Szabad Nép, 1955. április (13. évfolyam, 90-119. szám)

1955-04-01 / 90. szám

2 Lelkes készülődés a nagy ünnepi felvonulásra Budapest minden üzemében, minden utcájában lelkesen készülnek nagy nemzeti ünnepünkre, felszabadulásunk tizedik évfordulójára. Sok öt­lettel és szeretettel készítik a dekorációkat, a tábláikat, a virágokat. Április 4-én Budapest dolgozói tíz év eredményeire emlékeznek, s a felvonulással is hitet tesznek a béke és a szocializmus ügye mellett. Szedd a selymet, elvtárs... .A Kelenföldi Textilgyár kommu­nistái, dolgozói annyi, jóval és szép­pel­­készülnek április 4-re, hogy szin­te lehetetlen képet adni munkájuk­' TDI. Ami itt következik, az csak sze- ' litö. A fonodában, a szövödében meg a többi részlegben mostanában nem lehet látni álló gépet. Mindenki, sürög-forog, szorgalmasan dolgozik. A pamutfonodában egy munkás a következőt írja egy hordozható táb­lára: „Válasz a Központi Vezetőség márciusi határozatára. Mi, a pamut­­fonoda dolgozói első negyedévi ter­vünket három nappal a határidő előtt teljesítettük. Terven felül 75 000 női ruhához szükséges anyagot gyár­tunk.“ A fonoda párttitkára arról tá­jékoztat, hogy a gyár többi részlege hasonló eredményt ért el, s hasonló táblát készít a felvonuláshoz. Érdemes jól dolgozni a felsza­badult hazában — erről beszélnek a népnevelők. A munka varázsolta, széppé, korszerűvé a gyárakat. A sok dolgos kéz, néhány év alatt csodákat művelt Sztálinvárosban, Komlón, Óz­­don, Debrecenben és mindenütt. S mennyivel más most a dolgozók éle­te, mint a felszabadulás előtt! — „Tudja elvtárs, mivel mutatjuk meg ezt április 4-én a felvonuláson?“ — mondja a pártbizottság agit.­prop. osztályának vezetője. A felszabadulás előtt, mint általában a munkásgyere­kek, a kelenföldi dolgozók gyermekei is sápadtak, vékonyak voltak. A szü­lőknek sokszor elszorult a szívük miattuk. A mai munkásgyermekek egészen mások. Egyet — aki éppen a felszabaduláskor született — ma­gunkkal viszünk a felvonulásra. A kis Kovács Évát.“ — „Csupa élet ez a kislány, ilyenek a mi gyerekeink“ — mondja Tóthné, az egyik munkásasz­­szony. — Visszük majd a fóliáinkon egy nagy, rózsákból font 4-es szám közepében. Fölötte felirat lesz: „Én már a szabadság gyermekének szü­lettem!“ Más most az élet, mint ré­gen. A tisztességgel elvégzett munka díja ma tisztességes kereset, biztos megélhetés — erről beszélget Pusztai elvtársnő fonodai munkás Szabados Arankával. A gyár munkásai nem feledkez­nek meg arról sem, hogy mennyi mindent köszönhetünk a testvéri szovjet népnek. Vannak a gyárban régi harcosaik, kommunisták, akik lelkes, hosszú történeteket mesélnek munkatársaiknak arról az őszinte barátságról, segítőkészségről, amelyet a Kelenföldre lépő szovjet katonák­­ tanúsítottak a gyár munkásai és a lakosság iránt. „Kenyeret és húst adtak nekünk“ — meséli az egyik elvtárs. S mennyi mindennel segítet­tek azóta is! A magyar dolgozók , köztük a Kelenföldi Textilgyár dolgozói is, az imperialisták háborús tervei ellen, a béke mellett tüntetnek április 4-én, s már most is a felszabadulási mű­szak nagyszerű eredményeivel. Az egyik helyiségben karikatúrákat ké­szítenek az atom- és hidrogénbomba őrültjeiről, akikre a dolgozó milliók kényszerzubbonyokat húznak. A Kelenföldi­ Textilgyár munká­sainak, munkás­őinek felvonulása gyönyörűnek ígérkezik. Megannyi zászló: ne­mzetiszínű, vörös és kék színekben leng majd fölöttük. Sok­­sok „virágosbot, virág, kendő“ tar­káink majd a sorokban. És szól a dal, a textilgyári munkások, mun­kásnak kedvenc dala: „Szedd a selymet, elvtárs .­ A gyárnak mintegy négyezer dolgozója van. Eddig mintegy 600 zászlóra, ennél több virágosbotra, s még több kendőre érkezett igénylés. A gyár dolgozóinak majdnem 40 szá­zaléka vidékről jár be. Ezek majdnem kivétel nélkül bejelentették, hogy részt kívánnak venni a felvonuláson. A fonoda, szövődé, meg a többi rész­legek párttitkárai azt jelentették a pártbizottságnak: senki sem akar el­maradni a felvonulásról. A fonodában dolgozik Szabó Jó­zsef, a­­könnyűipar kiváló dolgozója. Már nem fiatal, túl van a hetvenen. Megkérdeztük tőle, ott lesz-e ő is a menetben? Az idős munkás a fejét rázta: Nem. — Persze öreg már — gondoltuk, s nem zavartuk tovább. De utánunk szólt. Nem leszek a me­netben, mert a dísztribünre­­kaptam meghívást. Hlogy hányan lesznek? Azt hiszem, ennyien még sohasem voltak a KELTEX-ből — egyetlen felvonuláson sem. Pfissgal Zoltán gépipar kiváló dolgozója kitüntetést is megkapta m,­eggyógyítottak. Hosszú évek 1­1 után először élveztem azt, amit úgy hívnak — egészség. Minden év­ben fizetett szabadságra megyek. Már kétszer üdültem Galyatetőn, egyszer meg Kékesen. S nem félek az öreg­ségtől. Ha majd mégis abba kell hagynom a munkát, kapok nyugdí­jat, amelyből megélhetek. Szeretem ezt a gyárat. Szeretem úgy, ahogy csak egy fiú szeretheti az apját, és ahogy egy apa szeretheti a fiát. Van mit ünnepelnem. Ott leszek azok között, akik fegyelmezett fel­vonulásukkal tesznek hitet a tíz drá­ga szabad esztendő mellett. Az én hangom egy lesz a százezrekével, akik ezt kiáltják majd a Sztálin té­ren: Éljen a párt! Éljen a Szovjet­unió! Velük együtt követelem a há­borús gyújtogatók pusztulását és él­tetem a békét. „Izgalom, sürgés-forgás.. Szalay Józsefné elvtársnő, a IX. kerületi pártbizottság ágit. prop. osz­tályának vezetője az április 4-i ké­szülődésekről a következőket mondta munkatársunknak: Vannak elkoptatott szavak, melye­ket az ilyen ünnepi készülődések idején gyakran hallottunk régebben: „nagy lelkesedéssel“, „soha nem lá­tott aktivitással“ stb. De bátran mondhatom, ezek az elkoptatott sza­vak ma, pártszervezeteink munkája nyomán új fényt kapnak. Akármerre járunk üzemekben, pártszervezetekben, mindenütt rég nem látott lázas készülődés, izgalom, sürgés-forgás fogad. Most jöttem én is az egyik legjobb üzemünkből, a Marhavágóhídról. Nagy megtiszteltetés érte őket: a ke­rület munkásainak élén menetelnek majd hétfőn a Sztálin téren. Rá is akarnak szolgálni a bizalomra. Ná­luk ma az a jelszó: Mindnyájan ott leszünk! Nincs olyan munkás, akihez ne jutottak volna el népnevelőink. Különösen az idősebb elvtársak — mint a hatvanon felüli Sándor Mi­hály és Bitó Sándor elvtársak — tesz­nek ki magukért a meggyőző mun­kában. A régi, harcos tüntetésekre emlékeztetik társaikat és megmagya­rázzák, hogy most éppen olyan szükség van a lelkes, harcos tüntetésre, mint a régi, kapitalista világban vagy a koalíciós időkben. Mi ezzel a felvonulással egységünket, erőn­ket, pártba vetett hitünket mutat­juk meg.Minden pártmunkás csatasorba állt. Pártbizottságaink munkatársai is állandóan az üzemekben vannak. találki elvtársat például, a Gyapjú­­fonógyár titkárát alig lehet előkeres­ni, mert folyton a munkások között jár-kel, agitál. A gazdasági és mű­szaki vezetők is részt vesznek a ké­szülődésben. Nemcsak ötletekkel, a dekoráció tervezésében és elkészíté­sében segítenek, hanem meggyőző szavukkal is. A tömegszervezetek is kiveszik ré­szüket a munkából. Az MNDSZ és a DISZ vezetői és tagjai, a szakszerve­zeti funkcionáriusok is törik a fejü­ket, hogyan tehetik minél szebbé, dí­szesebbé, hangulatosabbá üzemük menetét. Díszítik gyárainkat, zászlók, virágok, jelszavak kerülnek minden falra. Egyszóval: gyönyörű felsza­badulási ünnepünk lesz. Még csak annyit: a felszabadulási ünnepre való készülődés a m­unkaverseny fel­lendülésével járt együtt. Nagyon jól megy most üzemeinkben a munka. A Gyapjúfonóban például olyan ered­mények születtek, mint még soha. Van ir­ég néhány napunk. Ezeket is jól kihasználjuk. Mindent megte­szünk, hogy jól sikerüljön a felvonu­lás és zengjen a Sztálin tér, amikor az ötödik oszlopban a két nagy mun­­káskerület — mi, a IX. kerület és Csepel — a tribün elé érkezik. ÉN IS OTT LESZEK Elmondta: Malutics Jenő, a MÁVAG sztahanovista esztergályosa Ahogy közeledik legnagyobb nemzeti ünnepünk, április 4-e, mind gyakrabban elhangzik műhe­lyünk dolgozói között a kérdés: „ott leszel-e a felvonuláson?“ Ezt tőlem is megkérdezték néhányan mostanában. Azt feleltem nekik: igen, ott leszek. 1945 óta mindig ott voltam az utcán, ha pártunk hívott bennünket, mun­kásokat. Nem vagyok már fiatal. Hat évtized áll mögöttem. Ebből öt min­den volt, csak nem élet. Megmon­dom úgy, ahogy van, nem szeretek emlékezni. Még gondolatokban sem szívesen élem át újból azokat az év­tizedeket. De hát most úgy érzem, kötelességem számvetést csinálni, rö­viden összehasonlítani, hogy mit ho­zott nekem a legutóbbi tíz év. Harminchárom éve dolgozom eb­ben a gyárban. Köteteket töltene meg ezeknek az éveknek a története. Ami­kor megnősültem, már önálló eszter­gályos voltam, a gyárban nem tartot­tak rossz munkásnak — mégis eskü­vőm napja úgy jött el, hogy nem v­olt egy tisztességes ingem. Több év óta kezemben volt a segédlevél, de ugyanazért, a munkáért sokszor fele bért sem kaptam, mint az idősebbek. Egyszer — még az első világháború idején — megelégeltem ezt az állapo­tot és teljes fizetést követeltem. A gyár katonai parancsnoka azonnal a frontra vezényeltetett. A­ háború után három évig he­­t­­­ték­ként csak 3 napot vagy an­nál is kevesebbet