Népszabadság, 1960. december (18. évfolyam, 285-310. szám)
1960-12-25 / 306. szám
Tovább előre, a kipróbált úton ÍRTA: KÁDÁR JÁNOS TV n nemrég ért véget 81 ország kommunista és munkáspártjai küldötteinek történelmi jelentőségű moszkvai értekezlete. A kommunista és munkáspártok tanácskozásának központjában álló kérdések a béke és a szocializmus, az egész emberiség jövőjét meghatározó kérdések. Különböző bajokkal és félelemmel terhes és telített a jelenük és bizonytalan a jövőjük azoknak az embereknek, akik ma még kapitalista világban élnek. De a kapitalista országokban az élet biztosabb támpontjait kereső emberek mindinkább felismerik, hogy a kapitalizmus az ember megalázása, a kommunizmus az ember szabadsága, a kapitalizmus létbizonytalanság, a kommunizmus biztos jövő és jó élet; a kapitalizmus a háború örök fenyegetése, a kommunizmus az emberiség örök békéje. Ezért volt az, hogy a munkásosztály legöntudatosabb fiain messze túlmenően minden országban további hatalmas néptömegek fogadták nagy megelégedéssel a moszkvai értekezlet eredményeit. A társadalmi haladás és a béke győzelmét váró emberek reményeit a moszkvai tanácskozás megerősítette és tovább növelte. A kommunista és munkáspártok képviselői tanácskozásának hatalmas, bízvást mondhatjuk, történelmi jelentőségű eredménye, hogy beható elvtársi véleménycsere után három év tapasztalatai alapján egyhangúan megerősítette a nemzetközi kommunista mozgalomnak az 1957-es Moszkvai Nyilatkozatban és Békekiáltványban lefektetett fő irányvonalát. A tanácskozás hatalmas történelmi tette, hogy tovább erősítette a nemzetközi kommunista mozgalom eszmei és cselekvési egységét, megerősítette a szocialista országok egybeforrottságát, s biztosította a még szorosabb egységet a jövendő harcokhoz. Az elmélet próbája: a gyakorlat. A marxizmus alkotó alkalmazása, amely az 1957-es Nyilatkozatban kifejeződött, eredményezte azokat a világraszóló új sikereket, amelyek azóta a nemzetközi helyzet megjavulásában, a szocialista országok építő munkája meggyorsulásában, a kommunista világmozgalom viharos növekedésében, az imperialistaellenes nemzeti függetlenségi harcok sikereiben s a béke megvédésében bekövetkeztek. Az 1957-es Nyilatkozat helyességét és erejét a szocialista világrendszer erősödése, technikai, tudományos fölényének a kapitalista világgal szembeni fokozódó kidomborodása, a gyarmati rendszer gyorsuló szétesése, az imperializmus mind mélyülő politikai válsága, a háborúellenes erők és a társadalmi haladás hívei sorainak hatalmas növekedése bizonyítja. Ez a politikai irányvonal megerősítette a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom eszmei és cselekvési egységét, legyőzhetetlen erővé tette a szocialista tábort. A forradalmi munkásmozgalom csak ennek a politikának a talajáról arathatott győzelmet a jobboldali megalkuvás különböző áramlatai, a „kommunizmus híveinek” álarcát öltött modern revizionisták áruló tevékenysége felett. Bebizonyosodott az is, hogy csak az alkotó marxizmus—lettinizmus képes leküzdeni azokat a merev „baloldali” téveszméket és módszereket, amelyek súlyos károkat okoztak a nemzetközi kommunista mozgalomnak. A szocialista tábor végbement további megerősödése, a békeövezet kiszélesítése hatalmas támasza volt a nemzeti függetlenségükért küzdő gyarmati népeknek, és döntő szerepe volt abban, hogy az utóbbi három évben a népek egész sora elnyerte szabadságát, az imperializmus dühödt ellenállása és sötét ármánykodásai dacára. A marxista-leninista elmélet több új tételét magában foglaló 1957-es Nyilatkozat a gyakorlatban, az élet minden tekintetében helyesnek bizonyult. Ez tette lehetővé azt a következtetést, hogy a nemzetközi kommunista