Népszabadság, 1963. június (21. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-01 / 126. szám

6 Sarkadon a földműve­sszö­vetkezeti és termelőszövetkeze­ti klubok állandóan zsúfoltak. Most a Hazafias Népfront és a TIT elhatározta, hogy közö­sen berendezik az értelmiségiek klubját. A Kazah tudósok elkészítették a kísérleti ü­tkörnapreflektorok el­ső sorozatát, amelyekkel a nap­­sugarakat koncentrálva, besugá­rozzák a vetőmagvakat. Magyarország különleges sző­lőtőktéinek felkutatásával foglal­kozik Németh Márton, a Szőlésze­ti Kutató Intézet munkatársa. A Mecsek déli lejtőjén az ország legnagyobb borszőlőgyűjteményét hozta létre, csaknem 300 szőlő­fajtával.­­ Világszerte egyre többen tanul­nak oroszul. Franciaország 17 egyetemén, Anglia 15 egyetemén és sok francia, valamint angol középiskolában vezették be az orosz nyelv oktatását. Orosz nyelv­tanfolyamot szervezett a francia televízió és a BBC angol rádió is. # Kórus- és fúvóshangversenye­ket rendeznek a fertőrákosi kő­fejtő sziklalabirintusában, a sopro­ni ünnepi hetek alatt. A zenei események tartására kiválóan al­kalmas helyen a természeti szép­ségek megcsonkítása nélkül ala­kítják ki a színpadot. Újságárusító automatát helyez­tek üzembe Brüsszelben. A ké­szülék két és fél belga frank be­­­­dobása után kiadja a kívánt la­­pot. * Húsz külföldi állatkerttel, há­romszáz botanikus kerttel és öt­száz tudományos intézménnyel cserél ritka állatokat, magva­kat és palántákat, illetve tudo­mányos kiadványokat az idén a Budapesti Állatkert. Ők Negyvenhat méterrel eltolták a koppenhágai röntgenklinika há­romemeletes épületét egy nagy­szabású építkezés miatt Az épü­let alá tízezer görgőt helyeztek 30 zenei fesztivált rendeznek Európa különböző országaiban június és október között. Ebben a hónapban Amszterdamban, Dub­­rovnikban és Stockholmban ke­rül sor zenei fesztiválra.­­ A Hajdú-Bihar megyei Beret­­­tyóújfaluban modern bútorok ta­nácsadással egybekötött széles körű kiállítását nyitotta meg a SZOVOSZ. Hasonló kiállítást még tizet szerveznek az idén az országban. A bútorkiállításokon bemutatnak képzőművészeti és kerámiai alkotásokat is. ZÖMÖK, RÖVIDRE NYÍRT, fekete hajú fiatalember ül előt­tem. Bemutatkozunk, s kérem, hogy a nevét és néhány fontosabb adatát diktálja le. Miután ezzel készen vagyunk, arra kér, hogy őt és faluját ne nevezzem meg, mert csak néhány napja szökött meg a chemista hadseregből, szü­lei Délen maradtak, s rajtuk áll­nának bosszút az ő szökéséért. Osztom aggodalmát, de — s köz­löm is vele — túlzottnak tartom, hiszen úgy is tudomást szereztek már eltűnéséről. — Az eltűnésem­ről igen, de a szökésemről nem — válaszolja, majd belekezd hu­szonegy éves élete két utolsó évének szörnyű történetébe. Szülőfalujából, egy tengerparti kis halászfaluból vitték el a had­seregbe. Munkától agyonhajszolt, sovány legényke volt. Kezdetben alig bírta a kemény kiképzést A hadseregben azonban az otthoni­nál jóval bőségesebb és táplá­lóbb étkezéstől hamar felerősö­dött. A tüzéreknél kezdte szolgá­latát. — Féléves szolgálat után egyhó­napos különleges tanfolyamra vit­tek, ahol megismertettek a köny­­nyűfegyverek minden fajtájával és kiképeztek a kés, a csapdák, valamint a méreg szakszerű hasz­nálatára — mondta a volt cie­mista katona. — Csoportom szak­­tanácsadója egy forradásos