Magyar Néprajzi lexikon 1. kötet, A-E (1977)

D - Debrecen népe

debreceni viselet 568 Debrecen népe a szürke és a fehér — guba is. Jellegzetes volt a hímzett szűr ( —debreceni cifraszűr). Nyakas szűrt is viseltek ( bihari cifraszűr). A gazdagabbak télen ujjas, prémbéléses fekete posztó décbundát, nyáron ujjas, kerek gallérú kék­­+köpönyeget hordtak.­­Fekete kordován csizmájuk oldalt varrott puha szá­rú volt, elején kék bojttal, orra hegyes, sar­kán patkó, sarkantyúja csillag alakú, hegyes taréjú volt.­­ A lányok hajukat középen el­választották, hátul lelógó fonatot készítet­tek, a tövén is és a végén is színes szalagcso­korral. A gazdagabb lányok feje tetején ab­roncspárta ékeskedett. Dísze igazgyöngyök­ből, ezüst- és aranyszálas sodratokból kiala­kított 5, később több dudor volt. Hátul szé­les fémszálas szalag lógott a pártán. Az asz­szonyok 1—2 fonatból készült kontyot visel­tek, —főkötővel teljesen elfedték hajukat. A korábbi arany-ezüst főkötők után elterjedt a gazdagok körében a fekete selyem vagy bársony kaskétli, homloknál és hátul fel­kunkorodó sűrű fodorral. Fekete fátylat vagy színes hosszúkás kendőt kötöttek efölé, a nyak körül megcsavarva, régebben gyön­gyös tűkkel is megerősítették. Helyette többféle hímzett gyolcs- vagy selyemken­dő is kerülhetett a fejükre. Hosszú alsó­ingüknek nagy nyakkivágása volt.­­ Pen­delyt (ingallya) is vettek fel hozzá. Tüll­szerű felső ingválluk általában csak egy fodros nyakrészből és rövid, húzott ujjakból állt, amelyeket belevarrtak a halcsontos­fűzős, világos selyempruszlikba. Csak 1—2 alsószoknyát viseltek. Felsőszoknyájuk harang alakúra szabott, földig érő volt. Bő alját gyakran abroncs merevítette, ünnepre posztó vagy selyem szegélydíszekkel. A 19. sz.-ban könnyű karton ujjast, penczlit is viseltek hasonló anyagú szoknyával. Ujjas fölé is vettek patyolat vagy színes selyem vállkendőt. A végei elöl lógtak le a kék, a fekete vagy a színes selyemkötény fölé, mely korábban arany csipkés volt. Nyaku­kon szorosan 5 — 10 sor apró szemű gyön­gyöt viseltek. Kedvelték az arany és zo­máncos, köves gyűrűket. Nők is viseltek subát, ködmönt, mentét, posztóköpenyt, azonkívül ujjatlan, kerek fekete posztó­gallért, ún. palástot. Jellegzetes volt a csí­pőig érő, barnára festett kisbunda, melynek fekete gallérja vagy egész báránybőrből készült vagy kerekre szabott volt. Színes irharátét mellett kazettás elrendezésű, több színű selyemhímzés díszítette (híme csak később lett egyszínű zöld). Válltányérja alatt vízszintesen zöld selyemrojt futott körbe.­­ Finomak voltak a batiszt kézbe­való kendők. A tehetősebbek lábbelije fekete — cipő, a szegényebbek piros, sárga vagy fekete, a férfiakéhoz hasonló csizmát visel­tek. — Irod. Zoltai Lajos: A debreceni viselet a XVI—XVIII. században (Ethn., 1938); Kresz Mária: Magyar paraszt viselet 1820-1867 (Bp., 1956). Horváth Terézia Debrecen népe, Debrecen városa a Tiszán­túl jellegzetes települése. A középkortól folytonos lakosságának reliktuma s nap­jainkig gazdasági, művelődési központja. A város környéke a honfoglalás idejétől folyamatosan megült táj. Lakossága kez­dettől magyar, azonban korai népességé­ben szerepet játszhattak török népelemek is, amire a város nevének eredete utal. A korai feudalizmusban sűrű, apró falvas településhálózat fejlődött ki a vidéken. A város mai belterületén pl. a névadó köz­ségen kívül még 4 falu meglétéről van tudo­másunk. Ezek összeépülésével a 13 — 14. sz. folyamán alakult ki a mai település közvetlen előzménye, vásárai révén a tágabb vidék kereskedelmi központjává váló mezőváros. Mint oppidumot egy jelentősebb uradalom központjává tették. Polgárai a szomszédos települések pusztaföldjének bérlete révén jelentékeny jövedelmi forráshoz jutottak. A szélesedő mezőgazdasági árutermelés révén a 14 —15. sz.-ra az agrártermeléshez kapcsolódva növekvő hozamú ipara ala­kult ki, amely korán eljutott a céhes szer­veződés szintjére (az első magyar céhlevelet Leány, hosszú kő szoknyában, rövid kötényben, hajadonfőtt­­19. sz. vége, Debrecen)

Next