Népszabadság, 1973. november (31. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-22 / 273. szám

6 A szocialista fejlődés során oldódnak meg a nemzetiségek sajátos gondjai is Megkezdődött a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének V. kongresszusa (Tudósítónktól.) Budapesten, az Amerikai úti pártiskola épületében szerdán megkezdődött a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövet­ségének V. kongresszusa. Az ün­nepélyes megnyitó előtt dr. Gosz­­tonyi János művelődésügyi mi­niszterhelyettes kitüntetéseket adott át a szövetség több munka­társának a hazánkban élő szlo­vák ajkúak érdekében kifejtett tevékenységéért. Kunhár János, a szövetség elnöke üdvözölte a kongresszus 190 küldöttét s a meghívott vendégeket, ezután pe­dig Majnek Attila titkár fűzött szóbeli kiegészítést a kongresszus elé terjesztett referátumhoz, amely beszámolt az utóbbi négy eszten­dőben végzett munkáról, s meg­jelölte a további feladatokat is. A hazai szlovákság zöme falun él A referátumból kitűnt, hogy a hazai szlovákság zöme ma is a magyar lakossággal keveredve falun él, s főleg a nagyüzemi mezőgazdaságból keresi boldogu­lását. Ez jellemző a Békés, a Pest, a Nógrád, a Bács-Kiskun, a Sza­­bolcs-Szatmár megyében élő szlo­vákságra. Helyzetének értékelésé­nél ezt figyelembe kellett venni, mint ahogyan azt is, hogy a ter­melőszövetkezeti parasztság tuda­tában, életformájában végbement változások érvényesek a szlovák nemzetiségű tsz-parasztságra is. Csupán néhány mátrai, bükki és zempléni szlovák községben nin­csenek meg a nagyüzemi gazdál­kodás feltételei; az itteni nemze­tiségi dolgozók nagyrészt a kör­nyékbeli ipari üzemekben talál­nak megélhetést. A szlovák nemzetiség kisebb része — mint a Komárom, Nóg­­rád, valamint Borsod megyében élők — bányászattal, mészégetés­­sel foglalkoznak, erdei, illetve ipari munkások. Ide sorolhatók azok a nemzetiségi dolgozók is, akik Békéscsaba, Szarvas, az ipa­rosodó Tótkomlós üzemeiben, kis­ipari szövetkezeteiben dolgoz­nak, továbbá azok, akik Pest és Nógrád megye községeiből na­ponta vonaton, autóbuszon utaz­nak az üzemekbe. A nemzetiségi lakosság helyzetét tehát hazánk­ban alapvetően azok a folyama­tok határozzák meg, amelyek egész társadalmi fejlődésünkre hatnak. A szocialista fejlődés, a társadalmi haladás keretében ol­dódnak meg a nemzetiségek év­százados gazdasági, társadalami, szociális problémái és sajátos gondjai is. A beszámoló utalt arra, hogy az országos méretekben végbemenő pozitív társadalmi változások ha­tással vannak a szlovák nemzeti­ségű lakosság anyagi-társadalmi helyzetére, de érintik a nemzeti­ség létét is; mind több szlovák szakad ki anyanyelvi környezeté­ből, s az új környezetben sok­szor lemond anyanyelve, hagyo­mányos kultúrája ápolásáról. A nemzetiségi szövetség ezért — az MSZMP marxista—leninista poli­tikájának szellemében — arra tö­rekszik, hogy a szlovák nemzeti­ség tudatosan vállalja a szocia­lista hazafiságot, aktív részvételt a szocialista Magyarország építé­sében, a közösséget a magyar la­kossággal, anélkül azonban, hogy feladná nemzetiségét, anyanyel­vét, sajátos kultúráját. Fellendült az oktatás A párt és az állami szervek irá­nyításával é­s útmutatásai alapján fellendült a szlovák anyanyelvű oktatás. A