Nemzeti Ujság, 1940. március (22. évfolyam, 49-72. szám)

1940-03-24 / 67. szám

n&gi luidcuzas T4)e.u c­hup tren (s­eteg­eiben Mezőkövesdi Ujfalvi Sándor vadászati emlékirataiból A hálás utókor könnyen felejt, a rohanó idő pedig eltemet olyan neveket az el­múlás avarja alá, akit egykor a két magyar hazában, Erdélyben és Magyar­­országon sokat emlegetett emberek vol­tak. Igazi vadász emberek azonban még emlékeznek talán a XIX. század egyik olyan nevére, amelyet érdemes újra fel­idézni a múlt, homályából. Ujfalvi Sán­dornak, a székely nemes vadászati írónak nevét sokan ismerték e nagy évszázad 30-as 50-es éveiben a nem kisebb emberek tartottak vele barátságot, mint a nagy Wesselényi, az aulikus Teleki Samu, Kis­faludy Sándor, gróf Hallar István, Döb­­rentei Gábor és maga gróf Széchenyi István is. Korának új Apor Péterje lett emlékiratai révén s amikor Kőváry László, a tudós történetiró, felkérésére 1852-ben megkezdette emlékeinek papírra vetését, új és érdekes oldalról mutatva be Erdélyt, a vadászó és vadban bővelkedő kis országot. Előttünk fekszik a kolozsvári Minerva irodalmi és nyomdai műintézet kiadásá­ban megjelent kis könyv, amelyben: „Az erdélyi régebbi, és közelebbi vadászatok“ címen megjelent iratait s a szerző élet­rajzát közli Gyalui Farkas. A magyar memoir irodalom egyik legérdekesebb ter­méke fűződik Ujfalvi Sándor nevéhez. A szerző atyja kívánságára a bécsi udvari kancelláriánál kezdette életpályáját, de­­ csakhamar otthon termett, gazdálkodott és utazgatott. Ismeretségbe került kora nevezetes embereivel, főleg nevezetes vadászaival s e téren átélt személyes ta­pasztalatait örökítette meg írásaiban, amelyek részben 1854-ben láttak napvilá­got. Nem csak a vadászembert, de min­denkit érdekelhetnek azok a képek, ame­lyeket megfest írásaiban, a zsibói vadá­szatról, a görgényi, almási, kusznai, há­romszéki, mezőségi vadászatokról, vadak­ról, kora szellemét visszatükröztető szoká­sokról s olyan emberekről, akik ma is megbecsült nevei a magyar históriának. Megtudunk olyan érdekességeket, hogy Erdélyben az utolsó bölényt a Bethlen grófok borgai birtokán 1762 október 8-án ejtették el s hogy az 1855-iki abszolutiz­mus nagyszebeni kormánya merész fan­táziával kiadott jelentése szerint abban az évbern 600 medvét és 800 farkast ejtet­tek el,­­ amely számokat a szerző „kincs­tári csalásnak“ és vastag ostobaságnak nevez. Ellenben megtudunk igazi és tény­leges adatokat például a Wesselényiek zsibói vadállományáról — 150 szarvas, 500 őz­­—, amelyeknek vadászatán a szerző többször részt vett. Itt adjuk emlékiratának erre vonat­kozó érdekes fejezetét: délceg nemes állat, apróbb, nagyobb szöktetések s bárányugratások köll. A szögleten ízletes rónaival s udvarhelyi­vel habzó serlegek állnak és mind in­­kább­ inkább látogattatnak. Ket­deffy Adáim és Wesselényi tüzes paripákon, sisakkal és karddal mar­­kokban szöktetnek be most a tág te­rembe. Kortársak közt a legjobb lova­sok, bajvívók és legerősebb kora két fér­fiút látunk magunk előtt. Hévvel, tűz­zel, mint forró vérek, rohanják meg egy­mást- Kardjaik szikrát szórnak. A menny és föld egybeomlását képzeltetik. A dicső lovagias jelenet a nap minden mutatványait felülmúlja, mi, a vendé­gek