Magyar Néprajzi lexikon 3. kötet, K-Né (1980)
M - matyó viselet - Mátyusföld, Mátyus földe (szlovákul Matušova) - maxima - máz
matyó viselet tatás társadalmi struktúrájukat, anyagi és szellemi kultúrájukat vizsgálva jól rögzített országosan közismertté vált viseletük, nemzetközi hírű hímzéskultúrájuk egészen a fejleményként a 19. sz. második felében alakult ki. A kirajzásaikkal részt vettek távolabbi alföldi területek benépesítésében is — írod. Herkely Károly: A mezőkövesdi matyó nép élete (Bp., 1939); Györffy István Matyó népviselet (Szerk. Fél Edit, ugyanebben a kötetben Sándor István: A matyók néprajzi bibliográfiája, Bp., 1956); Mezőkövesd város monográfiája (Szerk. Sárközi Zoltán —Sándor István, Mezőkövesd, 1973). Filep Antal matyó viselet: —mezőkövesdi matyó népviselet Mátyusföld, Mátyus földe (szlovákul Matusova): a történeti Pozsony és Komárom m.-ben a —Csallóköztől É-ra, a Kis-Kárpátoktól, a —Hegyalatt-tól K-re a Vágig terjedő sík vidéki terület élő népi neve, amely a Vízközt is magában foglalja. D-i területein a lakosság magyar, É-i sávján szlovák. A ~ magyarsága honfoglalás kori megtelepedésű. Nevét Csák Máté tartományúr itt fekvő birtokairól kapta. Területén a nyelvhatár az utóbbi évszázadokban D-i irányban elmozdult. Magyarsága egy részét érintette a II. világháborút követő kitelepítés és lakosságcsere is. Az ön nagy kiterjedésű, évszázadok óta majorsági gazdálkodást folytató nagy uradalmak alakultak ki. Ezek ugyan korlátozták a fejlődést, azonban a kedvező értékesítési lehetőségek (Pozsony és a bortermelő városok közelsége) révén paraszti árutermelése az adott viszonyok közt élénk lehetett. Aprófalvas településhálózatában jelentékeny mezővárosok alakultak ki (Szene, Szered, Vágsellye). Paraszti műveltsége felderítetlen. ~et a szakirodalomban némely szerző jóval szélesebben értelmezi. Hozzászámítják a történeti Komárom és Esztergom m. Dunától É-ra eső vidékeit, amelynek nevezetes községei: Naszvad, Martos, Ogyalla, Bátorkeszi, Párkány, Kéménd. — Irod. Bakos József: Mátyusföldi gyermekjátékok (UMNGy, VIII., Bp., 1953). Filep Antal maxima: olyanközmondás, amely erkölcsi szabályként alkalmazható az élet különféle helyzeteire, egy adott társadalomban érvényes általános igazságot fejez ki. Pl. A föld anya, a víz mostoha. Ki a földön ül, nem nagyot esik; Mit mással cselekszel, azt várjad fejedre; Olyan az ember, amilyen a munkája; Nem tudja az ember, kiben mi lakik; Sólyom madárnak nem lesz galamb fia; Ahány ember, annyi természet; Nincs oly rossz kert, melyben jó is ne teremne; Mindennek megvan a maga ideje; Aki sokat esküszik, kevés igazat mond. Közel áll a —szentenciához. — írod. Erdélyi János: Magyar közmondások könyve (Pest, 1851); Margalits Ede: Magyar közmondások és közmondásszerű szólások (Bp., 1896); O. Nagy Gábor: Magyar szólások és közmondások (Bp., 1966); Dömötör Tekla —Katona Imre —Ortutay Gyula — Voigt Vilmos: A magyar népköltészet (Bp., 1969). Szemerkényi Ágnes máz: a kerámiatárgyak üvegszerű, színtelen vagy fémoxidokkal színezett átlátszó ( —ólommáz) vagy át nem látszó ( —ónmáz) bevonata vagy díszítő anyaga. A mázolás után a megfelelő hőfokon kiégetett tárgya révén üvegesen csillogó felületet kap, szilárdsága növekszik, és mivel az agyag apró likacsait eltömi, alkalmassá válik folyadékok tárolására. A különféle vak használata az 1 Szálláskertes település részlete (1906, Szentistván, Borsod-Abaúj-Zemplén m.)