Nemzeti Ujság, 1943. november (25. évfolyam, 248-271. szám)

1943-11-13 / 257. szám

4 NEMZETI ÚJSÁG 1943 november 13. Szombat — Ideges emberek gyomor- és bélpana­szainál reggelizés előtt legalább egy órával egy félpohár természetes „Ferenc József“ keserűvíz, esetleg kissé felmelegítve, gyakran igen hatásos háziszer, mert a székletétet szabályozza, az emésztést előmozdítja és az egész anyagcserét jótékonyan befolyá­solja. Kérdezze meg orvosát­­kal, a magyar gondolattal, az mi nemzeti­­ségi politikánkkal, de ha más eszköz nincs, meg kell tennünk. (Helyeslés.) Ez olyan eszköz, amely elöl igyekszem ki­térni, s mindent megkísértek, hogy ne kerüljön rá a sor, de ha erre kényszerí­tenek, ha ehhez az általam — ismétlem ■— helytelennek tartott eszközhöz is kénytelen vagyok hozzányúlni, ezt nem nemzetiségi politikai szempontból teszem­­— Isten ments —, hanem azért, hogy ezzel igyekezzem enyhíteni azt a keser­ves és szörnyű létet, amiben Dél-Erdély­­ben, különösen véreink és testvéreink vannak, hogy sorsukon valahogyan segí­teni tudjak. (Helyeslés és tanú.) — Kiejtettem az „asszimiláció“ szót. Én nem tudom, hogy a magyarországi német­ség ezt a kérdést miért állítja be néha oly elítélően és miért tartja a nemzetiségi kérdésnek egy általuk nem szívesen látottt problémájának? Én először is nyomát sem látom a mi történelmi múltunkban az asszimilálásnak, mert hiszen e tekintetben meg kell állapítani, hogy nálunk a német­ség részéről elsősorban az intelligencia volt az, és nem a népi tömegek, amely asszimilálódott. (Helyeslés és taps a jobb­oldalon és a középen.) ■— Azok asszimilálódtak tehát, akikkel szemben semmi kényszert nem kellett és nem lehetett gyakorolni. (Helyeslés.) Ez az asszimiláció csodálatos folyamata ép­pen annak a magyar vonzóerőnek, amely ezt az államot alkotta és fenntartotta. Ez ellen legfeljebb mi küzdhetnénk, képviselő urak, azt mondhatnánk, hogy nem engedünk benneteket behatolni a magyar életbe, nem adjuk nektek a ma­gas állásokat. (Helyeslés és taps.) Nem hagyjuk, hogy elfoglaljátok a pozíciókat, amelyek nekünk­ kellenek. Mi magunk azonban nem így gondolkodunk. Ha itt vagytok és köztünk vagytok, nyitva áll előttetek az, ami minden magyar ember­­nek nyitva áll. (Helyeslés és taps.) Ez a különbség a felfogásban, képviselő úr! A széles néprétegekben nem látunk tírágyar asszimilációt. A kálvinista szlová­koknál és a magyar nevűeknek Erdélyben annyira hangoztatott nagy tömegében, akik ma a görögkatolikus és a görögkeleti egyházhoz, de fejezzük ki ezt egy szóval: a román egyházhoz tartoznak, mert hiszen sok nagyszerű görögkatolikus és keleti magyart ismerünk — nehogy szavaimat félreértsék — nem látunk magyar asszi­milációt. Sőt: éppen talán az ellenkezőjét. Ennek is megvan a történelmi oka. Ez összefügg a nemesi rendiség alakulásával. A nemesi rendbe való bejutásnak volt meg a vonzóereje, ez idézte elő, ez hozta létre az asszimilációt, és nem igaz, amit monda­nak sokan, hogy mi elnyomtuk nemzetisé­geinket, elnyomtuk a szlávokat, elnyom­tuk a románokat. Dehogy, ezek éppúgy kiestek a nemesi rendből, mint a mi ma­­gyar parasztságunk. Éppúgy nem része­sedtek az élet ragyogásában, csak az ré­szesedett, aki nemes volt. Nem akarok eb­ből most semmi konzekvenciát levonni, csak erre a megállapításra akarom a kér­dést redukálni.