Népszabadság, 1961. május (19. évfolyam, 104-128. szám)
1961-05-13 / 113. szám
8 NÉPSZABADSÁG 1961. május 13. szombat Kiküldött munkatársunk jelentése Cannes-ból: Oksz, dimí, japán és csehszlovák film a zsűri előtt A Dúvadot ma mutatják be a Fesztivál Palotában Cannes, május 12. Túl vagyunk a fesztivál felén, s mind inkább úgy tetszik: az idei gyengébben sikerült, mint a tavalyi. Rossz ez a filmeseknek, akik gondolom, szívesen vették volna, ha több, jelentős, a képzeletet felgyújtó műalkotás emlékével távozhattak volna, rossz a közönségnek is, amely évenként legalább néhány nagy filmet szeretne látni (ilyen itt egy se volt még), de rossz ez a kritikusnak is, aki — ha egyébként szép is a Croisette-n és jó itt sétálni — mégiscsak szeretne valami érdemlegesről is szólni. Lassacskán ugyanis az ember, ha nem vigyáz, hozzáidomul a viszonyokhoz s kritikusból a nagyvilági élet krónikásává vedlik. Mert jó filmekben van, de sztárokban nincs hiány. Csütörtök este is, hogy jártunk? Nagy izgalommal vártuk az olasz filmet (immár a másodikat, amelyet a fesztiválon vetítenék), s eléggé csalódtunk benne. (Hogy miért, mindjárt elmondom.) Ellenben megjelent Lollobrigida (egyenesen Amerikából, bár a filmhez semmi köze), megjelent Alain Delon, a főszereplő, aki ma férfiban körülbelül olyan sztár, mint Lolobrigida nőben, ráadásul még Begum is itt volt, az Aga kán özvegye, a világ egyik legmesésebb vagyonának tulajdonosa. S mi kellene több egy gálaest fényéhez? És a film? René Clement tehetséges rendező, kétség se fér hozzá. Komédiájában van egyéni íz, vannak még tán sohasem látott típusok — és ez vígjátékban, tudjuk, nagy dolog —, csak egy nincs benne: szívünkhöz szóló mondanivaló, értelem. Mert ugyan mit kezdjünk 1961-ben egy szatírával, amely az 1921-es olasz anarchista csoportocskákon gúnyolódik. Mint téma is elég régi. „Az ember, aki * Csütörtök volt”. Chesterton reakciós szatírájától Ehrenburg Reszkess Európáján át iróniájuk csőrét már jó néhányan köszörülték e megszállottakon. Van benne jelenet, amelynek eredetijét még Lilian Harvey-val láttuk, már vagy 30 éve a Táncol a kongreszszus című filmben. Ha van valami sajátosan találó René Clement értelmezésében, akkor az csupán annyi, hogy az ő bombamerénylői civilben a legderakabb kispolgárok, akiknél odahaza papucsot kell húzni, nehogy bepiszkolódjék a padló. Csakhogy itt is, mint mindenütt, ahol a polgár gúnyolódik az anarchistákon, a témába vegyülnek forradalmárellenes hangulatok. René Clement látható antipátiával viseltetik a fasiszta renddel szemben, a film éle azonban mégse csupán a fasiszták és az anarchisták ellen irányul. A komikum legfőbb forrása — a merénylők megszállottsága, a konspiráció hókuszpókusza — más értelmet kap. Miért? Mert mondanivalójának a lényege nem az, hogy ítéljük el a megveszett kispolgárokat, mert forradalmaséit játszanak, hanem az, hogy mire jó bármilyen harc is, hiszen élni jó, élni öröm, csak legyen egy olyan kedves fickó, mint akit Alain Delon alakít, meg egy édes kislány, mint ez a Franca (Barbara Lass). Csak meg kell szabadítani ezt a kis fruskát sans-culotteidealizmusától, ölelgetni kell, csókolgatni és akkor minden, minden jó. Erre utal egyébként a film címe is, amely magyarul körülbelül így hangzik: Milyen öröm is élni! Akinek