Szabad Nép, 1954. május (12. évfolyam, 121-151. szám)

1954-05-03 / 123. szám

HÉTFŐ, 1954 MÁJUS 3 ANTONIN DVORZSAK (1841-1904) — Halálának ötvenedik évfordulóján — Ötven évvel ezelőtt, 1904 május 1-én halt meg Antonin Dvorzsák, a nagy cseh zeneszerző. Halálának évfordulóját nem­csak hazájában, hanem az egész világon megünneplik a népek testvéri együttmű­ködéséért, a békéért küzdő dolgozók­ Zeneszerzői pályája a fiatalkor kemény munkában és szorgalmas tanulásban eltöl­tött évei után lassan indult kibontakozás­nak, de azután annál fényesebben teljese­dett ki. Műveire korának legnagyobb zeneszer­zői figyelnek fel. Szoros, egy életre szóló barátságot köt Brahmsszal, a nagy né­met zeneszerzővel­ Prágai vendégszereplé­se idején Csajkovszkij, a nagy orosz kom­ponista fogadja őt barátságába, s ez a ba­rátság csak erősödik, amikor Dvorzsák Oroszországban adja vissza a látogatást. Műveit korának legnagyobb előadóművé­szei tűzik műsorokra. Bülow német zon­goraművész és karmester Íbiszt Ferenc el­ső veje­ és Richter János, a nagy magyar­származású karmester alkotásainak lelkes tolmácsolói közé tartoznak. Műveinek ér­tékét Hanslick, a félelmes hírű és tekin­télyű bécsi zenekritikus méltatja. Megismétlődő angliai vendégszereplései hatalmas sikereket hoznak számára, s 1891-ben a Cambridge-i egyetem ünnepélye­sen avatja díszdoktorává az ötvenéves, al­kotóereje virágjában lévő zeneszerzőt. A külföldi kitüntetések mögött nem marad el hazájának megbecsülése, hálája sem nagy művésze iránt. A prágai zenekonzervató­­rium tanára, a prágai egyetem díszdoktora lesz. 1892-ben nagy útra szánja el magát. Ele­get tesz amerikai barátai hívásának, s el­foglalja a newyorki konzervatór­utas igaz­gatói székét. Két évet tölt az Egyesült Ál­lamokban, ebben az időben írja azokat a nagy műveit, amelyek talán legismertebbek világszerte: «Uj világi­ szimfóniáját, gor­donkaversenyét és nevezetes F­dut" vonós­négyesét. De a honvágy nem hagyja nyug­ton, 1895 tavaszán visszatér hazájába. Éle­tének utolsó éveit a prágai konzervatórium igazgatójaként szüntelen alkotó- és peda­gógiai munkában, nyugalomban és megbe­csülésben tölti el szeretett hazájában. Dvorzsák kései, de ízig-vérig egyön­tetű tagja annak a zeneszerzői nemzedék­nek, amelyet a kapitalista-nemzeti fejlődés­ben visszamaradottabb keleteurópai or­szágokban a múlt század nagy haladó nem­zeti mozgalmai állítottak csatasorba. Való­ban, Glinkától Muszorgszkijig, Chopináil Moniuszkóig, Berlioztól Lisztig és Erkelig egységes fejlődési vonalat alkot ez a nagy zeneszerzőnemzedék. Pyorzsák sokoldalú és gazdag alkotóművészetének éppúgy,­ mert idősebb kortársa és honfitársa, Ar­etana al­kotásainak legjellem­zőbb vonása, hogy mé­lyen népe művészetében gyökerezik. Kette­jük nevét a csep rppp története éppúgy ös­­­­szekapcsolta, mint a magyar zenetörténet Erkel és Liszt, Bartók és Kodály nevét. Dvorzsák zeneszerzői fejlődésének első jelen­tős lépései arra az időre esnek, amikor Sme­tana, a Bach-korszak után hazatérve az emi­grációból, több művésztársával erőteljesen lát hozzá a cseh zenei élet újjászervezéséhez. Hiába kísérelte meg a­­reakció, az ellensé­ges intrika szembeállítani Smetanát és D­jjorzsákot, a közös haza forró szeretete, a nép művészetének szolgálata, közös célki­tűzéseik meghiúsítottak minden intrikus törekvést. Dvorzsák a közvetlenül Szpeta­­nától átvett nagy cseh klasszikus zenei ha­gyomány tudatos örököseként, továbbfej­­lesztőjeként alkotott és nevelt egész életé­ben. Ahogyan ő Smetana művészetének örököse, úgy veszik át tőle a cseh zenei hagyomány folytonosságát tanítványai, köztük Suk, Novák, Nedbal, a következő nemzedék. Dvorzsák alkotói életműve igen gazdag és változatosan sokoldalú. Tizenkét operá­ja és színpadi műve, kilenc szimfóniája, szimfonikus költeményei, oratóriumai és kantátái, versenyművei, számos kamara­zene alkotása, dalai és szólóművei rendkí­­vül bő, szinte kimeríthetetlen alkotói fan­táziáról tesznek tanúságot. Operáinak tárgyválasztásában újra és újra visszatér a cseh nép mesevilágához: a néphit mesés alakjai, a vízitündér, a víziember, az ör­dög és az életvidám parasztok erőteljes alakjai népesítik be színpadi és tematikus szimfonikus alkotásait. Dalaiban hazájá­nak dalai csendülnek fel, világszerte köz­ismert .Szláv táncaid mellett különböző műfajhoz tartozó szerzeményeinek