­­ /• ■ — Nem is tudom elképzelni a német­ség jövendőjét Magyarországon máskép, mint hogyha ezeket a szempontokat teljes barátságban, egy sok évszázados múltnak összefogó szellemiségében, kialakult kö­zös karakterében és világszemlél­etében revízió alá vészük. Asszimilálni mi nem akarunk. Ha munkatársakat kapunk, azo­kat a jövőben is szívesen fogjuk fogadni. . A szórvány­kérdés az itthoni kis­sebbségi sorsnak egyik legsúlyosabb tétele. Ne méltóztassék­ azt hinni, hogy nem történt sok ebben a tekintetben. A szórvány­területen folyó munka talán egyike azoknak a munkáknak, amelyek­ben sokat lehet termi és keveset beszélni Nagyon szépen lehet egyes témát, amely igaz magyar és népszerű, felkapni és azt elméletileg és különböző más vonalakon felépíteni. A prakszisban kérést­ülvinni nagyon nehéz és veszélyes is. Veszélyes olyan mértékben nyúlni egy kérdéshez, amely talán még nem érett meg arra, hogy olyan átfogó eszközökkel valósít­­­­suk meg, amilyenek a cél teljes elérését­­ lehetővé tennék. Mindenesetre kötelesség­­gém kijelenteni, hogy a kormány min­dent meg­esz ezen a téren, amit helyes­nek és szükségesnek lát. i­ztos a siker, ha a­­ NEMZETI JUSJfr ! hírtfef Zökkenők és nehézségek — A nemzetiségekkel való bánásmód-­­­ban természetesen vannak zökkenőink és ■ nehézségeink. Ennek tulajdonképpen két­­ nagy alapodottsága van. Az egyik az, hogy nemzetiségi tömbjeink a háború alatt tértek vissza hozzánk és a háború­­előtti állapotaikat hasonlítják össze azzal, ami­ most nálunk van. Nem látják, hogy ez ugyanígy van az egész világon — ta­lán nem is érdekli ez őket — ők a ma­guk egyszerű, primitív logikájával csak azt látják, hogy a Bata-cipő korszaka jobb volt, mint a mai. Erről nem tehe­tünk. (Egy hang: Most vegyenek!) — Ez az egyik. A másik alapvető tézis az, hogy mi nem vettük eléggé tudomá­sul, hogy a nemzetiségeket ma nem lehet olyan szemmel nézni, mint ahogyan hu­­szonöt évvel ezelőtt néztük, amikor elsza­kadtak tőlünk. (Egy hang a szélsőbal­oldalon: Ez is igaz!) Ők egy más világ­ban nőttek fel, egy más fejlődésen men­tek keresztül. Azt hiszem, hogy a mi közigazgatási hatóságaink és más szer­veink ezt még nem értik meg kellően. Szerintem ez a hiba egyik forrása, amely miatt ezek a súrlódások előfordulnak. Ha azonban végignézzük, amint én végig­vizsgáltam, nemzetiségeink panaszfelsoro­lását, azt kell látnunk, hogy lényegében bagatel dolgokról van szó. (Úgy van! Úgy van!) Méltóztassa­nak összeállítani egy­szer ezeket a panaszokat — ki-ki a maga ismeretségi körében — és akkor meg méltóztatnak látni, milyen kevés az a konkrét panasz, amelyet egy nemzetiségi vidékről össze lehet szedni. — De az elégedetlenség itt-ott mégis megvan. Ennek egyik oka az, amit az előbb mondottam. (Egy hang: A háború!) Másik oka az agitáció, amely ezeken a vidékeken állandóan folyik. Harmadik ok­ pedig a részünkről néha megnyilvánuló türelmetlenség. Ezeken a bajokon segíteni kell és segíteni fogunk. — Én Teleki Pál nemzetiségi politiká­ját vallom magaménak. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Nem tagadom azonban az események néha belekénysze­­rítenek bennünket abba, hogy erősebb eszközökhöz is nyúljunk. Ennek előidézei, ennek provokálói azonban sohasem mi magyarok vagyunk. (Úgy van! Úgy van!) A sajtó és a cenzúra A másik nagy kérdés, amelyről mél­:­eiát nem adni neki. (Általános helyeslés.) Józtattak beszélni, a sajtó és a cenzúra kérdése. A cenzúrával én személyesen nem foglalkozom. Én még egyetlen egy utasítást sem adtam ki, nem ismerem a cenzúra-utasításokat. Most újabban talán intenzívebben és többet fogok ezzel a kér­déssel foglalkozni. A cenzúra háborús in­tézmény és igaza van az egyik képviselő úrnak, hogy abban az utasítás­tengerben a cenzor egészen természetesen nem min­dig találja el a legjobb megoldásokat . Ez természetes. Sajnálom azokat az eseteket, amelyeket Nagy László képvi­selő úr felhozott. Magam is furcsának találom például, hogy ne jelenhessék meg egy jogi fejtegetés a Ház elnapolásáról Valószínűleg az volt az utasítás, hogy ezt azért nem lehet kritika tárgyává tenni, mert a Ház elnapolása államfői tényke­dés volt. Ilyen félremagyarázás lehetett az oka annak, hogy ez az egyszerű jogi fejtegtés nem jelenhetett meg. Nagyon nehéz eltalálni a legjobb megoldást, mert minden szót­ minden ol­dalról rettenetesen megnéznek, amelyet itt ebben az országban leírunk. Fokozot­tan kell figyelni és vigyázni, kiadtam azonban az utasítást, hogy a magyar köz­élet olyan prominens vezető tagjainak cikkeit, akik hivatottak arra, hogy maguk bírálják el és maguk vállaljanak felelős­séget azért, amit írnak, ha kifogás van ellenünk, először nekem mutassák be s csak azután cenzúrázzák.