Népszabadság, 1961. augusztus (19. évfolyam, 181-207. szám)

1961-08-20 / 198. szám

(Folytatás a 3. oldalról.) a sarki bérház erkélyén pedig egy nagymama magyarázza csetlő­­botló kisunokájának: — Integessen a baba is ... A kisfiú pedig mondja: pá­pa ... E pillanatban ér a térre a ko­csikaraván, elől nyitott autóban állva integet a tiszteletére össze­gyűlt embereknek Gagarin, a vi­lág első űrhajósa. Egyetlen pilla­nat csak, mindössze, egy villanás, s már elsuhan az autó. A tömeg azonban csak hosszú percek múl­va oszlik szét, s legtöbben kis csoportokba verődve tárgyalják az eseményt. S miről beszélnek leg­inkább? A híres mosolyról. Két fodrászlány is ezt vitatja: — Tényleg olyan csinos, mint a fényképen. De tudod mi tetszett nekem a legjobban? A mosolya. — Olyan kisfiús, kedves. — Igen, olyan Gagarinos ... Szóval Moszkva, Szófia, Lon­don, Havanna és sok más világ­város után Budapesten is hódít, sikert arat az „űrmosoly”. GAGARIN BUDAPESTEN A Moszkva téren Fél 10 körül már a Moszkva tér zsúfolt volt. Megtelnek a házak ablakai, a Postavezérigazgatóság erkélyein mozogni is alig lehet. A nagyobbacska bátrabb gyerekek — a jövő űrhajósai — a tér pla­tánjaira másznak fel, mások bosz­­szankodva méricskélik a Fasor­menti gesztenyefák mászásra al­kalmatlan vastag, sima törzsét. A forgalmat már jóval a menet ideérkezése előtt le kell zárni. A megtorlódott teherautókon azok a fotósok helyezkednek el, akiknek már nem jutott hely közvetlenül a járdaszegélynél. De még így is sok fényképezőgépes marad megfelelő „kilövőhely” nélkül. Irigykedve nézik is azt az öreg nénit, aki dinnyékkel megrakottan érkezik a Fény utcai piac felől és a rendőr udvariasan elhelyezi őt a járdán szorongók első sorába. „Jaj, csak lassan haladjanak el, ha ideérnek” — mondja a dinnyés néni. „... hogy jó ké­pet csinálhassak” — teszi hoz­zá a zorkijos fiatalember „... hogy alaposan megnézhes­sük azt a kedves, mosolygó ar­cát” — hallatszik innen is, onnan is. S amikor végre a levegőből a kísérő helikopter alatt, az elöl­­futó motorosok mögött vidáman integetve feltűnik Jurij Gagarin képekről, filmekről már oly jól ismert alakja, mindenki lassítani szeretné a gépkocsit. Pedig az csak lépésben gördül. A kocsisor már régen áthaladt a Moszkva téren, a kedves ven­dég szállása felé, de sokáig kíséri még uszályként a budapestiek sze­rető üdvözlése, ütemes kiáltása: Ju­rij, Ju­rij... Zdravsztvustye, tovarisesi... Dobi István elvtárs fogadta Jurij Gagarint és feleségét Díszebéd a parlamentben Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke szombat délben a parla­ment Munkácsy-termében fogadta Jurij Gagarin őrnagyot és felesé­gét. A fogadáson részt vett Kállai Gyula, a Minisztertanács első el­nökhelyettese, Marosán György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Rónai Sándor, az or­szággyűlés elnöke, a Politikai Bi­zottság tagjai, Sík Endre külügy­miniszter, Czinege Lajos honvé­delmi miniszter, Nagy Józsefné könnyűipari miniszter, Földes László, a belügyminiszter első he­lyettese és Sándor József, az MSZMP Központi Bizottságának tagja. Ott volt V. I. Usztyinov, a Szovjetunió budapesti nagykövete is. A fogadáson a magyar államfér­fiak szívélyes, baráti beszélgetést folytattak a hős űrrepülővel és fe­leségével. A rendkívül