Népszabadság, 1973. május (31. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-31 / 125. szám

1973. május 31., csütörtök NÉPSZABADSÁG Több mint 130 ezren fejezik be az általános iskolát EMELKEDIK A TOVÁBBTANULÓK ARÁNYA Befejezéshez közeledik az idei nyolcadik osztályosok tovább­tanu­lásra jelentkezése, illetve pálya­­választása. Az első összegezések szerint a napokban az ország mint­egy 5 ezer általános iskolájában 131 069 tanuló végez; számuk 6843-mal kevesebb az előző évben végzetteknél, ami újabb ötszáza­lékos csökkenést jelent. Közülük 120 ezren (a nyolcadikosok 91,7 százaléka) kívánnak továbbtanul­ni a következő tanévben. Ez az arány 2,6 százalékkal magasabb az előző évinél. Legtöbben — szám szerint csaknem 60 ezren — szakmunkás-tanulónak jelentkez­tek, középiskolába pedig összesen 58 ezer diák pályázik. Az iskoláztatási feladatok jó ré­szét már országszerte befejezték, április közepéig mindenütt lebo­nyolították a felvételi­ beszélgeté­seket. Minden tanuló két iskola­típust, illetve továbbtanulási le­hetőséget jelölhetett meg felvéte­li lapján. Ha az első helyen meg­jelölt iskolában nem vették fel, a jelentkezési lapot az adott iskola vezetői átküldték a másodikként megjelölt iskolába.­ A szülőknek tehát ezzel kap­csolatban semmi teendőjük nincs. Azoknak a tanulóknak a jelent­kezési lapját, akiket a második helyen megjelölt középiskolába sem vettek fel, május 15-ig az el­utasító iskola vezetői átküldték az illetékes megyei, illetve megyei városi tanács művelődésügyi osz­tályához. (A fővárosban a kerüle­ti tanácsok művelődésügyi osztá­lyához juttatták el a lapokat.) Az érvényben levő rendelkezé­sek intézkednek arról is, hogy a szülők (gondviselők) a felvételi kérelmet elutasító döntés ellen a kézhezvételt követő nyolc napon belül fellebbezhetnek a döntést hozó iskolánál. Ha mind a két is­kolatípus nemleges választ adott, akkor a szülő — választása sze­rint — az egyiknél fellebbezhet. Az elutasított tanulók elhelyezé­séről, illetve pótfelvételéről a tar­talékolt és még be nem töltött helyek alapján annak a megyei, megyei városi tanácsnak a műve­lődésügyi osztálya (a fővárosban a kerületi tanács művelődésügyi osztálya) gondoskodik, amelyik­hez a pályázó nyolcadikos tanuló általános iskolája felügyeletileg tartozik. Az elintézés módjáról a tanács értesíti a végzős általános iskolájának igazgatóját, aki erről írásban tájékoztatja az érintett szülőket. Egy helyi kezdeményezés országos sikere Évente huszonhatmillió palack Traubisoda Traubisoda. Egyetlen olyan közkedvelt ma­gyar üdítő­ital, amely hazai alap­anyagból készül. Gyártja a Bada­csonyi Állami Gazdaság. A napokban a gazdaság aligai üzemében jártunk, ahol óránként 2800 üveggel palackoznak ebből a zamatos üdítő italból. Nem nagy ez az üzem, mindössze néhány épület, egy nagyobb raktár. Mo­dern sűrítő, keverő és palackozó automata gépek halkan, duruzsol­va dolgoznak. Három évvel ezelőtt, 1970 nya­rán alakult az üzem. Eleinte ren­geteg nehézséggel kellett megküz­deniük a dolgozóknak, nem volt tapasztalatuk az üdítő italgyártá­sában. A vezetőség sem volt jár­tas az eladásban. Akadozott a szál­lítás, értékesítési nehézségekkel küzdöttek. Eleinte ugyanis az em­berek idegenkedtek a Traubisoda fogyasztásától. A név is szokatlan volt. A must ízű ital sem ízlett, sokan nem hitték, hogy teljesen szeszmentes. A gazdaság vezetői azonban bizakodtak, s közben egy­milliót költöttek propagandára. Megérte. Ma