dolgoztam. Mások ennyit se dolgozhattak. Engem nem tettek az utcára, mert jó munkásnak tartottak, de nem emlékszem, hogy valaha is egy jó szót kaptam volna a munkámért. Pedig később annyit dol­goztam, hogy belebetegedtem. Hosz­­szabb ideig tartó gyógykezelésre lett volna szükségem, de erre nem volt pénzem, s a kieső fizetést sem nélkü­lözhette a család. Rettegtem, amikor arra gondoltam, hogy egyszer meg­öregszem, s nem tudok dolgozni. Mi lesz velem? Amikor 1945-ben beléptem a párt­ba, úgy éreztem, most kezdődik az életem. Valóban akkor kezdődött. A párt megtanított látni és gondolkod­ni. Megbecsült ember lettem. Hat ki­tüntetéssel is büszkélkedhetek. Olyannal is, mint a Népköztársasági Érdemérem aranyfokozata. Van két sztahanovista-jelvényem, a Kohó- és Értekezlet­­ a traktorosgépészek képzéséről Makón kétnapos értekezleten vet­tek részt az MTH traktoros-gépész­­képző intézeteinek igazgatói. Megvi­tatták a traktoros-gépészképzés eddi­gi eredményeit, és a most kezdődő mezőgazdasági termelési gyakorlatok­kal kapcsolatos kérdéseket, majd megtekintették a makói traktoros-gé­­pészképző intézet újonnan berende­zett, szovjet mintára készült tanmű­helyeit, a szerelőcsarnokot. A szántó­földeken is megfigyelték a tanulók munkáját. Plár­in­ok­ adh­a­tnak be terményt és bort idei beadási kötelezettségükre a termelők A begyűjtési miniszter úgy rendel­kezett, hogy a termelők ez évi ter­mény- és bérbeadási kötelezettségü­ket tavalyi termésből már most tel­jesíthetik. Az előírt minőségi feltételek mel­lett a termelők előteljesítésre ke­nyér- és takarmánygabonát június 20-ig, burgonyát május 15-ig, kukori­cát, napraforgót, bort egész éven át beadhatnak. Szeptember 30-ig beadott bort húsz­­százalékos többlettel számolják el a beadási kötelezettség teljesítésénél. Kenyérgabona előteljesítésekor a teljes korpajárandóságot a beadás­kor, illetve a beadást követő tíz na­pon belül adják ki a termelőknek. A Sztálin Vasmű szovjet Gyönyörű kilátás nyílik a Sztálin Vasmű nagyolvasztó­járól. Eloltunk a hatalmas kombinát, ahogyan azt szovjet mérnökök megtervezték és a magyar mérnökök, munkások vasból, kőből, betonból megépítettek. Kön­­­nyű, hegesztett lépcső vezet fel a kohóra. Aki itt, a­­lépcsőn maga elé, a 60 méteres szédítő mélységbe néz, bizony szorongást érez. De ha a nagyolvasztó tetejéről széttekint és a vasmű hatalmas gépezetet, a gyár­­város panorámáját nézi — a büszke­ség felemelő érzése hatja át: ez a szép üzem s a város a szocializmust építő Magyarország alkotása. Az I számú kohót több mint egy éve gyújtották be. Megindult a mar­tinacélmű, folyik a nyersvas- és az acélgyártás. A Német Demokratikus Köztársaságban gyártott mozdonyok, a Lengyelországban épített nehéz­­vagonok, a daruk és a segédüzemek mind a nagyolvasztót és a martint szolgálják. Négyszer annyi ércet, kokszot, mészkövet, ócskavasat és más anyagot szállítanak ide és dol­goznak fel, mint régebbi vasmű­­veinkben. Ennek a nagy együttesnek, a hatalmas üzemnek egész munkáját rendezi, összehangolja: a szovjet automatika. Automata-parancsnokok A kohó tetején állva érezni a kohó­óriás finom remegését, hallani dohogását. Mindazt, ami a hatalmas acéltest belsejében folyik, a vasol­vasztás nehéz munkáját „automata­parancsnokok“, önműködő központok figyelik és irányítják; éjjel-nappal, szünet nélkül adagolják a garatba a nyersanyagot, finom tapintású mű­szerekkel szigorúan ellenőrzik a kohó hőmérsékletét, szítják vagy fojtják a kohó tüzét, elemzik, tisztítják a to­rokgázt ... Parancsaikra gépek in­dulnak el, megindul az érc szállítá­sa, hatalmas szelepek nyitják vagy zárják a csővezetékeket. Az első kohókat még domb lábához épí­tették, a dombra öszvérek másztak fel, puttonyukból emberek borították a kohó nyitott, görbolygó gázzal kö­rülvett torkába az ércet. És ma, íme itt állunk a legmodernebb nagyol­vasztó tetején, a „gondolkodó“ ada­gológépek közelében. És ezt a kolosz­­szust mindössze két ember eteti, gyomrára egyetlen kohómester vi­gyáz. Mégis: négyszeresét termeli a réginek, pedig már az is sokszorosát adta annak amit a domb tövébe épí­tett őskohótól embertelenül nehéz munkával kikényszerítettek. Lent a kohó lábához simuló épüle­tekhez befut az érc- és kokszszállító szerelvény. Ez az a „pályaudvar“, ahonnan — az öszvérputtonyok he­lyett — a telt „vödrök“,, hét tonnát szállító csillekocsik indulnak fel a garathoz. Munkásokat nem látni a vonat mellett. Hogyan rakják át az ércet a vago­nokból a „vödrökbe", emberi kéz érintése nélkül? Ezt már fentről nem lehet látni. Leereszkedünk