Szabad Nép, 1956. szeptember (14. évfolyam, 243-272. szám)

1956-09-01 / 243. szám

Az „érdekeltek" véleménye (Fiatalok hozzászólásai az ifjúsági vitához) ra Gyakori, hogy a felnőttek megbot- Pánkoznak egy-egy fiatal nyegle vi­selkedésén, bárdolatlan modorán, pallérozatlan magatartásán. Könnyen rámondják ilyenkor: „Igen, ilyen a mai fiatalság!­* Nemcsak a felnőttek — mi, fiata­lok is észrevesszük az ilyesmit tár­sainknál, szégyenkezünk is miatta. De hát nem egyedül a fiatalságon mú­lik, hogyan viselkedik és gondolko­zik. Nem én vagyok az első, aki szót emel amiatt, hogy nálunk jóformán senki sem foglalkozik a fiatalok mo­dorbeli nevelésével. Ritka eset, hogy erről beszélnének velünk. Ezidáig még a DISZ-ben sem igen volt erről sZó. Különösen a fiatalok erkölcsi ma­gatartásával kapcsolatban hallani sok kifogást. Szerintem erre különö­sen érvényes az, hogy nem mutat­nak utat a fiataloknak, azok pedig ott keresnek­­magyarázatot erkölcsi természetű problémáikra, ahol ép­pen tudnak. Nagyon tetszett nekem a Holnap már késő című olasz film, amely ezt a kérdést felvetette. S az erkölcsi kér­dések megmagyarázásában hangsú­lyozza a pedagógusok szerepét. Azt hiszem, ez helyes, de úgy gondolom, figyelembe kell vennünk, hogy ná­lunk kevés iskolába járnak együtt fiúk és lányok. Keveset tudok hozzátenni ehhez. Nem tudom, tisztázott kérdés-e ná­lunk, hogy ez a mai forma, vagy a koedukáció, fiúk és lányok, együttes nevelése a helyesebb. Úgy gondolom, több haszonnal járna, ha­­a fiúk és lányok már az általános iskolában is együtt járnának — megismernék egy­más tulajdonságait, nem esnének vég­letekbe egymáshoz való viszonyuk­ban. Olvashattuk, hogy 1955-ben 1938-hoz képest 30 százalékkal több házasságot kötöttek, a válások száma viszont 138 százalékkal nőtt. Talán másként alakulna ez, ha megváltozna a mai nevelési rendszer... Ehhez természetesen hozzá kell tennem, hogy megnőne a pedagógu­sok szerepe és feladata azzal, hogy felügyelnének a fiukra és lányokra, segítenének eligazodni nekik az er­kölcsi kérdésekben. Tudom, nehéz do­log volna — de ez nagyon fontos és szép feladat, szélnek, a hibás általánosítás vétkét követik el. Szó se róla, vannak köztünk, akik­nek csak a pénz a fontos. Nem szü­lettek ezzel a tulajdonsággal — a tár­sadalom régi viszonyai hatottak rá­juk, amelyeket — valljuk meg — nem­ritkán maguk a felnőttek közvetíte­nek. Hadd mondom el a magam pél­dáját. Ötödéves orvostanhallgató vagyok. Ha végeztem, nem akarok klinikán maradni, egy-két évi vidéki kórházi gyakorlat után falura szeretnék men­ni körzeti orvosnak. Sokszor meghánytam-vetettem ezt magamban, s úgy éreztem, igazam van. Az utóbbi­­időben mégsem me­rek beszélni erről, mert rendszerint csalódás ér. Beszélgető partnereim egyike­­másika szánakozva és gúnyosan néz rám, mintha azt mondaná: „Bolond, pesti létére isten háta mögé megy, itthagyja a kényelmet, a kultúrát...” — ám a következő pillanatban fel­csillant a szeme. Azt gondoltam, meg­értett : — Nagy selma vagy te! Persze, vidéken még lehet jól keresni, ott még sok a magánbeteg, azok a falu­siak pedig nem mennek az orvoshoz üres kézzel: egy pár tyúkocska, egy kacsa ... Magyarázhatom én, hogy nem a tyúkok és a kacsák vonzanak falura, de mindhiába: „Jó, jó, tudom, nem kell itt nagy szavakat mondani, ke­­resztüllátok rajtad”, s lehet, hogy a legközelebbi ismerősnek már azt me­séli, hogy lám, milyen anyagiasak ezek a mai fiatalok. Vagyis,­ nagyon sok ember azért tartja a fiatalokat anyagiasnak, mert nem is tud mást feltételezni róluk. Említettem, hogy vannak köztünk is, akik pénzéhesek, anyagiasak. Le­velemmel csak azt akarom elérni, hogy egyfelől ne általánosítsanak egy-két fiatalból az egész ifjúságra, másrészt ne nevezzék anyagiasnak azt, aki emberhez méltó életre vá­gyik — tekintve, hogy bizony nem egy tanulótársam meglehetősen nehéz körülmények közt él ma is. Ifj. Hamza