Népszabadság, 1973. április (31. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-11 / 84. szám
1973. április 11., szerda NAPIRENDEN AZ ORVOSKÉPZÉS KORSZERŰSÍTÉSE Oktatásizermű kísérletek az orvosegyetemeken Az orvosképzés reformjáról, az eddigi tapasztalatokról s a további tervekről nyilatkozott dr. Lukáts Jenő, az Egészségügyi Minisztérium oktatási főosztályának vezetője. A magyar orvosképzés nemzetközi összehasonlításban is jó, korszerű, magas színvonalú — , mondotta. — Nem bizonyos azonban, hogy tíz év múlva is lépést tudunk tartani a nagy ismeret- anyag-bővüléssel, a tudományok rohamos fejlődésével. Ez indokolja a reformot, amit igen megfontoltan akarunk végrehajtani. Lényegében arról van szó, hogy az orvosegyetemek önállóságának messzemenő biztosításával fokozatosan előkészítjük a hat-nyolc év múlva véglegesen jóváhagyható új tantervet, oktatási rendszert. A X. pártkongresszus ajánlásai alapján — figyelembe véve az orvosegyetemek javaslatait, a hazai és nemzetközi tapasztalatokat — kidolgoztuk az orvos-, fogorvos-, gyógyszerészképzés tantervi irányelveit. A képzés korszerűsítését szolgáló irányelveket az egészségügyi miniszter két évvel ezelőtt adta ki. Az irányelvek tág lehetőséget nyújtanak az orvostudományi egyetemeknek arra, hogy a tananyagot belátásuk szerint csoportosítsák, az oktatás módját, idejét és körülményeit megváltoztassák, a vizsgarendszert előzetes jóváhagyás után módosítsák , egyszóval továbbfejlesszék az orvosképzést. A reformkísérlet alapgondolata, hogy például az egyes szervek, szervrendszerek tárgyalásakor a témában érdekelt összes tárgyakat egyidejűleg és összehangoltan oktassák. A reformkísérlet ebben a tanévben Pécsett, Debrecenben és Szegeden kezdődött meg, de a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemen is kialakultak különböző elképzelések. Némelyik tanszéken már kezdeményező lépéseket tettek az oktatás korszerűsítésére, hatékonyságának javítására. Az orvostudományi egyetemek rektorai a minap számoltak be a minisztériumban tartott tanácskozáson az első félév főbb tapasztalatairól. Egybehangzó volt a véleményük, hogy az oktatás iránti érdeklődés mind a hallgatók, mind az oktatók körében növekedett. Hasznosnak ítélik a kórházak bekapcsolódását a gyakorlati oktatásba. A reform alapvetően két fő irányban bontakozik ki. Az egyik a belgyógyászatra épített úgynevezett általános klinikai témák egyeztetése. A másik — az előbbivel szoros összefüggésben — a társadalom-orvostani ismeretek. Ezzel a megoldással az a célunk, hogy ne csak az egyén orvosa, hanem mindinkább a társadalom orvosa is akarjon lenni a hallgató; ezt az eddigi oktatási rend csak korlátozottabban biztosította. Az elképzelések szerint a hatodik év végén két államvizsgával zárulna az egyetemi oktatás; általános klinikai ismeretekből és társadalomorvostani ismeretekből. Mindehhez járul az intenzívebb klinikai, kórtani, rendelőintézeti gyakorlat, így a betegellátó intézmények is segítséget adnak ahhoz, hogy korszerűen, gyakorlati téren is jól felkészült fiatal orvosok kerüljenek az egyetemekről az egészségügyi hálózatba, akik tartós alapokra támaszkodhatnak később a szakképzés, a továbbképzés során is. Az Elektroimpex bemutatója Moszkvában (Moszkvai tudósítónktól.) Egy héten át ismerkedhet a szovjet szakmai közönség az Elektroimpex most megnyílt moszkvai kiállításán a magyar híradástechnikai, elektroakusztikai és finommechanikai újdonságokkal. Az Elektroimpex, amelynek szovjet partnervállalatai egyszersmind a legnagyobb külföldi vásárlói is, ma már évi 12 millió rubel értékben exportál a Szovjetuniónak. Az immár hagyományos tavaszi moszkvai árubemutatóján, amelynek anyagát különben néhány hónap múlva Kölnben is kiállítják, a szakmai közönség figyelmét különösen felkeltette a VBKM speciális fotocellás ugrásmérője, amelynek ez az első külföldi premierje. Hosszasan időznek a