szükséges intézkedések jótékony hatására több helyen újra megkezdődött az indokolat­lanul szüneteltetett nyelvoktatás, s megállt a nemzetiségi községek általános iskoláiban az anyanyel­vet tanuló gyermekek részvételé­nek csökkenő tendenciája. Az ok­tatás színvonalának emeléséhez hozzájárult az Országos Pedagó­giai Intézet nemzetiségi tanszéké­nek létrehozása; új tantermek lé­tesítése; a szlovák nyelvórák fel­emelése 3-ról 4-re, módszertani pályázat kiírása, a nyelvoktató pe­dagógusok szlovákiai, illetve itt­honi továbbképzése stb. A nem­zetiségi fiatalok középfokú to­vábbtanulását a békéscsabai és a budapesti szlovák tannyelvű gim­názium biztosítja. A szlovák anya­nyelv tanításával öt esztendővel ezelőtt 220 pedagógus foglalko­zott, míg jelenleg számuk megkö­zelíti a háromszázat. Azonban így is több óvónőre, tanítóra, tanárra, nyelvi és szakmai szempontból jól képzett nemzetiségi pedagógusra lenne szükség. Növekszik az olyan óvodák szá­ma is, ahol szlovák nyelvűek a foglalkozások. Míg 1968-ban 15 óvodában 630 gyermek vett részt ilyen foglalkozáson, a múlt okta­tási évben 30 óvodában csaknem 1200 gyermek gyakorolta a nyel­vet. Több a nemzetiségi pedagógus és iskola A beszámolót követő vitában több hozzászólás foglalkozott a nemzetiségi anyanyelvű oktatás problémáival, a fejlesztés további lehetőségeivel. A többi nemzetisé­gi szövetség nevében Szilágyi Pé­ter, a Magyarországi Románok Demokratikus Szövetségének fő­titkára köszöntötte a kongresz­­szust, míg dr. Gosztonyi János az MSZMP Központi Bizottsága, a Hazafias Népfront Országos Ta­nácsa és a Művelődésügyi Minisz­térium üdvözletét tolmácsolta. Felszólalásában a többi között hazánk szlovák lakossága politi­kai, társadalmi egyenjogúságának és megbecsülésének bizonyítéka­ként említette meg, hogy országo­san több mint hatszáz helyi és megyei tanácstag szlovák nemze­tiségű. A minisztérium megkülön­böztetett figyelmet szentel a nem­zetiségi oktatásnak: öt esztendő alatt csaknem egyharmadával bő­vült a nemzetiségi oktatási in­tézmények hálózata, a nemzeti­ségi pedagógusok száma pedig megközelíti az ezret. A nemzeti­ségi oktatás lehetőségeinek javí­tását, színvonalának emelését célozza az az intézkedés, mely­nek nyomán az iskolákat ellátják a nemzetiségi nyelv és irodalom oktatásához szükséges szemléltető eszközökkel, és központosítják a pedagógusképzésüket. Bejelentet­te, hogy — előreláthatóan decem­ber 15-től — kísérletként, kezdet­ben heti egy alkalommal félórás szlovák nyelvű műsorral jelent­kezik a szolnoki stúdió. A kongresszus részvevői táv­iratban fejezték ki köszönetüket az MSZMP Központi Bizottságá­nak az eddigi támogatásért, han­goztatva, hogy a szövetség a jövő­ben is a párt irányításával kíván tevékenykedni. A kongresszus ma folytatja munkáját. Kvasz András csak rövid ideig bírta a földön. Megszállottja volt a sebességnek, így aztán hamaro­san a légteret választotta, hogy hódolhasson szenvedélyének. Már 1915-ben lexikoni adat volt: a mindentudó könyvecskében avia­­tikusnak tüntették fel. Igaz, ek­kor már jól ismerték szerte az országban, hiszen jóval az első világháború előtt bemutató repü­léseket tartott, szervezett és ren­dezett. Amíg idáig eljutott, kitanulta a kovácsszakmát, majd később műszerész lett, s az egykori