Szabad Nép, 1945. április (3. évfolyam, 7-30. szám)
1945-04-19 / 21. szám
HÍREK A gyermekek éheznek, de fő a bürokrácia Budán éheznek, a gyerekek, mert, a Nemzeti Segély főzőedény hiányában nem tud elegendő konyhát felállítani. Pesten, az Alkotmányutca 3. számú házban, a Levente lányok volt helyiségében viszont 111 nagyméretű főzőedény hever és ezért a Nemzeti Segély V. kerületi szervezete Vas Zoltán közélelmezési kormánybiztos elvtárshoz fordult. A kormánybiztos elvtárs kivizsgáltatta a dolgot és megállapította, hogy az edények valóban ott porosodnak a raktárban, ámde kiderült az is, hogy a közoktatásügyi minisztérium megtagadja a „leltárkészlet” népkonyha céljaira való kiszolgáltatását. Gyerekek, csak várjatok türelemmel, neon baj, ha kicsit lefogytok, a közoktatásügyi miniszter bácsi őrizteti az edényeket. — Hangos híradó a Nemzeti előtt. A Nemzeti Segély a Nemzeti Színház előtt hangos híradót állít fel. A híradó híreket, tudnivalókat és szórakoztató zenét fog közvetíteni. Megnyitották a nagyenyedi Bethlenkollégiumot. Bukarestből jelentik, hogy a 300 esztendős Bethlen-kollégiumot most újra megnyitották. A román főváros politikai köreiben megállapítják, hogy a demokratikus Groza-kormány megteremti és elősegíti az erdélyi népek harmonikus együttműködését. — Május 1 a gyermekek napja. A Nemzeti Segély a Gyermekbarátok Egyesületével karöltve május elsején gyermek-ünnepséget rendez az Állatkertben. A gyermekeket uzsonnával vendégelik meg. — Az iparigazolványok kiadása körül uralkodó bizonytalanság megszüntetésére a kerületi elöljáróságok most utasítást kaptak, hogy az iparigazolványok kiadásában tekintsenek el a régi idők megkötöttségétől, mert mindenki szabadon gyakorolhatja iparát és kereskedését, aki engedéllyel bír és nem tanúsított az elmúlt esztendők alatt reakciós magatartást. Értesüléseink szerint egyébként a közeljövőben egységes rendeletet adnak ki az iparigazolványok kiadásának egyszerűsítésére vonatkozólag. Az Újságíró Szövetség taggyűlése. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége vasárnap, április 22-én délelőtt 11 órakor Vilma királynő út 16. szám alatti helyiségében taggyűlést tart, melyre ezen az útón hívja meg a napilapok volt vagy ma is dolgozó munkatársait, az újságírótársadalmat közelről érintő nagyjelentőségű ügyben. — Össze kell gyűjteni a papírhulladékot. Budapest polgármestere elrendelte, hogy a házmegbízottak, házi közmunkák keretében házaikban a papiroshulladékot április 30-ig gyűjtsék össze. A gyűjtött anyagnak átvételi ellenértékéről és elszállításáról a polgármester által megbízást nyert kereskedők útján gondoskodnak. A politikai üldözöttek és zsidók visszakapják katonai rangjukat. A honvédelmi miniszter rendeletet adott ki, mely szerint antifasiszta politikai magatartásuk vagy zsidó származásuk miatt rangjukat vesztett tisztek, tiszthelyettesek és altisztek egykor viselt rendfokozatukat visszanyerik, ha rangjukat és ennek elvesztése okát folyó évi május 1-ig, illetve visszatérésük után két hónapon belül a kerületi parancsnokságnál igazolják. Munkaszolgálatos