kedve van ezen mulatni, aki a fasizmus uralomrajutásának éveit így akarja látni, ám lássa így, ám mulasson, nekem megkeseredett a szájam íze. Egyébként Clement filmje nem az egyetlen, amelyre a hibás (vagy kiagyalt) koncepció és a viszonylag magas színvonalú megjelenítés közti ellentmondás a jellemző. Gondolatszegénység, torz szemlélet, keresettség a mondanivalóban egyrészt, gazdag és kulturált rendezői, színészi munka — legalábbis egyes részletekben —, másrészt, újra, meg újra ezzel az ellentéttel találkozni. Itt volt az angolok filmje például: A jel, ez a pseudo-pszichológiai agyrém, amely freudista alapon több mint két órán át boncolgatta egy fiatalember lelki életét, aki ellenállhatatlan szenvedélyt érez a 8—10 éves kislányok iránt, mert valamikor, hároméves kis lurkókorában összekülönbözött az apjával (hogyan s mint, azt nem tudom leírni, mert nem tűri meg az otthoni nyomdafesték). A fiatalembernek azóta komplexuma van. Igaz, hogy liliomapró hajlamai sohasem jutottak el a tetthez, tehát voltaképpen nem is csinált semmit, börtönbe is csupán a hajlama miatt zárták. Mégis, a legnagyobb részletességgel bomlik ki előttünk az a harc, amelyet a fiatalember, az asszony, aki szereti és az orvos a különféle kísértések és a társadalom ridegsége, a megbélyegzett iránti értetlensége ellen végül is győzelmesen megvív. (Arra persze a merészség nem volt elegendő, hogy egy tényleges bűnöző megtisztulását ábrázolják, hisz akkor tetszett volna csak ki, hogy ez a téma micsoda képtelenség.) És az ilyen hamvába holt áltársadalmi drámában felléptetnek olyan áldott, nagyszerű tehetséget, mint a nagyon emberi Maria, Schellt, korunk egyik legjobb színésznőjét. S rendezésben, dialógusban, fényképezésben is kulturált alkotás ez a film, Stross és Buchman értik a dolgukat... Vagy vegyük a kiváló japán rendező, Kon Ichikawa példáját. A Bolondos ifjúság egyes rendezési, fényképezési, színezési bravúrjait lehetetlen letagadni. Mégis, mit kezdjünk egy filmmel, amely arról szól, hogy egy szertelen fiatalember sokat lovagol, sokat motorcsónakázik, nem vigyáz magára, szerető húga sem tudja megfékezni, még kevésbé puhány apja vagy álnok és korlátolt mamája. A fiú végül is megbetegszik és meghal. Mit kezdjünk egy ilyen melodrámával, egy ilyen XX. századbeli „kaméliás” fiúval? Társadalmi dráma? Oly szűk és korlátolt körben mozog az ábrázolás, annyira nem látjuk a nagyobb összefüggéseket, hogy képtelenek vagyunk a dolog értelmét felfogni. Ezt a filmet is kitűnő művészek alakítják. Remekek a montázsok, rendkívül érdekes a palettája is, amely szűrők alkalmazásával kiiktat a filmből minden harsány, tiszta színt. Sötét, pasztelles tónusaival megteremti a tragédia sajátos hangulatát. Egy filmről kell még szólni, csehszlovák barátaink filmjéről, az Ének a szürke galambról című filmről, amely, ha nem is emelkedik magasra a csehszlovák filmek közül, de emberi hangú és művészileg is tisztességes, színvonalas alkotás. Stanislav Barabás három kisfiú életét vitte a vászonra, három gyerekét, akik a maguk módján átérzik az 1944-es szlovák népi felkelést, Tisóék és a német nácik ellen. Ami költőivé és kedvessé teszi a filmet és új színeket visz, az úgy látszik, fogyni nem akaró háborús témába, az elsősorban az, hogy a film annyit érzékeltet