Néprajzi értesítő 14. évfolyam, 1913.
Tanulmányok - ”Jeles nap”-ok / Móra István = 14. évf. 1–2. f. 76–88.
83 MÓRA ISTVÁN : JELES NAPOK Az éjféli mise Horgoson, Zentán: angyalok miséje; az utolsó hajnali mise mind a három helyütt a pásztorok miséje. Ahol senki templomba nem mehet is , éjfélkor vége van a kártyázásnak. Legalább is arra példálgatódzik a gazdasszony, de azért nem akarja azt elérteni sokszor még a gazda se. — A karácsonyfát én még csak a kalendárium deczemberi képiről ismertem. (Félegyháza.) Hanem Horgoson (1886) láttam olyan karácsonyfát — gondolom most is van még, mert a piaczon is árulták az időtt — a melyiknek a szimbolisztikus jelentősége tisztább, könnyebb, mint a fenyőágé. Ott a koronafa, glédics (Gleditschia triacanthos) ágait, töviseit becsavargatják czifrapapirossal, összekötnek kettőt-hármat, vagy átfonnak kettőt-hármat egy negyedikkel, az egészet virágcserépbe ültetik s a tüskékre szurkodnak aranyozott diót, aranyozatlan almát. Mellette van a sublaton kétfelül két csészében vagy két kis tányérban a Luczakor vetett, azóta kizöldült karácsonyi búza. Ez utóbbit Zentán is látni. Horgoson, Zentán a ház földjét karácsonyra behintik szalmával s úgy hagyják nyolczadnapig. Az asztalról semmi hulladékot ki nem visznek, hanem az abrosz egyik sarka alá gyűjtik össze. Hanem, hogy ennek a karácsonyi morzsának most is volna még valami bűbájos czélja, legalább is: nem tapasztaltam. Patocsné, (Zenta) tudom, hogy a tyúkoknak, kutyáknak adta oda. Deczember 28. Aprószentek. A gyereket mind a három helyen virágmagért küldik, (olyat is hallottam Félegyházán, aki mostohármagért küldte az inasát, de az nem félegyházi volt, hanem túl adunai, seregélyes!) — a gyermektül vagy együgyű cselédfélétől aztán azt kérdik, hogy : „Hányan is voltak az Aprószentek 9* Felelet, hogy „Minden sarokba egy füstös fazékkal." Aki nem tudja a feleletet, azt megcsapkodják aprószentek vesszejével. Sokszor álmából verik föl a gyereket a kérdéssel. — Valamikor keményen vehették a tréfát, fehérmegyei apósom (Perkáta) még az én időmben is font erre az alkalomra fűzfavesszőből korbácsot, csundit. Deczember 31. Szilveszter. Haladás. Igazán nem tudom, úgy van-e a polgári anyakönyvvezetés óta is, de azelőtt Haladáskor minálunk kihirdette a pap, hogy: hány hótt, hány lett ? Még akkor Félegyháza egy templomos, egy hitenvaló város volt, körülbelül a haladási jelentés volt a népszámlálás. — Az egész nap csendes nap, az éjszakája is az. Korán elteszszük magunkat a másik esztendőre. S úgy is illik, hogy Újesztendő napján jókor fölkeljünk. Hogy egész esztendőben frissek legyünk. Se ólmot nem öntünk, se éjfélkor az Újesztendőbe bele nem ugrunk, — másnap se kívángatunk boldog újévet, csak tréfálkozunk az idénnel, a tavalyival. Az év szót pedig sohase mondjuk máskép, csak esztendőnek. Ha év, ha esztendő, ugyan szalad egyik a másika után. Változtat rajtunk, koptat bennünket. Új ruhát nem ad, de a régit lassacskán leszedi rólunk. Időnek, ruhának, szokásnak a nevét is elfelejteti az ivadékainkkal. Ha mást nem, ezt mentsük meg számunkra: időknek, szokásoknak, viseletnek a nevét. Hátha szeretnék tudni valaha, milyenek voltak, lehettek az előttük élők s holtak . . . A gyűjtés ideje sürgős. A csöngőtéi juhász czigarettipapirost, újságot hozat asszonyával a városból; a hordobágyi csikós gulyás anzikezot árul, — szedjük össze, a mit még összeszedhetünk, — mert olyan időket élünk, hogy maholnap összeszednivalónk se lesz olyan, ami még magyar, Móra István.