­­ A harmadik kérdés, amellyel tüzete­sebben és többször méltóztattak foglal­kozni, a hadigondozás kérdése. Ez még nincs véglegesen megoldva. Ma az egész kérdést egy polgári hadi­gondozó hivatal keretébe beosztani nagyon nehéz lett volna, mert hiszen az az ember még katona, amikor a kórházba kerül, katona, amikor onnét kikerül és csak akkor érett meg a polgári gondozásra, amikor mint katona már leszerelt. Méltóztassanak meggyőződve lenni, hogy ezzel a hatás­körrel a Hadigondozó Hivatal most már azon lesz, hogy ezeknek elhelyezkedése, ezeknek istápolása és figyelemmel kísé­rése minden tekintetben megfeleljen azoknak az szociális gondolatoknak és hazafias kötelességnek, amelyet a kép­viselő urak kivétel nélkül hangoztattak. (Helyeslés.) — A képviselő urak szóvátették a tár­­ca nélküli miniszter urak munkakörei és azt, hogy Lukács Béla miniszter úr miért nem vené át a Hadigondozó Hivatal ve­zetését. Ő a kormánypárt elnöke; talán nem lett volna helyes, ha a hadigondozás­nak is ő volna a kizárólagos vezetője, mert ez mindenesetre félreértésekre ad­hatott volna okot. Meg vagyok róla győ­ződve, ha valaki a saját véleménye sze­rint nem megfelelő elbánásban részesült volna, mindjárt valamelyik párthoz sza­ladt volna és azt mondta volna, hogy a pártállása miatt van ez így. (Kojniss Fe­renc: Nagyon helyes.) — Különben is, amikor ő excellenciáját felkértem a miniszterség vállalására, az a gondolat vezetett, hogy ő pártszervezetei és képviselőtársai révén a legjobban ösz­­szekö­ttetésben van az élettel s mivel mi annak a pártnak vagyunk a kormánya és a miniszterei, ő jelen legyen a miniszter­­tanácson, informáljon bennünket, viszont pártján és szervezetein keresztül az or­szágot is informálja a folytatott munká­ról és az intenciókról. •­ Kifogásolni méltóztatták a propa­­gandaminiszter úr hatáskörét. A propa­gandaminiszter úrnak­­minden hatáskör rendelkezésére áll, amely az ő nemzeti propagandájának az előrevítele céljából szükséges. Méltóztattak említeni, hogy vándorszíntársulatokat kitűnő munkát végez, méltóztatnak tudni, hogy a film terén máris milyen eredményes mun­kára tekinthet vissza, méltóztatnak is­merni azt a munkát,, amelyet könyvben v • " ■ -tv) F,f?fí»Vrá -Mert ha őt bürokráciával megterheltük volna, ha neki mindezeknek a kérdések­nek az adminisztratív részét is intéznie kellett volna, akkor feltétlenül mégis csak szűkíteni kellett Volna hatáskörét, mondjuk, a színházra, mozira, sajtóra és egyebekre, amiket említeni méltóztattak, de az élet számos egyéb vonatkozásában nem lett volna módja és ideje, hogy a dolgokba beleszóljon. *— A propaganda vezetőjének minde­nütt ott kell lennie, mindent látnia kell, mindenre fel kell hívnia a figyelmet, a kormányt mindenről tájékoztatnia kell és mindenütt meg kell jelennie, ahol úgy látja, hogy az ő nemzeti propagandájára szükség van. Ezért van neki szabadkeze. Propaganda minisztérium nincs, de Antal Istvánnak itt mondok köszönetet azért, hogy van és ezt a rendkívüli munkát nagy sikerrel végzi. (Helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Kállay Miklós miniszterelnök befejezé­sül a következőket mondotta: Pártunk vezérszónokáról, Padányi Gulyás­­Jenő barátomról kell megemlékez­nem. Abból a sok értékes gondolatból, amelyeket felvetett, kiragadok egyet, amely ez ő kedvenc gondolata és szintén a nemzetiségi kérdéssel függ össze. Ennek lényege azt, hogy az