Népszabadság, 1962. július (20. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-03 / 153. szám

8 Évadértékelő színházi tanácskozás a Fészek Klubban (Tudósítónktól.) Véget ért az 1961 62-es színi évad. A művészek, a kritikusok, a színházi szakemberek visszapil­lantva a befejezett évadra, ilyen­kor mérik fel az elért eredménye­ket, regisztrálják az előrelépést, és számon kérik a be nem váltott ígéreteket is. Mindezt azért, hogy a következő évadok sikeresebbek legyenek. A Művészeti Dolgozók Szak­­szervezetének színházművészeti szakosztálya hétfőn tartotta évad­értékelő színházi tanácskozását a Fészek Klub tanácstermében, amelyen részt vett Aczél György, a művelődésügyi miniszter első helyettese, Szecsődi László, az MSZMP Központi Bizottsága tu­dományos és kulturális osztályá­nak helyettes vezetője, Bugát Jánosné, a SZOT titkára, Vass Imre, a MÜDOSZ főtitkára és a magyar színházi élet több ki­­­emelkedő személyisége. A ta­nácskozáson Marton Endre, a Nemzeti Színház főrendezője el­nökletével egész napos vitában tárgyalták meg művészek és kul­­túrpolitikusok a magyar színház­­művészet jelenlegi helyzetét. Szocialista színházkultu­ra Benkő Gyula, a színházművé­szeti szakosztály titkára tartotta az alapos felkészültségű és a te­rület minden kérdésére kitérő re­ferátumát. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt színházi évad pezsgő és színes képet nyújtott, de belső arányaiban nem tükrözte műsor­politikánk a szocialista építés vál­tozásait. Kiemelte a Jókai Szín­ház céltudatosan politizáló műso­rát, a Nemzeti Színház Brecht Ga­lilei életének korszerű színpadra állítását, az Optimista tragédia sikeres diadalútját a vidéki szín­házakban, valamint a miskolci Nemzeti Színház érdekes rendezői koncepcióval előadott Arturo Ui előadását, mint a szocialista szín­ház jelentős eredményeit. Kiemelte a magyar dráma fon­tosságát az egész színházművészet fejlődésében. A Hamletnek nincs igaza, a Tiszta szívvel és Az utazás mellett néhány elhibázott alkotás is színpadra került (Sós György, Illés Endre és Sólyom László darabjai). Vészi Endre Don Quijote utolsó kalandja című drá­máját „elkésett” bemutatónak tartja, a mű ugyanis néhány esz­tendőn át színházról színházra vándorolt, s ezalatt sokat veszített időszerűségéből, ami a kissé hű­vös fogadtatáson meg is látszott. A továbbiakban beszélt a szín­házak látogatottságáról s a szín­házművészet demokratizmusáról. Nem szabad szembeállítani a mű­vészi igényt és a közönségsikert. Az olyan alkotói módszerek ki­alakítására kell törekedni, ame­lyekkel a legszélesebb rétegeket meg lehet hódítani a nemesebb ízlés, a magas művészi színvonalú alkotások számára. Korszerűség — tv — peremelőadá­sok A titkári referátum beszélt még a színpadi megvalósítás formai kérdéseiről, a szcenikai problé­mákról, a színpadi korszerűség­ről. A modern színház különféle eszközöket szintézisbe hozó kísér­letei közül kiemelte a pécsi Nem­zeti­­ Színház balett-társulatának a produkcióit. Hangsúlyozta Benkő Gyula, hogy a színház csak magas szín­vonalú alkotásokkal versenyezhet a tv, a filmszínházak és a könyvkiadás közönséget elvonó erejével. Ennek érdekében a szín­ház gazdasági vezetését, szerve­zettségét is korszerűvé kell tenni. Fel kell számolni azt az egész­ségtelen gyakorlatot, hogy egyes művészek túlterheltek, a társula­tok 30 százaléka viszont kihasz­nálatlanul teng-leng a színházak­ban. A peremelőadások, vidéki szín­házak tájelőadásai és az Állami Déryné Színház produkcióival kapcsolatban megjegyezte, hogy ezek az előadások a kultúrforra­­dalom fontos eszközei, de a to­vábbiakban sokat kell javítani az előadások színvonalán. Ehhez biz­tosítani­ kell mind a külső, mind pedig a belső körülményeiket. A művészek anyagi érdekeltsé­gét érintve elmondta: ki kell dol­gozni annak a módszerét, hogy a színházi területen az anyagi érde­keltség egybeessen a művelődés­­politikai célokkal. Bér- és