Népszabadság, 1963. június (21. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-01 / 126. szám
1963. június 1. szombat Békés nyugdíjasnak néztem őt, odafenn a gyönyörű dobogókői üdülőhelyen. Sétált a lombos fák között, botjával megmegdöfködte a fűcsomókat, s könnyzacskós, öreg szemével elnézegette a felhők vonulását. Láttam, éhes a beszélgetésre. Hálásnak látszott, amiért hozzászegődtem, cigarettával kínált és ő is rágyújtott, mihelyst nehézkesen előkészítette a füstöléshez. Aztán azzal a sajátos közlékenységgel, amellyel az aggastyánok szoktak beszélni, mindjárt egy történet közepébe vágott. — Ott lenn — mutatott arrafelé, amerre a Duna kék szalagja látszott — ott volt az én villám. Szép tornyos bécsi barokk, repkénynyel befuttatott. Akkor kezdett kiépülni Visegrád. Perlesz bankárok, Mocsári földbirtokosék, azok beljebb építették a magukét, de én tudtam, hogy a Duna-parton kell, mert ott hamarosan felmegy a telek ára. Ravaszkásan kuncogott befelé, mint aki önmagával beszélget. Gondolatai ide-oda csapongtak. — Néha vettem a puskámat — folytatta egész máshol — és feljöttem ide az erdőbe. Akkor még nem volt itt, csak egy erdészház. Azt mondtam az erdész feleségének, főzzön jó ebédet, vacsorát, mert ez az asszony kedvemre készítette el a vadat, amit lőttem. Két-három napot barangoltam itt, aztán gyerünk vissza Pestre. Lakni persze ott laktam. Nagy bérházam volt a Vilmos császár úton, és enyém volt Budapest egyik legnagyobb patikája. Négy gyógyszerészt és egy laboránst foglalkoztattam. Hosszan, részletesen beszélt a patikáról, a házról, s valami ezer holdas zalahalápi bérletről, amit apja később megvett az ő részére. Még a kaszinóéletről is beszélt, az akkori híres bankárokról, akiknek kártyapartnere volt. Kihúzta magát, s képzeletben a cigaretta helyett most nádszopókás szivart ropogtatott kezében. Egy elsüllyedt világ alakjait idézte maga közé ebben az erdőben, ahol a röplabdákhoz verődő tenyerek csattogása, tranzisztoros rádiók zenéje és motorkerékpárok berregése hallatszott. S közben dühös volt erre a világra, ideszűrődő lármájára, a fiatalokra, asztalszomszédaira az üdülőben. Fensőbbségesen, előkelő megvetéssel volt dühös ez a magányos öreg. Mint egy inkognitóban visszatért király, aki nem tudja megbocsátani, hogy tökéletesen elfeledték mióta eltávozott, s többé már nem vesznek róla tudomást. Firtatni kezdtem, hogy most miként került ide az üdülőhelyre. Egy pillanatig gyanakodva nézett rám, aztán megragadta a kabátomat, mintha lesújtó közlésre készítene elő. — SZTK-beutalt vagyok uram, SZTK-beutalt... Rózsa László NÉPSZABADSÁG UTCA A TANTEREMBEN Az új KRESZ tömeges oktatása lassan olyan „tantárgy”, amelyből naponta, sőt a nap minden percében vizsgáznak a járókelők és a járművezetők. És vizsgáznak a közlekedés irányításáért felelős szakemberek is. Intézetünk, a KPM Autóközlekedési Tanintézete, komoly részt vállalt az új szabályok oktatásában. Felülbíráltuk munkamódszereinket, új tankönyvek alapján új tantervet dolgoztunk ki. De mindezeknél nagyobb változást hozott korábbi munkánkhoz képest: szinte teljesen átszerveztük a közlekedési szabályok tantermi oktatását. A ket produkálunk és ezeket magyarázzuk. Percek alatt „ide varázsoljuk” például a Kálvin teret, a Moszkva teret vagy bármelyik más forgalmas centrumot, jelezvén az ütközési pontokat, a baleseti gócokat. A síkban ábrázolt forgalmi helyzetek mellett hatalmas makettből készült terepszekrényen plasztikusan is be tudjuk mutatni a forgalom képét. Hallgatóink, akik egyelőre csak játékfigura formájában mozgatják a járműveket, mélyen rögzítik magukban a cselekvőképességet. Általános tapasztalat, hogy az új oktatási eszközök és módszerek sokkal inkább lekötik a hallgatókat, mint a régebbi formák, és a tananyag hasznosítási foka is megsokszorozódik Tanintézet vagyunk, ezért fő feladatunk az oktatói