Nemzeti Ujság, 1940. október (22. évfolyam, 223-249. szám)
1940-10-09 / 230. szám
4 NEMZETI ÚJSÁG 1910 október 9. Szerda reményeimhez mérten , e héten, vagy a következő hét elején megtörténik, három nap alatt kell a személyi megszervezést lebonyolítani és ezt a törvényben foglalt felhatalmazás alapján természetesen magamnak kell előkészítenem is. Ha a törvény meghozatala után bizottsági tárgyalás alá bocsátanám a kinevezések ügyét, az egyetem talán még a következő évben sem kezdhetné meg az előadásokat. Természetesen a személyek kiválasztásánál a korábbi egyetemi pályázatok és az egyesek tudományos munkásságának intérete alapján rendelkezésre álló tapasztalatokat fel fogom használni. Arra a kérdésre, mikor nyitják meg a Ferenc József Tudományegyetem e tanév elején alapított közgazdasági karát, a kultuszminiszter a következőképpen válaszolt: — Mindenesetre arra törekszem, hogy még november hó folyamán megnyíljék a közgazdasági kar is. Ami a mezőgazdasági akadémiát illeti, a földművelésügyi miniszter úrral egyetértésben kell a végleges kormányelhatározást kialakítanom. A középiskolai tanulók szociális támogatására irányuló tervekre vonatkozó kérdésekre így felelt: " A középiskolai tanulók szociális támogatása tekintetében éppúgy, mint eddig, most is abból az alapgondolatból indulok ki, hogy mindenik tehetséges és jóképességű magyar ifjúnak meg kell adni mindazt a kedvezményt, amelynek birtokában gondtalanul végezheti tanulmányait. Éppen ezért a visszacsatolt részeken is bevezetjük a jól bevált degresszív tandíjrendszert, amelynek keretében mindenki vagyoni helyzetéhez és tanulmányai eredményének megfelelően nagy tandíjkedvezményhez juthat. A Horthy Miklós ösztöndíj-alap ösztöndíjainak számát a visszacsatolt részek tanulóinak arányához mérten fogjuk emelni és ugyanilyen mértékben alapítunk új ösztöndíjakat a közalkalmazottak és más állampolgárok gyermekei számára a fennálló ösztöndíjadományozások keretében. Igyekszem gondoskodni minél több diákinternátus ellátásáról, valamint az ingyen tankönyvakció megszervezéséről is. Szily államtitkár Szegeden tárgyal Szily Kálmán kultuszminisztériumi államtitkár a Kolozsvárott tartózkodó Hantan Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter képviseletében kedden Szegedre érkezett és itt Bartók György Rector Magnifikusszal és az egyetem tanáraival a Ferenc József tudományegyetem átköltözésével kapcsolatos kérdésekről és az új egyetem felállításáról tárgyalt. Az államtitkár az egész napot ezeknek a kérdéseknek megvitatásával töltötte el és szerdán utazik vissza a fővárosba. A magyar-bulgár barátság megdönthetetlen Szófia, október 8. (Magyar Távirati Iroda.) Pilov miniszterelnök fogadta Ambrus Tibor magyar kormánytanácsost és kijelentette előtte, hogy nagy rokonszenvvel és élénk érdeklődéssel vizsgálta a bulgár-magyar kulturális kérdéseket és örömmel üdvözli a kulturális megállapodás közeli aláírását, amely még közelebb hozza egymáshoz az egyezmények és megállapodások nélkül is mindig szilárd barátság kötelékeivel összefűzött Magyarországot és Bulgáriát. Daskalov tábornok, hadügyminiszter is kijelentette Ambrus Tibornak, hogy a bulgármagyar barátság fajrokonságon alapul és megdönthetetlen. A két ország politikája is párhuzamos, mert Magyarország és Bulgária Bursa azonos. Hozzátette a miniszter, hogy Erdély visszacsatolása alkalmával