hát és be­lépünk a „pályaudvarra“. Előttünk jut el az elektromos meghajtású mér­legkocsi: mintha egy óriási patiká­ban „orvosságot“ állítanának össze, úgy gyűjti magába az anyagot, a kü­lönféle ércet a bunkerből, amelyek fölötte sorakoznak és amelyekbe a befutó vonatok szüntelenül kiürítik terhüket. Közben megszólalnak, dol­goznak a különböző automata­ gépek. Csattanással, gyors kapcsolással és a váratlanul meginduló gépezetek za­jával szinte megijesztik a gyanútlant. A mérlegkocsi vezetője egy könnyen­­járó légszelepet szabályoz, ezzel moz­gatja a vasérc tonnáit, majd időnként éleshangú kürtöt szólaltat meg: vi­gyázat, indulás! Néhány pillanat és a mérlegkocsiból a „vödörbe“ zúdul az adag. Az egész folyamatot, a kohó táplálását, a „vödrök“ indítását, gyor­sítását és lefékezését az automaták parancsának engedelmeskedő gépek végzik. Varázslat a martinban Hasonló vezérlőberendezésekkel ta­lálkozunk a martinacélműben is. Nagy, magas, de cseppet sem nehéz­kes épülethez fényes sínpár fut. A nagyolvasztóból hozzák már az izzó, folyékony­­,yersvasat. A vagonra sze­relt üstöt mozdony vontatja, a ko­hászatban hagyományos kolompolás­­sal jelzik jöttét. Az acélmű jellegzetes vaskéményeinek egyikén rőt füst je­lenik meg: éppen „váltják“ a ke­mencetüzelést. (A teknő alakú mar­tinkemencét hol jobbról, hol balról befúvó lánggal járatják.) Bent, a tá­gas és tiszta csarnokban ugyanakkor megszólal a csengő: „Martinászok, vigyázat! Váltunk, esetleg lángok csapnak ki a kemencéből!“ Ez a martinüzem — valóságos varázslat. Egy intés, egy gombnyomás és fel­szalad a martinkemence ajtaja, meg­szólal a csengő, automatikusan meg­indulnak a gépek, amelyek három ember rettentő kemény munkáját he­lyettesítik. Kíváncsi vagy a kemence hőfoká­ra? Ellenőrizni akarod, hogy nincs-e túlmelegedés a száznál több tonnát befogadó kemencékben, nem fenye­­get-e a kemencefal „kimaradása“? Felelnek rá a műszerek, és segítenek a gépek. Ha például megsérült a ke­mencefal, hozzák a „magnezitágyút“ és gépi erővel kijavítják a sérült fa­lat. Amikor acélt csapolnak, önmű­ködően megindulnak a kemence kö­rül elhelyezett Ventilátorok, hűvös légáramlattal óvják a martinászokat. Ilyen automatikával és gépesítéssel dolgoznak a segédüzemek is, az erő­mű, a dolomitégető, a­­tűzálló tégla­gyár, s rövidesen az épülő kokszoló­mű. Az erőmű közelében egy szer***s­zet lebillent egy szenes vagont, s a rakomány „eltűnik" a föld alatt: szál­lítószalag veszi a hátára és viszi az erőmű kazánjába. Külön kis auto­mata­ központokat építe­nek az emelő­­ős szállítódarukba is. Különösen im­pozáns * hatalmas „térdaru“, amely a 60 méteres nagykohó derekáig él­és áthidalja az érctároló bunkerjeit. Egy másik daru ócskavasat gyűjt az elegytéren, a harmadik nehéz salak­törő gömböt suhint le, és itt dol­­gozik az úgynevezett kokilla-kiszúró­­daru is. A nagyolvasztó magasságá­val vetekszenek a léghevítő­ tornyok, amelyekben sokezer köbméter gáz és levegő áramlását szabályozzák az automata-berendezések. A gépek urai De a tökéletes automatika fölött is az ember uralkodik. Alig egy esz­tendeje a legtöbb műszerész, tech­nikus még csak kezdő „automatás“ volt itt, alig ismerték ki magukat a csattogó mágneskapcsolók és „relék" erdejében. Egyik-másik műszertáblán még ma is látni a régi krétajeleket, amelyek az átadó szovjet mérnökök kapcsolási feljegyzéseit és utasításait őrzik. De ma már érdekes hazai újí­tásokat is láthatunk, például a mar­tinüzemben. Átalakítanak műszere­ket, amelyek így, új formájukban ,több más műszer beszerzését feles­legessé teszik. Tökéletesítik és óvják vezetősínek beépítésével, védőrácsok alkalmazásával a kényes elektromos berendezéseket. Joggal mondták régen, hogy a ko­hászok munkája „durva munka“. Nos, a 13 hónapja éjjel-nappal szakadat­lanul dolgozó vasmű szovjet auto­­matikája, az itteni legnehezebb munkát végző gépek működése mást mutat. A parányi elektromos kapcso­lók és szabályozók, a műszerek finom mutatói, az új technika „finom mun­kára“ tanítja kohászainkat. Még a „tűz közelében“ dolgozó kohászok munkája is kényelmes a régihez ké­pest: látni, hogy a gép kíméli őket. A kohászok régi életével ismerős látogató meghatottan áll meg a nagy­­olvasztó automata­ központjában, ve­zénylőtermeiben. Két „kékbe öltözött“ ember ül a széken és figyeli a mű­szereket. Kohászok. A kohó izzik, do­­hog, dolgozik — s mi nyugodtan be­szélgetünk velük. „Könnyebb most, ugy­e?