Magyar Néprajzi lexikon 3. kötet, K-Né (1980)
N - népi hitvilág
728 népi hitvilág népi hitvilág násztülök, —nádsíp). A pásztorokon kívül a falu szegényebb társadalmi rétegei — napszámosok, cselédek, szegényparasztok — azok, amelyek a zenei önellátás ősibb és olcsóbb módját és eszközeit napjainkig fenntartották: a rögtönzött ritmuseszközök (ritmuskíséret tánchoz evőkanalakkal, edényekkel, asztalon, széken történő „dorombolás"sal stb.) alkalmazásától a citeráig és az olcsó gombosharmonikáig (harmonika). — Az európai zenetörténet folyamán jól megfigyelhető, miképp süllyedt egyes, hajdan általánosan kedvelt hangszerek elterjedési szintje a pásztorokig és szegényparasztokig, sőt a koldusokig (pl. duda, —tekerő). A ~ közé a történelemben is előfordult hangkeltő eszközök közül csak azokat soroljuk, amelyeknek nyomait századunk folyamán a magyar néphagyományban még megtaláltuk. — írod. Sárosi Bálint: Die Volksmusikinstrumente Ungarns (Leipzig, 1967). Sárosi Bálint népi hitvilág: a magyar parasztság hagyományos tudásanyagának —hiedelemként minősíthető része. Mint ilyen nem külön „babonás" világképként és gyakorlatként, hanem a köznapi tudattal, ill. a „népi tudással" ( —természetismeret) és a vallásos világképpel és gyakorlattal (—népi vallásosság) szoros összefüggésben működött. Megnyilvánulási formái: hit, cselekmény (—mágikus eljárás), ill. az ezeket részben tükröző, részben más aspektusba helyező szájhagyományozott formák: egyszerű közlés; a tényleges hitet és gyakorlatot kifejező élmény elbeszélő memorat; a ~ tényeit szövegösszefüggésekbe ágyazó, elsősorban szövegként hagyományozódó, és így az adott hely és időpontját nem feltétlenül pontosan tükröző —hiedelemmonda. Sok hiedelem fogalmazódik meg szabályok (—előírás,—tilalom) formájában; ezeknek komoly pedagógiai, ill. a hiedelmeket hagyományozó-fenntartó funkciója volt. — A ~ tematikusan felöleli az emberi életet (—születés, —halál, —szerelmi varázslás, —házasságkötés hiedelmei); az ember környezetét, használati tárgyait, mindennapi életét, a hagyományos paraszti termelés, fogyasztás és egyéb tevékenységek minden ágát (—takarítás, —tisztálkodás, —mosás, —tűzgyújtás, —táplálkozás, —halászat, —vadászat, —földművelés, —állattenyésztés stb. hiedelmei); a természeti világot ( —eső, —szél, —szivárvány, —fák, —füvek, —ásványok, —béka, —kígyó, —fecske, stb.); a világmindenségre vonatkozó hagyományos elképzeléseket ( —nap, —hold, —égitestek fogyatkozása, —világfa, — csillagmondák stb.; alélekre és atúlvilágra vonatkozó, a keresztény egyházak tanaival csak részben egyező, részben sajátos, archaikus mozzanatokat is tartalmazó elképzeléseket. A mindennapi élet, termelés, házimunkák hiedelmeinek többsége e tevékenységeket alkalomszerűen kísérő mágikus eljárás. A mágikus eljárásokat önállóan leginkább váratlan szükséghelyzetekben alkalmazták (pl. —népi gyógyászat, —vihar elhárítása, —tűzvész stb.), ill. a mindennapi élet olyan területein, amelyek befolyásolására racionális eszközöket nem ismertek (pl. —szerelmi varázslás vagy pl. a rosszul tejelő tehénnel kapcsolatos praktikák: —tej). — Sok mindennapi eszköz, még gyakrabban a természeti környezet tárgyai voltak —mágikus tárgyként használatosak. — A hagyományos alkalmakhoz ( —nevezetes időpontok) kapcsolódó hiedelmek egy része ünnepi szokások sztereotip részeként vagy akár önállóan egyegy jeles naphoz kapcsolódó, cél nélküli, értelmét vesztett gesztus, más része azonban olyan alkalmakhoz, ill. helyszínekhez kötődik, amelyek mindig újra aktualizálták a hozzájuk fűződő hiedelmeket, így komoly fenntartó szerepük volt (pl. —keresztút, —éjszaka, —Szent György-nap, —Luca napja stb.). — A ~ leggazdagabb, mai napig — legalábbis a szájhagyományozott hiedelemmondákban — legelevenebben élő területe a hiedelmek hagyományos alakjaihoz kötődik. Ezek egy része a paraszti mindennapi életben fontos funkciót betöltő személy volt (pl. —gyógyító, —bába, —halottlátó), akinek veszélyes, „kétarcú" tevékenysége szinte vonzotta magához a „természetfeletti" képességekre vonatkozó hiedelmeket. Más lények inkább hiedelemmondás alakok, így esetleges valóságos múltbeli tevékenységükről kevesebbet tudunk, a hozzájuk fűződő hagyományok azonban igen régi — egyes feltevések szerint honfoglalás előtti — hagyományokat őriznek (—táltos, —garabonciás, —tudós kocsis). A leggazdagabb, mai napig igen eleven hagyományanyag aboszorkányhoz fűződik, aki egy élő, esetleg gyógyítóként, tudósként tevékenykedő személy és egy valamikori természetfeletti lény vonásait egyesíti, negatív célú, rontó tevékenységgel felruházva. Arontás, ill. az általános, személytelen rossz fogalma e tényektől függetlenül is létezett, általában veszélyhelyzetekben, elhárító-megelőző cselekmények kapcsán. Ezek a rontáselhárító cselekmények a mai napig sokkal szívósabban fennmaradtak, mint a hagyományos rontó személyekbe vetett hit. Az élő személyekhez fűződő hagyománynál jóval kisebb intenzitása volt az ún. —természetfeletti lényeknek mind a hit, mind a mágikus gyakorlat, mind a száj hagyományozott szöveganyag vonatkozásában. Ezek közül — legalábbis a 20. sz.-ban — legnagyobb szerepe a visszajáró halottaknak volt (—halott lélek), részben összefonódva a keresztény egyház halál utáni életre vonatkozó tanaival, de részben attól eltérő vonásokat mutatva. Kisebb jelentősége volt a —kísértetnek és a különböző kísértetszerűi lényeknek ( —kereszte-