orvosok, ha 12 hónapi szolgálatot teljesítettek, hadnaggyá lépnek elő. A fasiszta irodalmi termékek, filmek és kották listájának összeállítása a pártok kiküldötteinek közreműködésével folyamatban van. Illetékes helyről most felhívják a törvényhatóságok első tisztviselőit, hogy a hozzájuk érkezett ilyen termékeket gyűjtsék össze és tárolják addig, amíg elszállításukról nem gondoskodnak. Egyben felhívják a közönséget is, hogy szolgáltassa be a tulajdonában levő fasiszta irodalmi termékeket, mert ezzel a kormányt úgy bel-, mint külpolitikailag támogatják. Az üzletek zárórája, Nagy-Budapest területén az összes kereskedők számára kötelező a záróra betartása. A rendelet szerint élelmiszerkiskereskedők reggel 7 órától délután 5 óráig tartandók nyitva. Az üzletek vasárnap zárva vannak. Az élelmiszer-nagykereskedések és az azokkal kapcsolatos iroda vagy raktárhelyiségek reggel 8 órától délután 4 óráig, szombaton pedig reggel 8 órától déli 12 óráig tartandók nyitva. Egyéb üzletek számára a rendelet úgy intézkedik, hogy reggel 9 órától délután 4 óráig, pirosbetűs ünnepen reggel 8 órától déli 12 óráig nyithatnak ki. A honvédelmi miniszter tájékoztatást adott ki a honvédséghez tartozó nyugdíjasok özvegyek és árvák ellátási díjainak folyósítására vonatkozólag Eszerint, amíg a postatakarékpénztár, esekkforgalom szünetel, a kifizetés a városi, illetve községi közpénztárnál történik. A pénzügy,igazgatóság, illetve városok és községek megkapták az utasítást, hogy a területükön lakó nyugdíjasokat jelentkezésreszólítsák fel. A jelentkezett nyugdíjasok részére a közpénztárak, illetve Budapest területén a kerületi adófelügyelőségek az 1944. évi október hó elsején kézhez fizetett nettó nyugdíjat folyósítják. Távollévő hivatásos tiszt és tiszthelyettes családtagjainak illebkményt folyósítani csak akkor lehet, ha a családfő nem őkként távozott el szolgálati helyéről és nem teljesít szolgálatot némel megszállott területen. Ha a családfő a katonai szolgálatból megszökött., az új magyar nemzeti hadseregnek harc nélkül adta magát, illetve 1944 október lfi-ike elflít .,Jia fogságba került. APRanificiD&isssi A Pesti Magyar Kereskedelmi Banknál és összes fiókjainál a budapesti Nemzeti Bizottság által leküldött Igazoló Bizottság megkezdte működését. Az igazoló Bizottság felhívja a lakosságot, hogy az igazoltatás alá vonandó személyeknek, az intézet összes alkalmazottainak és igazgatóinak olyan magatartásáról, amely a magyar nép érdekeit sérte, vagy sértette, ezt és a vonatkozó bizonyítékokat vagy tanukat szóban vagy írásban jelentsék be s. jelen hirdetmény közzétételétől számított nyolc napon belül. Csak olyan írrásbeli bejelentést veszek figyelembe, amelyben a bejelentő a nevét és lakcímét is feltüntette. Kérem a bejelzéseket. Vajda Imre igazolóbizottsági előadó, VIII., Rákóczi út 43., Palace-szálló, II. 224. sz. alá beküldöm. Az igazolás alá kerülők névjegyzéke kellő időben az ,intézet, üzemi bizottságának hirdetőtábláján ki lesz függesztve. _ A tárgyaláson panaszárak előadása végett bárki megjelenhet. Az Igazoló Bizottság tagjai: Lányi Pál elnök, Frey Endre_ alelnök, Vajda Imre előadó, Dános Iván és BodaJenő. 949 A fejérmegyei Cukorgyár r. t. felszólítja összes alkalmazottait, hogy legkésőbb 1. évi május hó 1-ig a részvénytársaság erejei gyártelepén jelentkezzenek, mert különben az addig nem jelentkezetteket a részvénytársaság állagukból elbocsátottnak fogja tekinteni. 8136 Nits Sándor szőrmeárugyér felhívja mindazokat, akik a gyárból megóvási tárgyakat, szőrméket, ruházati cikkeket, szőnyegeket, talp- és egyéb bőröket szerszámokat és bármit elvittek, 3 napon belül, törvényes következmények terhe mellett hozzák vissza. XIV., Kozmóczy u. 7. _______________ A Budapesti Fodrászok Ipartetstülete felszólítja összes tagjait, hogy a kötelező igazolást szolgáló kérdőívet, amely a központi városházán (I. e*». 9. sz. alatt) 1.— pengőért beszerezhető, kiállítva az ipartestület VII., Hársfa u. 43. sz. alatti hivatali helyiségében szolgáltassa be. Aki a kérdőívet április 24-ig be nem szolgáltatja, igazolatlannak lesz tekintve és az ebből ."Számartó következményeket önmagának tulajdonítsa. Egyidejűleg felhívjuk mindazokat, hogy akinek a fenti testület tagjai és az ipartestület alkalmazottai ellen bármilyen eredetű reakciós tevékenysége, vagy a kart tisztességbe ütköző magatartásra vonatkozó észrevétele van, név aláírásával »ellátva, zárt borítékban az igazoló bizottságnak címezve, fervit cím alatt átvételi éli «nevény ellenében adja le. 863 Jelentkezzenek, akik lovaimat, lószerszámaimat kocsijaimat stb. telepeimről elvitték. 3 napon belül, ellenkező esetbena feljelentést megteszem. Nyomravezetőt jutalmazok. Keresztes, nagykereskedés, Budapest, VIII., Bókay ,Táros u. 83. 835 Nagy jutalom a nyomravezetőnek, vagy a visszaszolgáltatónak, aki barna bordűrös, zöld karikákkal és BK. monogrammal ellátott, szürke alapszínű abroszok, valamint fehér abroszok és szalvéták Belvárosi Kávéház Rónai beszövéssel, evőeszközök, ugyancsak Belvárosi Kávéház Rónai bevéséssel, továbbá az Eszky út 5. sz.. alatti lakásomról elvit krokodil táskában lévő különböző családi okmányok és üzleti iratokról felvilágosítást nyújt. Róna/ Beváró» Kávéházi, d. e. 9—10 között. 8196 Az állami Gyermekmenhely, X , Üllői út 86., felhívja mindazokat, akik bármit elvittek az intézetből, vagy az elvitt tárgyak hollétéről tudomással bírnak, három napon belül a fenti helyen szolgáltassák vissza, illetve jelenítsék. Az eltulajdonítók ellen,, mert ezekről tudomással bírunk, a letelt határidő után a büntető eljárást megindítjuk 927 Alper Gyulát, volt budapesti lakost, aki munkaszolgálatról hazatért, felkéri Steinberger Valéria ápolónő, hogy saját érdekében keresse fel Vörösmartyutca 19., II. 13. 747 Dr. Timár Mihály fogorvos, operatőr-szájsebész új rendelője: IV., Haris-bazár 4. Rendel délután 3-5-ig. 789 Dr. Kamarás Tihamér fogorvosi rendelője működését megkezdte Szentkirályi utca 49., II. emelet 12. 