“ — olyan felesleges kérdés ez, mégis ki kell mondani. Történeteket mesélnek a régi kohászéletről, ame­lyet vastörvényekkel szabályozott a régi technika. „Azelőtt egyik nehéz feladat volt az olvasztó anyag­oszlopának szintjét kitapogatni, azt tudniillik, hogy milyen magasan áll benne az érckeverék, nem akadt-e fel, nem kell-e hideg levegő befúvá­­sával összezsugorítani, hogy lezuhan­jon a sok tonnányi fennakadt érc, koksz elegye. Drótkötélre kötött súly­­lval, keserves »kurbt­zó« munkával­ állapítottuk meg az anyagoszlop ma-­ gasságát. Most, ha tudni akarjuk, hogyan állunk, megnézzük a jelző­lámpát.“ Nem csoda, hogy a régi ko­hászok, akik annak idején meglehe­tősen becsmérlőleg beszéltek a „dró­tosokról“ — a villanyszerelőkről —, most szakkönyvek után érdeklődnek, tanulni akarnak, mert látják, mire képes az elektromosság, a szovjet automatika. Az érc- és kokszadagolóban segéd­munkással találkozunk... a vedrek­ből kihullott kokszot sepregeti össze és kis fáradsággal ugyancsak önmű­ködő teherliftre pakolja. Nyugodtan és tempósan dolgozik. Nincs itt verí­ték, nincs por és füst, amely ártal­mas lenne az egészségre. A vasmű impozáns bejáratánál a versenytábla azt mutatja, hogy a sztálinvárosi ko­hászok jól kihasználják ezt a kitűnő technikát. Céljuk az, hogy a nagy­olvasztómű 250 000 forinttal túltelje­sítse tervét, az acélgyár 25 százalék­kal csökkentse selejtjét, a szállító gyárrészleg csökkentse a szállítás ön­költségét és a kocsiállás-pénzt... Könnyebb, és egyre tökéletesebb lesz a sztálinvárosiak munkája. Meg­látszik ez egész életükön. Sztálinváros­ban sok a jókedélyű, mosolygós em­ber, a vidám gyerek, szabad életünk ereje és tiszta levegője árad itt. Szinka Emil Budapest Főváros Tanácsa végrehajtó bizottsága a társadalmi tulajdon fokozottabb védelméért Budapest Főváros Tanácsának vég­­rehajtó bizottsága csütörtöki ülésén a társadalmi tulajdon védelmével fog­lalkozott. A társadalmi tulajdon fokozott vé­delméért történt intézkedéseknek ed­dig nem voltak meg a kellő eredmé­nyei. A felvilágosító, nevelőmunka is elégtelen, de a hibák fő oka az, hogy a szakigazgatási szervek és vállalatok, intézmények vezetői nem tekintik el­sőrendű feladatuknak a társadalmi tulajdon védelmét. Nem tesznek meg mindent annak érdekében, hogy megelőzzék a fosztogatásokat és eré­lyesen leleplezzék a bűnösöket. Hogy ezen a téren döntő változás legyen, ki kell szélesíteni a társadalmi ellen­őrzést. A végrehajtó bizottság felkéri az állandó bizottságokat, hogy foglal­kozzanak alaposan, rendszeresen a társadalmi tulajdon védelmével. Te­gyék meg észrevételeiket, javaslatai­kat, segítsék a tanács apparátusának a munkáját, de ugyanakkor ellen­őrizzék is ezt a munkát. A tanács­tagok pedig beszámolóikon foglalkoz­zanak ezzel a kérdéssel. Ugyanakkor a végrehajtó bizottság utasítja a szakigazgatási szerveket, hogy szigo­rítsák meg a nyilvántartást, az ellen­őrzést és ne tűrjenek megalkuvást a társadalmi tulajdon fosztogatóival szemben. A végrehajtó bizottság en­nek érdekében több fontos határoza­tot hozott. A továbbiakban a végrehajtó bi­zottság foglalkozott a tanácsi vállala­tok 1954. évi negyedévi és évi mér­legbeszámolójának értékelésével, a Budapesti Közegészségügyi és Jár­ványügyi Állomás működésével és az 1955. évi építészeti tervpályázattal. Utóbbit, a Magyar Építőművészek Szövetségével egyetértésben hazánk felszabadulásának tizedik évforduló­ján hirdetik meg. Magyari András földművelésügyi miniszterhelyettes előadása az állattenyésztés időszerű feladatairól A megyei és járási főállattenyész­tők, a megyei rézgazdálkodási fel­ügyelők és a megyei törzskönyvi fel­ügyelők csütörtökön, a Földművelés­ügyi Minisztériumban országos érte­kezletre ültek össze. Erdei Ferenc földművelésügyi miniszter megnyitója után Magyari András, a földművelés­­ügyi miniszter első helyettese ismer­tette az állattenyésztés fejlesztésének időszerű feladatait. A felszabadulási versenyről szólva Magyari András ismertette, hogy az állattenyésztési versenyben 1448 ál­lattenyésztő, állatorvos, 1600 termelő­­szövetkezet, 850 község és 760 legel­tetési bizottság vesz részt. Az érté­kelés április 10-én lesz. A beszámolót vita követte. (MTI) Búza is terem ezután a szabolcsi futóhomokon A nyírbátori Vörös Csillag Ter­melőszövetkezetben Egerszegi Sándor tudományos kutató altalajtrágyázási bemutatót tartott. A bemutatón részt vettek Szabolcs megye tudományos kutatói, agronómusai, termelőszövet­kezeti elnökei és több egyénileg dol­gozó paraszt. Egerszegi Sándor előadásában el­mondotta, hogy Szabolcs megye több mint százezer holdas futóhomok te­rületén igen nagy jelentősége van az altalajtrágyázásnak, mert ily mó­­don búzát is termelhetnek a szabol­csi futóhomokon. Ha megfelelő meny­­nyiségű istállótrágya kerül az alta­lajba, a búza könnyen megérik, mert a földbe jutott humuszréteg magába tárolja a vizet és a lemosódó tápanya­gokat. Elmondta, hogy hazánk több futóhomokos vidékén kísérletezett al­­talajtrágyázással, s évről évre elérte a 15 mázsás dohány, 16 mázsás rozs és a 12 mázsás búzatermést olyan ho­mokon is, ahol azelőtt csak kóró és pásztortáska termett. Elmondották tapasztalataikat Sza­bolcs megye­­tudományos kutatói, élenjáró termelői is, és sok értékes gyakorlati útmutatást adtak az új módszerhez. A bemutatón SZ—80-as traktorral, hatalmas ekével forgat­ták meg a Vörös Csillag Termelő­­szövetkezet legsilányabb futóhomok­­ját. A hatvan centi mély barázdákba holdanként mintegy kétszáz, mázsa istállótrágyát szórtak. Az így meg­trágyázott föld megművelése pilla­natnyilag sokba kerül, de már az első termés busásan visszafizeti a ráfor­dított költséget. A részvevők ezután ígéretet tettek, hogy 300—400 négyszögöles kísérleti területeken megkezdik az­ altalajtrá­­gyáz­ást. (MTI) PÉNTEK, 1955. ÁPRILIS 1 An­ Ma már sok olyan termelőszövet­kezetünk van, amely kimagaslik az átlagosak közül, példamutatóan gaz­dálkodik, s nagy jövedelmet, nyugodt, örömteli életet nyújt tagjainak. Ter­melőszövetkezeti mozgalmunknak ha­talmas értéke az a sok-sok tapaszta­lat, ameh­et ezek a kiváló tsz-ek évek hosszú során át megannyi ke­mény küzdelemben szereztek, felhal­moztuk. Ez ideig sajnos csak kevés könyv, brosúra és újságcikk mutatta be az országnak példamutató terme­lőszövetkezeteink munkáját, fejlődé­sét, a tagok dolgos hétköznapjait, a termelőszövetkezeti családok életét stb. És sokfelé a pártszervezetek, a pártbizottságok és a tanácsok sem ta­nulmányozták tüzetesen, részletesen egy-egy jó tsz munkáját, s így a gondjaikra bízott többi tsz-ben nem is használhatták fel eléggé a tapasz­talatokat. Hogyan váltak ezek a tsz-ek pél­damutatókká? Minek köszönhetik si­kerüket? Mit tanulhatnak tőlük a többiek? Nagyon egyszerű igazságnak lát­szik, s mégis ezzel kell kezdenünk: mindenütt azok a tsz-ek és azok a termelőszövetkezeti tagok boldogul­nak, akik becsülettel, derekasan helytállnak a munkában. Csak ter­mészetes, hogy a föld és az állatál­lomány a termelőszövetkezetben is úgy fizet, ahogyan a tagok és a veze­tők gazdálkodnak. Tanulságos pél­dául, ha megnézzük, hogy kiváló ter­melőszövetkezeteinkben mennyi volt a múlt gazdasági évben az egy tagra­­ jutó átlagos munkaegységek száma: végegyházi Szabadság 337 koppánmonostori Dózsa 280 tarádi Felszabadulás 289 klsbér-battyánpusztai Virágzó 459 klsbér-pulapusztai Dózsa 373 kápolnásnyéki Vörösmarty 289 örvendetes dolog, hogy termelőszö­vetkezeteinkben tavaly általában emelkedett az átlagos munkaegységek száma, mégpedig anélkül, hogy a munkaegységet hígították volna — tehát javult a munkafegyelem, a tag­ság jobban ragaszkodik a közös gaz­dasághoz, mint ezelőtt. A legjobb tsz-eink példája világosan mutatja: minél szorgalmasabbak, minél köte­lességtudóbbak lesznek más termelő­szövetkezeteinkben is a tagok, minél jobban kiveszik részüket a közös munkából, annál inkább virágozni fog szövetkezetük. • A jó gazdálkodáshoz persze nem elég a szorgalom, ehhez szaktudás, hozzáértés is kell. Kiváló termelőszö­vetkezeteinkre éppen az a jellemző, hogy a szakkönyvek és a jó előadá­sok tanulságait, a munka közben szer­zett gazdag termelési tapasztalatokat iparkodnak a lehető legjobban hasz­nosítani. Bátran él­tek a nagyüzem adta lehetőségekkel, felhasználják a Összes termelési költség: Termett csöveskukorica . . . A kukorica a betakarításkor má­zsánként 126 forint volt, tehát az egy holdon termett kukorica ér­téke .................................................... Ebből levonva a termelési költség . Tiszta jövedelem holdanként . Egy mázsa kukoricára eső fordítás.................................. rá­ A Vörös Csillag tagjai meggyőződ­tek a négyzetes művelés előnyeiről. Ahol négyzetesen vetették a kukori­cát, ott egy-egy hold csaknem 50 szá­zalékkal nagyobb hasznot hajtott, mint másutt. Jóval több kukoricájuk termett ugyanannyi földön, s ráadá­sul 6 forinttal kevesebbe került a tsz-nek minden mázsa kukorica. A tagok éppen ezért elhatározták, hogy az idén már 100 holddal nagyobb te­rületen alkalmazzák ezt a szovjet módszert, mint tavaly. Kiváló termelőszövetkezeteink arra is jó példát mutatnak, hogyan hasz­­nálhat­ja fel a tagság a masa javára a gépállomás adta hatalmas segítsé­get. Ezek a tsz-ek évről évre több technika és a