sorában számtalan formában kelnek életre népének táncritmusai. A cseh történelem dicső fejezetei is jelentős helyet foglalnak el művészetében. Mint valamennyi művészkortársát, őt is különös élénkséggel foglalkoztatják a hu­szita-kor hősi emlékei, s számos művet szentel hazája nagy múltjának. Élete leg­boldogabb korszakait vidéki házában, sze­retett népe között éli le, s a világhír di­csőségéből a hazai táj, a cseh falu népe vonzza őt élete vége felé egyre erősebben magához. Otthonában telik meg mindany­­nyiszor új tartalommal alkotóereje. Ebből 3 kiapadhatatlan forrásból táplálkozik a Pvorzsák-zene bőven áradó, tiszta, nemzeti dallamossága. Dvorzsák hazaszeretete a Habsburg-biro­­dalom elnyomó rendjében szenvedő cseh nép szeretete. Ezért tudja — talán a zene­irodalomban először — teljes átéléssel, a művészi alkotás legmagasabb fokán meg­szólaltatni Amerika elnyomott népeinek zenéjét, dallamait. Newyorki működésének idején különösen vonzódott néger tanít­ványaihoz, s azok is hozzá. Arról is van tudomásunk, hogy indián mondára írandó opera terve foglalkoztatta ebben az idő­ben. Ha a négerek és indiánok, a hazájuk­ból Amerikába üldözött telepesek dalai nem különlegességként, hanem az együtt­érzés őszinteségével szólalnak meg művei­ben, ez éppen azért van, mert Pogrzsák annyira szerette Cseh hazáját és népét. Zenéjének éppen ezt a vonását, nemzeteket összefogó erejét emeli ki a Béke­ Világta­­nács, amikor a haladó, békeszerető emberi­ség közös ünnepévé avatja Dvgrzsák halá­lának évfordulóját. Az Egyesült Államokban töltött első nyá­rán egy ottani cseh településre utazott csa­ládjával, hogy honfitársai között pihenje ki magát, s amint tehette, utazott haza, hogy vysokái falusi házának csendjében érlelje meg új alkotásait. Bármilyen fényes világhír vette is körül, bárhogyan ünne­peltek is távoli országokban, mindig meg tudott maradni annak, aminek ő maga vallotta magát: egyszerű cseh muzsikusnak — a szó legnemesebb értelmében. Nehéz volna megállanunk, hogy egy pillantással össze ne hasonlítsuk pályáját Bartók Béla életútjával, aki éppen úgy sze­rette hazájának népét és zenéjét, éppen olyan szeretettel dolgozta fel legnagyobb alkotásaiban az elnyomott népek zenéjét, és olvasztotta eggyé elnyomott hazájának hangjával. De Bartók életpályá­ja sokkal tragikusabban végződött, íjimi Qvorzsáké, ő ifiá­r nem érhette meg a boldog haza­térést.­­ Nincs mit csodálkoznunk azon, hogy Pv­rzsák és korának magyar zeneszerzői, zeneérett, nem találtak igazán egymásra életükben. (Bár egy nemrég előkerült adat szerint Dvorzsák utolsó budapesti hangv­er­­senyén, 1904 elején a fiatal Bartók Béla működött közre egyik ka­marazeneművének bemutatóján) Nem olyan világ volt a Habsburg-monarchiában, hogy az elnyo­mott népek egymásra találhattak volna. Pyorzsák műveinek egy része ismertté és népszerűvé vált nálunk is, de végül is fel­szabadulásunk tette lehetővé, hogy ötven évvel a nagy zeneszerző halála után, emlé­kének közös ünneplésében is találkozzunk a szabad Csehszlovákia népével-Iijfalussy József Dvorzsák-ünnepségek Csehszlovákiában Prága, május 2. (TASZSZ) Csehszlovákiában megemlékeztek Apter nin Dvorzsák halálának 50. évfordulójáról. A prágai Vysehrad-temetőben április 30-án megkoszorúzták a zeneszerző síremlékét. A prágai egyetem nagytermében ünnepi ülést tartottak Dvorzsák halálának 50. év­fordulója alkalmából. Az ülést Zdenek Fierlinger, a nemzetgyűlés elnöke nyitotta meg. Antonin Dvorzsák életéről és művé­szi pályafutásáról Antonin Syd­rg állami­díjas zenetörténész tartott előadást. Beszédet mond°tt az ünnepségen Alfredo Varela, a Béke-Világtanács titkárságának képviselője is. Csou En-laj elvtárs vendégül látta Nam­er elvtársat Genf, május 2. (Új-Kína) Csou En-laj külügyminiszter, a Kínai Népköztársaság genfi értekezletén részvevő küldöttségének vezetője volt a házigazda New York, május 2. (TASZSZ) Az ENSZ gazdasági és szociális tanácsa április 30-i ülésén az ENSZ latinamerikai gazdasági bizottságának jelentését vitatta meg. Az ülésen felszólaló latinamerikai kül­döttek kiemelték a nemzetközi kereskedel­mi kapcsolatok kiterjesztésének nagy jelen­tőségét a latinamerikai országok gazdasági fejlődése szempontjából. Ugyanakkor rá­mutattak, hogy az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelem feltételei egyre kedvezőtlenebbé válnak a latinamerikai