Népszabadság, 1960. április (18. évfolyam, 78-102. szám)
1960-04-27 / 99. szám
1960. április 27, szerda SZÜLŐKNEK NEVELÉSRŐL Szülői hiúságok A múlt héten az egyik vidéki általános iskola első osztályát látogattam. A tanítónő éppen írásórát tartott a gyerekeknek. Szavakat, egyszerű mondatokat másoltak a tábláról. Végignéztem a füzeteket, s valamennyi tiszta és rendes volt — egy kivételével. A gazdája, S. Péterke szöghajú, kerekarcú, riadtszemű kisfiú. A keze tiszta, de a füzete! — Szomorú eset! — állt meg mellettem a tanítónő. — S elkeserítő, hogy mit sem tehetek. — Majd megtanulja ő is — vigasztaltam. — így nehezen... — vette el a gyerektől a füzetet és visszalapozott az első oldalakra. — Nézze csak! Mintha nem is Péterke írta volna. Valóban. Formásan gömbölyödő betűk sorakoztak egymás mellett. — Az első oldalakat még balkézzel írta — magyarázta a tanítónő. — Azután egyik napról a másikra megtiltották a szülei. Valaki rájuk ijesztett, hogy suta lesz a gyerek, s azóta jobb kézzel kényszerítik írni. Bizony gyakran meg is verik ... — S maga szerint? — Nincs abban semmi rossz, ha a gyerek történetesen balkezes. Az apám is az volt, pedig finom műszerészmunkát végzett. S nemrég láttam a televízióban egy asztalitenisz-mérkőzést. Az egyik magyar játékos, Földi, balkézzel játszott — s nem is rosszul. De tudok híres festőkről és írókról is, akik balkézzel alkották legszebb műveiket ... — S miért nem engedik Péterkét balkézzel írni? — Az én gyerekemre senki se mondja, hogy suta! — érvel a mama. — Ne nevessen rajta senki, ha társaságba megyünk és ő bal kézzel fogja a kanalat... Az apa szinte semmit sem tud a dologról. Későn jár haza, még egyszer sem látta Péterke könnytől maszatos, keserves ábrázatát, amikor háta mögött a fakanállal hadonászó mamával, a házifeladat megírásával küszködik. Mondta ugyan még évekkel ezelőtt, amikor Péterke először fogta bal kezébe a kanalat, hogy nem lesz ez jó, de a felesége akkor csak nevetett rajta: „hagyd csak, hiszen olyan mulatságos!" Ha akkor szép szóval rávezetik — mert akkor még üdvös lett volna —, ma nem tartanának itt. De ha most mégis balkezes, úgy meg kellene érteniük, hogy az életben semmi hátránya nem származik a gyereknek ebből. De nem. Erőltetik, büntetik, gyötrik a gyereket, mert bántja az édesanya hiúságát: megszólják érte a szomszédok. Ha egyedül S. Péterkével történne a dolog, nem tenném szóvá. De sokan vannak az S. Péterkék, akik szüleik hiúsága miatt szenvednek. És nemcsak azért, mert balkezesek... B. Klári hetedik osztályos kislánnyal szintén az egyik vidéki iskolában találkoztam. A harmadik padban ült, s minduntalan szomszédja füzetébe leselkedett, hogy lemásolja a feladatot, amit a tanárnő a táblára írt. Megkérdeztem: — Ha rosszul látsz, miért nem viselsz szemüveget? Kitérő válaszokat adott és csak akkor mondta ki az igazságot, amikor a szünetben együtt kérdezgettük tovább a tanárnővel. — Anyukám azt mondta, hogy a szemüveges lányok nem mennek férjhez... Az iskola orvosa tehetetlen. — Még tavaly felírtam a gyereknek szemüveget — mondja —, de ki sem váltották. Amikor behívattam az anyját, meg sem hallgatott, egyre csak azt hajtogatta: „kinövi a gyerek ...” És sajnos, nem B. Klári az egyetlen. Csak itt, a mi iskolánkban legalább öt olyan kislányról tudok, akinek gyönge a szeme, mégsem visel szemüveget... A szakorvosok véleménye szerint két-három év alatt annyira megerősödhetne a legtöbb gyereknek a szeme, hogy utána talán még szemüveget sem kellene viselniük, így azonban mind romlik a szemük és a homályos látás nemcsak iskolai munkájukban zavarja a gyerekeket, hanem mindennapi életükben is. Ügyetlenné, félszeggé válnak egészséges szemű társaik között. Mindez a szülők hiúságáért... De vannak a szülői hiúságnak más megnyilvánulásai is. Ezek ugyan kevésbé károsak a gyermekek testi egészségére, de annál inkább visszahatnak szellemi fejlődésükre, jellemalakulásukra. Például: A félévi bizonyítványosztás után több gyermek is panaszolta, hogy azért kapott ki otthon, mert tornából, énekből vagy éppen kézimunkából csak négyese volt. Szüleik azt követelték tőlük, hogy tiszta ötös bizonyítványt vigyenek haza év végére. S a gyerekek? Sírva mondta az egyik: — Nem tehetek róla, ha nincs jó hallásom ... A másik: — Ügyetlen vagyok, nem az én hibám. Nem sikerül úgy a kézimunkám, ahogyan szeretném ... A harmadik: — Hiába az akarat, a tornához ügyesség is kell... Ez nem olyan tantárgy, mint a földrajz. Azt megtanulhatom, de a torna más. Anyukám azonban nem érti ezt... Több szülő ilyenkor nemcsak a gyereket, hanem a tanárokat is hibáztatja: „Igazán megadhatta volna énekből is az ötöst...” Az nem érdekli az ilyen szülőket, hogy a gyerek esetleg nem érdemli meg? Nekik csak az a fontos, hogy eldicsekedhessenek a szomszédoknak, ismerősöknek: „Színötös bizonyítványt hozott haza a kislányom, a kisfiam ...” Akadnak aztán olyan szülők, akik csupán azért, hogy eldicsekedhessenek gyermekük kiváló képességeivel, a legkülönfélébb különórákra járatják gyermeküket — vívásra, balettra, nyelvórákra, zongoraórára és így tovább — függetlenül attól, hogy van-e tehetsége hozzá a gyereknek vagy sem. Ismerek olyan harmadik osztályos kislányt, akinek az a legnagyobb problémája, mikor játszhatna végre egy órácskát. És mit mondjak arról az édesanyáról, akit a múlt napokban láttam a fodrászüzletben, amint éppen szakértelemmel szemlélte, hogy miként hauerolják tizennégy éves kislánya haját vagy, aki tetőtől talpig nylonba és a legmodernebb divat szerint öltözteti általános iskolás gyerekét? A gyermeke kedvéért teszi ezt? Lehetséges, de semmiképpen sem gyermeke érdekében. A szülői hiúság nagyon sokszor forrása a kényeztetésnek, a túlterhelésnek, a gyerekek szenvedésének, kínlódásának. Sőt, nemegyszer ez az oka a tanárok hibáztatásának, s ebből eredően az iskola és a szülői ház közti kapcsolat szétszakadásának. Pedig ma már csaknem minden szülő látja, hogy hová vezethet a kényeztetés, de hát sajnos ezt saját családjukban legtöbbször nemigen veszik észre. Tudják, hogy minden gépnek van teherbíró képessége, de arról elfeledkeznek, hogy a gyermeket sem lehet anynyiféle különórával terhelni. S a tanárokat minduntalan hibáztató szülők között ritkán akad, aki saját „nevelési elveit” is megvizsgálja. Pedig legtöbbször ez hozhatna kielégítő eredményt. Saját magukkal elnézőbbek az emberek, s a hibák nem mindig ilyen szembetűnően jelentkeznek, mint az említett példákban. A hibák sokszor csak apróságoknak tűnnek, de a ma még látszólagos apróságok holnapra súlyos, sokszor helyrehozhatatlan hibákhoz vezethetnek. S az ok legtöbb esetben: a szülők hiúsága. Nem gyermekük érdeke, egészséges fejlődése a mérték számukra, hanem a szomszédok, az ismerősök szava, irigykedő dicsérete. S az áldozat: minden esetben a gyerek. Prukner Pál NÉPSZABADSÁG ÉGRENYÍLÓ ABLAK Új magyar film Két világ — a tegnap és a ma — határán játszódik a történet. A ház, amelyben a film hősei laknak, maga a múlt; ócska, düledező és piszkos. Sivár folyosóin úgy sorakoznak egymás mellett az egyforma lakások, mint a börtönben a cellák. A téren azonban, ahová az ablakok néznek, már a jelenben a jövőbe látni. A napfényben modern, korszerű épületek emelkednek. Középen szökőkút ontja a vizet. Ebben a felemás környezetben bontakozik ki egy édesanya és három gyermekének élettörténete. Nevezhetnénk nagyvárosi pillanatképnek, erkölcsrajznak, ha valamiféle műfaji meghatározást keresnénk. írója, Gerencsér Miklós a témát kisregénynek dolgozta fel. Szemléletének erénye, hogy nem idealizálta a vagányromantikát, de mintha az elmélyült, sokoldalú, bonyolult lélekrajz kedvéért az általános képet sötétebbre festette volna a valóságosnál. A konfliktusok így kétségtelenül élesebbek, a jellemek plasztikusabbak, de a könyv