szakemberek a BEAG ultramodern és univerzális audiovizuális oktatóberendezéseit, nyelvi laboratóriumát bemutató tanteremben is. A kiállítás egyik látványossága a nyilvánosság előtt először szereplő Vidiscomm nevű ipari tokamerával összekapcsolt elektronikus szerkezet, amelyen az észlelt ábra rögtön továbbítható mozaikképben jelenik meg. A kiállítást a Szovjetunióban máris népszerű magyar eredményhirdetőtáblák, nemsokára a Seremetyevói repülőtéren is felállítandó mágneses közönségtájékoztató tabló, stúdióberendezések, továbbá mínusz 120 fokig működésbiztos ipari tv-rendszerek, szállodai tranzisztoros szobanyilvántartó központok teszik teljessé. S. P. halálos közlekedési balesetek Személygépkocsiját figyelmetlenül vezette és nekiütközött egy lovas kocsinak.Kerecsend és Füzesabony között Kozák István 24 éves bazáros, egri lakos. A karambolnál Prokaj Károly 52 éves maklári MÁV-dolgozó, gyalogos olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. Figyelmetlenül kerékpározott, nekiütközött az úttest bal oldalán levő korlátnak s onnan a kikövezett patakmedencébe esett Füzérradvány belterületén Sebők Ernő 38 éves helyi tsz-tag. A helyszínen meghalt. Személygépkocsiját ittasan, figyelmetlenül vezette Ózd belterületén Koscsó József 45 éves telepvezető, miskolci lakos és elütötte a 13 éves Balogh Jenő iskolai tanulót, aki kerékpárján Kisbenedek Ágnes 12 éves ózdi tanulót vitte. A balesetnél a kislány olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítás közben meghalt. A fiú könnyű sérülést szenvedett. lOOO ÉS lOOO ____DWATNYAKKENPO!___ VERSENY SZAKÁRUHÁZ Fiúk-Férfiak Áruháza VILRákóczi út 12. Nyitva: 9-9-ig. . NÉPSZABADSÁG Tizennégyezer árellenőrzés negyedév alatt Bűnvádi és szabálysértési eljárás árdrágításért Az árhatóságok és a kereskedelmi felügyelőségek 1972. negyedik negyedében az állami vállalatoknál több mint 14 ezer árellenőrzést tartottak, vizsgálva a vállalati árpolitikát, s elemezve az árváltozásokat és azok okait. Ezenkívül a helyi árhatóságok több mint 3000 magánkisiparos és kiskereskedő árait ellenőrizték. A vizsgálatok többsége kielégítőnek találta a vállalatok ármunkáját. Többnyire a gazdálkodás hatékonyságának javításával, az áruk kelendőségének fokozásával igyekeznek a vállalatok növelni nyereségüket. Igen jó tapasztalatokat szereztek például a Kender-Juta és Textilipari Vállalatnál, ahol olcsóbb és egyúttal korszerű termékkel helyettesítettek több hagyományos cikket. Hasonlóképpen dicséret illeti a Szalag- és Zsinórgyárat, a Budacolor Festékgyárat, a Budapesti Kötő- és Háziipari Szövetkezetet. Mind a könnyűiparban, mind más ágazatokban sok szabálytalanságot is feltártak. A Debreceni Ruhagyár például azzal akarta növelni termelésének gazdaságosságát, hogy az olcsó pamuttermékek gyártását megszüntette, a figyelmeztetés után a gyár e termékek előállítását ismét megkezdte. A fővárosból és vidékről is több bejelentés érkezett a méretes szabóságok vállalási díjainak emeléséről. Megállapították, hogy a panaszok egy része jogos. Például a Baranya megyei Szabó Kisz és a Fővárosi Mérték utáni Szabóság a megengedettnél nagyobb mértékben emelte árait. A két vállalat illetékes vezetőinek nyereségprémiumát ezért megvonták. Az árdrágításokat, szabálytalanságokat most már szigorúbban bírálják el, mint ezelőtt. Negyedév alatt, 22 esetben kezdeményeztek árdrágítás miatt bűnvádi eljárást, 567 esetben szabálysértési és 285 esetben fegyelmi eljárást. Megnyílt a kőbányai Szivárvány Áruház Folyamatos üzem közben tatarozták, 80 négyzetméternyi eladótérrel bővítették, korszerűsítették a kőbányai Szivárvány Áruházat, amelyet teljesen átalakítva, kedden ünnepélyesen adtak át rendeltetésének. Az újjáalakított áruházban ,,otthon” osztályt nyitottak, ahol különféle kis bútorokat árusítanak, a lakásberendezés, a háztartás kellékeinek teljes választékát kínálják. Az áruházat bevonták, az úgynevezett