nemzetiségi problémát elsősorban a maga tudományos, azután társadalmi és más vonatkozásaiban fel kellene dolgozni. Ez a munka nagyon ér­tékes lenne. Csináljuk is bizonyos vonat­kozásban, de tulajdonképpen értéke csak akkor lesz, ha munkatársakat kapunk hozzá a nemzetiségek vonaláról, mert akkor jön ki belőle olyan szintézis, ame­lyet tényleg hasznosítani tudunk az ország érdekében. (Úgy van! Úgy van! Helyeslés.) I —* k­öszönetet mondok az előadó úrnak, aki előadásában olyan tökéletesen foglalta össze azokat a kérdéseket, amelyek a mi­niszterelnöki tárcát illetik, hogy azért, azt hiszem, csak mindnyájunknak köszönetét és elismerését tolmácsolhatom. Meg kell jegyeznem, hogy több kép­viselő úr a bizottságban is szóvá tette, hogy rövid az idő a miniszterelnöki tárca tárgyalására. Igaz. Azt is méltóztatták mondani — közben javaslatok hangzottak el —■, hogy a propaganda minisztériumot a miniszterelnökséghez kellett volna csa­tolni. Nézetem szerint a miniszterelnöki tárcához nem kell konkrét feladatokat kapcsolni. Konkrét feladatoknak minisz­teriális elintézése nem tartozik a minisz­terelnök feladatkörébe. Sajnos, az esemé­nyek hozzák magukkal, hogy össze kell fogni a különböző tárcák kérdéseit, de én mindezt átmenetinek tartom. Mindannak, ami ma a miniszterelnökséghez tartozik, tulajdonképpen a kifejezetten politikai vonatkozásokon kívül nem lenne szabad a miniszterelnökséghez tartoznia, ez csak átmeneti megoldás, ezeknek inkább leépí­tésére lenne szükség. Ha azonban így ma­rad, biztosíthatom arról a 1. képviselő­­házat, hogy más, megfelelő költségvetési indokolással fogom megkönnyíteni a­­s áttekintést a képviselő uraknak tárcája ügykörét illetően.­­ Ezekben voltam bátor az elhangzott konkrét felszólalásokra válaszolni. Mai bevezető beszédemmel nem akartam mást, mint a magam gondolatvilágát, a magam szívét idehozni a képviselőház elé. Ha visszhangt kapok, azt hálásait meg fogom köszönni, különben pedig méltóztassanak meggyőződve lenni, hogy minden más oldalról jövő lojális megnyi­latkozást kötelességem ebben a gondolat­ban, amelyet ma délelőtt kifejtettem, a nemzet érdekében elfogadni és a nemzet szolgálatába állítani. — Kérem tárcám költségvetésének el­fogadását. Az egész jobboldal és a közép nagy lel­kesedéssel, tapssal és étrend­del ünnep vette beszédének elhangzása után Kállay Miklós miniszterelnököt, akit a kormány tagjain kívül a képviselők is igen nagy számban üdvözöltek. Lukács Béla m­iniszter válasza Lukács Béla tárcanélküli miniszter vála­szolt ezután a személyével foglalkozó felszó­lalásokra. Hivatkozott arra, hogy a hadigon­dozás terén a hivatalos és a társadalmi se­gítség között a szükséges összhang megte­remtésére kezdeményező lépéseket tett. Az új Hadigondozó Hivatal és a Hadigondozó Szövetség között megvan a legteljesebb együttműködés. Elismeréssel szólott ebben a vonatkozásban a miniszterelnök hitvesének odaadó munkájáról. Azzal a kifogással kap­csolatban, hogy ő pártelnök és miniszter egyszemélyben, a miniszterelnök már vála­szolt. Kijelentette, nem szólítja fel a főispá­­nokat és a főpolgármestert, hogy a MÉP- szervezetek elnökségéről lemondjanak, mert a kormányhatalom irányítása a MÉP kezé­ben van és a helyzet megkívánja, hogy a szervezetek élén a kormány bizalmi pozíció­jában álló férfiak legyenek. Kérte költség-,­vetésének elfogadását Antal István a magyarság lelki és társadalmi frontjáról Ezután Antal látván nemzetvédelmi pro­paganda m­.miszter valas-uu, a sel kapcsolatban elhangzott észrevételekre. Ismertet­te a nemzetvédelmi propaganda Cél­ját: őrködni a magyarság Llac. és L.rs..dalr.i frontjának épsége és helytállása­ fölött, erő­síteni a belső arcvonal egységét, ellenálló erejét, kiáltását, fenntar­tani és fokozni a magyarságnak a jövőbe és igazságos ügye fölülkerekedésébe vetett