soraiból bizonyos fokú — ha nem is szándékolt — komorság árad. Vadász Imre, a forgatókönyv írója nyilvánvalóan érezte ezt és összhatásában megkísérelte elkerülni. Ennek a szándékának vannak pozitív és negatív eredményei. Az előbbi: az egészséges egyensúly helyreállítása, a konstruktív figurák megerősödése, a legfiatalabb fiú, a válaszút előtt álló Cinege alakjának előtérbe állítása. Dramaturgiailag szerencsés — a regény kompozíciójához képest — Huszár művezető fokozottabb szerepeltetése. Személyében rokonszenvesen testesül meg a mások gondjaival, bajaival, sorsával is törődő, szocialista módra gondolkozó ember típusa. Helyes a középső testvér, a vagány Jumbó ellentmondásos viselkedésének egyértelműbb, világosabb beállítása és több, a film szempontjából felesleges epizód, figura leválasztása. Egyúttal azonban kísértett — és hatott is — a túlzott leegyszerűsítés veszélye. A legidősebb fiú, Fecó valósággal kiesik a cselekmény vonalából, s egyszerű epizodistává szürkül. Vadász Imrének ügyelnie kellett volna arra, hogy ilyen mértékben ne kerüljön szembe Gerencsér Miklós eredeti — a regényben lefektetett — elképzelésével. Nem szabad ugyanis megfeledkezni arról, hogy az Égrenyíló ablak — amint mondottuk — egy édesanya és három fia története. Megengedhetők — s ez a forgatókönyv-író joga — a műfajnak megfelelő változtatások, de ekkora hangsúlyeltolódás már a történet szerkezetét fenyegeti. Ezt igyekszik pótolni Huszár művezető erőteljesebb körvonalazása és a gyári képek sora. Vagyis a dolgozó embereknek az a világa, amelyet a kisregényben Fecó képes viselt markánsabban. Értéke a filmnek, hogy ezt a világot vonzóan, érdekesen tudja ábrázolni. Érzékelteti a munkáskollektívák erejét, s a tengelycsere-jelenetben Cinege szemszögéből az első jól végzett munka örömét is. Kissé talán túl szép is az iparitanuló-iskola képe, mintha az alkotók itt még a külsőségekkel, a környezettel próbálnák megnyerni nemcsak Cinege, de a nézők szívét is. Kedves, de felületes Zsófi figurája. Vele pedig — érzelmi alapon is — erőteljesebben lehetett volna hatni. A másik világ színfoltjai szélesebb ecsetvonásúak. A forgatókönyv kellő teret szentel a kültelki „gallerik” kifejlődésének, végigvezetve, hogy miként lesz a „jó hecc”-ből, imponáló virtuskodásból végül is bűnügyi akta. Gerencsér kisregénye eredetiben részletezőbb, néhol nyersebb is. Vadász forgatókönyve inkább a fokozatosságot szemlélteti hatásosan. Mindössze a mozijelenet ér el — véleményünk szerint — a kívánthoz képest éppen ellenkező hatást. Az átdolgozás, illetőleg feldolgozás folyamán Aliz közönséges figurája ugyan finomabbá, de lényegesen erőtlenebbé is vált. Gazdagodott viszont, s helyesen, ellenszenvesebbé vált: Jumbó. Ő az a pólus, akinek taszítania kell. S tegyük hozzá: nemcsak a filmbeli Cinegét, de az esetleg a nézőtéren üldögélő hozzá hasonló Cinegéket is! Ebből a szempontból igen helyes epizód annak a szemléltetése, hogy ezek a Jumbó-fajta legények valóban nem sajnálják még a testvérüket sem. Ha a vélt érdekük úgy kívánja, az édesanyjukat is meglopják. Innen már törvényszerű az út odáig, hogy Jumbó a film végén lesújtson Cinege fejére a franciakulccsal, amikor Cinege felébredő lelkiismeretével megakadályozza a tervezett kasszafúrást. Jumbó jelleme világos. Nagylegény a nála gyengébbek között, viszont az erő — Huszár, a főpincér, vagy Fecó ereje — tüstént meghunyászkodásra kényszeríti. Az Égrenyíló ablak mai történet. Kísértő árnyai a múltból maradtak itt egünkre felhőnek, napfényes örömei pedig a jövő felé mutatnak sokat ígérő perspektívát. Tagadhatatlan, mindkettő vonzó Cinegének. Az egyik rosszul értelmezett romantikájával, a másik egészséges, a jó ösztönökre, szándékokra építő lehetőségekkel. A válaszúton végül is dönteni kell. S ha az eredményt a film nem is mondja ki, a néző megérzi. Jumbó útja a börtön felé vezet, a Huszár művezető nyújtotta