Nemzeti Ujság, 1940. március (22. évfolyam, 49-72. szám)

1940-03-24 / 67. szám

n&gi luidcuzaf T4)e.u clhup tren (j eteg eiben Mezőkövesdi Ujfalvi Sándor vadászati emlékirataiból A hálás utókor könnyen felejt, a rohanó idő pedig eltemet olyan neveket az el­múlás avarja alá, akii egykor a két magyar hazában: Erdélyben ée Magyar­­országon sokat emlegetett emberek vol­tak. Igazi vadász emberek azonban még emlékeznek talán a XIX. század egyik olyan nevére, amelyet érdemes újra fel­idézni a múlt, homályából. Ujfalvi Sán­dornak, a székely nemes vadászati írónak nevét sokan ismerték e nagy évszázad 39-as 50-es éveiben a nem kisebb emberek tartottak vele barátságot, mint a nagy Wesselényi, az aulikns Teleki Samu, Kis­faludy Sándor, gróf Hallar István, Döb­­rentei Gábor és maga gróf Széchenyi István is. Korának uj Apor Péterje lett emlékiratai révén s amikor Kőváry László, a tudós történetiró, felkérésére 1852-ben megkezdette emlékeinek papírra vetését, nj és érdekes oldalról mutatva be Erdélyt: a vadászó és vadban bővelkedő kis országot. Előttünk fekszik a kolozsvári Minerva irodalmi és nyomdai műintézet kiadásá­ban megjelent kis könyv, amelyben: „Az erdélyi régebbi, és közelebbi vadászatok“ cimen megjelent iratait s a szerző élet­rajzát közli Gyalui Farkas. A magyar memoir irodalom egyik legérdekesebb ter­méke fűződik Ujfalvi Sándor nevéhez. A szerző atyja kívánságára a bécsi udvari kancelláriánál kezdette életpályáját, de ; csakhamar otthon termett, gazdálkodott és utazgatott. Ismeretségbe került kora nevezetes embereivel, főleg nevezetes vadászaival s e téren átélt személyes ta­pasztalatait örökitette meg Írásaiban, amelyek részben 1854-ben láttak napvilá­got. Nem csak a vadászembert, de min­denkit érdekelhetnek azok a képek, ame­lyeket megfest Írásaiban, a zsibói vadá­szatról, a görgényi, almáéi, kusrnai, há­romszéki, mezőségi vadászatokról, vadak­ról, kora szellemét visszatükröztető szoká­sokról s olyan emberekről, akik ma is megbecsült nevei a magyar históriának. Megtudunk olyan érdekességeket, hogy Erdélyben az utolsó bölényt a Bethlen grófok borgoi birtokán 1762 október 8-án ejtették el s hogy az 1855-iki abszolutiz­mus nagyszebeni kormánya merész fan­táziával kiadott jelentése szerint abbau az évberj 600 medvét és 800 farkast ejtet­tek el, — amely számokat a szerző „kincs­tári csalásnak“ és vastag ostobaságnak nevez. Ellenben megtudunk igazi és tény­leges adatokat például a Wesselényiek zsibói vadállományáról — 150 szarvas, 500 őz t—, amelyeknek vadászatán a szerző többször részt vett. Itt adjuk emlékiratának erre vonat­kozó érdekes fejezetét: Zsibói vadászat A Wesselényiek született lovasok és bá­tor vadászok voltak- Nagy kiterjedésű íís erdejüket másfél század óta szoros tilalom alatt tartva, a nemes vadnak lemben voltak. 