Népszabadság, 1974. február (32. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-20 / 42. szám

0 Mit és hogyan szerveznek a nehézipari vállalatok? A nehézipar több ágazata, ipar­ága — amint a KSH nemrégiben közzétett 1973. évi jelentéséből is kiderül — rendkívül dinamiku­san fejlődik. A többi között ez a magyarázata annak, hogy a vál­lalatok 1975-ig szóló középtávú szervezésfejlesztési program­jában a feladatok 54%-a a korszerű technológiák alkalmazásához és új szervezési megoldásokhoz kap­csolódik. Már a beruházások elkészítésénél A fejlesztésekkel összefüggő szervezőtevékenység jelentőségé­nek megértése azonban­­ (az említett példa ellenére) még nem mindenütt tükröződik a szerve­zési tervekben, s a vállalati köz­­gondolkodásban. Ezért a minisz­térium A vállalati szervezés fej­lesztése a beruházások előkészí­tésénél címmel a múlt év köze­pén külön rendelkezést adott ki. Ez arra mutat rá, hogy más ten­nivalókat tesz szükségessé a már működő folyamatok szervezett­ségének javítása, és ismét más igényeket támaszt a szervezéssel szemben a gyártmányok, a ter­melési eljárások folytonos meg­újulása, a fejlesztés. Valamely vállalatot, üzemet nem lehet egy­szer s mindenkorra megszervez­ni, mivel a fejlesztés kapcsán időről időre módosulnak a gaz­dálkodás­ súlypontjai és a mun­ka technikai feltételei. A kor­szerű munkahely-kialakítást, a modern üzemszervezési módsze­reket ezért már a beruházások előkészítésénél figyelembe kell venni, mert ha ez nem történik meg, akkor a szervezetlenség ha­tékonyságrontó problémái „bőví­tett” színvonalon újratermelőd­nek. Érdekes új vonása a most ki-­ bontakozó vállalati munkának, hogy a tervszerű munkaerő-gaz­dálkodás, az úgynevezett emberi tényezők figyelembevétele kezd az általános szervezési tevékeny­ség alapjává válni. A programok­ban a munkaszervezés és az „em­beri tényező” azonban nem kü­lönül el, hanem a termelésszer­vezés, beruházásszervezés, kar­bantartás vagy igazgatásszervezés és más témakörökhöz kapcsoló­dik. Több vállalatnál foglalkoz­nak például a nődolgozók hely­zetének szociológiai vizsgálatá­val. Tanulmányozni akarják az üzemi zaj, hő és világítás hatá­sát a dolgozók egészségére, mun­kájára, hogy az e területen fel­táruló problémák megoldását szervezési eszközökkel is segít­sék. Munkaszervezés, munkaintenzitás A vállalati szervezésfejlesztési koncepciókban fontos helyet kap­tak az élőmunka-hatékonyság nö­velését célzó feladatok. Ilyenek például a munkaidőalap jobb ki­használása, a technikai felszerelt­ség növelése és így tovább. A technikai felszereltség — a gépe­sítés és automatizálás — fejlődé­sétől várt hatékonyságjavulás ter­mészetesen csak akkor következ­het be, ha a munkások szakkép­zettsége, a létszám összetétele megfelelő. A vállalatok azonban, a jelek szerint, nem veszik elég­gé számításba az e területen meg­levő és a jövőben valószínűleg még fokozódó ellentmondásokat és a saját teendőiket. Még min­dig inkább „kész” emberek fel­vételére törekednek, ahelyett, hogy maguk is eszközölnének „élőmunka-beruházásokat”. Pél­dául következetesebben támogat­nák a dolgozók általános iskolai alapképzettségének megszerzését, tervszerűbben szerveznék a szak­mai továbbképzést és így tovább. Manapság már nincs véle­ménykülönbség a tekintetben, hogy a létszámgondok enyhítése a többi között a munkaintenzi­tás növelésétől várható. Ez az ese­tek többségében nem a munkások fizikai erő kifejtésének fokozását igényli, hanem főképpen a mun­kaszervezés, a folyamatszervezés színvonalának javítását teszi szükségessé. Sok a tennivaló az alkalmazotti s ezen belül a szel­lemi munka szervezésében is. Itt elég általánosan jellemző, hogy magasan kvalifikált szakembe­rek sok időt kénytelenek képzett­ségüknél alacsonyabb szintű, te­hát kevéssé hatékony munkára fordítani. Az ok többnyire a mun­kamegosztás fejletlensége, a se­géd- és a kisegítő erők, a techni­kai eszközök hiánya, az informá­ciós rendszer korszerűtlensége. A magam részéről ezért legfőkép­pen nem is a sokat vitatott al­kalmazotti létszámarányt tartom problematikusnak, hanem azt, hogy a foglalkoztatottak jelenté­keny része „értékével” nem ará­nyos munkát végez, s amit tesz, az­­sem kielégítően szervezett. Egyoldalú számítógép-szemlélet Kétségtelen, hogy a vállalatok anyagi, szellemi erőforrásainak ésszerűbb felhasználásához, a termelési, a gazdálkodási folya­matok magas színvonalú meg­szervezéséhez, általában a kor­szerű módszerek és technikai esz­közök — például a számítógépek — a legmegfelelőbbek. Ezzel kap­csolatban két dolgot kell szóvá tenni. Az egyik az, hogy a na­gyon költséges gépi eszközök al­kalmazását gyakran nem előzi meg alapos és átgondolt előkészí­tés és szervezés. Jellemző, hogy a következő években a nehézipar­ 94 vállalatánál akarják megvaló­sítani az elektronikus adatfel­dolgozásra épülő belső informá­ciót, de csak 21 gazdálkodó egy­ségnél készítik elő az egész veze­tési rendszert átfogó, s valóban csak így hatékony számítástech­nikai módszerek bevezetését. A másik probléma az, hogy az elektronikus számítógép igény­­bevételét sok helyütt azonosítják a szervezés fejlesztésével. Arra is hivatkoznak, hogy a hagyomá­nyos eszközök és módszerek már nem célravezetőért. Ez teljesen egyoldalú és hamis nézet. Ren­det teremteni a vállalati infor­mációs rendszerben, a hatásköri kérdésekben még akkor is érde­mes és szükséges, ha a vállalat a számítógépre csak esetleg évek múltán számíthat. Vajon nincs-e mega ,,hagyományos” szervezési lehetőség már ma a teljesítmény­követelmények korszerűsítésére a munkafegyelem és a munkakö­rülmények javítására, a termelé­si folyamatok zavartalanságának biztosítására? Mindannyian tud­juk: van elegendő, csak akarni kell! Az általunk feldolgozott mosta­ni és régebbi adatok összevetése azt igazolja, hogy a szervezettségi színvonal az átlagosnál magasabb azoknál a vállalatoknál, ahol a szervezésnek hagyományai van­nak. Náluk nem hiányoznak a szervezettségi helyzetfelmérések és alapvető feltételek (normák, normatívák, folyamatszabályza­tok, szervezeti-működési előírá­sok, bizonylati rendszerek stb.), s elvégzik folyamatos kiegészítésü­ket, rendben tartásukat is. Évről évre értékelik a szervezettség helyzetét, igyekeznek biztosítani a személyi feltételeket, illetve fon­tos feladatnak tekintik a szerve­zési szakember-apparátus meg­erősítését. (1973-ban a nehézipari vállalatok szervezői létszáma mintegy 620 fő volt, százzal több, mint 1970-ben.) A tervezett szer­,­vezési feladatok végrehajtásába a hivatásos szervezők tevékenysé­gének támogatására sok vállalat­nál bevonják a középszintű és munkahelyi vezetőket, a szerve­zési ismeretekkel rendelkező mér­nököket és közgazdászokat, s a sa­ját munkaterületükön a szocialis­ta brigádokat is. A vállalatok szervezési tevé­kenységének szélesebb körű ki­bontakozását hátráltatja belső irányítási rendszerük sok megol­datlan problémája (a hatáskörök nem kielégítő megosztása, anyagi érdekeltségi rendszerük merevsé­ge stb.). Elmarad a követelmé­nyektől sok vezető szervezési fel­­készültsége s a szervezési munkát végzők módszertani tájékozottsá­ga. Sok középtávú szervezésfej­lesztési tervből hiányzik a felada­tok évi ütemezése, s a megvalósí­tásra szánt eszközök