Népszabadság - Budapest melléklet, 1995. július
1995-07-07
VIII NÉPSZABADSÁG Egyre slamposabb a pesti nép Fodrászra, tornára már csak annyi telik, mint Európában Ha nagy ritkán fodrászhoz megyek, rutinosan jó előre odatelefonálok, hogy megkérdezzem, megvárnak-e, ha a hivatalos nyitvatartási idő vége felé teszem tiszteletemet. Általában nagy sóhaj a válasz: azért ha tehetem, siessek, mert nincs egy szál vendég se, alig volt egész héten, úgyhogy mennének haza. Panaszkodik a tornaszalon tulajdonosa is. Télen és tavasszal még alig tudtak helyet szorítani a legváratlanabb időpontokban felbukkanó törzsvendégnek, most meg alig tud úgy jelentkezni, hogy ne az ürességtől kongjon a helyiség - telt ház csak a szoláriumban van, késő délután. Még a kozmetikusnál is mintha kisebb lenne a forgalom, pedig a jól menő családi vállalkozás több évtized alatt kiépített, stabil vendégkörrel dolgozik. Hogy mindez nem képzelődés, azt egy gyors körkérdés pillanatok alatt igazolja. Az angyalföldi, már bejáratottnak számító női fodrászat és kozmetika alkalmazottai például állítják, hogy a vendégek száma ugyan nem csökken drámaian - az utóbbi egy évben talán a tizedük maradt el -, viszont az odajárók köre folyamatosan változik. A régi kuncsaftok gyakorta elmaradnak, az idősebbek közül egyre többen mondanak le a fodrász jelentette luxusról. Érezhető a nyugaton régóta tapasztalható tendencia is: akik régen hetente jártak fésültetni, ma hosszúra növesztik a hajukat és otthon festik, bodorítják. A Pók utcában működő női férfi fodrászat és kozmetika vezetője még drámaibb változásokról számol be. Úgy véli, a középosztálybeli nők katasztrofális helyzetbe kerültek, arcuk és hajuk karbantartására ma már se pénzük, se energiájuk. Spórolniuk kell, ezért aztán, ha nélkülözni tudnak is néhány száz forintot, az csak a munka egyik felére elég: ha már haueroltatnak, nem jut a festésre. Az egész csak arra jó, hogy dobjon valamit az összképen - véli a szakember. A nyugdíjasok, akikre a nyolc évvel ezelőtti nyitáskor az egész üzlet épült, ma már a fodrászüzlet közelébe se mennek, nemhogy drága dauert, berakást fizetnének. Mostanában csak a sörtehajú, ápolt fiatalemberekre lehet számítani - ők viszont a vendégkör legfeljebb öt százalékát teszik ki. Bár a Rózsadomb tövében, a Margit körúti férfifodrászatban még mindig lehet építeni a régi kuncsaftokra, bizony már itt is előfordul, hogy a nyugdíjasok a korábbi másfél-kéthavonta esedékes látogatásról áttérnek a negyedévenkéntire. Egyre kevesebben kérnek hajmosást, beszárítást, szeszes bedörzsölést, mint régen, s egyre gyakrabban jelennek meg pironkodva olyan urak, akiknek előzőleg egy bátor nőrokon nyírta meg a fejét. Pedig tudhatnák - mondja megrovó hangsúllyal az egyik fodrász -, hogy előbb-utóbb úgyis nálunk kötnek ki. Az általános recesszió persze nemcsak a fej rendben tartóit, hanem a szépségipar minden más résztvevőjét is érinti. Igaz, a belvárosi szoláriumok tulajdonosai még most sem panaszkodnak, úgy vélik, a hely és a széles, megbízható anyagi helyzetű vendégkör továbbra is megvédi őket a bevételcsökkenéstől. A csepeli és békásmegyeri szoláriumstúdiókat üzemeltető vállalkozó azonban már feleennyire sem elégedett. Mint mondja, két év alatt harminc százalékot esett vissza nála a forgalom: a korábban hetente háromszor sütkérező bérletes vendégek jó, ha egyszer-egyszer beugranak, akkor is napijeggyel. Ma már csak a tizennyolc éven aluli fiatalok engedhetik meg maguknak a gyors bámulást, jórészt szülőibaráti pénzből. A húsz és negyven év közöttieket mindettől megfosztják a napi gondok, a szoláriumlátogatók sorát csak a középkorú hölgyek gyarapítják: mint mondják, ennyi kényeztetés nekik is jár. A Belvároson-Belbudán kívül, a belső pesti kerületekben vagy éppen a peremvidéken vállalkozó szépségiparosok manapság nem túl bizakodóak. Úgy vélik, ezen a téren utolértük a sokszor emlegetett Európát: a pesti polgár hallgat a harsány reklámokra, s ma már saját maga fodrásza és kozmetikusa. Az óhatatlanul egekbe szökő árakért dolgozó szakember segítsége pedig itt is kevesek luxusa lesz. N. K. J. Kevesebb a szeszes bedörzsölés is szandelszky Béla felvétele BUDAPEST Variációk kollégiumhasznosításra Nevelőbázis, sportkollégium, ifjúsági szállás lehetne belőlük A középiskolai diákok száma az elkövetkező években jelentősen csökken, akárcsak a fővárosi önkormányzat bevételi forrásai, így azután a kulturális bizottság tagjai elérkezettnek látták az időt néhány összevonásra és bezáratásra. Nyíregyházi György iskolaigazgató viszont - 25 évnyi tapasztalattal a háta mögött - úgy véli, nem kellene szélnek ereszteni a nevelőket, eladni a középiskolai kollégiumokat, akad más megoldás is. A „Juventus 14-24” nevet viselő programjában hat különféle módozatot ismertet a diákotthonok hasznosítására. Hat évvel ezelőtt negyvennégy középiskolai kollégium működött a fővárosban. Többségük átvészelte a rendszerváltást is. A belső kialakításukban, befogadóképességükben, berendezésükben meglehetősen különböző épületekből azonban lassanként elfogytak a diákok. Különösen igaz ez a sokemeletes, nagy, kaszárnyaszerű épületekre, amelyekben egyszerre több száz vidéki diák is lakott, ám napjainkban félüzemmel működnek. Ez viszont jelentős többletkiadást okoz a fenntartónak, esetükben a fővárosi önkormányzatnak. Nyíregyházi György iskolaigazgató szerint nem szükségszerű, hogy így legyen. A megoldás a többfunkciós nevelési központ lehetne. Létrehozásuk pénzbe se igazán kerülne, elhatározás kérdése az egész. Elképzelését Schiffer János alpolgármester a Fővárosi Pedagógiai Intézetnek adta át tanulmányozásra. A tervezet szerint a kollégiumok első és legfontosabb funkciója továbbra is a vidéki diákok elhelyezése maradna. Ebben még nincs semmi új. Abban viszont igen, hogy a kollégiumok fölös szobáit a gyivivel együttműködve állami gondozottak nevelőbázisává alakíthatnák át. A nevelőtanárok segíthetnének a társadalmi beilleszkedésben, a gazdasági szféra képviselőivel való együttműködés pedig javíthatna a fiatal munkanélküliekről szóló statisztikákon. Ezenfelül a nevelőbázisok jó terepet jelenthetnének a karitatív szervezeteknek is. Még jobb lenne, ha ezeket a gyerekeket nagykorúvá válásukkor sem kellene szélnek ereszteni, hiszen nincs hová menniük. Friss szabadságukkal sem tudnak igazán élni. A kollégium viszont egy biztos közeg számukra, ugyanakkor könnyen megteremthetőek benne az önálló gazdálkodás és életvitel feltételei is. Mindezeken túl még bevételhez is jutnának a kollégiumok. A fiatal önálló is lenne, meg nem is. A nevelő csak akkor tűnne fel a színen, ha baj van. A kisebb diákotthonok egy részét viszont sportkollégiumokká alakíthatnák át. Olyan tehetséges vidéki fiatalokat helyezhetnének el bennük, akiknek a napirendjében többórás edzés szerepel, viszont a Budapestre utaztatás jelentős többletköltséget jelent a szülők számára. (Ismeretes, hány tehetség kallódik el amiatt, hogy úgymond nem jó helyre született.) Mindemellett a kollégiumok a nevelőtanár- és a szociálismunkás-képzés gyakorlóhelyeiként is működhetnének, hiszen itt élesben is kipróbálhatnák magukat a jelöltek. A hasznosítási módozatok felsorolásából természetesen nem marad ki a youth hőssésként, nemzetközi ifjúsági szállóként való működtetés sem. Nyíregyházi viszont úgy véli, a jelenlegi formában nem gazdaságos a nyári nyitva tartás, hiszen a bevétel kevés, ugyanakkor a külföldiek jócskán lelakják a kollégiumokat. Az egész épület helyett néhány szobát kellene színvonalasan átalakítani és kiadni, de nem csupán nyáron, hanem egész évben. Sz. A. A. 1995. július 7., péntek Vigalmi negyedet terveznek Turisztikai koncepciót fogadott el legutóbbi ülésén a Fővárosi Közgyűlés. Kristóf Lászlót, a Főpolgármesteri Hivatal idegenforgalmi biztosát a részletekről kérdeztük. Kristóf