stopáras termékek, a gyermekruházati cikkek árusításába. KISZ-fiatalok szerződése a Tisza II. vízlépcső hasznosítására Új fejezet kezdődik a Tisza II. vízlépcső életében: megkezdődik a nagy vízügyi létesítmény hasznosítása. Az öt évvel ezelőtt elindított KISZ védnökségi mozgalom is új tartalommal gazdagodik. A vízlépcső vízkészletének hasznosítása a legközvetlenebb cél. Szolnok megye érdekelt mezőgazdasági nagyüzemeinek, kutatóintézeteinek, mezőgazdasági vállalatainak KISZ- szervezetei szerződést írtak alá. Az okmány kimondja, hogy minden üzem, vállalat, tudományos intézmény maximális erőfeszítéseket tesz a kitűzött üzemi feladatok megoldására, a víz fogadására és a tervezett üdülőkörzet kialakítására. A TIT és a megyei művelődési központ előadássorozatokat rendez a vízlépcsőről az ifjúsági klubokban, művelődési házakban, a nyár elején tanulmányutat szerveznek a vízlépcsőhöz és a kisújszállási Búzakalász Tsz mintaüzemébe, megrendezik az öntözőszakmunkások megyei versenyét. A Sojuzcimexport, Külkereskedelmi Egyesülés (Moszkva) meghívja Önt a „Szovjet illatszerek, kozmetikai, háztartásvegyészeti cikkek és festékek'' című kiállítására. Megtekinthető: 1973. április 12-e és 16-a között (április 15-e, vasárnap kivételével), naponta 11-től 17 óráig, Budapest VI., Nagymező u. 20. sz. alatt. SZERETETTEL VÁRJUK ÖNT KIÁLLÍTÁSUNKON ! 9 Nemzetközi akusztikai konferencia kezdőslött Tizenhat ország 200 szakemberének részvételével négynapos akusztikai konferencia kezdődött kedden a TIT természettudományi stúdió Bocskai úti székházában. Az optikai, akusztikai és filmtechnikai egyesület szervezte tanácskozáson a többi között a zajártalom elleni védelemről hangzanak el előadások, külön témakör foglalkozik az épületakusztika kérdéseivel. A könnyűszerkezetes építés és más korszerű építési módok elterjedése megkívánja a lakóházak tervezésénél a megfelelő hangszigetelést. A kutatásban hazánk élen jár, a Középülettervező Vállalatnál például számítógépes program segítségével tárják föl, hol kell „hangfogókat” elhelyezni a ventillátor zajának csökkentésére. Az anyag fizikai tuladonságainak figyelembevételével elérhető, hogy a vékony elemekből készült falak éppen olyan jól szigetelik a hangot, mint a téglafal. A korszerű lakótelepek kialakításánál figyelembe veszik az utcazajt is, így a többi között a főútvonalakra merőlegesen építik a házakat, hogy a nyitott ablakon át minél kevesebb zörej szűrődjék be. A konferencián szerzett tapasztalatokat a szakemberek a további kutatómunkában kívánják hasznosítani. Változékony idő Közép-Európa térségében déli széllel érkező igen meleg és északi, északkeleti széllel érkező hideg légtömegek találkoznak. Az erősen különböző légtömegek egymásra hatása következtében szélsőséges időjárási viszonyok alakultak ki. A Kárpátmedencében kedd délben előfordult 25—26 fokos hőmérséklet is, viszont Münchenben 1 fok volt és havazott. A Kárpát-medencében erős, többfelé orkán erejű déli szél fújt, Közép- Európa nyugati felén viszont viharos északi szél pusztított. A Kárpát-medencéből porviharokat, Dél-Európából zivatarokat, az Alpok térségéből hózáporokat jelentettek. A nagy hőmérsékletkülönbség hazánkban is megfigyelhető volt: 14 órakor Szegeden 27, Pécsett 11 fokot mértek. Csapadékot — kisebb esőt, záporesőt — kedd délutánig csak néhány helyről jelentettek. Ma estig hazánkban rendkívül változékony időjárásra számíthatunk. Fokozatosan északnyugatira, északira forduló széllel hidegebb levegő érkezik a Kárpát-medencébe. Várható időjárás ma estig: Változóan felhős idő, többfelé átfutó esővel, néhány helyen zivatarral. Időnként erős, helyenként viharos lökésekkel kísért déli, délnyugati, később a Dunántúlon nyugati, északnyugatira forduló szél. A nappali felmelegedés keleten is gyengül. Várható legmagasabb hőmérséklet nyugaton 10—14, keleten 15—20 fok között. 1973. április 10. 13 óra