Árendás Zsuzsa - Szeljak György (szerk.): Vándorló tárgyak - Tabula könyvek 12. (Budapest, 2014)
ÁRENDÁS ZSUZSANNA: „Megteremtettük a mi kis Indiánkat” A Budapesten élő indiai migránsok otthonai és ételei
Budapesten élő indiaiak között. Ugyanakkor elbizonytalanított, vajon így nem lesz-e túlzottan csoportszemléletű a megközelítésem, kihagyva olyan, a kutatás szempontjából egyaránt fontos személyeket, akik tudatosan távol maradtak, vagy a véletlen folytán nem kerültek kapcsolatba e szervezetekkel - az előbbi esetben nyilvánvalóan egy választott identitáspolitika velejárójaként. A budapesti indiai migráns munkadefiníciójaként egy olyan megengedő, inkluzív modellt kívánok megfogalmazni a kutatáshoz, mely egyszerre épül az önmeghatározásra (vagyis ha valaki magát indiainak érzi, akként határozza meg a nyilvánosságban), illetve a környezeti, külső definíciókra, kritériumokra, melyek közül a nyelvtudás (bármely indiai nyelv, beleértve az angolt), a származás (indiai családba születés, legalább részben), valamint bizonyos kulturális, esetleg vallási tudások és felkészültségek rendszere - de nem valamennyi együttes teljesülése - határozza meg ezen identitásalapú besorolásokat. Elkerülve az elméletileg is problematikus, sokat bírált csoportalapú megközelítéseket, melyek erősen leegyszerűsített sémák és modellek szerint kívánják kategorizálni az egyéni identitások működésének sokféleségét és bonyolultságát, igyekeztem minden esetben az egyéni azonosulásokat és identitásreprezentációkat vizsgálni, és sohasem az „indiaiság” idealizált és képzelt attribútumait kerestem a választott interjúalany esetében. Mint arra Wimmer és Glick Schiller (2010) felhívja a figyelmet, hajlamosak vagyunk a világot nemzetállamok összességeként szemlélni, ahol egy-egy nemzetállamhoz adott terület, kultúra és népesség kapcsolódik, egyfajta konténerrendszerben, azaz lehatárolva, egymástól szinte függetlenül. E nemzetállami szemüvegen keresztül a nemzetállamok működése, illetve a globalizációs folyamatok látszólag ellentmondásos rendszert alkotnak, holott a mindennapok tapasztalatai mást mutatnak. Wimmer és Glick Schiller (2010) rámutat, hogy a nemzetállam-építő folyamatok alapvetően meghatározták a bevándorlás társadalmi észlelését, értékelését, és bár nem teljes mértékben, de e keret befolyással bírt a társadalomtudományos diskurzusokra is, a bevándorlásról folyó viták elméleti és módszertani megközelítéseire. A szerzők módszertani nacionalizmusnak nevezik tehát azt az előfeltevést, hogy a nemzet/állam/ társadalom „lefedik egymást”, és hogy ez a modern állam természetes szociális és politikai formája (Wimmer - Glick Schiller 2011:164). Az egyéni identifikációk, így az etnikai és kulturális azonosulások is nagyban szituációfüggők, többek között ezért sem érdemes valamiféle állandó séma, klasszifikációs rendszer szerinti besorolásokat végezni. Sokkal inkább érdemes azon szituációkra fókuszálni, melyek kontextusában adott etnikai, kulturális, nyelvi stb. reprezentációk jelentést nyernek. Mivel migránshelyzetekről is szó van egyben, azt gondolom, és ezt a későbbiekben bemutatott kutatási eredmények visszaigazolni látszanak, hogy az identitások többirányú működésének kiváló példái fedezhetők fel az indiai-magyar kettős kötődések, párhuzamos identitások és kulturális azonosulások esetében. A tanulmányban számos helyen ezek működésének mikéntjeire és hogyanjaira szeretnék rámutatni a migránsok tárgyakhoz való viszonyának, tárgyi világának elemzésével. Éppen ezért tanulmányomat egy olyan elméleti keretre kívánom felfűzni, mely megkerülhetetlen ahhoz, hogy megértsük, kik a vizsgálódás alanyai, milyen társadalmi kapcsolatokkal rendelkeznek, és az egyén tárgy viszonyrendszerük milyen szociális térben, illetve terekben fogalmazódik meg.