Szabad Nép, 1953. szeptember (11. évfolyam, 244-273. szám)
1953-09-23 / 266. szám
Időszerű kérdésekről A cipőipar és a kereskedelem együttműködésére Cipővásárlás közben gyakran éri bosszúság az embert: minden üzletben ugyanazt a modellt mutatják, nehezen találni ízléses, szép cipőt. E hibák egyik legfőbb oka, hogy rossz a kapcsolat az ipar és a kereskedelem között. A kereskedelem például jelenteni szokta, milyen színű cipőket keresnek leginkább a fogyasztók. Mégis sokszor előfordul, hogy amikor a kereskedelem ízléses bordó cipőt kér, az ipar pirosat készít. Pedig, ahol pirosat készítenek, ott bordót is könnyen gyárthatnának. A fogyasztók szívesen vásárolják a fényezett, gyíkbőrhöz hasonló, préselt bőrből készült cipőt, mert olcsó és tartós, sokkal keszebb, mint az úgynevezett sagren-préselésű. A cipőipari üzemek vezetői mégis mindenáron az utóbbit akarják gyártani. Kétségtelen, hogy az előbbi gyártásához nehezebb, pontosabb munka kell, bonyolultabb a bőr kikészítése is. Az ipari vezetők azonban — ehelyett, hogy a nehézségek megoldásán gondolkoznának — rá akarják «sózni» a kereskedelemre a másik fajtát. S ez elég gyakori: egyes ipari vezetők azért nem akarják vállalni ízléses és tetszetős modellek gyártását, mert ezek legtöbb esetben gondosabb munkát követelnek. Ha el is fogadják a megrendelést, akkor is a kevesebb munkát igénylő cipőkből többet, a több munkát igénylő szép cipőkből pedig sokkal kevesebbet készíttetnek. A gyárak nemcsak a megrendelt választéktól térnek el sokszor, hanem a kikötött szállítási határidőktől is. Ez az oka, hogy a kereskedelem nem mindig képes kielégíteni az igényeket a kellő időben és helyen. Az ipar elmaradása miatt például éppen az iskolaév kezdetén — különösen vidéken — nem volt elég gyermekcipő. Ezek a példák azt mutatják, hogy a cipőipar vezetői nem érzik még át eléggé, hogy legfőbb feladatuk a fogyasztók igényeinek figyelmes kielégítése. Ezért nem igazodnak a kereskedelem megrendeléseihez. Igaz, munkájukat akadályozzák az anyagellátás bizonyos nehézségei. De a lehetőségekhez képest is szebbet, jobbat adhatnának a dolgozóknak. A cipőipar vezetői szeretnék, ha a kereslet igazodnék a termeléshez — pedig a termelésnek kell igazodnia a kereslethez. A kereskedelem munkájában is sok a hiba. A kereskedelem nem mindig ismeri helyesen a keresletet, a különböző méretek, vagy a kedvelt cipők forgalmának alakulását. Ezért is szükséges volna, hogy bevezessék a fogyasztás tíznaponkénti értékelését az összes kiskereskedelmi boltokban. Akkor nem fordulna elő — ami ma még elég gyakori , hogy váratlanul tűnik ki: elfogyott a kis- vagy a nagyméretű cipő, amit az ipar természetesen nem tud oly gyorsan pótolni, ahogyan a kereskedelem szeretné. Az elárusítók, a boltvezetők gyakran nem foglalkoznak jól a vevőkkel, nem hallgatják meg elég figyelmesen véleményüket — ezért nem ismerik jól a vásárlóközönség kívánságait. Így azután nem csoda, ha a kereskedelem nem mer olyan új modelleket vagy cipőfajtákat megrendelni, árusítani, amelyekről később kiderül, hogy a közönség nagyon szereti. A kereslet tanulmányozásában sokait segíthetnek a kiállítások, vásárló-ankétok. De a legfontosabb, hogy a kereskedelem, amely napról napra találkozik a fogyasztókkal, idejében jelezze kívánságaikat. Jelenleg a cipőipar és a kereskedelem jól meglátja a szálkát — a másik szemében, szívesen hárítja át a felelősséget — a másikra. Ha ezen változtatnak, ha a cipőipar és a kereskedelem közös erővel kijavítja a hibákat, a szorosabbra fűzi a kapcsolatokat — könynyebben találnak majd a vásárlók kedvükre való cipőt a boltokban. (A «Szabad Nép» veszprém megyei tudósítójától.) A berhidai gépállomás , .. . ° 1 dolgozóira komoly feladat hárul a következő hetekben. A gépállomás terve szerint 10.440 normálholdnyi őszi szántás vetést kell elvégezniük. A terv jó minőségű teljesítése a gépállomás dolgozóinak hozzájárulása a kormányprogramm megvalósításához. Hiszen az idején végzett jó munka azt jelenti, hogy a gépállomáshoz tartozó többezer holdnyi területen dúsabbak lesznek a kalászok, több lesz a kenyér, a zsír, a hús, a tojás, jobb lesz a dolgozók élete. A berhidai gépállomás azelőtt a megye legjobb gépállomásának hírében állott. Most az őszi munkában azonban súlyosan elmaradt. Néhány nappal ezelőtt ez a gépállomás volt az utolsó a megyében. Most a hatodik helyre került. Ez azonban csak látszatsiker. A gépállomás vezetője ugyanis a hegyes várpalotakörnyéki földekről, ahol nehezebben megy a munka, áthelyezte a gépeket a Balaton környékére, ahol lazább, könnyebben művelhető a talaj. Igaz, hogy így a nehezebben művelhető földek jódarabig szántatlanul maradnak. Igaz, hogy az átcsoportosítás jelentős üzemanyagpocsékolással járt. A gépállomás igazgatója szemében azonban mindez mellékes, csak az a fontos, hogy a gépállomás