Franz­­stadtban különleges masinákat, motorkerékpárokat épített és ja­vított, sőt autóversenyeken is raj­tolt. Aztán összetalálkozott az ak­kori híres repülővel, Zsélyi Ala­dárral, aki alaposan „beoltotta”, s ettől kezdve már nem fért a bőrében, mind magasabbra vá­gyott. Mai kifejezéssel élve, re­pülőt „bütykölt” társaival, akik ugyancsak megszállottak voltak. Mivel a szárnyaló elmék és em­berek akkoriban nem örvendtek általános elismerésnek, Kvasz Andrást egyszerre nevezték őrült­nek, dilettánsnak, és ritkábban, alkalmanként zseninek. A tízes évek elején lelkes em­berek támogatásával maga épí­tette gépén látványos repülése­ket végzett az ország seregnyi vá­rosában, s a pilótára ekkor már mindenki odafigyelt. Százezrek kísérték aggódó figyelemmel. A VETERÁN REPÜLŐ SZÜLETÉSNAPJA amikor 20 méteres csúcsmagas­ságban körözött a fejek felett, s nehogy valaki azt higgye, csodá­ról van szó, a publikum közé vágta sapkáját, hogy mindenkit meggyőzzön: valódi ember repül felettük. Ebből a hősi időszakból egyébként Kvasz Andrásnak bő­ven akad érdekes története. Meg­említette a számára kínos és élet­­veszélyes kényszerleszállásokat, amikor is zuhanórepülésben vizs­gálta meg a Hernád folyó ösz­­szetételét; vagy azt az esetet, amikor egy dunántúli „nem sze­retem” leszállás után a gyerekek „Dicsértessék!" köszöntéssel fo­gadták az égi embert; és az iglói históriát, mivel elfogyott az üzem­anyaga, egy kisfiút küldött vö­dörrel a patikába ricinusolajért, s a gyógyszerész nem volt haj­landó kiszolgálni a gyereket, mert mint mondta, „ez egy paripának is sok”. Aztán a hősi korszak után szo­morúbb évek következtek; kato­na lett, fogságba esett, majd 1920- ban rendőrségi őrizetbe került, „tanácsköztársaságbeli múltjáért”. Később a France-Roumerie, majd a MALÉRT légitársaság al­kalmazottjaként tevékenykedett. A felszabadulás után a MASZOV­­LET-nél dolgozott, és innen ke­rült nyugdíjba, 1950-ben pedig repülőtevékenysége elismerése­ként nemzetközi díjat is kapott. S ezután már ő kezdte csodál­ni az új pilótákat, a kozmosz hő­seit. Amikor Tyitov könnyedén cikázott a világűrben, megkér­dezték a pilótától, hogy „ugyan már, András bácsi, mennyivel re­pültek maguk azelőtt?”. Elmond­ta, hogy 55—65 kilométeres se­bességgel, és hozzátette: „Voltak orvosok, akik azt bizonygatták, hogy milyen sebességet, illetve az eléréséhez szükséges gyorsulást nem bírja ki az emberi szerve­zet. Nekem, például a repülés után került a kezembe az első ilyen szakvélemény. Vajon mit szólnának azok a régi doktorok, ha látnák, hogy Tyitov milyen se­bességgel száguld?­­ Kvasz András most éppen a Weil Emil kórház lakója, a vete­rán repülő tüdőgyulladással baj­lódik. Itt rendeztek tegnap tiszte­letére néhány perces ünnepséget, köszöntötték őt a szülőváros, Bé­késcsaba, a Közlekedés- és Pos­taügyi Minisztérium, a Magyar Honvédelmi Szövetség és a Köz­lekedési Múzeum képviselői. Ki­tüntetést és ajándékokat kapott. Ugyanis kilencvenedik születés­napját ünnepelte. Sz. F. NÉPSZABADSÁG 1973. november 22., csütörtök saracciói Levét Keserűség a Szépség Szigetén ugusztusban több plasztikbomba-merényletet követtek el Korzikán. Különösen kettő volt súlyos. Az egyik Calvi város vízművét rongálta meg és az ivóvízellátásban nagy fenn­akadást okozott, a