szerint a turizmus - az informatikával együtt - 2000-re az első számú gazdasági ágazat lesz a világon. Magyarország és - ezen belül - Budapest számára tehát rendkívül fontos területről van szó. A hivatalos statisztika szerint tavaly 1,4 milliárd dolláros bevétel keletkezett a hazai kereskedelmi szálláshelyeken. Ezt a számot minden további nélkül megduplázhatjuk, ha beleszámítjuk a turisták magánszállásokra és más célokra elköltött pénzét is. A fővárosnak - ahol az országba érkező külföldiek hetven százaléka megfordul - kötelessége hozzájárulni a turizmus fejlődéséhez - véli a Főpolgármesteri Hivatal biztosa. A fejlesztés több területen is indokolt lenne. Hiányoznak például azok az információk, amelyekkel idecsábíthatnánk a minket nem ismerő külföldieket. Ehhez nagyon sok kiadványra lenne szükség, s külföldi kiállításokon is meg kell jelenni. Ugyancsak hiányos azonban a már itt lévő turisták tájékoztatása. Nincs információjuk arról, hogy milyen kulturális programokat nézhetnek meg, hova mehetnek uszodába, vagy éppen hova fordulhatnak, ha megbetegednek. A világon mindenütt működik valamilyen szervezet, amely e feladatokat ellátja, koordinálja. Egy ilyen hivatal, iroda vagy központ létrehozásáról a közgyűlés várhatóan ősszel vagy még a nyáron dönteni fog - mondta Kristóf. Ugyancsak ekkor határozhatnak a képviselők arról, hogy az idén első ízben egységesen a fővároshoz befolyó - idegenforgalmi adóból képződő alapnak mi legyen a működési rendje. Az idegenforgalmi alap teremti meg ugyanis a pénzt ahhoz, hogy a koncepcióban szereplő célok megvalósuljanak. A közgyűlés döntésével meghatározta azt is, hogy Budapestet a fesztiválok és a termálfürdők városává kívánják tenni. Előnyben részesítik az üzleti turizmust, ami összefügg azzal a törekvéssel, hogy Budapestet a régió üzleti centrumává fejlesszék. Éppen ezért tervezik egy új kongresszusi központ megvalósítását vagy az Ybl-bazár helyreállítását, de lehet, hogy ezekre a beruházásokra csak az ezredforduló után kerülhet sor. Addig is gondoskodni kívánnak azonban arról, hogy minden nagyobb bevezető út kezdeténél, a városkapuknál állítsanak fel információs irodákat már a következő években. A közeljövőben várható a parkolási gondok enyhítése is, s az ezredfordulóig szeretnék a legértékesebb épületeket felújítani, a jobb repülőtéri összeköttetést megteremteni. A termálfürdők hosszabb időt igénybe vevő modernizációját 2000 előtt meg kell kezdeni - hangsúlyozta Kristóf. Terveik között szerepel, hogy az ezredforduló után ENSZ-szervezeteket telepítsenek Budapestre. Addig is, még ebben az évtizedben elképzelhetőnek tartják, hogy a nemzetközi szervezetek Kelet-Európával foglalkozó részlegei költözzenek ide. Bár a koncepció nem foglalkozik részletesen az úgynevezett vigalmi negyed ügyével, annyit leszögez, hogy a Belvárost és a Várnegyedet tehermentesíteni kell a turizmus okozta zsúfoltság enyhítése érdekében. A kínálat bővítése miatt is szükség van erre. Vigalmi negyedről már sok szó esett az előző években. Jelenleg több változat is elképzelhető, így például a Terézvárosban megvalósítandó „Pesti Broadway”, mellett felvetődött Óbuda, valamint a Duna-part egy részének ilyen célú hasznosítása is. Sz. I. M. 4 Hintón járók a Margitszigeten Utasra vár Szellő, Tündér és a fiákeres Megejtő életkép: hollandus leánykák rajongva simogatják, lapogatják a szép fehér (hozzáértőknek: szürke) paripákat, hogy aztán családostul kibéreljenek egyet a bringóhintók, vagyis a dupla, azaz bi-biciklik közül. A fiákeresek - mit tehetnek egyebet - jó képet vágnak megcsalatásukhoz, és dicséretükre legyen mondva: a lovakkal barátkozgatókat továbbra sem hessegetik el. Krúdys színhelyen, Óbudán kezdett fiákereket futtatni Tóth Jánosné - azóta már szigorúan családi, a férj és a feleség által jegyzett vállalkozása, a Hintó Gmk. A századeleji hangulatoknak és a kocsikázni vágyóknak azonban nem