Népszabadság, 1957. május (2. évfolyam, 101-127. szám)

1957-05-01 / 101. szám

1957. május 1. szerda A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI LAPJA II. évfolyam, 101. szám MÁJUSI SEREGSZEMLE Május elseje van. Az első 1956 októbere után. Mindenki jól tud­ja, álljon a barikád bármelyik oldalán, hogy a mai nap a ma­gyar népi demokrácia, a Magyar Szocialista Munkáspárt erőinek seregszemléje. Sokszor hasonlítjuk az idei májust az első szabad május el­sejéhez. Akkor, a háború és a fa­sizmus borzalmától elgyötörten, romos utcákon vonulva, a fasiz­mustól megfertőzött emberekkel körülvéve, az öntudatos dolgozók, az egyszerű emberek százezrei szívében feltámadt a boldogabb, szabad jövő reménye. Éhesek és rongyosak voltunk, szívünkben még égett a 25 év elnyomása, a szovjetellenes rablóháborúban való részvétel és a hitlerista já­rom miatt érzett keserűség és szégyen, de már hivatkozhattunk az első nagy eredményekre is: a földosztásra, az újjáépítés meg­kezdésére, s arra, hogy a félre­vezetett tömegek fejében is már megindult a tisztulás, oszlottak a 25 éven át szüntelen hallott kom­munistaellenes, szovjetellenes, so­­viniszta, nacionalista nézetek. Az idei május elsején fél év választ el egy szomorú, gyászos októbertől, 1956 októberétől. Most is érzünk keserűséget és szégyent, és most is érzünk bizakodást és reményt. Ma reményeinket na­gyobb, konkrétabb eredmények támasztják alá, mint 12 évvel ez­előtt. Katonailag és politikailag szétvertük az ellenforradalmat. Iparunk egyre jobban megközelíti az október előtti színvonalat, a mezőgazdaságban jók a termés­­kilátások, becsületes és szorgal­mas munkával vesz részt a nem­zet felemelkedésében a néphez hű értelmiség. Gyógyulóban van­nak Budapest új, október-novem­beri sebei, és gyógyulóbenn van­nak az emberi lelkek, tisztulnak a gondolatok. 1945 és 1957 között azonban döntő különbség van: 1945-ben a magyar nép azt ünnepelte, hogy elvesztette láncait; ma azt, hogy oly nagy veszély ellenére meg­tartotta hatalmát, a 12 szabad és békés év hatalmas vívmányait. Ha az elmúlt évek hibái, a csa­lódások és a sérelmek sokszor még öntudatos dolgozókban is el­homályosították ezeket. 1956 ok­tóbere után felismertük igazi ér­téküket és megtanultuk, hogy napról napra újra kell harcol­nunk értük. Szilárd elhatározá­sunk az idei május elsején, hogy proletárdiktatúránkat, szocialista vívmányainkat soha többé nem engedjük veszélybe sodorni. Az idei május elsejét, ezt a ha­gyományos munkásünnepet, a munkáshatalom elleni támadás meghiúsítása után tartjuk. Em­lékezzünk jól vissza ezen a na­pon, hogy 1956 októberében, s az azt megelőző és követő hónapok­ban — minden „munkás”-jelszó és szólam ellenére — a munkásosz­tály hatalma, vezető szerepe ellen irányult az ellenforradalmi erők támadása. A munkásosztály és szövetségesei ellen irányult az a gyalázkodás és ócsárlás, amely az elmúlt 12 év alkotásait, a mun­kások, a dolgozó parasztok két keze munkáját illette. A munkás­hatalom ellen irányultak azok az elmefuttatások, amelyek az értel­miség vezető szerepéről szóltak, ellene irányult a kommunista párt és a kommunisták ellen in­dított hajsza, a munkás-paraszt­­fiúkból álló államvédelmi szer­vek ellen keltett szégyenletes pogromhangulat, a munkás-pa­raszt káderek lejáratása, a mun­kásegység felbomlasztásának megkísérlése. Mi emlékszünk rá, hogy a nagybudapesti állítólagos munkástanácsban nyugati újság­írók diktálták a teendőket; mi láttuk, amint deklasszált, a mun­kásosztályba az utóbbi években sodródott különböző kétes eleme­ket, közismert lógósokat és nem­egyszer volt bűnözőket igyekeztek hangadó posztra állítani számos munkástanácsban. Az amerikai tőkések által fizetett újságok és rádiók örömmámora és