gyári munka pedig a megbecsülést, a képzőművészeti körben a művészi vágyak kielégítését, s talán évek múltán esetleg Zsófi oldalán a beteljesedő szerelmet jelenti. Kis József, a közismert dokumentumfilm rendező szerencsés kézzel nyúlt a témához. Érett biztonsággal, jó ízléssel alkalmazta filmre a forgatókönyvet. Mértéktartóan, mégis kellő tempóval teremtve meg az Égrenyíló ablak felemás hangulatát. Ügyelt arra, hogy a hangsúlyok pontosak legyenek, sem a jó, sem a rossz ne váljon túlzottá. Ebben írói törekvései is segítették. Stílusát a kifejezésmód frissesége, a hangulati elemek fölényes alkalmazása, arányos kompozícióérzék jellemzi. Hildebrand István — a legutóbbi években — mindinkább a magyar operatőrgárda élvonalába került. Képei mindenkor kifejezők és célratörők. Egy-egy beállítással is rendkívül sokat mond. Jó munkatársa a rendezőnek: az a fajta művész, aki képességeivel gyakran feledteti a forgatókönyv vázlatosabban megírt pillanatait is. A népes színészgárda általában megteszi a magáét. Ugyanis a filmben nincsenek valóban hálás szerepek. Dayka Margit lágy színekkel, mégis erőteljesen eleveníti meg a három gyerek özvegy édesanyja, Fazekasné figuráját. Megnyerő és fiatalos lendületű Cs. Németh Lajos (Cinege). Elhihető Sztanitay István hányaveti Jumbója. Suka Sándor természetes, egyszerű eszközökkel formálja meg Huszár művezetőt. Söte Attilával (Fecó), mint mondottuk, igen mostohán bánt a forgatókönyv. Akárcsak a két női szereplővel, Gordon Zsuzsával (Aliz) és Pap Évával (Zsófi). A Budapest Stúdiónak ez az új filmje, ha vannak is művészi gyengéi, elgondolkoztató mai témát tárgyal, s ez nem kis érdeme. Ábel Péter ÜNNEPNAPOK ÖLTÖZTETŐI KICSI SZÍNES ZÁSZLÓK, egyegy betű mindegyik közepén. A „H” a hidakat jelenti, az úttestek rövidítése: „17". Szaporodnak-sűrűsödnek ilyenkor, május előtt a színes jelzőzászlócskák egy térképen , a tervezőműhely falán mutatják. Budapest ünneplő ruháját merrefelé rendezgetik éppen a kiállításokat Kivitelező Ipari Vállalat — rövid, népszerűbb nevén, a „Dekor" — munkásai. Az elnevezés kevesebbre utal a valóságnál, hiszen nemcsak hazai és nemzetközi vásárok, kiállítások pavilonberendezése, dekorációja készül e Gyáli úti üzemben. Itt tervezik, szabják, festik a főváros „öltözetét", alkalmanként az ezerféle díszt, a brokátselyem és a szaténlobogókat, a transzparenseket, s az ünnepi felvonulások útvonalaira innét kerül valamenynyi arckép, a tribünökre a jelmondat. A harmincnégy embernek szűköske műhelytermekben dolgoznak a többi között az üzem kárpitos díszítői. Furcsa szakma mesterei, keveset tudnak róluk, noha az egész város szeme láttára készítik most is május elsejét: munkahelyük a hidak, a tűzfalak, a háztetők is — csak fel kellene nézni néha rájuk a csúcsforgalmi sietésben, így, kötőjellel mondják foglalkozásuk nevét: kárpitos-díszítő ... Melyik ház? Mind a kettő. A sarokban hatalmas léckeret, a Honvédelmi Sportszövetség székházát ékesíti néhány nap múltán. Amikor bevonják a vörös anyaggal a kárpitosok. Aztán, ha nyaktörő magasban helyére teszik — már díszítők. S nemcsak a foglalkozás neve, de a tartalma is csaknem kétszeres. Munkaidő? Bizony e napokban hajnaltól éjszakáig. Azt mondja az ütemterv: április 29-ig be kell fejezni a városdíszítést, hétfőn az úttestek fölé kerültek a lobogók, kedden a pályaudvarok, s a felvonulás nagy tere, szerdán a Nemzeti Színház kap ünnepi köntöst, csütörtökön díszruhát ölt a Népszabadság-ház és péntekre a hidakon is ott lesz valamennyi szín. Színház a tiszántúli tanyavilágban A Debreceni Városi Tanács nagy gondot fordít a tanyai lakosság kulturális igényeinek kielégítésére is. A múlt évben tanyanapokat rendeztek, amelyeken a debreceni öntevékeny művészegyüttesek adtak műsort. Most az együttes nemcsak a debreceni tanyavilágot keresné fel, hanem a szabolcsi és a békési részeken levő szétszórt településeket is. 9