8068 Dr. Komlósi Béla bőrgyógyászurológus, v. egyetemi bőrklinikai tanársegéd, rendel Andrássy út 33. sz. 754 Dr. Dány Mihály, a Szent Lukács-fürdő főorvosa, rendel: kedd, csütörtök szombat d. e. 11—2-ig, Szervita-tér 5., hétfő, szerda, péntek d. u. 2—4-ig, Ifj., Kóosy tér 1/a. 8107 Dr. Asboth (Ackersmann) Andor bőrgyógyász ismét rendel: IV., Galamb-u. 3., 0 3. 8078 Dr. Radvány Sándor nőgyógyász, főorvos (VIII. Szentkirályi-u. 17.) új rendelési ideje d. u. 3—4-ig. 716 Az egyetemi Orr-, Gége- és Fülklinika ismét megkezdi működését, éspedg átmenetileg Üllői út 74/b. szám alatt, A klinikakertben álló urológiai klinikán (bejárat a X. számú kapun). 954 Jelentkezzenek, akki üzleteinből és raktáraimból. Mávag. és más üzemek, valamint magánszemélyek részére árut, zsákokat, stb. vittek el, 3 napon belül. Ellenkezőseben a feljelentést megteszem. Keresztes nagykereskedés, Budapest VIII., Bókay János u. 33. 834 A Nemzeti Zenedében a tanítás megkezdődött. Beiratások délelőttönként. 800 Dr. Rapaport Sámuel idegorvos-pszchoamalitikus, rendel ideg- és lelkibetegek részére, greeni István körút 13. 8102 Dr Szatipáry István orvos rendelését Teleki-tér 7. újból megkezdte. 596 Dr. Fodor József ügyvéd és honvédségi védő irodáját ideiglenesen V., Vilimos császár út 10. (udvarban) megnyitotta. Irodai órák: hétfőn, szerdán, pénteken délután 9—5. Ideiglenes lakás: Buda, XII., Schwartzer Ferencutca 3., I. emelet fi. 8101 Izsák József -r. t. vásárol festék-vegyiárukat, háztartási cikkeket Ajánlatokat Pozsonyi út 63. ker. 8069 Temetkezés, cikkek árusítását újból megkezdtem. Zsoldos Andogné, XI. Fehérvári-út 38/a 773 Felkérem Buna tömörségkészítőt, hogy 1—2 között keressen fel. Gellért, Rákóczi-út 13. Dens. diepot. 770 Dr. Müller Vilmos, poliklinikai főorvos, az Úfjiágírók Szanatórium Egyesületének szakorvosi tanácsadója, tüdőbetegeknek és asztmatiku aotentik újból rendel régi lakásán. Rottenbiller u. 67a. A u. 3—5-ig. 819 Décsi filmszínház régi jegyszedő/, takarítónői, ruhatáros női felvételre sürgősen jelentkezzenek. Újakat is felveszünk. 873 Góth Sándor színész- és rendező-képző szemináriumába jelentkezni minden d e. 10—1 között. Bajza-u. 18. alatt. 875 Páncélszekrény magánkézből, jutányos áron eladó Budapest XIV., Kerepesi-út 132. 843 Mindenféle hangsikert, harmonikát, gramofont veszek. Jáhn, Petőfi S Sándor-u. 17. dr. 10-től d. u. 4-ig. 8082 Kérem Siklósi Józsefet, aki kaposvári lakos, sürgős ügyben keresse fel öccsét, Siklósi Gyulát Cím: Debrecen. Pavillon- 1ajk tanya, ,6-ik élelmezési raktár. Ruhaitér. 491 Ki tud rólunk? Dr. Mezei jóvitás feleségéről, szül Szekeres Györgyiről, kiket 1941 május végén a zilahi kórházból deportáltak. Nagyon kérik aggódó szüleiik, értesítsék Szekeres Jenőt, Epést, Rákóczi út 1ia. 769 Kérem azokat, akik a 101/393. Kmsz.-ról tudnak, közöljék Berger Tiborral, Mester utca 9. 638 Balaton für cd. Ipoly-szállóba MASIREVICHÉKNEK üzeni Fedora, hogy minden hozzátartozójuk jól van. Jószívűeket kér, üzenetét továbbítsák aggódó szüleinek. 860 Keresem Kocsis Bélát Pétrür(5 őröl. Kocsis Bélánét ősiből Kocsis Olivér gimnáziumi tanuló, Székesfehérvárról. Szíves értesítést kér Weszely Mária a Szabad Nép kiadóhivatalába. 915 Petrofor javítását vállalja Lengyel műszaki vállalat, Oktogontér 3., II. 1 667 Dr. Fejes Károly saját igazoltatása végett felkéri 1918—19-ben együtt volt katonatársait, tudassák címüket, VIII., Rákóczi út 11., III. 2._____________ 704 101/356. újdörögdi m. _ sz.-beli volt bajtársak f. hó 21-én d. 3-kor találkoznak a Seemannkávéházban, 8141 Weisz Mórt keresem, aki Jennersdorfban (Gyanafalva) együtt volt Biedermann István 11/2. musz. szigorló orvossal. Értesítést kér dr. Biedermann. Szalay u. 2., II. 3. 8100 Keresem. Bérczi István muszt 101/Vép századból. Aki tud hírt róla vagy alakulatáról, köről se Bércznével, Budapest, Usákyutca 20/A. 508 Fuvarozót keresek aki Budáról Pestre költöztetne. Jelentkezést kérek X., Héderváry-u.-ba a házfelügyelőhöz. 526 Felhívom mindazon munkaszolgálatosokat, akik 1940 Júniusban Jászberényben, vitéz Tóth János parancsnok alatt szolgáltak, ezen B úrral való viszonyukat írásban közölték. ..1940'’ jelige alatt a kiadóba. 512 Felkérem mindazokat, akik Monorra 101/28. tábori munkásszázadhoz vonultak be. Koch Guidó ügyében jelenjenek meg Eötvös-u 7 . fisat. 3. sz alatt. 572 Elveszett vasárnap este a Corvin moziban egy retikül. A benne lévő orosz igazolvány a vértadásról kért a tulajdonosa, hogy a megtaláló juttassa el Gyöngyösi út 24. alá Füstös Józsefné részére. A vért azért adta, hogy az igazolvány alapján beteg férjét tudja meglátogatni. 688 Papp Józsefet értesíti Papp László Nagyváradról, hogy szüleik és testvérük Máramarosszigeten egészségesek. 609 Keresem férjemet, Gróf László őrmestert, ki az Alkotás utcai helyőrségi kórháznál volt. Szíves értesítést kér a kiadóhivatalba aggódó felesége. 733 Adataim birtokában, kérem néhai, Gábor Béla mérnök által átadott csomagokat három napon belül hozzám küldeni, vagy címmet velem közölni, hogy a csoomagokat elhozathassam. Ellenben a feljelentést azonnal megtegnam. Schäffer Henrikné, Budapest, Semmelweis -utca 23., ■»II emelet. 8038 Palocsay Miklós 40 éves ny. tanító f. hó 4-én, szerdán eltűnt a Baross-utcai elöljárósági épület elől. Azóta nem adott életjelt magáról. Aggódó édesanyja ha a várja. Ki tűrd róla, adjon értesítést Bpest, VII., Népszínházutca 45., II emelet. 65 Ezer pengőt kap, aki bármit Weidinger János sorsáról tud, akit a nyilasok január 9-én a Charité Politkismuskáról az Andrássy út 60. nyilasházba hurcoltak, Weidinger Jánosné, Wekerle Sándor-u 4 8040 Boriak! 10.000 pengő jutalom annak, akit fiam, Fischer Litván Tamás, 18 éves munkaszolgálatosról tud. Lasnicán volt, tábori száma P. 975 Legutóbb szept. 30-án Titelról írt. Bevonult 1944 jun 4. Fischer, VII . Wesselényiutca 75. 8049 Ilkovics Miksát keresem, akit 1944 december 2-án, a Mária Terézia laktanyából, mint munka, szolgálatost Bicskén,, Hegyeshalmon át Németországba vittek Aki tud róla, értesítsen. Budapest, V. Pozsonyi út 48. 8®., VI emelet 2. 