Népművelés, 1985 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1985-09-01 / 9. szám

felfogásából termékeny feszültség jön létre, s ezt a nézők nagyon élvezik. Varga Katalin író-olvasó találkozónak volt vendége. Az írónő műveiből Tatay Éva adott elő. Varga Katalin nevé­ről gyerekkönyvek sora jut eszünkbe. Kevésbé ismeretes, hogy verseket és felnőtteknek szóló regényeket is ír. Az esten Tatay Éva riporteri feladatra is vállalkozott: felké­szülten és tapintatosan kérdezte az írónőt életéről, íróvá válásáról, gyermekeiről. Varga Katalin kitűnő partner. Vonzón és érdekesen szólt alkotói módszereiről, saját sor­sának és könyveinek kapcsolatáról. A diskurzust egy-egy vers vagy az életutat illusztráló regényrészlet színezte. Már-már úgy tűnt, egy minden szempontból példamutató író-olvasó találkozó részvevői leszünk. Másfél óra múlva azonban lanyhult az érdeklődés, a regényrészletek mind hosszadalmasabbaknak tűntek. A nézők egy része kezdett elszivárogni. S mikor az előadóművésznő bejelentette, hogy most további versek következnek - csalódott moraj futott végig a nézőtéren. Kár! A műsor szerkezete egy darabig szépen ívelt, befejezését is így kellett volna előké­szíteni. A Lencse Színpad és a Népmeséi Színház gyerekműsorai is jól példázzák a rendezői munka nélkülözhetetlenségét. Színészeinek képességei alapján mindkét társulat alkalmas gyermekek színvonalas szórakoztatására. A Lencse Szín­pad Füst János Péter szolga királysága és Cérnaszál királyfi a Marson című mesejátékait játssza. A darabocskák a rossz hagyomány szerint megírt mesejátékok: primitívek, mesterkéltek, átlátszó a dramaturgiájuk. A színészek T. Nagy András, Kováts Béla, Réti Szilvia és Kenessy Zol­tán­­mindent megtesznek, hogy életet leheljenek a halvány alakokba és helyzetekbe. De csak mondják, mondják a szöveget, nem törődnek a látvánnyal, mozgással, az akciók könnyen követhetőségével­, így az előadás ellaposodik. Az egyik játék például arról szól, hogy Cérnaszál királyfinak hét próbát kellene kiállnia, hogy elnyerje Liliomszál király­kisasszony kezét. Erre képtelen, helyette Péter, a szolgája veselkedik neki. A hét próba tömérdek színpadi ötletre, fordulatos megoldásra, humorra kínál lehetőséget, de a színészek ezt nem használják ki. Hiányzik a rendező! Hasonlóképp a Népmesei Színház Meséről mesére című produkciójában. Ők három népmesét adnak elő­­ rádiójá­­tékszerűen. A játszók ebben a társulatban is tehetségesek. Név szerint csak kettőt tudok megemlíteni: Dömötör Erzsit és Beszterczei Pált. (A színészek nevét sem a plakát, sem a műsorfüzet nem említi.) Az előadás statikus, helybenjá­­ró, nem tekinthető színpadi megvalósításnak, mert a színé­szek pusztán fölmondják a szöveget. A szünetben kijön a narrátor a függöny elé, és játszani kezd a gyerekekkel Azok tréfás ügyességi feladatokat kapnak, és boldogan rohangálnak, kúsznak, másznak, bukfenceznek - együtt játszanak. Aztán folytatódik az előadás: a színészek lecö­­vekelt lábbal mondják a szöveget. A Magyar Színkör két előadásáról nem hallgathatom el fenntartásaimat. A darabválasztást csak helyeselni lehet, az elképzelés kitartó folytatására ösztönözni kell. Ám az előadások szétesnek, és tele vannak megoldatlan részletek­kel. Az iskolai kötelező olvasmányok között van Szophok­­lész Antigonéja. Örvendetes, hogy alkalmi társulat - ha már színházak nem tartják műsoron rendszeresen játsz­­sza. Diákközönségnek, amely érdeklődéssel és színházra éhesen foglal helyet a művelődési ház nézőterén. A Magyar Színkör egyik produkciója mindjárt a kezde­tén téves irányba indul. Romhányi László rendező nem dönti el, hogy körszínházi formát alkalmazzon-e (a néző­tér közepén alakít ki játékteret, amelyet a fiatalok körülül­nek) vagy hagyományost. A kettőnek a keveredése nem válik be. Másfajta, intimebb kifejezési eszközökkel kell dolgoznia a színésznek testközelben-nézőközelben, és más­ként színpadon. Az ötvözés megoldhatatlan feladat. A másik probléma tartalmi, felfogásbeli. Kreon alakítója, Kránitz Lajos színre lépésének első pillanatától a gonosz uralkodót formálja meg. Megjelenése ellenszenves, vég nélkül indulatoskodik, mindenkit túlkiabál - a nézőkben fel sem merülhet, hogy valamiben talán neki is igaza van. Márpedig valódi konfliktus úgy jöhetne létre, ha Kreon álláspontjának is volna létjogosultsága. A cselekmény so­rán kellene kiderülnie, hogy a királylány igazsága a maga­­sabbrendű, az emberibb. Romhányi sarkított szerepértel­mezésében egy jó kislány áll szemben egy gonosz öregem­berrel, s ez tét nélkülivé, érdektelenné teszi az előadást. Borbáth Ottilia Antigoné szerepében tehetséggel vív küz­delmet­­ a rendezői felfogás ellen. Nemeskürty István Hantjával ez takar című színjátéka Kiss János altábornagynak, a magyar függetlenség vérta­nújának állít emléket. A színmű az életpálya főbb állomá­sainak bemutatására tesz kísérletet. A történet Kiss János első világháború előtti kőszegi állomásozásával kezdődik, és 1944. decemberi mártírhalálával végződik. Megismerke­dünk katonai pályájával, házasságával, korai nyugdíjazta­tásával, majd illegális tevékenykedésével, elvállalja a ma­gyar katonai ellenállás megszervezését. A több helyen ját­szódó sokszereplős dráma bemutatása komoly apparátust követel meg. Ezeknek a követelményeknek a társulat csak részben tud megfelelni. A darab dokumentumdráma jelle­géből következik, hogy Kiss János alakján kívül az egyes szerepek nincsenek kimunkálva. Arra várnak, hogy a szí­nészek töltsék meg élettel. Ez azonban a színlapon feltün­tetett 26 szereplő közül mindössze Oszter Sándornak, Bencze Ferencnek, Bács Ferencnek, Kránitz Lajosnak, és Borbáth Ottíliának sikerült. Az ugyancsak Romhányi László által rendezett mozgalmas és illúziókeltő előadás így csak időnként ragadta magával a közönséget. Művelődési intézmény színpadán zajlott le Csukovszkij Balti égbolt című kétrészes drámájának bemutatója. Az előadást a Radnóti Miklós Színpad társulatából szervező­dött alkalmi együttes mutatta be Moravetz Levente rende­zésében. A darab egy repülőalakulat pilótáiról szól, akik a bekerített, körülzárt Leningrád légterét védik hősiesen a németekkel szemben. Az előadás kudarc, s a szünetben felére apad a közönség. Ebben persze szerepe van annak is, hogy a darab mára elavult, sablonosak a figurák, a cselekmény elvesztette érdekességét. De még nagyobb baj, hogy a színészek játékából is érződik: ez az előadás „kín­ban fogant”. A rendezőnek nem sok közlendője lehetett a darabról, a figurákról, így az este technikailag és színészi­­leg hiteltelen. Csernák Ervin

Next