Szabad Nép, 1946. december (4. évfolyam, 273-296. szám)
1946-12-08 / 279. szám
ASSZONYOK !írta: Horváth Márton Pénteken szakadó esőben asszonyok tüntettek Budapest utcáin a drágaság ellen. Nagy dolognak kell történnie, hogy az asszonyok utcai tüntetésre szánják el magukat. Most azonban nem tartotta vissza őket az ösztönös szemérem, a nyomorúság szégyenlős rejtegetése, nem húzódnak meg többé a konyhák homályos zugában és nemcsak a szomszédasszony előtt öntik ki keserűségüket. Az asszonyok felvonultak, egyszerűen azért, mert úgy érzik nincs tovább. Nem tartotta vissza őket az utca sara, a piszkos tócsák és nem fogja viszszarettenteni őket az a sor sem, amivel az egész kisgazda sajtó be akarja szennyezni a megmozdulásukat. Az öntudatos asszonyok — és hol az, akit nem tesz öntudatossá a mai nyomorúság — jól tudják, hogy a cinikus gúnyolódás, az otromba tréfák mögött egyes politikusok és megvásárolható újságírók rémülete húzódik meg. Nem pénteken történt először, hogy tüntető felvonulások és küldöttségek tiltakoztak felelős (és felelőtlen) politikusok előtt a parlament épületében az elviselhetetlen drágaság ellen. De most történt először, hogy asszonyok emelték fel a szavukat — és, no igen, tessék nevetni, az ernyőjüket is. Hevesen és rendetlenül,, egymás szavába kapva elmondtákkínlódásukat, olyan őszinte szavakkal, amilyet csak ritkán hallanak a parlament falai. Tudjuk, a drágaság mindenkit sújt, aki szegény: férfit, asszonyt és gyermeket. Kegyetlen dolog a férfinak, ha kemény munkában, akkordban eltöltött nap után káposztát és krumplit is alig talál az asztalán, de mi ez az aszszony sorsához mérve, aki órákig kering az üres pultok között és tudja, hogy nem várhatja majd ízes vacsorával a párját és a gyermekét. Végigfut bennük: mi lesz karácsonykor? Miből fognak elővarázsolni egy jó falatot, egy semmi ajándékot? ... Ezért verődtek össze az aszszonyok a pénteki ítéletidőben ezerszámra és vonultak fel a parlament elé. Igen, hangosak és követelőzők voltak, sőt arra ez erőszakosságra vetemedtek, hogy benyomultak az épületbe. Tizenöt tagú küldöttségük közvetlenül a minisztertanács előtt tárta fel a legnagyobb asszonysérelmet, a drágaságot. Voltak, akik beszéltek velük — Rákosi és Rajk — és voltak, akik elbújtak előlük. Pedig elbújni nem lehet —, és különösen politikusnak nem, mert akkor a panasz és sérelem váddá válik. Politikusok, akik az ellenforradalmi korszak alatt megtalálták a megalkuvás útját és bántódás nélkül ágálhattak a politikai élet felszínén — ma a nép igazságos és követelő hangja elöl nem egyszer biztos fedezéket keresnek. Sokan vannak, akik nem tudnak az asszonyok vádoló szemébe nézni, akik messzire elkerülik a munkásküldöttségeket és a kemény igazságokkal szembe fordítják a rágalom és gúny fintorát. A gyávák fegyverével, műfelháborodással, otromba gyalázkodással próbálják túlkiabálni saját rémületüket és megfélemlíteni a végsőkig elkeseredett asszonyokat. De nem tudják, hogy milyen fából vannak faragva azok a nők, akik pénteken odalátogattak a parlamentbe és azokat is félreismerik, akikben forr a keserűség. Azt szeretnék, ha az asszonyok élete továbbra is a piac, a sparhert és a gyermek körül keringene. Egy darabig mehet is ez így, de ha a piacon üres marad a szatyor, a takaréktűzhely hideg és ha a gyerek lábára nem lehet cipőt venni , akkor a nő megszűnik „gyengébb nem“ lenni. A gúnyolódás és gyalázkodás pedigcsak olaj a tűzre. A tüntetés másnapján az egész polgári sajtót elárasztották a „leleplezések". A vádak lényege, hogy a tüntetés nem ösztönös volt, hanem a kommunisták szervezték meg. Hadd áruljak el egy titkot a vádaskodóknak: a kommunisták általában ott szoktak lenni, ahol a dolgozók érdekeiért folyik a harc, ahol a sérelmek orvoslásáról van szó és valóban a kommunisták vezetik a drágaság elleni küzdelmet. Amikor az infláció megfékezése volt napirenden, nem bízhattak csak ösztönös megmozdulásokra, de még a pénzügyminiszterre sem! Ma, amikor a forint védelméről, a spekuláció, a hivatalos és nemhivatalos árdrágítás letöréséről van szó, ismét nem bízhatjuk ezt a feladatot sem a nép keserűségének spontán kitöréseire, sem az árdrágító közellátásügyi minisztériumra! Hadd oktassuk ki a leleplezőket: pár,tűnik ott van az élen, amikor a nép harcol a drágaság ellen és kezdeményezésével ott van a kormányintézkedések mögött is, amenynyire elejéből telik. A dolog természetéből adódik, hogy a nép gyakran, jobban hallgat ránk, mint a kormány. Nem vagyunk egy véleményen a Kis Újsággal, mely azt írja, hogy a kormány már a nép kormánya, mely mindent megtesz, ami emberileg lehetséges a drágaság letörésére és a bűnösök megbüntetésére. Azt tapasztaltuk — s ezt a tömegek előtt sem rejtjük véka alá, — hogy aközellátásügyi minisztérium Bárányos és Erőss vezetése alatt szinte az ellenkezőjére tesz meg minden „emberileg lehetségeset“. Máskép ítéljük meg az árakat, mint a Kis Újság, mely azt írja, hogy „túl alacsony hatósági árakon szállítják fel a városba az élelmiszereket". Minden okunk megvan azt hinni, hogy legalább ebben az egy kérdésben a Kis Újság olvasóinak a többsége is a mi véleményünkön van . .. Mi tagadás: ott voltak az élen és a tömegben egyaránt a kommunista asszonyok, főszerkesztők, segédmunkások és képviselők feleségei. Persze ezek nem olyan segédmunkások, akik földresütött szemmel a sapkájukat forgatva lesik az igazgató úr parancsát; nem olyan szerkesztők, mint akiknek bérbevehető tolluk van és nem olyan képviselők, akik lövetni szeretnének a tüntetőkre. Persze az asszonyaik sem olyanok, „nincs raffináltan pirosított körmük“ — mint a Magyar Nemzet és a többi írja. A megvásárolható sajtó otromba gyalázkodása lepereg róluk, megszokták a harcot és az üldözést- És megszokták az ilyen hangot is. Hányszor gyalázta Horthy sajtója az elkeseredett munkanélküli tüntetéseket „félrevezetett tömegnek“, melyet a „bolsevista agitátorok“ kihajtanak az utcára. A hang tehát Horthyé, de a kor már nem az! Nem gondolják, hogy kissé kemény lesz a felébredés, ha az ellenforradalom édes ábrándjai közé ringatják vissza magukat? De nem ez a lényeg. A rikácsoló dühkitöréseknek az igazi oka nem más, minthogy megérezték: elérkezett a ritka pillanat, amikor a közömbös asszonytömegek is megmozdulnak és ez így, vagy úgy, de a drágaság letörését, a győzelmet jelenti! így volt ez akkor is, amikor az utcán tüntető asszonyoknak nemcsak néhány politikus- és újságírózsoldos cinikus izogalmaival kellett szembenézni. "Potosan két évvel ezelőtt történt. 1944 december 7-én a csepeli asszonyok akadályozták meg, hogy a nyilasok kiürítsék a községet és a gépekkel együtt nyugatra hurcolják a magyar lakosságot is. Mi vitte akkor harcba az asszonyokat? Az ország sorsát már csak ezzel a szóval lehetett jellemezni: elvégeztetett. A haza, a becsület és sokszázezer magyar élet már elveszett. Az egyesült magyarnémet ellenforradalmi erők Budapest házaiból és elővárosaiból, az ország fiatalságából, becsületéből és jövőjéből emeltek gátat a felszabadulás elé. Az ellenállás néhány bombarobbanással, pisztolylövéssel, illegális röpirattal és a Szabad Néppel tiltakozott a gyalázat ellen — de mindez reménytelenül kevés volt. Azokban a sötét decemberi napokban, amikor már hősiességnek számított, ha valaki megszökött a hadseregből és elbújt, amikor a polgári ellenállás képviselői képtelen terveket szövögettek és keseregtek: a csepeli asszonyok odaálltak a puskacsövek elé. 1944 decemberében az illegális Szabad Nép így írt a csepeli asszonyokról: „Tudták jól, hogy a kiürítés otthonukat, egy munkásélet minden eredményét zsákmányul dobja oda a fasiszta hordáknak, rájuk pedig a hajléktalanság, az étlen-szomjan kínlódás, a rideg és kietlen téli országút minden borzalma vár. A lakosság az asszonyok vezetésével leszaggatta a kiürítési hirdetményeket és tüntetett a rendelet ellen.“ Amikor a rendőrök puskacsöveivel találták magukat szembe, nem hátráltak meg. Az asszonyok akarata erősebbnek bizonyult. A rendőrtiszt nem mert tüzet vezényelni, mert félt, hogy a rendőrök golyója őt fogja találni. „Így védték meg a hős csepeli asszonyok tűzhelyüket..." — fejeződik be a Szabad Nép akkori tudósítása. Ezek az asszonyok nem mentették meg a hazát, de megmentették házukat, szegényes holmijukat, a talpalatnyi földet, ahol éltek. S ez volt a legtöbb, mert biztosították, hogy a nép továbbl és csak az úri Magyarország pusztul el. Ez történt most két éve, december 7-én. Aztán más idők jöttek és az asszonyok nem politizáltak. Vagy ha igen, a tűzhely szempontjai szerint: egy évvel ezelőtt arra a pártra szavaztak, amelynek plakátján szép fehér cipó volt és bort, búzát, békességet ígért. Mi szállta most meg újra az asszonyokat? Az egyik polgári lap vezércikke rejtélyt lát ebben, így ír: „Ha az asszonyok nem vertek szét mindent maguk körül az ostromot követő első hónapokban, ha a nők nem üvöltöttek az utcákon az infláció görgetegében, akkor nincs olyan lélektani csoda, hogy most szakadtak át a gátak“. Hát van — és nem is csoda. Melyik asszony gondolt sokat a nyomorúsággal az ostrom után, amikor megszűnt a háború, az aknák és a bombák robbanása, nem hurcolták el a férfiakat a halálba és nem kellett pincében tartani a gyemekeket? Az infláció nyomorúságát elviselhetővé tette az a tudat, hogy augusztusban megszűnik — és a beígért megtorlás, a spekuláció megfékezése. A drágaság azonban újra fokozódik, a spekuláció tobzódik és a megtorlás nincs sehol. Az asszonyok jól tudják, hogy nem a kofák és a kiskereskedők műve ez, hanem egyes minisztériumoké, amelyek nem oldották meg az ellátás feladatait és hivatalosan drágítják az árakat. Ma ismét az mozgatja meg az asszonyokat, ami két éve a csepelieket: a tűzhely védelme. A gátak mégsem „szakadtak el“. A demokratikus intézmények tiszteletét egy pillanatra sem borította fel az a mély felháborodás és keserűség, amely most a tél küszöbén a dolgozó asszonyok százezreit tölti el a drágaság miatt. A parlamenti felvonulás a budapesti asszonyok segélykiáltása volt. S a válasz? A túlsó oldalról semmi egyéb, mint nyelvöltögetés. Az a párt, melynek kezében összpontosulnak a közellátás és az ármegállapítás kulcspozíciói, semmit sem tett. Nem hallják meg, hogy az öt vagy ötezer főnyi küldöttségek milliók véleményét fejezik ki. Okunk van azt hinni, hogy a Kisgazdapárt jelentékeny része nem ismeri fel a való helyzetet. Felelős vezetőik részéről elvinyilatkozatok hangzanak el, amelyek homlokegyenest ellentmondanak egymásnak— és nem egyszer a demokráciának is. A tömegek nem lehetnek néma és közömbös szemlélői az ilyen magasröptű elméleti vitáknak és az ugyancsak magasröptű áremelésnek a közellátás terén. A Kisgazdapárt most megkísérelheti, hogy elvi alapot találjon a fából vaskarikához, a demokrácia és rés akció egy pártba egyesített szövetségéhez. De ezen a fényűzésen túl van kötelezettsége A miniszteri tárcák többségével a kezében nem a drágaság fokozásán, hanem csökkentésén kell munkálkodnia. Képviselők, miniszterek, egyes politikusok talán ráérnek, de a tömegek élni akarnak, s ehhez meg kell semmisíteni a drágaságot. Egy héttel ezelőtt 5000 munkás és tegnap 15.000 asszony követelte ezt a parlamentben. Méltó helyen mondták ezt el, mert soha a parlamentben nem hangzott el még követelés, mely jobban kifejezte volna az egész nép óhaját, mint a drágaság letörése. Rákosi Mátyás a minisztertanács nevében és színe előtt ígérte meg az asszonyküldöttségnek, hogy a kormány rendkívüli intézkedésekkel fokozza az árumenynyiséget, csökkenti az árakat és élni fog az árdrágítók elleni szigorú megtorlás fegyverével. Most a kisgazdapárti vezetős alatt álló minisztériumokon és hivatalokon múlik, hogy ezt az ígéretet mennyire egyhangúan, gyorsan és megrázkódtatásoktól mentesen tudjuk valóra váltani. Helyes volna, ha a túlsó oldalon is levonnák ezeket a következtetéseket az asszonyok megmozdulásából. Hagyjon fel mindenki a cinikus vállvonogatással és az otromba gúnyolódással: az üres szatyrok és az üres lábasok ügye igenis a parlament és a minisztertanács elé kívánkozik. Rövidesen el fog dőlni, hogy azok, akik legtöbbet szeretnek szónokolni a családi tűzhely szentségéről, mit hajlandók a gyakorlatban tenni a tűzhelyek védelmére. ' ..V-14 (*' vmij 01 VILÁG PROLETÁRJAI J&' SZABAD NÉP IV. ÉVFOLYAM, 27». SZÁM ARA 40 FILLÉR A R í KO M M U N I S T A P A' R T, V fr /’ 11 í- •• «- # # '^*•0 • Letöri a feketepiacot a karácsonyi árubőség Hatalmas razzián átfésülték Sopront és környékét VASÁRNAP, 1916 DECEMBER 8 Franciaország tiltakozik Schumacher londoni ünneplése ellen (Párizsi tudósítónk telefon jelentése) Schumacher német szociáldemokrata vezér londoni fellépése a felháborodás egyre szélesebb hullámait veti a francia közvéleményben. A francia sajtó éles hangon támadja az angol politikát. Ez esetben nemcsak a nyugati blokk politikájának tradicionális ellenfelei tiltakoznak. A legelemibb francia nemzeti érdekek veszélyeztetése most olyan nyilvánvaló, hogy azok a lapok is felhorkannak, amelyek rendszerint London vagy Washington szemüvegén keresztül nézik az európai dolgokat. A francia közvélemény egyöntetű nézetét fejezi ki az angol külügyi hivatalhoz intézett és a Foreign Office által visszautasított jegyzék, mely megállapítja, hogy a brit kormány Schumacher meghívásával és ünneplésével újjáéleszti a német nacionalista törekvéseket és ellenállásra bátorítja Németországot a hitlerizmus által különösen sújtott szárazföldi országok jogos követeléseivel szemben. ,,Az angol kormány — mondja a jegyzék — lehetővé tette, hogy Schumacher Londonban hangot adjon a legkövetelőzőbb német nacionalizmusnak, a német nép nyomorának érvét hangoztatva a német szociáldemokrata vezér felújította a hitleri propaganda valamennyi közismert érvét. A szövetségeseket teszi felelőssé a német nép nyomorúságáért, de sehol egy szóval sem emlékezteti a németeket a múlt bűneire.“ Ugyanazok a francia körök, amelyek néhány hónappal ezelőtt teljes erővel tapsoltak, mikor Schumacher intrikáival megakadályozta a két német munkáspárt egyesülését, most tudatára ébredek, hogy a Schumacherféle szocializmus nem más, mint az német nácizmus legújabb formája* kényelmes jelmez, melyben a germán imperialisták újjászületési törekvések ismét jelentkezhetnek a porondon. Ezt józanabb angol körök is tudják. Erre utal a New Stateman and Nation midőn így ír: „Schumacher utazása alkalmával a munkáspárt bármely más európai szocialista pártnál nagyobb tiszteletben részesítette a németeket. Tudomásunk szerint egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy hivatalos fogadást rendeztek volna francia, holland, belga, cseh, vagy norvég szocialista delegáció tiszteletére, hogy csak azokat a szövetségeseket említsük, amelyeknek szocialistái a mi oldalunkon harcoltak az ellenállásban.“ Egyáltalában ki ez a Schumacher ? A mai Humanitében Pierre Court, jade megjegyzi, hogy Schumachernek a náci rendszer alatt viselt dolgai bőségesen elegendő okot szolgáltatnak egy nemzetközi vizsgáló bizottság felállítására. Évekig koncentrációs táborban volt, a háború közepéig dúló legvadabb öldöklések közepén az Gestapo szabadlábra helyezte. Miért? 1944-ben néhány hetes internálás után ismét szabadlábra helyezték. Miért? Kinek az utasítására ? A Ce Sort című nagy párizsi esti lap külpolitikai szerkesztője nemrégiben egy németországi utazás során szemtől szembe látta Benin mostani vendégét, aki a beszélgetések során a hitleri propagandára emlékeztető kijelentésseket tett. A tények súlyosak és teljes mértékben jogossá teszik a francia felháborodást. Egyes francia lapok tan