623 A Marlry Vervicre Luise Rainer, Fernand Gravey és Milira Korjus rapyogó muzsikája Motro-filmben SZABADSÁG (Simplon) FILMSZÍNHÁZ Horthy Miklós-út 62. Előadások fel 2, fel 4, fel 6. Vasárnap 11-kor is MŰVÉSZET V.LI a Képzőművésze*ti Főiskolán Alig pár napja nyitotta meg kapuit a [ Képzőművészeti Főiskola és az ifjú művészek [ máris pompás tanujelét adták annak, meny-nyire megértették és magukévá tették az új idők új szellemét. Kevés főiskola tanári karát vádolhatnánk annyi nemtörődömséggel, mint a Képzőművé- szeti Főiskola tanári testületét. És ami még szomorúbb, azok, akiket mesterének volt kényítélén nevezni a fiatal művésznemzedék, a leg kevésbé sem mutattak számára művészi példa-képet. A reakció huszonöt éve alatt nem ke- rülhetett be másképpen új tanár a Képző- művészeti Főiskolára, mint politikai szem- ■ pontok alapján. Mintha készakarva távoltartotta volna a kormányzat a főiskolától új, művészetnek vagy szaktudásnak még csak az árnyékát is. így kerültek be ide és foglaltak el gyorsan vezető pozíciót Pécsi Pilch Dezsők és Molnár Ernők, akiknek művészi tájékozatatlanságán az ifjúság is megbotránkozott és akik pedagógiájuk reakciós szellemével csírájukban fojtottak el minden kísérletet, amely-llyel a tisztánlátó fiatalok a nácizmus bilincseit lerázni igyekeztek, így volt ez a felsza- badulás előtt. És mi a mai helyzet? A főiskola hallgatósága egységesen követeli a tanári kar — négy öt tanár kivételével —.A sürgős kicserélését azokkal a mesterekkel, is akik valóban a magyar művészet színe-javát jelentik. Értetlenül állnak a kultuszminiszté-árium csigalassúságú intézkedései előtt, ame-llyek még ma sem teszik lehetővé, hogy Ber-náth Aurél, Berény, Márffy, Barcsay, Egri, Czóbel, Kmetty, Ferenczy Béni, Vilt Tibor, Beck András vagy Domanvszky Endre mint hivatalosan kinevezett tanárok töltsék be a nemzetnevelés szempontjából oly fontos helyüket. Nem értik azt sem, miért látható a főiskola falai között az úgynevezett questor, akinek hibájából még ma is ridegek, fütetle- finek a műtermek és megindítatlan a munka. Pedig érdemes lenne a Képzőművészeti Fő-iskola ifjúságának problémáival kevesebb bürokratizmussal, több „fiatalossággal” fog- lalkozni, mert ez az ifjú művésznemzedék oly széleslátókörű intelligenciával felépített tervezetet nyújt most be a minisztériumnak, ami a művésznevelés kérdését egészen új alapokra fekteti. Széleskörű kapcsolatot épít ki a szabadgondolkodású, haladó szellemű művvész és a társadalom minden rétege között. Művésztelepi és ösztöndíjtervezetük megte-remti annak lehetőségét, hogy a művész valóban benne éljen abban a társadalomban, amelynek életét, szemléletét, problémáit mű-vészetében adni akarja. Ne késlekedjünk hát a nagytakarítással a Képzőművészeti Főiskolán. A romok ugyan már el vannak takarítva, de az ifjú művészek® nem hajlandók a vakáció néhány „ottfelejtett” emlékével új életet, új munkát kezdeni. * Színészek a szabad májusért. A Magyar Kommunista Párt és a Szakszervezeti Tanács felkéri mindazokat a színészeket, akik az első '' szabad május elsejét művészetükkel szolgálni kívánják, jelentsék be még e héten a Munkás Kulturszövetségnél, Andrássy út 59. II. emelet. * Jövő héten nyitja meg kapuit a Nemzeti Színház. A Nemzeti Színház a Magyar Színház épületében a Bánk bán előadásával nyitja meg tavaszi évadját. Az eddig hirdetett április 21-i dátummal szemben 25-én, szerdán kerül sor a megnyitó előadásra. A Bánk bán Major Tamás rendezésében új betanulással kerül, színre fél 4 órai kezdettel.. * A Munkás Kultúrszövetség felhívja mindazon fúvószenekarokat, amelyek a május elsejei felvonuláson részt kívánnak venni, hogy a zenekari szólamanyag átvétele, illetve lemosása céljából sürgősen jelentkezzenek és hangjegyírásban gyakorlott tagjukat küldjék ki a Szövetség Andrássy út 59 szám alatt levő irodájába. Egyben felkéri mindazokat az írókat, akik a munkáskultúra ügyét szolgálni akarják, hogy munkásszínjátszás céljaira alkalmas műveiket küldjék el május 10-ig a Munkás Kultúrszövetség Központjába (VI. Andrássy út 59, I. emelet). A legjobb műveket előadjuk és nyomtatásban megjelentetjük. * Csütörtökön nyílik a Medgyaszay Színpad. Csütörtökön délután 4 órakor mutatja be megnyitó műsorát a Medgyaszay Színpad. * A Magyar Filmalkalmazottak Szabad Szakszervezete felhívja a szakmában működni óhajtó asszisztenseket, ügyelőket, naplóvezetőket, felvételezőket, hangosokat, dramaturgokat, állófényképészeket, fodrászokat, öltöztetőket, aktfestőket, szabókat, trükkfilmrajzolókat, hogy április 21-én délelőtt 10 órakor Erzsébet körút 9—11. II. 1. szám alatt jelenjenek meg. * Csütörtökön megkezdődnek a próbák a Vígszínházban, mely ideiglenesen a Rádiusmozi épületében működik (Nagymező utca 22—24). A megnyitó darab Gorkij: Éjjeli menedékhely című színműve lesz Horváth Árpád f Vitájában. A darab főbb szereplői: Ajtay Andor, Rózsahegyi Kálmán, Somló István, Tolnay Klári. SZABAD NÉP CSÜTÖRTÖK, 1945 ÁPRILIS 19 A belseni német gyüjtőtáborban naponta közel százan éhenhaltak A News Chronicle haditudósítója alábbiakban számol be a hannoveri Belsen városka környékén levő német gyüjtőtáborról. A német gyüjtőtábor területén mintegy 60.000 ember volt bezárva, férfiak és asszonyok vegyesen. A foglyok közt voltak szövetséges hadifoglyok,német politikai foglyok és német bűnözők is. Naponta mintegy százan haltak meg éhen közülük és a tábor udvarát holttestek halmaza borítja. Az elvetemült SS őrök,, akiket a brit katonák lefegyvereztek, kijelentették, hogy a szerencsétlen áldozatok elégetésére sem idejük,, sem tüzelőanyaguk nem volt. A tábor felszabadítása során támadt zűrzavarban az éhező foglyok megrohanták a raktárakat és megették a felhalmozott élelmiszereket. Az éhség annyira sanyargatta a tábor foglyait, hogy az éhenhaltakat a többi fogoly megette. A táborban tífuszjárvány dühöng. Foglyok százai halnak meg naponta. Az angolok hangszórók segítségével hatféle nyelven tájékoztatják a tábor lakóit azokról a lépésekről, amelyeket érdekükben hoznak. A foglyok ezrei rongyokba burkolva vánszorognak fel és alá. Arcukat sár és piszok borítja, emberi külsejükből régen kivetkőztek s valóságos élő csontvázak. SZABAD NÉP A Magyar Kommunista Párt központi lapja. Főszerkesztő: Révai József Felelős szerkesztő: Horváth Márton. Szerkesztőségi és kiadóhivatal Bpest VIII .Társai körút 5. — Nyomatott a ..'Szikrai' Lapvállalatok körforgós képein. Felelős nyomdavezető: Nedecski László.