képű amerikai katona­ volt. Politikai képzést is kaptunk, amelynek ke­retében azt igyekeztek megértetni velünk, hogy miért kell Dél- Vietnam mintegy 17 336 falujából 16 000 stratégiai falut kialakítani, s a kiürített falvakat lerombolni. A tanfolyam után gondosan kiválogattak bennünket, nehogy szülőfalunk vagy a lakóhelyünk közelébe kerüljünk­ szolgálatba. Én Ca Mau stratégiai faluba ke­rültem. Egységem feladata az volt, hogy a vidék falvainak la­kosságát bekényszerítse a stra­tégiai falvakba. Mindannyian tudtuk, hogy ez nagyon nehéz feladat lesz, hiszen Vietnamnak ez a legdélibb csücske már a francia gyarmatosítás idején is mindig szabad terület volt. S mi­óta Diem hatóságai üldözni kezd­ték a volt ellenállókat, azóta újra az ellenállási mozgalom ellenőrzé­se alatt áll az egész vidék, kivé­ve Ca Mau falut, amelyet a had­sereg az utóbbi időben hatalmas erődítménnyé épített ki. AZ EGYIK REGGEL páncélo­sokkal megerősített zászlóaljunk elindult Chet Lón falu felé. Fe­lettünk felderítő repülők és amerikai helikopterek köröztek. Tisztjeink idegesek voltak. Mi csendben ültünk a páncélozott te­herautókon, ölünkben a csőre töl­tött automata fegyver. Féltünk. Figyeltük az erdőt, amelyen ke­resztül kellett haladnunk. Úgy tetszett, hogy minden bokorból villogó szemek figyelik mozdula­tainkat. De nem történt semmi, megérkeztünk Chet Lón faluhoz. A falu szélén tüzelőállásba he­lyezkedtünk. Tizenkettedmagam­­mal parancsra elindultunk, hogy beszéljünk a falu vezetőivel. A teljesen kihaltnak látszó faluhoz közeledve állandóan kiabáltunk: — Békés szándékkal jöttünk, jót akarunk nektek! — Ha békés a szándékotok, mi­ért van nálatok fegyver? — szó­lalt meg a harmadik ház mellett egy ősz szakállú öreg. — Te vagy a falu elöljárója? — kérdezte tőle a csoportunkat vezető tiszthelyettes. — A falu megbízásából — vá­laszolta a bátor öreg, miközben simogatással nyugtatgatta a lábá­hoz tapadó, remegő kislányt. Az öreg válasza azt is jelentette, hogy nem a chemista hatóságok megbízásából lett a falu vezetője. — Hol vannak a többiek? — kérdezte a tiszthelyettes. — A rizsföldeken és a folyón dolgoznak — válaszolta az öreg. A tiszthelyettes ezután bele­kezdett a szokásos mondókába: — Egészségtelen, rossz körülmé­nyek között laktok itt. Diem el­nök gondoskodása folytán egész­séges, jó helyre fogtok költözni. Válaszd ki embereidet, akik fel-, építik az új, virágzó falu házait. Jöjjenek be hozzánk Ca Mauba, és megmutatjuk nekik az új fa­lu helyét. Az öreg csak hajtogatta, hogy jó nekik ez a lakóhely, meg van­nak elégedve vele. Itt születtek, itt is akarnak meghalni. De a tiszthelyettes is hajthatat­lan maradt. Közölte, hogy a falu három napot kap az átköltözés­re. Három nap után ellenőrizni fogják, hogyan engedelmeskedtek Diem elnök akaratának. EZUTÁN HÁTRÁLVA EL­HAGYTUK a falut, és zászlóal­junk visszatért Ca Mauba. Amint sejtettük, úgy történt. A faluból sem az első, sem a második, sem­­ a harmadik nap nem jelentkezett, senki. Megkezdtük az előkészüle­tet a falu kiürítésére és átszállí­tására. Indulásunk reggelén azon­ban nagy zűrzavar támadt. Zász­lóaljunk egyik barakképületében több, kézzel írott cédulát talál­tak. „Katonák”’ — hangzott a szöveg. „Ne bántsátok Chet Lon-i testvéreiteket!” A barakkban levő katonákat, mint fertőzötteket, még aznap át­szállították