kívánságát s várakozását túlszár­nyalja. A bajnoki szép mutatvány után oda­bent a kandalló tűzénél nagy figyelmet gerjesztő most a háziúrnak Kendeffyvel és Wesselényi Farkassal a gazdászat fö­lötti heves vitatkozása. Amely nagyon hosszúra nyúlna, de a falusi toronyóra elkongatta a rémletes éjfélt, s jóllehet már most senki sem bágyadt, s nem is álmos, de a háziúr maga inti vendégeit nyugalomra, mert holnap távolabb kell menni, s korábban indulni. Hasonló jó szellem, értelmes vitatko­zások, s változtatott élvezetek lengik kö­rül a vadásztársaságot másnap, s azután is mindvégig. A gyengébb szívű vadász felbátorítására, s a kisebb veszedelem előtt nem rögtöni hátrálás ellen egy igen jó óvszer vala itt: a megsebbedt vad­kant legmérgesebb állapotjában, fész­kéből kiszöktetni, s az éles, hosszú vadászkéssel, sebes rohamában felfogni. E bajnoki jelenetnek csak nézésén is da­gad a kebel és bátrabban dobog a szív, mint eddigelé. Mint mindent, úgy a bá­torságot is próba és alkalom fejti ki, s emeli ki a parlagból. S pedig élt be ko­pár ez élet bátorság nélkül! S mily égető szenvedés a félelem! Mikor vihar s förgeteg honn m­arasz­­tott, újabb férfias élvezetek vártak a vendégekre- A nagyterem vivóiskolává változtatott. Mindenféle kardcsattogás, vívás a jól kiizzadásig. A tág erkélyen pedig a Kendeffy két ujja közé szorított fényes tallért Wesselényi pisztolyból. NEMZETI ÚJSÁG XIII 1840 március 24. Vasárnap egyes golyóval lövi ki. És ez hasonlóul a Wesselényi ujjai közül. Utánuk ma­gam állok báró Pölnicczel szembe; ez oldalfék­ fogai közt tartja kurta szárú, telavór német porcellán pipáját. 15 lé­pésnyire egyesgolyóval ellövöm a pi­pát. A fogai közt maradt pipaszáron kí­vül, a pipának legkisebb darabja sem látható többé. E jelenetek gyakoriak vol­tak, de sohasem rossz eredménnyel. Akik távolról ítélték, bolondságnak nevezték, s nem tudták elhatározni, hogy melyik hibásabb: aki kitartja, vagy aki lövi. Azonban mint minden, úgy ez is csak tá­volról nézve rémletes- De közelről és többször látva elveszti szúró fullánkját, önbizalomra és bátorságra ébreszt. A férfias időtöltések minden szerencse­­játékot kiszorítottak a zsibói társasági körből. Kártya, kocka, melyek sok vészt okoztak, mint aljas eszköz megvettetett. S még­sem lehető unalom miatt megunt, ásitozó embert látni; ellenben lélek vidámság, s magát feltalálás nyílt jelei terültek el minden arcon. Wesselényi csak ürügyül használta fel vadászatait. Oh! sokkal magasabb cél­ból gyüjté Zsibóra vendégeit, minthogy velök néhány őzzét s nyálát ellődöz­gesse. Ezt ő magára is kényelmesebben s költség nélkül tehette volna. De hogy az elszórt parlagban heverő nemzeti erőket egybegyüjtse, az elpuhult, kéjelgő arisztokratákat a vadászat varázsgyö­­nyörei által Zsibóra édesgetvén, itt észrevétlen szoktassák meg a kényes testet a jól be­fűtött szoba s puha pam­­lag helyett a gyaloglás s viharok kitö­résére; néha-néha még bősz vadkannal is szembe nézni, s azzal meg is vívni, így a bátorság, lelki éberség s vidám­ság ott­ is, hol eddig hiányzott, termé­szetté vált. Zsibói vadászat A Wesselényiek született lovasok és bá­tor vadászok voltak­ Nagy kiterjedésű kis erdejüket másfél század óta szoros tilalom alatt tartva, a nemes vadnak lemben voltak. 