Népszabadság, 1960. december (18. évfolyam, 285-310. szám)

1960-12-25 / 306. szám

Tovább előre, a kipróbált úton ÍRTA: KÁDÁR JÁNOS TV n n­emrég ért véget 81 ország­­ kommunista és munkás­pártjai küldötteinek történelmi jelentőségű moszkvai értekez­lete. A kommunista és munkás­pártok tanácskozásának köz­pontjában álló kérdések a bé­ke és a szocializmus, az egész emberiség jövőjét meghatározó kérdések. Különböző bajokkal és féle­lemmel terhes és telített a jele­nük és bizonytalan a jövőjük azoknak az embereknek, akik ma még kapitalista világban él­nek. De a kapitalista országok­ban az élet biztosabb támpont­jait kereső emberek mindin­kább felismerik, hogy a kapita­lizmus az ember megalázása, a kommunizmus az ember sza­badsága, a kapitalizmus létbi­zonytalanság, a kommunizmus biztos jövő és jó élet; a kapita­lizmus a háború örök fenyege­tése, a kommunizmus az embe­riség örök békéje. Ezért volt az, hogy a munkásosztály legöntu­­datosabb fiain messze túlme­nően minden országban további hatalmas néptömegek fogadták nagy megelégedéssel a moszk­vai értekezlet eredményeit. A társadalmi haladás és a bé­ke győzelmét váró emberek re­ményeit a moszkvai tanácsko­zás megerősítette és tovább nö­velte. A kommunista és mun­káspártok képviselői tanácsko­zásának hatalmas, bízvást mondhatjuk, történelmi jelen­tőségű eredménye, hogy beható elvtársi véleménycsere után három év tapasztalatai alapján egyhangúan megerősítette a nemzetközi kommunista moz­galomnak az 1957-es Moszkvai Nyilatkozatban és Békekiált­ványban lefektetett fő irányvo­nalát. A tanácskozás hatalmas történelmi tette, hogy tovább erősítette a nemzetközi kom­munista mozgalom eszmei és cselekvési egységét, megerősí­tette a szocialista országok egy­­beforrottságát, s biztosította a még szorosabb egységet a jö­vendő harcokhoz. A­z elmélet próbája: a gya­­korlat. A marxizmus al­kotó alkalmazása, amely az 1957-es Nyilatkozatban kifeje­ződött, eredményezte azokat a világraszóló új sikereket, ame­lyek azóta a nemzetközi helyzet megjavulásában, a szocialista országok építő munkája meg­gyorsulásában, a kommunista világmozgalom viharos növe­kedésében, az imperialistaelle­nes nemzeti függetlenségi har­cok sikereiben s a béke megvé­désében bekövetkeztek. Az 1957-es Nyilatkozat helyességét és erejét a szocialista világ­rendszer erősödése, technikai, tudományos fölényének a kapi­talista világgal szembeni foko­zódó kidomborodása, a gyar­mati rendszer gyorsuló szét­esése, az imperializmus mind mélyülő politikai válsága, a há­borúellenes erők és a társadal­mi haladás hívei sorainak ha­talmas növekedése bizonyítja. Ez a politikai irányvonal meg­erősítette a nemzetközi forra­dalmi munkásmozgalom eszmei és cselekvési egységét, legyőz­hetetlen erővé tette a szocialis­ta tábort. A forradalmi mun­kásmozgalom csak ennek a po­litikának a talajáról arathatott győzelmet a jobboldali megal­kuvás különböző áramlatai, a „kommunizmus híveinek” ál­arcát öltött modern revizionis­ták áruló tevékenysége felett. Bebizonyosodott az is, hogy­­ csak az alkotó marxizmus—le­tt­inizmus képes leküzdeni azo­kat a merev „baloldali” tév­eszméket és módszereket, ame­lyek súlyos károkat okoztak a nemzetközi kommunista moz­galomnak. A szocialista tábor végbement további megerősö­dése, a békeövezet kiszélesítése hatalmas támasza volt a nem­zeti függetlenségükért küzdő gyarmati népeknek, és döntő szerepe volt abban, hogy az utóbbi három évben a népek egész sora elnyerte szabadságát, az imperializmus dühödt el­lenállása és sötét ármánykodá­sai dacára. A marxista-leninista elmé­let több új tételét magában fog­laló 1957-es Nyilatkozat a gya­korlatban, az élet minden te­kintetében helyesnek bizonyult. Ez tette lehetővé azt a követ­keztetést, hogy a nemzetközi kommunista