százalékos teljesítménye javuljon, papírforma szerint előbbre jussanak a versenyben. De ez a «csel» mégsem vezetett kielégítő eredményhez, mint ahogy semmiféle cselfogással nem lehet pótolni a munka gondos szervezéseit, az emberekről való szerető gondoskodást, a felvilágosító, nevelőmunkát. Mindezzel pedig sok hiba van a berhidai gépállomáson. Ezt tükrözi az is, hogy minden mesterkedés ellenére, szeptember 15-ig mindössze 1200 normál holdon végezték el az őszi munkát a gépállomás traktorai. A terv teljesítésének, 02 •özi szántás-vetés meggyorsításának elengedhetetlen feltétele, hogy minden traktorral két műszakban dolgozzanak! A berhidai gépállomáson a kimutatások szerint a 22 működő szántótraktor közül 8-nál bevezették akét műszakot. Ha azonban összevetjük az egy és a két műszakban dolgozó traktorok teljesítményét, meglepő módon kiderül, hogy az előbbiek többet szárítottak, mint az utóbbiak. Míg az «egyműszakos» gépek szeptember 15-ig átlagosan 64 normál holdnyi munkát végeztek el, a «kétműszakos traktorok teljesítménye csak 60 normálhold volt. A számok nem csalnak, a két műszak többnyire csak papírom van meg. Az történt ugyanis, hogy a kétműszakos gépekhez főleg tapasztalatlan, új traktoristákat osztottak be, akik nem tudják megfelelően ápolni, javítani a jobban igénybevett gépeket. Ráadásul nem szervezték meg azt sem, hogy valamelyik körzeti mechanikust szükség esetén éjjel is mindig megtalálhassák. Éjjel az ellenőrzés is laza — márpedig az új traktorosok közül sokan még nem szokták meg a fegyelmezett munkát. Ezeken a hibákon elsősorban úgy lehetne segíteni, hogy kiváló dolgozók, sztahanovisták kerüljenek a kétműszakos gépekhez, hogy így kialakítsák az ilymódon végzett munka jó módszereit, eredményesen dolgozzanak s ezzel megteremtsék az alapját annak, hogy valamennyi gépnél áttérhessenek a két műszakra. Jelenleg azonban négy sztahanovista közül csak egy dolgozik kétműszakos gépnél. A gépállomás vezetőinek fontos feladatuk, hogy a kiváló dolgozók mellé osszák be a fiatal, tapasztalatlan traktorosokat, s így azok gyorsabban sajátítsák el a munka fortélyait, kevesebb legyen az üzemzavar, nőjön a teljesítmény, gyorsuljon a szántás-vetés. Komolyan hátráltatja az őszi munkát az is, hogy a gépállomás vezetői nem gondoskodnak megfelelően a dolgozókról. Oberle János traktoros például elmondta, hogy brigádjával 7 napig dolgozott Lokálon, s csak ritkán jutott meleg ételhez. Más traktoristák elmondják, hogy sokszor két-három órára is kénytelenek otthagyni a gépet, hogy élelmet szerezzenek maguknak a távoleső faluban. Emiatt természetesen csökken a teljesítmény és a kereset. A brigádszállások sem megfelelőek. A dolgozókról való gondoskodás hiánya miatt sok traktoros ot hagyta a gépállomást. íme, itt az egyik magyarázata annak, hogy miért ütközik nehézségekbe a két műszak megszervezése! A gépállomás vezetői ugyanis azt mondják: a baj oka, hogy nincs elég traktoros. A gépállomás munkáját ezek a hibák komolyan akadályozzák. Mint ismeretes, a kormányprogram a Központi Vezetőség júniusi határozatának szellemében kimondja, hogy a termelőszövetkezetek fokozott támogatásán kívül az egyénileg dolgozó parasztoknak is nyújtsanak segítséget a gépállomások. A berhidai gépállomás körzetében a dolgozó parasztok számot is tartanak erre. Varga György balatonvilágosi dolgozó paraszt például a gépállomás párttitkárához, Istenes elvtárshoz fordult segítségért. De Istenes elvtárs így válaszolt: «Nagyon sajnáljuk, de most nem lehet. Szűk a kapacitás». Valójában nem a kapacitással, nem a gépállomás gépeinek teljesítőképességével van baj. A gépállomás őszi terve, mint említettük, 10.440 normál hold. A gépek teljesítőképessége — különösen, ha valóban bevezetik a két műszakot — ennél lényegesen több. A tervben előírt munkamennyiség csaknem kétszerese annak, amire a gépállomásai termelőszövetkezetekkel és a földművesszövetkezetekkel (a tartalékföldek megművelésére) szerződést kötött. Valójában tehát a gépállomás „vezetői távolról sem gondoskodtak elegendő munkáról agépek számára — mégsem hajlandók szerződést kötni az egyénileg dolgozó parasztokkal. A gépállomás vezetői így okoskodnak: «Nem kötünk több szerződést, mert ha nem teljesítjük a tervet, legalább nem tehetnek nekünk szemrehányást és kötbér fizetésére sem kötelezhet senkit. Ahelyett tehát, hogy valóban a munka megjavítására, a dolgozó parasztok segítségére és ezzel a párt politikájának végrehajtására, a munkás-paraszt szövetség erősítésére törekednének , kötelezettségeiket akarják csökkenteni. A hibákért , ,, ... , közvetlenül a gépállomás igazgatója felelős. De súlyos felelősség terheli a gépállomás pártszervezetét, az igazgató politikai helyettesét és a veszprémi járási pártbizottságot is. A pártszervezet és a járási bizottság nem ellenőrizte a gazdasági vezetők