or­szágok számára-Carapkin, a Szovjetunió képviselője fel­szólalásában kiemelte a latinamerikai kül­döttek azon kijelentéseinek megokoltságát, hogy a nemzetközi kereskedelem, különösen az európai országokkal folytatandó keres­kedelem, elősegíti a latinamerikai országok gazdasági fejlődését­ A Szovjetunió — mondotta Carapkin — kész megtárgyalni a hosszúlejáratú szerződések megkötésének kérdését a M Moszkva, május 2. (TASZSZ) Mint előző jelentések már közölték, az ausztráliai kormánynak a nemzetközi érint­kezés elemi követelményeivel összeegyez­tethetetlen és olyan helyzetet teremtő cse­lekedeteivel kapcsolatban, amelyek nem­csak hogy kizárják a szovjet nagykövetség normális diplomáciai tevékenységének le­hetőségét, hanem veszélyeztetik a nagykö­vetségi személyzet személyi biztonságát is — a szovjet kormány elhatározta, hogy visszahívja a Szovjetunió ausztráliai nagy­követét és a szovjet nagykövetség egész személyzetét. Ezzel egyidejűleg a szovjet azon a vacsora-összejövetelen, amelyet szombaton este rendeztek Nam­ír külügy­miniszternek, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság küldöttsége vezetőjének tiszte­letére, latinamerikai országokkal, annak a le­hetőségnek szem előtt tartásával, hogy megállapodjanak huzamosabb időre szóló, kölcsönösen előnyös árakról, és arról, hogy az elszámolások az illető országok nemzeti valutájában történje­nek. A Szovjetunió — folytatta Carapkin — abban az igyekezetében, hogy elősegítse a latinamerikai országok gazdasági fejlődését, hajlandó ipari berendezéseket és gépeket szállítani ezeknek az országoknak. Emel­lett a szovjet kereskedelmi szervezetek a szóbanforgó ipari berendezéseket és gépe­ket részletfizetésre is szállíthatnák. A Szovjetunió képviselője a továbbiak­ban kijelentette, hogy a szovjet küldöttség élni szeretne az alkalommal, és meg szeret­né hívni valamennyi latinamerikai ország két-három képviselőjét, valamint az ENSZ latinamerikai gazdasági bizottsága titkár-­­ságának vezető munkatársait: látogassanak el a Szovjetunióba a Szovjetunió ipari és­­ mezőgazdasági fejlődésének tanulmányo­zására. kormány bejelentette, hogy lehetetlen az ausztráliai nagykövetség személyzetének további moszkvai tartózkodása. Április 29-én N. I. Genyeralov, a Szov­jetunió nagykövete és a szovjet nagykövet­ség személyzete Ausztráliából visszautazott hazájába. A szovjet nagykövetség személy­zetének elutazása után a Szovjetunió ausztráliai érdekeinek védelmét a szovjet kormány felkérésére Svédország panberrai követsége látja el. Április 30-án a szovjet kormány követe­lésének megfelelően Ausztrália moszkvai nagykövetségének személyzete elhagyta a Szovjetunió területét A Szovjetunió kész hosszúlejáratú gazdasági szerződéseket kötni a latinamerikai országokkal A szovjet nagykövetség személyzete elutazott Ausztráliából SZABAD NÉP Jelentések a világ dolgozóinak május elseji seregszemléjéről Moszkvában, a Vörös Téren Tizenöt tagja van a delegációnak, ame­lyet a Magyar-Szovjet Társaság irányított Moszkvába. Mikor a tizenöt magyar repülőgépre szállott, egyik sem tudta odahaza hagyni mindennapos kicsi és nagy gondjait, örömeit, aggályait, re­ményeit. A repülőgépen rajtunk kívül csak egyetlen szovjet házaspár utazott, és így még akkor is Magyarországon voltunk, mikor a gép már Kiev táján úszott. Moszkváról beszélgettünk, arról, ami ott vár ránk és arról, amit mi ott várunk, de Budapestre gondoltunk, ant elhagytunk és amit rövidesen viszontlátunk. Moszk­­a nem olyan, mint ahogy azok elképzelik, akik sohasem látták. Nem is olyan, amilyennek például én képzeltem el, aki két évtizeden át voltam moszkvai, aki részt vettem a moszkvai földalatti építésé­ben és részt vettem Moszkva védelmében is Nagyobb? Nagyobb is. Szebb? Szebb is. De nem ez a lényeg. Ahogy moszkvai földre tettük a lábunkat, idehaza vagyunk — anélkül, hogy távolabb kerültünk volna Budapesttől. Sőt! Hazai gondjainkat sem felejtettük el, de ezek a gondok kisebbek lettek. Reményeink viszont megnöveked­tek, megizmosodtak és ugyanakkor reáli­sabbak lettek. De ez nem optikai csalódás és nem is önámítás. Moszkva akkor is ta­nít, amikor hallgat, akkor is világít, mikor kékes-fekete ég borul rá- És akkor is a jö­vőbe mutat, amikor a múzeumpart járjuk, a múltról szóló képeket és okiratokat néz­zük. Az első marxista tanulókörök tagjait két kezed ujjain