Nemzeti Ujság, 1941. április (23. évfolyam, 74-97. szám)
1941-04-01 / 74. szám
Bánffy miniszter bejelentette, hogy korszerűsítik a mezőgazdasági munkaeszközöket és gépeket Johan államtitkár a körorvosok államosításáról beszélt a közigazgatási tanfolyam záróülésén A belügyminisztériumban rendezett KL Közigazgatási Továbbképző Tanfolyam ünnepélyes záróülését hétfőn délelőtt tartották meg a minisztérium dísztermében. A záróülés keretében báró Bánffy Dániel földmivelésügyi miniszter tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást a földmivelésügyi igazgatás egészségügyi vonatkozásairól. Újabban a mezőgazdasági terményeket élettani alapon kezdik értékelni — mondotta. — így Amerikában a citromot a D-vitamin tartalma alapján vásárolják, a búzát pedig kezdik a sikértartalomnak megfelelően értékelni a farmnograph-nak, ennek a kitűnő készüléknek segítségével, amelyet Hankóczy Jenő kiváló tudósunk talált fel. A termelés élettani követelményeit nagyobb mértékben kell figyelembe venni. A termények és a mezőgazdasági iparcikkek élettani értékének ellenőrzése általában közigazgatási feladat. Az iparcikkek hamisításának szigorú ellenőrzésével a közegészséget védjük és egyben a termelés érdekeit is szolgáljuk, mert ezzel mintegy garantáljuk az áruk minőségét és ez előnyösen kihat az áralakulásra. A miniszter a továbbiakban az élelmiszerhamisítások ellenőrzésével foglalkozott, bejelentette a vegykísérleti és vegyvizsgáló állomások számának felemelését és kívánatosnak mondotta, hogy az ellenőrzéssel megbízott tisztiorvosok kiképzésük alkalmával mezőgazdasági alapismereteket szerezzenek. Ezután így folytatta: " Igen nagy jelentősége van az élelmiszerek ellenőrzésének éppen a mostani időkben, amikor egyre több árut kell a kényszerítő körülmények miatt pótanyagokkal helyettesítenünk. Ezeknek a pótszereknek minőségét, öszetételét és forgalomba hozatalát a részletes rendelkezések szabályozzák, amelyek megakadályozzák, hogy silány, vagy az egészségre káros anyagok kerüljenek a fogyasztókhoz. Olyan nagyszabású és szerteágazó feladatokkal jár a mezőgazdasági termények és készítmények ellenőrzése, hogy tervbe kellett vennünk ez átfogó kódex elkészítését, amely egységesen foglalja össze a szükséges intézkedéseket és nagyon megkönnyíti majd a közigazgatási hatóságok munkáját is-Báró Bánffy Dániel ezután a lakás- és házhely-kérdéssel foglalkozott. A múltban sok hiba történt a ház helyének kiválasztása terén. Vizenyős területekenépültek lakóházak, sőt olyan helyeken is, amelyek áradásoknak ki vannak téve. Az utóbbi két esztendő megmutatta, hogy igen nagy gonddal kell eljárnunk e tekintetben. Óriási nemzetgazdasági kár származott abból, hogy házak dőltek öszsze ár- és hullámterekben, ahol soha nem lett volna szabad megépülniük■ A tanfolyam hallgatóinak lelkére köti, hogy az építési engedélyek kiadásánál nagyobbóvatossággal és észszerűséggel járjanak el, mint a múltban sokszor történt. Bejelentette a miniszter, hogy az 1910. évi IV. törvénycikk alapján végrehajtási rendeletet adnak ki, amely a házhelyeknek szükséges és alkalmas ingatlanok megszerzését átengedésre kötelezéssel lehetővé teszi, ha megszerzésre más mód nincs. A falusi munkásházak építésének előmozdítására is megfelelő jogszabályt hoznak. Igen fontos feladatnak tekinti, hogy az árvízkárosultak részére azokban az esetekben, amikor szükséges, megfelelő házhelyeket biztosítunk-A mezőgazdasági dolgozók egészségének megóvását megfelelő munkaeszközökkel is előmozdíthatjuk. Ezért a mezőgazdasági érdekeltségek és szakértők bevonásával bizottságot létesítettek, amely a gépek és eszközök racionalizálásával, korszerűsítésével foglalkozik és így javaslatot tehet olyan gépek és munkaeszközök bevezetésére, amelyek az emberi munkát megkönnyítik és az egészségügyi követelményeknek jobban megfelelnek. A munkabérek szabályozásának is vannak egészségügyi vonatkozásai, hiszen megfelelő jövedelem nélkül a széles néprétegek egészségesen nem fejlődhetnek. A nagy tetszéssel fogadott előadás után Johan Bála belügyi államtitkár emelkedett szólásra. Megállapította, hogy a magyar nemzet az elmúlt húsz év erőfeszítései között fontos haladást tett abban a munkában, amellyel az egészségügyi kultúrát