munkáját, nem bírálta őket, nem nyújtott segítséget a hibák kijavításához. A gépállomáson nem folyik megfelelő politikai munka a traktoristák közt. A pártszervezet például nem gondoskodott még arról sem, hogy a traktoristák újsághoz jussanak, s megismerjék a legújabb események, rendeletek közül legalább azokat, amelyek közvetlenül érintik őketés munkájukat. Több traktoristával beszéltünk, de egyik sem tudott még a termelőszövetkezetek és gépállomások élenjáró dolgozói országos tanácskozásának határozatáról, a többi közt arról a javaslatról, amely kimondja: «A traktoristák a bányászokhoz hasonlóan részesüljenek hűségjutalomban és kormánykitüntetésben». A pártszervezet legutóbbi taggyűlésén határozatot hozott, amely szerint segíteni kell a gépállomás körzetébe tartozó termelőszövetkezetek megszilárdítását — felvilágosító munkát kell végezni a csoporttagok között. Ez természetesen nagyon helyes határozat. De ahhoz, hogy eredményes legyen, gondoskodni kell a gépállomás dolgozói között végzett felvilágosító munkáról is. Ha ezzel nem törődnek, csökken az értéke és lehetősége a termelőszövetkezeti tagok közötti felvilágosító munkának is.Jellemző példa erre a csajági eset. A gépállomások megyei központjának politikai vezetője megdicsérte Istenes elvtársat, a gépállomás párttitkárát, mert felvilágosító munkát végzett, segített a csajági Búzakalász tszcs megszilárdításában. Lehet, hogy Istenes elvtárs valóban kitűnő felvilágosító munkát végzett. De miközben agitált, a gépállomás két traktoristája olyan rosszul, olyan sekélyen szántotta föl a termelőszövetkezet egyik tábláját, hogy a szövetkezeti tagok nem is merik belevetni az értékes magot. Ily módon nem csoda, hogy Istenes elvtárs agitációja nem volt eredményes. A szövetkezet még ma sem elég szilárd. S a munka minősége nemcsak Csajágon, hanem másutt sem kifogástalan. A pártszervezetnek — azon felül, hogy tovább s egyre nagyobb erővel folytatja a felvilágosító munkát a termelőszövetkezetekben — fontos feladata, hogy a gyors és jó munka érdekében a traktorosok között is megszervezze a politikai munkát. A pártszervezet sokat segíthet a gépállomás Medosz-szervezetének, a munkaverseny szervezésében. Maga is népszerűsítheti azokat, akik jó munkát végeznek, bírálhatja a hanyagokat. Megértetheti a dolgozókkal, hogy a jó munka saját érdekük, mert ha több lesz a termés, több lesz a részesedés is, s a derekas munka segíti a kormányprogramm megvalósulását, az életszínvonal emelését, termelőszövetkezeteink megszilárdítását. A veszprémi járási pártbizottság is hibás abban, hogy nem vizsgálja meg a gépállomás munkájának «részleteit» s emiatt elsiklik( olyan súlyos, gazdasági és politikai szempont’ egyaránt káros jelenség felett, mint az, hogy a gépállomás nem segíti az egyénileg dolgozó parasztokat. A járási pártbizottság nem vette észre a gépállomás pártszervezetének, a politikai helyettesnek rossz módszereit, nem tanítja őket, kellőkép a politikai irányítás helyes módszereire. A pártszervezet kollektív vezetésének hiánya visszaveti a gépállomás egész munkáját. A politikai helyettes és a párttitkár mindent maga akar elvégezni. Ezzel passzivitásra, tétlenségre ítélik a párttagságot, a tömegszervezeteket. Jellemző, hogy még a DISZ és a Medosz munkáját is zömében ez a két elvtárs végzi. Figyelemmel kísértük, hogyan telik el a párttitkár egy napja. Reggel a politikai helyettessel együtt elindult, hogy a DISZ-oktatást megszervezzék az egyik brigádnál. Ezután egy másik brigáddal munkafelajánlásokat beszélt meg a párttitkár. Később «előkészítette» a gépállomási tanács másnapi ülését: elvitte a meghívókat a tanácselnököknek (!) Ezután a napraforgót csépelő gépek munkáját ellenőrizte. S miközben végiglátogatta a brigádokat, egyetlen népnevelővel, DISZ- vagy szakszervezeti vezetővel sem beszélt, nem adott nekik feladatokat, nem érdeklődött munkájuk felől. S mindez — mint többen elmondták — máskor is így szokott lenni. Ez oda vezet, hogy a kommunisták, a tömegszervezeti aktivisták nem érzik felelősnek magukat a többiek munkájáért, nem agitálnak, s nem harcolnak a rossz, hanyag munka ellen sem. Az őszi munka meggyorsítása nagyjelentőségű, égető feladat. Ha a gépállomás vezetői , pártszervezete összefognak, s megsokszorozzák erőfeszítéseiket, nem elégednek meg látszatsiikerekkel — ha minden kommunista és pártonkívüli aktivista munkához lát, akkor gyökeresen, gyorsan meg lehet javítani a berhidai gépállomás munkáját. Horváth József Miért halad lassan az őszi munka a berhidai gépállomáson? A néphadsereg napja megünneplése Országszerte szeptember 27-én, vasárnap ünnepük meg a magyar néphadsereg napját. A DISZ-szervezetek a hét folyamán mindenütt az országban ifjúsági napokon foglalkoznak a néphadsereg ünnepével. Vasárnap délelőtt Pákozd mellett, az egykori csatamezőn