elszámolhatod. Ezt tet­tük. És másnap milliókat láttunk vörös zászlók alatt vonulni, virágokkal, énekelve. Vörös zászlók alatt vonult fel május else­jén Moszkva népe. Aki vörös zászlók alatt menetel, az minden népre gondol, minden nemzettel együttérez. De nemcsak ez a vö­rös zászló jelképezte nemzetközi proletár­­szolidaritás üdvözölt minket, magyarokat, május elsején a moszkvai Vörös-téren. Láttunk a felvonuló moszkvai munkások kezében piros-fehér-zöld lobogót is, nép­­köztársaságunk címerével és láttuk, ami­kor az orosz elvtársak magasra emelték Rákosi Mátyás és Nagy Imre képeit. Mi a meghatottságtól némán állottunk, de mel­lettünk a kínai, a keresi, Az olasz, az osztrák, a csehszlovák, a bolgár és a finn elvtársak lelkes tapssal üdvözölték az új Magyarország lobogóját. Nekik is drága az, amit a mi zászlónk jelképez: a Magyar Népköztársaság, a szocializmust építő, a békét védelmező magyar nép. A május el­seje a népek barátsága, a békeakarat és az élet szeretete, a nagy életöröm jegyében zajlott le. Sok-sokezer vörös zászló, sok­­százezer virágcsokor, többmillió boldog, éneklő, hangosan nevető ember. Egyszóval: Moszkva. A moszkvaiak már olyan épületeket emeltek, amelyek az égig érnek. De a moszkvai felhőkarcolók tövében állanak a félévszázad előtt épített kopott faházikók és állanak a sötét, nyirkos sikátorok. Moszkva utcái nemcsak azt a harcot tár­ták fel előttünk, amelyet Moszkva eddig vívott és megnyert, hanem azokról a har­cokról is szóltak, amelyeket most vív és holnap fog megnyerni. Nem az a csoda, hogy a moszkvaiak ilyen hatalmas épüle­teket raknak, az a bámulatos, hogy közben maguk is egeket ostromló óriásokká nőt­tek. " ★ Gondjaik is vannak a moszkvaiaknak? Bizonyára. De nehéz olyan moszkvait ta­lálni, aki ne tudná, hogy a fogyatékossá­gok miatt nem siránkozni kell, a hibákat ki lehet javítani és ki is fogják javítani. Tudják a moszkvaiak, hogy le lehet küz­deni és le fogják küzdeni azokat az aka­dályokat, amelyek lassítják a fejlődést, amelyek zavarják az élet szépségét és gaz­dag örömét. Moszkva gyönyörűbbé Moszk­vában a legszebb a moszkvai ember neve­tése. Hogy tudnak a moszkvaiak nevetni! Hangosan, boldogan, boldogítóan. Pedig a moszkvaiak nagyon sok megpróbáltatást, nagyon sok megrázkódtatást éltek át. Sok­szor kellett vizsgázniok. De minden vizs­gán, az élet minden kérdéseire kitüntetés­sel válaszoltak. ★ Május elsejére 52 külföldi delegáció ér­kezett Moszkvába. A miénkkel együtt 11 delegáció a Moszkva Szállóban lakik a Vö­rös-tér bejáratánál. A bolgárok már régi barátaink. Az osztrákokkal és olaszokkal gyorsan összebarátkoztunk. A kínaiakkal és koreaiakkal együtt énekelünk és tánco­lunk. Minden külföldivel könnyen össze­barátkoztunk, csak az indiaiakkal voltak nehézségeink. Nem nagyon tudták, hol van Magyarország, talán nem is hitték, hogy van ilyen ország. Jó szerencsére eszembe jutott, hogy Petőfire hivatkozzam. Petőfi neve közvetített India és Magyarország között. Petőfi nevét nagyon jól ismeri és nagyon tiszteli India haladó értelmisége. Indiai barátaink sokat mesélnek nekünk hazájukról. Az indiai nép nagy nyomorá­ról, rettenetes szenvedéséről, forró szabad­­ságszomjáról, lángoló harci elszántságáról. . — Rövidesen India is úgy fog élni, mint Magyarország — mondja meggyőződéssel egy bombay-i tanár. — Indiának — magyarázza nekem egy idősebb, ugyancsak bombay-i orvosnő — Indiának ebben a században három óriása van. Három szellemi és erkölcsi óriása. Ghandi és Rabindranath Tagore. — Bocsánat, ez csak kettő. És ki a har­madik? — kérdezem. — A harmadik — feleli nagyon komolyan, ünnepélyesen bombay-i barátnőm — a har­madik, akit tulajdonképpen első helyen kell említeni, természetesen Lenin. Igen. Az in­diai nép tudja, és ez a garanciája jövőnk­­nek, hogy tudjuk: ebben a században, sőt ebben az évezredben India legnagyobb fia Vlagyimir Iljics Lenin. ★ Szobám ablakából látom a Vörös-teret, a Kremlt, a Szpasszkij-tornyon ragyogó vö­rös csillagot. Féléjszakán át ülök az ablak­nál. A Kreml csillaga nemcsak világít, ha­nem melegít, fűt is. A szívemet fűti. Azt a fényt, ezt a melegséget magammal vi­szem Budapestre. És így, amikor majd ha­zaérkezem,­úgy fogok nevetni, olyan han­­gosan és olyan boldogan, ahogy moszkvai testvéreim nevetnek. Illés Béla (A «Szabad Nép» franciaországi tudósító­jától.) Párizs, május ?