mozgalomnak to­vább, előre kell haladnia ezen az élet által igazolt jó úton. Ez tette lehetővé, hogy az 1960 no­vemberi tanácskozás, a közben jelentkezett új tényezőkből is levonva a következtetést, az 1957-es okmányok elvi alapjait továbbfejlesztve, a most kibo­csátott Nyilatkozatban és Kiált­ványban új, nagyszerű harci programot adott a legközelebbi évekre az egész kommunista világmozgalomnak, valamennyi kommunista és munkáspárt­nak. A Magyar Szocialista Mun­káspárt tagsága és a magyar dolgozó nép helyesléssel, öröm­mel fogadta a moszkvai tanács­kozás eredményeit, a tanácsko­zás által kibocsátott Nyilatko­zatot és Kiáltványt. A magyar nép a felszabadu­lást követő években közvetlen tapasztalatai alapján rövid idő alatt meggyőződött a szocializ­mus fölényéről a kapitalizmus felett. A magyar dolgozó töme­gek a néphatalom birtokában alig egy évtized alatt elmara­dott agrárországból ipari-agrár­­országgá változtatták hazáju­kat. Több mint háromszorosá­ra növelték az ipari termelést, csaknem kétszeresére a nemzeti jövedelmet. Felszámolták a munkanélküliséget, lényegesen felemelték a magyar munká­sok, dolgozó parasztok, az egész lakosság életszínvonalát, fo­gyasztását. Megszűnt hazánk­ban az írástudatlanság, szélesen kibontakozott a kulturális for­radalom. Az 1950-es évek elején azonban a személyi kultusz el­hatalmasodása következtében törés állt be Magyarország szo­cialista fejlődésében. Sőt, ezen túlmenően, az elkövetett hibák a revizionista árulók és az osz­tályellenség számára lehetővé tették a néphatalom elleni álta­lános támadást, s az ismert kö­rülmények között az ellenforra­dalmi felkelés kirobbanásához sodorták az országot. Itt­agyarország ma biztosan halad a szocialista építés útján és a szocialista társa­dalom alapozásának befejezésé­vel rövidesen a fejlődésnek új, magasabb szakaszába lép. Mi, magyar kommunisták, de bát­ran állíthatjuk, hogy a magyar dolgozó nép széles tömegei is, a helyzet kedvezőre fordulását arra a harcra vezetjük vissza, amelyet a Szovjetunió Kommu­nista Pártjának Központi Bi­zottsága Hruscsov elvtárssal az élen 1953-ban megkezdett, s az azt követő években harcban végigvitt a marxizmus a leni­­nizmust eltorzító személyi kul­tusz felszámolásáért, a fejlődés útját álló gátak ledöntéséért.­­ Az SZKP Központi Bizottsá­ga kezdett hozzá bátor kiállás­sal a pártéletben a lenini nor­mák helyreállításához, feloldot­ták a párt tevékenységét és a közéletet bénító merevségeket, s ezzel hihetetlenül nagy alkotó erőket szabadítottak fel. Har­cuk friss lendületet adott nem­csak a szovjet nép nagy alkotó munkájának, hanem az egész nemzetközi munkásmozgalom harcának. Ennek az igaz leni­nista politikának volt új kor­szakot elindító kiemelkedő állo­mása a Szovjetunió Kommunis­ta Pártja történelmi jelentősé­gű XX. kongresszusa. Ez a kongresszus az új történelmi körülményeket elemezve, a for­radalmi harc új tapasztalatait és lehetőségeit általánosítva, el­méleti következtetéseivel meg­alapozta a nemzetközi forradal­mi munkásmozgalom korszerű­­ stratégiáját és taktikáját. A XX. kongresszus megállapítá­sait, valamennyi kommunista és munkáspárt közös harci ta­pasztalatait figyelembe véve jött létre az 1957-es Moszkvai Nyi­latkozat, amely nagy lendüle­tet adott a világ valamennyi kommunista és munkáspártja tevékenységéhez. A Magyarországon 1956 őszén tetőződött bajok azért ölthettek olyan súlyos formát és mérete­ket, mert pártunk akkori veze­tői mellőzték az SZKP XX. kongresszusának tanulságait és nem küzdötték le a káros sze­mélyi kultuszt és ennek követ­kezményeit. Pártunk legutóbbi négy év­ben elért letagadhatatlan ered­ményeinek forrása az, hogy te­vékenységének iránytűje a Szovjetunió Kommunista Párt­ja XX. kongresszusának eszmei fegyvertára, majd az 