Nemzeti Ujság, 1943. november (25. évfolyam, 248-271. szám)
1943-11-13 / 257. szám
Játék és nemzeti (—bl—) Lehet, hogy amit most halkan is szelíden kimondok, sokak ellenkezését és haragját fogja rám zúdítani. Mégis elkövetem a merészséget és nyilvánosan megvallom: nem tartom nemzeti szerencsétlenségnek, hogy vasárnap tizenegy derék magyar labdarúgó vereséget szenvedett a svéd válogatottakkal szemben. Sőt tovább megyek, az ország szempontjából még különösebb jelentőséget sem tudok tulajdonítani annak, hogy a magyar kapuba hétszer esett be a labda, a svédekébe pedig csak kétszer. Tagadhatatlan, szebb lett volna fordítva! • De végre is játékról van szó — igen, kérem, játékról és nem nemzeti ügyről — a játékban pedig sokszor váltakozhatik a szerencse a balesettel... Akármint van is, mindenesetre túlzásnak tartom, ahogy a magyar csapat bukását tárgyalják és bizony nem félek elárulni azt a véleményemet, hogy kissé elveti a sulykot az, aki futbal-Mohácsról beszél... Igenis, kérem, magyar lapban olvastam ezt a kifejezést és engem, bár a sportnak őszinte tisztelője vagyok, éppen magyar érzésemben sértett, hogy egy futbal-mérkőzést akár tréfás értelemben is, a hősvértől pirosult gyásztérrel lehessen összehasonlítani. Mondom, tisztelem és értékelem a sportot és elismerem a nemzet életében való jelentőségét is. Ha azonban egész őszinte akarok lenni,nem titkolhatom, hogy egyetértek a cserkészet néhai alapítójával, Baden-Powellel, aki azt mondotta, nem érti, miért neveznek sportnak olyan játékot, ahol hatvanezer ember néz és rá huszonkét ember rugdalja a labdát! Azt mindenki tudja, hogy a futbal ma talán a legnépszerűbb tömegmulatság. De sport? ... Ha a régi római cirkuszok gladiátori játékait sportnak tartja valaki, akkor annak nevezheti a professzionistafutbalt is. Az én szerény véleményem szerint azonban a legjobb esetben az amatőr labdarúgás érdemelheti meg csak a sport elnevezést. Nálunk pedig a professzionista futbalt sokan szeretik úgy feltüntetni, mint fontos nemzeti ügyet, amelynek ilyen vagy olyan nagy szerepe van a nemzetközi életben és Magyarországnak a világ előtt való megbecsülésében. Ez az a felfogás, amit a legnagyobb tisztelettel, de a legszigorúbb határozottsággal visszakell utasítani. Az amatőr sportnak kétségtelen jellemalakító és testnevelő hatásától eltekintve, korunkban is megvan a maga nemzetközi jelentősége, bár talán túlzás, ha hatását egy nemzet szellemi kiválóságainak világhírével és tekintélyével akarják öszszehasonlítani... De igenis, mikor a maagyar kard győzelmesen suhogott az olympiászokon vagy európai viadalokon, amikor egy-egy kiváló amatőr úszónk, birkózónk vagy ökölvívónk világbajnokságot szerzett, ebben volt nemzeti dicsőség. Nemcsak a külsőségek miatt, hogy nemzetközi közönség előtt árbocra röpült fel a magyar lobogó és tízezrek állva hallgatták a magyar Himnuszt. Nem, ebben a nemes magyar sportszellemnek diadalát lehetett látni valóban, a magyarság lelki és testi tulajdonságainak győzelmes erőpróbáját, amelynek a nemzeti önérzet szempontjából is és a magyar propaganda szempontjából is megvolt a kellő értéke A magam részéről ugyan erősen hajlok a felé a felfogás felé, hogy egy nemzet testnevelési, kultúrájában nem a rekordok és nem az egyes legjobbak kiemelkedése a fontos, hanem az a hatás, amellyel a szellemi és erkölcsi nevelést az ifjúság fejlődésében kiegészíti. • Mégis az amatőrsport, mint az érdektelen és önzetlen erő és akaratkifejlésnek minden próbája, szép és tiszteletreméltó. Ne vegye azonban rossz néven tőlem senki és ne is értsen félre, professzionista sportolók, akik nemcsak annak, de részben abból is élnek, s lehetnek igen derék úriemberek, de nem lehetnek mint labdarúgók nemzeti hősök. Hogy a tömegek ünneplik őket és rajonganak értük, hogy ötvenezer ember tapsolja őket, ha győznek és szidja őket, ha