Imre orvostanhallgató Schweitzer Iván az Kölcsey Gimnázium érettségizett tanulója I. Először egy olyan vádról sze­retnék beszélni, amely talán legtöbb­ször hangzik el a tanulóifjúsággal szemben: a fizikai munka kerülésé­ről- az úgynevezett ,,íróasztalvágy­ról“. Tagadhatatlan, van ilyen hiba. Számos cikk próbálta megmagyaráz­ni a tanulóifjúságnak, hogy a gyá­rakban is nagy szükség van az érett­ségizettekre, s nem vesznek kárba a gimnáziumban töltött évek. Az, hogy művelt munkásokra van szükség, igen helyes elv, szerintem azonban nem elég hatékony érv ahhoz, hogy valakit, aki négy-öt évig szellemi pá­lyára készült, rábírjon a fizikai mun­kára. Sokkal inkább hatna, ha a gya­korlatban mutatnák meg az egyes iparágak szépségét, érdekességét, ha lehetőség nyílnék a gimnáziumi fia­talság számára a gyakori üzemláto­gatásra,­­hogy a helyszínen ismerhes­se meg a munkát. S nem csupán a negyedik évben, hanem már az első vagy második évtől kezdve! Az én iskolai osztályom két év múlva kerül a pályaválasztás kérdése elé. Ahe­lyett, hogy máris megkezdődött vol­na az előkészítés arra, hogy sokunk­nak fizikai munkát kell majd válasz­tania érettségi után — lépten-nyomon azt hallottuk, hogy nincs okunk az elkeseredésre, legyünk nyugodtak, mert évről évre több fiatal juthat be az egyetemre. A másik kérdés: a DISZ-beli bátor kritika. A DISZ Központi Vezetősé­gének határozata többek között arra buzdítja az ifjúságot, hogy bírálja bátran a hibákat, s hogy az alapszer-... vezetékben egészséges kritikai hang, honosodjék meg. Mi a helyzet az is­­­kolákban? A DISZ-vezető tanárok­ nem függetlenítettek, tanítanak is.• Ezért az ő hibáikat, gyengeségeiket­ nemigen merik bírálni a tanulók.­ Szóvá tenném azt is­, hogy a DISZ-­ vezető tanárt eddig kinevezték, s így­ megtörtént,­­hogy nem az a tanár ve­­­zette az alapszervezetet, aki a legna­­­gyobb népszerűségnek örvendett a­ diákok között. Az a javaslatom, vg­­­lassza ezután a DISZ-vezető tanárt is: az alapszervezet tagsága. Ez demok­ratikusabb, a megnyilvánuló bizalomr a tanárnak is nagyobb kedvet ad a feladathoz. A harmadik,­ amihez hozzá szeret­nék szólni, az a vélemény, hogy a tanulóifjúság nagy része nem érdek­lődik a politikai események iránt, közömbös, cinikus. Ennek részben az az oka, hogy a DISZ nem ad kellő felvilágosítást napjaink politikai ese­ményeivel kapcsolatban. Pedig pél­dául ennek az évnek az eseményei nem olyanok, hogy a diákokra lehet­ne bízni, hogy saját ítélőképességük­kel vonják le a tanulságokat. Két­ségtelen, hogy a párt politikája na­gyot változott a XX. kongresszus óta, a változás a hibák megszüntetésével jár; ezt tudjuk. A DISZ felvilágosító munkája azonban igen fogyatékot; nálunk például nem rendeztek tag­gyűlést, amelyen az egész tagság megvitathatta volna a felvetődő prob­lémákat, s amelyen a téves, cinikus nézeteket vallók nyilvánosan választ kaphattak volna. Sok kérdés van még, amit szóvá tehetnék: a helytelen és erőszakos „mozgósítások“, a tagság véleményé­nek meg nem hallgatása stb. De most ennyi is elég. Sokat várunk a DISZ Központi Vezetősége határozatának végrehajtásától, az ifjúság nevelésé­vel foglalkozó szervek közelgő ta­nácskozásától. Az ifjúsági szövetséget mindannyian jobbá, erősebbé akarjuk tenni! Nyerges András a Kölcsey Gimnázium tanulója Ül Gyakorta a fejünkhöz vágják, mi­lyen anyagias ez a mai ifjúság! Meg kell mondanom, sokan, akik így be­ Tegnap délben nyílt meg az Ipar­művészeti Múzeumban a Szovjetunió ipari tanulóinak műszaki kiállítása, amely Varsó, Belgrád és Bukarest után most hozzánk is eljutott, ötven­három terület 126 intézetének több mint 150, különböző szakkörökben készített munkája, modellje, fafara­gása és egyéb tárgya látható itt. A kiállítás átfogó képet nyújt a szovjet ipari tanulók életéről és munkájáról. A kiállított tárgyak zö­me az ipar legkülönbözőbb terüle­tein működő gépek