Fejős Zoltán - Szijártó Zsolt (szerk.): Turizmus és kommunikáció - Tabula könyvek 1. (Budapest - Pécs, 2000)
TAKÁTS JÓZSEF: Genus migrans. A turizmus kulturális azonosítása egy 1879-es szövegben
TAKÁTS JÓZSEF Genus migrans A turizmus kulturális azonosítása egy 1879-es szövegben A szöveg, mellyel az alábbi elemzés foglalkozik, irodalomkritika, szerzője Arany László, tárgya Ágai Adolf Porzó tárczalevelei című 1877-ben kiadott könyve, megjelenésének helye a Budapesti Szemle. Arany László, aki kettejük közül feltehetőleg az ismertebb szereplő, a Földhitelintézet köztisztviselője (egy évvel később már igazgatója), Ágai Adolf pedig a kiegyezés utáni korszak egyik legkiválóbb újságírója, a „Porzó” csak egyike volt híres álneveinek. Kétkötetes tárcagyűjteményének közel fele útitárca. A történet megértéséhez előrebocsátom még, hogy politikai pártállásuk azonos, kormánypártiak, mindketten tagjai az akkori szabadelvű elitnek. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert ugyan a szóban forgó szöveg irodalomkritika, amely elsősorban műfaji kérdésekkel foglalkozik, ám olyan kultúrából származó irodalomkritika, amelyben az irodalom fontosabb kérdései egyben politikai kérdéseknek is számítottak, a polisz, a politikai közösség értékeivel, működésével és fennmaradásával kapcsolatos kérdéseknek. A Budapesti Szemle a kulturális elit legtekintélyesebb folyóirata a korszakban. A későbbi fejtegetésekhez talán még azt kell előrebocsátanom, hogy Arany, mint valamennyien tudjuk, nem nemesi származású, Ágai pedig bevándorolt zsidó családból származik, s bár nem kitért, a későbbi értelmezők szemében gyakran a sikeres zsidó asszimiláció példája volt az ő karrierje (Komlós 1997:170). Előbb Arany bírálatának azon részéről beszélnék röviden, amely megelőzi a tanulmányom mellékleteként közölt szövegrészt, méghozzá elsősorban a bírálat retorikai szerkezetéről. Természetesen azért lehetnek érdekesek Aranynak a tárcára vonatkozó műfaji vélekedései, mert ennek az új műfajnak a megjelenését és értelmét egy társadalmi változáshoz, továbbá egy társadalmi csoporthoz s egyben egy új kulturális minta kialakulásához kapcsolja. Mielőtt azonban elér fejtegetésében ehhez a ponthoz, a tárca jellemzőit veszi sorra, mintha az volna bírálatának legfontosabb kérdése, hogy joggal tekinthetjük-e a tárcát az irodalom részének. A szöveg sajátos olvasási stratégiát alakít ki. A tárcát valaminek az ellentéteként látjuk, ám valamiről nem kapunk pozitív leírást. E valamit-amit talán az irodalommal kapcsolatos általános elvárásoknak nevezhetnénkúgy tudjuk felépíteni az olvasás során, hogy egyrészt a tárcának a negatív jellemzését pozitívba fordítjuk át: például ha azt olvassuk, hogy a tárcát nem jellemzi „a gondolatok mélyebb háttere, az iróniának termékenyítő erkölcsi magva”, akkor ebből a tíz más hasonló megjegyzésből arra következtethetünk, hogy az irodalmat pedig éppen ez jellemzi. Másrészt úgy tudjuk felépíteni, hogy a tárca pozitív jellemvonásainak a negatívjait rendeljük hozzá az irodalomhoz, például ha azt olvassuk a tárcáról, hogy olyan esetleg 23 Genus migrans