munka. De feladatunknak tartjuk a közle-kedésben szüntelenül változó helyzetek megismertetését is. A közlekedés gyakorlatának, elsősorban a biztonságos közlekedés problémájának néhány — nem összefüggő —, de feltétlenül megszívlelendő tapasztalatára ezúttal is felhívnám az illetékesek figyel-lmét. A hivatásos gépkocsivezető és az új szabályok Tanintézetünkben ezerszámra képezzük ki az új gépjárművezetőket, s ugyanilyen számban oktatjuk a régieket. Hihetetlennek tűnik, de igaz: az újdonsült gépjárművezetők sokkal inkább és alaposabban elsajátítják a KRESZ- szabályokat, mint a gyakorlott soförök. Szembetűnő például az a színvonalkülönbség, amely az alapfokú tanfolyamok és középfokú, illetve felsőfokú tanfolyamaink között megmutatkozik Az elsőt az új gépjárművezetők, az utóbbiakat a régiek látogatják. Nem véletlen, hogy éppen az utóbbiaknál — különösen vidéken — 40—50 százalékos a bukási arány a KRESZ-vizsgákon. Tudott dolog, hogy a gépkocsivezetés magas fokú koncentrációt, a bonyolult helyzetekben gyors ítélőképességet és még gyorsabb cselekvést igényel. Ilyen követelmények mellett tarthatatlan állapot, hogy a hivatásos gépkocsivezetői tanfolyamra jelentkező hallgatóktól még nyolc általános iskolát sem követelhetjük meg. Mi sem egyszerűbb tehát azok számára — bár nem sokan vannak —, akik nyolc osztály nélkül ma már jó- formán sehol nem boldogulhatnának — mint jelentkezni erre a viszonylag rangos pályára. Követ-lkezésképpen a hivatásos gépjárművezetők egy része nem ismeri az új KRESZ-szabályokat, nincs tisztában a változásokkal és ez a közlekedésben meg is mutatkozik, íme két ellesett példa az utcáról. A minap órákat időztem a Baross utca környékén. A Baross utca azelőtt másodrendű útvonal volt, az új KRESZ szerint mellékútvonal, ahol a jobbkéz-szabályt kell érvényesíteni. A gépjárművezetők zöme — beleértve a trolibusz- és autóbuszvezetőket is —, akik tudvalevőleg általában „nem mai fiúk” a közlekedésben —, zavartalanul a régi szabályok szerint közlekednek. Ugyancsak személyes megfigyelésem a Kálvin téri körforgalomról. Csúcsforgalom idején hosszú percekig torlódás és várakozás keletkezik, mert a gépkocsivezetők egy része nem ismeri a párhuzamos közlekedés szabályát. Egymás mögött várakoznak, hogy a belső mezőbe bejussanak, holott a külső mezőben zavartalanul bekapcsolódhatnának, ha ismernék és alkalmaznák az új KRESZ szabályait. Amikor az új KRESZ született, az illetékesek előlegezték a bizalmat, remélve, hogy minden gépjárművezető elsajátítja a változásokat. Sajnos, ez nem következett be: 650 000 jogosítvánnyal rendelkező gépjárművezető közül csak mintegy 30 százalék ismerkedett meg szervezett formában az új KRESZ előírásaival. Képzeljük magunkat, akár mint gépkocsivezetők, akár mint gyalogosok a forgalom kellős közepébe: tíz gépkocsivezető közül hét, de mondjuk csak öt, az ösztönösség és nem a jogszabályok alapján irányítja a volánt. Minden eszközzel küzdünk a balesetmentes közlekedésért, s ezért nem szégyelljük kimondani: sürgősen meg kell oldani a gépjárművezetők továbbképzését, pótolni kell a mulasztásokat. Kik tanítsák az „úrvezetőt"? Ide kívánkozik egy másik probléma is. Magyarországon az a gyakorlat, hogy bárki, aki gépkocsivezetői jogosítvánnyal rendelkezik, tanfolyammentes vizsgára előkészíthet, nem hivatásos gépkocsivezetőket. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ma megszerzem a gépkocsivezetői jogosítványomat, s holnap már, mint „mester” oktatok egy leendő „úrvezetőt”. S mivel ma már több ezer az ilyen tanfolyam nélküli vizsgázók száma , növelik a veszélyt a forgalomban. A közlekedés biztonsága hathatós intézkedéseket igényel ezen a téren is. Rendeletileg kellene szabályozni, hogy csak olyan ember oktathasson, készíthessen elő vizsgára, aki szakoktatói vizsgával rendelkezik. Az elmondottakból következik — bár csak részleteit ragadtam ki ennek a problémának —, hogy a biztonságos és balesetmentes közlekedés elsősorban az embereken és nem a járműveken múlik. Statisztikailag kimutatható, hogy a baleseteknek csak 5,6 százaléka vezethető vissza műszaki hibára, más baleseteknél a KRESZ hiányos ismerete, vagy megsértése okozza a bajt, és 25 százalékban a gyalogosok hibája. Szerintem nincs alapja annak a magyarázkodó álláspontnak, hogy a motorizáció, a gépkocsipark növekedése mellett elengedhetetlen következmény a közlekedési balesetek számának növekedése. Egyebek között a rendelkezésünkre álló lengyelországi tapasztalatok is megcáfolták ezt. Kérés a tv-hez Változatlanul többet kell tehát tennünk azért, hogy a gépjárművezetők szaktudásának elmélyítése mellett felelősségérzetüket is felrázzuk. Mint említettem, jelenleg 650 000 gépkocsivezető rendelkezik jogosítvánnyal és havonta — csak Budapesten — átlag 400- zal nő gépkocsiparkunk. Olyan tábor ez, amelyre érdemes felfigyelni mindenütt, még a televízió műsorszerkesztőségében is. Különösen, ha hozzászámítjuk az egész gyalogjáró társadalmat, amely szintén életbevágóan érdekelt e kérdésben. A televízió sugározhatna — a nyelvtanfolyamokhoz hasonlóan — KRESZ-oktatási tanfolyamot, amelynek vetélkedővel egybekötött nyilvános vizsgáján az egész ország részt vehetne. Ez lenne a kérésem a tv vezetőihez — százezrek nevében. Egyébként pedig az a javaslatom: folytassuk a biztonságos és balesetmentes közlekedésről, az új KRESZ tapasztalatairól szóló sajtóvitát is, mert van még feltáratlan és megoldatlan probléma bőven. Dr. Máté Mátyás a KPM Autóközlekedési Tanintézetének igazgatója ÚJDONSÁGOK — A HASZNÁLT HOLMIK TÁRHÁZÁBAN Nagyobb átvételi ár, több tapintat, sokat ígérő elképzelések a „Bizományiban”. A BÁV-embléma éppoly jellegzetes látványa lett a városképnek, mint a KÖZÉRT vagy az OTP. Az embléma gazdájáról, a pestiek közismert „Bizományijáról” ügyfelei jobbára csak annyit tudnak, hogy használt ruházati, műszaki cikkek, bútorok felvásárlásával és értékesítésével foglalkozik. Tudományosabb definícióval élve: a Bizományi Áruház Vállalat központi árualap lekötése nélkül olyan forgalom lebonyolításával hajt hasznot, amely más úton, népgazdasági szinten nem realizálódna. A nagyközönség, a BÁV népes ügyféltábora azonban érthetően nem a megfogalmazásokra kíváncsi elsősorban. Előbb inkább néhány idevágó panaszára szeretne orvoslást kapni. Szabó árak — szubjektív becslés Például arra, hogy kevés pénzt kap a beadott használt holmikért. A panaszból persze kicsendül az eladó és vásárló örök vitája, anynyi mégis kétségtelen, sokan nem veszik figyelembe, hogy a BÁV — szabott árakkal és haszonkulccsal kereskedik, semmi érdeke sem fűződik tehát a „minél csekélyebb vételár — minél magasabb eladási ár” magánkereskedői szemléletéhez és gyakorlatához. Ami viszont az eladók igazát illeti: a kevésbé képzett becsüsök a szubjektív becslés miatt a használt holmik felvételénél gyakran nem tudnak helyesen ítélkezni, és ezért lehetséges, hogy egyazon jellegű és minőségű cikkekért meglehetősen eltérő árakat fizetnek a vidéki és a pesti BÁV-fiókokban. Addig is, amíg az egységes árszínvonal a becsüsök rendszeres, gondos továbbképzésével megvalósul, egy, a napokban megjelent rendelet mindenesetre megelégedéssel töltheti el a Bizományik népes látogató közönségét: a forgalmi adó elengedésével ezentúl 10 százalékkal drágábban vásárol használt holmikat a BÁV a változatlan értékesítési árak mellett. Egy másik, sokakat érintő, de ritkán szóvá tett sérelem orvoslásához a Bizományi igazgatójának helyszíni szemléje is hozzájárult. Egy alkalommal „civilben” felkereste a felvevőhelyeket, és tanúja volt annak, hogy az ügyfelek érzékenységét vajmi kevés tapintattal vették figyelembe a becsüsök. A megúnt ruháikat bizományi eladásra felajánlók bosszúsan hallgathatták, amint a becsüsök — a várakozók hosszú sorai jelenlétében — emelt hangon ócsárolták holmijaikat. Az inkognitóban történt látogatás óta, a megszégyenítő visszautasítást udvarias, halk szakvélemény váltotta fel: „Kérem, ez már nem olyan divatos, hogy el tudjuk adni...” Újabban egy másik, „pszichikai” gyógymód is az eladók és a vevők kapcsolatának javítására törekszik. Egyes rétegek ugyanis — bármennyire érezték is annak szükségét — idegenkedtek a használt holmik bizzományban történő felkínálásától. A közelmúltban, a Kálvin téri áruházban elkülönített BÁV-felvevőhely nyílt, ahol a ruhákért cserébe kapott pénzutalványt új ruhaneműre válthatják be az eladók. A tapasztalatok szerint e rétegek körében gyorsan népszerűvé vált a bizományi szolgáltatás új, diszkrét formája. Gavalléros árverezők A BÁV forgalmából egy kicsit a gazdasági, kereskedelmi öszszefüggésekre is következtetni lehet. Figyelemre méltó például, hogy a ruházati cikkek vásárlásánál és értékesítésénél igen csekély az emelkedés. A magyarázat: az új, olcsó és divatos konfekcióáruk választéka olyan mértékben nőtt, hogy a lakosság már kevésbé vásárol használt holmit. Ezzel párhuzamosan a vállalat is kénytelen nagyobb minőségi követelményt támasztani a felveendő cikkek iránt. Hasonló a helyzet a bútorforgalommal A vásárlóerő és az igények növekedését a műszaki bizományi cikkek forgalmának fellendülése tanúsítja. A motorkerékpárokért, televíziókért, rádiókért, háztartási gépekért és más tartós fogyasztási cikkekért megindult roham mind erőteljesebb. A „rohamozók” tekintélyes része elad, de azért, hogy az e cikkek révén kapott összegekért újabb, korszerűbb, tartós fogyasztási cikkeket vásároljon. A vásárlóerő és az ízlés emelkedését az aukciók sikere tanúsítja. A legutóbbi aukción lezajlott jelenet lassan megszokottá válik: egy ötezer forintért kínált festmény miatt ezerforintonként „ugrottak” az árverezők, és végül 20 ezerért vette meg a legtöbbet ígérő. Ugyanígy nem ritkaság, hogy 40—50 ezer forintos szobaberendezést vásárolnak meg magánosok, a beérkezéstől számított néhány napon belül. Kölcsönakció 4.használt műszaki cikkekre? A használt cikkek forgalmát újabban több figyelemre méltó javaslat próbálja frissíteni. A lakosság szempontjából például igen célszerűnek ígérkezik az az elképzelés, amely a bútorok példájára egyes használt műszaki cikkekre is kiterjesztené a kölcsönakciót, illetve a ruházati cikkek példájára — a cserelehetőséget. Az elgondolások szerint mindazokat a használt műszaki cikkeket érintené az akció, amelyek a reguler forgalomban is részletre vásárolhatók. Igen érdekes a használt bútorok exportjának fellendítését célzó javaslat is. A belföldi forgalomban értékesíthetetlen intarziás hálók, faragott ebédlők, dolgozószobák nagy keresletnek örvendenek a nyugati országokban; ezt figyelembe véve hasznos lenne egy közösen rendezendő művészeti aukció — például a bécsi Dorotheummal, az „osztrák BÁV”val. Az előzetes megbeszélések igen biztatóak voltak, s az exportnövelésen kívül, remélhetőleg múzeumaink is élnek majd új műkincsek beszerzésének lehetőségével. Fekete Gábor T" A gyakorlati oktatás jelentősége Korábban a tantermekben folyó elméleti oktatás a szó szoros értelmében „elméleti” maradt, holott nagyon is gyakorlati kérdésről volt szó. Hiszen a közlekedés nem a tantermekben, hanem az utcán zajlik. A hallgatóságot azonban mégsem lehet az utcára vinni, ezért megkíséreltük az utcát, a forgalmat bevinni a tan- termekbe. Reméljük, hogy nem eredménytelenül. Intézetünkben olyan KRESZ-kabinetet rendeztünk be, amelyben az összes út- és közlekedési jelek, automata berendezések megtalálhatók. Oktatótermünkben hatalmas mágneses táblán ábrázolhatók Budapest legfontosabb gócpontjai, és ugyancsak mágneses tapadású járművekkel és közlekedési jelzőkkel a valóságnak teljesen megfelelő közlekedési és forgalmi helyzetet\ 7