a nép minden rétegére kiterjeszteni, ezzel a nép ellenállóképességét fokozni és a nemzet jövendőjét biztosítani törekedett. Hazánkban, mint a legtöbb kulturállamban, körülbelül hatvan évvel ezelőtt születtek meg azok a törvények, amelyeket az illető országok egészségügyi, alaptörvényeinek szoktak nevezni. Ezek a törvények, amelyek az akkori idők orvosi tudományának hű tükörképei, hat évtized után vagy nagyon hiányosak lettek, vagy pedig némely vonatkozásban el is avultak. Ezért az elmúlt húsz évben új jogalkotások láttak napvilágot, amelyeknek célja az volt, hogy megteremtsék a mai idők követelményeinek megfelelő közegészségügyi szervezetet. Johan államtitkár hangsúlyozta, hogy a betegség gyógyításának és a betegséget megelőző munkának szoros kapcsolatban kell lennie s ezt a kapcsolatot a jövőben még szorosabbra kell vonni. A közegészségügyi munka szervezettségének első feltétele a megfelelő egészségügyi személyzet, itt is elsősorban az orvosi személyzet megteremtése. Magyarországon kereken 1000 lakosra jut egy orvos. Az egészségügyi szolgálat a tisztiorvosi személyzet vonalán megfelelően ki van építve. Kórházaink azonban nincsenek megfelelőképpen ellátva orvosi személyzettel, úgy hogy itt a létszámot feltétlenül emelnünk kell. A preventív egészségügyi minkáról NEMZETI ÚJSÁG 1941 április 1. Kedd 3 ÜBÜBSBI IRODAGÉPEK XXIX VEZÉRKÉPVISELETE: Budapest, V., Nádor utca 30.« I. 1. szólva megállapította, hogy a szociális alap segítségével nagy számban épültek a falvakban egészségházak. A milliárdos beruházási hitel segítségével a tuberkulózis diszpenzer szolgálat hat év alatt az egész ország területén ki fog épülni. Mint a belügyminiszter már bejelentette, foglalkozik a községi és körorvosi kar államosításával is. A visszacsatolt területeken lévő kórházak legnagyobb részét államosították. Végül rámutatott arra, hogy a kórházak felszerelésének egységesítése az egész országban hasznos lenne, majd a közegészségügyi felvilágosító munka fontosságára utalt. Johan államtitkár beszéde befejeztével köszönetet mondott a belügyminiszter nevében a közigazgatási tanfolyam vezetőinek és hallgatóinak, majd a tanfolyamot bezárta, védőnőnek szívós munkája áll és előttünk állanak azok az eredmények, amelyeket a Zöldkereszt tizennégy év alatt elért. Nem a véletlen munkája az, hogy 1910-ben 25.000-rel kevesebb csecsemő halt meg Magyarországon, mint húsz évvel ezelőtt, 11.000-rel kevesebb embert pusztított el a tuberkulózis és a diftéria sokkal kevesebb embert ölt meg Magyarországon, mint bárhol Európában. Johan államtitkár azzal a figyelmeztetéssel fejezte be felavató beszédét, hogy nem szabad elbizakodnunk, mert még nagyon sok csecsemő vár védelemre és nagyon sok élet vár megmentésre. Az egészségház csak annyit ér, amennyi munka sugárzik ki belőle, ahány csecsemőt, ahány gyermeket, ahány anyát és ahány tüdővészes beteget megmentünk ennek az életnek. A felavatási ünnepség résztvevői ezután sorra járták az egészségház pompásan berendezett helyiségeit Hogy milyen szellem uralkodik az egészségház ragyogóan tiszta falai közt, azt legjobban jellemzi a kapu alatt kifüggesztett felirat, amely így búcsúzik a látogatóktól: „Köszönjük, hogy úgy vigyázott az egészségházra, annak berendezésére és tisztaságára, mint saját otthonára. Viszontlátásra/“ (L. D.) Nagyarányú cukorvisszaélést lepleztek le Borsodban Eddig három kereskedőt tartóztattak le Miskolc, március 31. A miskolci rendőrség árdrágítás, csalás és okirathamisítás miatt letartóztatta Wassermann Mihály 28 éves ügynököt A nyomozás megállapította, hogy Klein Márton sajószentpéteri kereskedő szabályszerűen kiállított cukorjegyekkel több métermázsa, cukrot váltott ki a miskolci elosztó központtól. A cukrot Wassermann Mihály értékesítette kg-ként 22,50 pengős áron. Megállapították azt is, hogy a cukorutalványokat a sajószentpéteri községházán állították ki. Vitéz Borbély-Maczky Emil főispán utasítására az alispán dr. Leszkay Károly vármegyei másodjegyzőt küldte Sajószentpéterre, az ügy kivizsgálására. Jelentése alapján Cserni István községi pénztári ellenőrt felfüggesztették állásától és fegyelmi eljárást indítottak ellene, Mónik Irén községi tisztviselőnőt azonnal elbocsátották állásból, majd