1957-es Moszkvai Nyilatkozat fő irány­vonala. Véleményünk szerint a Szovjetunió Kommunista Párt­jának XX. kongresszusával kez­dődött és az 1957-es Nyi­latkozattal erősödött meg a nemzetközi kommunista moz­galomban az a megújhodás, amely oly sok értékes ered­ményt hozott a világ munkás­­osztálya ügyének. Ennek az új fellendülésnek köszönhetjük, hogy a szocialista világrendszer fejlődése meggyorsult és a szo­cialista­ tábor erőfölénye az im­perialista táborral szemben je­lentősen tovább növekedett, hogy a szocialista országok és a semleges országok által alko­tott békeövezet tovább szélese­dett, hogy a béke erői világ­szerte még hatalmasabbá és szervezettebbé váltak. A moszkvai tanácskozáson mi, a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt küldöttei is el­mondhattuk, hogy nálunk, csak­úgy, mint a szocialista világ­­rendszer többi országában, az 1957-es Moszkvai Nyilatkozat elveit követve, az utóbbi évek­ben új, egészséges fellendülés következett be. A Magyar Nép­­köztársaság nemcsak hogy tel­jesen kiheverte az utóbbi évek­ben az 1956-os ellenforradalom megrázkódtatásait, hanem új lendülettel fejlődött tovább. 1957 óta hazánkban az ipari termelés mintegy 40 százalék­kal, a mezőgazdasági termelés mintegy 12 százalékkal, a la­­­kosság életszínvonala is ennek megfelelően fejlődött. A párt és a tömegek kapcsolatai meg­erősödtek, jobban, mint bár­mikor annak előtte, és a falu társadalmi átalakulása is jelen­tősen előrehaladt. Ma már az ország művelt földterületének mintegy 80 százalékát öleli fel a szocialista részarány, és közel már az az idő, amikor nálunk is befejeződik a falu szocialista átalakítása, s ezzel a szocialista társadalom alapjainak lerakása. Egy véres ellenforradalmi felkelés komoly leckéje tanított meg bennünket még egyszer ar­ra, hogy sem a jobboldali meg­alkuvás, sem a „baloldali” el­hajlás nem engedhető meg, mert mindkettő súlyos kárt okozhat nemcsak egy pártnak és egy népnek, hanem az egész nemzetközi munkásosztálynak is, pártunk minden jó tapasz­­talata azt bizonyítja, hogy a sikeres előrehaladás kulcsa a következetes elvhűség, a marxizmus—leninizmus esz­mei tisztaságának megőrzése, íme, a közelmúlt történelmi ta­pasztalatai magyarázzák meg, hogy a magyar kommunisták, a Magyar Népköztársaság köz­véleménye miért üdvözli oly nagy örömmel a marxizmus— leninizmus csorbítatlan esz­méin alapuló Nyilatkozatot és Kiáltványt, amelyeket a néhány hete befejeződött moszkvai ta­nácskozás bocsátott ki. Korunkban immár több mint 40 éve az imperializmus nem uralkodik oszthatatlanul a vilá­gon, s ma már létezik a szocia­lista világrendszer, amely mind­inkább döntő,­meghatározó té­­nyezője a társadalom fejlődésé­nek. Teljesen reális és mélyen igaz a kommunista és munkás­pártok Nyilatkozatának az a té­tele... hogy a szocializmus erői gyorsan nőnek, ezzel szemben... „ ... új szakasz következett be a kapitalizmus általános válsá­gának fejlődésében. Ennek a szakasznak az a sajátossága, hogy nem világháborúval kap­csolatban alakult ki, hanem a két rendszer versenye és har­ca, az erőviszonyoknak a szo­cializmus javára való mind na­gyobb megváltozása, az impe­rializmus valamennyi ellenté­tének fokozott kiéleződése kö­zepette alakult ki, olyan viszo­nyok között, amikor a békesze­rető erőknek a békés egymás mellett élés megvalósításáért és megszilárdításáért vívott harca meggátolta az imperia­listákat abban, hogy agresszív cselekedeteikkel megzavarják az általános békét, olyan viszo­nyok között, amikor fellendü­lőben van a néptömegek harca a demokráciáért, a nemzeti fel­­szabadulásért és a szocializ­musért”. A­z erőviszonyoknak ezek a változásai, a szocializ­mus törvényeinek mind na­gyobb hatóköre teszi lehetővé, hogy új módon oldódjanak meg a társadalom különböző