Népszabadság, 1957. május (2. évfolyam, 101-127. szám)

1957-05-01 / 101. szám

2 NÉPSZABADSÁG 1957. május 1. szerda Gondolatok a munkásegységről A magyar munkásmozgalom egyik döntő jelentőségű kérdéséről, a munkásegységről beszélni ma nagyon időszerű. Május elsejét, a világ dolgozóinak nemzetközi nagy ünnepét köszöntjük. Ezen a napon több száz millió dolgozó szív dobban együtt egy nagy, magasabbrendű célért, a világ dolgozóinak szabadságáért, szebb és boldogabb életéért, az emberi haladásért, a világbéke megóvásáért. Hazánkban 1945-től május elseje új értelmezést nyert. A munkásság, a hősi szovjet hadsereg felszabadítása nyomán, szabadon ünnepli ezt a napot. A magyar dolgozók tenger sok akadályt és nehézséget leküzdve, több mint egy évtizede építik a szocializmust. 1945-ben a szovjet hősök verték le a magyar nép kezéről a magyar és német reakció által rávert bilincseket. A szabaddá lett magyar dolgozók hősies munkával, áldozatos, fegyelmezett helytállással kezdték újjáépíteni a magyar és a német fasiszták által lerombolt és kifosztott országot. 1946-ban a dolgozók áldozatos munkája, a stabil forint megteremtésével helyreállította az ország egészséges vérkeringését. Ugyanebben az évben már társadalmi tulajdonba kerültek a bányák, a következő évben a bankok, majd a gyárak, a nagykereskedelem is állami lett, és kifejlődött az állami kiskereskedelem is, és országunkban nagyrészt megszűnt az embernek ember által való kizsákmányolása. Ezzel kezdetét vette a szocializmus sokak által sokszor megálmodott és őszintén óhajtott megvalósítása. Ismerjük az ipar, a bányák, a kereskedelem, a közlekedés területén végbement hatalmas fejlődést, aminek nyomán sok új munkaalkalom keletkezett. Az átalakulás a társadalmi élet minden területén nagy lendületű jó értelemben jelentkező változást hozott. Megszűnt a kapitalista gazdálkodás egyik átkos vonása: a dolgozók létbizonytalansága, a munkanélküliség, helyébe soha nem látott gazdasági fellendülés lépett. A magyar dolgozók túlnyomó többsége jogos és elégedett bizakodással állt a szocialista építés mellé és jószándékú, becsületes és fegyelmezett munkával juttatta kifejezésre egyetértését a szocializmus építésével. A 103 Élő fiatal nemzedék csak leírásból, elbeszélésből ismerheti azt a viszontagságos életet, a munkanélküliségtől való állandó rettegést, a nyomort, a megalázást, az embertelen, kapitalista kizsákmányolást. Nos, ez a szégyenteljes állapot 1945-ben részben, 1948-ban végleg megszűnt. Az élet emberibb lett és a bekövetkezett hibák mellett is látható volt a szebb, jobb felé való haladás. Az 1948— 1956-os időszak általános értékelését tekintve nagy előrehaladást jelent a szocializmus építésében. Ugyanakkor azonban a szocialista építés területén 1950—51-ben jelentkeztek az első repedések, hibák a társadalmi és gazdasági életben. Az új, nagy ipari létesítményekkel nem tartott lépést az életszínvonal emelkedése, sőt a nemzeti jövedelem emelkedése ellenére a dolgozók reálkeresete egy időben csökkent. Nem érvényesült tehát a társadalmi és az egyéni érdekek helyes összhangja. Ezt még súlyosbította az a sok tekintetben helytelen iparfejlesztés, amely nem minden esetben számolt a magyar nyersanyaghelyzettel. Súlyos törvénysértések történtek ebben az időszakban. A kapcsolat a tömegekkel nem volt megfelelő. A dolgozók bevonása a politikai életbe gépies volt. Sokat ártott a szovjet és más népi demokratikus tapasztalatok sematizált alkalmazása. Látni kellett