Népszabadság, 1967. április (25. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-08 / 82. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! f© oldal Ain H..© IklJrr NÉPSZABADSÁG 1967. április 8. szombat A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁNT KÖZPONTI LAPJA XXV. évfolyam, 82. szám A soron levők Ez az írás hősökről szól, de a soron levőkről csak annyiban, amennyiben témáját az ő példájukból meríti. A tiszai—bodrogi gátakon helytálló emberekéből, mert ezekben a napokban őket figyeli az ország, mint akik az első vonalban küzdenek a soron levő természeti csapás ellen. A soron levő hősök ők, mint ahogyan télen, a hóviharok közepette, a műszakra gyalog siető bányász és az élelmiszer-fuvarozó gépkocsivezetők a soron levők, és ahogyan a kánikulában majd a martinászt, a kombájnost és a sarki rendőrt „fedezzük majd fel”. Ír róluk az újság, felvételt készít a filmhíradó, s rájuk csodálkozunk, hogy nicsak, valóban olyanok az emberek, mint amilyeneknek hisszük és hirdetjük őket: becsülettel végzik a dolgukat. Figyeljék meg, hogy amikor az újságíró riportot készít árvízi hőssel, aki negyvennyolc órája nem aludt, s azt kérdi tőle, mit érez, mit gondol, az interjúalany azt mondja: nem tett semmi különöset, csak azt, amit tennie kellett. S ezt nem holmi álszerénységből mondja, hanem mert valóban így érzi és véli. Persze, van némi igazság abban a mondásban, hogy bajban derül ki, ki a jó barát, illetve, hogy nagy nehézségek idején ki a legény a gáton. De azért többnyire ismerszik, kik azok, akik, ha kell, keményen állnak a talpukon, télen, nyáron, tűzben és vízben. Aligha kerülnek ki az árvízi hősök a kényelmeskedők közül, akik egyébként szeretnek a zajtól távol pihenni, de most valahogy rájuk érett a dolog. Vagyis az időszakosan soron levő természeti csapással legodaadóbban szembeszállók ugyanazok, akik a mindig soron levő munkában is tántoríthatatlanok Potenciálisan tehát ott vannak, itt vannak állandó hősökként közöttünk, velünk. Csak esetleg nem ismerjük őket eléggé, s ezért jön, ha eljön, a meglepődés, a rácsodálkozás ideje. De hogyan lehetséges szocialista társadalmi rendben, amelynek alapja a munka, hogy időszakonként fölbukkannak hősök, majd eltűnnek a homályban? Azért lehetséges ez, mert még nem építünk, nem számítunk eléggé a dolgozó emberek legjava tulajdonságaira. Van ebben, természetesen, szerepe a gazdasági mechanizmus fogyatékosságainak, nem eléggé célirányos ösztönzéseinek. S lehet változást várni amajdani gazdasági reformtól. De itt nem annyira gazdasági, mint szemléleti kérdésről van szó. Például fölösleges türelemről olyan visszásságokkal szemben is, amelyekbe pedig már nem volna szabad belenyugodnunk. Minden munkakollektívában föl tudnak sorolni embereket, akik munkájukkal legkevésbé sem tűnnek ki, annál inkább lázas sürgés-forgásukkal, nagy hangjukkal, dörgölőzködésükkel, mindennel, csak éppen nem tudással és szorgalommal — s mégis jól boldogulnak. Gyárakban és hivatalokban, intézményekben és gazdaságokban ujjal mutatnak emberekre, akik saját „gebines” kommunizmusukat előbbre valónak tartják, mint mások szocializmusát. Az ilyen emberek csodálatos érvényesülése a szocialista értékrend nyilvánvaló sérelme, s olykor csak a jóisten tudja, hogy saját csapkodásukon kívül miféle erő tartja őket a felszínen. Ha azt kérdezzük az imént, hogyan lehetséges mindez a munka társadalmában, feleljünk is rá: mi most fáradozunk a szocializmus teljes fölépítésén, s egyebek közt éppen ideológiai, erkölcsi, tudati tekintetben kell talán a legtöbbet tennünk. S ha a felosztásban bármennyire külön említjük is egyfelől a gazdasági, másfelől a tudati tényezőket, nagyon is indokolt, hogy a szocialista erkölcsöt és az erkölcsi nevelést elsősorban a munka és a munkára nevelés felől közelítjük meg. Jobban meg kell szívlelnünk hát a fél évszázados intelmet, amely a frázisoktól óvott és a hétköznapi tettek becsületét hirdette. S tartsuk számon legbecsesebb eredményeink között a közgondolkodás ama értékes változását, amelyre az előbb utaltunk. Azt, hogy a nép igazságérzete nem kicsinyes irigységből, hanem mindinkább szocialista tudatosságból kel ki az ügyeskedésnek nevezett ingyenélés ellen és más, nem szocialista jelenségek ellen. Erre a nagyon egészséges erkölcsi érzékre éppúgy építeni lehet és kell, mint a munkakedvre, a jól végzett munkán érzett kielégülésre. Ilyen összefüggésekben is érthető, milyen nagy horderejű politikai — de ha úgy tetszik, társadalomerkölcsi — változás lehetőségét nyitja meg a gazdasági reform, amely, miközben maga is új szemléletből fakad, egyszersmind elterjeszteni is segít ezt a szemléletet és gyakorlatot, amely jobban a munkához mér javakat és jogokat, megbecsülést és megelégedést. Semmiféle moralizálás nem épít ugyanis annyit, mint egyetlen helyes intézkedés, amely a szocialista elvek érvényesülésének tör utat. Most még válaszolnunk kell arra a kérdésre: vajon igaz-e, biztos-e, hogy valóban tömegméretű és állandó az a munkakedv éshősiesség, amely lám, időnként, nagy nehézségek leküzdése idején, a figyelem középpontjába kerül? Mást nem lehet válaszolni erre, csak azt, aki kételkedik, aki olykor elveszíti a hitét, nézzen körül, s ébredjen rá a valóságra. Arra, hogy mindent, amit lát, munka hozott létre, olyan munka, amelynek nemcsak cement, hanem mindig verejték is volt a kötőanyaga. Mi nem tartozunk a természeti kincsekben gazdag nemzetek közé, nem azok közé, amelyeknek gyakori vendége volt a jó szerencse, de még a jó időjárás sem. Nekünk mindent tennünk, építenünk kellett. Ha így tekintünk az országra, mint saját művünkre, tüstént jobban becsüljük. S még a hibákból, a bajokból is ösztönzést merítünk. Ösztönzést arra, hogy jobban siessünk, iparkodjunk az építéssel, akkor majd korábban tető alá kerül az építmény. A szocialista brigádmozgalom, általában a munkaverseny a legtömegesebb bizonyíték rá, hogy igenis, tömegméretű a hajlam és a vállalkozó kedv a jobb munkára és vele együtt az emelkedettebb erkölcsre. Hasson át és vezéreljen mindnyájunkat az a felismerés, hogy százezerszámra vannak olyanok, akik nem önzésből és önreklámból, hanem azért dolgoznak becsülettel, mert másképp nem tudnak, és mert ez életük értelme, ők vállalják a kemény fagyot és az aszfaltolvasztó kánikulát; ők azok, akik önmagukért és mindnyájunkért helytállnak, ha kell, most ténylegesen, egész éven át pedig képletesen, a gátakon. Szántó Jenő Az új munkatörvénykönyv tervezete a kormány előtt I Isist tartatta 3 miniszterizmtivs A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács pénteken ülést tartott. A munkaügyi miniszter, az igazságügy-miniszter és a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége előterjesztette az új munkatörvénykönyv tervezetét. A jelenleg érvényben levő Munka Törvénykönyvét 1951-ben alkották; rendelkezéseit az idő-s közben végrehajtott módosítások csak részben korszerűsítették. A változtatások nehezen áttekinthetővé, egyes részeiben pedig ellentmondásossá is tették. Ezért szükségessé vált olyan új munkatörvéykönyv kidolgozása, amely megfelel a 16 év alatt végbement fejlődésnek, egyben segíti az 1968. január 1-ével életbe lépő új gazdaságirányítási rendszer érvényesülését. A kormány az előterjesztést megvitatta, s hozzájárult ahhoz, hogy a munkaügyi miniszter a tervezetet gazdasági vezetők, szakszervezeti tisztségviselők és aktivisták, jogászok, közgazdászok, munkaügyi kérdésekkel foglalkozó szakemberek körében vitára bocsássa. A vita befejezése után a tervezetet a Minisztertanács mint törvényjavaslatot az Országgyűlés elé terjeszti. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Távozott Adenból az ENSZ vizsgáló bizottsága A britek megakadályozták az érdemi munkát • Diplomaták motozása elutazás előtt Az ENSZ háromtagú ténymegállapító bizottsága és 17 szakértője péntek reggel repülőgépen elhagyta Adent, miután az adeni hatóságok a bizottság munkáját nem részesítették megfelelő támogatásban. Manuel Perez Guerrero venezuelai diplomata, a bizottság elnöke elutazás előtt a szállodában újságíróknak kijelentette: „Az angol hatóságok részéről nem tapasztaltuk azt az együttműködést, amelyet elvártunk volna. Kértük bizonyos feltételek teljesítését, de kérésünkre nem kaptunk választ. Anglia nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a világon ma is vér folyik.” A bizottság elnöke hangoztatta, hogy a világszervezettől kapott megbízatásuknak azért sem tehettek eleget, mert nem sikerült szabadon érintkezniük Adenban a közvélemény minden árnyalatát kifejező rétegekkel. Az érdemi munkához nem láthattak hozzá addig, amíg Angliától nem kapták meg a szükséges biztosítékokat, ezért a bizottság távozni kényszerül. A hírügynökségek tudósítói szerint a bizottság elutazásának döntő lökést adott a csütörtök este a dél-arábiai szövetségi kormányzat és az ENSZ-bizottság között kirobbant nézeteltérés. A bizottság tagjai ugyanis televíziós interjú keretében kívántak beszámolni Adenban szerzett