegy eljegyzi általa a családot a hazával. A család tagjai a gyűrűben lettek hazafiak, a gyűrűn át érezték a történelmet, s e varázskarikán áttekintve, nagyapát misztikus ősapának látták, mitoszivá nőtt családfőnek, új Aeneasnak talán, aki egy nemzet pusztulásából kiemelkedve mutat előre a jövőbe, rájuk, a méltó utódokra. A két unoka lassan férfivá serdült, de a gyűrü varázsa nem csökkent. Mind a ketten rá gondoltak az élet ünnepélyes pillanataiban, nagy elhatározások és döntő fordulatok idején; úgy érezték, külön he­lyük van a világban s valami szép és rejtelmes cinkosság köti össze őket a tá­volságokon át is: a gyűrü és a legenda cinkossága. S egy napon, nagyapa halá­lának évfordulóján, anélkül, hogy meg­egyeztek volna, mindketten vonatra ül­tek, fölutaztak a fővárosba, bementek a múzeumba és kérték a gyűrűt. — Csak látni akarjuk, — mondták pi­rulva, szemérmesen és szégyenkezve, mintha méltatlannak tartanák, hogy kö­zös kincsüket idegen tisztviselő fogja elé­­bük hozni. Könyvek és kövek közt vára­tra még nem lehet tudni, hogy fon­tozza-e vagy csökkenti-e a tény jelen­tőségét, hogy ez a demonstráció meg­határozott és megfogható politikai helyzetben és célokért történt, egy hoszú idő óta folyó és valószínűen még tovább elhúzódó politikai játék egyik ütéseiként. Azt természetesen egyáltalában nem­ lehet csodálni, hogy Prága afféle cikk­­cakkjátékba menekül ebben a kérdés­ben, úgyszólván valamennyi eshető­ségre játszik, é­s ez a játék már any­­nyira bonyolult, hogy a kezdettől fogva igen erős (noha elfogult) külpolitikai tájékozottságban nevelt cseh közvéle­­ményy­é belezavarodott és belefáradt fordulataiba! Akár a jobboldali, akár a baloldali nacionalizmusra hangolt cseh lapokat egyre nehezebb lesz visz­­szafogni attól, hogy elkeseredésüknek kifejezést ne adjanak, attól pedig ép­pen nem lehet visszatartani őket, hogy­ ne sürgessék a közvélemény „helyes tájékoztatását“, az összes várható for­dulatokra való előkészítését.­­s Ám a közvéleménynek tájékoztatás­ai nélkül is megvannak a maga ösztönei ! A sajtóban önkéntelenül kifejezésre is jutnak ezek az ösztönök. Majdnem az összes lapok a közvéleménynek azt az érzését juttatják kifejezésre, hogy: Anglia a maga saját világpolitikai lá­tóhatára kedvéért cserbenhagyni ké­szül a cseh államiságnak azokat a for­máit és megvalósulását, amelyeket vi­szont a csehek maguk számára vitáli­saknak éreznek; az angoloknak érde­keztak órákon át szótlanul, izgatottan és türelmetlenül; ők még soha nem látták a gyűrűt s most valami páratlan csodát vártak, valami megdöbbentő jelenést. Napóleon talán kilép a gyémántból és kivallja titkát, elpanaszolja élete kudar­cát, vagy elárulja, hogy Szent Honon egy­ éjjel álmában nagyapát látta, mint mi­­toszi félistennek a honfoglaló nemzetsé­gek vezérét. Dél elmúlt már, mikor a tisztviselő visszajövet, kezében a szám­mal, a gyűrű leltári számával. — Sajnos, kérem, a jelen pillanatban... Az unokák összenéztek. Haragot és csalódottságot éreztek. Egy múzeum, ahol nem találják a gyűrűt! — Igazán különös! — mondta az egyik és botjával indulatosan döfködte a folyosó kőpadlóját. —­ Kérem, tessék kijegyezni a számot, majd újra eljövünk. De akkorra meglegyen. Akkorra se volt meg. A tisztviselő most már ingerültebben védekezett. — Kérem, nekünk itt ezer és ezer gyű­rünk van, dobozokban elrakva, igazán nem csoda... — De miért nincs kiállítva? — Kérem, mi nem állíthatunk ki min­den tárgyat. Egy ilyen gyűrü... — Ez nemcsak egy „ilyen gyűrü“! Ez kérem családi ereklye. Ez kérem nemzeti kincs! És mire újra visszajövünk, látni akarjuk a gyűrűt. Mikor a Múzeum lépcsőin leballagtak, nem mertek egymásra nézni. Érezték, hogy most valami történik bennük, va­lami meginog, valami kozmikus katasz­trófa történik, a gyűrü legendakörében meglazul valami, nem beszélhettek róla, nem mondhatták ki, amit egyformán gondoltak ebben a pillanatban: „Hátha nem is olyan különös. Hátha tényleg csak egy „olyan“ gyűrü. Éjszaka, a szállodai szobában, az idő­sebb hirtelen fölkelt. Meggyújtotta a vil­lanyt, fölöltözött, elbúcsúzott és elment. A másik hajnalig nyitott szemmel fe­küdt. Mikor végre elszundított, álmában egy kócos öregasszonyt látott. Az öreg­asszony lehajolt, csillogó rézkarikát emelt föl a porból. A rézkarikában re­pedt üveg villogott, az üvegben durva, esetlen karcolás: egy Napóleon-fej. Egy esztendő múlva a testvérek újra Lapunk mai száma 16 fillér

Next