mozgalomnak tovább, előre kell haladnia ezen az élet által igazolt jó úton. Ez tette lehetővé, hogy az 1960 novemberi tanácskozás, a közben jelentkezett új tényezőkből is levonva a következtetést, az 1957-es okmányok elvi alapjait továbbfejlesztve, a most kibocsátott Nyilatkozatban és Kiáltványban új, nagyszerű harci programot adott a legközelebbi évekre az egész kommunista világmozgalomnak, valamennyi kommunista és munkáspártnak. A Magyar Szocialista Munkáspárt tagsága és a magyar dolgozó nép helyesléssel, örömmel fogadta a moszkvai tanácskozás eredményeit, a tanácskozás által kibocsátott Nyilatkozatot és Kiáltványt. A magyar nép a felszabadulást követő években közvetlen tapasztalatai alapján rövid idő alatt meggyőződött a szocializmus fölényéről a kapitalizmus felett. A magyar dolgozó tömegek a néphatalom birtokában alig egy évtized alatt elmaradott agrárországból ipari-agrárországgá változtatták hazájukat. Több mint háromszorosára növelték az ipari termelést, csaknem kétszeresére a nemzeti jövedelmet. Felszámolták a munkanélküliséget, lényegesen felemelték a magyar munkások, dolgozó parasztok, az egész lakosság életszínvonalát, fogyasztását. Megszűnt hazánkban az írástudatlanság, szélesen kibontakozott a kulturális forradalom. Az 1950-es évek elején azonban a személyi kultusz elhatalmasodása következtében törés állt be Magyarország szocialista fejlődésében. Sőt, ezen túlmenően, az elkövetett hibák a revizionista árulók és az osztályellenség számára lehetővé tették a néphatalom elleni általános támadást, s az ismert körülmények között az ellenforradalmi felkelés kirobbanásához sodorták az országot. Ittagyarország ma biztosan halad a szocialista építés útján és a szocialista társadalom alapozásának befejezésével rövidesen a fejlődésnek új, magasabb szakaszába lép. Mi, magyar kommunisták, de bátran állíthatjuk, hogy a magyar dolgozó nép széles tömegei is, a helyzet kedvezőre fordulását arra a harcra vezetjük vissza, amelyet a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága Hruscsov elvtárssal az élen 1953-ban megkezdett, s az azt követő években harcban végigvitt a marxizmus a leninizmust eltorzító személyi kultusz felszámolásáért, a fejlődés útját álló gátak ledöntéséért. Az SZKP Központi Bizottsága kezdett hozzá bátor kiállással a pártéletben a lenini normák helyreállításához, feloldották a párt tevékenységét és a közéletet bénító merevségeket, s ezzel hihetetlenül nagy alkotó erőket szabadítottak fel. Harcuk friss lendületet adott nemcsak a szovjet nép nagy alkotó munkájának, hanem az egész nemzetközi munkásmozgalom harcának. Ennek az igaz leninista politikának volt új korszakot elindító kiemelkedő állomása a Szovjetunió Kommunista Pártja történelmi jelentőségű XX. kongresszusa. Ez a kongresszus az új történelmi körülményeket elemezve, a forradalmi harc új tapasztalatait és lehetőségeit általánosítva, elméleti következtetéseivel megalapozta a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom korszerű stratégiáját és taktikáját. A XX. kongresszus megállapításait, valamennyi kommunista és munkáspárt közös harci tapasztalatait figyelembe véve jött létre az 1957-es Moszkvai Nyilatkozat, amely nagy lendületet adott a világ valamennyi kommunista és munkáspártja tevékenységéhez. A Magyarországon 1956 őszén tetőződött bajok azért ölthettek olyan súlyos formát és méreteket, mert pártunk akkori vezetői mellőzték az SZKP XX. kongresszusának tanulságait és nem küzdötték le a káros személyi kultuszt és ennek következményeit. Pártunk legutóbbi négy évben elért letagadhatatlan eredményeinek forrása az, hogy tevékenységének iránytűje a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusának eszmei