1830-ban a zsibói erdő­kön tanyázó szarvasok száma 150, az özeké 500 darabra becsültetett; vaddisznó kevesebb, farkas sok; róka, nyúl, vad­­maeska, nyest, császár- s fogolyniadár nagy mennyiségbeu. Az ifjú Miklóst atyja 6 éves korában szilaj paripára ültette. Hetedik évében farkast és dámvadat lőtt. Lovagias szen­­vedélyit hővériből csak szemeinek clho­­mályosulása olthatta ki. 1828-tól 1834-ig Erdély s Magyarbon jelesbbjeinek társaságában évenként bá­­rom-négy Ízben rendesen négy napig tartó nagyszerű, s jólrendezett vadásza­tokat tartott. Ezen vadásztársaságokból kormány emberei, vagy katonák ki vajá­nak zárva. Egy nyugalmazott erdélyi születésű magyar buszárezredest Zsi­dóra vitt egyszer a bűne, hívatlanul. Víg természet s élteiről volt ösmeretes, a ki egy nagy társaságot el tud mulat­tatni. De Wesselényi mind a mellett is szokatlan komoly lön: vastag ajkait lopittyezté és egész napon szótlan ma­radt. Az ezredes az éj homálya alatt el­tűnt és Zsibóra soha se ment többé. Hadviger főerdész östvénként kinek­­kinek kézbesít© vadászjegyét, melyen a másnapi hajtás neve és abban állása, száma fel vala jegyézve. Luiggi komor­nyik virradtig megjelent minden szobá­ban. gyertyát gyújtott és jelenté, hogy rnindeu készen áll az indulásra. Zsibón pern volt álmos, vagy rest ember. Gyor­san felöltözködött és sietett ki-ki az ét­terembe, ahol tejeskávé, turóspuliszka, főtt tojás, friss vaj s főtt burgonya várt a társaságra. A reggelizés egy órane­gyedet tartott. A délceg lovak sebesen ragadták most a szénát vagy szekeret a távoli erdő alá. A szilaj hajtás, felfor­dulás, a testeu jókora kék foltok nem voltak ritka jelenetek. Wesselényi pedig a társaság elindulása előtt sokkal korábban útra kelt a sötét­ben gyalog, vállán két fegyverrel. Mi­kor vendégei szánon kiértek, ő már övig mezítelenre vetkezve, a vadászkürtből jéghideg vizet öntöztetve testére ott ál­lott a nagy tűz mellett közlövészei közt. A hosszas, sebes gyaloglás után nagyon megizzadva, most a hidegvíz-locsolás alatt este mint Aetna, párolgott. Kitö­­rölködzós s felöltözés pillanat müve volt. A főerdész, kihez hasonló tevékeny s jól rendező vadászt soha nem ösmerlem, virradtig már feláll; tá a 80 bajtót. Mi­kor mi állásunkra értünk, rögtön meg­kezdődött a hajtás. Szép renddel és han­gos lármával jött, amit másutt sehol sem tapasztaltam; valamint annyi évek alatt soha som értem, hogy Zsibón a haj­tás megszakadt, vagy felbomlott volna, aminek kellemetlenségeit az tudhatja legjobban, aki, mint magam is, sokféle vadászaton megfordult. A hajtások nagyon gyorsan, de mégis szép renddel folytattak. A decemberi legrövidebb napokon is, rendesen 5 haj­tás járt le. Déli falatozóéra egy órane­gyed használtatott; egy sültpulyka, vagy nyúl, egy komlós cipó s két iecés kulacs bor járt elő. A gyomrosabbak mohón szaggatók, a szerényebbek oldalfélt pipáz­­dogáitak. De lehető frissibe folyt le ez is, mert a háziúr ismeretes dörgő hangja... „indulbatunkat“... harsogott. Muzsika, bor és paripa Az utolsó hajtásból leereszkedvén, a völgyön vártak reánk a fogatok. Wesse­lényi okkor délceg paripára pattant, s mint forgószél száguldott előre. Jóval előbb ért kastélyába, mint mi-A vendégek kimosdva, csinosan, mint akármely fényes városi tánevigalombau jelenének meg hat órakor az étterem­ben. Kik közül az éltesebb, rendesen gróf Csúky, vagy báró Wesselényi Farkas, a történeti uevezetességü öreg Cserei Ilo­nát az illem megszokott szabályai sze­rint, az étterembe kivezeté. A díszesen fölteritett asztal az első hercegnél is megjárná: négy' tál meleg étel, ízletes csemegék, válogatott gyümölcsök, több asztali- és csemege borok, mind