országosan keresett cikk és ismert márka a zöld üveg­ben árusított üdítő ital, a Traubi­soda. — Jól tettük, hogy rátértünk az üdítő­ital gyártására — mondja Bősze Tamás, a gazdaság főmér­nöke. A Traubisoda ötmillióval többet hoz, mintha a gazdaság csemegeszőlőt értékesítene. A gaz­daság bevételének mintegy 30 szá­­­­zalékát ez az üzemág adja, tehát­­ megérte, hogy kockáztattunk. S­­ ezenkívül közönségigényt elégí­tünk ki, mustízű, szeszmentes üdí­tő italt hozunk forgalomba, amely egyre inkább vetekszik a coléval. Az első évben hatmillió palack­kal készült, tavaly már 14 millió üveggel adtak el, s ma a kapaci­tás 26 millió, de ez is kevés. Az idén 30 millió üvegre érkezett igény a kereskedelemtől. Úgyhogy az aligai üzem egymaga már nem is győzi a munkát. A gazdaság kétszáz holdas csemegeszőlő-tele­pe sem tud elég anyagot termel­ni. Ezért a gazdaság más gazdasá­gokkal szerződött. A sályi Bükk­­alja Termelőszövetkezet például az idén hatmillió palack Traubi­­sodát készít, az alapanyagról ter­mészetesen a Badacsonyi Állami Gazdaság gondoskodik. A Traubisoda-üzemágnak a be­vétele az idén várhatóan eléri a 32 millió forintot. Tehát jó kezdemé­nyezésnek bizonyult, hogy a cse­megeszőlőt, amelyet korábban az állami gazdaság nehezen tudott értékesíteni, ilyen formában dol­goztatja fel. Megérte a fáradsá­got, a sok vesződást és a kockáza­tot. Emellett olyan üzem létesült Balatonaligán, amelyben főleg asszonyok, lányok találtak állan­dó munkára. Járjuk a kis üzemet, ahol egy kedves, fiatal mérnöknő kalauzol bennünket, s közben elmagyaráz­za, hogy a csemegeszőlőből miként lesz üdítő ital. A szőlőből készült mustot tartósítják, egalizálják, majd cukorral, savakkal megfele­lő szintre beállítják, aromakom­pozícióval keverik, szénsavval dú­sítják, palackozzák, majd dunsz­­tolják, és máris mehet a Traubi­soda az üzletekbe. Ott akár éve­kig elállhat, megőrzi frisseségét, zamatét. G. S. Homokverésben 36 millió károsodás A hosszan tartó szárazság miatt az idén a tavaszi szelek gyakori kár­forrásai voltak a mezőgazdaságban; a biztosító szakértői több mint 30 000 hektáron találtak homokverés miatt elpusztult vetést, s ezekre az eddig megállapított kártérítési összeg 36 millió forintot tesz ki. Jóllehet a tavasz enyhének tűnt, fagy mégis károsította a mezőgazdaságot, különösen a Pest és Bács megyei mé­lyen fekvő szőlőültetvényeket. Ezek szemléje is megkezdődött. A száraz időjárás következtében májusban ke­vesebbszer pusztított a jég, mint az elmúlt esztendőkben. Jelentősebb kárt csak Szabolcs és Borsod megyé­ből jelentettek. Borsodban a mező­­csáti, a szerencsi és a sátoraljaújhe­­lyi járásban mintegy ezer hektár gyü­mölcsösben tett kárt a jégverés. Ünnepségsorozat a 900 éves Tokajon Jubileumi kiállítások — Látványos szik­eli nap Nemzetközi evezősverseny, vizikarnevál Tokaj nem nagy település, de az egész borvidék központja, hír­nevének gyűjtője, ezért is válik országos, sőt nemzetközi méretű­vé az idei ünnepségsorozat. Tokaj, szőlő, bor , bélyegen címmel jú­nius 1-én bélyegkiállítás nyílik a községben. A kiállítássorozat ke­retében szabadkai képzőművészek is bemutatkoznak augusztus 19-én. Nemzetközi szövetkezeti napot rendeznek július 8-án, s érdekes­nek ígérkezik a környék hagyo­mányos hordó-, kosár-, kovácsolt­vastermékeinek augusztus 20-i kiállítása is. Szeptemberben So­mogyi József Kossuth-díjas szob­rászművész és Bene József kolozs­vári állami díjas festő-grafikus­művész