kicsinyített mása. Csodálatra méltó az az ügyes, precíz munka, amellyel ezek a modellek készültek. A legkomplikáltabbakat is az intézetek növendékei szerkesz­tették és készítet­ték. Láthatunk bo­nyolult szerszám­gépeket, ezredmi­­liméter pontosságú mérőműszereket, korszerű mezőgaz­dasági és gépeket, dokumentációt a szovjet munkaerő­­tartalékok oktatá­si intézményeinek ’ eredményes mun­­í­kájáról. A legna­ ’­gyobb érdeklődést nyilvánvalóan a '■ világ első működő­ atomerőművének­­ modellje fogja­­ kelteni, amelyet­­ a Moszkva te­rületi 19. számú szakiskola techni­kai szakköre ké­szített. A modellbe beépített magneto­fonról az erőmű működési elvét is meg lehet hallgat­ni. Sok nézőt fog­­ ........ Atomerőmű, fényvezérlésű villanytraktor Megnyílt a Szovjetunió ipari tanulóinak műszaki kiállítása vonzani a több mint ötvenezer különböző darabból álló kahovkai­ vízierőmű, az 1350 tonna súlyú és 25­0 tonna emelőképességű lépegető eksz­­kavátor és a televíziós „kombájn” (különleges zenegép, amelybe rádió, televízió, lemezjátszó és magnetofon van beépítve) modellje. Rendkívül érdekes a férfivezérlésű villanytrak­tor modellje, amely egyelőre csak az alkotó fantázia terméke — de meg­lehet, hogy rövidesen valóság lesz belőle. A traktort automatikusan ve­zérlik egy bizonyos távolsággal előtte járó traktorra szerelt reflektor segít­ségével. A fényvezérléssel irányított bánya-­ traktor hátsó részén egy további jej­­gazdag­­ lektor van felszerelve, amely egy harmadik traktort irányít, és így to­vább. Ilyen módon egyetlen traktor­­vezető 5—6 traktorból álló oszlopot is elvezethet. A traktor modelljének irányító szerkezete a fotocellás relé elvén alapszik, amely a reflektor fé­nyére reagál. Külön figyelmet érdemelnek a ki­állítás művészeti munkái: képek, szobrok, fametszetek és az iparmű­vészeti iskolák tanulóinak egyéb munkái. Csodálatosan szépek az in­tarziák, s a Lomonoszov-egyetem fa­faragással készült mása. A kiállítás anyaga a szovjet ipari­­tanuló-oktatás­ magas színvonaláról tanúskodik, s igaz a kiállítás jel­szava. A Szovjetunió munkaerőtar­talékai forrása a munkásosztály utánpótlásának. kiállítás egyik legérdekesebb látnivalója: a két, négymotoros fővonali vasúti villan­ymozdony. VF 3"WMBBG 1» SZABAD NÉP Mi történt a Lőrinci Hengerműben? SZEPTEMBER 10 KÖRÜL ISMÉT MEGINDUL A TERMELÉS Két hete — 19-én — hajnaltáj­ban történt, hogy Karap Antal gé­pész, a hengersori hajtómű egyik tengelykapcsolójának a szokottól el­térő mozgására lett figyelmes. S amint jobban megnézte, repedést lá­tott a tengelyen. Fél perc múlva már ott voltak a műszakiak, Roszják Gyu­la igazgatóval együtt, s dróttal vizs­­gálgatták a repedés mélységét. Sem­mi kétség: azonnal le kell állni, ne­hogy az esetleg bekövetkező tengely­törés más gépeket is összetörjön. De a megdöbbenésből hamar fel­ocsúdtak, s Roszják elvtárs azonnal telefonált Diósgyőrbe, a Lenin Kohá­szati Műveknek. „Elvtársak, segítse­tek ...“ S a diósgyőriek segítettek. Még aznap leöntötték a martinban az új tengelyhez való acélt, estére pedig már megérkezett Lőrincre Závodszki István, a hengerművi berendezések javításában tapasztalt mechanikus. Mégpedig örömhírrel jött. Kiderült, hogy a diósgyőrieknek van egy tar­talék­tengelyük, éppen olyan, ami­lyen a lőrincieknek kell. E véletlen szerencsével máris egy hetet nyertek, s másnap reggel már mentek is Diós­győrbe, hogy megkérjék a DJMÁ­­VAG­-belieket , segítsenek ők is a tengely soronkívüli megmunkálásá­val. A mintegy héttonnás tengelyt a DJMAVAG-ban még aznap felfogták a padra... Közben idehaza még vasárnap reggel hozzáláttak a hengersor le­bontásához. Hétfőn, az alkotmány ünnepén a gyár autója sorra járta a közelben lakó munkásokat, hogy jöj­jenek az üzembe, segítsenek a szét­szerelésnél. Kedden reggel rövid mű­szaki tanácskozás után megszületett a lőrinciek „haditerve”: a kényszerű leállást