létfon­tosságú problémái, lehetővé vá­lik az emberiséget pusztító há­borúk kiküszöbölése, kedve­zőbb lehetőségek nyílnak a tár­sadalmi haladás előmozdításá­ra. A kommunista és munkás­pártok Nyilatkozatának leszö­gezett általános alapelve, hogy a szocialista világrendszer lét­rejötte, növekvő hatalma, ka­tonai ereje és nemzetközi befo­lyása, az imperializmussal szemben álló nemzeti függet­lenségükért, gazdasági és tár­sadalmi érvényesülésükért küzdő békeszerető erők széles és növekvő frontja, ma már olyan hatalmas ellenerőt képez a világon, amely, ha tömörít­­jük, képes elhárítani az embe­riség feje felől a minden eddi­ginél pusztítóbbnak ígérkező háború veszedelmét. Történelmileg már kialakul­tak azok a reális erők, amelyek képesek megfékezni az imperia­lizmus agresszív erőit — a dia­dalmasan előretörő szocializ­mus korszakában az államok közötti háborúk ma már nem végzetszerűen elkerülhetetle­nek. Az imperializmus még lé­tezik és erős; megvan a háború keletkezésének gazdasági alap­ja: a kapitalizmus. A háború azonban nemcsak gazdasági je­lenség. Hruscsov elvtárs a XX. kongresszuson előadói beszédé­ben ezt mondta: „Abban a kér­désben, lesz-e háború vagy nem, nagy jelentősége van az osztályerők, a politikai erők viszonyának, az emberek szer­vezettségének és tudatos aka­ratának. Mi több, bizonyos kö­rülmények között a haladó tár­sadalmi és politikai erők har­cának döntő szerepe lehet eb­ben a kérdésben.” Ezek a szavak majdnem öt esztendeje hangzottak el. Az élet bizonyította igazu­kat: öt év óta az emberek szer­vezettsége és tudatos akarata a pusztító háborúk elleni harc­ban, a béke védelmében hatal­masan megnőtt, az osztályerők, a politikai erők viszonya a munkásosztály, azaz a béke ja­vára alakultak. Mindez azt iga­zolja, hogy a haladó emberek ébersége, elszánt békeharca képes lefogni az imperialisták kezét. A kommunistáknak a hábo­rú megakadályozásáért kifej­tett tevékenysége nem taktikai fogás. Miként a kommunista és munkáspártok legutóbbi ta­nácskozásának egységesen elfo­gadott Nyilatkozatában meg­fogalmazták : „... a kommunis- t­­ák történelmi küldetésüket nemcsak abban látják, hogy vi­lágméretekben megszüntessék­­ a kizsákmányolást és a nyo­mort, és örökre kizárják az em­beri társadalom életéből bármi­lyen háború lehetőségét, ha­nem abban is, hogy már a mi korunkban megszabadítsák az emberiséget az új háború ré­métől. A világ kommunista pártjai minden erejüket és energiájukat e nagy történel­mi küldetés megvalósításának szentelik.” A kommunistáknak ez a tö­rekvése következik mindenek­előtt abból, hogy a kommunis­ta pártok a munkásosztály pártjai, és a szocialista forra­dalom győzelméért folytatott harccal összefüggésben min­denkori fő kötelességük­­ volt a dolgozók életbevágó érdekei­nek védelme. A háború fő ter­he mindig a munkásokat, a dolgozókat sújtotta. Ezért a kommunista pártok fennállá­suk minden korszakában har­coltak a háborúk megakadályo­zásáért. A kommunisták céljai mindenkor mélyen humanista jellegűek. Számot kell vetni azzal, hogy a modern háború milyen súlyos következményekkel járhat az egész emberiségre. A kommu­nisták tudatában vannak an­nak, hogy egy ilyen világhábo­rú, ha azt az agresszív erők ki­robbantanák, az imperializmus végső bukását jelentené, mert a népek nem tűrnék tovább en­nek a néppusztító rendszernek a fennmaradását. A kommunista pártoknak az a felismerése, hogy fennáll a világháború elhárítá­sának lehetősége, nem jelenti azt, mintha figyelmen kívül hagynák az imperializmus ag­resszív természetét. A magyar nép is a saját bőrén nap-nap után tapasztalja, hogy az amo. (Folytatás a 4. oldalon) Kádár elvtárs e cikkét a Pravda­ce hó 23-i száma „A marxizmus—leniniz­­mus világítja meg előrehaladásunk útját" címmel közölte.

Next