hitét. A nemzeti cé­lok tudatosítását, az álamvezető iránti bi­zalom felkeltését, a nemzeti törekvések el­érésére, a helytállásra és az igazságos ma­gyar ügy érvényesülésére való hit ébrentar­tását kell szolgálnunk. De védekeznünk kell a nemzet lelki erejének meggyengítésére, a belső front szétválasztására irányuló idején szellemi behatások ellen. A háborús nehéz­ségek, a katonai front eseményei — amelyek a háború örök törvényei szerint nem kon­zekvens egyenes vonalban, hanem változatos hullámtörések­ képét mutatva, törnek a ki­bontakozás felé, — sokszor teherpróbárá te­szik a közvéleményt. A feladatok súlyát még az is növeli, hogy országunk alkotmányos állam lévén, közhatalmi eszközökkel nem akadályozza meg a különböző v­ágnézeti és politikai felfogások propagandáját s így a nemzetvédelmi propaganda által kifejtett felvilágosító és tájékoztató munka szinte egyenlő feltételek mellett folyik, de minden­esetre nélkülözi azokat a hatalmi eszközök­e , amelyek más országokban az államvezetés rendelkezésére állnak. — Megnehezíti mondotta Antal István miniszter — a nemzetvédelmi munkát az or­szágnak csaknem egymilliónyi zsidósága is, amelynek a háborúval s az ország­ belső félk­ípi és IV­­ kancselafí,s' álláspontja és a köz­­hangulat befolyásolására alalmas magatar­­tása közismert. A nemzetvédelmi propaganda élménye a józanak telességében levő egységes és függe­len Magyarország amely él­es­ülöttsé­d ionánál és Középek­-Óra né­peiért kifejtett történelmi teljesítményeinél fogva az ennek megfelelő helyet akarja elfog­lalni a Kárp­ok Medencéjében, amely a maga belső állam­i és nemzeti életét a ke­resztény erkölcsök és a szociális igazságosság fundamentumára kívánja felépíteni. Ezt a célt csak akkor tudja eredménnyel szolgálni, ha ebben a háborúban, amelynek sem a kitöréséért, sem pedig az elfajulásáért ben­nünket felelősség nem terhel, mindvégig erősek, higgadtak, józanok és magabízók ma­radunk, ha megőrizzük az ország rendjét, fegye­mát és nyugalmát, ha vezető princí­piumként tartjuk a hősi élő szemléletet, az egységet, és a jó vitézi rezoluciót.­­ A miniszter a továbbiakban bejelen­tette, hogy az úgynevezett köz­véleménykuta­tást neki egy egészen sajátos rendszer beve­zetésével sikerült megszerveznie. Az ország közhangulatának állandó és rendszeres figyeléséből lehet esetenként megállapítani a konkrét feladatot, amelyet a propagandának végeznie kell. Minisztériuma keretében kü­lön csoportot létesített, amelyet az egyesü­leti élet legkitűnőbb vezetői vezetnek. A kü­lönböző irodalmi és művészeti formációkat is bekapcsolta. E téren katonai vezetéssel karöltve jelentős kezdeményezés történt: a tábori színház szervezésével, amely az or­szágnak főként peremvidékein óriási szol­gálatot tett a magyar nemzetvédelem ügyé­nek. Rövid kis filmek gyártásával a társada­lombontó törekvések ellen folyik a harc. A gazdasági közhangulatról is mindig a leg­hívebb helyzetképet kell látnunk. A nemzet­­védelmi propaganda olyan funkció az állami feladatok sorában, amelyhez sok hit, el­szántság, lemondás és meggyőződés kell.­­ A küzdelemre, s az áldozatvállalásra fejezte be beszédét Antal miniszter — az elkövetkezendő időkben talán még nagyobb szüksége lesz a nemzetnek, mint eddig. Túl sok a nemzet elensége odakint és sajnos, idebent is és túl nagy a tét, amely kockán forog. Tasnádi Nagy András elnök­öt nemzetvé­delmi és propagandam­iniszter felszólalása után berekesztette a vitát, majd a képviselő­­ház általánosságban elfogadta a miniszter­elnökségnek és a vele kapcsolt többi címek­nek költségvetését is. Elfogadták az elnök napirendi indítványát, amelynek értelmében a képviselőház október 16-án, kedden dél­előtt tíz órakor folytatja tanácskozását a belügyi tárca költségvetésének tárgyalásával. Az ülés hét órakor ért véget

Next