Népszabadság - Budapest melléklet, 1995. június
1995-06-23
1995. június 23., péntek Péter-Pál-napi Óbuda történetének legpazarabb Péter-Pál-napi búcsújára készül. A kerület és a környék kisebbségi önkormányzatai - mindenekelőtt a Péter-Pál-napi hagyományokat leginkább őrző németeké - és a helyi polgármesteri hivatal ma délután ötkor két és fél napos rendezvénysorozatot indít a Flórián tér gyepén. Tulajdonképpen csak a helyszín új, a hagyomány ősrégi. Úgy tudni, első ízben azután búcsúztak az óbudai hívek, hogy a Péter-Pál templomot felszentelték. Vagyis több mint kétszáz esztendeje. Az Árpád híd budai lábánál álló templomot egyébként most sem hagyják ki a helyszínek közül: vasárnap tizenegykor itt tartják az ünnepi szentmisét. Tarlós István, Óbuda és Békásmegyer polgármestere mindazonáltal úgy vélekedik, hogy az ünnep inkább csak apropóul szolgál. Az összejövetel célja ugyanis - hangsúlyozta - mindenekelőtt az óbudai és környékbeli tradíciók feltámasztása, az elmúlt évtizedekben jócskán meggyengült lokálpatriotizmus erősítése. Egyébként pedig egyszerűen egy két és fél napra szóló lehetőség a közös búcsú Óbudán szórakozásra, kikapcsolódásra. Ha az időjárás sem fordul ellenünk - mondta Tarlós jó esélyünk van rá, hogy péntek délutántól vasárnap estig akár több tízezernyien is kimennek a Flórián térre. A polgármester természetesen maga is részt vállal a programból: többek között ő köszönti és ő búcsúztatja majd a publikumot. Ami a két esemény közé esik, abból - mint elmondta - leginkább az Óbudáról szóló nosztalgiaműsorra, a solymári, a pilisvörösvári és a budakalászi sváb hagyományőrző együttesekre kíváncsi. Érdeklődve várja ugyanakkor a rendezvény prominens vendégeinek beszédeit is; mindenekelőtt Deutsch Tamásra és Németország budapesti nagykövetére gondol. Tarlós végezetül hozzátette: a polgármesteri hivatal ugyan maga is kivette a részét a szervezésből - mintegy 150 ezer forintot adott az alkalomra a legfőbb érdem azonban a helyi német önkormányzaté. Köszönet illeti ugyanakkor a Városházát is, amiért a Flórián tér gyepét kölcsönadta az óbudaiaknak. B. T. Ó, azok az otthoni reggelek - sóhajtja hajnali öt táján. Itthon. Otthon egész éjjel csicsereg-csattog a fülemülesüke, ám ha elszenderedtél, akár délig is húzhatod a csendest. Itthon a kedves lakótársak csicseregnek (nekik legyen mondva...), csattognak (gumipapucsban a gangvécéig). Ha pedig mégis sikerül elszenderedned, félóránként felriaszt a kapucsapódás. És a hajnal! Mint most is, pirkadatkor szólal meg először, aztán - a ritmikus rendszerességgel - folytatja mindaddig, míg csak el nem nyomja hangját a körút zaja. De addig dalol, vijjog, szirénáz újra meg újra e nagyvárosi fülemüle - a rosszul beállított riasztó. P. D. Itthon Leeresztik a Naplás-tavat Fel kell újítani a Szilas-patak zárkamráját - tudtuk meg Hidász Józseftől, a Fővárosi Csatornázási Művek Rt. csoportvezetőjétől. Ez a munka a patak tározójának, a Naplás-tónak a leeresztésével jár, várhatóan októberben kerül sor rá, s egy hónapot vesz igénybe. A tározó 1972-ben létesült - az akkori fővárosi tanács beruházásában - a csapadékvíz felfogására és a Szilas-patak vizének tározására. 1987-re annyit javult a víz minősége, hogy a tó kedvelt kirándulóhellyé és horgászparadicsommá vált. Elsődleges funkciója azonban továbbra is a tározás maradt, a FCSM Rt. rendszeresen végzett mederkotrást, 1982-ben és 1991-ben pedig a víz leengedése után távolították el az iszapot és a lerakodott hulladékot. Idén a korrodálódott éktolózárakat kell kicserélni. A víz leeresztésére szolgáló négy tolózár ugyanis már nem biztosít maximális védelmet egy-egy esetleges nagyobb árhullám esetén. A tolózárak helyett olyan új szerkezetet építenek be, amely 20-30 évre megoldja a jelenlegi gondokat. B. Zs. ÚTELZÁRÁSOK • A Könyves Kálmán körúton, a Mester utca és a Gyáli út között az egyik útpályát átadták a