az eseményekből, amennyit ez a három gyerek megérthet belőlük. Azt mutatja csupán, amit ők élhetnek át a bonyolult viszonyokból — még félig játékként, de azért fokról fokra megértve a dolgok komolyságát is. Egyetlen jelenetben sem feledkeznek meg az alkotók erről a nézőpontról, a gyerekek szemével láttatnak mindent. Kedves jelenet például, amikor a kölykök a nagy világégés közepette egy görkorcsolyához jutva, önfeledten, mindenről megfeledkezve elkezdenek játszani. Az öt-hat éves főhős dédelgetett kalandján át érzékeli a háborút, azt, hogy ki a barát és ki az ellenség. Persze, sok naivitás is van ebben a filmben. Túl a naiv nézőponton, minden valahogy túl pontosan összevág, a tanulságok nagyon kerekdedek. Egyetlen ponton emelkedik igazán túl a szabványon, egy német katona ábrázolásában, aki lelkiismereti válságában szinte megtébolyodik, s mint hogy nincs ereje szembefordulni társaival és megakadályozni a szovjet partizánlány kivégzését, abban vezeti le felbolydultságát, hogy a betlehemes gyerekeket énekelteti, ne hallják ők se meg ő maga se a gyilkos, fegyverek ropogását.* Persze arról is szólni kell, hogy saját filmünk, a Dúvad vetítése ma lesz. S a dátum közeledésével párhuzamosan növekszik izgatottságunk is. Tegnap megérkezett Fábry Zoltán, a film rendezője. Ma este érkezik a női főszereplő, Medgyesi Mária. A Croisette-n kint vannak a plakátok, amelyek Bessenyei Ferencet, a címszereplőt szuggesztív premier plánban ábrázolják. A vetítésen magyar részről jelen lesz Aczél György is, a művelődésügyi miniszter első helyettese, aki már néhány napja itt van Cannes-ban. — Fábry neve a Körhinta óta fogalom a cannes-i filmberkekben, s a szakmabeliek általában meleg érdeklődéssel és rokonszenvvel, bizalommal tekintenek a „Le Fauve” — ez a Dúvad ideiglenes francia címe — bemutatója elé. Rényi Péter (// KÖNYVEK Louis Saillant: A SZAKSZERVEZETI VILÁGSZÖVETSÉG A VILÁG DOLGOZÓINAK SZOLGÁLATÁBAN, 1945—1960 (Táncsics Könyvkiadó) A Szakszervezeti Világszövetség Lenin-békedíjjal kitüntetett főtitkára e könyvben az internacionalista szakszervezeti világmozgalom utolsó 15 évének történetét vázolja a Szakszervezeti Világszö vetség megszületésétől napjainkig, amikor a világ 170 millió szervezett dolgozója közül 101 millió harcol az SZVSZ soraiban az imperializmus, a háború és a nemzetközi tőke erői ellen a békéért, a gyarmati népek felszabadításáért, a dolgozók mindennapos érdekeiért, s a szocializmus táborában a szocializmus s a kommunizmus győzelmes megvalósulásáért. A műben átfogó képet kap az olvasó a nemzetközi szakszervezeti egység létrejöttéről a fasizmus leverése után, majd felbomlása okairól, s az SZDSZ további erősödéséről. A 15 év kongresszusainak, a főtanács üléseinek, a végrehajtó iroda munkájának és határozatainak nyomán keletkező tömegmozgalmak és sikeres harcok mutatják, hogy a baloldali szakszervezeti világmozgalom győzedelmeskedik az egységbontók, a hidegháborús uszítók, a kapitalizmus ködösítő törekvései és ügynökei felett. A képekkel gazdagon illusztrált könyv függelékében található az SZVSZ kiáltványa, legfontosabb határozata és alapszabályai. Msterséges napokat? — vagyis kérdések és feleletek a Szovjetunió múltjáról, jelenéről, jövőjéről. A hasznos kötetet, remélhetőleg, más, hasonló kiadások követik majd. K 1 Benamy Sándor: KIS PÉNZZEL A NAGY UTAKON (Táncsics Könyvkiadó) Egy élet utazásai négyéves kortól a férfikorig. Ezt az alcímet lehetne adni Benamy Sándor könyvének, amely Európa és Kis- Ázsia városaiban és tájain tett barangolásról számol be — tegyük hozzá — színesen, érdekesen. A tájak, amelyeket a szerző bejárt, nem ismeretlenek, sok útleírás, tárca,a riport ismertette már őket a magyar olvasóval. Benamy azonban ezekről a tájakról is tud újat mondani, élményei izgalmasak, megfigyelései színesek. A könyv egy kicsit történelem is, hiszen az utazások zöme az első világháború utáni zűrzavaros időben zajlott le. Az olvasó megismeri a húszas évek elejének Párizsát, a felbolydult Bécset, Konstantinápolyt, az akkori Palesztinát és azt a találékonyságot, amely hozzásegítette Benamyt ahhoz, hogy a címben jelzett kis pénzzel a nagy utakat megtehesse. Érdekes olvasmány a könyv, telve kedves, néha kacagtató epizódokkal. A közölt képek egyikemásika kitűnő, a többsége azonban inkább üdvözlő lap, mintsem illusztráció. A SZOVJETUNIÓRÓL (Kossuth Könyvkiadó) Hazánkban, városon és falun egyaránt soha nem tapasztalt érdeklődés tapasztalható a világ eseményei és országai iránt. Ez az érdeklődés kiterjed mind a távoli földrészek országaira, mind a szomszédos országokra. A legnagyobb az érdeklődés mégis a Szovjetunió iránt, amely bámulatos sikereivel magára vonja a világ csodálkozó figyelmét. A Szovjetunióról címmel a Kossuth Könyvkiadó gondozásában most megjelent könyv igen hasznos és szükséges kezdeményezés. A könyv fő értéke: rendkívül változatos, gazdag tényanyaga, amelyet az olvasó könnyen áttekinthető tálalásban, több száz címszó alatt talál a Szovjetunió népességéről, természeti adottságairól, történelméről, tudományáról, irodalmáról, a rádióról, a televízióról, a sportról, a mindennapi életről stb. Választ kapunk még az olyan kérdésekre is, hogy mi a dácsa? Melyek Sosztakovics művei? Mi a különbség a szovjet és a klasszikus orosz balett között? Milyen magasak a lakbérek? Elő lehet-e állítani mes ORSZÁGSZERTE KÉSZÜLNEK AZ ÜNNEPI KÖNYVHÉTRE (Tudósítónktól.) Péntek délelőtt a Kiadói Főigazgatóság és az Állami Könyvterjesztő Vállalat sajtótájékoztatót rendezett az Újságíró Klubban. A tájékoztatón dr. Köpeczi Béla, a főigazgatóság vezetője tájékoztatta az újságírókat az idei ünnepi könyvhét előkészületeiről és a megjelenő művekről. Bevezetőben elmondotta, hogy az ünnepi könyvhét előzményeként május 24-én a Kossuth Klubban megrendezik az írók, a könyvkiadók, a könyvtárosok és a könyvesboltvezetők találkozóját. Május 27-én a Liszt Ferenc téri könyvklubban megnyitják az idei könyvművészeti versenyen díjat nyert kötetek kiállítását. A könyvhét ünnepélyes megnyitója május 27-én este lesz az angyalföldi József Attila Művelődési Házban, az Irodalmi Színpad rendezésében. Darvas József Kossuth-díjas, a Magyar Írók Szövetségének elnöke mond megnyitó beszédet, majd művészi műsor következik, amelyben közreműködik Ascher Oszkár, Gáti József, Horváth Ferenc, Katona Ágnes, Kelen Dóra, Kocsis Albert, Kohut Magda, Lászlóffy Kata, Mádi Szabó Gábor, Mikes Lilla és Sándor Judit. Május 29-én este a Magvető Könyvkiadó rendez irodalmi estet az Egyetemi Színpadon, több neves író részvételével. Ezenkívül sok budapesti üzemben és az ország több művelődési otthonában író—olvasó találkozó lesz, a május 28-án nyíló ünnepi vásár könyvsátraiban pedig írók dedikálják műveiket. Sok író látogat majd el vidékre. Az idei könyvhetet — mondotta dr. Köpeczi Béla — a magyar irodalom ünnepévé szeretnénk avatni. A sajtótájékoztató második részében Bíró Lívia, az Európa Könyvkiadó igazgatója számolt be a Milliók Könyve sorozatról, amely a könyvhéten indul. Ezenkívül még egy másik nagyszabású sorozatról is szó esett; ez a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadónak a magyar és a külföldi ifjúsági irodalom remekeit csokorba gyűjtő Az én könyvtáram sorozat. Mint elmondották, a sorozat kötetei 120 000 példányban jelennek meg. A könyvkiadók, a könyvterjesztők és az ország 180 irodalmi színpadának közreműködésével június 4-én az idén is megünneplik a költészet napját. Az ünnepi könyvhét alkalmából gazdag irodalmi műsort sugároz a rádió és a televízió. A könyvhét eseményeihez tartozik még, hogy a Kiadói Főigazgatóság és az Állami Könyvterjesztő Vállalat kitünteti és megjutalmazza azokat a könyvterjesztőket, akik hosszú évek során lelkiismeretes munkával vitték el a könyvet az ország legeldugottabb vidékeire is. Újdonság, hogy az idén az iskolákban is ünnepélyesen megemlékeznek az irodalom ünnepéről. Szepesi György — Lukács László: RÓMAI RIPORT (Móra Ferenc Könyvkiadó) A tavalyi nyári olimpia izgalmas napjait elevenítik fel a szerzők, akik szemtanúi voltak a nagy találkozónak. A könyvben összefoglalva kapja az olvasó a nagy vetélkedés világra szóló eseményeit. A szerzőket dicséri, hogy könyvüket csaknem egy év múltán is olyan izgalommal lapozza az olvasó, mint ahogy tavaly a helyszíni tudósításokat, vagy amilyen lelkesülten szurkolta végig az olimpiáról szóló rádió- és televízióközvetítéseket. A szerzők az események ismertetése mellett módot találtak arra is, hogy rövid, jellemző portrékat rajzoljanak egy-egy olimpikonról. Emberi közelségbe hozzák a világ legjobb sportolóit, fellebbentik a fátylat egy-egy kiemelkedő, szinte hihetetlennek tűnő eredmény előzményeiről, ha úgy tetszik, „titkairól”. Az egyik legjobban sikerült ilyen kis portré talán Jurij Vlaszovról, a „világ legerősebb emberéről” íródott. A kötetet Szepes Béla karikatúrái teszik még elevenebbé. Sikota Győző: HOLLÓHÁZI KERÁMIA (Műszaki Könyvkiadó) A gyárak története mindig érdekes olvasmány, különösképp az, ha krónikájának előzménye századokra nyúlik vissza. Hiszen a gyár története nem egyszerű leírása az üzemnek, hanem a társadalom történetének egy darabkája is. Különösképp érdekes ilyen szempontból a Hollóházi Kerámia Gyár története. Az üzem nem tartozik ugyan hazánk legjelentősebbjei közé, története azonban híven tükrözi a lezajlott társadalmi változásokat, de tükre az ízlés, a kerámia divatjainak is. Helyes, hogy a szerző a gyár történetének bevezetőjeként elmondja a táj, a falu rövid krónikáját is. A könyvet eléggé nagyszámú reprodukció teszi teljessé, a kezdeti időszak termékeitől a legújabb alkotásokig mutatja be a gyár termékeit. Szívesen láttuk volna azonban egyik-másik reprodukált tárgyat nagyobban, vagy, mivel a könyv nagysága nem engedi meg a túl nagy képek közlését, néhány tárgyból csak a díszítés egy részletét kellett volna reprodukálni. Ro