Népszabadság - Budapest melléklet, 2003. január

2003-01-28

22 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2003. JANUÁR 28., KEDD Falusi tanya a város szívében Földhasználati jogú bérleményesek lakják a városligeti házat Városligeti körút. De hol van itt annak valami jele? Séta közben barangoltam ide. Jöttem a Hősök tere felől. Átkószál­tam a betonpallókon, és elhagytam azt a díszes hidat, amely szerintem egyedülál­ló a világban: nincs alatta patak, se út, és mégis ott van, hogy áthidaljon valamit - de hogy mit? Nem tudom. Továbbmen­tem. A tó partján álldogálva néztem a té­li csendéletet. A sirályokat, vadkacsákat etető pestieket. Egy termetes asszonyság jókora zacskóból szórta az eleséget, a szárnyasok hangosan tülekedtek érte a vízen. Egyet külön etetett, a többitől messzire csalva. - Miért tesz vele kivételt? Az asszony kérdő tekintettel, értetle­nül fordult felém. - Hát nem látja? Ez egy fehér kacsa. Látott már ilyet? A többiek kivetik, ül­dözik, ha csak tudják, megtépik. Fehér, mint a hó, néha piros a tolla a vértől. Vi­gyázok rá, külön kosztolom, mert a töb­biek nem engedik, elkapják előle. A vakhíd után itt van mindjárt a má­sodik pesti világkülönlegesség. Tovább­megyek. Mint a nótában: domboldalon bokrok, fák, alatta, mögötte cserepes ház. Tanya a Városligetben. Tán laknak is benne? Megint csak, mint a nótában: „Ki tanyája ez a nyárfás, nem hallik be a kurjantás.” Keresem a bejáratot, körbe­járom a sűrű, bozótszerű, ősszel levelét vesztett, folyondárral benőtt kerítést, de közben belebotlok egy tolókocsiban ülő nőbe. Vastagon körbebugyolálta magát meleg takarókkal. Jól fel van öltözve. Talán járni se tud. Mozdulatlanul ül. Ar­cát pirosra csípte a hideg. - Mit csinál itt, kedves asszonyom? Nehezen beszél, alig lehet érteni, hogy mit mond. - Én mindennap idejárok. Szinte itt élek. Télen, nyáron, esőben, hóban. A férjem túl idáig. Délelőtt jövünk. A fér­jem itt hagy, délután értem jön. Az Andrássy út mellett lakunk. Onnan já­runk állandóan. - De miért pont ide? - Mindjárt meglátja. Csak néhány per­ce érkeztünk. Most figyeljen. Lehajol a kocsi mellé támasztott sza­tyorhoz. Nejlonzacskókat húz ki belőle. Mindegyikben csirkeaprólék. A bokrok­ból, a sűrű bozótból, a fák alól, titkos mélyedésekből, mintha valaki kaput nyitna, mintha futásra versenypisztoly dörrenne, hirtelen kinyargalnak a macs­kák. A Városliget cicái. Szépek. Színe­sek, tarkák, kövérek. Lehetnek vagy tí­zen, tizenketten.­­ Ők az enyéim. Ők éltetnek engem, én meg őket. Miattuk járunk ide, min­dennap. Na, mit szól hozzá? Egy gyönyörű hófehér, zöldeskék szemű macska tisztes távolban maradva a többitől, farkát maga köré kanyarintva ül a hópárnán. - Vele mi van? Az miért nem jön ide? •- kérdem. - Hát az úgy van, hogy ő nem érzi magát közéjük valónak. Ahhoz a házhoz tartozik. Ő a Cirmi. Nagy néha leeresz­kedik hozzájuk. Odabent úri dolga van. Már mennék feléje, hogy ide, a többi­hez csalogassam, de felugrik, és hirtelen bebújik a kerítés alatt. Most már a macs­ka után menve mindenképpen végére kell járnom, kik lakhatnak ebben a város közepén álló tanyában. Itt, a Városligeti­tó, a Szépművészeti Múzeum, a Gundel, az állatkert, a cirkusz, a Széchenyi fürdő melletti park szélén, a sétányok karéjá­ban, a domb