másik töltet pedig a sziget öntözőrendsze­rében robbant és csak kévésen múlott a gátszakadás, amely hatmillió köbméter vizet zúdított volna Korzika alföldjeire. Ugyancsak augusztusban egymást követték a szigeten az erdőtü­zek. Volt olyan nap, amikor egyidőben 22 különböző helyen lángolt fel az erdő, és a tűzoltóság tehetetlen volt. Egy hónap alatt 15 ezer hektár erdő hamvadt el Korzikán. A vizsgálat megállapította, hogy az esetek zömében gyújtogatás történt. Kiderült az is, hogy mind a bombamerényletek, mind a gyújtoga­tások elkövetői így akarják kifejezni elkeseredésüket, amiért Olaszor­szág felől tovább szennyezik Korzika parti vizeit. A sziget keleti part­jával szemközt, Livorno mellett, a Montedison vegyigyár hónapok óta rengeteg mérgező hulladékot zúdít a vízbe. A tengerár azt Korzika partjaihoz viszi. Tömegével pusztulnak a halak, sok halászfalu lakos­sága szinte koldusbotra jutott, a partszakasz üdülőtelepei elhagyottak. A francia kormány kérése ellenére az olasz hatóságok továbbra is en­gedélyezték a gyárnak a mérgező anyagok tengerbe öntését. A vízszennyezés azonban csak az augusztusi merényletsorozatnak szolgált közvetlen indítékául Tény viszont, hogy az ilyen merényletek évek óta gyakoriak. „Az, hogy a kormány nem tesz hatásos intézke­dést parti vizeink megfertőzése ellen — hangoztatják Korzikán —, csak az egyik bűn a sok közül, amelyet a franciák elkövetnek elle­nünk." „A franciák” — Korzikán úgy emlegetik a szárazföldieket, mintha a sziget nem is tartoznék Franciaországhoz. A helyzet jobb ismereté­ben hamar megérti az ember, hogy ez nem pusztán a földrajzi külön­állás, a délfrancia part és Korzika között húzódó jó 200 kilométeres tengersáv miatt van így. Korzikának 1836-ban 322 ezer lakosa volt, 1860-ban 260 ezer, a második világháború végén 200 ezer, jelenleg 160 ezer. Feleannyi, mint a múlt század első felében. 1910 körül a sziget területének 25 százaléka volt szántó, jelenleg csak 1 százaléka. Ijesztően összezsugorodott a le­gelők, valamint az egykor világhírű korzikai szőlők, narancs-, citrom-, olajfaligetek területe is. Ennek fő oka az, hogy az egykor virágzó szőlők, narancsosok el­öregedtek. Felújításra és a mezőgazdaság többi ágazatai korszerűsí­tésre szorulnak. Igaz, hogy az állam ad hozzá kölcsönt, mégpedig vi­szonylag kedvező feltételekkel: 18 évi törlesztésre és mindössze 3 szá­zalékos kamatra. A kamat már az első évtől, a törlesztés első részlete pedig csak a harmadik évtől esedékes. N­agy gond, hogy a felújítandó szőlők, gyümölcsösök, olajfa­ligetek csak jóval később fordulnak termőre, és csak a nyolcadik-tizedik év után kezdenek hasznot is hozni. Így azután a kölcsön csak a gazdag, tőkeerős birtokosok további hasznát szolgája. A kisbirtokosok, akiknek nincs annyi tarta­lékuk, hogy annyi évig kitartsanak, nem is gondolhatnak a kölcsön igénybevételére. Földjüket potom pénzen eladják, ha egyáltalán akad rá vevő, ha pedig nem, akkor egyszerűen otthagyják Mivel pedig ipar híján a városokban sincs számukra munkaalkalom, elvándorolnak Korzikáról. Ez a magyarázata a sziget ijesztő elnéptelenedésének. El­sősorban természetesen a fiatalok mennek el. Korzika lakosságának jelenleg már több mint a fele nyugdíjas. A sziget ezzel az aránnyal nemcsak Franciaország többi megyéjét, hanem valószínűleg a világ minden országát megelőzi. Súlyosan nehezedik Korzika gazdaságára, hogy a Franciaország­tól való távolság, illetőleg a hajókba való be- és kirakás nagyon meg­drágítja a szállítást. Ez egymagában is súlyos tehertétele a sziget me­zőgazdaságának, így például egy kiló narancs szállítása Spanyolor­szágból Párizsba 16 centimes-be, Korzikáról Párizsba pedig 37 cen­­times-be kerül. A földbirtokosok ezt olcsóbb termeléssel, pontosabban a munkabérek lehető legerősebb leszorításával ellensúlyozzák. Korzikát gyakran így is hívják: a Szépség Szigete. Joggal. Szinte állandó a napsütés, az örök tavasz, nyáron is hófödte vadregényes he­gyek, gyönyörű tengerpart, csodás virágok, hódító fűszernövények! Turistaparadicsom. A legutóbbi tíz évben divatba is jött. De ezt is a szárazföld pénzügyi csoportjai, főleg a szállodai és üdülőiparban nagy tapasztalatú Cote d’Azur milliárdos ingatlanügynökségei sajátították ki. A gomba módra elszaporodott luxusszállodák 90 százaléka azok tulajdona. Sajátos módon a hirtelen megnőtt turistaforgalom sem teremt új munkaalkalmat az idevalósiaknak. Korzikán ugyanis nincs se főis­kola, sem szállodai vagy vendéglátóipari szakiskola. Az új szállodák minden alkalmazottja, akiknek munkája valamilyen szakképzettséget igényel, mind a szárazföldről érkezik. A helybelieket — akárcsak a gyarmatokon a bennszülötteket — csak kisegítő munkára, takarításra stb. alkalmazzák. Jól jellemzi a helyzetet, hogy egy Ajaccióban újon­nan megnyitott szálló két „korzikai” állására éjjeliőrnek ötvenen je­lentkeztek. Merényletek és gyújtogatások természetesen nem oldanak meg semmit. Korzikán ezzel minden józan ember tisztában van. Ha meg is értik az idáig fajuló keserűséget, elítélik a módszert. Komolytalan az a jelszó is, amely Korzika Franciaországtól való elszakadását és önál­lósulását hangoztatja. A legutóbbi választáson például az elszakadási programmal induló jelölt a szavazatoknak mindössze 3 százalékát kapta. Legutóbbi két évszázadának történelme a szigetet szervesen Franciaországhoz köti. K­orzika népe Franciaország keretein és határain belül követeli jogos sérelmeinek orvoslását, a szociális hátrányok, a mosto­hagyerekként való kezelés megszüntetését, és olyan igazsá­gos regionális politikát, amely a szigetet az ország többi me­gyéjével egyenlő gazdasági és jóléti szintre emeli. De megoldást akar, nem pedig ígéreteket. Mert ígéretekben, különösen egy-egy választás előtt, nincs hiány. És amint a választás elmúlik, maradnak az ígéretek. Ajaccio, 1973. november. Itál­án Frerenc . Megkezdte csehszlovákiai vendégszereplését az Állami Népi Együttes Telt ház előtt nagy sikerrel kezdte meg csehszlovákiai ven­dégszereplését az Állami Népi Együttes Prágában a karlini zenei színház dobogóján. A prágai kö­zönség, amely legutóbb hat évvel ezelőtt láthatta és hallhatta az együttest, kedd este perceken át tartó, lelkes tapssal jutalmazta művészetüket. Az ünnepi előadáson megjelent a politikai és társadalmi élet több képviselője. A szünetben dr. Milán Klusak cseh művelődésügyi miniszter fo­gadta az együttes vezetőit, köz­tük Rábai Miklós Kossuth-díjas igazgatót, s baráti beszélgetést folytatott velük.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék