Nemzeti Ujság, 1938. szeptember (20. évfolyam, 196-220. szám)
1938-09-01 / 196. szám
ít. v Kantonokra osztják Csehországot Időjárás: «1---------------------------------- — ~~ _ — — — —| Henderson Várható idő jó- nem vitt tevetet rás a követ- - . ___________________JC — ^ C ham tente intői néZgV nóUnSára: nomdrTkormáig Mérsékelt szél. i tÉIJ IVh AW §§W| mm H B I 1 Ml W uj iskolán endesok helyen eső* I ^ ^ líra Sm m ’ 9 H B 8lete — Runciman zivatar, a hő- ■ ” tt «gr ffa ,lirf Ili M ■ I IW M lord szonga imamérséklet fokosan tárgyalaatosan^csök XX. évfolyam, 196. szám 4 CSÜTÖRTÖK 4 Budapest 1938 szeptember 1 * * ’‘kérdés,ben ° * Báró Wlassics Gyula államtitkár lett a színészkamarát előkészítő bizottság miniszteri biztosa Eckhart Ferenc és Hankiss János professzor tartottak előadást a zürichi történelemtudományi értekezleten Tatár István főtitkár vezeti a párisi Európa-bajnokságokra induló magyar atlétákat ÁLHÍREK ALKONYA A tisztességes hírszolgálat döbben meg elsősorban azon a szószátyár-lavinán, ami az utóbbi napokban, ki tudja, milyen sötét odúkból indult rövid életű, de annál károsabbnak szánt útjára, hogy zavart és nyugtalanságot keltsen. Ha nyugodt békeidőket élnénk, egy kézlegyintéssel intéznénk el ezeket a vénasszonyos suttogásokat. Ma azonban akármilyen gyermekes és nevetséges butaságok is indulnak neki néha kérész életüknek, olyan felelősség nyugszik nemcsak a magyar sajtó, de minden egyes ember vállain, hogy utálattal kell leráznia magáról minden felelőtlen fecsegést. Az ország közepén van egy valódi reform-korszaknak. Körülöttünk nagy események készülnek. A világháború óta ilyen feszültségben nem égett Európa, mert felszakadtak a sebek és kuruzslószerekkel többé nem lehet betapasztani azokat. De idehaza is az ország egész erejére van szükség. Szemünk fénye, a magyar hadsereg most veszi át ismét azt a szerepet, amelytől évtizedeken keresztül megrabolták. A magyar kormány külföldön életbevágóan fontos tárgyalásokat folytatott. Még alig néhány nap választ el bennünket a kormányzó és államférfiaink németországi útjától és a bledi konferenciától. A kormányzat pedig idehaza a nagy tervek megvalósításának előestéjén áll. Napokig tartó minisztertanácsokon a legapróbb részletekig tárgyalták le az életbevágóan fontos kérdésekat. Mindenki érzi, a magyar nemzet is nagy erőfeszítésre készül s kell, hogy belsőleg-külsőleg erős ország, nyugodt nép és harmonikus légkör védelmezzen bennünket az idők viharaival szemben. Minden kimondott szónak fokozott jelentősége és felelőssége van ilyen időkben, mert a legkisebb izgalom, amely végigludbőrözik a közvélemény hátán, bármilyen gyermekes, vagy nevetséges híresztelés is legyen az — a nemzet rovására megy. Éppen ezért kell felemelnünk szavunkat bizonyos sunyi és buta suttogásokkal szemben. Nagyon jól tudjuk, hogy a magyar közvélemény semmiféle kitcsinyvetéseknek nem ül fel; azt is tudjuk, hogy egy egész másfajta izgalom él az emberekben, mint ahogy ezek a megfoghatatlan politikai vénasszonyok szeretnék. Az ország érzi, hogy nagy események következnek s most nem lehet játszani a szavakkal. De éppen ezért kell beszélnünk ezekről a sötétben bujkáló urakról, akik villamoson, autóbuszon, kávéházban a „Hallottad?“... — felkiáltással kezdik meg agyszüleményeik terjesztgetését. Ezek a bőrükbe nem férők két részre oszthatók. Az egyiken nem csodálkozunk. Nem csodálkozunk azon, hogy egy olyan párt lapjainak hasábjain jelennek meg, kormányválságról riogató célzások, miniszterek távozásáról, jövés - menéséről szóló fantasztikus híresztelések, amelynek mozgalmáról a Kúria jogerős ítélettel állapította meg a felforgató szándékot. Csak azt adják, mi lényegük. Minden zavar, minden, még oly átlátszóan gyermekes és hamis beállítás is csak az ő malmukra hajtaná a vizet, mert a pozitív munka, a nagy tervek s a nyugalom létalapjuktól — az izgatást - í aju oh-t. A másik csoporton a kávéházak ismert népsége és ama könnyen hívők tartoznak, kiknek lelki szerkezete nem hipja el azt az egészséges feszültséget, amiyen most az egész magyarság keresztülmegy. Ezek a telefonálók, érdeklődők, kérdezősködők, ezek azok, akik a „legilletékesebb helyek“ segédfogalmazója feleségének nagyanyjától, vagy annak barátnőjétől hallottak nyolcadkézből valamit. Ugyanebbe a csoportba tartoznak azok a hivatásos beteg lelkek, akik nem bírják ki, hogy délután, vagy este törzsasztalukhoz ne szállítsanak valamilyen intim értesülést, de leginkább politikai pikantériát, amit az újságok „persze“ nem írnak meg. A közvélemény erélyes fellépése az egyetlen, amely véget vethet mindezeknek az üzelmeknek. A magyar nép túlnyomó többsége egészséges, nyugodt, békés, munkára vágyó emberekből áll, akiknek sem idejük, sem kedvük nincs hozzá, hogy állítólagos értesülésekre és álhirekre bízzák életüket és munkájukat. A magyar föld túlnyomó többségének nem is érdeke semmiféle fantasztikusan felfújt híráradat, mert a dolgozó tömegek dolgozni akarnak s életüket nem igazítják szállongó hirlegyek zümmögésének erősségéhez vagy gyengeségéhez. Ezek a tömegek nem látnak mást, mint azt, hogy az ország vezetése minden alkotmányos tényező és a közvélemény bizalmából olyan kormányzat kezébe van letéve, amely keresztül is fogja vinni a meghirdetett terveket. Az ország óriási többsége nemcsak megnyugvással, de örömmel látja Imrédy Bélát, azt a férfiút az élen, aki a kormányzó vezérlete alatt új utakra viszi előre nemzetét. Tudás, energia, európai látókör és elsősorban szilárd keresztény meggyőződés a jellemzői ennek a férfinak. Nagyon jól látják a zavarosban haláxok, épp úgy, mint a kávéházakban südörgő elemek, hogy kivel van dolguk ezért folyamodnak olyan trükkök sorozatához, amely máris visszafelé sűt el. A zsonglőr-mutatványokhoz mindenekelőtt tehetség kell. Ezt tudja minden gyerek. Ezért csodálja a bűvészt. Amin ezek, a talmi ügyeskedők máris megbuktak, az, hogy ügyefogyott híreszteléseiknél FOGYÓKÚRA Még nem is volt tiz óra s fejét kezébe támasztva, lesántult munkakedvvel, bágyadtan ült az asztala mellett. Agyában enyhe nyomást érzett s olykor átszólt a gömböc-Bözeihez: melyik fülem cseng? — mert zúgott a füle is, csak nem tudott róla. Szerencsétlen Lajos — máskép Busképy Lovag, akit tulajdonképpen Szerentsés Lajosnak hívtak s csak a hivatali humor keresztelte át — csámpás ceruzáját nyálazva, nyikorgó hangján az uzsonna iránt érdeklődött: — Mi lesz, könyörgöm? — Lajos, Lajos, milyen nap van ma! — nem állhatta, hogy ne szóljon — páros, vagy páratlan? — Páros, könyörgöm- Félliter a paszterbül, igenis, és Szerencsétlen Flótás — néha így is hívták — szégyenkezve firkált a kimustrált fuvarlevél hátára. — Kannából, Lajos! Kannából! —meg kellett feddenie — mikor fogja már megtanulni? Hiszen olyan egyszerű: páros napon tej, páratlan napon kakaó. Olyan nagy tudomány ez? — Minek hozat kannát? — érdeklődik a szomszédja — mért nem pasztőrözöttet? Folyékonyan füllent, kapásból. — A kannatejben kevesebb a zsírtartalom ... Csak nem fogja megmondani, hogy az egyensúly miatt, mert amennyivel drágább ma a kakaó, holnap majd anynyival olcsóbb a kannatej ... kinek mi köze hozzá ... — Egészen elfogy igy, Vilmácska — tréfálj, a szomszéd, aki rendesen húsfélét hozatott tizórára —, egy szép napon nem marad magából semmi! _ — Nem olyan veszélyes — intézte el, közhellyel s margában lenézte cseppet: férfi nem tud lemondani ... Mi vagyunk a hősök — áltatta vagy vigasztalta magát s a munkája fölé hajolt. De ahogy felpillantott néha s látta, egészséges fogaival amaz hogyan harapja a sonkászsemlyét, megint csak az előbbi megjegyzésre kellett gondolnia s ok nélkül bosszankodott magában: próbálnád csak! ... ahogy én ... már hetedik hete! ... ki se bírnád! És lehetett is benne valami. Felkelt, a fele tejet kiöntötte. Lassan, tessék-lássék kortyolgatta, noha úgy érezte, meg tudná inni az egészet is, egy hajtásra s amit meghagyott az üvegben délutánra — mert hiszen túlórázott, hála istennek —, elhelyezte a vízvezeték csészéjében s óvatosan vizet permeteztetett rá a csapból. — Meghűli a gyomrát, Vilmácska — figyelmeztette Ronkászsemlyés Tibor teleszájjal. — Mindig csak ezek a hideg italok ... mitől jó az? Igazán nagyon lefogytál már drágám — gömböc Bözsi is beleszólt, lehet, csak irigységből — eddig... nem mondom... de most már nyugodtan abbahagyhatnád. Legyint, mint aki ügyet sem vet az egészre, akárha mondaná: jó, jó, hagyjatok, tudom, mit cselekszem. S úgy is volt bizonyára. — Lyukas a cipőm talpa, fiacskám —, selypíti anyja aggódva. — Meg kell csináltatni, mamuska! — mert ugye, mit felelhetne most? — Megint máskor: mióta ez az egy fogam is kitört, nem bírok rágni itt ii... a jobb oldalon... — Vállat ránt: mért nem megy a fogorvoshoz, mamuska? — Hát mehetek, édes fiam? — s megér mindent, megér a boldog reménység, ami felcsillan a kedves öreg szemekben; akár hólyagos, ócska tükör, úgyis olyanok már. — Mivel rontja a szemét, mamuska? — Anyja felnéz rá, télike-virágszín szemében szégyenkezés. — fázós vagyok már, gyerekem... valami kacabát eszkábálnék össze, hogy legyen reggelre, mikor felkelek... akkor fázok leginkább... — Ebből a maradékból? Nem ér ez semmit, mamuska! Hát... nem lesz olyan jó, mint a Matildé, de tán megteszi azért... — Mert, a Matildé milyen? — s már tudja is, mi lesz a vége. — A Matildé? Puha gyapjúból van, vállhoz simul... Maga kötötte... én is tudnám... elmagyarázta ... husz-huszonkét deka gyapjúfánál kellene csak... — Holnap vegye meg anyám — s előkotorja a pénzt máris — ne rontsa a szemét ezzel a hulladékkal, ni. — Igaz —, mondta egy nap, mert okosabbat nem tudott kitalálni — mától különmunkát kaptam. Benn is ebédelek a menzán, olcsón, nem érdemes hazajönni. Idő, villamos... Rám hát ne számítson ezután, csak magának főzzön ebédet. Anyja örvend is, nem is és bizalmatlan, mint minden anya, aki mi tudja egyelőre, mi jó származhat valami szokatlan dologból. — És estére?... vacsorára mit készítsek neked? . Vállalván. — Amit szokott —, de nyel egyet, mielőtt mondaná — kávét... vagy vajaskenyeret ... ami van... Nem, nem tehet mást, igazán, úgy érzi. Anyjától nem tagadhat, meg semmit és valahonnan csak elő kell teremtenie a rá valót. „Intelligens ember csak a gyomrán takarékoskodhat“, meg: „úgyis a karcsú a divat“ — szólamokkal táplálkoznék most, de hamar rájön, a szólam mindenre jó, éppen csak éhségcsillapítónak nem. Fütyül a gyomor a szólamokra. — Mi volt az ebéd máma? — anyja megkérdi mindennap s kapásból mesél valami kitalált ételsort. Az öregasszony elfintorítja az arcát S megrázkódik. — Nem valami jól főzhetnek azon a ti IRTA: FERTSEK FERENC Lapunk mai száma 16 fillér