hátán? Végre egy kapu. Te­lemázolva szürke, fekete, sárga, rózsa­szín krikszkrakszokkal. A firkálok még ezt sem kímélik. Felfedezek egy kis táb­lát a mázolmány dzsungelében, rajta fe­kete betűkkel a felirat: Városligeti körút. De házszám, az nincs. Csak a helyrajzi szám: 29 732. Na, ez is pesti világelső­ség napjainkban: itt van egy ház, ház­szám nélkül, az írás szerint a Városligeti körúton, de a háznak nincs folytatása, nem lehet itt látni semmiféle jelét a kör­útnak, szinte csak a madár jár erre. Névtáblát pillantok meg rajta: Limpek Sándor. A kapufélfán megtalá­lom a jelzőcsengő gombját is. Megnyo­mom. Ez után ilyen helyen azt várná az ember, hogy felbődül egy oroszlán, de legalábbis ugat a házőrző kutya, ehelyett azonban a folyondáros kerítés alól elő­mászik a fehér Cirmi, és dorombolva lá­bamhoz dörzsöli bundáját. Kisvártatva kulcs csörren a kapuzárban, ajtó nyílik, és elém áll egy fekete hócsizmás, tiszta tekintetű férfi, kék-fehér kockás ingben, és azt mondja kezet nyújtva: Limpek Sándor vagyok, kerüljön beljebb. Barátságos fogadtatás. Az udvaron végigmegyünk. Megkerüljük a ház felét, és a másik oldalán belépünk a lakásba. Cirmi megint eltűnik, majd hirtelen fel­ugrik egy vastag fatörzsre, mert kintről odamerészkedett egy tarka macska. Szi­gorúan védi területét. Idehallatszik a ze­ne a Műjégpálya felől. - Látta a sok kacsát? - kérdi a ház ura, és meg se várva válaszom, hozzáteszi: voltak itt hattyúk is. Cicciolina hozatta őket ide, de úgy látszik, innen továbbáll­­tak, az is lehet, hogy nem bírták a sok vadkacsát. Leülünk az előtérben. Innen nyílik jobbra az egyik nagyszoba, benne szép bútorok, nádjából egymás mellett két hálóágy, aztán még egy kisebb helyiség fürdőszobával, vécével. Innen, az elő­térből nyílik még egy fürdőszoba, mel­lette a tágas konyha, a másik sarokból a kisebb szoba. Itt él családjával Limpek Sándor. Tulajdonképpen három család lakik ebben a házban. A családfő: Sán­dor és felesége, aki mint nővér most Né­metországban dolgozik. Aztán nagyob­bik elvált fia, Sándor, meg a kisebbik fia, Krisztián, aki korán megözvegyült, és most itt él fiatal új feleségével, Csat Erikával, no meg a pár hónapos, még karon ülő, pufók Dominikkal. Itt lakik még Limpek Sándor nagylánya is, Ka­rolina. - Kik lakták régen ezt a házat? - Nem fogja kitalálni. Csendőrök. Itt ültek az udvaron lóhátra, s innen indul­tak minden áldott nap hosszú városligeti portyára. A háború után kertészek köl­töztek a házba. Amikor nyugdíjasok let­tek, én velük cseréltem el gödi Duna­­parti lakásunkat. Ők olyanra vágytak, én meg éppen ilyenre. Itt úgy érezzük ma­gunkat, mintha nem is Budapesten len­nénk. A fák között, a lombok alatt kint vagyunk a zöldben, ide nem lát be senki. Nyáron a nyugágyban napozunk, kint sütögetünk a rostélyon, ideszáll a sokfé­le madár, valamilyen fa mindig ámulat­ba ejt bennünket változó színeivel, pél­dául az a magasra felkúszott folyondár karácsonykor még virágzott. Éjszaka messzire világít a ráeső lámpák fényétől. Százötven négyzetméteren, a magyar állam tulajdonán laknak a Városligetben a Budapest Bank aranyfedezete alapján. Földhasználati joggal bérleményesek ezen a láthatatlan Városligeti körúton, úgy, hogy nyáron még a ház sem látszik ki a sokfelé felfutó zöldfáiból. Házszám