1830-ban a zsibói erdő­kön tanyázó szarvasok száma 150, az őzeké 500 darabra becsültetett; vaddisznó kevesebb, farkas sok, róka, nyúl, vad­­macska, nyest, császár é s fogolym­adár nagy mennyiségben. Az ifjú Miklóst atyja 6 éves korában szilaj paripára ültette. Hetedik évében farkast és dámvadat lőtt. Lovagias szen­­vedélyit kővériből csak szemeinek elho­­mályosulása olthatta ki. 1828-tól 1834-ig Erdély s Magyarbon jelesbbjeinek társaságában évenként há­­rom-négy ízben rendesen négy napig tartó nagyszerű, s jól rendezett vadásza­tokat tartott. Ezen vadásztársaságokból kormány emberei, vagy katonák ki valá­nak zárva. Egy nyugalmazott erdélyi születésű magyar huszárezredest Zsi­dóra vitt egyszer a bűne, hívatlanul. Víg természet s élteiről volt ismeretes, a ki egy nagy társaságot el tud mulat­tatni. De Wesselényi mind a mellett is szokatlan komoly lön: vastag ajkait lepittyezte és egész napon szótlan ma­radt. Az ezredes az éj homálya alatt el­tűnt és Zsibóra soha se ment többé. Hadiiger főerdész östvénként kinek­­kinek kézbesít© vadászjegyét, melyen a másnapi hajtás neve és abban állása, száma fel vala jegyezve. Luiggi komor­nyik virradtig megjelent minden szobá­ban, gyertyát gyújtott és jelenté, hogy m­inden készen áll az indulásra. Zsibón pern volt álmos, vagy rest ember. Gyor­san felöltözködött és sietett ki-ki az ét­terembe, ahol tejeskávé, túróspuliszka, főtt tojás, friss vaj s főtt burgonya várt a társaságra. A reggelizés egy órane­gyedet tartott. A délceg lovak sebesen ragadták most a szénát vagy szekeret a távoli erdő alá. A szilaj hajtás, felfor­dulás, a testen jókora kék foltok nem voltak ritka jelenetek. Wesselényi pedig a társaság elindulása előtt sokkal korábban útra kelt a sötét­ben gyalog, vállán két fegyverrel. Mi­kor vendégei szánon kiértek, ő már évig mezítelenre vetkőzve, a vadászkürtből jéghideg vizet öntöztetve testére ott ál­lott a nagy tűz mellett közlövészei közt. A hosszas, sebes gyaloglás után nagyon megizzadva, most a hidegvíz-locsolás alatt este mint Retna, párolgott. Kitö­­rölködzés s felöltözés pillanat műve volt. A főerdész, kihez hasonló tevékeny s jól rendező vadászt soha nem ismertem, virradtig már feláll­­ta a 80 hajtót. Mi­kor mi állásunkra értünk, rögtön meg­kezdődött a hajtás. Szép renddel és han­gos lármával jött, amit másutt sehol sem tapasztaltam, valamint annyi évek alatt soha sem értem, hogy Zsibón a haj­tás megszakadt, vagy felbomlott volna, aminek kellemetlenségeit az tudhatja legjobban, aki, mint magam is, sokféle vadászaton megfordult. A hajtások nagyon gyorsan, de mégis szép renddel folytattak. A decemberi legrövidebb napokon is, rendesen 5 haj­tás járt le. Déli falatozóéra egy órane­gyed használtatott, egy sültpulyka, vagy nyúl, egy komlós cipó s két recés kulacs bor járt elő. A gyomrosabbak mohón szaggatók, a szerényebbek oldalfék­ pipáz­­dogáltak. De lehető frissibe folyt le ez is, mert a háziúr ismeretes dörgő hangja... „indulhatunkat“... harsogott. Muzsika, bor és paripa Az utolsó hajtásból leereszkedvén, a völgyön vártak reánk a fogatok. Wesse­lényi ekkor délceg paripára pattant, s mint forgószél száguldott előre. Jóval előbb ért