Néprajzi értesítő 13. évfolyam, 1912.

Tanulmányok - A debreczeni népi építkezés / Ecsedi István = 13. évf. 3–4. f. 157–194., ill., 26 ábr.

A DEBRECZENI NÉPI ÉPÍTKEZÉS 159 mívelés karjaiban pihente ki. A lakosság földművelő része természetszerűleg a város ama részére vonult, hol a föld önként, úgyszólván minden munka nélkül terem­t e földet, mely csak a város kis szükségletét látja el, a városból műveli, válaszszák bár azt mértföldek el a várostól. Lassankint a város nyugati részén, a fekete földön tömörül a földmíves­ lakosság. Külön, önálló életet él a maga külön szokásaival, kultúrájával, költészetével és mondáival. Komoly, sőt rideg vallásossága, nem különb erkölcsi élete, egyenes magatartása szigorúan elválasztja a másik homoki részen élő, jobbára iparos- és kereskedő-emberektől, kik inkább élnek a pillanatnak, vígak, mulatósak, beszédesek, czifrák ruházatban s inkább engednek az erkölcs szigorú sarktörvényeiből. A foglalkozás szerint így meg­osztott lakosság bázispontja a város közepén emelkedő nagy templom, a határvonal pedig az észak-dél irányú főutcza volt. És a czivilség annyira betartja a határt, hogy még házasulandó fiát sem engedi — hacsak lehet — a nagytemplomon túl 12.

Next