egy másik erődít­ménybe, hogy kivizsgálják az esetet. Indulásunk így késett. A második zászlóaljból közben fel­töltést kaptunk. A támadás előt­ti éjszakát megkettőzött őrség mellett, álmatlanul töltöttük. Chet Lón stratégiai faluvá tör­tént átalakításának akciója előtt, kora reggel parancsot kaptunk — folytatta elbeszélését a szökött ciemista katona. — A parancs így hangzott: „Nincs irgalom, minden ellenállást elfojtani!” Repülők és helikopterek fede­zete alatt valósággal rázúdultunk Chet Lonra. A falu 320 családjá­ból mindössze 120 öreget, gyere­ket és asszonyt találtunk a há­zakban. Sírtak, jajveszékeltek mindannyian. Harmadmagammal érkeztem a néhány nappal koráb­ban már meglátogatott falu veze­tőjének házához. Szólítottuk, jöj­jön ki, és üljön fel a teherautó­ra. — Inkább meghalok — szólt az öreg. — Gyere ki, mert rád gyújtjuk a házat — fenyegettük, de hiába TÁRSAIM LETÉPTÉK az aj­tónyílásra akasztott ponyvát, és beléptek a házba. Én az ajtóban maradtam. Az öreg a tetőtartó oszlop mellett térdelt. Átölelve tartotta az oszlopot s egy öt év körüli kislányt. A kislány szemé­ben halálos rémület ült, kezében egy keresztet tartott. Társaim megragadták az öreget, és von­szolni kezdték, majd feldobták a teherautóra. A kislány a ház előtt maradt, és keservesen sírt. Az öreg levetette magát az autó­ról, és be akart szaladni a ház­ba, de még az ajtó előtt elkap­ták. Ebben a pillanatban oldal­ról lövés dörrent, az öreg egy pillanatra megtorpant, és össze­esett. — Mit bámultok? Menjetek a következő házhoz! — rivallt ránk a zászlóaljparancsok, pisztolyt ló­­bálva a kezében. A faluban több helyen lövések hallatszottak, felettünk helikop­terek és repülők köröztek, s a fa­lu folyó felőli szélén megkezdték a házak felgyújtását, hogy a ki­telepítettek vissza ne térhessenek, és a még időben elmenekült la­kosság se találjon szállást. Ezt a módszert még a tanfolyamon betaníttatták velünk. Iszonyattal hallgatom a fiatal­ember elbeszélését, s kihasználva azt a kis időt, míg újra cigaret­tára gyújt, ismét alaposan szem­ügyre veszem. Az újra átélt él­mények hatására izzadságcseppek patakzanak homlokáról. Bal ke­zén a tenyér felé fordítva feke­te számlapos piros szíjas karóra. Alig tud rágyújtani, úgy remeg a gyufát tartó keze. Nagyot szip­pant, mélyen leszívja a füstöt, néhány korty teát szürcsöl utána, és újra beszélni kezd. — Az összeszedett embereket a teherautók elvitték, mi pedig kétéltű páncélosok és helikopte­rek védelme alatt indultunk a rizsföldekre összeszedni azokat, akik ott bújtak el. A rizsföldek közötti gátakon nem mertünk menni, mert tudtuk, hogy azok tele vannak rejtett csapdákkal és bambuszaknákkal. — Mi az a bambuszakna? — kérdem a katonát. — Házilag, robbanóanyaggal megtöltött bambuszrúdból készí­tett taposóakna, amelyet belesüly­­lyesztenek a földbe és álcázzák. Aki rálép, az meghal, de ha még­sem, az egyik lábát biztosan el­veszti. Kis hatású, egy embernél többet nemigen tud elpusztítani, de mert a legváratlanabb helye­ken rejtik el, a tisztogató akció­ban részt vevő katonák nagyon félnek tőle. — A RIZSFÖLDÖN TÉRDIG GÁZOLTUNK a vízben és a sár­ban — folytatta a katona. — A több mint egy méter mély vizű öntözőcsatornára kétéltű ereszke­dett. Lassan haladt előre, közben két oldalról rudakkal piszkálták a csatorna vizét, s