tapasztalataikról és terveikről. A dél-arábiai szövetségi kormány azonban nehezményezte azt, hogy a bizottság a tervezett interjúról nem velük, hanem az angol főbiztos hivatalával tárgyalt, s ezért nem adott engedélyt az interjúról készített képfelvétel lejátszására, sőt a tekercset is elkoboztatta. Az ENSZ-bizottság elutazását két órával késleltette az az incidens, amely a repülőtérre indulás előtt a szállodában játszódott le. Az angol légitársaság képviselői ugyanis közölték, hogy korábban kapott utasítás értelmében át kell kutatniuk a bizottság csomagjait. Egy Adenból felszállt ] utasszállító repülőgépen ugyanis néhány hónappal ezelőtt bomba robbant, és ezért meg kell győződniük arról, nincs-e az utasokcsomagjaiban pokolgép. A bizottság felháborodottan tiltakozott, diplomáciai mentességére hivatkozva. Az angolok azonban nem tágítottak és a tiltakozás ellenére is átkutatták a csomagolkat. A bizottságot fegyveres őrség kísérte a repülőtérre. Péntek délben Londonban közölték: Erősen külügyminiszter sürgős vizsgálatot rendelt el annak megállapítására, hogy milyen körülmények között került sor az ENSZ-bizottság dél-arábiai ténymegállapító küldetésének megszakítására és a bizottság hirtelen elutazására Adenból. (MTI) Franciák és amerikaiak együtt tüntettek Párizsban Humphrey ellen (Tudósítónktól.) Hubert Humphrey, az Egyesült Államok alelnöke pénteken nyugat-európai körútjának nyolcadik állomására, Párizsba érkezett. Fogadására, amely minden szokásos ünnepélyes külsőség nélkül zajlott le, az orlyi repülőtéren Couve de Murville külügyminiszter jelent meg. Humphrey rövid, mintegy húszórás párizsi látogatása egyrészt a zsúfolt program, másrészt az amerikaiak vietnami agressziója elleni tüntetések miatt rendkívül mozgalmas. Az amerikai alelnököt mindenütt tüntetők várták és mindenfelé elkísérték. Az előre bejelentett tüntetések miatt mozgósított háromezer rendőr se tudta megakadályozni, hogy már az orlyi repülőtéren több száz tüntető közvetlen közelről oda ne kiáltsa Humphreynak. Békét Vietnamnak! Go home, gyilkos USA! A repülőtérről Párizsba vezető útvonalon végig transzparensek és a házak falára meszelt jelszavak hirdették a francia nép igazi érzelmét, ítéletét a vietnami agresszió miatt. Csütörtök délután vált ismeretessé, hogy Humphrey programjába felvették az Egyesült Államok egykori elnökének, George Washingtonnak, a párizsi Iena téren levő szobra megkoszorúzását. Péntek reggelre a szobrot ismeretlen tettesek míniumfestékkel kissé átmázolták. Péntek délelőtt a köztisztasági vállalatnak mintegy tucatnyi embere a valóságos rendőri megszállás alá helyezett téren több órán át mosdatni volt kénytelen a szobrot. Washington szobrát egykor az amerikai asszonyok ajándékozták Párizsnak, annak emlékére, hogy a franciák segítették az amerikai nép függetlenségi harcát. Amikor Humphrey péntek délután a szobor elé érkezett, hogy elhelyezze koszorúját, a tér szélén a Párizsban élő amerikaiak szövetségének táblái emelkedtek magasba a következő felírásokkal: De mit csinálunk mi Vietnamban? A napalmbombák nem szolgálják a függetlenség ügyét! A teret körülfogó rendőrgyűrűn kívül összetűzés történt a francia fiatalok és a rendőrség között. A tüntetés innen átterjedt a Champs Elysées-re s csak a késő esti órákban ért véget az amerikai nagykövetség szomszédságában, a Concorde téren levő Crillons szálloda, Humphrey szállása előtt. A tüntetések során több mint száz személyt letartóztattak. Humphrey hivatalos programjának legjelentősebb pontja a De Gaulle elnökkel az Élysée-ben folytatott tárgyalása, amelyet az ebéd alatt is folytattak. Az ebéden, kormányátalakítási tárgyalásait félbeszakítva, részt vett Pompidou miniszterelnök, valamint Couve de Murville is. Humphrey átadta De Gaulle elnöknek Johnson személyes üzenetét, majd délután külön megbeszélést folytatott Pompidouval és Couve de Murville-lel. A tárgyalások középpontjában, hírek szerint, az Egyesült Államok és Franciaország, illetőleg az Egyesült Államok és Európa kapcsolatai állottak, és Humphrey kiegészítő magyarázattal próbálta igazolni az Egyesült Államok vietnami agresszióját. A párizsi lapok szerint ez teljesen felesleges fáradozás az amerikai áléinak részéről az Élyséeben. Megjegyzik, hogy Humphrey egész európai útja semmivel sem járul hozzá sem az európaiak problémáinak, sem az Egyesült Államok európai gondjainak a megoldásához. Humphrey szombat délelőtt Párizsból európai körútjának utolsó állomására, Brüsszelbe indul. Kovács István