őrizetbe vették. Martoncsik József sajószentpéteri főjegyző fegyelmi eljárás megindítását kérte maga ellen. Letartóztatták Klein Márton és Reinitz Sándor sajószentpéteri kereskedőket, de bűnvádi eljárást indítanak azok ellen is, akik tőlük vásárolták, illetőleg tovább ■adták a cukrot (MTI) Kassán megnyílt az ország legnagyobb egészségháza Kassa, március 31. (A Nemzeti Újság kiküldött munkatársától.) A pénzügyigazgatóság elaggott épülete újjászületett. Úgy, ahogy most előttünk áll. Az ország legnagyobb és legkorszerűbb egészségháza, Kassa büszkesége. Ahol a cseh uralom alatt adókkal agyonnyomorított, anyagi összeomlással birkózó magyarok szorongtak, sort álltak és reménytelen erőfeszítéseket tettek adóügyeik elintézésére, ott ma gyönyörű és eredményes küzdelem folyik a magyar életért, a betegségek leküzdéséért, a testi és lelki egészség biztosításáért. Az újjáépítés 150.000 pengős költségét az állam, Kassa városa és a „Magyar a magyarért“ mozgalom adta össze s ma már 150.000-re becsülhető azoknak a száma, akik a kassai egészségházban évenként megfordulnak, gondozásban és gyógykezelésben részesülnek. 1928-ban Pohl Sándor szolgabíró közreműködésével épült meg az ország első egészségháza — azóta országszerte körülbelül 300 ilyen épület emelkedett*— s most ugyancsak Polli Sándor szerzett érdemeket, mint kassai polgármester az ország legnagyobb és legkorszerűbb egészségházának létrehozásával. Jegyezzük ide, hogy munkájában fáradhatatlan segítőtársa volt Röthler István tisztifőorvos. Az egészségházban megrendezett felavatási ünnepségen megjelent dr. Madarász István megyéspüspök, a hadtestparancsnok képviseletében vitéz Máthé Kálmán tábornok, a megyei és városi előkelőségek. Pohl Sándor polgármester megemlékezett Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszternek és Johan Béla államtitkárnak a közegészségügy fejlesztése körül szerzett nagy érdemeiről, majd elmondotta, hogy az új egészségházban összpontosították a tisztiorvosi hivatalt, a központi szegényrendelőt, a nemi- és tüdőbeteggondozót, az anya- és csecsemővédelmi tanácsadót, az iskolaorvosi intézményt, a fogászati rendelőt, a szegénygondozó hivatalt, a belügyminisztérium szociális szervezetének irodáját, ezenkívül a lelki, jogi, sportorvosi és pszichotechnikai tanácsadót. 1914-ben 180.000 pengőt költöttek Kassán közegészségügyre és népjóléti intézményekre, a csehszlovák uralom utolsó évében 418.000 pengőt, a hazatért Kassa pedig 670.000 pengőt. Az új egészségiázban megvalósult a hatóság és a társadalom együttes munkája. Johan Béla belügyi államtitkár megállapította, hogy Kassán nyílt most meg Magyarországnak legnagyobb és legkorszerűbb egészségháza, amely szimbóluma lehetne annak, mit lehet alkotni olyankor, ha az erők összefognak. Kassa ősi városában a zöldkeresztes egészségvédelmi munka eredeti elgondolásban indult meg. Ez már nem tekinthető kísérletnek, hiszen a Zöldkereszt mögött tizennégy évnek és nagyon sok orvosnak. Kivégezték a sarkadi gyilkost Gyula, március 31. A gyulai királyi törvényszék statáriális tanácsa hétfőn tárgyalta Brnya Antal bűnpörét. Brnya március 6-án éjjel Sarkadon meggyilkolta Ugor János baromfikereskedőt, feleségét és 10 éves fiukat. A vádlott a kihallgatás során beismerte tettét és semmi megbánást sem mutatott. A vád- és védőbeszédek elhangzása után a bíróság ítélethozatalra vonult vissza. Délután 4 órakor a törvényszék kihirdette ítéletét, amely szerint Brnya Antalt kötél általi halálra ítélte. A bíróság ezután kegyelmi tanáccsá alakult át, a kegyelmi kérvénynek azonban nem adott helyet. Este 7 órakor végrehajtották a halálos ítéletet. (MTI) A román nép militarizálását követeli egy bukaresti lap Bukarest, március 31. A Romania Noua sürgeti a hadsereg felszerelésének tökéletesítését. Minden felesleges és nem felesleges pénzt —írja a lap — kizárólag a hadseregre kell fordítani, militarizálni kell az egész román népet, mert bár a román nép békeszerető és civilizált nép, nem sűtötték soha terjeszkedési vagy hódító vágyak, de ami- Hol fizetésemből azonnal postára adok 3 P £ 10-et, ha egy nyolcad *7 P-t, ha egy negyed 1.4 P-t, ha egy fél és 2 8 P-t, ha egy egész sorsjegyet veszek. «B április 5-én kezdődő új osztálysorsjátélat«