ünnepélyesen megkoszorúzzák az emlékművet. Szeptember 27-én este a Néphadsereg Színházában ünnepi ülés lesz, ahol Szalvay Mihály altábornagy mond ünnepi beszédet. Ezen a napon a budapesti nagyüzemek és a nagyobb vidéki városok ifjúsága, a DISZ- szervezetek vezetésével ünnepi szórakozást rendez. (MTI) Négyen nyerték a Második Békekölcsön százezer forintos főnyereményét A Második Békekölcsön szeptember 20-án, vasárnap kisorsolt 100.000 forintos főnyereményét a 6680 sorozatszámú 0256 sorszámú kötvénnyel négyen nyerték. Az «A»-jelű kötvény tulajdonosa Lutz Ádám, az északbaranya megyei Népbolt komlói kiskereskedelmi vállalatának áruforgalmi előadója, a «B»-jelű kötvényé Gerencsér Jenő, a zalamegyei Tatarozó- és Építőipari Vállalat zalaegerszegi segédmunkása, a «C»-jelű kötvényé Horváth Elek, a letenyei gépállomás dolgozója, a «D»_ jelű kötvényé pedig Füstös Andrásné, egy várpalotai gépkocsivezető felesége. Kedden az egész országban megkezdődött a Második Békekölcsön harmadik sorsolásán kihúzott nyeremények kifizetése. Horgai László adonyi lakos — aki 50.000 forintot nyert — Budapesten, a Rákóczi úti OTP- fiókban vette fel nyereményét. Tóth József pilisszentiváni bányakovács 5000 forintos nyereményét ugyancsak Budapesten, az V. kerületi OTP-fiókban vette fel. Itt jelentkezett 50.000 forintos nyereményéért Oreifalvi István is, a Sztálin Vasmű Építők labdarúgócsapat edzője. Wultschner Ferencné, a Játékkártyagyár és Nyomda berakónője az OTP Somogyi Béla úti fiókjában vette fel 50.000 forintos nyereményét. Tömegesen veszik fel nyereményeiket Heves megye dolgozó parasztjai is. Felnémeten a déli órákig 15 dolgozó parasztnak fizettek ki 300-tól 500 forintig terjedő összeget. Verpelét községben délig húsz dolgozó parasztnak mintegy négyezer forint összegű nyereményt fizettek ki. Debrecenben kedden a déli órákig csaknem 200.000 forintot fizettek ki a nyertes kötvények boldog tulajdonosainak. Az Országos Takarékpénztár székesfehérvári fiókja kedden reggel óta megerősített apparátussal végzi a nyeremények kifizetését. Délig csaknem 100.000 forintot fizettek ki, köztük egy 25.000, két 10.000, három 5000 és nyolc 1000 forintos nyereményt is. Tyihonov: Válogatott versek Új Magyar Könyvkiadó, 1953 1 Tyihonov válogatott költeményeit adja a magyar olvasók kezébe az Új Magyar Könyvkiadó ebben a szépkiállítású, ízléses kötetben. A csaknem négyévtizedes, gazdag töltői életmű legjava jutott el hozzánk, átérve a két nyelv különbözőségéből adódó akadályokat, egész csokorba kötve a szebbnél szebb költemények. Néhányat már erdeig is kaptunk mutatóba,s hamarosan gén megszerettük őket. S fokozza e versek iánti rokonszenvünket, hogy költőjük otthon, a Szovjetunióban, a magyar líra, első. Sorban Petőfi egyik fáradhatatlan tolmácsolója, a legszebb magyar versek fordítója. Nyikolaj Tyihonov nem ismeretlen a magyar dolgozók előtt. Egyike azoknak, akiknek nevét mindig szeretettel ejtjük ki és íjuk le, akiknek a neve olyan szorosan összeforrt korunk, az emberiség legnagyobb vágyával: a békével. Mint fáradhatatlan közéleti férfiú, a békenagy vezérkarában dolgozik, s mint igaz költő, szívét, tehetségét és tollát is a milliók észázmilliók világszerte győzedelmeskedő nozgan mának szenteli. Lehet-e szebb jutama a költőnek, a lélek mérnökének annál azeretetnél és megbecsülésnél, amellyel a léfiek napjainkban körülveszik? Ez a szerzet és megbecsülés kíséri nálunk már évek óta Nyikolaj Tyihonovot, aki mint népünk bajátja, néhány ízben járt már Magyarorzágon. A 60 esztendőhöz közeljáró költő életútja gybeesiik a legnagyobb történelmi fordulókkal, az orosz proletariátus hősi harcaival, a nagy Októberi Szocialista Forradalommal és Szovjetunió szocializmust, majd kommuizmust építő, hatalmas munkájával. A péervári kis iparoscsalád gyermeke ezen a nagy, történelmileg magasra ívelő úton indít el, hogy fegyverrel és tollal segítsen harcolni, győzelemre vinni népe jövőjét, Nem volt könnyű dolga az irodalom tervbére lépő fiatal Tyihonovnak: a századelőülönféle költői irányzatainak roppant boótjából kellett kitörnie, hogy újat, azíve szerintit írhasson meg. És taát, éppen ez a küzdelmes indulás,m költői szárnyaláshoz szükséges erőgyűjtés egítette később, hogy — már szabadon — legmagasabbra juthasson, megkapja népétől a hozzá illő szeretetet, elérhessen a Sztálin-díjakig és a világhírig. Íra egy-egy költő életművéből válogatott 44 gyűjtemény kerül kezünkbe, mindig támad bennünk valami hiányérzet. Különösen a legkiválóbb költőkkel kapcsolatban érzünk ilyesfélét; őket teljességükben szeretjük megismerni, látni akarnánk azokat a verseket is, amelyek a kötetben lévők előzményei vagy a folytatásai. De Tyihonovnál a válogatott gyűjtemény is hűen mutatja szélesskálájú, változatos művészi útját és fejlődését. Mi a legjellemzőbb Tyihonov költészetében, mi tűnik fel legelőször az olvasó előtt? Elsőnek talán a tematikai sokrétűséget, az élet különböző területeiről gyűjtött élmények színes feldolgozását emelhetnénk ki. Tyihonov költészete jó példája annak, milyen gazdag lehet egy költői életmű, ha minden mozzanatában testközelben van az élethez. A legkisebbnek látszó egyéni érzésektől kezdve az országot, sőt az emberiséget érintő és foglalkoztató nagy kérdésekig — mindezt gazdag témaválasztásban találjuk meg költészetében úgy, hogy a legteljesebb művészi harmóniát, a valóság áttekinthető, szép szintézisét adják. Ez a sokrétűség, a változatos tematika természetesen nem jelenti Tyihonovnál a témák egyenrangúságát. A költő megénekel és kell is hogy megénekeljen mindent, amiről mondanivalója van. De ő — és éppen ez emeli Tyihonovot az élő szovjet költészet élére — a legfontosabb, népe számára legégetőbb kérdéseket és problémákat írja meg elsősorban. Tanítani, nevelni akar, méghozzá országos viszonylatban, s ezt csak úgy tudja elérni, ha a legmagasabb fokú eszmei igényekkel lép fel, ha ezen keresztül szól száz- és százmilliókhoz. Költészetében mindvégig érvényesíti ezt a saját magának felállított követelményt. Már korai verseiben megmutatkozik az érzelmi forróság mellett az a nagyfokú művészi tudatosság, amely a későbbi érett költészetére legáltalánosabban jellemző. Életét és munkásságát szorosan hozzákapcsolja a proletariátus sorsához; a fiatalkori élményekből született versektől kezdve egészen legutóbbi költeményeiig ez a szenvedélyig azonosulás, a néppel együttélő és érző költő tudatos jövőbelátása rajzolódik ki a legszembetűnőbben műveiből. ITöltői indulása az első világháború idelére esik. Mint huszár vesz részt maga is a harcokban, s az itt született verseiben éles nyomokat hagy a háború nyomasztó, gyötrelmes hangulata. «A sebesült» című kötetnyitó verse példázza talán legjobban Tyihonov költői ábrázolásmódját és szemléletét ebben az időben. A forradalom és az intervenció idején szabadul fel lírája igazán, a harcokban szerzett élmények a tudatos kommunista költő szemléletén szűrődnek át és kristályosodnak versekké. Hazája pillanatnyilag nehéz sorsán keresztül már látja a győzelem nyomán elkövetkező boldog, békés napokat: «De várom a nagy napot újra. — Amelyen a vérbe kuszált — Tereken, habokon csak a munka — Szelíd árnyai fekszenek át» — írja «Ama bölcs nyugalom se takar már...» című szép versében. S az egymásután megjelenő versesköteteiben lépésről lépésre nyomonkövethetjük fejlődését, témakörének gazdagodását, kitágulását. A két világháború közötti időben a Szovjetunió óriási léptekkel halad, a szocializmus építőit a napról napra megszülető győzelmek, a felszabadult munka, az új emberi viszonyok, a jövő hatalmas feladatai vitték előre. Tyihonov ezeket a motívumokat s£őtte meglátásának egyéni, sajátos színeivel verseibe, s ezek adják mondanivalójának alapjait is. A látszatra talán egészen aprónak tűnő jelenségeket úgy viszi be a költészetbe, hogy azokból a szovjet valóság szépségét, nagyságát is érzékeltetni tudja. Bármiről írjon, ha egészen apró élményt vagymegfigyelést vet is papírra, sorain átizzik a kommunista költő szenvedélyessége, pártos, szocialista eszmeisége. A szerelem, a barátság, a napsütötte, vagy viharos tájak színei, illatai hullámzanak végig előttünk, őszinte érzések, emberi problémák felvetése és megoldása, amelyekből mozaikszerűen összeáll korunk mozgalmas, változatos képe. És a költő éppen ezt akarja, tudatosan erre törekszik: — Kivallom hű rímekben — Mint hozzád hű vagyok — E nagy, kérlelhetetlen És arany századot! A kötetben jelentős helyet elfoglaló szovjet tájakat és vidékeket rajzoló versek egészen újszerűen viszik be a költészetbe a természetet. Szinte lelket kap a táj, a fa, a fa Tyihonovnál szoros, mondhatnánk emberi barátságba kerül az emberekkel. Egészen újszerű természetlátás ez, a szocialista ember szépség, és valóságlátásának első igazi iregéneklése. A «Májusi reggel» című költeményét lehetne talán a legszebb példának felhozni az ilyen típusú versekre. Hazatértek a pásztorok a harcok után, mellükön a rendjelekkel, a becsület kitüntetéseivel, s újra az ősi házbeli legelőin őrzik nyájaikat. A költő bemutatja őket a jégsubájú, fenséges hegyeknek, bemutatja a hősöket, akik előtt nem hordhatja többé fenn az orrát a magasság, de akik újra a táj, a szépséges haza fiai lesznek ezután is. És a Kázbeki ránk mosolygott, S ai vad ormok mind vele — S mintha meg is hajlott volna, Le, a pásztorok fele. Tán az óriási Kázbek így ölelte — fogta át — ő, a jégvilági marsall, A kis pásztor-katonát! De az egész «Tavasz Grúziában» című ciklus ide tartozik; versei (A teaszedőnő keze, Házikó Goriban, Szivárvány Szaguramóban, Abház tájkép stb.) a kötet legszebb alkotásai. Tyihonov amellett, hogy kitűnő költői látásmódjával és érzékével