meleg han­gulatú fogadás után Dobi István a parlament vadásztermében ebé­den látta vendégül Jurij Aleksze­­jevics Gagarint és feleségét. Az ebéden részt vett Biszku Bé­la, Fock Jenő, Kállai Gyula, Ma­rosán György, Nemes Dezső, Ró­nai Sándor, Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Gáspár Sándor és Szirmai István, a Politikai Bizottság pót­tagjai, Benke Valéria művelődés­­ügyi, Czinege Lajos honvédelmi, Czottner Sándor nehézipari, Cser­gő János kohó- és gépipari, Dő­lcsekül­ Frigyes egészségügyi, In­­cze Jenő külkereskedelmi, Kisházi Ödön munkaügyi, Nagy Józsefné könnyűipari, Nezvál Ferenc igaz­ságügyi, Nyers Rezső pénzügy-, Sík Endre külügy-, Tomsz János belkereskedelmi miniszter és Kiss Árpád, a Tervhivatal elnöke. Je­len volt politikai, társadalmi és gazdasági életünk sok más vezető személyisége, továbbá a buda­pesti gyárak, üzemek sok kiváló dolgozója. Részt vett az ebéden V. I. Usztyinov, budapesti szovjet nagykövet is. Dobi István pohárköszöntőjében meleg szavakkal üdvözölte Gaga­rin őrnagyot és feleségét, majd hangoztatta: — A kor amelyben élünk, a nagy történelmi események kora, a szo­cialista társadalmi rend általános kibontakozásának, erősödésének és sorozatos győzelmének korsza­ka. Mi, akik e korban élünk, büsz­kék lehetünk rá, hogy alkotó, cse­lekvő részesei vagyunk e nagysze­rű eseményeknek, szebbé, boldo­gabbá formálhatjuk e világot, építhetjük az új rendet, az emberi társadalom fejlődésének új állo­mását, ahol a társadalmi gazdaság minden forrása teljes bőségében buzog és megvalósuik a nagyszerű elv, mindenki képességei szerint, mindenkinek szükséglete szerint. Ez a mi munkásságunk­­ értelme, tartalma, s ennek az ügynek nagyszerű harcosa a mi kedves barátunk, Gagarin elvtárs, aki űr­hajós társával, Tyitov elvtárssal együtt túllépett a horizonton, elin­dult az ismeretlen felé a béke, a Föld küldötteként. Ez a két nagyszerű ember „föl­döntúli” tettével itt a földön is előbbre vitte az emberi haladás ügyét. Nincs földgolyónkon olyan ember, aki ne gondolkodott volna el, miként lehetséges, hogy egy nép, amely 44 évvel ezelőtt még a feudalizmus és a kapitalizmus láncait tépdeste testéről, s amely azóta is oly sok ellenség támadá­sától szenvedett, megvalósította az emberiség egyik nagy álmát, kilépett a világűrbe, tudományá­nak, technikájának fejlődésével maga mögé utasította a kapitalis­ta világot, amely legyőzhetetlen­­nek hitte magát. A kommuniz­must építő szovjet nép nagyszerű diadala ez, azé a népé, amely szi­lárdan tartja magasra az emberi haladás és a béke zászlaját. Dobi elvtárs a hős űrhajós és családja egészségére, a szovjet emberek, tudósok, mérnökök, űr­hajósok újabb sikereire és a ma­gyar—szovjet barátság virágzásá­ra, a szocialista tábor egységére ürítette poharát. Gagarin őrnagy pohárköszöntő­jében köszönetet mondott a felejt­hetetlenül baráti, testvéri fogadta­tásért. — Egyszerű szovjet ember va­gyok, űrhajós — folytatta. — A cél, amelyért jó­magam is dolgo­zom, a világűr meghódítása, vi­lágszerte az emberek érdeklődésé­nek homlokterében áll, s az űrku­tatás szovjet eredményeit az em­berek millió kísérték és kísérik figyelemmel, érdeklődéssel és örömmel. A kozmosz meghódítása nagy­szerű cél, nemes ügy, amely igen nagy fizikai és szellemi erőfeszí­téseket