kastélyába, mint mi-A vendégek kimosdva, csinosan, mint akármely fényes városi táncvigalomban jelenének meg hat órakor az étterem­ben. Kik közül az éltesebb, rendesen gróf Csáky, vagy báró Wesselényi Farkas, a történeti nevezetességű öreg Cserei Ilo­nát az illem megszokott szabályai sze­rint, az étterembe kivezeté. A díszesen fölterített asztal az első hercegnél is megjárná: négy­ tál meleg étel, ízletes csemegék, válogatott gyümölcsök, több asztali- és csemege borok, mind Wesse­lényi saját term­esz­tm­ény­ei. A szolgálat nagyon pontos. Félórai estebéd után a ház tisztes asszonyát szobájába kísérve, a vendégek rendre a pipázó szobába szál­lingóztak. Némelyike a kereveten hosz­­szat nyúlt, s gonoszul füstölve, áhítattal üdvözli a pihenő órát, mennyre s földre fogadkozván, hogy őt ugyan a mai na­pon ily kényelmes helyzetéből semmi sem bírja megmozgatni. Mások a kan­dalló körül komolyan beszélgetnek a háziúrral érdekes tárgyakról. A szögleten jól e­gybeszorulva négy sá­li, is cigány működik. Ha jobbacskán­­vonnák, az sem ártana. De „csak ahogy lelik“, szokta, mondani a becsületes ci­gányzenész- A jó magyar ember pedig magas kedvében, csak a „húzd reá“-t ügyeli. A többit, ha meg van sajátságos taktussá, számba sem veszi. Javából rakja már a vigkedélyt. Ötvös és Szap­­lonczai; rendre mások is belekóstolnak, mig utóbb a korosabbak is bele­zavar­nak. A jókedv mind hangosabban tör ki. A kiállott fáradság, a csikorgó hi­deg s a mély hó mind feledve vannak. A szögleti kis asztal mellett két viasz­gyertya világánál, orrán hatalmas szem­üveggel, olvassa Csáky az Augsburgi Hírlapot. Egyszerre sajátságos rikácsoló hangján kiáltja: „A szövetségesek tönkreverték Navarinnál a török tengeri hadat.“ Azonnal körülsereglik minden­felől, s feszült figyelemmel hallgatják a nagyszerű esemény leírását. A komoly tárgy fölötti vitatkozások azonnal hév­­vel-tűzzel megkezdetnek, midőn főlovász Álgya betoppan, s amúgy huszáros se­­géllyel jelenti, hogy a lovardában meg­­gyujtattak az éji lámpák- Nem lenne oly fényes ígéret, melyért valaki most a kandalló mellett maradna. A lovarda két óriási csillár s számta­lan éjilámpával fényesen van világítva. A nyalka lovászok rendre mutatják be a sok szép paripát, a főlovász a paripa életidejét és genealógiáját hangosan kiáltja ki. Ezután rendre lovagolják kö­rül a ló termet. Kölséges látmány ennyi tutim manem Színyi László Hóhangottá m­estere Budapest, Xl­l. Petnek­fizy­ u.73 Telefon: 29-13—53 Nem vadászat: országgyűlés Bátor hősök voltak a magyar elődök, de a hosszas nyugalom s a mostoha szü­lők kéjelgésre törötték le bennök e szép erényt Wesselényi Miklós első volt a felébredtek közül; előljárt nemzeti eré­nyekben s férfias bátorságban. Kortár­­sait is szivvel-lélekkel nógatta, de heves vérén s indulatosságán megtört jóaka­rata, s kevés követőkre talált. Fiában, Miklósban a hazafias magas erények hig­gadtabb vérmérséklettel , több előrelá­tással párosultak, s neki már inkább is sikerült. Buzdító példával jár­t, elől lo­vaglás, vivás, lövés, úszás, nélkülözés, gazdászat s irodalom terén; főleg a haza, s emberiség iránti buzgó szeretet­­ben. Isteni szép tulajdonok, melyeket Wesselényi nagymértékben birt. Kortár­sai egy