nincs, de a helyrajzi szám sem az övék, mert mint megtudtam, a 29 732 az egész Városligeté. A lakbért a zuglói önkor­mányzatnak fizetik. De megfizetett Limpek Sándor a mesterségéért is. Fegyvermesterként szolgált a határőr­ségnél. Nem tudja megmondani, hány­szor tartott célra, mennyiszer töltött cső­re, hányszor lőtt, mennyiszer robbant fü­lébe a töltény hangja. Csak azt tudja, hogy egyik fülére nagyot hall. Úgyhogy nyáron, ha kiül az udvarra, még azt a ke­vés városi zajt se hallja, amely átszűrő­dik a Hősök tere felől. Egy kicsit mozog alatta a szoba padlója, amikor a mélyben tovarobog a földalatti. Az udvaron búcsúzunk. Már mennék, amikor megállít. Utánam szól. - Tudja, ahol most áll, ott a padon ült a Maurer kertészcsalád szomszédja, a Móricz Zsigmond. Ő fogadott engem, akkor jött ki a kórházból. - Móricz Zsigmond? Az író? Az nem lehet! - Pedig az volt a neve az öregúrnak! De nem író volt. Beszerző gépkocsive­zetőként dolgozott világéletében. Békés Attila Városligeti körút, 29 732 hrsz. FOTÓ: KOVÁTS ZSOLT Actaris metering systems A Ganz Mérőgyár Kft. az ACTARIS vállalatcsoport tagjaként folytat tevékenységet újonnan épült telephelyén Gödöllőn. Az ACTARIS vállalatcsoport az elmúlt évben alakult a Schlumberger „Resource Management Services” divíziójának átalakulásával. Az ACTARIS vezető­ szerepet tölt be a villamossági, gáz-, víz- és hő­mennyiség-méréstechnikai üzletágban. Elkötelezett üzletpolitikát folytat a vevői igények minél magasabb szintű kielégítésére. A vállalat magasan kvalifikált munkaerővel rendelkezik, mely több mint 100 éves szakmai tapasztalatra épül. A vállalatcsoport magas színvonalú technológiát alkalmaz, és jelen van a világ több mint 30 országában, 8000 alkalmazottal. A Ganz Mérőgyár Kft. MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI MÉRNÖKI munkakör betöltésére keres munkatársat. ELVÁRÁSAINK:­­ villamos-, vagy gépészmérnöki végzettség, - 2-3 éves gyakorlat a minőségbiztosítás területén, * - középfokú angolnyelv-tudás (a német nyelv ismerete előnyt jelent). AJÁNLATUNK: színvonalas és kultúrált munkahelyi körülmények, versenyképes jövedelem, folyamatos szakmai fejlődési lehetőség, jó csapatmunka. Önéletrajzát az alábbi címre kérjük eljuttatni: GANZ MÉRŐGYÁR KFT., 2101 Gödöllő, Pf. 396, Humánerőforrás-igazgatóság Telefon: 06-28-520-621 E-mail: mjuhasz@godollo.ad­aris.com­­ with us •• BRITISH COUNCIL •• Hungary Tanuljon angolul! Beiratkozás: január 27-től ■ felnőtteknek T 478 4778 VI., Benczúr utca 26. ■ Gyerekeknek T 200 3325 IL, Törökvész út 48-54. www.britishcouncil.hu Learn English á Háromszázötven sérült embert foglalkoztatnak Az Üllői Civil Központ színes, illuszt­rált kiadványt jelentetett meg. Ezzel is szeretné szélesebb körben ismertté ten­ni tevékenységét, amelyet a kiadvány­ban küldetésnek nevez, s amelynek lé­nyege a sérült emberek társadalmi beil­leszkedésének elősegítése, kirekesztő­désük megakadályozása. A Civil Központot kettős céllal hozta létre az Üllői Mozgáskorlátozottak Egyesülete. Egyrészt teret akartak biz­tosítani az egyesület egyre sokoldalúbb programjainak, másrészt meg kívánták valósítani a rehabilitációs foglalkozta­tást. Mindkettő sikerült. Utóbbi olyany­­nyira, hogy a 2001 júliusától kiemelt célszervezetként működő Civil Kht. ma már háromszázötven dolgozót foglal­koztat. Az elmúlt két és fél évben folyama­tosan emelkedett a foglalkoztatottak létszáma. Különösen nagy eredmény­nek tartják, hogy tevékenységüket oly módon sikerült bővíteni, hogy a meg­változott munkaképességűek is nagy­szerűen képesek teljesíteni a megrende­léseket. Dolgozóik 21 százaléka meg­változott munkaképességű. Az üllői te­lephely mellett ma már Vácott, Szent­­mártonkátán és Inárcson is van fiókte­lepe a kht.-nak. Kozmetikumot, háztartási cikket és élelmiszert csomagolnak, címkéznek több korszerű gép segítségével. Sze­mélygépkocsikba való gumi alkatrészek minőségét ellenőrzik, ipari géprongyot gyártanak és csomagolnak, papíripari, könyvkötészeti munkát is vállalnak. Külön büszkék arra a csoportra, amelyben a nehezen beilleszkedő, az átlagosnál érzékenyebb munkatársaik is képesek teljesíteni feladataikat. A Civil Központ tervei között szere­pel olyan, úgynevezett tranzit csoport létrehozása, amely példa lehetne arra, hogyan lehetséges az arra már felké­szült dolgozóikat visszajuttatni az el­sődleges munkaerőpiacra. Ettől a po­tenciális munkaadók ugyanúgy ódz­kodnak, mint az önmagukban nem eléggé bízó dolgozók, de a kht. szerint az európai szemléletet előbb-utóbb e tekintetben is el kell sajátítani. K. Zs. Vissza a gyökerekhez A fővárosban három családfakutató iroda működik Évente több százan adnak megbízást az „ősök felderítésére” szakosodott buda­pesti vállalkozásoknak, mert kíván­csiak gyökereikre, származásukra, csa­ládjuk múltjára. Virágkorát éli a család­­történeti kutatás. Olykor mesébe illő történetek kere­kednek ebből. A Budapesten élő H. Ilo­na családjának tagjai már évtizedekkel ezelőtt „szétszóródtak” a világban, a múlt elmosódott. Egykor oly büszke váruk fővárosi lakásától nem messze állt, de erről az asszony mit sem tu­dott. Olyannyira nem is­merte az elődök történe­tét, hogy egy Brazíliában élő idős hölgynek kö­szönhetően derült ki ne­mesi származása. Az idős hölgy ugyanis családfája elkészítését kérte az egyik budapesti irodától, így talált egymásra a Dél- Amerikában és a Buda­pesten élő unokatestvér. Arról nincs hír, hogy mi lesz az elromosodott vár sorsa, felkerül-e rá valaha a fellelt cí­mer. Budapesten három iroda vállalkozik családtörténeti kutatásra. Idősebb törté­nészek, jogászok foglalkoznak általá­ban a nagy türelmet, kitartást igénylő feladattal. Néhány fiatal történész is vállal kutatást az utóbbi időben. Alap­vető a latin és a német nyelvtudás, mert számtalan esetben akár a XVI. századig is vissza kell nyúlni érdemleges adato­kért. Dr. Csiszér Péter családfakutató úgy látja, két csoportba oszthatók a szolgáltatást kérők. Vannak, akik „szét­szóródott” családtagjaikkal szeretné­nek kapcsolatot teremteni, míg mások az esetleges örökség reményében kér­nek családfát, hogy felleljék külföldön élő rokonaikat. A határon túlról több­nyire a nemesi származás igazolását várják. Amerikába „szakadt” magyar férfi fordult nemrégiben a Sigma Rész­vénytársasághoz, derítse fel gyökereit. Budapesten találta meg az iroda unoka­­testvérét, akinek címét az elhunyt roko­nok sírjáról készített videofelvétellel, a nemesi címerrel, a családjával egye­temben eljuttatta a tengerentúlra. Nyulászi Gáborné dr. Straub Éva, az Országos