követel, de megéri a fá­radságot, hiszen —, hogy mást ne mondjak — a tudósoknak lehe­tőséget nyújt a legkülönbözőbb tudományos problémák tanulmá­nyozására, széleskörű kutatásra és megoldására. A tudománynak minden or­szágban vannak kiváló eredmé­nyei, a tudományos gondolatnak mindenütt vannak nagyszerű vív­­mányai — függetlenül attól, hogy kicsiny vagy nagy-e az az ország. Meggyőződésem, hogy ha a világ tudósainak erőfeszítéseit, szellemi energiáit az emberiség békés, bol­dog jövője érdekében összponto­sítanák, az eddiginél is sokkal gyorsabban, sikeresebben halad­hatnánk előre — a többi között az űr meghódításában is. A világűr tágas, olyannyira, hogy vala­mennyien elférünk benne, sőt, még marad is egy kis hely — mondotta nagy derültség és taps közben Jurij Gagarin Emelem poharam a világ tudó­sainak közös munkálkodására, a békés célok mielőbbi megvalósí­tására, a világűr meghódítására, a népek közötti együttműködésre, s a magyar és a szovjet nép test­véri barátságára — fejezte be po­hárköszöntőjét Gagarin elvtárs. Dobi elvtárs fogadja a vendégeket. (7)a­mb­Jnxi h (pilcejktL Még minden szem a repülőgép ajtaját kémleli, mindenki Gaga­rin mosolygó arcának megjelené­sét várja , amikor egyszer csak valaki felkiált: Ott a kislány! És valóban, az egyik ablakban ara­nyos, rózsaszínű gyermekarc, s piciny, integető kezecske jelenik meg. Az első, akit a Gagarin csa­ládból megpillantunk — a kis Gálácska. Bájos tünemény — s kis híján teljesen elvonta a gép­nél várakozó csoport figyelmét világhírű apjától. De nyílik már az ajtó, máris mosolyog — még kedvesebben, még barátságosab­ban, mint a fényképek­en — Ga­garin őrnagy, jól ismert repülős­tiszti egyenruhájában, s mögötte felesége, Valentyina Ivanovna. Megnyerő arcú fiatalasszony, nyugodt és komoly. Nyilván érzi az emberekből feléje áradó me­leg rokon­szenvet, szeretetet, érzi, hogy jó barátok közé érkezett. Csak akkor jön kissé zavarba, amikor egymás után nagy szere­tettel megölelik, megcsókolják, a virágcsokrok mögé rejti megható­­dottságát. Majd Nagy Józsefné elvtársnő karján elindul a fér­fiak után, a szónoki emelvényre. „Sajtóért­eheztel Közben külön „sajtóértekezle­­tet’ tart a kis Gálocska. Ott ül Marija Jefimovna karján, aki Ga­­garinné barátnője, és foglalkozása szerint ugyancsak ápolónő. Azon­nal nagy csoportosulás alakul ki körülöttük. Kattognak a fényké­pezőgépek, s nők, férfiak egymás karjába adják a csecsemőt. Min­denki meg akarja örökíteni magát az öthónapos „űrbébivel”. Ő pedig a rózsaszínű főkötőben és kötött­­kabátkában nagy élvezettel öleli át az ismeretlen néniket és bá­csikat, de különösen a gyermeke­ket simogatja szívesen. Marija Je­fimovna elárulja, hogy nemigen szokott sírni, a repülőútat is nagy­szerűen bírta. Gálácskát — mint megtudtuk — egyébként csak azért hozták el, hogy édesanyja egyszer elkísérhesse férjét, hiszen még nem hagyhatja otthon a ki­csit. A mama elmondja, hogy a két és fél éves Lenocskát — a Ga­garin család idősebb leánykáját — azért sem merték magukkal Ezen a verőfényes szombat dél­utánon az ünneplő budapestiek közül talán senki sem volt olyan emelkedett hangulatban, mint a Minőségi Cipőgyár dolgozói. A gyár szép, árnyas parkjában gyűl­tek össze, hogy hármas ünnepet üljenek: alkotmányunk napját, az új