Wesse­lényi saját term esz trnényjei. A szolgálat nagyou pontos. Félórai estebéd után a ház tisztes asszonyát szobájába kisérve, a vendégek rendre a pipázó szobába szál­lingóztak. Némelyike a kereveten hosz­­s/at nyúlt, s gonoszul füstölve, áhítattal üdvözli a pihenő órái, mennyre s földre fogadhozván, hogy öt ugyán a mái na­pon ily kényelmes helyzetéből semmi sem bírja megmozgatni. Mások a kan­dalló körül komolyan beszélgetnek a háziúrral érdekes tárgyakról. A szögleten jó) e.gybeszorulva négy sá­li, ii cigány működik. Ha jobbacskan .vonnák, az sem ártana. De „csak ahogy lelik“, szokta, mondani a becsületes ci­gányzenész- A jó magyar ember pedig magas kedvében, csak a „húzd réá“-t ügyeli, A többit, ha meg van sajátságos taktussá, számba sem veszi. Javából rakja már a vigkedélyrü Ötvös és Szap­­lonczai; rendre mások is belekóstolnak, mig utóbb a korosabbak is bele zavar­nak. A jókedv mind hangosabban tör ki. A kiállott fáradság, a csikorgó hi­deg s a mély hó mind feledve vannak. A szögleti kis asztal mellett két viasz­gyertya világánál, orrán hatalmas szem­üveggel, olvassa Csáky az Augsburgi Hírlapot. Egyszerre sajátságos rikácsoló hangján kiáltja: „A szövetségesek tönkreverték Navarinnál a török tengeri hadát.“ Azonnal körülsereglik minden­felől, s feszült figyelemmel hallgatják a nagyszerű esemény leírását. A komoly tárgy fölötti vitatkozások azonnal hév­­vel-tüzzel megkezdetnek, midőn főlovász Álgya betoppan, s amúgy huszáros ne­­géllyel jelenti, hogy a lovardában meg­­gyujtattak az éji lámpák- Nem lenne oly fényes ígéret, melyért valaki most a kandalló mellett maradna. A lovarda két óriási csillár s számta­lan éjilámpával fényesen van világítva. A nyalka lovászok rendre mutatják bé a sok szép paripát, a főlovász a paripa életidejét és genealógiáját hangosan kiáltja ki. Ezután rendre lovagolják kö­rül a ló termet. Eölséges látmány ennyi délceg uemcs állat, apróbb, nagyobb szöktetések s bárányugratások kőit. A szögleten ízletes rónaival s udvarhelyi­vel habzó serlegek állnak és mind iu­­kább-inkább látogattatnak. Ketideffy Adáiű és Wesselényi tüzes paripákon, sisakkal és karddal mar: kokban szöktetnek bé most a tág te­rembe. Kortársak közt a legjobb lova­sok, bajvívók és legerősebb kara két fér­fiút látunk magunk előtt. Hévvel, tűz­zel, mint forró vérek, rohanják meg egy­mást- Kardjaik szikrát szórnak. A menny és föld egybeomlását képzeltetik. A dicső lovagias jelenet a nap minden mutatványait felülmúlja; mi, a vendé­gek kívánságát s várakozását túlszár­nyalja. A bajnoki szép mutatvány után oda­bent a kandalló tűzönéi nagy figyelmei gerjesztő most a háziúrnak Kendeffyvel és Wesselényi Farkassal a gazdászat fö­lötti heves vitatkozása. Amely nagyon bosszúra nyúlna, de a falusi toronyóra elkongatta a rémletes éjfélt, s jóllehet már most senki sem bágyadt, s nem is álmos, do a háziúr maga inti vendégeit nyugalomra, mert holnap távolabb kell menni, s korábban indulni. Hasonló jó szellem, értelmes vitatko­zások, s változtatott élvezetek lengik kö­rül a vadásztársaságot másnap, s azután is mindvégig. A gyengébb szívű vadász felbátoritására, s a kisebb veszedelem előtt nem rögtöni hátrálás ellen ogy igen jó óvszer vala itt: a megsebhedt vad­kant