nagy megelégedéssel táviratozta meg szerencsekívánatait vitéz Startha Károly magyar honvédelmi miniszternek. A Csákvár-gesztesi uradalom tisztikara megrendült lélekkel jelenti, hogy bogárd-tinódi és rétszilasi Mányoky József urad. felügyelő, oki. gazda, tart. hadnagy életének 58. évében rövid szenvedés után október 5-én Budapesten elhunyt. Csákvár, 1940 október 6. Kartársunk emlékét kegyelettel őrizzük. A német repülők szakadatlanul támadva bombákkal árasztották Berlin, október 8. (Német Távirati Iroda) A Véderő főparancsnoksága közli: Erős német harci repülőgép-kötelékek a hétfői megtorló támadásaik során Londonban igen sok bombatalálatot értek el nagykaliberű bombákkal a Themse hajlásától nyugatra fekvő vasúti berendezéseken, valamint a Commercial- és a Nyugat-India dokkon. Itt különösen Kesselring tábornagy könnyű bombavetői tűntek ki. Délangliában fegyverkezési berendezéseket és hadászatilag fontos célpontokat bombáztunk hatásosan. Az éjszaka is harci repülőgépeink szakadatlan támadásokkal közepes, és nagykaliberű bombákkal árasztották el a főváros forgalmi berendezéseit, közélelmezési üzemeit és más célpontjait. A bombázások következtében a város területén igen sok tűz ütött ki. Manchester, Liverpool és Edinburgh ellen intézett éjszakai támadások során különösen erős tüzeket lehetett megfigyelni. el Londont Az angol kikötőkben az aknák lerakását tovább folytatták. Az éjszaka folyamán angol repülőgépek több helyen berepültek Németországba. Fő célpontjuk Berlin volt. Az elhárító intézkedések révén sikerült az angol repülők nagyobb részét visszatérésre kényszeríteni, azonban egy része mégis elérte a birodalmi fővárost. A bombák ismét több kórházat, továbbá lakóházakat, raktárakat, valamint pályatesteket találtak el és néhány helyen anyagi károkat okoztak. A lakosság között igen sok halott és sebesült van. Légelhárító tüzérségünk két angol repülőgépet a birodalmi főváros felett lelőtt. Az ellenség hétfőn összesen 32 repülőgépet veszített, míg 13 repülőgépünk nem tért vissza. (MTI) Kedden reggel 8 óra óta szinte szünet nélkül zúgnak a német bombázó alakulatok motorjai az angol főváros felett. A nehéz bombák robbanásai megszakítás nélkül követik egymást. Egy nagy gázmű teljesen elpusztult. A brit sziget délkeleti részén is tombol a német légitámadás. (MTI) „Mindenféle nagyságú bombák pokla mennydörög London felett“ Newyork, október 8. (Német Távirati Iroda.) Mindenféle nagyságú bombák pokla mennydörög London felett — írja az egyik amerikai hírügynökség londoni tudósítója a hétfői német megtorló támadásokról. Legalább 13 londoni körzetből és négy külvárosból lángoltak fel a fűzcsóvák — írja tovább a tudósító.• Minden oldalról érkeztek a német támadó hullámok és egész nap dühödt légi csaták dúltak, amelyek majdnem egész Anglia területére kiterjedtek. Az amerikai tudósító Szériát tíz órán keresztül tartott hétfőn a támadás Bél-Anglia ellen. Londonban a London elleni hétfői támadásban résztvevő német gépek számát 450-re becsülik. Ilyen hosszantartó támadásra még nem volt példa a légiháború kezdete óta. A bombák valósággal csőszerűen hullottak az angol fővárosra, valamint a délangliai és délkeleti partvidékre. Mindenütt egymást érték a légi harcok Bomba robbant a parlament közvetlen közelében, gránátszilánkok értéik a híres Big Ben toronyórát is. Az Oroszlánszívű Richárd-szobor