tudomány vívmányait, meghonosítják a szovjet mezőgazda­ság korszerű termelési eljárásait. A nádudvari Vörös Csillag TSZ például tavaly 350 holdon termelt kukoricát, s a tagok elhatározták, hogy száz hol­don megpróbálják a négyzetes vetést. Az agronómus részletesen ismertet­te a tagsággal ezt a szovjet módszert, amelynek az a legnagyobb előnye, hogy így jóval könnyebb a kapálás, s keresztben és hosszában egyaránt géppel is kapálhatják a kukoricát. A szövetkezet pontos számítást készített róla, mennyi volt a ráfordítás a négyzetes, s mennyi a soros művelésű kukorica egy-egy holdjára, gépi munkára kötnek szerződést a gépállomásokkal, mert saját tapaszta­latukból is jól tudják, hogy a gép könnyebbé teszi az ember munkáját, növeli a terméshozamot és a jövedel­met, s ezenkívül sok munkáskezet felszabadít egyéb fontos dologra. Ha tehát a tsz-ben sok gépi munkát fel­használnak a növényápolásnál , több ember foglalkozhat az állattenyész­téssel, az építkezéssel, belterjesebbé válhat a termelőszövetkezet egész gazdálkodása. A bisharnagybajomi De- I­cember 21 TSZ például 310 taggal , 3030 hold szántóföldön gazdálkodik,­­ de a tagoknak csupán mintegy két­harmada, 200 ember dolgozik a nö­vénytermesztésben. Egy-egy emberre tehát több mint 15 hold megművelése jut. Ennyi földdel természetesen csakis úgy birkózhatnak meg a ta­gok, hogy a növénytermesztés túl­nyomó részét gépesítették. Az őszi szántás­ vetést teljesen a gépállomás végezte. Tavaszra most 60 hold szán­­tanivaló maradt, a gépállomás már ezt a hatvan holdat is felszántotta, s 1120 hold őszi szántást simítozott. A kora tavasziakat (550 holdnyi kalá­szost és zabosbükkönyt) ugyancsak a gépek segítségével vetették el. A lu­cerna és a cukorrépa kivételével, minden növényt a gépállomás vet el. Marad tehát elegendő munkáskéz a többi között arra, hogy jól megmű­veljék a tíz holdnyi konyhakertet is. Tavaly csupán ez a tíz hold 80 000 forint tiszta jövedelmet (holdanként tehát 8000 forintot) hozott a kony­hára, s az idén még többet várnak a kertészettől. Ha kevésbé vennék igénybe a gépek erejét, a konyhakert­ben dolgozó tagokra a növényápolás­ban volna szükség, tehát a tsz meg­fosztaná önmagát a kertészetből szár­mazó jövedelemtől. A szorgalommal párosuló szaktu­dás, a nagyüzem adta lehetőségek bátor kihasználása, a magas színvo­nalú gépesítés, a tudomány vívmá­nyainak alkalmazása mindenhol meg­hozza gyümölcsét. Lássuk például, milyen termést takarított be tavaly nyáron és ősszel egy-két kiváló tsz-ünk, s hogyan fizettek a növények a környékükben­ egyéni gazdák föld­jén. Egy másik fontos tanulság: példa­mutató tsz-eink igen nagy gondot fordítanak az állattenyésztésre. Ná­luk az állatsűrűség jóval nagyobb, mint a többi termelőszövetkezetünk­ben, s ter­mészetesen — egy holdra számítva — több állatot tartanak, mint a környező egyénileg dolgozó parasztok. A Vas megyei nemeskoltai Új Barázda TSZ-ben például 3,1 hold­ra jut egy számosállat, míg a Vas megyei tsz-ekben általában 5,2 hold­ra. S a nemeskoltai Új Barázdában nemcsak tartják, hanem tenyésztik is az állatokat: az elhullás minimális, a hozam jó és állandóan emelkedik. A tejhozam például 1954-ben tehe­nenként 2520 liter volt. S mivel gon­dot viselnek az állattenyésztésre, a mezőgazdaságnak ez az ága jobban jövedelmez a növénytermesztésnél is: tavaly az állattenyésztés 252 000, a növénytermesztés pedig 189 000 fo­rint hasznot hajtott. Miért­’ Azért, mert az állattenyésztés révén nagyon bizonyít a tsz árutermelése, s az Új varazda jól hasznosította a szabad­­^11+r„iadtuu'ehetöséseiket- Ezért oszt­­a tsz-ben munkaegysé­genként 31 forint készpénzt, s ezért volt egy munkaegység teljes értéke mintegy 65 forint, akihez- hogy ezek a jó tapasz­­unk­ k­e iS fedjenek, olyan veze- t , w Vax, szük,é£- akik értik a dol­­ló.’ lr®nyítják a munkát, s vá ét SZ,VTn hall«at a tat»*«. Ki­­,tsz.eink tapasztalatából azt is ‘ 1.,8. "Vt tanulnunk, milyen rendkí­­fontos termelőszövetkezeteink ve­­lltL ,dalanok kialakítása. A szö­­jU®7an.is nagyon sokoldalú met g­azdasági üzem, s egy ilyen üze- Ri?s 'r*nyít,ani: bonyolult feladat, ke­zdesivel tölthet el bennünket. egy termelőszövetkezet, parasztsá­­m­­­ soraiból, a volt szegény- és ,­ubpar­asztok közül egyaránt kiváló e­nokok nőttek ki. Kossuth-díjasok — mim például Kerekes András (vés­­. #­­­1 Szabadság TSZ), Hodek Jó­zsef (kisbér-battyánpusztai Virágzó TSZ); a szocialista munka hősei — mint Musitz József (Koppánmonos­tori Dózsa TSZ), Losonczi Pál (barcsi Vörös Csillag TSZ). De ahhoz, hogy gyenge tsz-eink gyorsan lábrakapja­­nak, s hogy a közepesek a legjobbak után iramodjanak, — az eddiginél többet kell törődnünk a termelőszö­vetkezeti elnökök képzésével, kivá­lasztásával, tovább kell növelnünk az elnökök szakképzettségét, vezetőkész­ségét. Ez ma a termelőszövetkezetek erősítésének egyik legfontosabb fel­tétele. Ezt igazolják azok a tsz-eink is, amelyekbe nemrég „új“ elnök, agro­nómus vagy brigádvezető került; olyan elvtársak tértek vissza a tsz-be, aki­ket néhány esztendeje onnan hívtak el más, vezető beosztásba a járáshoz, a megyéhez vagy a fővárosba. Most, hogy a tagság visszahívta őket, nagy­szerűen dolgoznak, s számos tsz-ünk — például a borbási Vörös Csillag, a mezőtúri Haladás — valósággal új életre kelt, amióta az új elnök irá­nyítja a munkát. Hogyan is dolgoznak kiváló ter­melőszövetkezeti elnökeink? Jól ér­tenek a gazdálkodáshoz. Napról nap­ra pontosan meghatározzák a tenni­valókat, gondosan megszervezik a tsz munkáját. Határozott, erélyes kézzel irányítják a tagokat. Nevelik, tanít­ják a tagságot. S ami rendkívül fon­tos: tanulnak is a tagoktól. Nemcsak meghallgatják őket, s nemcsak „meg­köszönik“ a bírálatot, hanem minden fontos dologban kikérik a közgyűlés véleményét, s meg is valósítják a tagság jó javaslatait. Az erőskezű, biztos vezetés és a szövetkezeti de­mokrácia tehát­ az érem két oldala! Akkor egészséges igazán a tsz, akkor ragaszkodnak mindjobban a tagok a közös gazdálkodáshoz, ha szüntelenül azt érzik, hogy a tsz az övék. S ha ez így van, az egyénileg dol­gozó parasztok is könnyebben meg­találják a tsz-be vezető utat. Látják, hogy ott majd az ő szavukra is sokat adnak, s ha valami okos dolgot aján­lanak, az egész tagság vállvetve küzd majd annak megvalósításáért. Nem véletlen, hogy mostanában is elsősor­ban a jó tsz-ekbe jelentkeznek felvé­telre új tagok, illetve az ilyen tsz-ek­­ szomszédságában alakulnak előké­szítő bizottságok, vagy kelnek élet új csoportok. Hiszen jól gazdálkodó tsz-eink megdönthetetlenü­l bebizonyí­tották a nagyüzemi termelés fölényét­­, máris jólétet teremtettek tagjaik* nak. íme, egy két példa a Tiszán­túlon. Hajdú megyében a görbeház! Kossuth TSZ-ben az ősszel 70 forint* ra rúgott egy-egy munkaegység ér­ téke. A Dunántúlon, Veszprém me*­gyében, a romándi Szabadság TSZ- ben a Sáringer-család 1174 munka* egységet teljesített, s erre mintegy 35 mázsa kenyérgabonát, 58 mázsa kukoricát, fél vagon burgonyát, 4 kiló híján 4 mázsa cukrot és 29 .350 forint készpénzt kapott. A nagy jövedelem és az a tudat, hogy a tsz-ben értéke­lik őket, s megbecsülik szavukat, lu­dásukat — ez indít arra mind több és több egyénileg dolgozó parasztot, hogy belépjen a termelőszövetke­zetbe. Még nagyon sokféle tanulságot­ le­szűrhetnénk példamutató tsz-eink ta­pasztalataiból. Beszélhetnénk párt­szervezeteik jó munkájáról, a kom­munisták helytállásáról, az alapsza­bály pontos megtartásáról, az állam iránti kötelezettség példás teljesíté­séről stb. Mindez csak még jobban igazolja, mily rendkívül fontos, hogy hozzálássunk e nagyszerű tapasztala­tok teljes kiaknázásához. A kincs a kezünkben van, jól kell­­hát sáfárkod­nunk vele. Nagyon fontos például, hogy párt- és állami szerveink jó ter­­m­előszövetkeze­tein­kbe­n tapasztalat­­cserét szervezzenek, mert így más tsz-eink vezetői és tagjai saját sze­mükkel láthatják, hogyan kerültek az él­e a le°-abb termelőszövetkezetek. Meggyőződhetnek róla, hogy minddez nem ördöngösség: előttük is nyitva van a felemelkedés útja, csak bátran kell járniok rajta, s tanulniok kell a legjobbaktól. Terjesszük tehát mind szélesebb körben kiváló tsz-eink ér­tékes tapasztalatait, mert így gazda­gabbá tesszük termelőszövetkezetein­ket, és az egész országot, s szélesebb utat vágunk a szocializmus alapja­i nak lerakásához a mezőgazdaságban. Pintési Pál Százezrek iskolája A talajelőkészítési munkák költség®'­­vetési költség .................................. A növényápolás költsége . Betakarítási költség....................... Általános Igazgatási költség, be­adás, adó........................................ Négyzetes Soros művelés művelés 208.— Ft 158.— Ft 77.27 „ 65,60 „­­388,87 „ 241.24 „ 200,50 270,50 „ 401.04 „ 401,04 „ 1­365,68 Ft 1136,38 Ft 38 mszsa 27 mázt* 4788.— Ft 3402,­ Ft 1365,68 „ 1136,38 „ 3422,32 Ft 2265,62 Ft 35,93 Ft 42,08 Ft 1. peresztegi Szabadság TSZ búza őszi árpa rézs zab tsz mázsa 14,15 12,40 10.97 12,86 egyéni mázsa 11,30 12,40 8,70 12,­2. végegyházi Szabadság TSZ búza kukorica napraforgó cukorrépa tsz mázsa 9.43 34,60 15.86 246,­egyéni mázsa 6.40 21.70 9.90 186,­

Next