legmérgesebb állapotjában, fész­kéből kiszöktetni, s az éles, bosszú vadászkéssel, sebes rohamában felfogni. E bajnoki jelenetnek csak nézésén is da­gad a kebel és bátrabban dobog a szív, mint eddigelé. Mint mindent, úgy a bá­torságot is próba és alkalom fejti ki, s emeli ki a parlagból. S pedig oh be ko­pár ez élet bátorság nélkül! S mily égető szenvedés a félelem! Mikor vihar s förgeteg honn inarasz­­tott, újabb férfias élvezetek vártak a vendégekre- A nagyterem vivóoskolává változtatott. Mindenfele kardcsattogás, vívás a jól kiizzadásig. A tág erkélyen pedig a Kendeffy két ujja közé szorított fényes tallért Wesselényi pisztolyból, tutim manóm Színűt László HcKangŐAtá tnestexe Sudapesl, Xlil. Petneltfizy-u.73 Telefon: 29-13—53 egyes golyóval lövi ki. És ez hasonlóul a Wesselényi ujjai közül. Utánuk ma­gam állok báró Pölnicczel szembe; ez oldalfélt fogai közt tartja kurta szárú, telavór német porcellán pipáját: 15 lé­pésnyire egyesgolyóval ellövöm a pi­pát. A fogai közt maradt pipaszáron kí­vül, a pipának legkisebb darabja sem látható többé. E jelenetek gyakoriak vol­tak, de sohasem rossz eredménnyel. Akik távolról Ítélték, bolondságnak nevezték, s nem tudták elhatározni, hogy melyik hibásabb: aki kitartja, vagy aki lövi. Azonban mint minden, úgy ez is csak tá­volról nézve rémletes- De közelről és többször látva elveszti szúró fullánkját, önbizalomra és bátorságra ébreszt. A férfias időtöltések minden szerencse­­játékot kiszorítottak a zsibói társasági körből. Kártya, kocka, melyek sok veszt okoztak, mint aljas eszköz megvettetett. S még sem lehető unalom miatt megunt, ásitozó embert látni; ellenben lélek vidámság, s magát jóltalálás nyílt jelei terültek cl minden arcon. Wesselényi csak ürügyül használta fel vadászatait. Oh! sokkal magasabb cél­ból gyüjté Zsibóra vendegeit, minthogy velők néhány őzzét s nyálát ellődöz lesse. Ezt ő magára is kényelmesebben s költség nélkül tehette volna. De hogy az elszórt parlagban beverő nemzeti erőket egybegyüjtse: az elpuhult, kéjelgö arisztokratákat a vadászat vavázsgyö­­nyörci által Zsibóra édesgetvén, itt észrevétlen szoktassák meg a kényes testet a jól be fűtött szoba s puha pam­­iag helyett a gyaloglás s viharok kitö­résére; néha-néha még bősz vadkaunal is szembe nézni, s azzal meg is vívni, így a bátorság, lelki éberség s vidám­ság ott. is, hol eddig hiányzott, termé­szetté vált. Nem vadászat: országgyűlés Bátor hősök voltak a magyar elődök; de a hosszas nyugalom s a mostoha szü­lők kéjeJgésre törpiték le bennök e szép erényt Wesselényi Miklós első volt a felébredtek közül; előljárt nemzeti eré­nyekben s férfias bátorságban. Kortár­­sait is szivvel-lélekkel nógatta; de heves vérén s indulatosságáu megtört jóaka­rata, s kevés követőkre talált. Fiában, Miklósban a hazafiui magas erények hig­gadtabb vérmérséklettel $ több előrelá­tással párosultak, s neki már inkább is sikerült. Buzdító példával jár.t. elől lo­vaglás, vivás, lövés, úszás, nélkülözés, gazdászat s irodalom terén; főleg a haza, s emberiség iránti buzgó szeretet­­ben. Isteni szép tulajdonok, melyeket Wesselényi nagymértékben birt. Kortár­sai egy elébb bámulók, de kevesen kö­vettük. Okos tapintattal s kímélettel bűz ditá