vesztenek, ez nem jelent semmit. A népszerűség különben sem lehet fokmérője emberi tettek értékének. Mindennek megvan a maga értékrendje és bárhogy töröm is rajta a fejemet és bármennyi jóakarattal szeretném is megérteni az ellenkező felfogást, nem tudok változtatni azon a régi — és éppen az igazi sportszellemből fakadó — meggyőződésemen, hogy a professzionista labdarúgás semmiféle vonatkozásában sem nemzeti ügy ... Mert hogy a mai labdarúgó sportunk professzionista, ahhoz nem férhet kétség. Professzionista — mert nem tekinthető amatőrnek annak tiszta és világos fogalma szerint. Újabban ugyan volt prób'516'os tiszta amatőr labdarugó csapatok alakítására, de ez a pár fehér holló nem számít. A játékosokat szerződtetik, sőt áldozatokkal egymástól elszerződtetik s azok a megújuló botrányok, amelyek időnként egy-egy ügyesebb labdarugó vagy egy-egy ügyetlenebb egyesület közül kitörnek, eléggé bizonyítják, hogy labdarugó sportunk milyen távol van az amatőrségtől. Én tudniillik nem tudok amatőrnek tartani sem egyesületet, sem labdarugót, ha a játékos győzelem esetén pénzbeli jutalomban, úgynevezett prémiumban részesül, sőt ez a prémium a gólok szerint még emelkedik is. Már pedig a lapok egész nyíltan tárgyalják, hogy a hivatásos labdarugóegyesületek vezetői milyen prémiummegállapodást kötöttek s hogy az úgynevezett amatőr-egyesületek vezetői ugyanakkor miféle prémiumokat követelnek a saját játékosaiknak A sportban történt teljesítménynek bármiféle pénzbeli jutalmazása összeegyeztethetetlen az igazi amatőr szellemmel. Azt is nehezen lehet megérteni, hogyan vált hivatalosan és nemzetközileg elfogadott rendszerré — kizárólag a futbalsportban —, hogy hivatásos és nemhivatásos sportolók egy mérkőzésen akár együtt, akár egymással szemben szerepelhessenek ... Hiszen ez a sport egyetlen más ágazatában sem megengedett dolog. Mert például éppen a svéd-magyar mérkőzésen a magyar válogatott csapat tagjai úgy a hivatásosak, mint a nemhivatásosak fejenként 500 pengőt kerestek volna, — ha győznek! Ez pedig, ami nyíltan és cáfolatlanul megjelent a sajtóban, — kétségtelenül szemben áll az igazi amatőr szellemmel! Félreértés ne essék, a professzionizmus ezen a téren nem vétek és még csak nem is illetlen dolog, csak ... nem tekinthető másnak, mint annak, — ami: bizonyos foglalkozás hivatásos gyakorlásának!... De az sem tagadható talán mégsem, hogy van egy bizonyos etikai különbség a között, ha valaki a sportot amatőrként űzi és a között, — ha valaki professzionistaként gyakorolja. Annak idején, mikor a testnevelésben és a labdarugósportban is a keresztény őrségváltást beharangozták, általában azt vártuk, hogy véglegesen tisztázzák ebben a sportágban a professzionizmus ügyét Szóval újjáteremtik az igazi amatőr labdarugósportot és a magyar elmer kitüntetését csak azoknak engedik viselni, és viadalokban a nemzetközi sportéletben meghordozni, akik a tiszta és hamisítatlan amatőrszellemet képviselik. Mert ha a labdarúgás nemzetközi kapcsolatainak megtartása érdekében a hivatásos és amatőr labdarúgók együttes szereplésén egyelőre nem is lehet változtatni, a magyar címert talán mégsem kellene a professzionizmusra bízni nemzetközi viadalokban. A csapat magyar voltát esetleg ruházattal is fel lehetne tüntetni. Akkor nem történhetik meg az a félreértés, hogy a sajtóban és közönségben egy-egy nermzetközi mérkőzés alkalmával a vereséget nemzeti szerencsétlenségnek tüntessék fel és — higgyék el! Sajnos, a várakozás hiábavaló volt. Megtörténtek bizonyos személyi változások, sőt annak személyében is változás történt, aki ezeket előzetesen végrehajtotta, a labdarúgó sportban azonban lényeges változás mégsem történt. Az, hogy a játékosok milyen rendszer szerint vívják mérkőzéseiket, bármennyire foglalkoztatja is a nyilvánosságot, az igazi sportszellem szempontjából lényegtelen. Angol rendszer vagy régi magyar futball védelem vagy rámenés, ezek játéktechnikai kérdések. Az azonban, hogy a nemzeti címert viselheti-e professzionista sportág, egészen más dolog! Sokkal több! A rómaiak gladiátorai bátor emberek voltak és mint halálraszántak köszöntek fel a páholyokba, ahol szintén lelkesedtek értük és esküdöztek rájuk aszerint, hogy ilyen vagy olyan szint viseltek. De a római sas a légiók, a katonák, a hősök jelvénye volt!... A középkor harci játékain az igazi lovagi szellem képviselői sokszor vonultak fel a tornákra az ország címerével s ennek megtartása vagy elvesztése olyan nagy dolog volt, hogy az öreg Toldi előjött vénségének elvonultságából, hogy megmentse az idegentől... Igen... Toldi pajzsán vagy utódainak, a magyar amatőrvívóknak plasztronján bátran lehet viselni Magyarország címerét ... De hogy helyes-e, ha korunk nagy tömegmulatságának, a professzionista futbalnak viadalaira kölcsön adjuk, abban én erősen kételkedem ... Mert ha győznek, az esetleg szép magyar siker, de nem nemzeti dicsőség, ha pedig elveszítik a mérkőzést, ez derék magyarok balesete, de nem nemzeti szerencsétlenség! Hogy ebben szemben állok sok ember felfogásával, az bizonyos, de ezen az én egyéni véleményemen nem tudok változtatni. És tudom azt is, hogy nagyon sokan vannak, akik éppen úgy gondolkoznak, mint én. Ezek felfogásának kívántam hangot adni, mert szerencsében túlzásnak tartom azt, hogy e szörnyű háború kellős közepén, a nemzet történelmi próbatétele idején, egy játékban történt sajnálatos vereséget mint valami rendkívüli fontos eseményt és nemzeti jelentőségű ügyet tárgyaljanak. Annak idején, mikor még Budapesten divatos volt szépségversenyeket rendezni és azután a Miss Hungáriákat külföldi versenyszemlékre kiküldeni, — egy igen kiváló író -barátom igen hevesen vitatkozott velem azon: helytelen, hogy elitélőleg lépünk fel a szépségversenyekkel és azok rendezőjével, a bugyogós de Waleffe-el szemben, mert Miss Hungáriának győzelme rendkívüli hatással lehet a revízióra! ... Ezen ma bizonyosan mindenki nevet, de akkor komoly és előkelő társaságokban felnőtt, művelt urak és hölgyek hevesen vitatkoztak fölötte és Monsieur de Waleffe megnyerését rendkívüli nemzeti ügynek hirdették! Bármily népszerűtlen volt is akkor a mi kiállásunk, megtettük. Ma is úgy érzem, hogy az idő és a dolognak azóta kiderült sok mellékkörülménye mégis csak minket igazolt. Ezért most is vállalom a népszerűtlenség veszélyét, — ami különben közíró számára esetleg kényszerű kötelességteljesítés — hogy halkan és szelíden kimondjam- nem Muhipuszta, nem Mohács, nem Majtény, nem Világos és nem Trianon az a baleset, hogy a svéd csapattal szemben a magyar csapat csúfosan elveszítette a labdarúgó mérkőzést.. „ És nem, semmiképpen sem nemzeti ügy, hogy tizenegy szép szál fiatalember jól játszott-e vagy rosszul, ügyetlen volt-e a fedezetsor, vagy csak szerencsétlen, a szövetségi kapitány jól válogatott-e és helyesen tette-e, hogy felelősségét lemondással intézte el? ... Nem, ezek csak egy sportág belső ügyei, amelyeknek a magyarság mai nagy gondjai között aligha lehet helyük. A vasárnapi tömegmulatság rosszul sikerült, a kedvencek nem váltották be a reményeket és az idegen vendégeknek kellett — mindenesetre illett volna — tapsolni!... De akármiért történt is, megítélésében tartsunk mértéket,, mert igenis hisszük és valljuk — feltéve, hogy egyáltalában szabad ebben az ügyben nagy nemzeti , szerencsétlenségek emlékezetét még így is idézni, — ha az ország kibírta és túlélte a lechmezei pusztulást, a mohi-pusztai vereséget, a mohácsi vészt, a majtényi és világosi fegyverletételt, és a trianoni katasztrófát, — majd csak kibírjuk azt is valahogy, ahogy hét-kettőre elvesztettünk — azaz hogy egy magyam csapat elvesztett — egy nemzetközi labdarúgó mérkőzést! NEMZETI ÚJSÁG 1943 november 13. Szombat 5 «WWMMMtMWIMIMMMMMMAAAMMyMMMMMMMWIMMIMMNMIMIMMaMMMMI fi főváros közgyűlése a feketepiacról és a lakáskérdésről A főváros törvényhatósága közgyűlése november 11-én, csütörtökön délután folytatta a székesfőváros 1944. évi költségvetésének részletes vitáját. Dr. Homonnay Tivadar főpolgármester elnöki megnyitója után az ügyosztályvezeő tanácsnokok válaszoltak a legutóbbi közgyűlésen elhangzott felszólalásokra. Elfogadta a közgyűlés a X. és a XIII. kerületi új nemigondozók felállítása, továbbá a budai hegyvidék történeti emlékeinek ápolása és gondozása ügyében előterjesztett indítványokat is. Dr. Rosta János tanácsnok a közélelmezési fejezet tárgyalása során elmondott beszédekre válaszolva, a feketepiac letörésével kapcsolatban jelentette, hogy úgy a kormány, mint a főváros, minden rendelkezésre áló eszközzel igyekeznek a feketepiac súlyos kihatású ártalmait megszünetni. Úgy a polgármester, mint a közellátási miniszter is tudatában vannak az emberi kalóriaszükséglet kielégítésének fontosságával, s ennek megfelelően mindent elkövetnek hogy a fogyasztóközönség részére azokat az élelmiszereket, amelyek különösen a dolgozó ember számára szükségesek, a megfelelő mennyiségben biztosítsák. A közgyűlés a bejelentéseket tudomásul vette, majd megkezdték a XIV., XV., XVI. és XVII. fejezet, továbbá a Segítőalap, a Népes családvédelmi alap, továbbá több más alap és végül a nagyüzemek költségvetésének részletes vitáját. A közgyűlés ezután a XV., ipari és kereskedelmi fejezet tárgyalására tért át. Szakosíts Antal hozzászólása utá in Fülöp Gyula indítványozta, hogy a fővárosi tanoncotthonokba kizárólag csak kisipari és kiskereskedő tanoncokat vegyenek fel, ha evárak építsenek külön tanoncotthonokat. Tóth József katasztrófálisnak tartja a tanonchiányt és a helyzet javítása érdekében kérte a fővárost, hogy járjon el az illetékes hatóságoknál. Dr. Kartsoke Alajos arról beszélt, hogy mindent meg kell tenni, hogy a világégésből a magyar kereskedő- és iparososztály töretlenül kerüljön ki. A XVI., gépészeti fejezethez elsőnek Katona János szólt hozzá és méltatta a főváros kiváló mérnöktársadalmát, majd sürgette, hogy a háború után meginduló nagyszabású közmunkákat már most készítsék elő. Dr. Miklós Ferenc megállapította, hogy naponta többmillió liter forró thermálvíz folyik szét a forrásokból felhasználatlanul , a víz hasznosítását sürgette. A felépülő új központi városházát fűtsék a városháza udvarán fúrandó forrás forró vizével. A Belvárosnak nincs gyógyfürdője és ezért az Újvárosháza szuterén helyiségében talán uszodát lehetne létesíteni, az épület tetején pedig napozót létesítsenek. Indítványozta, hogy a gyógyászati célokra fel nem használt forró vizet fordítsák megfelelő szerkezetekkel a lakóházak, főleg a közelben lévő fővárosi intézmények fűtésére. A XVII., lakásügyi fejezethez Bechtler Péter szólt hozzá és megállapította, hogy a katasztrofális lakáshiány enyhítésére megkezdett fővárosi kislakásépítkezések csigalassúsággal haladnak előre. Wollisch Andor legnagyobb elismeréssel nyilatkozott a lakáshivatal vezetőjének és tisztviselői karának munkásságáról. Utána Nagy László is elismerés hangján nyilatkozott a lakáshivatal működéséről. Az olyan egyéntől, akinek két lakása van, feltétlenül el kell venni az egyiket. Hencz Lajos hangoztatta, hogy nem lenne szabad lakásokat műhely céljára felhasználni. Miklós Ferenc kérte, foglalkozzék a polgár . Ho5j.ej*t locals &tevens©js.5 A kincses sziget k re atree leire oda szerint óceán egyik *sh**yott salgetén rejtetté* el & kalassok aaereet: kincseiket Its a legenda valóra válik, mert Jlm a fiat!*! tenszered/ learalraa«, hátborzongatóan érdeklikaz an dek fcösött meszenerel a térként és ennek segítségével a kincseket; ks eseményekben gazdag nagyscerik kány* A KALAND KLASSZIKUSAI erx*pasefts ereat is* ? I nopffy 30 fillér Forrá» kiadó»