volna, miként igyekszik a hazai és külföldi reakció a maga számára kihasználni ezeket a hibákat, hogy a szocialista népek közötti döntő fontosságú, szoros barátságot megrontsa, ami elsősorban nekünk, magyar dolgozóknak lett volna hátrányos. A munkásegység megteremtése szempontjából döntő jelentőségű volt az 1940-as pártegyesülés. Gyakorlati végrehajtása azonban számos régi becsületes dolgozón ütött sebeket. Haragosok alaptalan bejelentései, olyan emberek intrikái vannak emögött, akik saját korábbi helytelen magatartásukat igyekeztek elködösíteni más, jóhiszemű, a munkásmozgalmat egy életen át szolgáló volt szociáldemokrata munkások megrágalmazásával. Úgy gondolom, ma sem késő ezek jóvátevésére gondolni, mert 1948-ban nemcsak a régi szervezett munkások, volt szociáldemokraták egy része veszett el a munkásegység, a szocialista építés számára, hanem mint azt az utolsó év példája is mutatta, a velük szemben tanúsított magatartás befolyásolta a pártonkívüli tömegeket is. A fentiekben elmondott jelenségek jelentős mértékben ártottak a Magyar Dolgozók Pártjának és a szocializmusnak egyaránt. A dolgozók jelentékeny részénél kezdetben meglepetést, majd elkedvetlenedést és közömbösséget, végül nyugtalanságot váltottak ki És ha nem is elsősorban okozták de bizonyos mértékben befolyásolták az októberi ellenforradalom kibontakozását. A SzoVjatüüió Kommunista Pártja XX. kongresszusa világosan feltárta a hibákat, megjelölte azok kiküszöbölésének módját. Ennek nyomán hazánkban is — ha vontatottan is —, de jelentkeztek törekvések a hibák megszüntetésére. 1956 nyarán az MDP Központi Vezetősége határozottabb intézkedéseket foganatosított ebben az irányban. A szakszervezeti mozgalom is jelentősebb lépéseket tett ettől az időtől kezdve. Minden remény megvolt tehát az elmúlt esztendőkben felmerült torzítások teljes megszüntetésére. Mindezek után, hogyan jöhetett létre október? A kérdés elbírálásánál figyelembe kell venni, hogy az 1945. évi földosztás és a későbbi államosítás után a burzsoázia nem nyugodott bele politikai és gazdasági jogainak elvesztésébe. Állandóan szervezkedett hazai és nemzetközi viszonylatban, és csak alkalmas időre várt, hogy ellenforradalmi magatartással nyilvánosan is felléphessen. A régen készülő ellenforradalom, kihasználva a fent említett elégedetlenséget, tervszerűen kiépítette tevékenységét, már korábban elhelyezte embereit a társadalom minder szintjén. Fellépését októberben nyilván siettette, hogy a szocialista építés közben elkövetett hibák már jelentős mértékben kiküszöbölődtek és fennállt számukra az a veszély, hogy az ellenforradalom elveszti azokat a rétegeket, amelyeknek elégedetlenségére épített. Ma már vitathatatlan, hogy az októberi ellenforradalom komoly károkat okozott az országnak, népünknek. Ezenfelül sok zavart keltett a nemzetközi baloldali mozgalomban is. A fentiek elhárítása komoly feladatok elé állítja a pártot, a szakszervezeteket. A tanulságokat minden öntudatos magyar dolgozónak le kell vonnia, mégpedig őszinte, nyílt, a munkásosztály, a magyar dolgozók iránt tanúsított becsületes szolidaritással és munkával. Mindent meg kell tenni, hogy a munkásegység mielőbb minél tökéletesebb legyen. Ne azt keressük, ami elválasztja, hanem ami közelebb hozza a tiszta szándékú, becsületes dolgozókat, akik részt vállalnak a szocializmus építésében, segítik az ellenforradalom okozta károk elhárítását és határozottan fellépnek annak minden megnyilvánulásával szemben. Kapják meg mindazok — legalább erkölcsi téren — az elégtételt, akiket 1948-tól komoly indok nélkül megbélyegzéssel és mellőzéssel sújtottak. Ne csak szavakban, hanem ténylegesen is biztosítsák az építőszándékú bírálat lehetőségét. Az ellenforradalom bűnös részvevőivel szemben nem az elnézést, hanem a leghatározottabb eljárást kell lefolytatni. De ne vezesse bosszú és ellenszenv az ellenforradalom idején eltávolított elvtársakat olyan emberekkel szemben, akik részt vettek az akkori „forradalmi bizottságok”-ban, de bűncselekményt nem követtek el. Ebben az időben még a felső vezetésben is meginogtak, tévedtek jóhiszeműen gondolkodó elvtársak. Ha ebben a kérdésben mindenki úgy foglal állást, hogy a munkásegység megvalósítását tartja szem előtt, akkor az egyéni sérelem elhalványul a köz érdeke mellett. A munkásegység megszilárdítását hazánkban most két cél teszi múlhatatlanul szükségessé. Az egyik: az ellenforradalom okozta károk helyrehozatala, a szocializmus további építése, a másik: eredményes fellépés minden restaurációs vagy ellenforradalmi megnyilvánulással szemben. Ne felejtsük el, hogy 1956 októberében, a brutális, rossz emlékű Horthy-fehérterror kezdett újra kibontakozni, újra jelentkeztek a sötét emlékű, reakciós pártok, amelyek az 1920-as, 30-as és 40-es évek elején oly sok szenvedést, nyomort és elnyomást zúdítottak a magyar népre, és ezen belül elsődlegesen a munkásosztályra. Ezeknek a visszatérésétől a szovjet hadsereg segítsége mentette meg a magyar dolgozókat, amiért tisztelet és megbecsülés illeti. Amikor a munkásegység további erősítéséről írok, annak reményében teszem ezt, hogy a szocializmus további építése mentes lesz a korábbi hibáktól, tévedésektől. Felmerülhet a kérdés: van-e erre komoly remény? A forradalmi munkás-paraszt kormány eddigi ténykedése alapján a válasz csak igen lehet. Ebből ered, hogy helyes és szükséges minden olyankormányintézkedés támogatása, segítése, amely a szocializmus építését, a magyar dolgozók érdekét szolgálja. Erre kötelez minden öntudatos dolgozót a saját érdeke, a maga és családja boldogabb jövőjének megteremtése. Kisházi Ödön a Szaktanács főtitkárhelyettese. URBÁN ERNŐ: Kutyaszorító (Huszadik folytatás.) — Illegális név! — mondta rá ,sokat sejtetően Bernét atya, amiiből arra lehetett következtetni,hogy tulajdonosa nem a felkeléssel kezdte meg harcát a zsarnokság ellen, s ha viseli, hát büszkeségből viseli az egykor óvatosságiból felvett nevet. " Maga „Füstös" eleinte nem sokat mesélt, de Zoltánt annál alaposabban megmeséltette. S mikor„tájékozódott", s nyitott tenyér lett előtte az m.-i „helyzet”, ennyitmondott csak: — A mi erőnk — a tömeg, kiskomám. S a tömeg — ahogy a pestiesemények bizonyítják — olyan ,mint a hangszer. Csak az a kérdés: ki és mennyire tud játszaniezen a hangszeren? Hát mi majd játszunk! Olyan egy szabadtérihangversenyt produkálunk, kis'komám, hogy a te Forgácsod meg [a többi mumus mind nadrágba [ereszt tőle... A magtárudvar még mindig,még egyre hallgatott. — Mi lesz? Mit akarnak ezek?