dühroha­mai is pontosan elárulták az iga­zi célokat: a munkások és a pa­rasztok kezéből kicsavarni és a több mint egy évtizede levitézlett egykori uralkodó osztályok kezé­be visszaadni a hatalmat. Az idei május elsejét, ezt a nagy nemzetközi ünnepet, a pro­letárszolidaritás ünnepét, a világ dolgozóinak testvérisége ellen in­tézett soviniszta, nacionalista tá­madás meghiúsítása után tartjuk. Emlékezzünk vissza ezen a napon, hogy 1956. október 23-án, 12 év után először visszhangozták a pesti utcák a szovjetellenesség, a népbutító sovinizmus, a naciona­lizmus, az antiszemitizmus szóla­mait. Nemzeti zászlók lobogtatása közben — a Petőfi által megéne­­kelt világszabadság vörös zászlait égették. A „világközvélemény” együttérzéséről kiabáltak — és leverték az öt világrész dolgozói­nak testvériségét hirdető ötágú csillagot, állatias módon felkon­colták viselőit. Harsogtak a „nem­zeti” és „hazafias” jelszavak, de már készítették a talajt az ENSZ- csapatok (értsd: a nyugati impe­rialisták hadseregének) bevonulá­sához. A hazafiságot, a nemzeti érzést nacionalizmussal szennyez­ték be és szembeállították a mun­kás nemzetköziséggel a Szovjet­unió iránti szeretettel, a szocialis­ta táborhoz való tartozással — holott ezek az eszmék egymás nélkül, egymás ellen soha nem ér­vényesülhetnek. Az idei május elsejét, a béke­harc nagy seregszemléjét, az oly közel került háborús veszély elhá­rítása után ünnepeljük. Május­­ végi, osztályharcos követelései mellé évek óta csatlakoztak a bé­keharc új jelszavai, így van ez az idén is. Gondoljunk hát ezen a napon arra, hogy az októberi el­lenforradalom hazánknak egy második Korea sorsát szánta, és nem rajta múlt, hogy ez a sors nem következett be. Az imperia­lizmus „magyar” szekértolói ké­szek voltak megtenni azt, amire az imperializmus már tizen­két éve készült: a szocia­lista tábor egy tagját durva erőszakkal kiszakítani ebből a táborból és átvinni az imperializ­mus oldalára. „Semlegességről”, ENSZ-csapatokról papoltak, de tudniok kellett, hogy az ENSZ- csapatokkal megrakott, „semle­ges” (értsd: kapitalista, fasiszta, soviniszta) Magyarország csak az előretolt hídfőállás szerepét töl­tötte volna be a szocialista tábor országai és népei ellen irányuló harmadik világháborúban. Az idei május elsején a magyar dolgozók éppen azt fejezik ki tün­tetésükkel, hogy a munkáshata­lom, a proletárszolidarítás, a bé­keharc oldalán állnak. Ezt tudo­másul kell venniök ellenségeink­nek is. De demonstrálni akarjuk a testvérnének, a nemzetközi munkásosztály előtt azt a szilárd elhatározásunkat: úgy fogunk él­ni és dolgozni, hogy a magyar né­pi demokrácia barátai a jövőben mindenkor számíthassanak reánk. A Magyarországon kitört ellen­­forradalom nehéz helyzetbe hoz­ta, erőpróba elé állította az egész nemzetközi kommunista és mun­kásmozgalmat. Nem volt véletlen, hogy a magyarországi események­kel egyidőben erős és nyílt táma­dás indult néhány kapitalista or­szágban, nemcsak a kommunista pártok, hanem más haladó szer­vezetek, a szakszervezetek, a bé­kemozgalom ellen is. A kommu­nista pártok fejlődésében egyes helyeken átmeneti megtorpanás is bekövetkezett. Most, május 1- én azonban már büszkén megál­lapíthatjuk: a nemzetközi mun­kásmozgalom kiállta ezt a rendkí­vüli próbát. A kapitalista orszá­gokban a reakció minden erőfe­szítése ellenére sem sikerült el­szigetelni a kommunistákat a dol­gozó néptől. Ellenkezőleg, azóta ezek a pártok újabb sikereket ér­tek el, mint ezt az olasz községi választások eredményei, vagy az indiai választások eredményei is igazolják. A szocialista országok testvérisége, a szocialista tábor egységesebben, erősebben került ki a válságból, mint amilyen va­laha is volt. Hogy ennek az erősödésnek az okát megértsük,­­vissza