Magyar Néprajzi lexikon 1. kötet, A-E (1977)
D - Debrecen népe
debreceni viselet 568 Debrecen népe a szürke és a fehér — guba is. Jellegzetes volt a hímzett szűr ( —debreceni cifraszűr). Nyakas szűrt is viseltek ( bihari cifraszűr). A gazdagabbak télen ujjas, prémbéléses fekete posztó décbundát, nyáron ujjas, kerek gallérú kék+köpönyeget hordtak.Fekete kordován csizmájuk oldalt varrott puha szárú volt, elején kék bojttal, orra hegyes, sarkán patkó, sarkantyúja csillag alakú, hegyes taréjú volt. A lányok hajukat középen elválasztották, hátul lelógó fonatot készítettek, a tövén is és a végén is színes szalagcsokorral. A gazdagabb lányok feje tetején abroncspárta ékeskedett. Dísze igazgyöngyökből, ezüst- és aranyszálas sodratokból kialakított 5, később több dudor volt. Hátul széles fémszálas szalag lógott a pártán. Az aszszonyok 1—2 fonatból készült kontyot viseltek, —főkötővel teljesen elfedték hajukat. A korábbi arany-ezüst főkötők után elterjedt a gazdagok körében a fekete selyem vagy bársony kaskétli, homloknál és hátul felkunkorodó sűrű fodorral. Fekete fátylat vagy színes hosszúkás kendőt kötöttek efölé, a nyak körül megcsavarva, régebben gyöngyös tűkkel is megerősítették. Helyette többféle hímzett gyolcs- vagy selyemkendő is kerülhetett a fejükre. Hosszú alsóingüknek nagy nyakkivágása volt. Pendelyt (ingallya) is vettek fel hozzá. Tüllszerű felső ingválluk általában csak egy fodros nyakrészből és rövid, húzott ujjakból állt, amelyeket belevarrtak a halcsontosfűzős, világos selyempruszlikba. Csak 1—2 alsószoknyát viseltek. Felsőszoknyájuk harang alakúra szabott, földig érő volt. Bő alját gyakran abroncs merevítette, ünnepre posztó vagy selyem szegélydíszekkel. A 19. sz.-ban könnyű karton ujjast, penczlit is viseltek hasonló anyagú szoknyával. Ujjas fölé is vettek patyolat vagy színes selyem vállkendőt. A végei elöl lógtak le a kék, a fekete vagy a színes selyemkötény fölé, mely korábban arany csipkés volt. Nyakukon szorosan 5 — 10 sor apró szemű gyöngyöt viseltek. Kedvelték az arany és zománcos, köves gyűrűket. Nők is viseltek subát, ködmönt, mentét, posztóköpenyt, azonkívül ujjatlan, kerek fekete posztógallért, ún. palástot. Jellegzetes volt a csípőig érő, barnára festett kisbunda, melynek fekete gallérja vagy egész báránybőrből készült vagy kerekre szabott volt. Színes irharátét mellett kazettás elrendezésű, több színű selyemhímzés díszítette (híme csak később lett egyszínű zöld). Válltányérja alatt vízszintesen zöld selyemrojt futott körbe. Finomak voltak a batiszt kézbevaló kendők. A tehetősebbek lábbelije fekete — cipő, a szegényebbek piros, sárga vagy fekete, a férfiakéhoz hasonló csizmát viseltek. — Irod. Zoltai Lajos: A debreceni viselet a XVI—XVIII. században (Ethn., 1938); Kresz Mária: Magyar paraszt viselet 1820-1867 (Bp., 1956). Horváth Terézia Debrecen népe, Debrecen városa a Tiszántúl jellegzetes települése. A középkortól folytonos lakosságának reliktuma s napjainkig gazdasági, művelődési központja. A város környéke a honfoglalás idejétől folyamatosan megült táj. Lakossága kezdettől magyar, azonban korai népességében szerepet játszhattak török népelemek is, amire a város nevének eredete utal. A korai feudalizmusban sűrű, apró falvas településhálózat fejlődött ki a vidéken. A város mai belterületén pl. a névadó községen kívül még 4 falu meglétéről van tudomásunk. Ezek összeépülésével a 13 — 14. sz. folyamán alakult ki a mai település közvetlen előzménye, vásárai révén a tágabb vidék kereskedelmi központjává váló mezőváros. Mint oppidumot egy jelentősebb uradalom központjává tették. Polgárai a szomszédos települések pusztaföldjének bérlete révén jelentékeny jövedelmi forráshoz jutottak. A szélesedő mezőgazdasági árutermelés révén a 14 —15. sz.-ra az agrártermeléshez kapcsolódva növekvő hozamú ipara alakult ki, amely korán eljutott a céhes szerveződés szintjére (az első magyar céhlevelet Leány, hosszú kő szoknyában, rövid kötényben, hajadonfőtt19. sz. vége, Debrecen)