— ment az idegeire a némaság ,még a halvérű Győrének is. Mintegy válaszul — pedig hol fvolt a rámpától a kapu? — ekkorszánta el magát tettre a fegyveres ’ csoport. " Felsorakoztak: elöl Füstös", [Zoltán s ifjú Holló, mögöttük — ’ váll váll mellett — még öt nemzetőr, s fegyvert a kézbe, irányt a rámpa, neki az udvarnak! » — Egy-kettő! Bal-jobb! Bal’jobb! — vezényelte a taktust hetykén, messzire elcsengő hangon „Füstös", s mikor a virágágyához értek — ahelyett, hogy elkasnyárodtak volna mellette — rá! Bele a lángvörös, mértanian pontos szalina-csillagba. — Helyben jár-rál! — csattant az újabb vezényszó, s a nyolc ember — híven a parancshoz — jól fellökve, jól megemelve a térdét, hogy lehetőleg minél magasabbról i— taktusra kezdte taposni a virág-csillagot. Az udvar egyetlen, sok mellből kibocsátott sóhaj lett. Törtek, ropogtak, piros, majd olajos-zöld nedvet eresztettek a halálra zúzott virágtövek. S mikor az ágyasból csak a gyeptéglák maradtak meg s hátán a taktusra taposó lábakkal olyan lett a grupp, mint egy ijesztő, óriások országába kívánkozó vakondtúrás, megint vezényszó csattant, s megint csak „Füstös11 szájáról, de kéjjel, nevetéstől csiklandozottan: — Teljes lépés! Egy-kettő, egy! Egy-kettő, egy! A menet a rámpának tartott: vidáman, lendülettel, s kavicsokat pattantva. — Állj! — harsant a végső, manővert záró vezényszó, s „Füstös” már odafönn, a rámpán is volt. Ugyanakkor — s nyilván előre megbeszélt „ütemterv” szerint — ifjú Holló a haranghoz ugrott s mielőtt akár Forgács, akár Győré csak egyet is szólhatott volna, teljes erejéből rángatni kezdte. Nem valószínű, hogy „Füstös” — akinek már a kapuban szemébe tűnt a harang, s aki csak a „nagyobb fölhajtás kedvéért” szabadította rá ifjú Hollót — hol mi jelképes, múltat idéző cselekedetnek szánta volna a kolompolást. De az lett! Annyira az lett, hogy az egész környék, s még a botozva járó, s már csak a napon sütkérezgető öregek is föléreztek rá, s „Jézus segíts!” keresztet vetve, s valami nagynagy szerencsétlenség bekövetkeztét félve, mind megindultak a magtárudvar felé. — Maguk... mit akarnak itt? — tért végre magához, s támadt neki „Füstös”-nek Győré. De az csak nevetett: — Nyugi, hapsikám! Nyugi! — mondta. — Megárt annak a fene nagy szépségének a kíváncsiság. Az udvar — mintha árvíz csapott volna be a kapuján — úgyszólván pillanatok alatt megtelt. Elöl, közvetlen a rámpa szirtfoka alatt, asszonyok tolongtak. A helyzet: a cukorosztás hozta így. Már eleve, már a kolompszó előtt is az udvaron, a mérlegeknél voltak, s hab, tajték gyanánt sodorta-lökte őket a rámpa alá, egész a fegyveresek sorfaláig a tömeg hullámverése. A férfinép hátrább: a virágágy körül s a kapunál rekedt meg. Főleg a kocsisok, a tehenészek s az iparosok, mert egy bognár- és asztalosműhelye s egy kosár- és kertibútor-készítő részlege is volt a Dózsának s az istállók, illetve a műhelyek a magtártól jó kiáltásnyira, a köves út mentén helyezkedtek el. — Polgártársak! Magyar véreim! — kiáltotta el magát „Füstös”, amikor az udvar zsúfolásig lett. — Úgy nézzetek meg, hogy én egyenesen Pestről, az ÁVÓ kínzókamráiból jöttem! Kihúzta magát — sudár, jókötésű alakja volt, fehér, zártnyakas gyapjúszvetter, lovagló nadrág és harmonikás szárú tiszti csizma rajta — s hogy mindenki jól láthassa: arca roncsolt, sebhelyes részével fordult a tömeg felé. Mesteri egy bemutatkozás volt, annyi bizonyos! A fültől szájsarkig érő sebhely s a kínzókamrák emlegetése nemcsak az érzelmekre hatott, de a legcsekélyebb kételyt is kizárta a szónok igazmondását illetően. Magyar—jugoszláv gazdasági megállapodást írtak alá Ünnepélyes eseményre, a magyar—jugoszláv gazdasági szerződés aláírására került sor kedden délelőtt a Külkereskedelmi Minisztériumban. A tárgyalásokról szóló, piros bőrkötésbe foglalt jegyzőkönyveket a Magyar Népköztársaság kormánya nevében Incze Jenő, a Külkereskedelmi Minisztérium megbízott vezetője, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság kormánya nevében Ivics Gretics, a jugoszláv külkereskedelmi bizottság elnökhelyettese írta alá. Ebből az alkalomból Incze Jenő, a magyar küldöttség vezetője, többek között a következőket mondotta: — A Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság kormánya eleget téve a Magyar Népköztársaság forradalmi munkás-paraszt kormánya kérésének, kész volt arra, hogy az 1957. évben felhasználható és két év alatt törlesztendő kétmillió dolláros áruhitelt nyújtson, igen kedvező feltételekkel. Magyarország korábbi kötelezettségeiből fennálló, és 1957-ben esedékes tartozásokat is árukkal egyenlíthetjük ki. Ez a megoldás lehetővé teszi, hogy az országaink között 1954 óta évről évre fejlődő árucsereforgalom Magyarország átmeneti gazdasági lehetőségei ellenére is bővüljön. A most megkötött egyezmények aláírásával egy időbenkezdődött meg Belgrádban a magyar—jugoszláv műszaki és tudományos együttműködés első ülésszaka. Együttműködésünk elvi alapjait még a múlt évben lefektettük, és ezek most fognak reális formát ölteni. Ezzel mód nyílik arra, hogy azt az igen nagyszámú, és változatos lehetőséget, amely a két szomszédos ország érintkezésében fennáll, mindkét nép javára kihasználjuk. Ivics Gretics a következőkben nyilatkozott az ünnepélyes szerződéskötés után: — Másodszor vagyok a baráti Magyarországon és ez alkalommal is könnyen sikerült megegyezésre jutnunk. Azt hiszem, hogy ez azoknak a fáradozásainknak viszszatükröződése, amelyek arra irányultak, hogy ilyen viszony or-szágaink között kialakuljon és továbbra is erősödjön. Munkánk annál is könnyebb volt, mert Kádár és Tito elvtársaik már előzőleg leveleztek a tárgyalások anyagáról és az a véleményem, hogy ez tulajdonképpen befejezése egy megindult folyamatnak. Ez azt is bizonyítja, hogy megértjük az önök gazdasági helyzetét. Remélem, hogy a mostani megállapodások tovább erősítik kapcsolatainkat. A tárgyalások befejezéséről a következő közleményt adták ki: „A Magyar Népköztársaság és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság kormánydelegációi 1957. április 19-től április 30-ig tárgyalásokat folytattak Budapesten, jugoszláv áruk beszerzése céljából Magyarországnak nyújtott kétmillió dolláros, két évre szóló, jugoszláv áruhitel felhasználásáról. Megbeszélték az 1956. május 29-i egyezmény alapján a Magyar Népköztársaság által a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság részére 1957-ben teljesítendő áruszállítások megkönnyítésének kérdéseit és a két ország közötti rendes árucsereforgalom további fejlesztését célzó egyéb kérdéseket. A tárgyalások baráti légkörben és a kölcsönös megértés szellemében folytak és az erre vonatkozó megállapodások aláírásával 1957. április 30-án eredményesen befejeződtek.“ (MTI) Magyar műszerkiállítások, bemutatók Kairóban A METRIMPEX Külkereskedelmi Vállalat az idén számos kiállításon mutatja be a világ minden táján a magyar műszeripar termékeit. Többek között rövid idő alatt Kairóban rendeznek három bemutatót. Április 30-án, kedden Kairóban az összarab orvosok kongresszusa alkalmából a vállalat orvosi műszerkiállítást nyitott. Ugyancsak Kairóban, május 10-én nyílik a laboratóriumi és geodéziai műszerbemutató, amelyen mintegy száz készüléket, műszert állítanak ki. A harmadik bemutatót május 15- én nyitják meg; ez a kiállítás hatvan különböző elektronikus és elektromos műszert, köztük telefontechnikai, élelmiszer és egyéb ipari vizsgálókészüléket mutat be. (MTI)