mutatkozik be. Nemzetközi kajak-kenu ver­senyt rendeznek az évforduló al­kalmából NDK, román, lengyel és jugoszláv válogatott versenyzők részvételével a Tiszán és a Bod­rogon június 30-án, októberben pedig kilenc ország versenyzőinek részvételével nemzetközi autósta­lálkozóra kerül sor. A jubileumi program egyik fő és leglátványosabb eseménye a hagyományos tokaji szüret lesz, október 14-én. Ezen a környékbeli — tarcali, mádi, erdőbényei, rát­­kai, abaújszántói, bodrogkeresztú­­ri — szüretesek is felvonulnak, be­mutatva hagyományos szüreti szo­kásaikat. Tokaj régi hírét egyre többet emlegetik, korát változatlanul sze­retik világszerte. Ennek egyik bi­zonyítéka, hogy több mint 60 kül­földi cég igyekszik — nem sok si­kerrel — hamisítani a tokaji bort. Ez a konkurrencia nem sokat za­var, hiszen 1972-ben 100 ezer hek­toliter tokaji bort adtak el, ebből 50 ezer hektót exportra. A szocia­lista országokon kívül legnagyobb vásárló az NSZK — egymaga 15 ezer hektó tokaji szamorodnit vá­sárolt tavaly. Franciaország, Ang­­­lia, Belgium, Hollandia is rendsze­res vásárlója a híres bornak, újabban az Egyesült Államok és Kanada is nagyobb tételt vásá­rolt. E. Gy. A borok királya, a királyok bo­ra — régi mondás ez Tokaj-Hegy­­alja híres termésére. Régi, mint ahogy a világhírű községet is már 1073-ban boráról emlegették az akkori krónikák. Ennek a dátum­nak, az első írásos feljegyzés ke­letkezésének 900. évfordulóját ün­nepük ez év nyarán és őszén a je­lenleg ötezres lélekszámú község­ben. KÖNYVHÉT ELŐTT Megkezdték az előkészületeket a szombaton kezdődő ünnepi könyvhétre. Képünk a Liszt Ferenc téri pavilon szerelését ábrá­zolja. (Mikó László felvétele.) Házgyári lakásokba, fiataloknak Új termékek a győri Cardo Bútorgyárból (Tudósító­nktól.) A győri Cardo Bútorgyár az utóbbi másfél évben különösen a házgyári elemekből készült laká­sok bebútorozásának lehetőségeit és az ilyen lakásokban lakók igé­nyeit vizsgálta, hogy lépést tart­son a legújabb piaci követelmé­nyekkel. Kutatták a különböző nagyságú, életvitelű családok igé­nyét az étkezéssel, az alvással, az otthoni szórakozással és tanulás­sal kapcsolatban, különös tekin­tettel arra, hogy az általuk vizs­gált területeken — tehát ott, ahol a győri házgyár termékeiből épül­nek a lakások , a­­ lakóknak mintegy 60 százaléka fiatal. Az új lakásba költözők régi bú­toraiknak átlagosan 55 százalékát cserélik ki, és különösen kedvelik a könnyen mozgatható darabokat. Az előzetes szociográfiai és piaci felmérések nyomán állították ösz­­sze azután az úgynevezett Cardo­­otthon bútorcsaládot, amelynek prototípusát már az Otthon ’73 kiállításon is bemutatták. Azóta a vállalatnál befejezték a szóban forgó termékek próbagyártását, és a különböző elemekből hat alap­vető összeállítást készítettek ma­hagóni furnéros és erezett-nyo­­mott kivitelben. A jelenleg ren­delkezésre álló elemek variálásá­val 72 garnitúra állítható össze. Külön ügyeltek rá, hogy a fiatal házaspárok igényei szerint össze­állítható garnitúrák fogyasztói ára 20—30 százalékkal kisebb legyen, mint a nagy lakószobák bútoraié. Enyhülő óvodagondok Kaposvárott Segítenek a szocialista brigádok • Szerződés az üzemekkel (Tudósítónktól.)­­Mint általában a gyors ipari fejlődésnek indult városokban, Kaposvárott is nagy feszültséget okozott, hogy az iparosodás üteme mögött elmaradt a gyermekintéz­mények építése, és az asszonyok munkába állását most már ez ne­hezítette. Kaposvár negyedik ötéves ter­vében eredetileg 500—550 gyerek elhelyezésére szolgáló óvodák fel­építése szerepelt, de hamarosan kiderült, hogy lényegesen több új óvodás gyermek felvételére kell felkészülniük — pénz viszont még az eredeti tervek teljesítésére sem volt elég. Ebben a helyzetben a városi ta­nács a szokásosnál olcsóbb meg­oldások keresésén kívül a város üzemeinek és dolgozóinak segítsé­gét kérte, s ennek eredményeként — míg 1971-ben még 350 gyerme­ket nem tudtak felvenni — mos­tanra valamennyi igényjogosult jelentkező gyermekét el tudták helyezni. Az olcsó hernádi gyöngy­panelből épült óvodával és más kevéssé költséges lehetőségek ki­használásával két év alatt 330 óvodai hely épült a városban, 1973-ban pedig a tanács újabb 50 személyes óvodáján kívül az első­sorban nőket foglalkoztató Egye­sült Izzó, illetve a Pamutfonó egyenként 50 személyes óvodája bővíti a gyermekintézmények há­lózatát. Nagy segítséget jelent, hogy az idén az üzemek szocialis­ta brigádjainak felajánlásából el­készült egy százszemélyes óvoda. A felépítéséhez szükséges három­millió forint összegyűjtésében a szocialista brigádok tagjain kívül más dolgozók is segítettek, a vál­lalatok elkészítették a belső be­rendezéseket, a szükséges felsze­reléseket. A kaposvári óvodák egyébként szocialista szerződést kötöttek a vállalatokkal, s ennek alapján az üzemek folyamatosan gondoskodnak az óvodák tataro­zásáról, a berendezések, játékok felújításáról. Végül is 1975-re Kaposváron az eredeti tervekben szereplőnél jó­val több — hozzávetőlegesen 800 — új óvodai hely készül, s ez nemcsak a gyerekek felvételét, hanem a még mindig meglevő zsúfoltság csökkentését is lehető­vé teszi majd. 9 Súlyos közlekedési baleset, húsz sérülttel A Mélyépítő Vállalat FB 9.9—15 forgalmi rendszámú gépkocsija, amelyet Baksa Sándor vezetett, kedd délután a XIII. kerületi Frangepán utca és Üteg utca ke­reszteződésénél összeütközött az FG 53—22 rendszámú tehergép­kocsival, amelyet Papp Jenő ve­zetett. Baksa Sándor tehergépko­csija, amely katonákat szállított, az összeütközés következtében fel­borult és három katona súlyos, nem életveszélyes, tizenhét pedig könnyű sérülést szenvedett. A baleset körülményeinek tisz­tázására vizsgálat indult. (MTI) Mérsékelten meleg idő Észak-Európától a né­met-lengyel síkságig derült, száraz, csendes időjárású zóna húzódik. Gyengén felhős, túlnyo­móan száraz az idő a Földközi-tenger középső térségében is. Európa többi részén erősebben felhős vagy borult idő­járás uralkodik, főképp Nyugat-Európában, Kö­­zép-Európa nyugati ré­szén és a Fekete-tenger környékén többfelé esik az eső. A hőmérsékleti ellentét jelentősen csök­kent: a hőmérsékletnek az évszaknak megfelelő átlagtól való eltérése — néhány kisebb terület­től eltekintve — nem haladja meg a 2—3 fo­kot. Hazánkban szerdán derült idővel kezdődött a nap. A délelőtti órák­ban megindult a gomoly­­felhők képződése és kora délutántól kezdve egyre több helyről jelentettek záporesőt, zivatart. A hőmérséklet ko­ra délutánra 23—26 fokig emelkedett. Időjárásunk jellegében nagyobb vál­tozás ma sem várható. A Duna vízállása szerdán Buda­pestnél 322 centiméter volt, mára 310 centiméter várható. Gomolyfelhő-képződés, délután és este elszórtan helyi záporokkal, ziva­tarokkal. Napközben kissé megélén­külő, változó irányú szél. Mérsékel­ten meleg idő. Várható legmagasabb hőmérséklet 24—28 fok között. 1973. m­á­ius 30. 13 óra Várható időjárás ma estig:

Next