bele-belelőttek egy-egy sorozatot. Két embert és egy 12 év körüli gyereket talál­tak a víz alatt. Kérdő tekintetemre elmondja, hogy akik a tisztogató akció elől már nem tudtak a közeli erdőbe menekülni, a víz alatt kerestek menedéket. Lebuknak a víz alá és vékony bambuszszálakon lé­­legzenek Akár órákig is lent tud­nak maradni . Lehet, hogy találtunk volna még többet is, de mikor ezeket kihúztuk a vízből, géppisztolyso­rozat zúdult ránk az erdőből. Pil­lanatok alatt szörnyű lövöldözés, zűrzavar kezdődött. Parancssza­vak hangzottak el, de ki figyelt már azokra! Fejvesztetten futot­tunk minél távolabb az erdőtől. A helikopterek fedélzeti fegyve­reikkel lőni kezdték az erdőt, de amikor az egyik helikopter égő fáklyaként a rizsföldre zuhant, a többiek gyorsan eltűntek A tü­zérség is bekapcsolódott és ágyúz­ni kezdte az erdőt, ahonnan már csak szórványosan lőttek vissza kézi fegyverekkel. A falu szélén sikerült megállí­tani bennünket. Alapos szidást kaptunk. Különösen egy amerikai dühöngött, aki mindenféle gyává­nak lehordott bennünket. Tiszt­jeink azután a három szerencsét­len foglyon álltak bosszút. Az amerikaiak jelenlétében megkezd­ték a kínvallatást. Előbb rugdos­ták őket, majd rohamsisakokból itatták őket a rizsföld sáros vizé­vel. Fegyverekről és társaikról kérdezték őket. Követelték, vall­ják be, hogy ők is viet-kongok (partizánok). De mindhárman csak azt hajtogatták, nem tud­nak semmit, ők a rizsföldön dol­goztak, s csak ijedtükben bújtak el a víz alatt. Közben az amerikaiaknak is lefordították a vallomásokat. — Hazudnak — mondták azok. Erre újabb verés következett, majd hasra fektették a szerencsétlene­ket, és kitaposták belőlük a vizet. A kisfiú már az első taposás után elvesztette eszméletét. Ájultan, mint egy zsákot, feldobták a te­herautóra. A két férfival újból vizet itattak, azután megint kita­posták belőlük, de azok most sem mondtak mást, mint előzőleg. — EZ A MAKACSSÁG IS bizo­nyítja, hogy veszedelmes viet­­kongok vagytok — ordította ma­gából kikelve parancsnokunk. Az­tán két rövid parancsszó hang­zott el Az egyik parancsra fel­ültünk a páncélozott teherautók­ra, a másikra lövések dörrentek, s a földön fekvő két ember össze­­rándult a halálos találatokra. Mi pedig elindultunk a másnap „győztes csatának” kikiáltott ak­ció után vissza, Ca Mau-i támasz­pontunkra, hátrahagyva egy égő falut, több halottat, felperzselve 320 család otthonát és magunkkal cipelve győzelmünk legfőbb bizo­nyítékát, a lábunknál heverő, még mindig eszméletlen tizenkét éves kisfiút. Kovács István (Folytatása következik.) Munkatársunk vietnami riportsorozata 6. Egy szökött katona élményeiből Elhurcolják a lakosokat régi házaikból, s viszik a stratégiai falvakba. SELYEMHETEK AZ ÁLLAMI ARON­ÁZAKBAN Mindig divat a selyem Santung sima és új mintákkal 90 cm széles 42,90 forinttól 52,— forintig Kínai burett 70 cm széles divatszínekben 48,— forint Twill nyakkendőselyem divatmintákkal 90 cm széles 57,— forinttól 60,40 forintig Kínai brokátselyem pongyolára és köntösre 70 cm széles 59,— forinttól 67,— forintig Tisztaselyem emprimé divatmintákkal 90 cm széles 90,— forinttól 100,— forintig Nylon divatszínekben és mintákkal 90 cm széles 95,— forinttól 120,— forintig KÖNNYŰ A VÁLASZTÁS, MERT NAGY A VÁLASZTÉK! NÉPSZABADSÁG 1963. június 1. szombat

Next