súlyosan megrongálódott. Angol hajókaravánt Valahol Olaszországban, okt. 8. (Stefani) Az olasz főhadiszállás 123. közleménye: Egyik tengeralattjárónk elsüllyesztett egy angol őrhajót. A Földközi-tenger nyugati részében megtorpedóztak egy 1800 tonnás olasz kereskedelmi gőzöst. Keletafrikában El Katulo ( Kenya) környékén járőrök között támadt összetűzés ránk nézve kedvezően végződött; az ellenség érzékeny veszteségek után megfutamodott. A Vörös-tengeren egy légi alakulatunk újból bombázta az előző napon már megtámadott hajókaravánt. Repülőink bombázták a Ghedaret bombázták az olasz tól északnyugatra fekvő Wadi Jussuf rádióállomását és a szudáni határ közelében összevont ellenséges csapategységeket. Valamennyi repülőgépünk visszatért támaszpontjára. (MTI) * (Stefani) A Duce reggel 8 óra 45 perckor maga vezette három motoros repülőgépén megérkezett és szemlét tartott a Celere gyorshadtest fölött. A nagyszerű látványosságnál jelen volt Németország, Spanyolország, Magyarország, Románia és Bulgária katonai attaséja. A Duce azután 12 óra 45 perckor, jóllehet megeredt az eső, ismét felrepült. (MTI) repülők a Vörös-tengeren A angol támadás kórházak ellen A keddre virradó éjszaka Berlin ellen intézett angol támadás következtében három kórház, egy szülészeti otthon, egy gyermekkórház, egy temetői kápolna és több lakóház dőlt össze vagy rongálódott meg súlyosabban. A Robert Koch-kórház mellett egy robbanó bomba robbant fel, a robbanás megölt több beteget, akin röviddel azelőtt műtétet hajtottak végre. Egyik szülőotthonra is több bomba esett. (MTI) Kik lesznek képviselői? Gróf Teleki Pál miniszterelnök a Ház keddi ülésén beterjesztette indítványát, amely magában foglalja annak a negyvenhat személynek a nevét, akiket a két Ház „országos határozattal“ a visszacsatolt keleti és erdélyi részek lakosságának képviselői gyanánt a Házba behív. Az új képviselők az erdélyi magyarság vezérkarának tagjai. Közöljük az új képviselők névsorát és személyi adatait: 1. Adorján Imre volt tanító, a románok bebörtönözték, a magyar párt volt Csíkszeredái főtitkára, 2. Albrecht Dezső bánffihunyadi ügyvéd, szerepet játszott a magyar párt életében, tagja volt az erdélyi magyar népközösségnek. Albrecht Ferenc budapesti ügyvéd, kisgazdapárti képviselő testvéröccse. 3. Angi István györgyödróf földbirtokos, a magyar párt keretében főleg gazdasági kérdésekkel foglalkozott. 4. Árvay Árpád nagyváradi Újságíró, a magyar párt intéző bizottságának tagja, a a biharmegyei magyarság életében vitt vezető szerepet. 5. Bálint József csíki székely, római katolikus lelkész, az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség igazgatója. 6. Br. Balogh Artur a kolozsvári egyetemen az összeomlásig a politika hírneves tanára volt. Tagja a Magyar Tudományos Akadémiának. Genfben sokszor képviselte a magyar párt petícióit. Tudományos munkái német, francia és angol nyelven is megjelentek. A román uralom idején többször volt magyarpárti szenátor. 7. Dr. Bartha Ignác kolozsvári ügyvéd, kiváló román, nyelvtudásával és agilitásával tett nagy szolgálatokat. Az erdélyi Római Katolikus Státus ügyésze és a Nemzeti Újjászületés Frontjának képviselője volt. 8. Báró Bánffy Dániel, báró Bánffy Dezső egykori miniszterelnök unokája, földbirtokos, igen képzett gazda, egyike a legkiválóbb erdélyi közgazdasági szakembereknek, európai hirű fa-szakértő, református egyházi főgondnok. 