hazafiait; nyersebb bánásmódot rit­kán. csak kénytelenségből használt Nemes buzgalma meghozta drága gyü­mölcsét. Élvezetdús vadászatjain évről­­óvre több vendéget számlált, melyeken néha Erdély úri értelmiségéből 40—50-en is megjelentek: egy kis országgyűlést ábrázolt. A napot vadászati élvek, az éj egy részét a haza ügye, nemzetiség, nyelv, okszerű gazdászatróli tüzetes vi­tatkozások vették igénybe. Gazdag isme­retekkel tértek vissza kastélyaikba, mint tavasszal a munkás méh köpüibe. A sok finnyás urat, cselédet s lovat anuyi ideig és jól ellátni, Erdélyben csakis a zsibói kastély fénykorától telt ki. Wesselényi készséggel hozá a nagy­szerű áldozatot, az elhintett mag után, ha későn is, de jó aratás reményje alatt, A gyakori vadászat után a nemes vad gonoszul leapadánd, ha Wesselényi ta­lálós esze ügyes óvszerét nem találja. Vadászatván némi kivételeket tűzött ki, amelynek mindenkinek hódolnia kellett. Csak gímszarvas, bakk-őz, vadkan és hím-császármadár és ezek is kiválólag vontcsőből, egyesgolyóval valónak lehe­tők. Szarvas s őz-tehén, vaddisznó-ema és tyuk kivételt tettek. A szabály becsület­ben járónak vétetvén, a nemes vadra nézve villámhárító volt- Innen magya­rázható, hogy Zsibón a nemes vad a gya­kori népes vadászatok mellett sem apadt le. A zsibói 27 ezer hold őserdőkön, más­­íálszázadi szoros tilalombatartás után. az egy medvén kívül, minden vad bősé gében találtatott. Négynapi vadászaton elejtetott körülbelül 1—2 gímszarvas. 4—5 bakk-őz, 1—2 farkas, 14—16 róka, 50—60 nyúl, néhány vadruaeska, császár- és fogolymadár. A zsibói vadászat bova-tovább több ingerrel birt. Aki azt egyszer megizlelte. legfeljebb kornyadozás, de rossz idő s apróbb baj vissza neui tartóztatta. Hó­bortos vagy jellemtelen embernek ott nem volt helye. A könnyelmű fickók is rendboszedték magukat, mert a hangu­lat komoly s férfias volt, Mintha mind­­megannyi higgadt férfiak társulata lett volna együtt, oly kímélettől folyt a tár­salgás a sokféle természetű s köztük né­hány ugyancsak zavaros egyéniség közt, hogy személyes megbántás miatt kitö­résre sohasem került a dolog, mind a Wesselényi érdeme! Kilenc évi részint fogság, részint szám­űzetés kínos szenvedései után végre visszatért Wesselényi házi küszöbére és újra láthaták szemei a páratlan Zsibót, Nem késett örömét régi barátjaival meg-Gkmánpiiik rendezésénél nélkülözhetetlen két korszerű eszköz ** OBCONO M U S: HÁZI -IKTATÓ éfi »nnek «zervue kiegészítője a* OECONOMUS: személyi ó« oenládi OKMÁNY MAPPA A Mázl-Iktató kb. 400 okmány iktatására alkalmas kitiioö rendszerbe foglalt táblázato­kat felölelő könyv, egyben tanácsadó az élet minden vonatkozásában Ára P 2.40, díszes vászonkötésben P 2.50. Az Okmánj-.Mappa SS * "i cm nagyságú ni hum<-*erii 14 pormentes, tocaknt tartalmazó críie kivitelű ujreudszerii irattartó, uieíy a i-claze­­ríiséír követelményeinek minden vonatkozásban megtelő!. Ara P 9.80. II legpraktikusabb ajándéktárgyak Kaphatók jobb papír és könjvkoreekodé^ekben. Vidékr* u* rír S 60 filler porfó ejnzpt&i, bcküuiIcm ' .A mid könyvel“ kiadó* híva tata tin l- >1. VI., Andrásfiy-rjt SS,. Ptkp csekkóz 15.220 NEMZETI ÚJSÁG XIII 1840 március 24. Vasárnap

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék