Népszabadság, 1961. augusztus (19. évfolyam, 181-207. szám)

1961-08-19 / 197. szám

­V VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara 60 fillér NÉPSZABADSÁG 191. augusztus 19. szombat A MADIYAH SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI LAPJA XIX. évfolyam, 197. szám fiOBPO IKMAJIOBATk, HALEI fiOPOIOH IOPHH AJIEKCEEBHH! KÖSZÖNTÜNK, JURU! Egy csodálatos kozmikus utazás, s több mint 60 ezer kilométeres világutazás után hazánk vendége az űr Kolumbusa, Jurij Gagarin. Csak keveseknek adatott meg ed­dig, hogy hasonló világraszóló tettet hajtsanak végre mint ő, s még kevesebbeknek, hogy szemé­lyes emberi varázssal, vidám élet­teli közvetlenséggel, szerénység­gel is tökéletessé tegyék lényük hatását. A 27 éves szovjet repülő, aki megkapta országa legnagyobb kit­ü­ntetése, akinek még életében szobrot emelnek , virágszőnye­gen gördült kocsija Szófiában, százezrek sorfala közt vonult Var­sóban, Prágában; a forradalom hősei emelték vállukra Kubában; tette előtt hódolt a királyi család Londonban; államférfinak kijáró fogadásban részesítették Brazí­liában; ünnepelt vendég volt Ka­nadában — ez a férfi — és mint szocialista testvérnép, mondhat­juk: a mi Jurijunk — éppoly sze­rény és egyszerű ala is, mint koz­mikus útja előtt. Mosolyát, ked­ves vidámságát, zömök mozgé­kony alakját jobban ismeri a vi­lág, mint a leghíresebb filmsztá­rokét. Gagarinban semmi „kozmi­kus” nincs: egyszerű, barátságos fiatalember, s nem is akar más­nak látszani. „A ma hősei közül a legmaibb hős ő” — írta róla az egyik nyugati újság. És ez kettős értelemben is illik reá. Korunk hőse olyan értelemben, hogy a legmerészebb álmot, az ember űr­utazását valósította meg. Hiszen űrhajójával, a Vosztok—1-gyel el­sőnek lépte át az első kozmikus sebesség küszöbét, s ember által még el nem ért magasságban kö­rülrepülte a Földet, és mint hatal­mas, semmiben függő óriásgolyót látta az emberiség kékes fényko­szorúval övezett bölcsőjét. Korunk legmaibb hőse megjele­nésében és tulajdonságaiban is. A Pravdában megjelent és folytató­lagosan közölt életrajzában azt írják, hogy űrutas csak az lehet, akinek egészséges a szíve, gyor­san kapcsol az agya, erősek az idegei, hajlíthatatlan az akarat-? ereje, erős az ellenállóképessége, és vidám, szereti az életet. Ez a jellemzés tökéletesen illik Jurij fa és tökéletesen fedi az íjúság mai emberideálját — egy kis kiegészí­téssel. Amikor Gagarin London­ban a Royal Society székházában részt vett Anglia leghíresebb tu­dósainak társaságában a tisztele­tére adott ebéden, Sir Bernard Lowell, a híres csillagász és más asztalszomszédai valóságos vizsga alá vették tudományos felkészült­ségét, s utána kénytelenek voltak elismerni, hogy „Gagarin tudomá­nyos ismeretei, megfigyelései egé­szen rendkívüliek egy pilótától.” Gagarin korunk legmaibb hőse, szovjet fiatal. Egy kommunizmust építő nemzedék sokoldalú képvi­selője. Nem egysíkú rekordokra, hanem emberi tökéletesedésre tö­rő férfi, aki a kommunizmus esz­ményeit tette magáévá. Amikor másodízben, televízión keresztül, a sajtóértekezlet ke­reszttüzében ismerkedtünk vele, már megcsodálhattuk éles — s ha kellett — diplomáciai finom­sággal fogalmazott válaszait. Az­óta Gagarin kiállt egy-két „roha­mot”. A londoni szovjet kiállítá­son például 600 újságíró kérdé­seinek kereszttüzében éppoly el­ragadó és talpraesett tudott ma­radni, mint amikor filmcsillagok vették körül a moszkvai filmfesz­tiválon. Ha azt mondjuk: Jurij Gaga­rin Ízig-vérig katona is, akkor keveset mondunk. Izig-vérig szov­jet katona, akit mély hazafiság és internacionalit­ás tölt el, s aki forrón áhítozza a­ békét. Hirdeti és személyesen is jelképezi, hogy az ember, akit elméje, akarata, tehetsége a Földről a mindenség­­be emel, elszántan küzd azért is, hogy lefogja az imperializmus gyilkos kezét. Ezt láttuk a gyakorlatban is. Gagarin hőstette, legalábbis órák­ra, szinte eggyé forrasztotta a vi­lágot. A szovjet tudomány, tech­nika és géniusz hatása alól még azok sem tudták kivonni magu­kat, akik egész beállítottságuk­ban, gondolkodásukban rendkívül messze állnak tőlünk. S miért ne erősödhetne bennük az a meg­győződés, hogy az ilyen órák, na­pok a szovjet tudomány, a szov­jet emberek jóvoltából mind gya­koribbak lesznek a világon. A szocialista országok testvéri népei bíznak abban, hogy az im­perialisták által kiélezett nemzet­közi helyzet ellenére is felülkere­kedik végül a józan ész, győzedel­meskedik a népek békeakarata, s az élet a két rendszer békés ver­senyének keretei között halad to­vább. A Vosztok—1 és a