felhasználá­sának pontos előirányzata. A prog­ramokból sokszor csak általános­ságban lehet következtetni a vár­ható gazdasági eredményekre. A minisztérium hármas feladata A minisztériumra a következő időszakban az alábbi hármas fel­adat megoldása hárul: 1. a válla­latok szervezési tevékenységének segítése; 2. a végrehajtás ellenőr­zése; és 3. ágazati koordinálása. Figyelmünk mindenekelőtt az ország ipari termelésének jelentős részét előállító 50 állami vállalat, tröszt között szereplő nehézipari gazdálkodó egységekre irányul. A tartalékok feltárásának és a haté­konyság szervezési eszközökkel való növelésének ezen a területen kiemelkedő jelentősége van. Igényesebben kell kezelnünk a szervezési feladatokat és problé­mákat a központi fejlesztési prog­ramok megvalósításában részt ve­vő gazdálkodó szervezeteknél is. A minisztérium szervezési taná­csa ülésein folyamatosan napi­rendre tűzzük az érdekelt válla­latok üzem- és munkaszervezési koncepcióinak megvitatását és ve­lük együtt megfogalmazzuk majd a főbb tennivalókat. Nagy figyel­met fordítunk a mintaszervezések­­re, a szervezési intézetek és vál­lalatok e tekintetben szükséges jó együttműködésére. Az elért ered­mények elemzése kapcsán egyér­telművé akarjuk tenni, melyek azok a szervezési, módszertani megoldások, amelyek tipizálhatók és eltérő feltételek között is jól adaptálhatók. A vállalati szervezési tevékeny­ség segítésére széleskörűen meg­vizsgáljuk a közvetlen termelő­üzemek és azok működési felté­teleit biztosító tevékenységek (a vállalati belső infrastruktúra) fej­­közötti összefüggéseket, és ez már az eddigi vizsgálatok is bizonyítják, hogy a nem gazdasá­gos gyártás okai általában nem önmagában a termelésben, hanem igen gyakran a fő profilt kisegítő tevékenységek elmaradottságában rejlenek és csak rendszerszemlé­­letű szervezéssel szüntethetők meg. Ellenőrzési munkánkban külö­nös gonddal akarjuk vizsgálni a szervezési szükségesség és lehető­ összhangját azért, hogy a vál­lalatok ne irányozzák elő olyan feladatok elvégzését (és főleg ne kalkuláljanak ennek kedvező anyagi hatásával), amelyek meg­valósításához nincsenek meg a szükséges feltételek. A tervek szakszerűsége és tartalmi helyes­sége elbírálásában jelentős — a minisztériumnak elsősorban ja­vaslattevő — szerepet szánunk a NIM Ipargazdasági és Üzemszer­vezési Intézetének. Az intézkedé­sek végrehajtásának ellenőrzésé­ben pedig a vállalatoknál működő felügyelő bizottságokra hárulnak felelősségteljes feladatok. A vállalatok közötti koordiná­ció keretében tapasztalatcseréket szervezünk, azonban nem általá­ban, hanem főképp egy-egy al­­ágazaton belül — és olyan egysé­gek között, amelyek azonos vagy rokon témákon dolgoznak. Segí­teni kívánjuk továbbá az egymás­sal kooperáló vállalatok szerve­zési együttműködését a tárca te­rületén belül és azon kívül is. Dr. Trethon Ferenc a Nehézipari Minisztérium főosztály­­vezetője A kedvezőtlen adottságú tsz-ek állami támogatásának módosítása A negyedik öt­éves terv meg­kezdésekor kidolgozták a kedve­zőtlen­ adottságú tsz-ek megkü­lönböztetett támogatásáról szóló rendszert. Tavaly a PM és a MÉM módosította ugyan a tá­mogatási rendszert, de ez a vál­tozás csak a technikai, elszámo­lási szabályok egyszerűsítését szolgálta, és lehetővé tette a juh­tenyésztés kedvezőbb feltételei­nek megteremtése érdekében, hogy a kedvezőtlen adottságú tsz-ek a gyapjútermelés után ma­gasabb árkiegészítésben része­süljenek. Szabó Ferencnek, a MÉM közgazdasági főosztályve­zető-helyettesének a tájékoztatá­sa szerint a pénzügyminiszter és a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter 3/1974. sz. együttes mó­dosító rendelete most sem változ­tatta meg a megkülönböztetett támogatási rendszer lényegét, ugyanis arra nem volt szükség, mivel ez a rendszer megfelelően szolgálja a gazdaságpolitikai cél­kitűzéseket. A módosításra azért volt szük­ség, mert a megkülönböztetett állami támogatási rendszer élet­be léptetésekor az egyes támo­gatási formák feltételeit eltérő időszakokra állapították meg. Az árkiegészítést például az egész ötéves terv időszakára, a jöve­delemkiegészítések támogatás­­feltételeit viszont 1973. december 31-ig hirdették meg. Ezért szük­ségessé vált a jövedelemkiegé­szítések támogatási formáinak az 1974 és 1975-re érvényes feltéte­leinek és mértékének meghatá­rozása. A rendelet továbbra is a ked­vezőtlen termőhelyi adottságú és az egyéb okból kedvezőtlen adottságú tsz-ek fogalmát külön­bözteti meg. Változás azonban az, hogy az árkiegészítéses tá­mogatási formában részesülő kedvezőtlen termőhelyi adottsá­gú szakszövetkezetekben nemcsak a közös gazdaságban, hanem a tagok egyéni gazdaságában ter­melt egyes termékekre is kiter­jed a támogatás. Tehát a támo­gatásban részesíthető gazdaságok köre nem változott, a korábbi időszakhoz képest azonban a tá­mogatás (árkiegészítéses­ széle­sebb gazdálkodási területet érint. A megjelent rendelet bővítette az árkiegészítésben részesíthető termékek körét. Részletesen fel­sorolja, mie adható és milyen feltételekkel számolható el az árkiegészítés. Kimondja a rendelet, hogy a kedvezőtlen termőhelyi adottságú tsz-ek részére jövedelemkiegé­szítő támogatást 1974. és 1975-ben az 1971. évre megállapított vál­tozatlan összegben kell folyósíta­ni azokban a megyékben, ahol a jövedelemkiegészítő támogatást a szőlő- és gyümölcstermékek után járó árkiegészítés növekedése miatt a megyei tanács végrehaj­tó bizottsága nem csökkenti. E csökkentést az indokolja, hogy eddig a szövetkezetek nem ré­szesültek a szőlő- és gyümmölcs­­termelés után árkiegészítésben, ezért némelyik gazdaság jelentős jövedelemkiegészítő támogatásra szorult. Most miután bevonták az árkiegészítésbe a szrlőt és a gyü­mölcsöt, ha nem csökkentenék a jövedelemkiegészítésüket, akkor indokolatlan előnyhöz jutnának a többi gazdasággal szemben. Jelentős változás van az egyéb okból kedvezőtlen adottságú tsz-ek jövedelemkiegészítéses tá­mogatásban. A következő évek­ben azoknak az egyéb okból kedvezőtlen adottságú gazdasá­goknak adható jövedelemkiegé­szítő támogatás, amelyek szántó­­területének katasztrális holdan­ként­ aranykorona értéke 8—10 között van. Az engedélyezhető jövedelemkiegészítő támogatás mértéke azonban nem haladhatja meg az 1973. évben a gazdaság­nak ilyen címen folyósított ösz­­szeget. Nem változtattak a fejlesztési hozzájárulás igénylésének és en­gedélyezésének feltételein, mégis itt van a legjelentősebb változás, mert az ilyen célra felhasználható pénzügyi keretek jelentősen nö­vekedtek. Új forma a visszafize­tendő fejlesztési támogatás, amely a kedvezőtlen termőhelyi adott­ságú tsz-ek tagjainak a nem me­zőgazdasági termelésben való fog­lalkoztatását kívánja elősegíte­ni. A visszafizetendő fejlesztési támogatás csakis a vonatkozó kormányhatározatnak megfelelő kiegészítő tevékenységek beru­házásaira és tartós forgóeszköz­­szükségletére adható. A támoga­tás összege az azzal megvalósí­tott, illetve megvalósítandó tevé­kenységi körben foglalkoztatot­tak egy­ felére vetítve a 100 ezer forintot nem haladhatja meg. Ha a tsz visszafizetendő fejlesztési támogatásban részesült, a beru­házás üzembe helyezésétől szá­mított egy évet követően a jöve­delemkiegészítő támogatást csök­kenteni kell.

Next