kell gon­dolnunk a nemzetközi kommu­nista és munkásmozgalom októ­ber előtti helyzetére. Ebben az időben új, „kommunista" álarcot öltött revizionista irányzatok ütöt­ték fel fejüket, s nyomukban fel­bukkant az osztályok közötti béke illúziója. A Magyarországon, de kisebb mértékben másutt is folyó nyílt, gátlástalan kritika­hullám, a régi vezetés hibáinak szakadat­lan felhánytorgatása, párosulva az elért eredmények teljes elhallga­tásával, gyalázásával — magát a népi demokratikus rendszert, a szocialista eszmét próbálta lejá­ratni, s nemcsak nálunk, hanem nyilván még erőteljesebben a ka­pitalista országokban. Az új re­vizionisták előálltak az úgyneve­zett „nemzeti kommunizmus" és a „külön út" jelszavaival, hogy a világ első, legtapasztaltabb szo­cialista országával, a Szovjetunió­val szembeállítsák a mozgalmat. Meg akarták osztani a kommunis­tákat, megbontani a legnagyobb erőforrást, az egységet. Ezt célozta a hírhedt „sztálintalanítás"­ jel­szava. A magyarországi ellenfor­radalom azonban az egész nemzet­­közi munkásmozgalom előtt lelep­­lezte a revizumizmust, a „nemzeti kommunizmust", a s­ztálintalaní­­tás e­jt­’szavával űzött zavarkel­tést, mint kommunistaellenes, az imperializmusnak szállást csináló, egységbontó áramlatot, így nemcsak a magyar kommu­nista mozgalom, hanem az egész nemzetközi munkásmozgalom ideológiailag jobban felvértezve, tapasztalatokban gazdagabban, e. ..cégesebben küzd és harcol ma, mint az „ múlt években bár^'''-ot. Fényesebben és tisztábban ra­gyog ma, mint valaha, a proletár­szolidaritás csillaga. Mi magyarok ezen a május elsején sem feled­kezhetünk meg arról, hogy a mi harcosaink vérével együtt szovjet katonák vére is hullott azért, hogy éljen a magyar proletárdiktatúra. Nem feledhetjük el, hogy a baráti országokból és elsősorban a Szovjetunióból gyorsan érkezett és érkező anyagi segítség hárította el fejünk felől a munkanélküliség, az infláció, a gazdasági csőd fenye­gető veszélyét. Nem feledhetjük el, hogy a testvéri kommu­nista pártok állásfoglalásai és kül­­döttségeik jelenléte Magyarorszá­gon, milyen felmérhetetlen értékű segítséget jelentett az eszmei tisz­tázódásban, s egyben a népi ha­talom megszilárdulásában. Köszö­net és hála testvéreinknek és ba-g­rátáinknak minden segítségükért! A magyar népi demokrácia, a nemzetköziség, a szocialista eszme győzött! Az elmúlt hónapokban újjászerveződtek a kommunista párt sorai is. Pártunk május 1-én mér úgy lép a tömegek elé, mint olyan erő, amely ki tudta vezetni az országot a sokak szerint re­ménytelen, nehéz helyzetből. Ma már az imperialisták is kénytele­nek beismerni, hogy ami október­novemberben még elérhetőnek vélt, megvalósíthatónak látszó re­ménység volt számukra, a szocia­lista tábor szétszakítása­­ teljesen kilátástalan, csalfa ábránd. Ezen a mai győzelmes sereg­szemlén megfogadjuk, hogy soha többé nem adunk tápot imperia­lista vágyálmoknak. Soha többé nem adunk alkalmat, hogy hi­báinkat kihasználva, az ellenség behatolhasson sorainkba. A pro­letárdiktatúrát élessé és hajtha­tatlanná tesszük ellenségeink szá­mára, de jobban kifejlesztjük a dolgozó tömegek részére a szocia­lista demokráciát. Ezen a sokat szenvedett magyar földön meg­valósítjuk az emberiség legszebb álmát, a szocializmust, a magyar dolgozó nép jólétét, viruló életét, boldog, békés jövőjét. S ma, a nagy májusi seregszem­lén, erőnk tudatában, elszán­tan tömörítjük sorainkat. A száz­ezrek menetében ott vannak hős munkásosztályunk fiai, megmoz­dul az egész ország, ott menetel­nek a KISZ edzett és most edződő seregei. Az egész világ haladó em­beriségének rokonszenve kísér minket. Szálljon az ünneplők­höz pártunknak, a Magyar Szo­cialista Munkáspártnak harcos, forró üdvözlete!

Next