Szabad Nép, 1951. február (9. évfolyam, 26-50. szám)

1951-02-01 / 26. szám

CSÜTÖRTÖK, 1951 FEBRUÁR 1 SZABAD NÉP HK­WIBillll limnilll—N­IN­WI N­BfiarMTHO—rap—MMMMSCTBPBWMBigBBUHIW— A Német Demokratikus Köztársaság javaslata a bonni parlamenthez: inter parlar­ent nevezzen ki egyenlő számban képviselőket, hogy megvitassák az össznémet alkotmányozótestület elhívásának gyakorlati kérdéseit Grotewohl elvtárs nagy beszéde a népi kamara ülésén Berlinben kedden megnyílt a Német Demokratikus Köztársaság népi ka­marájának rendkívüli ülése. A napirend egyetlen pontjaként Gro­tewohl elvtárs, miniszterelnök ismer­tette a Német Demokratikus Köztár­saság kormányának javaslatát össz­német alkotmányozó tanács létesíté­sére. Grotewohl elvtárs a többi között a következőket mondotta: — 1950 december 1-én eljuttattam Adenauer úrhoz Bonnba egy írást, amelyben össznémet alkotmányozó ta­nács létesítését javasoltam, amely Kelet és Nyugat-Németország paritá­sos alapon kijelölt képviselőiből ál­lana. — Ennek az alkotmányozó tanács­nak a feladata lenne össznémet, szu­verén, demokratikus és békeszerető ideiglenes kormány létesítésének elő­készítése; ennek megfelelő javaslatok előterjesztése közös jóváhagyás cél­jából a Szovjetunió, az Egyesült Ál­lamok, Nagy-Britannia és Franciaors­zág kormányai elé; tárgyalás a ne­vezett kormányokkal a békeszerződés kidolgozásáról az össznémet kormány létesítéséig; a feltételek előkészítése szabad össznémet nemzetgyűlési vá­lasztások lefolytatására. A német nép nagy többsége egységesen állást foglal a béke mellett — Adenauer úr kétségbevonta de­mokratikus jogosultságunkat, hogy a német nép nevében a német egység­ről beszélhessünk. Nem tudom, hogy Adenauer úr megfelelő jogcímnek tartja-e a néptől való teljes elkülönü­­lését ahhoz, hogy Nyugat-Németor­­szágot az újrafelfegyverzés felé ve­zesse. A német nép semmiesetre sem hajlandó tovább elismerni Adenauer úrnak ezt az állítólagos jogosult­ságát.­­ Még Blücher bonni alkancellár is kénytelen volt Stuttgartban elis­merni: „A világnak tisztában kell len­nie azzal, hogy a német nép kilencven­kilenc százaléka ellenzi az újrafelfegy­­verzést.“ Ez tényleg így van. Ezt meg­erősítik a Németország minden részé­ből, a lakosság minden rétegéből nap­nap után hozzám és tudomásom sze­rint Adenauerhoz is érkező üzenetek. Mindenfajta szervezet, munkások, parasztok, tudósok, technikusok, művészek, lelkészek, kereskedők, iparosok, férfiak és nők, fiatalok és öregek egységesen állást foglal­nak a béke mellett és az újrafel­­fegyverzés ellen. Amennyiben ezt kétségbe akarnák von­ni, úgy utalok a prágai külügymi­niszteri értekezlet megállapítására, amely szerint bizonyos körülmények között megvalósítható lenne a német nép közvetlen megkérdezése. — Adenauerhoz intézett levelem visszhangja egyértelműen bizonyítja, hogy kezdeményezésünk megfelel né­pünk akaratának és hogy ez szükséges volt ahhoz, hogy kiutat találjunk né­pünk kényszerhelyzetéből. Levelem sajnos, nem érte el ugyanezt a ha­tást sem Adenauer úrnál, sem ame­rikai és német barátainál. Adenauer úr hét hétig hallgatásba burkolózott, hogy 1951. január 15-én végül nyilat­kozatot tegyen egy sajtóértekezleten. Hozzáintézett levelemre nem vála­szolt. Adenauer úr nyilatkozatában egyszerűen nemet­­mond: nemet a Német Demokratikus Köztársaság kor­mányának és a német népnek. Ade­nauer úr nyilatkozatából teljesen nyil­vánvalóvá válik: Adenauer nem csupán a Német De­mokratikus Köztársasággal akarja a megbeszélést elkerülni, hanem egyáltalában nem akarja, hogy össznémet megbeszélés jöjjön létre. Ebbéli buzgalmában nem veszi észre, hogy az össznémet eszmecsere máris folyamatban van és ezen nyilatkozata nem változtathat. Adenauer úr nem óhajt össznémet alapon minden felté­tel nélkül tárgyalni, ahogy én ezt ja­vasoltam. Adenauer úr ehelyett úgyne­vezett „lealkudhatatlan“ feltételeket állít fel. Ma már világos, miért választotta Adenauer úr ezt az utat. Ennek az út­nak lehetetlenné kell tennie minden megegyezést németek és németek kö­zött. Ennek az útnak egyre távolabb kell vinnie a béke biztosításától és a potsdami egyezmény demokratikus kö­telezettségeitől és meg kell nyitnia a s­aput az újrafelfegyverzéshez, Nyugat- Németország besorozásához a nyugati háborús frontba. Ezt a német nép pon­tosan érzi, hiszen egyre több és több azoknak a leveleknek a száma, ame­lyeket Kelet- és Nyugat-Németország­­ból intéznek hozzám. Ezen a téren Adenauer úr a német militarista és imperialista erők képviselőjeként cselekszik , mint olyan ember, aki többre becsüli az imperialista Amerika érdekeit Németország ér­dekeinél. Adenauer úr hét héten keresztül hall­gatott, de a tények beszéltek. Ny­u­ga­t- N­ém­­etorsz­á­g e­gyen­e­s irányban halad a sovinizmus, a re­­vizionizmus, a militarizmus politi­kája felé. Ennek az útnak a végén a polgárháború és egy újabb vi­lágháború áll. Grotewohl elvtárs ezután ismertette Nyugat-Németország újrafel­fegyverzé­sének konkrét tényeit. Elmondotta, hogy a bonni kormány gépesített „ha­tárvédelmit" létesítését, légvédelmi tör­v Adenauer úr téved, ha azt hiszi, hogy a német nép megelégszik nyilat­kozataival és az abban foglalt feltéte­lekkel és vádaskodásokkal, az össz­német tárgyalá­sok helyett. Az ellenállás Nyugat-Németország újraf­elf­egy­vérzése ellen a német nép központi kérdése lett. Ma a németek milliói készek arra, hogy megakadályozzanak egy újabb háborút német földön, egy német test­vérháborút. A németekben szörnyűkö­­dést és utálatot keltenek az amerikaiak cselekedetei Koreában. Nem csoda te­hát, hogy Nyugat-Németországban egyre növekszik az ellenállás az újra-­i felfegyverzéssel szemben. — Németország kettéosztása kedvez az újrafel­fegyverzésnek. Németország kettéosztása ezért a háborúhoz vezet. Németország egysége békét és építést jelent. — Adenauer úr azt állította, hogy a bonni kormány is a német egység helyreállítására törekszik. Adatokat idézett az 1950-es évből annak bizo­nyítására, hogy kormánya már tett kí­sérleteket ebben az irányban. Adenauer talán azt akarja mondani ezzel, hogy a német egység kérdése kedvezőbben alakult volna, ha akkori javaslataira válaszoltunk volna. Ha én Adenauer­­nak erre és más kijelentéseire beszé­dem további során kitérek, úgy ezt nem azért teszem, mert igazamat aka­rom bizonyítani. Nem veszekedni aka­runk Nyugat-Németország képviselői­vel, hanem tárgyalni. Dr. Adenauer egyes pontjaira vonatkozó fejtegeté­seim kizáró­lag azt a célt szolgálják, hogy: 1. Adenauer úrnak még csak látszólagos alapja se legyen azt állí­tani, hogy sajtónyilatkozataira nem jött válasz és 2. alkalmat adni a nyilvá­nosságnak, hogy megvizsgálhassa Adenauer egyoldalú beállítását és a teljes tényállás ismeretében megfelelő ítéletet hozzon. Megállapítom tehát: — A német egység problémája nem 1950-ben merült fel. Fennáll ez a prob­­léma azóta a pillanat óta, amióta a nyugati hatalmak, német személyiségek és szervek jóváhagyásával és támoga­tásával, a potsdami megegyezés meg­sértésével arra az útra léptek, amely Németország kettéosztásához és ezzel — Nyugat-Németország bevonásával — újabb háború előkészítéséhez vezet. A potsdami megegyezés megsértése már 1946-ban bekövetkezett, a Saarvidék bekapcsolásával a francia gazdasági életbe. Folytatódott ez az út Bizánia megalakításával. A következő állomás Nyugat-Németország bevonása volt a Marshall-tervbe 1947-ben, majd a nyu­gati hatalmak londoni nyilatkozata 1948 nyarán és a külön nyugatnémetországi valuta bevezetése 1948 júniusában. Ez volt Németország kettéosztása. Azok a hatalmak, amelyek kitartanak a pots­dami egyezmény és ezzel Németország egysége és a béke politikája mellett, a varsói értekezleten kijelentették, hogy a londoni javaslatok Németország ketté­osztására vonatkozóan a jaltai és pots­dami egyezmények durva megsértését jelentik a nyugati szövetségesek részé­ről. Ezeknek a figyelmeztetéseknek el­lenére folytatták a kettéosztási politikát és megalakították a nyugatnémet külön kormányt, kidolgozták a Ruhr-statútu­­mot és kihirdették a megszállási statú­tumot. A nyugatnémet különállamot vé­gül is 1950-ben bekapcsolták az Atlanti­ Szerződés politikai és segédszerveze­tébe, az Európai Unióba. Betetőzte ezt a pusztító folyamatot a nyugati szövet­séges külügyminiszterek 1950-ben New- Yorkban tartott értekezlete. Itt hozták azt a határozatot, mely Nyugat-Német­ország újrafegyverzésére irányul és amelynek alapján bekapcsolják Nyugat­vé­ny kibocsátását és 22 motorizált hadosztály — közöttük 10 páncélos hadosztály — felállítását jelentette be, továbbá elrendelte valamennyi volt ka­szárnya és repülőtér lefoglalását és visszaállítását az 1945 előtti állapotba. Bonnban kijelentették, hogy a német haderő a „teljes egyenjogúsítás alap­ján“ kész bekapcsolódni az atlanti hadseregbe, fasiszta tábornokokkal tár­gyalnak és el akarják törölni a bonni alaptörvény negyedik cikkelyének harmadik szakaszát, amely ki­mondja, hogy senkit sem szabad lel­ki­ismerete ellen fegyveres katonai szol­gálatra kényszeríteni. 1951 január 22-én Adenauer Eisenhower amerikai tábornokkal haditanácskozást folytatott, ugyanakkor január 15-én ugyanez az Adenauer visszautasította, hogy egy asztalhoz üljön Grotewohl német mi­niszterelnökkel béketárgyalást foly­tatnt. Németországot a béketábor ellen irá­nyuló új háborús arcvonalba.­­ Ezek az adatok bizonyítják, hogy a német egység és a béke­ problémája nem az elmúlt évben merült fel. A bonni kormány 1950 márciusi és ok­tóberi javaslatai egyáltalában nem azt bizonyítják, hogy ez a kormány a német egység politikáját követte, már­­c­sak azért sem, mert a két bonni ok­mányt nem németekhez juttatták, h­a­nem­ a nyugati hatalmak képviselői­hez, akik a kettészakítás politikájának kezdeményezői voltak. — Bizonyos vagyok tehát abban,­­ hogy az egész német nép nevében be­szélek, amikor mint német ember elsősorban nem azért szállok síkra, hogy a szövetségesekkel kezdjünk tárgyalásokat, hanem mindenekelőtt azért, hogy németek tanácskozza­nak egymás között. Sem ilyen megszállási intézmény nem mentesítheti a német hazafiakat attól a felelősségtől, amellyel népünk sorsa iránt tartoznak. Adenauer érvei nem állják meg helyüket . Ebből a felelősségből kiindulva szeretnék most egyenként állást fog­lalni azokhoz a legfontosabb érvek­hez, amelyeket Adenauer úr sajtónyi­latkozatában mint „elengedhetetlen” feltételeket jelölt meg. — Adenauer úr arról panaszkodik, hogy az össznémet választások meg­tartására irányuló 1950 március 22-i javaslata válasz nélkül maradt. Ez a javaslat előirányozta, hogy a meg­szálló hatalmak választói törvényének rendelkezései értelmében össznémet választásokat kell kiírni alkotmányozó nem­z­e­t­gy íz­lés lét­es­ítésé­re. — Adenauer úr panaszával kapcso­latban mindenekelőtt szeretném meg­állapítani, hogy Jakob Kaiser úr, a bonni kormány össznémet ügyeinek minisztere 1950 március 23-án — te­hát egy nappal azután, hogy Adenauer az össznémet választásokról nyilatko­zott — teljes nyilvánosság előtt kije­lentette, „a bonni kormány nem lát lehetőséget arra, hogy közvetlen tár­gyalásokat kezdeményezzen a szovjet megszállási övezet képviselőivel". — 1950 október 1-én Adenauer úr Petersbergben a szövetséges főbiztoso­kat kérte össznémet választások meg­tartására. Felhívása tehát egyáltalá­ban nem a mi címünkre irányult. — Míg Adenauer úr a választá­sokat a megszálló hatalmak ügyé­nek tekinti, addig nekünk az a vé­leményünk, hogy a szabad, titkos össznémet választások előkészítése és végrehajtása a mi népünk ügye. Üljünk tehát össze, hogy tanácskoz­zunk a szabad, általános, egyenlő, titkos és közvetlen választások előké­szítéséről­ és végrehajtásáról.­­ A választás tárgyával kapcsolat­ban Adenauer úr foglalkozott a népi kamara 1950 december 12-i törvé­nyével a béke védelméről. Adenauer úr számára ez a törvény a terror esz­köze. Egészen mély benyomást tesz Adenauer úrra az, hogy­­a békevédelmi törvény érvénye Nyugat-Németországra és Nyugat-Berlinre is kiterjed.­­ Ezt a törvényt csakis a béke el­lenségei tekinthetik veszélyesnek ma­gukra nézve. A háborús uszítok min­denütt háborús uszítok és teljesen kö­zömbös, hogy Németország nyugati vagy keleti részében folytatják-e bű­nös tevékenységüket. A népnek véde­keznie kell ellenük, ha békében akar élni. Semmi kifogásunk sincs az el­len, ilja Adenauer kormánya — a bonni alaptörvénynek megfelelően — maga is törvényt hoz a béke védel­mére. Semmi kifogásunk sincs az ellen, ha törvényét kiterjeszti olyan háborús uszítókra,­ akik a Német Demokratikus Köztársaság lakosai. Talán még böl­cseb­b dolog lenne egész Németország számára érvényes béketörvényt hozni, amely mindkét részen ugyanazokat a büntető rendelkezéseket írja elő, így már teljes, kölcsönös jogazonos­ságra juthatnánk egész Németország területén olyan kérdésben, amely az egész nemzet élet-halál kérdése. — Adenauer nyilatkozatában azt a véleményét fejezi ki, hogy azok, akik lemondtak az Odera—Neisse-vonaltól keletre fekvő területről, nem jogosul­tak szerinte arra, hogy Németország újraegyesítéséről beszéljenek. —­ Az Egyesült Államok, Nagy-Bri­­tannia és a Szovjetunió kormányai — amelyekhez később Franciaország csat­lakozott — a potsdami határozatokban 1945 augusztus 2-án az Odera—Neisse vonaltól keletre fekvő „volt német te­rületeket” a lengyel állam közigazga­tása alá helyezték. Ezzel egyidejűleg megegyeztek abban, hogy visszatelepí­­tik Németországba a „Lengyelország­ban maradt német lakosságot”. Egyet­len nyugati hatalom egyetlen nemzet­közi értekezleten sem vetette fel a ha­tár revíziójának kérdését. 1946 .szep­tember 6-án Stuttgartban mondott be­szédében Byrnes úr, az Egyesült Ál­lamok akkori külügyminisztere foglal­kozott ezzel a kérdéssel kapcsolatban felelőtlen spekulációkkal­, amelyek az érdekelt népek uszítására és egy újabb világháború kirobbantására irányultak. Ennek az uszító kampánynak beveze­tésénél Byrnes úr arra a hivatalos nyi­latkozatra támaszkodott, amely Len­gyelország nyugati határainak „végle­ges” megállapítását fenntartotta a bé­kekonferencia számára. Ugyanezek a háborús uszítók azonban öt és fél éven keresztül megtagadták tőlünk a béke­­konferenciát, amely régesrégen törölte volna ezt a „végleges" szócskát és nyugalmat teremtett volna. A szövetséges hatalmak képtelen­nek bizonyultak e kérdés megol­dására, tehát legfőbb ideje volt, hogy az érdekelt szomszédnépek végre maguk küszöböljék ki kap­csolataiknak ezt a tűzfészkét. Ténylegesen minden érdekelt szövetsé­ges egyhangú határozattal jóváhagyta a németek kitelepítését és a lengyelek odatelepülését, később pedig a Sy°­­kofiatban keresztül is vitték ezt. — Molotov, a Szovjetunió külügy­minisztere 1946 szeptember 16-i nyilat­kozatában joggal mondotta Byrnes stuttgarti beszédéről: „Vájjon kinek a fejében merülhetne fel az a gondolat, hogy a németek kitelepítését csak mint ideiglenes kísérletet hajtották végre? Azok, akik meghozták a határozatot, hogy a németek települjenek ki ezekről a területekről,és oda azonnal lengye­lek költözzenek más lengyel körzetek­ből — nem javasolhatják egy idő múlva, ellenkező intézkedések végrehaj­tását. .Már egyedül a gondolat is kép­. Nézetünk szerint a jogállam rend­jének­­egyértelműnek kellene lennie a béke hívei szabadságával. Nyugat- Berlinben és Nyugat-Németországban azonban azt látjuk, hogy ott nincs meg ez a szabadság. Nyugat-Berlinben és Nyugat-Né­metországban a szabadság nyilván­valóan üres szólammá válik, ami­kor haladó szellemű emberekről van szó, akik kiállnak az újabb háború megakadályozása, Németország egysége, a Szovjetunióval való ba­rátság és a megszálló csapatok kivonása mellett. Talán abban áll a szabadságszerető kormányforma, hogy olyan szerveze­tek híveit, amelyek a Szovjetunióval való barátság, a béke és a német népi kongresszus, a Nemzeti Front ha­tározatai mellett állnak, kíméletlenül eltávolítják a közszolgálatból és meg­bélyegzik a Nyugat-Németországban ez a helyzet. Véleményem szerint sürgő­sen szükséges, hogy éppen ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban, amelyek ösz­­szefüggnek a szabadság fogalmával, tiszta vizet öntsünk a­ pohárba a tár­gyalóasztal mellett. Változatlanul ki­tartunk a németek közötti megbeszé­lések gondolata mellett, mégpedig anélkül, hogy ezt előzetes feltételek­hez kötnénk. Javaslatomnak éppen az a lényege, hogy mindenféle napirend nélkül, anélkül, hogy meghatároznánk bi­zonyos eljárási szabályokat és fel­tételeket, megbeszéljük egymással mindazokat a kérdéseket, amelyek mindkét részről felmerülnek. Ha mi is Adenauer példájára járnánk el, akkor könnyű lett volna egész sor feltételt szabnunk. Levelemben szán­dékosan mellőztem minden ilyen jelenség, hogy ilyen kísérleteket hajt­sanak végre emberek millióival . Az amerikaiak által kezdeménye­zett revíziós politika egyedül a néme­tek felbujtá­s­ára szolgál, hogy őket a határkérdésben­ is függővé tegyék a nyugati hatalmaktól. Nekik van szük­ségük az Odera—Neisse-kérdésben foly­tatott uszításokra, hogy Európának ezen a vidékén szítsák a háború tüzet Mi eltapostuk a háborúnak ezt a tűz­fészkét, mert békehatárra van szüksé­günk. Soha többé nem szabad a né­met és a lengyel népet egymás ellen uszítani. Minden németnek tisztában kell lenni azzal, hogy minden kísérlet ennek a határkérdésnek a revízió­jára új háború felidézését jelenti. Nevetséges állítás, hogy a népi rendőrség akadályozza a német egységet . Adenauer végül a mi népi rend­őrségünk létében fenyegetést lát a né­met lakosság ellen. Szerinte ez a rendőrség „idegen akarat eszköze“ és „katonai jelleggel” bír. Ez egyáltalán nem áll helyt. A népi rendőrség kizá­rólag a Német Demokratikus Köztár­saság rendjét és belső biztonságát szolgálja. — Nyugat-Németországban ezzel szem­ben a rendőrséget katonasággá vál­toztatják, amely hadgyakorlatokon vesz részt az amerikaiakkal együtt. Nyíltan kimondom, tisztségem köve­telte magatartás tiltja, hogy megfelelő módon utasítsam vissza azt a nevet­séges állítást, hogy a népi rendőrség akadályozza Németország egységesí­tését. — Tudják meg azonban Németor­szág nyugati részében, hogy mi ké­szek vagyunk tárgyalni —még Német­ország egységének helyreállítása előtt is— a keleti és természetesen a nyu­gati rendőrség erejéről, jellegéről és fegyverzetéről. — Adenauer nemcsak ezeket a kér­déseket — a békevédelmi törvény, a határok és a rendőrség kérdésséit — veti fel, hanem még hozzáteszi, hogy ez a törvény ellentmond az igazságos­ságnak, az emberiességnek. Kijelenti, hogy Németország újbóli egyesítéséről csak azokkal lehet tárgyalni, akik haj­landók feltétel nélkül elismerni és ga­rantálni a jogállam rendjét, a sza­badságszerető kormányformát, az em­beri jogok védelmét és a béke meg­őrzését.­­ Ehhez a következőket kell meg­jegyeznem: Éppen ezek azok a felté­telek, amelyek miatt követeljük, hogy üljenek le velünk tárgyalni a kerek­asztalhoz. Természetesen nem leplez­zük, hogy nagyon csodálkozunk azo­kon az ellentmondásokon, amelyek Adenauer úr nyilatkozata és a bonni kormány intézkedései között fennálla­­nak. Nézetünk szerint egy jogállam rendje nem tűrheti, hogy a hazugsá­got és a rágalmazást a sajtó tényle­ges fegyverévé tegyék. Egy jogállam rendje azt sem tűrheti, hogy a hábo­rús uszító elemek teljes működési sza­badságot élvezzenek, igényt. Semilyen feltételt sem szab­tam. Levelem éppen ezért keltett olyan hatalmas visszhangot Németország minden részében. Mindenki megérezte, hogy őszintén óhajtjuk­­ a békét. Ugyanezért keltett Adenauer úr eluta­sító magatartása oly erős visszatet­szést Németország minden részében. A lakosság körében támadt visszhang arra kötelez bennünket, hogy ne hát­ráljunk meg a megértésre irányuló fá­radozásainkban.­­ A Német Demokratikus Köz­társaság kormánya változatlanul azon az állásponton van, hogy a béke megőrzése, a békeszerződés megkötése, Németország egysé­gének helyreállítása és a meg­szálló csapatok kivonása minde­nekelőtt a német nép belső meg­egyezésén múlik. A Német Demokratikus Köztársaság kormánya el van szánva, hogy Adenauer kijelentései ellenére is lan­kadatlanul folytatja fáradozásait a megegyezés érdekében. A Német De­mokratikus Köztársaság kormánya vál­tozatlanul vallja, hogy a német nép életfontosságú érdekeinek megvalósu­lásához vezető út az össznémet alkot­mányozó testület megalakítása, Kelet- és Nyugat-Németország képviselőinek paritása alapján. — Várjon mit tehet még ebben az ügyben a Német Demokratikus Köz­társaság kormánya? Nem vonszolhat­juk erőszakkal Adenauert és kormá­nyát a tárgyalóasztalhoz. Demokrati­kus államok kormányát azonban a nép képviselői választják a parlamentben, azért, hogy a nép akaratát hajtsa végre. Mivel számunkra a nép aka­rata a legfelsőbb törvény, azért hívtuk össze a népi kamara jelen ülését. — Kérem a népi kamarát, komp- Az ellenállás Nyugat-Németország felfegyverzése ellen a német nép központi kérdése lett Nem kötjük előzetes feltételekhez a megbeszéléseket

Next