forgalomnak. Az Üllői út felé mindhárom sávban a végleges forgalmi rend szerint lehet közlekedni. Az ellenkező irányban közlekedők továbbra is terelőúton, a Gyáli út-Vágóhíd utca- Mester utca útvonalon kell hogy haladjanak. Ugyanakkor a Gyáli utat egyirányúsították. • Az Üllői úton a Pöttyös utcánál a befelé vezető külső forgalmi sávot távfűtővezeték-építés miatt elkerítették. • Óbudán a Lajos utcában a Zsigmond tér és a Szépvölgyi út között a Flórián tér felé vezető útpályát felbontják, a forgalmat a másik útpályára terelik át. • A kisföldalatti felújítási munkálataival kapcsolatban a Kodály köröndön újabb forgalmirend-változást vezettek be. • Angyalföldön a Fáy utcát lezárták a Váci út és a Teve utca között. A 32-es autóbuszok terelőúton járnak. BUDAPEST Vétkesek és áldozatok az utakon Az öv sem jelent teljes biztonságot ► FOLYTATÁS AZ I. OLDALRÓL A gyalogosok által okozott balesetek száma 23 százalékkal nőtt, 1994-ben 959 ilyen eset volt. Az ittas állapotban előidézett balesetek száma 27 százalékkal nőtt (az alkoholszonda tavaly 152-szer színeződött el), az összes baleseten belüli arányuk azonban változatlan, 3,7 százalék maradt. A balesetek hatvan százaléka útkereszteződésben következett be. Bár a sérült személyek száma nőtt, a balesetek súlyosság szerinti összetétele a korábbinál kedvezőbben alakult. A múlt évben ezer balesetből 36 volt halálos, 304 járt súlyos sérüléssel. (1993-ban ezer esetre 44 halálos és 368 súlyos sérülés jutott.) A balesetet szenvedő járművezetők közül a bekapcsolt biztonsági övvel közlekedők húsz százaléka vesztette életét vagy sérült meg súlyosan, az övet nem használók körében ugyanez az arány meghaladta a 33 százalékot. A közhiedelemmel ellentétben a baleset okozóit valamivel gyakrabban éri halálos vagy súlyos sérülés, mint a vétlen résztvevőket. A múlt évben a balesetet előidézők több mint egyharmada, a nem hibáztatható áldozatoknak pedig egynegyede halt meg vagy szenvedett súlyos sérülést. Emelkednek a bérleti díjak Jogszerű az infláció követése ► FOLYTATÁS AZ I. OLDALRÓL A tervek szerint ez az arány hetven százalékra módosulna. Másrészt pedig az önkormányzatnak is szüksége van a többletbevételekre. Legjelentősebbnek a vendéglátó- és szórakozóhelyek, valamint az irodák esetében mondható az emelés, hiszen ezek bérleti díja négyzetméterenként évi 12 ezer forintra növekedne. Szegedi Ferenc elmondta, hogy a bérlőknek már megküldték az önkormányzat ajánlatát, amibe harminc százalékuk belenyugodott, s ez mintegy ötvenmilliós többletbevételt jelent a XI. kerületnek. Ugyanennyien visszautasították az önkormányzat javaslatát, a bérlők kétötöde pedig nem is válaszolt levelükre. A polgármester elárulta, hogy korábban is tervének emelést, ami azonban nem valósult meg. Éppen ezért most az inflációval arányos növelés bizonyos esetekben akár két és félszeres drágulást is magával hozhat, hiszen van olyan üzlet, amelynek használója még ma is az 1990-es összeget fizeti bérleti díjként. Csepelen szeptemberig nem tárgyal a képviselő-testület az üzlethelyiségek bérleti díjának emeléséről. Dr. Ughy Katalin jegyző szerint év végéig elkészül az önkormányzat vagyonhasznosítási koncepciója, ám addig is a vagyonkezeléssel megbízott szervezet munkatársai igyekeznek a bérlőkkel folytatott alkuban minél magasabb, a piaci szintet közelítő díjakat elérni. Szegő Iván Miklós Donizetti dalnokai Az Operaház adott otthont, zenekart és Oberfrank Géza személyében karmestert a fiatal operisták - lapzártánk után befejeződöttt-Ti. Budapesti Nemzetközi Énekversenyének. A selejtezőkből heten kerültek be a döntőbe. Az olasz Rita Cammarano, a német Natalie Karl, a mexikói Enrique Medrano, az orosz Nyikolaj Doroskin, a ciprusi Kyros Datsalides, az olasz Marco di Felice és a magyar Kelemen Zoltán. Csütörtök este ők adták elő, megkettőzött szereposztásban Donizetti Szerelmi bájital című vígoperájának részleteit az Operaház színpadán. Akik nyernek ezen az énekversenyen, azok előtt ott a nemzetközi karrier lehetősége. A jövő évadban egyébként a budapesti közönség is újból láthatja, hallhatja őket az Operaház színpadán. N.M. A százmillióval drágább ajánlat győzött Iskolabővítés a II. kerületben _______MUNKATÁRSUNKTÓL A II. kerületi önkormányzat legutóbbi ülésén - a konzervatív képviselők többségi szavazatával - úgy döntött, hogy a Confector Kft.-re bízza az Áldás utcai iskola felújítását és bővítését. Annak ellenére, hogy egy másik cég ugyanezt a munkát, azonos műszaki tartalom mellett százmillióval kevesebbért, azaz kétszázmillió forintért végezné el. Erről Kollár György, az SZDSZ-frakció vezetője számolt be az MTI-nek. Az Áldás utcai iskola bővítésére azért van szükség, mert szeptembertől egyházi fenntartásúvá válik az Ady iskola, s a tanulók egy részét itt fogja elhelyezni az önkormányzat. A frakcióvezető szerint a konzervatív képviselők (a MIÉP kivételével) mindezzel gyakorlatilag százmillió forintnyi közpénzt herdáltak el. Póta Gyula második kerületi polgármester, akit az MSZP és az SZDSZ támogatásával választottak meg, lapunknak elmondta: a képviselő-testületben többségben vannak a konzervatív pártok, így szavazataikkal elérték, hogy a százmillióval többet kérő cég kapja a megbízást. A költségvetés ehhez szükséges módosítását azonban nem tudták volna megszavazni, ugyanis nem volt jelen 16 MDF-es, fideszes, FKGP-s, illetve KDNP-s városatya, s így nem volt meg az előírt minősített többség. A polgármester úgy vélte, ha nem döntenek időben az iskolabővítésről, veszélybe kerül a tanulók őszi oktatása, s ezért a konzervatívokkal együtt megszavazta a módosítást, hiszen egy újabb képviselő-testületi ülésen úgyis lett volna 16 szavazata a négy konzervatív pártnak. Póta Gyula hangsúlyozta azonban, hogy mélységesen megdöbbent azon az eljáráson, amellyel előzőleg a négy párt kiválasztotta a győztes kivitelezőt. Különösen azért megdöbbentő a százmillió forintos többletkiadás megszavazása - jegyezte meg Koncz Imre, a kerületfejlesztési bizottság elnöke, mert ugyanakkor a konzervatív pártok olyan tételeket húztak ki az önkormányzat költségvetéséből, amelyek ennél sokkal kevesebbe kerültek volna. Például az iskolák számítógépes fejlesztése hat-, a Kapás utcai rendelő műszerbeszerzése tízmillió forintba került volna. A Pitypang utcai iskolának pedig magastetőre lenne szüksége, pontosan százmillió forintért. Botka Imre, a Magyar Demokrata Fórum frakcióvezetője érdeklődésünkre beszámolt arról, hogy a képviselő-testület többségi döntése, a Confector Kft. ajánlatának elfogadása azzal magyarázható, hogy ez a cég nyújtotta be a legmegbízhatóbb, igaz, nem a legolcsóbb pályázatot. Botka Imre hangsúlyozta, hogy - miután az Áldás utcai iskolaépület kivételes műemlék, az intézmény pedig nagy elismertségre tett szert - fontos, hogy a kivitelező minőségi munkát végezzen, az iskola pedig működőképes legyen szeptemberre. A Confector nyújtotta be a legrészletesebb pályázatot a mostani tenderen, hiszen kizárólag ők vettek részt például a helyszíni bejáráson, s egyeztettek a tervezővel is - tudtuk meg. Márpedig idő hiányában a testületnek elsősorban azt kellett garantálnia, hogy szeptembertől megkezdődhessen a tanítás az Áldás utcában. A frakcióvezető éppen ezért szólt elismeréssel a polgármester kompromisszumkészségéről, ami lehetővé tette a beruházást. NÉPSZABADSÁG I1J MARGÓ____________________________ Változtatni kell a forráselosztáson A 24 budapesti önkormányzat számára biztosított állami pénzek, illetve az adóbevételek évente esedékes elosztására vonatkozó törvényt a fővárosi önkormányzat az elmúlt években túlságosan szűken értelmezte. Ez abból az önkormányzat pénzügyi bizottsága elé került szakértői tanulmányból derül ki, melynek készítője szerint a jogszabály tágabb értelmezésével változtatni kell a főváros, illetve a kerületek közötti forráselosztáson. A bevételeknek biztosítaniuk kell a feltételeket ahhoz, hogy a lakosság minden kerületben azonos színvonalon juthasson hozzá az alapvető közszolgáltatásokhoz. Ez hosszú távra szóló központi szabályozást, stabil törvényi viszonyokat feltételez. A külső kerületek egy része lepusztult, s ezen csak egy olyan, a főváros egészét átfogó tudatos, hosszú távú városfejlesztési politika képes változtatni, amely a fejlesztés súlypontját a külső kerületekre helyezi. A fővárosi önkormányzat arra kérte a kerületeket, hogy augusztus végéig véleményezzék az új forrásmegosztási elképzeléseket.(MTÍ) Déryné virágai a Liszt Ferenc téren A Budapesti Búcsú rendezvénysorozatának keretein belül a terézvárosi önkormányzat egész napos szabadtéri fesztivált szervez szombaton a Liszt Ferenc téren. A Déryné virágai című rendezvényen fellépnek többek között a Vám- és Pénzügyőrség Zenekara, az Állami Artistaképző Intézet növendékei, Heller Tamás, a Póker együttes, Ligeti Éva, Nyári Bernadett és Straub Dezső is. Lesz ezenkívül bábjáték, zsonglőrbemutató és operettegyveleg is. A szervezők mindenkit szeretettel várnak. Kihívás előtt a fővárosi egészségügy A fővárosi kórházakban tervezett vezetőváltás nem veszélyezteti a betegellátást, mindazonáltal nagyobb gond lenne, ha a jelenlegi helyzet változatlanul maradna. Ennek elkerülése érdekében legkésőbb augusztus 20-ig beiktatják hivatalukba a fővárosi kórházak új felelős vezetőit. A vezetői állások betöltésére pályázatot írnak majd ki, amely várhatóan már a jövő héten megjelenik a Népjóléti Közlönyben. A jelentkezésre, illetve a pályázatok elbírálására és az egészségügyi bizottság döntésére egyaránt 30 nap áll majd rendelkezésre. A vezetőváltást indokolja az is, hogy az orvos igazgatóknak majdnem a fele már nyugdíjaskorú. Ma már különösen fontos, hogy fiatalabb, menedzserszemléletű egyszemélyi vezetők intézzék az ügyeket. A távozók munkájára közalkalmazottként, osztályvezető főorvosként, illetve főorvosként továbbra is számítanak. „ Zöld” vetélkedő iskolásoknak A Budakeszi Vadaspark és a Főpolgármesteri Hivatal környezetvédelmi vetélkedőt szervezett általános és középiskolás diákok számára. Az idei versenyt a XII. kerületi Virányos utcai általános iskola, a csepeli Kék Általános Iskola és a XI. kerületi Mérnök utcai általános iskola nyerte. A középiskolák közül a Szinyei Merse Pál Gimnázium, a Szerb Antal Gimnázium és a Jedlik Ányos Gimnázium szerepelt a legjobban. (B. Zs.) A századfordulón épült, korabeli tervek alapján újjászülető V. kerületi Hold utcai vásárcsarnokban üzlethelyiségek bérbe adók. A pinceszinten 1373 m2 alapterületen kialakított raktárak és diszkontárusításra alkalmas raktárhelyiségek, a földszinten és a galérián összesen 854 ma alapterületen kialakított kötetlen profilú üzletek és elárusítóhelyek fejlesztési hozzájárulás befizetésével vehetők bérbe. A fejlesztési hozzájárulás megfizetéséhez kedvezményes, legfeljebb 3 éves futamidejű bankhitel vehető igénybe. Az üzletek 1995. június 28-án 15 órakor, a Bp. V., Hercegprímás utca 14-16. sz. alatt, a VI. emeleti tárgyalóban tartandó nyilvános árverésen kerülnek értékesítésre. Az árverésre 1995. június 23-26-27-én, 40 000 Ft bánatpénz letétbe helyezésével, valamint az árverési tájékoztató 2000 Ft + áfa ellenében történő megvásárlásával lehet jelentkezni a Bp. IX., Lónyay utca 44. HI. em. 35. sz. alatti értékesítési irodán. További felvilágosítást Szikszai Zoltán ad a 218-1439-es telefonszámon, illetve a fenti címen. A 100000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000L A A BELVÁROS SZÍVÉBEN ÜZLETEK BÉRBE ADÓÉ! 00 í $! Í 1 ;00 50 0\ 15 000 i 15 0 Í 05 ,0 II Intenzív nyelvtanfolyamok | heti 5x4 óra • július 3 • július 24 Nyelvi tábor© * Eger • július 8-július 21 . International House Budapest II. Bimbó út 7. Tel: 212-4010 .212-4219 MINŐSÉGI NYELVOKTATÁS VILÁGSZERTE