fegyvertára, majd az 1957-es Moszkvai Nyilatkozat fő irányvonala. Véleményünk szerint a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusával kezdődött és az 1957-es Nyilatkozattal erősödött meg a nemzetközi kommunista mozgalomban az a megújhodás, amely oly sok értékes eredményt hozott a világ munkásosztálya ügyének. Ennek az új fellendülésnek köszönhetjük, hogy a szocialista világrendszer fejlődése meggyorsult és a szocialista tábor erőfölénye az imperialista táborral szemben jelentősen tovább növekedett, hogy a szocialista országok és a semleges országok által alkotott békeövezet tovább szélesedett, hogy a béke erői világszerte még hatalmasabbá és szervezettebbé váltak. A moszkvai tanácskozáson mi, a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttei is elmondhattuk, hogy nálunk, csakúgy, mint a szocialista világrendszer többi országában, az 1957-es Moszkvai Nyilatkozat elveit követve, az utóbbi években új, egészséges fellendülés következett be. A Magyar Népköztársaság nemcsak hogy teljesen kiheverte az utóbbi években az 1956-os ellenforradalom megrázkódtatásait, hanem új lendülettel fejlődött tovább. 1957 óta hazánkban az ipari termelés mintegy 40 százalékkal, a mezőgazdasági termelés mintegy 12 százalékkal, a lakosság életszínvonala is ennek megfelelően fejlődött. A párt és a tömegek kapcsolatai megerősödtek, jobban, mint bármikor annak előtte, és a falu társadalmi átalakulása is jelentősen előrehaladt. Ma már az ország művelt földterületének mintegy 80 százalékát öleli fel a szocialista részarány, és közel már az az idő, amikor nálunk is befejeződik a falu szocialista átalakítása, s ezzel a szocialista társadalom alapjainak lerakása. Egy véres ellenforradalmi felkelés komoly leckéje tanított meg bennünket még egyszer arra, hogy sem a jobboldali megalkuvás, sem a „baloldali” elhajlás nem engedhető meg, mert mindkettő súlyos kárt okozhat nemcsak egy pártnak és egy népnek, hanem az egész nemzetközi munkásosztálynak is, pártunk minden jó tapasztalata azt bizonyítja, hogy a sikeres előrehaladás kulcsa a következetes elvhűség, a marxizmus—leninizmus eszmei tisztaságának megőrzése, íme, a közelmúlt történelmi tapasztalatai magyarázzák meg, hogy a magyar kommunisták, a Magyar Népköztársaság közvéleménye miért üdvözli oly nagy örömmel a marxizmus— leninizmus csorbítatlan eszméin alapuló Nyilatkozatot és Kiáltványt, amelyeket a néhány hete befejeződött moszkvai tanácskozás bocsátott ki. Korunkban immár több mint 40 éve az imperializmus nem uralkodik oszthatatlanul a világon, s ma már létezik a szocialista világrendszer, amely mindinkább döntő,meghatározó tényezője a társadalom fejlődésének. Teljesen reális és mélyen igaz a kommunista és munkáspártok Nyilatkozatának az a tétele... hogy a szocializmus erői gyorsan nőnek, ezzel szemben... „ ... új szakasz következett be a kapitalizmus általános válságának fejlődésében. Ennek a szakasznak az a sajátossága, hogy nem világháborúval kapcsolatban alakult ki, hanem a két rendszer versenye és harca, az erőviszonyoknak a szocializmus javára való mind nagyobb megváltozása, az imperializmus valamennyi ellentétének fokozott kiéleződése közepette alakult ki, olyan viszonyok között, amikor a békeszerető erőknek a békés egymás mellett élés megvalósításáért és megszilárdításáért vívott harca meggátolta az imperialistákat abban, hogy agresszív cselekedeteikkel megzavarják az általános békét, olyan viszonyok között, amikor fellendülőben van a néptömegek harca a demokráciáért, a nemzeti felszabadulásért és a szocializmusért”. Az erőviszonyoknak ezek a változásai, a szocializmus törvényeinek mind nagyobb hatóköre teszi lehetővé, hogy új módon oldódjanak meg a