• A francia dolgozók az április 28-i sztrájk nagyszerű sikere után nagy lelkesedéssel ünnepelték meg május elsejét. Azok a tör­­pepolitikusok, akik saját törvényeiket is felrúgva el akarták nyomni a néptömegek növekvő ellenállását, csattanós pofont kap­tak május elsején. A francia burzsoázia megbízottai féltek attól, hogy ismét látniok kell majd, hogyan vonulnak fel a tüntető munkások St. An­­toine, a dicsőséges negyed utcáin át, ho­gyan követelik az elviselhetetlenné vált helyzet megszüntetését- így tehát a «rend fenntartásának» ürügyével — mint isme­retes — betiltották a hagyományos felvo­nulást. A május elseji felvonulás hagyomá­nyos útvonalán Martinam­­poplat bel­ügyminiszter hatalmas rendőrségi erő­ket vonultatott fel. Mindenütt rendőr­­csapatok álltak, készenlétbe helyezett fegyverekkel, sőt még páncélosautó­­kat is felvonultatták... De május elsején párizsi férfiak és nők tíz­ezrei vonultak ki a franois fővárostól nem messze, a vincennes-i erdőben elterülő reuilly-i rétre. A május elseji menet a külvárosokból és a földalatti vasút végál­lomásától haladt a gyűlés színhelyéül kije­lölt rétre. Széles szalagokat lengetett a tavaszi szél, rajtuk a következő jelszavak­kal: «Egység a bérekért! Egység a megsér­tett szabadságjogok védelméért!», «Egység a nemzeti függetlenség és a béke vé­delméért!». Az egység jelszava hatalmas betűkkel ott tündöklött az elnöki emel­vény fölött is. Az egység jelen volt mindenütt. Az elnöki emelvényen Jacques Duclos elvtárs és a Francia Kommunista Párt más vezetői, valamint Benoit Frachon, a CGT (Általános Munkásszövetség) főtitkára k­se­rül a legkülönbözőbb nézeteket valló sze­mélyiségek gyűltek össze, hogy kifejezzék elszánt akaratukat: megvédik a szabadság­­jogokat és a békét. Ez az egység nyilvánult meg azokban az üzenetekben is, amelyek a francia szellemi élet olyan jeles kép­viselőitől érkeztek, mint Jéan-Paul Sartre és Claude Autan-Lara, továbbá a Saint L­azare-pályaudvar szocialista és kommu­nista vasutasainak közös jelszavaiban is, melyeket hatalmas táblákra és szalagokra írva vittek a dolgozók. (Tudósítónktól.) London, május 2. Angol munkások tízezrei vonultak fel az idei május elseji tüntetéseken, amelyek középpontjában az a követelés állott, hogy tiltsák be a hidrogénbombát, és ne avat­kozzanak be az indokínai háborúba. Ez volt a fő gondolata annak a beszéd­nek is, amelyet Harry Pollitt, Nagy-Britan­­nia Kommunista Pártjának főtitkára inté­zett a Hyde-parkban (London népe minden évben itt ünnepli meg május elsejét) össze­gyűlt 15.000 főnyi tömeghez. Annak idején Pollitt elvtárs is szer­vezte a londoni dokkmunkásokat, hogy tagadják meg a lőszer berakását a Jolly George nevű hajóra, amely az Oroszország­ban lévő intervencionista erők számára szállította volna a hadianyagot. Harry Pollitt szombaton kijelentette: «Amit 1918—1919-ben megtettünk, meg tud­juk tenni 1954-ben is, hogy megakadályoz­zuk Nagy-Britannia belesodrását az Indo­kína elleni háborúba. A hidrogénbomba korszakában erre a szellemre van szükség. Világosan meg kell mondanom: ha a munkások ma is úgy felhasznál­ják erejüket, mint annak idején tették, meg tudják akadályozni, hogy orszá­­gunk háborúba keveredjék . Pollitt elvtárs ezután arra szólította fel a dolgozókat, hogy újítsák meg erőfeszíté­seiket a hidrogénbomba betiltásáért folyó hadjáratban. Üdvözölte a nemzeti felsza­badulásukért küzdő gyarmati népek felfelé ívelő mozgalmát, és a brit nép testvéri üd­vözletét tolmácsolta valamennyi ország dol­gozó népének. «A népek megindultak — mondotta — a népek követelik, hogy békében élhesse­nek». A Hyde-parkban rendezett gyűlést fel­vonulás előzte meg, amelyen sokezer dol­gozó vett részt családjával együtt; gépipari munkások, egyenruhás vasutasok, közleke­dési dolgozók, postások villamosipari mun­kások, irodai dolgozók. Az értelmiségiek csoportjában részt vett a felvonuláson J. D. Bernal professzor, a kiváló tudós, a Béke- Világtanács tagja. A fiatalok csoportjának felvonulását sportruhás lányok nyitották meg, ifjúsági tánccsoportok angol népi táncokat, valamint a világifjúsági találko­zókon tanult magyar és román népi tánco­kat mutattak be. Igen sok gyarmati munkás és diák is részt vett a felvonuláson függetlenséget kö­vetelve hazájuknak. Alan Bush­, a híres brit zeneszerző tö­­megkórust vezényelt. Sok olyan munkás is volt a