szer­ződtetési reformra van szükség. A referátum taglalta még a fia­talok továbbképzését, a közönség­­szervezés és a ki nem elégítő színházi propaganda problémáit, valamint a közönséggel való kap­csolatok szocialista módszereinek továbbfejlesztését. Végül: ismer­tette a színházművészeti szak­osztály eddig végzett munkáját, a megtartott előadásokat, a hasz­nos szakmai kiadványokat, meg­tartott ankétokat és kiállításokat, amelyek a művészeik továbbkép­zését szolgálják. A referátumot követő vitában felszólalt Gellért Lajos színmű­vész, a Jókai Színház tagja, aki az egykori Thália Színházat állí­totta a szocialista színház elé pél­daként; Vogel Eric díszletterve­ző a szcenikusok és rendezők együttműködéséről beszélt, Ke­mény György, a Jókai Színház dramaturgja a magyar darabok­kal kapcsolatban a színházveze­­tés és a dramaturgok szorosabb együttműködését sürgette, Kor­mos Lajos színművész, a szegedi Nemzeti Színház tagja a színház­­művészeti szakosztály munkájá­ról, a rendező és a színész, vala­mint a színház és közönség hasz­nos és serkentő kapcsolatáról be­szélt. Rádai Imre, a József Attila Színház művésze a peremelőadá­sokról, a színházon belüli stúdió­munkák szükségességéről, az eredetileg kísérleti színháznak szánt Ódry Színpad kihasználat­lanságáról, a színészek túlfoglal­koztatottságáról szólt. Modernség — realizmus Szecsődi László elvtárs, az MSZMP Központi Bizottsága tu­dományos és kulturális osztályá­nak helyettes vezetője vázolta a szocialista színház jellemvoná­sait, beszélt a magyar dráma lét­­rehozásának hosszú és sok türel­met, megfontolást kívánó folya­matáról, a kísérletezések szüksé­gességéről és a műgondról. Ladá­nyi Ferenc színművész a dráma­írókkal való foglalkozásról és az alkotói szabadságról beszélt, is­mételten hangsúlyozta, hogy a színészi eszközök rohamosan rom­lanak, mert a művészek nem for­dítanak elegendő gondot az állan­dó és rendszeres technikai fej­lesztésre. Major Tamás, a Nemzeti Szín­ház főrendezője a modernség és realizmus kérdését érintette Ki­fejtette, hogy le kell vetkőznie színházművészetünknek a natura­lista és szentimentális sallango­kat, hogy a gondolatok realizmusa érvényesülhessen a színpadon. El­mondta: a tv-ben nem a színház látogatottságát veszélyeztető ver­senytársat, hanem eddig még ki nem használt segítőeszközt lát. Pa­dos István, az Állami Déryné Színház üzemigazgatója a meg­változott életszínvonallal járó megváltozott közönségízlésről be­szélt, Kalmár Tibor, a Vidám Színpad rendezője pedig a könnyű műfaj produkcióinak elemzését, alapos kritikáját és a művészek elismertetését sürget­te. Merulc Vilmos, a Nemzeti Szín­ház igazgatója a színházi terület dolgozóinak felelősségéről beszélt. A szocialista színházművészet fejlődését nem várhatják a művé­szek a minisztérium rendelkezé­seitől. Csalás önerejükből elvé­gezve a feladatokat érhetik el a szocialista színház és dráma vi­rágzó korát. Fejér István, a Vidám Színpad igazgatója a zenés bohózat kérdé­seiről szólt, majd Benkő Gyula zárszavával véget ért a konferen­cia. A TELEVÍZIÓ FILMBEMUTATÓJA KÉK RAPSZÓDIA George Gershwin, a Kék rap­szódia szerzője méltán népszerű a könnyű, szórakoztató zene ked­velői körében. Irving Rapper amerikai rendező ezt az érdeklő­dést vette alapul, amikor 1945-ben életrajzfilmet készített a harminc­kilenc esztendős korában elhunyt amerikai komponistáról, a szim­fonikus dzsessz mesteréről. A Kék rapszódia, ha nem is mentes a hollywoodi szokványos forgatókönyvi receptektől, de ze­nei anyagában gazdag és figye­lemre méltó. Ugyanakkor egy kissé jellemzi is ezt az ízig-vérig tengerentúli művészt, aki a mun­ka megszállottja volt, s talán az önmaga életformája által diktált tempó áldozata is. A terjedelmes — több mint háromezer méter hosszú — film­ben felcsendültek a kedvelt Gershwin-dalok, a Porgy and Bess részletei, az Egy amerikai Párizs­ban, a Kubai koncert és a címadó Kék rapszódia, Paul Whiteman dirigálásával. Színészek s a kom­ponista barátai vállaltak szerepet a történetben. Paul Whiteman mellett Al Jolson, Oscar Levan a kitűnő zongorista, Hazel Scott, s más ismert művészek önmagu­kat alakítják. Robert Aida sze­mélyesíti meg a Kék rapszódia szerzőjét. Irving Rapper rendezésében , a kitűnő művészek tolmácsolásá­ban valóban érdekes szórakozást nyújt a film, s főként a zenei anyag. Különösen ötletesen sike­rült az Egy amerikai Párizsban képi megelevenítése. A tv két nap műsorgondját levéve válláról, s szombat-vasárnap este két rész­ben mutatta be a filmet. Kifogá­sunk ezúttal csak a feliratok el­len van, amelyek időnként, kivált a párbeszédeknél, nem a képpel egy időben jelentek meg, s ez za­varóan hatott. P. A. KULTURÁLIS HÍREK HALÁSZ GÁBOR ÍRÓ születé­sének 61. évfordulóján a Hazafias Népfront III. kerületi bizottsága emléktáblát helyez el a III., Sel­­meczi utca 25. számú házon — az író volt lakóházán. HOLLÓ LÁSZLÓ KOSSUTH DÍJAS FESTŐMŰVÉSZ műveiből vasárnap délelőtt kiállítás nyílt a debreceni Déry Múzeumban.­­ KUCS BÉLA SZOBRÁSZ és Molnár József festőművész alko­tásaiból vasárnap délelőtt kiállí­tás nyílt a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban. A DIÓSGYŐRI BARTÓK BÉ­LA­ TÁNCEGYÜTTES és a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem táncegyüttese nagy si­kerrel szerepelt Ausztriában. EGY ESZTENDŐ ALATT 60 ezer látogatója volt a diósgyőri gépgyárak szinavölgyi művelődési otthonának.* DIMITROV-DÍ­JJ­AL tüntették ki a moszkvai fesztiválon 1961- ben díjat nyert, s nálunk is be­mutatott Fiatalok voltunk című film rendezőnőjét, Binka Zseljaz­­kovát. NÉPSZABADSÁG Ifjúsági könyvekről SÍK ENDRE: A NAGY MIRAMBÓ ÁRNYÉKÁBAN A nagy Mirambó árnyékában Sík Endre nemrég megjelent Afrika-könyvének „mellékhajtá­sa”. Szerény alcíme így hangzik: Elbeszélések Afrika történetéből. Írója történész, diplomata, politi-­­­kus, néprajzkutató, tudós és elbe­szélő — ismereteinek és egyénisé­gének gazdagsága sugárzik a könyvből. Kis novellák, történel­mi elmefuttatások, hangulatosan feldolgozott mesék segítségével mutatja be a fekete földrész né­peinek múltját, jelenét, s érzé­kelteti a gyarmati iga alól felsza­baduló országok jövőjének távla­tait. A nagy Mirambó Kelet-Af­­rika egyik szabadsághőse volt, életének nagyobbik felében a né­met gyarmatosítók ellen védel­mezte népét. Neve legendává magasztosult: Afrika még fel nem szabadult népeit függetlenségi harcukban máig lelkesíti emléke. A könyv színes műfaji együt­tese azt a célt szolgálja, hogy fel­keltse az olvasó figyelmét Afrika iránt. Érdekesen rajzolja meg a földrész történetét, Dahomey, Aranypart, Guinea, Etiópia, Szu­dán, Madagaszkár, Tanganyika, Rhodesia és más országok népei­nek múltját, bemutatja történel­mük nagy alakjait,­­ uralkodó­kat, hadvezéreket, politikusokat, gondolkodókat. S megismertet a gyarmatosítás lefolyásával, a ki­zsákmányolt, nyomorba, szolga­ságba taszított népek szenvedései­vel és szabadságküzdelmeivel. Afrika népeinek történetét ed­dig nem tanították az iskolákban, a gyarmatosító imperialista álla­mok hivatalos történetírói alig vettek tudomást e világrész mil­liós nép­tömegeinek nagy múltjá­ról, amely tehetséges, értékes em­berek sokaságát ajándékozta a világnak. Napjainkban tehát kü­lönösen fontos, érdekes és tanul­ságos olvasmány Sík Endre köny­ve, amely a világtörténelemnek eddig jórészt ismeretlen tájaira kalauzol. 1962. július 3. kedd KOLOZSVÁRI ENDRE: AZ ÖRDÖG APOSTOLAI A távoli korok varázsa, a törté­nelem romantikája, a nagy emberek, alkotóművészek, állam­férfiak, hadvezérek egyéniségéből, tetteiből adódó nevelőerejű példa — mindig hálás forrása az ifjú­sági regényeknek. Kiváltképpen szerencsés választás Zrínyi Mik­lós, a költő és hadvezér, akit em­bersége, hazaszeretete, katonai képességei messze századának többi képviselői fölé emeltek. Kolozsvári Endre, e könyv­ író­ja, helyes érzékkel a közéleti jel­lem kialakulásának pillanatát vá­lasztotta indulásul. Zrínyi életé­nek azt a korszakát, amikor olasz földről tanulmányai befejezése után hazatérve s felmérve családi birtoka meg az ország szomorú állapotát, életcélt választ. Előbb saját hatalmát erősíti meg, majd amint erre módja nyílik, harcba kezd a török ellen, a szabadsá­gért, függetlenségért. Széles ecsetvonásokkal plasz­tikus korképet fest a szerző. Alakjai — Zrínyit kivéve — az ifjúsági regény műfajához igazod­va egyszerűsítettek. Ez még nem volna olyan baj, de a hangulat­ból gyakran anakronisztikusan ható párbeszédek, pongyolán meg­fogalmazott, s a szerkesztő által bennhagyott szóismétlések, bo­nyolult mondatfűzések zökkente­nek ki. Erre pedig nemcsak az if­jú olvasók, hanem a választott főszereplő miatt is ügyelni kell, aki köztudomásúan szépprózánk egyik mestere volt. Zrínyi, a főalak mellett népi figurák egész sora vonul fel. Hő­sök, árulók, mindenükből kifosz­tott, bujdosásra kényszerült, de a haza hívó szavát, az emberséget meghalló hajdúk egy tömbből fa­ragott figurái. Kolozsvárt igyek­szik bizonyos történelmi, gazdasá­gi és társadalomtudományi isme­reteket is terjeszteni. Ezt módjá­val teszi, s az ilyen részek soha­sem mennek a cselekményesség rovására. A téma nagysága, ne­velőereje azonban nagyobb felké­szültséget kíván. A. P. MÁTE GYÖRGY: TAVIKAT ÉJFÉLKOR Nagy még az írók, alkotómű­vészek adóssága a már-már történelemmé váló közelmúlt iránt. Különösen ami annak pél­daként felmutatható hőseit illeti, akik az illegalitás névtelenséget, szerénységet, hősiességet és ön­megtagadást követelő, nehéz és gyötrelmes körülményei között vállalták a harcot, hogy felrázzák az emberi lelkiismeretet. Pedig megmutató megörökítésük törté­nelmi parancs is egyszersmind, hiszen ifjúságunknak a ma és a jövő megértéséhez, ajándékainak megbecsüléséhez a folyamatot, a múltat is ismernie kell; küzdel­mei és harcosai nemcsak a meg­értés összhangjához járulnak hoz­zá, hanem követésre-serkentő ha­tásukkal befolyásolják a jellem fejlődését is. S ha hozzátesszük még, hogy e korszaknak s hősei­nek irodalmi megjelenítése erköl­csi tartozásunk is, úgy érthető, hogy örömmel fogadunk minden érdemes vállalkozást, amely e szomorú és hősi korszakból nyeri ihletettségét. Ilyen könyv Máté György új ifjúsági regénye a Távirat éjfél­kor, amelyben a kommunista sajtó viszontagságos és regényes történetét írta meg. E történet egész korszakot ível át — a Ga­lilei Kör fiataljainak háború­ellenes szervezkedéséről, a Kom­munisták Magyarországi Pártjá­nak fasizmus elleni harcáig. A befejezést a felszabadulás hozza meg, ami egy új regény első fe­jezete is egyben. Éppen ez a könyv egyik erénye, hogy a je­lenbe futnak a szálai; a mai sza­bad sajtó elődjeként, előkészítő­jeként mutatja be a harcokban született illegális pártsajtót A valóság és igazság parancsa ez, hiszen a földalatti sajtó — a Vörös Újság, az Ifjú Proletár a Kommunista, a Dolgozók Lapja, s a Szabad Nép — munkásai kö­zül sokan ma is közöttünk dol­goznak, mások pedig a munkás­­mozgalom mártírjaiként emlékü­ket hagyták az utódokra. Sza­muely Tibor, Korvin Ottó, Sallai Imre, Fürst Sándor, Schönherz Zoltán, s a Rózsa testvérek alak­jai magasodnak fel a könyv lap­jain, s társaiké, akiket az írói képzelet formált, de cselekede­teik, tevékenységük a történeti valóságot idézik. Máté György jól ért a történelmi epizódok iro­dalmi megformálásához, egészsé­ges arányokban vegyíti a meg­történtet az elképzelttel. Alakjai élők, plasztikusak, egy-egy vo­nással is jellemzőek. A mindvé­gig érdekfeszítő cselekmény, a földalatti pártmunka izgalmas romantikája, a hiteles és tanul­ságos korrajz bizonyára a fiata­lok kedvelt olvasmányává avatja a Távirat éjfélkort. H. E. 13 MAGYAR MŰSZEREK KATALÓGUSA KAPHATÓ. KÖZGAZDASÁGI ÉS JOGI KÖNYVKIADÓ SZABVÁNYBOLTJÁBAN Budapest V., Szt. István tér 4. Ára: 205,5­ forint

Next