akaródzott visszatérniük a Fő térre. („Halott hely” - jellemzi Tóthné.) Hintósék ezért hamarosan a Margitszigetre telepítették lovaikat. Majdnem eredeti, bár síntől független, s egy operettszínésztől bérelt, ötven utasra méretezett omnibusz elé fogva őket. Az első, Tóthné jellemzését használva, tűrhető szezont azonban igen gyenge követte. Ismét a fiúk erre tettek hát, s azóta, ötödik éve kitartanak mellette. - Nem könnyű engem lerázni, addig jártam a nyakukra, amíg meg nem kaptam az engedélyt - mondja Tóthné, s jelzi, hogy (míg a döntés joga a fővároshoz nem került) időnként a kerületi bürokráciával is hadakoznia kellett. - Az üzletmenet persze most sem az igazi - legyint, és ezúttal valószínűleg nem a vállalkozók szokott sirámainak egyikéről van szó. Mert hosszas beszélgetésünk alatt (holott sokan kószálnak erre) a Hintó és a kérdezgetés elől ügyesen kitérő konkurencia két-két, lófogatú bérkocsija végig a droszton marad, a lovak pedig unalmukban egyik lábukról a másik háromra állnak. Ha a tapasztalásból indulunk ki, akkor újpesti szódásoknak és erdélyi agronómusoknak az átlagnál nagyobb az esélyük arra, hogy fiákeresek legyenek. Tóthék a szódásságból indultak gmk-t alakítani. „Eleinte ellene voltam, aztán csak-csak engedtem a férjemnek, aki nagy lóbolond, nyolcéves korában kapta az elsőt. Most meg már én sem tudnám elképzelni nélkülük...” - tesz szemérmes vallomást a feleség. Tóth úr kovács, parkolókovács és kocsigyártó is, az itt parkoló, egyenként milliót érő két hintót is maga készítette. Hintó, mert bizony afféle öszvér inkább az ilyen kocsi. Két ló húzza, tehát fiáker, a felhúzható tető viszont az egyébként egylovas konflis sajátja. Hagyományos szépségűek az ívek, a formák, a sallangok, ám e furcsa kornak is megfelelnek a hintók: akkumulátor táplálja a világítást, az indexet (!), természetesen gumirádlis a kerék, és nem hiányzik a másik kötelező tartozék, a farzsák sem. (F-fel, hiszen a felfüggesztés helyére, nem pedig a zsák tartalmára utal az elnevezés.) Lovakról lévén szó, a kisdolog sem elhanyagolható mértékű, ám Tóthné szavaival: „Nem tehetek rájuk Liberót”. - Mire kell figyelniük még? - kérdezem, és Tóthné sorolja. - Amire az utas, mielőtt dönt, vagyis, hogy tiszta-e a ló, a kocsi és bizony arra is, kiféle miféle ember ül a bakon. Főnökasszonyi követelmény a fehér ing, a mellény, a kalap és a jó modor. Hintóéknál évek óta erdélyi magyarok dolgoznak. Amikor félve érdeklődöm, ezt leírhatom-e, öntudatos igen a válasz, mondván, hogy a lehető legszabályosabban alkalmazzák őket. „Még elbízzák magukat” - tréfálkozgat Tóthné, de azért csak kiböki, hogy tisztességes, becsületes, józan életű férfiak valamennyien. A végül így mégis szembe dicsért urak egyike az árpástai illetőségű Budai András agrármérnök, aki a romániai téeszkorszak kimúltával kötött ki a Hintó lovai (most éppen Tündér meg Szellő) és Budapest mellett. Ő meséli, hogy a nagyvárosi forgalomban nekik talán még jobban oda kell figyelniük mindarra, amit tesznek, mint egy buszsofőrnek. Mert bár fiákerbe csak olyan lovat fognak be, amelyik békés természetű, eltűri, hogy idegenek tapogassák, és nem rúgja meg azt sem, aki a marját fogdossa, ám azért a római-parti telep és a Margitsziget közötti távolság megtétele nem mindig sétagalopp. Rendszerint ügyelnek rájuk az autósok, de csak-csak akad köztük olyan, aki szorosan rátapad a hintóra, dudál, türelmetlenkedik, nem számolva azzal, hogy megriadhatnak a lovak. Akkor pedig isten őrizze azt, akinek az útját keresztezik! Szerencsére komolyabb balesetük még nem volt - mondja András, és már indul is, hogy új vendégekkel végigkocsikázzon a sziget árnyas útjain - fejezhetném be másutt jól bevált fordulattal ezt az írást. Ha a valóság másként nem akarná. Mert bár jócskán elszaladt az idő, utasból épp csak annyit látni, mint holdvilágból. P. D. A városi forgalom nem sétagalopp szandelszky béla felvétele