Levéltár főosztályvezetője elmondta, a nemesi származás kideríté­se viszonylag egyszerűbb, mert a kirá­lyi könyvben, családi levéltárakban és más összeírásban többet szerepelnek. Polgári szár­mazást bizonyító család­­történeti kutatást nagyon ritkán kérnek. A főosz­tályvezető asszony ki­emelte: újratermelődnek az érdeklődők, növekszik a másod-harmadgenerá­­ciósok száma, akik a ma­gyar nyelvet már nem is beszélik, ám keresik ősei­ket, gyökereiket. A kuta­tást nagymértékben segí­ti, hogy az egyházi anyakönyvek ada­tait mikrofilmre vitték a mormon egy­ház munkatársai, s hamarosan befejezik az 1895-ben bevezetett állami anya­könyvek filmre vitelét is. A fővárosi adatok rögzítésével már elkészültek. Családfakutatást bárki rendelhet, ha van rá pénze. Minimálisan hetvenezer forinttal számolhat az ember, ám kevés adat esetén, netán ha a kutatónak több évszázadon kell „átrágnia” magát, a költségek bizony meghaladhatják a százezer forintot. A kispénzűek gyak­ran maguk látnak munkához, ez azon­ban nem mindig vezet sikerre. Olykor azért, mert a kutatást külföldön kéne folytatni. Nyulászi Gáborné dr. Straub Éva elmondta: az Európai Unióhoz va­ló csatlakozásunk áttörést hoz a kutatók számára, hiszen a családtörténeti ada­tok könnyen elérhetők lesznek Német­országban, Svájcban vagy bármely nyugat-európai országban. Horváth Teréz A kispénzűek gyakran maguk látnak munkához, ez azonban nem mindig vezet sikerre. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budafok-Tétény Budapest XXII. ker. Önkormányzat Polgármesteri Hivatala PÁLYÁZATOT ÍR KI VAGYON­VÉDELMI-ŐRZÉSI feladatok ellátására. Főbb feladatok: • létesítmény 24 órás őrzése, • személyvédelem, • rendezvénybiztosítás, • részleges portaszolgálat ellátása, • pénz- és értékkísérés. A pályázat tartalmazza a pályázó: • a tevékenység végzésének jogosultságát igazoló okiratát, • árajánlatát, • szakmai tevékenységét, • referenciáit. A pályázat benyújtásának határideje: 2003. február 28. Cím: Budafok-Tétény Budapest XXII. ker. Önkormányzat Polgármesteri Hivatal jegyzője, 1221 Budapest, Városház tér is­I. em. 35. A pályázat elbírálásának határideje: 2003. március 14. A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást ad: Gombos Katalin gazdasági irodavezető, telefon: 229-2676 _____Ir az Olvasó______ Macera A főváros XIII. kerületében lakunk, ahol a 75 éven felülieknek alanyi jogon jár a közgyógyászati ellátás. Édesanyám 87. életévét tapossa. Évek óta van közgyógyigazolványa, amelyet évenként meg kell újítania. Te­kintettel a korára, ezt én intéztem az ön­­kormányzat ügyfélszolgálatán. Nem kis macerába tellett. Az ügyfélszolgálati irodában megkaptam a szükséges for­manyomtatványt. Kitöltöttem. Így fel­szerelkezve elmentem a háziorvosunk­hoz, hogy adja meg a rendszeresen sze­dett gyógyszerek listáját. Mikor ez megvolt, elmentem a közeli gyógyszer­­tárba, hogy árazzák be a szereket. Nem volt egyszerű, mert sem az orvos, sem a patikusok - érthetően - nem álltak azonnal rendelkezésemre, arra kértek, menjek vissza másnap. Mikor a „komp­lett anyag” összeállt, visszavittem az önkormányzathoz. Most már semmi más dolgom nincs, mint várni a postást, hogy kihozza az ideiglenes közgyógy­­igazolványt. Nem lehetne egyszerűb­ben? Király Gábor Miklós

Next