összekötik az októberre terv­be vett kéthetes nagyjavítással, így, ha minden jól megy, két hét múl­va (szeptember 10 körül) ismét ter­melhet a hengermű. S mivel három hét áll rendelkezésre, gondosabban végezhetik el a nagyjavítást is. Csak hát a javítás megkezdéséhez egész sor külső vállalat közreműködése szükséges, s vajon ezek hajlandók lesznek-e máris hozzáfogni a sokkal későbbre tervezett munkákhoz? Sze­rencsére a lőrinciek kérése minde­nütt azonnal meghallgatásra talált, s egy nappal később már itt dolgoz­tak együtt az RM Egyedi Gépgyár,­­ legkevesebb az RM Acélmű, a MÁVAG, az Ápri­lis 4 Gépgyár, a Sztálin Vasmű, a Vaskohászati Kemenceépítő, egy sor villamossági és építőipari vállalat dolgozói. Eddig viszonylag­­simán­ ment minden. Most azonban újszerű, ne­héz műszaki problémát kellett meg­oldani. A meghajtókerék két olda­lán autogénnel levágták a törött ten­gely részeit. De hogyan vegyék ki a bennmaradt törött csonkot a kerék­ből? Előbb ütlegekkel próbálták ki­verni, de a csonk meg se moccant. Két megoldás kínálkozott. Az egyik: elvitetni az egészet az RM Egyedi Gépgyárba, s ott nagyméretű hori­­zontálpadon kimaratni, ami legke­vesebb 10—12 napba telik. De a 40 tonnás, hatalmas kerék szállítása rendkívül bonyodalmas lett volna. Ezért ezt elvetették és a másik, ne­hezebb és szokatlan megoldást vá­lasztották: a több tonnás csonk oxi­génnel való kiégetését. S mi lesz, ha az égetés következtében megreped a kerék? — aggodalmaskodott Rent­­port Zoltán főmérnök, Gáspár Ist­ván főmechanikus, meg Závodszki István. (A kereket csak külföldről lehetne óriási összegért pótolni. Ez félévi leállást jelente­ne, aminek beláthatatlan következ­­mény­ei lennének iparunkra. Iparunk durvalemez-szükségletének zömét itt gyártják, s a hengermű tartós leállása súlyos zavarokat okozna, kivált gép­gyártásunkban.) A rizikót vállalni kell — mondták végül is. Kiszámí­tották: ahhoz, hogy baj ne történ­jék, az égetésnél hozzávetőleg 150 fok differenciának kell lennie az ön­tött­vasból készült kerék, s az acél­csonk hőfoka között. De hogyan tudnak ilyen körülményeket terem­teni? Az egyik már levágott cson­kon próbafúvatást végeztek, s kide­rült, hogy ha egy percig fúvatják az oxigént, s utána azonnal vízzel hű­tenek, nem lesz 15—20 foknál na­gyobb különbözet. A biztonság tehát 8—10-szeres. Nekiláttak. Három nap és három éjjel egyhuzamban folyt a megfeszített, izgalmas munka, egy perc égetés. 20 perc hűtés — minden következő fúvatás teljesen hideg anyagon kezdődött. A műszakiak stopperrel mérték az időt, nehogy baj történjék. De a feladatot rend­kívül ügyesen oldotta meg az RM Acélmű robbantó­csoportja, dicséret illeti munkájukat. Az új tengelyt mára várják a DIMAVAG-ból, de már csütörtökön felkészültek a fogadására. Ugyanis a két tengely beszerelése is különleges feladat lesz. A hiba kijavítása ezzel lezárul, s úgy számítják, mire ezzel elkészül­nek, meglesznek a nagyjavítással is, így végeredményben csak egy hét lesz a tényleges veszteség. A tengely­törés 2000 tonna durvalemez — mint­egy két és félmillióra becsülhető — termeléskiesést okoz, amit sajnos, ebben az évben már nem tudnák pó­tolni a hengermű erősen feszített terve miatt. Azzal azonban, hogy bátran új műszaki megoldásokhoz folyamodtak, s azzal, hogy a hiba­­ki­javításához szinte egész iparun­k test­véri segítséget nyújtott a lőrinciek­nek , sok millió forintot takarítot­tak meg a népgazdaságnak. Terényi Éva A hatalmas meghajtókereket előkészítik az olajfü­rdőre. Az apák mesterségét tanulják! Az MTH vájártanuló-intézeteiben a fiataloknak alig a fele származik bányászcsaládból. S a most induló iskolaévben még a létszám 10 szá­zaléka hiányzik . .. — Nem adom bányásznak fiamat.. — Aztán miért nem? ... — Nem adom és kész. Válasszon akármilyen szakmát, én nem bánom, ■sak bányász ne legyen... Egy idős bányász meg egy fiatal an­ár között folyt ez a beszélgetés. Sehogyan sem értettek szót egymás­al, s a fiatal tanár — a Vili­ osz­­ály főnöke — csüggedten jelentette az igazgatónak: — Nem és nem megy. Farkaslyu­­kon egyik bányász sem adja a gyere­két bányásznak. — Miért nem? — kérdezte az igaz­­átó. A tanár széttárta karjait: — Nem tudom, nem értem. A bá­gászapák egyszerűen csak azt mondják, hogy nem. Ennyi az lesz... Huszonegy tanuló végzett júniusban Farkaslyuki Általános Iskolában, tizenegy leány, tíz fiú. Legtöbbjé­­ek az apja, de még a nagyapja is anyász. S az idén egyetlen gyerme­­et sem írattak be a vájártanuló-is­­olába ezen a bányásztelepülésen. Elbeszélgettem erről az általános­skola igazgatójával (harmincegy éve mit Farkaslyukon), megkérdeztem z üzemi bizottság tagjait, a munkü­­gyi osztály dolgozóit, a közeli jár­­áaházi MTH vásártanuló-iskola iazgatóját, az MTH-központ illeté­­eseit és a legérdekeltebbeket, a bá­­nyászokat. Mit mondanak a szülők — Fü­rjé­­ék, Farkasék, Medekék, Lukácsék és többiek, akiknek fiúgyermeke nost végezte el a VIII. általánost? — Középiskolában akarom tovább­aníttatni a gyereket, megvan rá a ródunk, én úgyse tanulhattam — gyerekkoromban . .. — Féltem a fiamat, nehéz szakma ez. Legyen inkább lakatos, műsze­rész, vagy válasszon más ipari pályát. Mindenhol szükség van jó szakem­berre. Miért pont a föld alatt dolgoz­zék? ... — Nehéz is, veszélyes is a bányász­mesterség ... S így gondolkoznak érvelnek a far­­kaslyuki bányászszülők, s — mint mondják — ezért nem írattak be egy­etlen gyermeket sem az idén a vájártanuló-iskolába. — Elég kár ez — mondja Kiss Kázmér, a járdánházi vájárképző iskola igazgatója.­­ Évek tapaszta­lata azt mutatja, ugyanis, hogy a bányavidékekről származó gyerme­kek jobban dolgoznak, tanulnak és hűségesebbek a bányához, mint azok, akik máshonnan jönnek. Ezenkívül egyszerűbb is a bányászgyermekek ellátása, nevelése, hiszen legtöbbjük­nek nem kell az intézetben laknia, hanem hazulról járnak ide tanulni. Az új iskolaévben a tanulók fele kintlakó lesz, de ezek közül még elég sok jelentkező hián­yzik. A bentlakó létszám régen megvan. Dehát sem Farkaslyukról, sem a közeli Arnótról, de még innen Járdánházáról sincs egyetlen jelentkező sem ... A nyol­cadikat végzett 10 fiú közül négyen más szakmába mentek tanulónak. A farkaslyuki üzemvezetőség munka­ügyi irodájában kartonokat tesznek elém az asztalra. Ezek most léptek ki önkényesen ... Olvasom a neve­ket: Kökényesi Bálint. Kökényesi Sándor. Nagy László. Peremenyák Sándor ... Hajdúhadháziak mind­­ann­yiatt és a múlt iskolaévben tették le a vájárvizsgát. De most mennek haza falujukba és búcsút mondanak a bányának. A bányászvidékekről szár­mazók viszont mind maradnak. A ta­valy végzettek közül Nagy András már két és félezer forintot keres ha­vonta, de ifj. Ficzere György, Király Miklós és ifj­ Horváth Pál sem keres kevesebbet 1500-nél. Mindannyiuk­­nak bányász az apja. — Az volt a hiba, hogy a tanuló­toborzásnál eddig csak a tervszámok­ra mentünk — magyarázza Vajda Mihály elvtárs, az MTH-központ bá­nyászati főelőadója.­­ Pedig igazi törzsgárdát csak bányászgyerekekből lehet nevelni. Zircen például máris 25 százalékos a lemorzsolódás a ta­valy végzettek közül. Egy sem bá­­nyászgy­erek . .. Az idén már az a cél, hogy minél több bányászgyerek foly­tassa apja szakmáját. Eddig azonban csak 89 százalékra sikerült ezt orszá­gosan megvalósítanunk. Kurityánon 24, Petőfibányán 9 helybeli jelent­kező hiányzik még. Igaz, hogy Sajó­­szentpéteren, Perecesen, Pécsett, töb­ben is jelentkeztek, mint terveztük. De némelyik helyen gyatra még az agitáció, s az üzemek sem törődnek megfelelően az iskolában végzett fia­tal vájárokkal. Ez is latba esik a je­lentkezéseknél, folytathatnók még a vélemények és számok sorakoztatását. Ehelyett azonban — úgy vélem — legjobb lesz néhány ténnyel válaszolni azok­nak a bányászszülőknek az érveire, akik javuló anyagi helyzetükre ala­pozva (hiszen a bányászok átlagke­resete a legjobb az országban), nem akarják, hogy gyermekük az apja, nagyapja szakmáját folytassa: „In­kább keressen kevesebbet a gyerek, akkor is megélünk ...“ Vitázzunk hát a szülők érveivel. Kétségtelen, hogy a bányász­szakma a legnehezebb szakma — egyelőre. De érdemes megnézni a járdánházi vagy várpalotai tanbá­nyát, ahol már kirajzolódott a közel­jövő képe. Gépesítés, rend, bizton­ság. Vagy talán Farkaslyukon ugyanúgy dolgoztak öt esztendővel ezelőtt Fürjesék, Lukácsék, mint most? És ki állíthatná, hogy három esztendő múlva — mire a fiúk le­vizsgáznak — nem lesz még köny­­nyebb a bányászm­unka? ... Veszélyes a bányászmesterség — ez is igaz. De hadd álljon itt egyet­len adat: a vájártanuló-képzés hat esztendeje folyik hazánkban, s a hat esztendő alatt egyetlen életve­szélyes vagy halálos baleset sem érte a tanulókat! Igaz, hogy a bá­nyabiztonság fokozásáért sok még a tennivaló, de nyugodtan mondhat­juk, a mi bányáink biztonsága össze sem hasonlítható a múltbeliekkel. Tovább tanulni ? — helyes törek­vés, különösen, ha a jól kereső szü­lőknek megvan erre az anyagi alap­juk. Viszont kevés bányászszülő tud­ja még, hogy a vájáriskolát végzett fiatalok előtt nyitva a bányaipari technikum, majd később az egyetem kapuja. A következő iskolaévben már nem is vesznek fel felnőtt kor­ban átképzett vájárt a bányaipari technikumokba, hanem csak olyano­kat, akik a vájáriskolát elvégezték. S azt is érdemes megemlíteni, hogy a vájártanulók az utolsó félévben tel­jesítménybérben dolgoznak. A tavalyi évfolyam 31 végzett tanulója egytől egyig tetőtől talpig felruházkodva hagyta el a járdánházi iskolát, hi­szen 800—1000 forintot kerestek ha­vonta ,,tisztán", ruhára, ellátásra gondjuk nem volt. Egyik szakma ta­nulói sem kereshetnek ennyit a ta­nulóidő alatt. Is Ietjin­ hadd mondjam meg: Far­kaslyukon elolvastam a számfejtő­iroda falára kifüggesztett hűségjuta­­lom-listát. A Sike-család három tag­ja több mint 15 000. Bajna Ferenc, Káló Elemér több mint 5000. Drák Béla egymaga 6561 forint hűségjutal­mat kap az idén. Bányászcsaládok gyermekei... S a Barta-családnak , (pontosabban: bányász-dinasztiának)­­ 83 (!) tagja kap az idén hűségjutal-­­ mat Farkaslyukon, ahol a vájárok­­ átlagkeresete 1300—1700 forint körül­­ van. Mindezzel agitálni szeretnék, nem­­ tagadom. Azt se tagadom, hogy ezek-­­­kel az érvekkel lehet vitázni. Dehát: — nagyon kell az országnak a szén ...­­ Adják a bányászszülők saját szak-­­ májukra gyermekeiket, hogy a meg-] változott és állandóan javuló körül-] mények között a fiúk folytathassák ] az apák-nagyapák tiszteletre méltó ] szép mesterségét. Hálás lesz érte az ] ország és rövidesen megköszönik ezt­­ szüleiknek a bányászgyermekek is ... ] Horváth Mihály 1 • •­ SZOMBAT, UK SZBFTF.MBF.K_ A BÍRÁLAT HANGJÁRÓL Hozzászólás­ a valószínű, hogy a Szabad Nép sok olvasója volt elégedett. A lapban olvashatta az Ahol még nem értik című kriti az íu­tatását, a beszámolót a ceglédberceli tanácsülésről, az önkényes­­e­b­ő­elnök visszahívását, majd a következő napokban a járási par­­ a köret­­más önkritikáját. Jó lenne, ha minden bíráló írást ily gyors lepesek­nek. Akkor az olvasónak sosem lenne az az érzése, hogy a lap író­i bírálatának alig van foganatja. Örvendetes, hogy — minden jel szerint — most gyorsabban meg eredményez a bíráló szó. Egy valamit azonban szeretnék s­on“ . Iglódi Ferenc járási párttitkár válaszában szerepel az a megjegy , hogy a Szabad Nép bíráló cikkének hangneme egyben-másban se volt. Ez nem ritkaság. Gyakori a pártéletben is, de az újságb­an , a bírálatot feleslegesen kiélezik. Mintha egyenesen meg akarnán­Pedig hogy a megbírált személy megérthesse és elfogadhassa a­bira a • az még nem minden, ha a bírálat jogos. Legyen jogos a „csom­ag”­k • formája is. Mindig arra kellene törekedni, hogy a bírálat hangja is,­lése is meggyőző legyen, megtalálja az utat a megbírált elvtárs­ag és szívéhez, hangjával is bizonyítsa jószándékát. Különösképpen a n­é­ha a bírálat „felülről” jön, vagy a sajtóban jelenik meg. Nem­ öröme sen­kinek, ha hibáiról beszélnek. Nekünk azonban nem az­­kell hogy se , bántva érezze magát az, akit megbírálunk. Ne igyekezzen a borav­ar­ságot teremteni maga közt, és a megbírált közt. Törekedjen m­e­g , hogy közelebb kerüljenek egymáshoz. A bírálat hangjának és igazság voltának is hozzá kell ahhoz járulni, hogy jobban összeforrjon pártszervezet, s az egész párt. A modern neveléstudomány azt tanítja, hogy a bot nem eszköz. S mi a bírálatot a nevelés nagyon fontos eszközének tartju­­. D­e akkor jó a bírálat, ha nagyot üt, hanem akkor, ha hibáiktól szabadítja meg az embereket. Benyák Pál minden nevelő­ LEVELEK NYOMÁN Mérlegelendő kívánság A Pest megyei Bugyi község Új Élet szövetkezete hídmérleget vá­sárolt. A tagok boldogan csodál­ták a szép új közös szerze­ményt, de azért ha mázsáim akar­nak valamit, fölpakolnak a szekérre, búcsút intenek a saját hídmérlegük­nek és tizenkét kilométerre vándo­rolnak a falusi hídmérleghez. Miért kímélik ilyen túlzottan a közös va­gyonukat? Attól félnek talán, hogy elkopik? Hogy kopna el, hiszen úgy áll most is ahogy júliusban a va­gonból kirakták. A tsz-nek ugyanis nincs hídmérleg szerelő szakembere. A mérlegértékesítő vállalat pedig többszöri kérés ellenére sem adott sem rajzot, sem útmutatást. Nem mérlegelhetnék végre azt a kíván­ságot, hogy a hídmérlegekhez rajzot és szerelési utasítást is mellékelje­nek? Az Új Élet Tsz ugyanis a ter­mését szeretné már mérlegelni. (Szenes István levele alapján.) Elguruló csapágyak A szóban forgó csapágyak, szám­­szerint 68-an, még 1955 február­jában gördültek el a Pölöskei Ál­lami Gazdaságból a Diósdi Csapágy­gyárba. Bár gör­dülő csapágyak valamennyien, mégsem saját görgői­ken tették meg az utat, hanem vo­naton. Ugyanis mind javításra szo­rultak. Miután eltelt egy negyedév, az ál­lami gazdaságból érdeklődni kezd­tek csapágyaik egészségi állapota, valamint aziránt, hogy mikorra vár­hatják hazatérésüket. A gyárból azonban azt válaszolták, hogy mit­­sem tudnak a csapágyakról, sosem látták őket. Újabb negyedévig tar­tó nyomozás után a MÁV segítségé­vel kiderült, hogy a gyár mégiscsak megkapta a szállítmány­t. Ennek az eseménynek egyéves év­fordulóját ülik most a Pölöskei Ál­lami Gazdaságban. Az el nem hang­zott ünnepi pohárköszöntőben azt a reményüket fejezték ki, hogy a 68 csapágy a diósdi kúra és a huzamos pihenés után felfrissülve, egy szép napon mégiscsak visszagurul a gaz­daságba. (Kovács Gyula levele alapján.) A magyar mezőgazdaság színe-java - 62 holdon Bemutatták az Országos Mezőgazdasági Kiállítást a sajtó képviselőinek Pénteken délben a Földművelésügyi Minisztérium és a kiállítási iroda bemutatta a kiállítást a sajtó képviselőinek. Az első látogatókat Matolcsi János földművelésügyi miniszter tájékoztatta a látnivalókról. A nagyüzemi gazdálkodás legfontosabb eszköze­­ a gép A kiállítás fő pavilonjában néhány kép és szám szemlélteti agrárgazdál­kodásunk helyzetét. A főpavilontól jobbra, a gépesítési pavilon egyik felirata ezt hirdeti: A második ötéves tervben mintegy 4,4 milliárd forintot fordítunk mezőgazdasági gépek be­szerzésére. Az első ötéves tervben ez az összeg 2,3 milliárd forint volt. A következőkben pedig olvashatjuk, mit jelent ez a 2,1 milliárd fo­rintnyi különbség. Azt, hogy többek között —­19 000 új trak­tort, 3800 kombájnt, 1400 arató­gépet és 3000 kukoricabetakarító­­gépet kap a mezőgazdaság az ipartól. A gépek egy részét már ismerik falun, a legújabbakat itt a kiállításon nézhetik, tanulmányozhatják a láto­gatók. A legfontosabb, legérdekesebb­­ gépek közül néhányat megemlítünk. •A bemutató ezüstszínű kombájnja a­­ legújabb típusú arató-cséplőgépek­­ egyike. A pelyvát egy fúvószerkezet •a tartályba gyűjti, a szalma bálák­éban hull ki a gépből. Itt van az új­­ kukorica-kombájn, a talajművelő gé­­­pek sorozata, a DT—413-as magyar • lánctalpas és az M—25-ös univerzá­­­­lis traktor. Erre az erőgépre 27 féle • munkaeszközt szerelhetnek fel.­­ Igen tanulságos a gépbemutató •mellett levő mezőgazdasági újító ki­­­állítás, ahol több mint 300 házi újí­­­tást mutatnak be. Ipari növénytermelésünk a kiállításon • Sok hasznos tapasztalatot, jó ered­­­ményt ismerhetnek meg a termelő­­­­szövetkezetek és az állami gazdasá­­­­gok dolgozói az ipari növények pavi­­­­lonjában. A cukorrépatermelés egyes­­ módszerein kívül megismerkedhet­­­­nek a cukorgyártás különböző moz­­­­zanataival, amit egy kis „gyár“ mu­­­tat be. A pavilon végében laborató­­­rium működik, ahol répamagvizs-­­ gálátokat mutatnak be. Ezenkívül , kis vetítőberendezéssel szakmai fil­­­meket pergetnek.­­ A burgonyatermelésben csakúgy,­­ mint a többi növénykultúrákban a­­ legjobbak eredményeit olvashatjuk a • táblákon. Az ibrányi Alkotmány Tsz . 160 mázsa burgonyát termelt egy­­ holdon. A Bácsalmási Állami Gazda­­­­ság földjén 11,90 mázsa napraforgó , termett. Másutt a dohány feldolgozá­­­­sának részletei láthatók a kis fer­­­­mentáló modelljén. Kertészet és erdészet•­ ­ A kertészeti gazdaságok és szövet­­­­kezetek az idén is kitettek magu­­­­kért. A hatalmas paprikatövek, a­­dinnye-, káposztahalmok szép sorjá­­­­ban helyezkednek el a legjobb ter­­­melőket bemutató fényképek és fel­­­­iratok alatt.­­ A Taksonyi Állami Gazdaság­­ kései kelkáposztát és vöröská­­i posztát hozott a kiállításra. Az­­ egyikből 114, a másikból 117­­ mázsát termeltek egy-egy hol­don.­­ A szentlőrinckátai Új Világ Tsz­ta- , vagy holdanként 160 mázsa paprikát termelt. A pavilon polcain ugyanak­kor a zöldféléi,­ konzervkészítményei láthatók. Az erdészet szép, üvegezett csar­nokában erdőgazdálkodásunk és fa­iparunk munkájáról kapunk képet. A szabad téren A pavilonokat elhagyva, a „valódi szántóföldön" érezheti magát az em­ber. Kétméteres kukorica hajladozik a szélben, zöldell a dohány, a cukor­répa, csillog a víz a rizsföldön. A kis bemutatókertek valamennyi nö­vénye jól érzi magát a nagy meleg­ben. Igaz, vízágyúik gondoskodnak" a kedvező ,,időjárásról". A szőlő- és gyümölcskertek is vi­rulnak, s itt-ott már pirosodik a termés. Tavaly is so­k nézője volt a kis házikertnek, s az ottani szakem­berek az idén is szívesen adnak taná­csokat. Állattenyésztésünk seregszemléje Állattenyésztésünk fejlődésének, „eleven“ bizonysága az itt levő 2506’­ kiváló tenyészállat. A szakértők meg­állapítása szerint az idei kiállítás állatállományá­nak minősége 30—40 százalék­kal jobb, mint a tavalyi. Különösen jó az eredmény a szarvasmarha-tenyésztésben. Egyre jobban kitűnik, milyen nagy lehető­ségei vannak a magyartarka tenyész­­elkéélek­ Ezt a fejlődést erősítik az újabb keresztezési eljárások is, ame­lyekkel kosztromai, dán vörös és jersey fajtákkal javítják a hazait A szép tenyészállatokat, a díjat nyert jószágokat a kiállítás közönsége nemcsak az istállókban, hanem a be­­tedeti alkalmával is szemügyre tásnak rész az állatkiállí­t­ásnak meg a szarvasmarhákon és a lovakon kívül a kis állatok, a préme- 3 baromfiak bemutatója Ez­onal ?Idén is állandóan mű­ködnek a keltetőgépek és a helyszí­­nen lehet vásárolni a csibékből. A megnyitó műsorából Mindez csak ízelítő a kiállítás sok ezernyi látnivalójából. A bemutató­kanol VU­­,Ped'S még jelentős helyet kapott a kereskedem sok újdonsá­­g Szórakozásban sem lesz hiány mennyítő r­l­­scjabol közlünk néhány érdekessé­ A kutyabemutató után a Gödön- Agrártudományi Egyetem­­,,g do1101 osztálya mutatja be adásít masnak ígérkezik a 1 gal­­dajáték. A lovaste­senyek solymaszok következnek mak­/ 3 lovas labdajáték, K ismnet­raktor Sportegyesület lovasbamn' v3 saganak ünnepélyes megnyitój^

Next