társadalom különböző létfontosságú problémái, lehetővé válik az emberiséget pusztító háborúk kiküszöbölése, kedvezőbb lehetőségek nyílnak a társadalmi haladás előmozdítására. A kommunista és munkáspártok Nyilatkozatának leszögezett általános alapelve, hogy a szocialista világrendszer létrejötte, növekvő hatalma, katonai ereje és nemzetközi befolyása, az imperializmussal szemben álló nemzeti függetlenségükért, gazdasági és társadalmi érvényesülésükért küzdő békeszerető erők széles és növekvő frontja, ma már olyan hatalmas ellenerőt képez a világon, amely, ha tömörítjük, képes elhárítani az emberiség feje felől a minden eddiginél pusztítóbbnak ígérkező háború veszedelmét. Történelmileg már kialakultak azok a reális erők, amelyek képesek megfékezni az imperializmus agresszív erőit — a diadalmasan előretörő szocializmus korszakában az államok közötti háborúk ma már nem végzetszerűen elkerülhetetlenek. Az imperializmus még létezik és erős; megvan a háború keletkezésének gazdasági alapja: a kapitalizmus. A háború azonban nemcsak gazdasági jelenség. Hruscsov elvtárs a XX. kongresszuson előadói beszédében ezt mondta: „Abban a kérdésben, lesz-e háború vagy nem, nagy jelentősége van az osztályerők, a politikai erők viszonyának, az emberek szervezettségének és tudatos akaratának. Mi több, bizonyos körülmények között a haladó társadalmi és politikai erők harcának döntő szerepe lehet ebben a kérdésben.” Ezek a szavak majdnem öt esztendeje hangzottak el. Az élet bizonyította igazukat: öt év óta az emberek szervezettsége és tudatos akarata a pusztító háborúk elleni harcban, a béke védelmében hatalmasan megnőtt, az osztályerők, a politikai erők viszonya a munkásosztály, azaz a béke javára alakultak. Mindez azt igazolja, hogy a haladó emberek ébersége, elszánt békeharca képes lefogni az imperialisták kezét. A kommunistáknak a háború megakadályozásáért kifejtett tevékenysége nem taktikai fogás. Miként a kommunista és munkáspártok legutóbbi tanácskozásának egységesen elfogadott Nyilatkozatában megfogalmazták : „... a kommunis- ták történelmi küldetésüket nemcsak abban látják, hogy világméretekben megszüntessék a kizsákmányolást és a nyomort, és örökre kizárják az emberi társadalom életéből bármilyen háború lehetőségét, hanem abban is, hogy már a mi korunkban megszabadítsák az emberiséget az új háború rémétől. A világ kommunista pártjai minden erejüket és energiájukat e nagy történelmi küldetés megvalósításának szentelik.” A kommunistáknak ez a törekvése következik mindenekelőtt abból, hogy a kommunista pártok a munkásosztály pártjai, és a szocialista forradalom győzelméért folytatott harccal összefüggésben mindenkori fő kötelességük volt a dolgozók életbevágó érdekeinek védelme. A háború fő terhe mindig a munkásokat, a dolgozókat sújtotta. Ezért a kommunista pártok fennállásuk minden korszakában harcoltak a háborúk megakadályozásáért. A kommunisták céljai mindenkor mélyen humanista jellegűek. Számot kell vetni azzal, hogy a modern háború milyen súlyos következményekkel járhat az egész emberiségre. A kommunisták tudatában vannak annak, hogy egy ilyen világháború, ha azt az agresszív erők kirobbantanák, az imperializmus végső bukását jelentené, mert a népek nem tűrnék tovább ennek a néppusztító rendszernek a fennmaradását. A kommunista pártoknak az a felismerése, hogy fennáll a világháború elhárításának lehetősége, nem jelenti azt, mintha figyelmen kívül hagynák az imperializmus agresszív természetét. A magyar nép is a saját bőrén nap-nap után tapasztalja, hogy az amo. (Folytatás a 4. oldalon) Kádár elvtárs e cikkét a Pravdace hó 23-i száma „A marxizmus—leninizmus világítja meg előrehaladásunk útját" címmel közölte.