Hammer Ferenc: MaDok-füzetek 8. …nem kellett élt vasalni a farmerbe. Mindennapi élet a szocializmusban. Tanulmányok (Budapest, 2013)
A farmerviselet alakváltozásai a szocialista magyarországon - A megátalkodott felmenő: a jampec
8 Sztálin halála után némileg csökkent a magyar filmek propagandisztikus jellege, és 1953 után a romlott jampec figurája is eltűnt a filmekből (KULCSÁR 2005: 13.). Az N. Kósa Judit által feltárt gyöngyszem tanúsága szerint, a Dalolva szép az élet nyomán a munkahelyi kórusok több helyen felszólítva érezték magukat, hogy áttekintsék vezetőségük megfelelő ideológiai elkötelezettségét. 10 Mint arról a dokumentum beszámol, az iskola javasolta az ügyben érintett „tanulóknak az ország összes középiskoláiból való kizárását”. A felszabadultság érzése mégis besettenkedte Magyarországot. [...] A Vas megyei DISZ-titkár egyenesen az ÁVH-sokat bírálta: az ő felségeik hordanak hasított jampec szoknyát, egyikőjük ruhát csináltatott, és megtiltotta a szabónak, hogy még egy ilyen szabású ruhát varrjon. [...] A Zala megyei aktívan szóvá tették: „valóságos kultusz keletkezett, hogy mondjunk le a pihenésről, a feleséggel, családdal foglalkozásról, a vasárnapi szórakozásról, a jobb öltözetről”. (PÜNKÖSTI 2000) Keleti Márton Dalolva szép az élet (1950) klasszikus termelési filmjében az ifjúkommunista munkások nevezték el Swing Tóninak egy kollégájukat, akit a kollektíva ügyeinél jobban érdekeltek a nyugati ruhák és táncok. A gyár dolgozóit a szabotázst tervezgető volt (államosítás előtti) főmérnök és a snájdig párttitkár közötti kontinuumon lehetett elhelyezni, és a jampec Swing Tóni inkább a „sötét oldalhoz" tartozik. Karakterének nevetségessége óvja meg attól, hogy az igazi gonosztevőkkel lehessen őt egy napon említeni. Dzsessztáncestre jár munkahelyi kórus helyett, kockás zakót hord, míg a többiek feltűrik ingük ujját a karjukon. E semmirekellő tulajdonságok pontosan illenek Tóni önzéséhez, zsugoriságához és a kollektíva iránti közönyéhez, mely tulajdonságai végül a vesztét okozzák. Tóni, a jampec alakja megmutatja, hogy a totalizált - azaz autonóm életszférát nem tisztelő - sztálinista rendszerben milyen különösen kapcsolódik össze a valóság a fikcióval, s hogy e sajátos viszony miképpen ad politikai jelentőséget annak, ki milyen ruhát visel. Swing Tóni alakját valószínűleg a népnevelő politikai karikatúrák Szamba Szepije ihlette, mely paternalista társadalomkritikára különösen baljós árnyékként vetül az, hogy röviddel a német kitelepítések után Nyugat-imádattal vádolni egy német becenevű fiatalembert több volt egyszerű csipkelődésnél. Kürti László (1950) a Szabad Népben közölt filmkritikájában tovább szövi a fikció és a valóság közötti szálakat, s egyben azonosítja a csőnadrágviselés által megvalósított mimetikus politikai bűnt is. Külön köszönet is jár a film készítőinek Swing Tóni és az uszályába került „srác” filmre viteléért, köszönet mindazon, alapjában rendes, becsületes fiatalok nevében, akik - többnyire nem is maguk, hanem inkább környezetük hibájából - időnként csőnadrágos, kockakabátos majmokként az imperializmus névkártyájává váltak. (Kürti 1953) A kinézet, az ebből következtetett szándék és a közösségre ebből háruló következmény nem csupán a propagandafilmekben kapcsolódott össze szétválaszthatatlanul - ami a döntéshozóknak megspórolta azt a munkát, hogy megindokolják, miért jelent konkrét veszélyt egy pálmafás nyakkendő - hanem az Árpád Gimnázium 1950-1953-as évkönyveiben hozzáférhető fegyelmi ügyekben is (Lévay 2002). Jóllehet a sematikus nyelven megfogalmazott jegyzőkönyvek kevés lehetőséget adnak annak megfejtéséhez, mi is történt valójában, a fegyelmi ügyekben érintett diákok elítélésében is fontos szerepet játszott a jampecmagatartás vádja: X magatartása cinikus, társai között amerikai szellemet terjesztett, jampec magatartásával bomlasztóan hatott osztályára. A befolyása alatt álló Vas Győrbe szökött, hogy a határt tiltott módon átlépje, a DISZ munkájában nem vett részt. Az amerikai követség előadásait látogatták. Az alábbi visszaemlékezés megmutatja, hogy milyen hajszálcsövei voltak annak a folyamatnak, amelynek révén a ruhaviselet a közösség sorsa, sőt mi több, a nemzetközi osztályharc kimenetele szempontjából kiemelt jelentőségű kérdés lett. Egyszer azonban magyar dolgozatban mégis foglalkozni kellett egy politikai témával, a jampecekről kellett írnunk. De hát mi sohasem láttunk olyanokat. Volt olyan érzésem, hogy a tanárunk sem. Valószínűleg a felettesei megkövetelték tőle, és nekünk teljesíteni kellett. Tőle tudtuk meg, hogy a jampec a Nyugatot majmolja, feltűnően öltözködik, sárga kabátot visel cifra nyakkendővel, nagy kalap a fején, vastag talpú cipőben jár, Coca-Colát iszik, nyugati zenére jampi táncot jár. Mi még kólát sem láttunk, nem is volt ekkoriban Magyarországon. A kinti életben már dühöngött az ellenségkeresés, az osztályharc, a kuláküldözés. Mondhatom, mindegyikünk mélységesen elítélte azokat a módszereket. De írnunk kellett a jampecek vastag talpú cipőjéről. (Dr. Gerecsei 2002) Az ötvenes évek jampec szubkultúrája, különösen pedig a hivatalos válaszok a jampecek viselkedésére, mint cseppben a tengert, mutatja meg a totalitarista rendszer és alattvalói viszonyának természetét, mely viszonynak, illetve szabályozásnak fontos eleme volt a közösséget MADOK-FÜZETEK 8/2013