elébb bámulók, de kevesen kö­vettük. Okos tapintattal s kímélettel bűz­ditá hazafiait; nyersebb bánásmódot rit­kán, csak kénytelenségből használt Nemes buzgalma meghozta drága gyü­mölcsét. Élvezetdús vadászattain évről­­évre több vendéget számlált, melyeken néha Erdély úri értelmiségéből 40—50-en is megjelentek, egy kis országgyűlést ábrázolt. A napot vadászati élvek, az éj egy részét a haza ügye, nemzetiség, nyelv, okszerű gazdászatróli tüzetes vi­tatkozások vették igénybe. Gazdag isme­retekkel tértek vissza kastélyaikba, mint tavasszal a munkás méh köpüibe. A sok finnyás urat, cselédet s lovat annyi ideig és jól ellátni, Erdélyben csakis a zsibói kastély fénykorától telt ki. Wesselényi készséggel hozá a nagy­szerű áldozatot, az elhintett mag után, ha későn is, de jó aratás remény­e alatt. A gyakori vadászat után a nemes vad gonoszul leapadand, ha Wesselényi ta­lálós esze ügyes óvszerét nem találja. Vadászatván némi kivételeket tűzött ki, amelynek mindenkinek hódolnia kellett. Csak gímszarvas, bakk-őz, vadkan és hím-császármadár és ezek is kiválólag vonzcsőből, egyesgolyóval valónak lehe­tők. Szarvas s őz-tehén, vaddisznó-ema és tyúk kivételt tettek. A szabály becsület­ben járónak vétetvén, a nemes vadra nézve villámhárító volt- Innen magya­rázható, hogy Zsibón a nemes vad a gya­kori népes vadászatok mellett sem apadt le. A zsibói 27 ezer hold őserdőkön, más­­félszázadi szoros tilalombatartás után, az egy medvén kívül, minden vad bősé­gében találtatott. Négynapi vadászaton elejtetett körülbelül 1—2 gímszarvas, 4—5 bakk­ őz, 1—2 farkas, 14—16 róka, 50—60 nyúl, néhány vadruacska, császár- és fogolymadár. A zsibói vadászat hova­tovább több ingerrel birt. Aki azt egyszer megizlelte, legfeljebb kornyadozás, de rossz idő s apróbb baj vissza neki tartóztatta. Hó­bortos vagy jellemtelen embernek ott nem volt helye. A könnyelmű fickók is rendbeszedték magukat, mert a hangu­lat komoly s férfias volt. Mintha mind­­megannyi higgadt férfiak társulata lett volna együtt, oly kímélettel folyt a tár­salgás a sokféle természetű s köztük né­hány ugyancsak zavaros egyéniség közt, hogy személyes megbántás miatt kitö­résre sohasem került a dolog, mind a Wesselényi érdeme! Kilenc évi részint fogság, részint szám­űzetés kínos szenvedései után végre visszatért Wesselényi házi küszöbére és újra láthatók szemei a páratlan Zsibót. Nem késett örömét régi barátjaival meg- Okmánpin­k rendezésénél nélkülözhetetlen két korszerű eszköz ** OECONO­M­U­S: HÁZI -IKTATÓ ési »mnek «tervue kiegészítője a* OECONOMUS: személyi ó« cenládi OKMÁNY MAPPA A Házi-Iktató kb. 400 okmány iktatására alkalmas kitű­vő rendszerbe foglalt táblázato­kat felölelő könyv, egyben tanácsadó az élet minden vonatkozásában Ara P 2.40, díszes vászonkötésben P 2.50. Az Okmány-.Mappa SS * '1 cm nagyságú ni hum"-*erii 14 pormentes, tocarint tartalmazó críie kivitelű ujrendszerű­ irattartó, amely a i-claze­­ríiséír követelményeinek minden vonatkozásban megfele!. Ara P 9.80. II legpraktikusabb ajándéktárgyak kaphatók jobb papír és könyvkereskedésekben. V­idéki* u* ríz S 60 filler porfó em­zpt&i, bcküuitcm ' .A mid könyvelő kiadó* híva­tata tin l- 11. VI., Andrásffy-rít SS,. Ptkp csekkez 15.220

Next