Vosz­tok—2 diadalmas űrutazása példa rá, hogy mi nem félünk ettől a békés perspektívától, magabizto­san, a kommunizmus győzelmé­nek tudatában nézünk e versen­gés elé. Az I. számú űrhajóson kívül már ismeri a világ a II. számú űrhajóst, a nem kevésbé nagysze­rű és tehetséges Germán Tyitovot, Gagarin tiszttársát, testi-lelki jó barátját, akit a szükséges orvosi megfigyelés egyelőre akadályoz magyarországi látogatásának meg­valósításában, így nem tudjuk együtt és egyszerre fogadni a két bátor űrhajóst, örülünk Jurij Ga­­garinnak és szívből jövő magya­ros vendégszeretettel fogadjuk őt, rokonszenves, bátor feleségét, Va­­lentyina Ivanovnát és kislányukat, Gálácskát. Kóstold m­eg kenyerünket, bo­runkat, nézd meg szép hazánkat és érezd magad otthon, szerető barátok között, Jurij! Jurij niuffurin nyilulkuautu­ri Afrostrubtul.suifuuk „Nagy örömmel várjuk a találkozást magyar barátainkkal*­ Beszélgetés a világ első űrhajósával európai és amerikai utazásairól, Fidel Castróról, az USA űrpilótáiról, munkájáról és magyarországi látogatásáról Moszkva, augusztus 1I. (A Népszabadság különtudósító­­jától.) Semmit sem változott azóta, hogy ott láttuk a mauzóleum mell­védjén, szemében a meghatott­ság könnyeivel, szája körül azzal az utánozhatatlan kisfiús, kedves mosollyal, nyakában a frissen fel­kötött piros úttörőnyakkendővel. Emlékszem, hogyan tárta szét kar­jait a tomboló, ünneplő Vörös tér felé, mintha csak magához akar­ná ölelni azt a sok-sok embert, mintha azt akarná ezzel a mozdu­lattal kifejezni: „Drága honfitár­saim, drága elvtársak, hogyan kö­szönjem meg nektek, hogy első­nek juthattam fel a kozmosz vi­lágába?’’ Most, amikor beszélgetünk, pil­lanatok alatt elvtársi, baráti lég­kört teremt maga körül, és ha va­lamelyik kérdésünk kissé hivata-­­­losra sikerül, ő nyomban tréfá­­­­val állítja helyre a beszélgetés közvetlen, kellemes atmoszféráját.­­ Olyan ember, akit lehetetlen­­ azonnal meg nem szeretni, aki­­ iránt aligha tud bárki is közöm­bös maradni. Szóba is kerül Gagarinnak ez a megingathatatlan egyszerűsége; az, hogy a sok ünneplés, világjá­­rás semmit nem változtatott raj­ta. — Még mit nem? — mosolyog a megjegyzésen —, meg is érde­melném, hogy a sapkámra verje­nek, ha a fejembe szállna a di­csőség. De azután komoly mondaniva­lója is akad erről: — Tulajdonképpen csak annyi történt, hogy a világot bejárva még inkább meggyőződtem mind­annak a helyességéről, amit itt­hon tanultam az emberekről, a különböző társadalmi rendszerek­ről s arról, mit jelent a Szovjet­unió a népek szemében. — Három szocialista ország­ban tapasztaltam, mit jelen­tenek a gyakorlatban azok a testvéri érzések, amelyek ösz­­szefűznek bennünket, szovjet embereket és a szocialista tá­bor más országainak népeit. Nem is tudnám szavakkal vissza­adni, hogy milyen csodálatos do­log volt végighaladni Prága ut­cáin és érezni azt a nagy, semmi­hez nem hasonlítható barátságot, az együvétartozásnak ezt a fel­emelő érzését. Csak azt sajnáltam, hogy olyan rövid időt töltöttem a baráti Csehszlovákiában. Bul­gáriában azonban sikerült hosz­­szabb időt töltenem, s egy kicsit közelebbről megismerkedtem a bolgár emberekkel, akik határta­lanul vendégszeretőknek, életvi­dámaknak és mindenekfelett igaz barátoknak bizonyultak. Órákig tartana, ha elmesélném lengyel­­országi élményeimet. Például azt, hogy amikor bányászvárosokon, ipari településeken haladtunk át, hogyan tódultak ki az országútra az üzemekből a munkások, hogy átadhassák jókívánságaikat és ki­fejezhessék a szovjet tudomány és technika sikerei felett érzett örö­müket. Vége-hossza nem volt a baráti öleléseknek, kézszorítások­nak, szívből jövő üdvözléseknek. Nagyon-nagyon boldog va­gyok, hogy megismerkedhet­tem ezekkel az országokkal, ezekkel a népekkel és veze­tőikkel, s boldog izgalommal készülök arra, hogy most újabb testvéri országot kere­sek fel — a népi demokra­tikus Magyarországot —, és találkozhatom barátainkkal, a magyar emberekkel. Tanulságosak voltak a kapital­­ista országokban tett látogatá­­saim is. Megértettem például azt, hogy a Szovjetuniónak az űrku­­tatásban elért sikerei még olyan személyekből is tiszteletet válta­nak ki, akik egyébként nem ro­konszenveznek velünk. De mi mást tehetne bármelyik épeszű ember a földön, mint hogy tisztele­tét nyilvánítja, amikor azt hallja, hogy a Szovjetunió, amely 43 év­vel ezelőtt még a puszta létéért küzdött, amely a nyomorgó, gaz­daságilag elmaradott cári Orosz­ország romjain épült fel, ma első* (Folytatás a 2. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék