Népnevelők Lapja, 1905 (40. évfolyam, 1-53. szám)
1905-01-01 / 1. szám
2 nevelők Lapját. Képviseli az egész fővárosi tanítóságot Budapest törvényhatóságának közoktatási bizottságában. Munkabírása még itt sem ismer határt. Évtizeden át mindenre kiterjedő gondosságú titkára az Eötvös-alapnak. Tevékeny tagja az Országos Közoktatási Tanácsnak. S az ezekkel járó nehéz kötelességeket férfias, erős kitartással, kartársai megbízásából, úgy végzi, hogy morzsányi hiba sem esik a hivatalos tanítói kötelességek terén. Pedig már 1878. óta iskolaigazgatással is meg van bizva. Ilyen utat tenni meg — kivált tanítói pályán — elmének és szívnek rendkívül nagy kiválóságára mutat. Mindent elért, amiről tanítói ambíciónak csak álmodni is lehet. És mindezt — a stréberkedés virágzó korszakában — kapaszkodás nélkül éri el, kortársainak tisztelete, szeretete, bizalma által támogatva. • • • Az eszme, melyet élete képvisel, a szabad, figgetlen, szervezett tanítói társadalom. Egész egyénisége ennek a hirdetésére és védelmére volt alkotva. S ehhez a veleszületett hivatásához hív marad mindaddig, míg egyéni akaratánál a körülötte szövődő viszonyok erősebbekké nem válnak. A Néptanítók Lapja, a kormány által kiadott és irányított lapnak szerkesztőségébe való belépése volt az a pillanat, amely után kezdetét vette a viszonyoknak, kérlelhetetlen körülményeknek az a szövődése, amely felett az ő akarata többé nemelkedhatett. Meg vagyunk győződve, bizonyosak ránk benne, hogy az ő egyenes nagy lelke a diadalnak az a gondolatával vonult a kormány által kiadott lap szerkesztőségébe, hogy — íme, a felsőbbség a tanítóság felé hajlik ; saját orgánumát, a tanítók választott vezérének kezére bízza ; mintha mondaná, hogy hirdessétek innen minden tanító, számára a ti szabad eszméiteket. Ő így gondolta , így gondolhatta. Szép, dicsőséges pályafutásában itt esett az egyetlen hiba. Nem, nem is hiba, egy kis tévedés, mert gondolva ez is szépen volt, természetesnek is látszott, a lassan fejlődő viszonyok ellenkező irányú hatását ki látta, ki sejthette volna akkor még. Ki gondolt volna arra, hogy néhány év múlva a tanítóság egyik választott vezére, Lakits mellett az Országos Bizottság egyik alelnöke, a Néptanítók Lapjának szintén munkatársa, nyilvános vallomást tegyen arról, hogy nem a tanítók vezérei számára adták át a teret abban a lapban, hanem a tanítók vezérférfiát olyan térre akar-