9. Beke Ödön besztercei kereskedő, a magyar pártnak volt az 1932. évi Választáson jelöltje. 10. Dr. gróf Bethlen György, a magyar párt elnöke, az erdélyi magyarságnak az elmúlt két évtizeden át vezére. 11. Gróf Bethlen László, Tisza István Unokaöccse, kiválóan képzett szövetkezeti szakember, az erdélyi gazdasági és hitelszövetkezetek vezérigazgatója. 12. Biró István marosvásárhelyi iparkamarai titkár, a magyar párt megyei főtitkára. 13. Bodnár Sándor bihardiószegi földműves, a Gazdakör vezetője. 14. Botár István szobrászművész, magyarságáért börtönben ült. A fiatal magyarság egyik vezetője. 15. Dr. Bölöni Zoltán,s zilahi ügyvéd, a szilágymegyei pártvezetőség tagja. 16. Báró Braunecker Antal érszakácsi földbirtokos, a Magyar Párt volt képviselőjelöltje. 17. Dr. Deák Gyula kolozsvári ügyvéd, hosszú időn át a Magyar Párt országos főtitkára volt. 18. Ember Géza, a Magyar Párt szatmármegyei tagozatának elnöke, földbirtokos. 19. Figus Albert újságíró, a Szamos cimü lap szerkesztője, a Magyar Párt szatmármegyei tagozatának ügyvezetője. 20. Dr. György József volt képviselő és volt törvényszéki biró. Nem akart a románok alatt szolgálni s gazdasági munkával tartotta fenn magát. 21. Dr. Hinléder-Fola Ákos, a Magyar Párt udvarhely megyei vezetetője, ügyvéd, volt tiszti ügyész, a székelyföldi Nemzeti Ellenállás egyik irányítója. 22. Dr. Jódál Gábor székelyudvarhelyi ügyvéd, udvarhelymegyei pártelnök, református főgondnok. 23. Dr. Keintzel Ede, az erdélyi szászok vezetője, az ágostai evangélikus egyház életében Vezető szerepet visz. 24. Kiss Kálmán Udvarhely vármegyében kecsedkisfalusi földmérés. 25. Dr. Kölcsey Ferenc, Szatmármegye volt tiszti főügyésze, a Magyar Párt vezetője. 26. Dr. Kövér Gusztáv, a Magyar Párt biharmegyei tagozatának volt alelnöke. Egyike a nemzetközi viszonylatban leginkább ismert erdélyi vezetőknek, aki éveken át heroikus harcot vívott Genfben a kisebbségi jogok védelmében. A románok nem akarták elismerni állampolgárságát. 27. Dr. László Dezső gyergyószentmiklósi ügyvéd. 28. László Dezső református lelkész, az Ifjú Erdély szerkesztője. 29. Dr. Mikó Imre, a Magyar Párt központi irodájának tagja és a népközösség bukaresti irodájának vezetője, magyarpárti képviselő, jelölt volt, a fiatalság egyik vezére. 30. Dr Paál Árpád, Udvarhely vármegye volt alispánja, az erdélyi katolikus sajtó neves publicistája, a Nagyváradi Magyar Lapok főszerkesztője. Magyarságéért börtönbüntetést szenvedett 31. Dr. Pál Gábor Csíkszereda ügyvéd, volt magyar képviselő. 32. Pálffy Károly marostordai református lelkész. 33. Pakocs Károly szatmári kanonok, híres író és költő, számos munkáját a Szent István Társulat adta ki. A Magyar Párt szatmármegyei vezetője. Börtönt viselt magyarságáért. 34. Dr. Patzkó Elemér kiváló fiatal nagyváradi ügyvéd. 35. Dr. Prall Mihály besztercei ügyvéd, a szászok egyik vezetője. 36. Ráduli Lajos kilyénfalvai kisgazda. 37. Dr. Székely Ákos újságíró, mármarosvármegyei volt tiszti főügyész, a Magyar Párt megyei tagozatának agilis vezetője. 38. Báró Szentkereszty Béla földbirtokos, háromszéki pártelnök, hosszú időn át Volt magyarpárti képviselő, a magyarság egyik legbátrabb vezető egyénisége. 39. Dr. Szilágyi Olivér marosvásárhelyi ügyvéd, a fiatalság egyik vezére. 40. Gróf Teleki Béla, az EGE alelnöke, földbirtokos, a zsibói Wesselényi-kastély ura. Báró Wesselényi Miklós unokája. 41. Gróf Teleki Ernő külkereskedelmi és közgazdasági szakember, a Magyar Általános Hitelbank erdélyi szervezeteinek vezérigazgatója. 42. Gróf Toldalaghy Mihály marostordai birtokos, a Magyar Népközösség egyik jeles képviselője volt. Sokat foglalkozik szociális kérdésekkel. 43. Dr. Török Andor kezdi vásárhelyi ügyvéd, Háromszék Vármegye Utolsó magyar alispánja, többizben volt képviselő, az erdélyi magyarság egyik magaskorú agilis szervezője. 44. Dr. Tusa Gábor kolozsvári ügyvéd, a Magyar Párt ügyésze, a Népközösség egyik Vezetője és báró Bánffy Miklós munkatársa. 45. Dr. Váró György székelyudvarhelyi ügyvéd és 46. Vila Sándor közgazdasági író, a kitűnő statisztikus, a Kolozsvárott megjelenő Hitel és Nemzetpolitikai Szemle szerkesztője Az új képviselők közül négy Unitárius: Botár István, György József, Mikó Imre és dr. Székely Ákos, a két szász képviselő evangélikus vallású, a többiek pedig felerészben katolikusok és reformátusok. ★ ?: A® erdélyi képviselők behívásáról szóló miniszterelnöki Indítvány bevezetőjében utal arra a törvényhelyre, amely a Visszacsztolt területeknek országgyűlési képviseletéről gondoskodik s megállapítja, hogy az így behívott képviselők száma legfeljebb hatvanhárom le-het- Az Indítvány viszont negyvenhat képviselő behívásáról szól. A miniszterelnök a behívást azoknak a sorából indítványozta elsősorban, akik a román uralom idején magyarpárti képviselők, vagy szenátorok voltak, vagy akik a magyarság jelölése alapján választási listákon szerepeltek, ha az ismert körülmények folytán a megválasztásig nem is jutottak el. A magyarság bizalma alapján foglalnak helyet a behívásra indítványozottak között olyanok is, akik a történelmi erdélyi egyházakban választás alapján töltöttek be valamilyen tisztséget. Rendkívül fontosnak tartja a miniszterelnök, hogy a kisgazda földmíves elem, amely a nemzetnek legfőbb gyökere és alapja, megfelelő képviseletet kapjon. Az Erdélyi Gazdasági Egyesület funkcionáriusai a behívásra ajánlott kisgazdái. A behívandók között nem foglalnak még helyet — mondja a miniszterelnök indokolása — a román nemzetiség képviselői. E tekintetben jelenti, hogy az összes intézkedések megtörténtek arra nézve, hogy a behívásra ajánlottak között román nemzetiségűek is legyenek. Ennek megvalósítását célzó indítványát azonban kénytelen valamivel későbbi időpontban előterjeszteni, amikor már tisztán fogjuk látni, hogy a Romániában élő magyarság érdekeinek védelmére megfelelő szervezet létesítése és ennek működése biztosítást nyert. Ami az országhoz visszatért németeket illeti — folytatja az indokolás —alkalmam volt jelesen a szászok vezető egyéniségeivel erdélyi útjaim alkalmával tárgyalásokat folytatni. Az ő parlamenti képviseletük biztosítását célzó személyi indítvány megtételénél ugyancsak a Valamilyen formában megnyilvánult bizalom elve vezetett. A behívásra ajánlott két német, személyiség választás alapján tagja az erdélyi szászok életében történelmi jelentőségű szász ág. h. ev. egyház organizációinak. Szlovák pénzügyőrök durva viselkedése a határon Rozsnyó, október 8. A betléri határállomáson a szlovák pénzügyőrök kíméletlenül és durván viselkednek a magyar utasokkal. Különösen a nőkkel szemben járnak el kíméletté, mit, minden alapos ok nélkül személyi motozásnak vetik alá őket. Olvassa a Képes Krónikát