felvonulók között, aki ezelőtt még sohasem vett részt május elseji tüntetésben, mint például a Microcells-gyár sok mun­kása, ahol jelenleg éppen sztrájk van a tö­meges elbocsátások miatt. A felvonulók jelszavai azokat a fontosabb kérdéseket tükrözték, amelyek jelenleg a brit nép A francia kormány igyekezett éket verni a francia dolgozók és azon északafrikai testvéreik közé, akik kénytelenek voltak Franciaországba vándorolni, de a kor­mánynak ezt sem sikerült elérnie. A vin­­cennes-i ünnepségen éppúgy, mint a Fran­­ciaországszerte tartott más ünnepségeken tömegesen vettek részt a Franciaországba vándorolt algériai, tuniszi és marokkói dolgozók- akik felhasználták ezt az alkal­mat is arra, hogy kifejezzék népük akara­tát országuk függetlenségének elérésére. A francia korm­ányzókörök a hagyomá­nyos felvonulás betiltásával meg akarták akadályozni azt is, hogy Párizs népe május elsején tüntessen az indokínai háború ellen. A kormány tilalma azonban nem fojthatta el a dolgozó tömegek tiltakozását. «Bidauli és a francia nép nem egy és ugyanaz. Fran­ciaország hangját kell meghallgatni Génf­ben. Tárgyaljanak a «tüzet szüntesst-ről Indokínában a népek függetlenségének tisz­­teletben tartása mellett!» — mondotta a vincennes-i nagygyűlésen Raymond Guyot, a Francia Kommunista Párt politikai bi­zottságának tagja. Az a tapsvihar, amely e szavakat fogadta, kifejezte, hogy az egy­be­gyűlt tömeg iS Ugyanezt követeli. Amikor pedig a nagygyűlésen elnöklő Eugene Hé­­naff, a szajna megyei szakszervezeti szövet­ség főtitkára üdvözölte a «szabadságért és a békéért küzdő vietnami népet», az egybe­gyűlt tömeg lelkes helyesléssel fogadta sza­vait. Hatalmas visszhangra találtak Benoit Frachonnak a CGT főtitkárának szavai is, amikor a leghatározottabban olyan békepo­litikát követelt, amely lehetővé teszi isko­lák és kórházak építését, s a dolgozók sor­sának megjavítását, ahelyett, hogy a viet­namiak és a franciák vérét ontanák és tá­madó háború céljaira előkészítenék Nyu­­gat-Németország felfegyverzését. Franciaország népe vidéken is nagy lelkesedéssel ünnepelte meg május elsejét. Marseille-ben a nagygyűlést a pedagógusok önálló szakszervezete és a CGT közösen rendezte. Le Léap, a CGT főtitkára mon­dott beszédet. Nagygyűlések voltak még Lyonban, Nizzában, Nantes-ban, továbbá Boulogne-sur-Ivierben, ahol a CGT és a katolikus CFTC közösen rendezték az ün­nepséget, valamint Lille-ben, ahol 3000 em­ber vonult fel, Lorient-ben, Rouenban, Ver­­sailles-ben, Argenteuilben, Juvisyben, Pa­­laiseauban, Jean Tichit előtt állnak. E jelszavak — a hidrogén-­ bomba betiltásának és az indokínai há­borúba való be nem avatkozásnak követelé­sén kívül — magasabb béreket és nyugdí­jakat követeltek, tiltakoztak a fenyegető lakbéremelések ellen, követelték a fegy­verkezési kiadások csökkentését, a Kelet és a Nyugat közötti kereskedelem fokozását és a kenyai és malájföldi gyarmati hábo­­rúrc beszüntetését. Az egyik legnépszerűbb jelszó ez volt: «Jenáik, menjetek fiara» Mindez bizonyosan nemm tetszett azok­nak az amerikai katonáknak, akik figyelték a felvonulást. Időnként trágár sértéseket és fenyegetéseket kiáltoztak a felvonulók felé, a felvonulás más szemlé­lői azonban rokonszenvvel, érdeklődéssel és helyesléssel figyelték a menetet. Belfastban (Észak-Írország) a háború óta az idén volt a legnagyobb május elseji felvonulás. A felvonulás után 3000 ember vett részt a munkáspárt és a szakszerve­zetek által rendezett gyűlésen. A gyűlésen határozatot fogadtak el, amely elítéli a hidrogénbombát és sürgeti, hogy vessenek véget valamennyi háborúnak, s a nagyha­­talmak tárgyalások útján csökkentsék a nemzetközi feszültséget. Glasgow-ban, Skócia legnagyobb váro­sában a zuhogó eső sem tudta csökken­teni a május elseji felvonulók lelkese­dését. A város vezetősége, amelynek tagjai munkáspártiak, azt az utasítást adta ki, hogy a felvonuláson a kommunista párt csoportjának meg kell várnia, amíg a «hivatalos» felvonulók elhaladnak. De a felvonu­láson a legnagyobb csoport mégis a kommunistáké volt, s ennek soraiban haladt a legtöbb fiatal-Dundeeben, Edinburgh-ban, Greenack­­ban és Aberdeenben szintén felvonulások­kal ünnepelték m­eg május elsejei. Aber­deenben William Gallacher, Nagy-Britan­­nia Kommunista Pártjának elnöke mondott beszédet. A nép nyomása kén­yszerítette Churchillt és Edent arra — mondotta — hogy pillanatnyilag elhárítsák az indokínai intervenciót. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy a népnek a lehető legnagyobb éberséget kell tanúsítania, mivel Churchill, Eden, Attlee és Morrison szabadkezet biz­tosítottak maguknak arra, hogy a genfi konferencia után újra megfontolhassák Dulles követeléseit. Az ország különböző részeiből érkezett je­lentések mind arról számolnak be, hogy a május elseji tüntetések­ — akárcsak a Von­, dáni felvonulás — annyi dolgozót tömör­í­­tettek a harcos jelszavak mögé, amennyire már hosszú évek óta nem volt példa. Ang­liában ezekben a napokban meggyorsult a politikai élet érvelése és a munkáspárti tag­ság sorában erjedés indult meg — ez ju­tott kifejezésre a nagyszerű felvonuláso­kon is. Peter Fryer A párizsi május elseje az erősödő egység jeg­­ében Angol munkások tízezreinek harcos tüntetése a hidrogénbomba és az indokínai háború ellen Százezrek ünnepe Olaszországban (A «Szabad Nép» olaszországi tudósító­jától.) Róma, május 2. Az olasz dolgozók a nagy városokban éppúgy, mint a legkisebb falvakban fel­vonulásokkal, gyűlésekkel ünnepelték meg május elsejét. A gyűléseken felszólaltak a szakszervezetek és más demokratikus tö­­megszervezetek vezetői. A tüntető megmozdulásokon sok­százezer dolgozó vett részt. Különösen nagyszabású volt a Milánó­ban tartott nagygyűlés, amelyen Giuseppe Di Vittorio, a CGIL (Olasz Általános Mun­kásszövetség) főtitkára mondott beszédet. Bár az eső szakadatlanul zuhogott, több mint százezer milánói vonult fel a ugros központjában lévő Dóm­ térre, a nagygyű­lés színhelyére. Amikor Di Vittorio elvtárs a többi szakszervezeti vezetővel együtt meg­jelent az elnöki emelvényen, hosszantartó, meleg taps, zászlólengetés fogadta őket. Mariani szenátornak, a milánói szakszer­vezeti központ titkárának megnyitó szavai után Giuseppe Di Vittorio vázolta az olasz dolgozók jelenlegi helyzetét és kiemelte a CQ­L jelszavainak jelentőségét. Kitért az olasz dolgozók bérköveteléseivel kapcsolat­ban immár évek óta tartó harcokra. Rámu­tatott, hogy a «Confindustria» (az olasz gyá­rosok szövetsége) a legkülönbözőbb akadé­koskodásokkal igyekezett húzni-halasztani a vitát, míg végül határozottan megtagadta Több mint százezer müncheni munkás és alkalmazott vonult fel a Német Szakszer­vezeti Szövetség május elseji felhívására a Königs-platzra. A tüntetés jelszava ez volt: «Követeljük az általános leszerelést és minden tömegirtó fegyver eltiltását». Szociáldemokraták és kommunisták egy­más mellett vonultak végig a pártonkívüli dolgozókkal együtt Nürnberg fő útvonalain, 10 óra tájban mintegy 20.000 dolgozó gyűlt össze a régi nürnbergi városháza romjai előtt elterülő nagypiacon. A hamburgi dolgozók 150.000 főnyi töme­ge tüntetett az ősi Hansa-város parkjában, a dolgozók követeléseinek teljesítését. Az olasz dolgozók magasabb életszínvonalat, az üzemekben nagyobb cselekvési és szólás­­szabadságot követelnek, s megfelelő gon­doskodást a nyugdíjasokról, rokkantakról és öregekről.­­Az elkövetkezendő hetekben — mondotta Di Vittorio elvtárs — az olasz dolgozók különféle megmozdulásaikkal en­gedményekre fogják kényszeríteni az olasz milliárdosokat­. Az egybegyűlt dolgozók hosszantartó, lelkes tapssal és éljenzéssel fo­gadták Di Vittorio elvtárs beszédét. Rómában is nagyszabású megmozdulások­kal ülték meg a dolgozók május elsejét. A főváros népe a május elseji nagygyűlésre a Piazza dei Poppión gyűlt össze, ugyan­arra a térre, ahol 1890-ben első ízben tar­tották meg a munka ünnepét. Az egész városból, a legtávolabbi kül­városokból is, a dolgozók tízezrei vonul­tak g­yalogszerrel vagy különböző köz­lekedési eszközökön a város központjá­ban fekvő térre. A római szakszervezeti központ titkárá­nak üdvözlő szavai után, Fernando Santi, a CQIL titkára mondott beszédet. Emlé­keztetett a 64 év előtti első római május elsejére, amelyen megtartották a dolgozók seregszemléjét és kiemelte, hogy az­ azóta eltelt évtizedek során a dolgozók a kizsák­mányolás ellen és a magasabb életszínvo­nalért vívott szakadatlan küzdelmekben milyen jelentős eredményeket értek el. Giorgio Colorni vörös zászlók és harci jelszavakat hirdető táblák tengere alatt. Órákhosszat vonul­tak végig a menetoszlopok a különböző vá­rosnegyedeken. A zenekarok munkásmoz­galmi dalokat játszottak. Karl Stenger, a postásszakszervezet elnöke beszédében ki­jelentette: «Németország egységének hely­reállítása a mi népünk ügye, nem pedig a megszálló hatalmaké. Az újraegyesülés jo­gát senki sem vitathatja el tőlünk­. Dortmundból hatvanezer dolgozó küldött szívélyes üdvözletet május 1-i tüntetéséről a Német Demokratikus Köztársaság dol­gozóihoz. (MTI) Népes május elseji tüntetések Nyugat-Németországban Jelentős határozatok a colombói értekezleten Részvevői követelik az indokínai ,Misét szüntesse­­ s a Kínai Népköztársaság elismerését az ENSZ-ben Szombaton este véget ért a colombói ér­tekezlet, amelyen India, Pakisztán, Ceylon, Burma és Indonézia miniszterelnökei vet­tek részt. Az értekezletről vasárnap dél­előtt záróközleményt adtak ki. A záróközlemény az indokínai kérdéssel kapcsolatban hangsúlyozza: Az öt miniszterelnök Úgy véli, hogy ha­ladéktalanul tárgyalásokat kell kezdeni a közvetlenül érdekelt felek között az indokínai «tüzet szüntesse érdekében. A záróközleményben a miniszterelnökök e kérdéssel kapcsolatban egyébként javasol­ják a genfi értekezleten részvevő hatal­maknak, hogy «a legnagyobb mértékben igyekezzenek rendezést elérni, gyorsan vé­get vetni a konfliktusnak és helyreállítani a békét». A miniszterelnökök az atomfegyverek kérdésében az ENSZ-hez fordulnak és ke­lik: hasson oda, hogy a tömegpusztító fegyverek eltiltásáig is függesszék fel az atom- és hidrogénbombakísérleteket. Az öt ország javasolja továbbá, hogy vegyék fel e Kínai Népköztársaságot az ENSZ-be. Ezzel kapcsolatban a közlemény megál­lapítja: "A miniszterelnökök foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy a Kínai Népköztár­saság kormánya képviselje Kínát az ENSZ- ben. Úgy vélik, hogy Kína képviseletének ilyen megoldása hozzájárulna az ázsiai helyzet szilárdságának biztosításához, a vi­lágfeszültség enyhítéséhez és lehetővé ten­né a világproblémák, különösen a távolke­­leti problémák reális módon való mérlege­lését­. A miniszterelnökök megállapították, hogy a gyarmati rendszer sérti az emberi jogo­kat és veszélyezteti a világbékét. A záróközlemény megemlíti, hogy a «kommunizmus veszélyének» kérdésében nem hoztak határozatot. A miniszterelnökök külön foglalkoztak Tunisz és Marokkó kérdésével. Mint a köz­lemény hangsúlyozza, arra a véleményre jutottak, hogy el kell ismerni e két ország népének függetlenségi követelését, lehetővé kell tenni a népek számára, hogy élhesse­nek az önrendelkezés jogával. A miniszterelnökök a záróközleményben végül javasolták, hogy rendezzék a Palesz­tinai arab menekültek kérdését. (MTI) Washington, május 2. (TASZSZ) Bennett köztársaságpárti képviselő (Michigan állam) határozati javaslatot nyújtott be, amely javasolja, hogy az Egyesült Államok ne léphessen be az indo­kínai háborúba a kongresszus beleegyezése nélkül. Bennett határozati javaslata azt is megtiltja, hogy bármilyen pénzt költsenek erre a célra. Több kongresszusi tag felszólalása és a «Congressional Record» bulletinben közölt anyagok arról tanúskodnak, hogy a válasz­tók ellenzik, hogy az Egyesült Államok be­avatkozzék az indokínai háborúba. Sheehan köztársaságpárti képviselő (N­-­lionis állam) április 29-én kijelentette, hogy a választók beszélgetésekben és levelekben «egyetlen szót sem szólnak amellett, hogy katonáinkat bevessék az indokínai hábo­rúba». Friedel demokratapárti képviselő (Maryland állam) felszólalásában kiemel­te, határozottan ellenzi, hogy amerikai csa­patokat küldjenek Indokínában Rhodes demokratapárti képviselő (Penn­sylvania állam) a «Congressional Record» bulletinben közölte Elfriede Hasse nevű választójának április 28-án kelt levelét. Hasse kijelenti, nem akarja, hogy az Egyesült Államok «áldozatul dobja fiait az indokínai háborúban». Johnson demokratapárti szenátor (Colo­rado állam) idézett a «Congressional Re­­cord»-ban Henry Walesnek, a «Chicago Tribune» szemleírójának cikkéből és egy amerikai kvéker-szervezet brosúrájából, amelyek elítélik, hogy az Egyesült Államok támogatja az indokínai gyarmati igazga­tást. Madden demokratapárti képviselő (In­diana állam) közölte a «Congressional Re­cord »-ban a Fort­ Wayne-ban megjelenő «Journal Gazette» szerkesztőségi cikkét, amely rámutat: az amerikai nép nem akar­ja, hogy «újból háborúba sodorják Ázsiá­ban­. Az amerikai kong­resszus több tagja ellenzi az Egyesült Államok beavatkozását a a m­elokonai háborúba

Next