az egyszerűnek látszó jelenségekből és mondanivalókból bontja ki a valóságot, az élet legjellemzőbb vonásait — nagyszerűen kifejezi a legnagyobb nemzeti vagy emberi érzéseket is egy-egy versében. Ilyenkor magasba csap a lángoló pátosz, az óda fenséges hangján énekli meg hazája forró szeretetét, amelyet a kétszázmilliós nagy ország minden lakója érez. Benne lüktet ezekben a sorokban a szovjet nép optimizmusa, az alkotás örömeiből születő jókedv, derű és bizakodás. Kiemelkedik az ilyen témájú versek közül a «Pohárköszöntő», amelyet már mi is jól ismerünk, százszor meg százszor elszavalták színpadainkon, iskoláinkban, kis falusi kultúrtermekben. ÍV/T teszi ilyen népszerűvé a verset, mi 4’*' hozza egészen közel az olvasókhoz? A költő a versben lényegében a vezető soroktól kezdve felsorolja a szovjet élet változatos területeinek embereit, jelenségeit, s így a felsorolásból a költemény végére kirajzolódik a nagy ország képe. Kitűnő költői eszközökkel, az élet sűrűjéből kiemelt színes jelzőkkel ellátott jelenségekkel érzékelteti a világ első szocialista államának újszerűségét, az igazi emberi viszonyok melegségét, a hazát és az embereket szorosan összekötő érzelmi kapcsolatokat. Hatalmas távolságokat, óriási távlatokat köt össze a legapróbb, de az életben mégis jelentős dolgokkal. sorról sorra váltogatja, színesen variálja a szokatlan, egymástól messze eső területeit az életnek. És éppen így tudja érzékeltetni igazán, hogy mennyire összetartozik a szocializmus országában minden. A legforróbb hazafiúi érzések emelik sorról sorra a költeményt, mert ezek az érzések a szovjet emberek tíz- és százmillióinak lelkében gyökereznek, így a szocialista hazának és ezt a, hazát új módon szerető embereknek legáltalánosabb, tehát a legigazibb ábrázolását nyújtja a költő. Minden sora megragadja, szíven üti az olvasót és felejthetetlenül benne maradnak a gyönyörű sorok: Igyunk az édes ifjúságért, Veszélyes zerge-utakért, A napsütött, virágos ágért, A csobbanó, mély kutakért, A vitorlázó, lassú gépért, Jégvágók jó baltáiért, A viharért, a szörnyű szépért, Halért, folyóért, mindenért! A kötetben több verset olvashatunk, amelyek hasonló nagyságúak, vagy rokonhangúak a «Pohárköszöntő»-vel. A «Komszomolének», s a lírai elbeszélő költemények közül a «Kirov köztünk jár» című, Leningrad hősi védelmének napjait megörökítő költemény emelkedik ki a szebbnél-szebb versek sorozatából. Szülőn kell szólni még Tyihonov költészetének egyik igen jellemző vonásáról, a kötetben szép számmal szereplő békeharcos versekről és a proletár internacionalizmus szellemében írt, az ún.nyomott népek életéről és felszabadulásukért folytatott harcukról szóló költeményekről. A varsói békekongresszus élményeiből szinte elsőnek írta meg Tyihonov a világ békemozgalmát híven és teljességében reprezentáló békeharcos verseit. (.4. föld legtisztább örömei küldtek, Kuo Mo-zso beszél, Az ing, Varsó.) Utazásai során többször járt a kapitalista országokban s az utazások élményei alapján írott verseiben megrázó képet ad a szolgaságba döntött, embertelen, sivár körülmények között élő munkásmilliókról. Különösen szépek és megdöbbentő erejűek a pakisztáni nyomortanyákról festett hit képei és ezekben a verseiben bátran síkraszáll a gyarmatosítók kegyetlen bánásmódja ellen, a koldusbotra juttatott bennszülöttek emberi jogainak védelmében. A lahori munkásnegyed koldusként élő lakói szemébenmár csillanni látja «az örök ás igazság» szikráit, tudja, hogy eljön egyszer a szabadság napja, oda is, «ahol ma él s nyomor van». «Keselyűk» című versében engesztelhetetlen gyűlölettel ír az embereket keselyűkként felfaló fehér rabszolgatartókról, s kitűnő költői fordulattal mutatja meg, hogyan pusztulnak el egyszer ezek a féktelen ragadozók. Rád néz a nagyvilág: utolsó szárnycsapásod Hadd lássuk, mutasd magadat! A karmod csorba már, hull tollad is, a vásott, S kitekerik a nyakadat. A versek minden sorában érezzük a nagy költőhöz méltó magasfokú eszmeiséget és a kiváló tehetség sokszínű megnyilvánulását. A csaknem négyévtizedes költői pálya egyik legkiemelkedőbb eredménye a szocialista szovjet költészetnek. És Tyihonov életműve napról napra gazdagodik, ahogy maga a szovjet valóság, a kommunizmust építő szovjet nép élete is. ""Tyihonov válogatott verseinek kötetét Kardos László, Kossuth-díjas műfordítónk állította össze régebbi és a hozzájuk csatolt újabb műfordításaiból. Lelkiismeretes művészi munkája méltó a kiváló költőhöz, s nagy érdeme, hogy fordításaiban a szovjet líra egyik élvonalbeli képviselőjét egészen közel hozza népünkhöz. Kardos László sikeresen birkózott meg azzal a nehéz feladattal, amelyet e terjedelmében és színvonalában nagyigényű kötet eléje állított. Néhány helyen azonban gyengébben oldotta meg az eredeti költemények átültetését, kissé alulmaradt