gyárépület felavatását és az él­üzemmé nyilvánítást. Váratlan ajándékként még egy negyedik „okkal” is tetőzték az ünnepélyt: megérkezett Valentyina Ivanovna Gagarina. Nagy Józsefné elvtársnő, köny­­nyűipari miniszter mielőtt átad­ta volna a gyár igazgatójának az immár tizenhetedik élüzemokle­­velet, a dolgozók „utólagos enge­délyén” kérte ahhoz, hogy elhozza Gagarin őrnagy feleségét. Mon­danunk sem kell, hogy viharos tapssal fogadták a kedves megle­hozni, mert az olyan eleve ii, hogy nehéz rá vigyázni: egy pillanatig sem marad nyugton, ha itt volna — mondja Marija Jefimovna — már rég elveszett volna a tömeg­ben.­­ Közben a repülőtéren összegyűlt tömegből kiáltják, vigyék fel a kis Gálocskát az emelvényre, az em­berek látni akarják. S jókedvű, meleg tapssal köszöntik, amikor szüleivel együtt megjelenik a mellvédnél Kállai elvtárs beszé­dében őróla sem feledkezik meg, és Gálácskának minden jel sze­rint tetszik a nagy hűhó körü­lötte: ő is integet, amikor üdvöz­­lik a­petést. Nagy elvtársnő elmondta: „Valentyina Ivanovna első meg­hívásomra szívesen eljött — csak arra kérem önöket, engedjenek majd el bennünket, mert befeje­zetlenül hagytuk ott az ebédet.” Molnár László, a gyár KISZ-titkára ekkor gyönyörű piros rózsacsok­rot nyújt át a kedves vendégnek. Gagarinné csendesen megköszöni, Nagy elvtársnő pedig bátorítóan odaszól a fiatalembernek: „Adjon már neki egy puszit, ne féljen". Nagy pirulások — és nagy taps közepette ez is megtörténik. Az ünnepi beszédben azután már komolyabb dolgokról van szó. Arról, hogy milyen korszerű üze­met létesítettek itt rövid idő alatt a volt Kossuth Akadémia egyik épületében. közben az elnökségi asztal mö­gött egy elvtárs Gagarinnénak bókol: „Milyen szép az első űr­hajós felesége” — mondja. Va­lentyina Ivanovna kedvesen évő­­dik: „A nők általában szépek. Nem kell, hogy feltétlenül űrha­jós legyen a férjük. Néha persze a férfiak ezt nem értékelik .. Egy másik elvtárs elnézését kéri, hogy elrabolták férjétől, akivel mostanában amúgy is keveset van együtt. Gagarinné meglepődve vá­laszol: „Miért kellene ezért bocsá­natot kérni? Hisz ez csak termé­szetes." Figyelmesen hallgatja a beszéd­­fordítást, majd megkérdezik tőle, nem kíván-e búcsúzóul néhány szót szólni, mert rövidesen men­niük kell. Ismét kedves szerény­séggel válaszol: „Jobb, ha ezt Nagy elvtársnőre bízzuk, ő itt a fő személyiség.” A gyár vezetőivel ezután né­hány pillanatra betérünk az üzem hatalmas földszinti műhelyébe. Az igazgató és munkatársai a sok szép cipő közül szeretnének egy párat az első űrhajós feleségének ajándékozni. Kiderül, hogy ami­lyen finom és csendes fiatalasz­­szony, épp olyan határozott is. Semmiképp sem hajlandó elfo­gadni az ajándékot. Megkérdezik, melyik a kedvenc színe: nevetve elhárítja a beugratási kísérletet. Sehogyan sem enged. Végül is autogramkérő fiatalok védik meg a további rábeszéléstől. Kocsiba szállnak a vendégek, de a gyáriak még együtt marad­nak. Egymásután mondanak „fér­fi-véleményt” a világ egyik leg­híresebb emberének szerény és egyszerű feleségéről: „Nagyon csi­nos”, „nagyon bájos”, „szolid”, „kedves”... — mondják a fér­fiak Valentyina Gagarináról. Csaknem ugyanaz a­­vélemé­nyük tehát, mint a nőknek — a férjéről. Bebrits Anna ‘Váratlan venden a cipőnyárban

Next