Fordítói színvonalán, erőltetett, nehezen érthető sorokba préseli Tyihonov szép gondolatait: például «Hai Shakespeare látta volna zászlaink — S hogy hullt az úri rend, a feudális, — Mily pergament ragadott volna ott, — E vérpiros nyüzsgést megírni máris». Tyihonov válogatott verseinek gyűjteményes kötetét szeretettel fogadjuk. Népünk kiváló költőbarátja szól e nagyszerű költeményeken keresztül hozzánk, hogy az irodalom magas művészi fokán az új élet, a haza és a szocializmus szeretetére neveljenépünk ezreit és tízezreit. Simon István Mintegy kétmillió forint a komlói bányászok munkakörülményeinek további javítására A komlói bányászok munkakörülményei ebben az évben tovább javultak. A bányában hét — hordággyal, mentőszekrénnyel, oxigénkészülékkel felszerelt — segélyhelyet létesítettek. Az egyénibiztonság fokozására az idén már 100 porszűrős álarcot, 500 lábszárvédőt, 500—500 könyökvédőt és tenyérvédőt szereztek be. Az ivóvízellátás megkönnyítésére a bányászok nagy részét egyliteres kulaccsal látták el. Összel megkezdik a bányászfürdő alagsorában a mosoda építését. Itt hetenként kétszer kimossák majd a bányászok munkaruháját. Még az idén 23 legényszállás egészségügyi és szociális berendezéseinek további javítására, fürdők, mosdóklétesítésére több mint 130.000 forintot költenek. A komlói szénbányákban az idén munkavédelmi beruházásra összesen mintegy 2 millió forintot fordítanak. SZERDA, 1953 SZEPTEMBER 23 Új tagokkal erősödnek, jobban dolgoznak szövetkezeteink a tsz-ek kiváló dolgozóinak tanácskozása óta A termelőszövetkezetek és gépállomások élenjáró dolgozóinak harmadik országos tanácskozását nagy figyelemmel kísérte az egész ország. A dánszentmiklósi Micsurin termelőszövetkezet tagjai közül szombaton est© sokan hallgatták a szövetkezet kultúrtermében a rádióközvetítést, s utána hoszszasan elbeszélgettek arról, hogyan erősítsék tovább szövetkezetüket. A dánszentmiklósi Micsurin termelőszövetkezetnek nemcsak Pest megyében, hanem az országban is jó hírneve van. Kiváló munkájukért az idén május 1-én megkapták «az ország legjobb gyümölcstermelő szövetkezete» megtisztelő címet. A szövetkezet tagjai, amikor értesültek a párt és a kormány újabb segítségéről és a tanácskozás határozatairól, megfogadták, hogy ezentúl még jobban kiveszik részüket a közös munkából, még nagyobb erővel dolgoznak, hogy tovább öregbítsék termelőszövetkezetük hírnevét. A gyümölcs- és a növénytermelőbrigádok tagjai hétfőn reggel újult erővel láttak munkához. Azelőtt többször előfordult, hogy a tagok el-elmaradoztak a munkából. Hétfőn reggel azonban szinte hiánytalanul kivonultak a brigádok a földekre. A Micsurin gyümölcstermelőbrigád 64 tagja közül a múlt héten egy-egy nap heten-nyolcan is hiányoztak. Hétfőn azonban hatvanhárman vettek részt a munkában. A gyümölcsösben is és a szántóföldeken is vidámabban haladt ezen anapon a munka. A brigádok rövid értekezleten megbeszélték a tanácskozás eredményét és felajánlást tettek a szántásvetés, valamint a bőséges gyümölcstermés betakarításának meggyorsítására. Krizsán Pál munkacsapata, dolgozott ezen a napon legkiválóbban. Ez a munkacsapat eddig sem dolgozott rosszul, hiszen az átlagteljesítményük mindig elérte ,a 150—160 százalékot. Hétfőn azonban a munkacsapat minden tagja az eddig elért legjobb eredményét is túlszárnyalta. A munkacsapat egyegy tagja az előírt 4 mázsa 50 kiló alma helyett ezen a napon 10 mázsa 75 kiló almát szedett a gyümölcsösben. Valamennyi almaszedő munkacsapatot versenyre hívták ki. Vállalták, hogy az almaszedés idején mindennap 200 százalékra teljesítik a normát.A szántóföldeken is gyorsabban haladt a munkai A növénytermelőbrigádok tagjai a búzát és a rozsot vetették. Hétfőn estig a rozsot 118, a búzát 48, az ősziárpát pedig 64 holdon vetették el A növénytermelőbrigádok tagjai eddig úgy tervezték, hogy a 460 hold őszi vetésből 350 holdat keresztsorosan végeznék el. Most azonban elhatározták, hogy az őszi árpát mindenütt és a rozsnak, búzának nagy részeit is keresztsorosan vetik, összesen 400 holdon alkalmazzák a keresztsoros vetést. Nemrégen még ebben a termelőszövetkezetben is többen hangoztatták, hogy csak őszig lesznek szövetkezeti tagok. A tagok közül huszonhárman jelentették be kilépési szándékukat. A tanácskozás előtti napokban Kálmán József, Blahut Mihály és még többen is a kilépés mellett kardoskodtak. A tanácskozás után azonban megváltoztatták szándékukat. Kálmán József például, amikor végighallgatta a rádióközvetítést, aztmondta Forcek János brigádvezetőnek: «Meggondoltam a dolgot. Nem lépek ki, hiszen a termelőszövetkezetben nagyobb a jövedelmem, mintha egyénileg gazdálkodnék. Elkezdtem számolni és rájöttem, hogy annyi jövedelmem egyéni gazda koromban sohasem volt, mint amennyit most a szövetkezetből részelek». De nemcsak Kálmán József nyilatkozott így. A huszonhárom kilépni szándékozó tag közül eddig húszan jelentették ki, hogy továbbra is szövetkezeti tagok maradnak. A tanácskozás után az ország sok más termelőszövetkezetében is száz meg száz kilépni szándékozó tag döntött a termelőszövetkezet mellett. A szombathelyi Felszabadulás tezesben idős Elek István például ki akart lépni a csoportból. A tanácskozás után ő is úgy döntött, hogy továbbra is csoporttag marad. A tiszadobi Táncsics tsz-ből néhány héttel ezelőtt szintén többen akartak kilépni. Ez volt a szándéka Ádám Mátyásnak is, de a tanácskozás után ő is belátta, érdemes a szövetkezetben dolgozni. A tanácskozás óta sok helyen új belépőkkel növekedett a szövetkezeti tagok száma. A borsai Új Erő tszcs-be például 9 család, a kéki Petőfi tszcs-be pedig 4, család kérte a felvételét. A tanácskozás napján alakult hajdúböszörményi Vörös Hajnal termelőszövetkezetbe újabb négy család lépett be. DCare&Lalak Bírálat után Három nappal a pártválasztmány ülése előtt történt... Tortomeilo elvtárs, az UB kultúrfelelőse belépett Szenes elvtárssal az igazgató szobájába. — Bemutatom Szenes elvtársat — mondta a kultúrfelelős — néhány hete ő foglalkozik az ÜB-ben az oktatási ügyekkel. — Szenes elvtárs? — kérdezte kedves mosollyá, Fazekas elvtárs. — Hírből jól ismerem magát. Igazán örülök, hogy ilyen jól képzett, kitűnő elvtárs vette kezébe az oktatási ügyeket. Szenes elvtárs szívét melegség környékezte. Lám, a gyár vezetője tud róla, nagyra becsüli, számon tartja. Pedig ez még csak a kezdet volt. Fazekas elvtárs folytatta. — Ugye Szenes elvtársnak technikusi képzettsége van? — Szenes megrázta a fejét. — Nem, nincs. — Kár, kár — sajnálkozott az igazgató — van egy betöltetlen technikusi munkakör az egyik üzemrészben. Én magára gondoltam Szenes elvtárs ... Az oktatási felelős a hetedik mennyországban érezte magát és lehet-e őt ezért emberi gyengeséggel vádolni? Aztán az üzem kulturális kérdéseiről tárgyaltak. Az igazgató változatlanul kedves volt, szeretetreméltó és készséges. Mindent megígért... Három nappalkésőbb összegyűlt a választmány. Szenes elvtárs is felállt és a többi választmányi taghoz hasonlóan, kertelés nélkül megmondta a véleményét — többek közt Fazekas igazgató elvtársról is. — Fazekas elvtárs — jelentette ki Szenes — mindent megígér, amikora kulturális problémákat feltárjuk előtte, de nemcsak hogy nem teljesíti ezeket az ígéreteket, hanem már akkor is tudja, hogy semmit sem valósít meg belőlük, amikor az ígéreteket teszi. (Márpedig jóvátennivaló bőven akad a Klement Gottwald-gyárban a kultúra területén! Világosan mutatja ezt egyetlen példais. Gyárunk üzemi lapja, a «Turbo», június 26-án többek között ezt írta: «Február óta egyetlenegy könyvet sem vásárolt a könyvtár, azon egyszerű okból, mert nincs rá pénz. Azelőtt havonta 3000 forintot költöttek könyvekre ... Azóta, semmit...») A választmányi ülés után eltelt néhány nap. Az igazgató értekezletet hívott össze, amelyre Tortobeilo elvtárs is iő meghívót kapott. De későn kapta, máshová kellett mennie, ezért Szenes elvtársat, beosztottját küldte maga helyett. Szenes elvtárs belépett az igazgatói szoba ajtaján és barátságosan köszöntötte az igazgatót és az értekezletre gyülekezőket. Fazekas elvtárs azonban nem viszonozta a barátságos hangot, összehúzott szemekkel, fagyosan kérdezte: — Az elvtárs mit akar? — Tortomeilo elvtárs nem tudta lemondani megbeszélését, a városba kellett mennie, engem küldött maga helyett. — Igen, igen — mondta az igazgató türelmetlenül — de az elvtárs kicsoda? — Én vagyok a jól képzett, kitűnő elvtárs, akit hírből jól tetszik ismerni és akit csak azért nem tetszett technikusnak kinevezni, mert nem rendelkezem ilyen képesítéssel. Ezt válaszolhatta volna az oktatási felelős a szórakozott igazgatónak, de nem tette. Kissé kínosan mosolyogva bár, de szépen, nyugodtan, mintha először tenné, megmondta a nevét és az AB-ben viselt funkcióját. Az igazgató vésztjósló hangon érdeklődött tovább: — És ha szabadna tudnom, szakszervezeti vagy gyári státuszban van? — Gyáriban. — Üuugy! Tehát amolyan fekete állás, mi? Majd utánanézek én ennek a dolognak!! A pártbizottság jelenlévő titkára helyeslően bólogatott. — Igen, majd megvizsgáljuk ezt a szabály«talan ügyet. Az igazgató szórakozottsága tehát Vida elvtársra is átragadt. Szenes elvtárs «fekete» (vagy nem fekete), oktatási felelős funkcióba helyezését ugyanis néhány héttel előbb maga a pártbizottság intézte. Fazekas elvtárs módfelett erős, megdöbbentő mérvű szórakozottsága feltétlenül bölcsre vall. Az a körülmény ellenben, hogy ez a szórakozottság az után a választmányi ülés után következett be, ahol Szenes elvtárs keményen megbírálta Fazekas elvtársat, már sokkal kisebb mértékben vall bölcseségre. (Megjelent a Klement Gottwald Villamossági Gyár üzemi lapjában, a «Turbo»-ban.)