Népszabadság, 1974. október (32. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-29 / 253. szám
1974. október 29., kedd NÉPSZABADSÁG Erőteljes védekezés a Bodrogon Az OVSZ jelentése az árvízhelyzetről Hétfőn a Duna nyugati vízgyűjtő területéről és a Tisza vízgyűjtőjéről helyi jellegű záporokat, zivatarokat jelentettek, de ez az árvízi helyzet általános javulását lényegesen nem befolyásolta. Az előrejelzés szerint az időjárás továbbra is csapadékra hajlamos marad. A Tisza Tiszabecs alatti szakasza a mellékfolyókról levonuló árhullámok következtében lassan árad. Intenzív védekezés a Bodrogon folyik a tartósan magas vízállás következtében keletkező szivárgások, csurgások ellen. Hétfő este összesen 1730 kilométernyi hosszúságú védvonalon tartottak árvízvédelmi készültséget. A Bodrog mentén, valamint a Tiszán — Tiszafüred fölött — 362 kilométernyi védvonalon volt harmadfokú készültség. Hétfőn mintegy 6400-an dolgoztak ár- és belvízvédelmi munkán. A hétfőig összesített adatok szerint az észak-magyarországi árvíz elleni védekezés során több mint 380 ezer homokzsákot, csaknem 3000 tonna követ és mintegy 90 ezer négyzetméter műanyag fóliát használtak fel. Az árvíz által érintett területeken a megtett intézkedések eredményeként a vízszolgáltatás zavartalan. Az árvíz során biztonsági okokból, nagyrészt saját községen belül áttelepített 9600 lakos közül több mint hatezer hétfőig visszaköltözött otthonába; a további visszaköltözések folyamatban vannak. A belvízzel elöntött terület 58 ezer hektárra csökkent. Az éjjelnappal működő szivattyúk hétfőn több mint kétezer köbméter vizet emeltek, vissza a vízfolyásokba. MEGNYÍLT A MOSONMAGYARÓVÁRI KÖNYVTÁR Hosszabb szünet után október elején ismét megnyitották Mosonmagyaróvárott a városi-járási könyvtárat. A negyvenháromezer kötetes könyvtárban szabadpolcos rendszerben kirakott könyvek között is válogathatnak a látogatók. A létesítményhez olvasóterem és hírlapolvasó is tartozik. (Iladas János felvétele / MTI Fotó.) VALAMENNYI FŐÚT JÁRHATÓ. A KPM közli, hogy az észak-magyarországi árvíz sújtotta területeken már valamennyi főút járható. A KPM közúti igazgatóságai a megrongálódott hidak és útburkolatok helyreállítását megkezdték. A helyreállítás idején több helyen számolni kell sebességkorlátozásokkal, valamint egyes hidakon súlykorlátozásokkal. Részletesebb felvilágosítást ad a KPM Budapesti Közúti Igazgatóságának útügyelete 8 órától 18 óráig a 227—052 és 227—643, 16 órától reggel 8 óráig a 189—496 telefonon. A FŐVÁROSI SZABÓ ERVIN KÖNYVTÁR 1-es számú mozgó könyvtára értesíti olvasóit, hogy október 29-től, keddtől, technikai okok miatt nem kölcsönöz; további működéséről tájékoztatják majd az olvasókat. A KÖNYVSORSJÁTÉK NYEREMÉNYEI. A 38. könyvsorsjáték húzásának főbb nyereményei: Zsiguli személygépkocsit nyert az V. osztály 10 419-es számú sorsjegy. Tízezer forintos vásárlási utalványt nyert: a VII. osztály 14 042-es, illetve a IX. osztály 3539-es számú sorsjegy. Egy ötezer forintos vásárlási utalványt nyert az V. osztály 13 910-es számú sorsjegy, valamint a VI. osztály 3533-as számú sorsjegy; NBK-körutazást nyert a XIV. osztály 3161-es számú; Leningrád—Helsinki utazást a IX. osztály 1776-os számú sorsjegy; Napospart— Isztambul utazást a VI. osztály 13 099-es számú sorsjegy; Leningrád— Moszkva utazást a XIII. osztály 13 107-es számú sorsjegy; erdélyi körutazást a X. osztály 261-es számú sorsjegy; salzburgi üdülést a X. osztály 6750-es számú sorsjegy; rovinyi üdülést a III. osztály 4024-es számú sorsjegy; prágai utazást a VI. osztály 11 941-es sorsjegy; tátrai üdülést a IX. osztály 13 481-es számú sorsjegy; jugoszláviai körutazást a XII. osztály 4550-es számú sorsjegy. Ezenkívül sok könyvnyereményt húztak ki. A nyereményjegyzék október 30-tól megtekinthető és beváltható a könyvesboltokban. JÓZSEF ATTILA-SZAVAZÓVERSENY. József Attila születésének 70. évfordulójára országos szavalóversenyt rendeznek, amelyre benevezhetnek Irodalmi színpadok, színjátszó csoportok, versmondókörök 3—3 tagból álló csapattal és egyéni szavalókkal is. A csapatok tagjait egyéni versmondóként is elbírálják, tehát külön jelentkezniük nem kell. A szavalóversenyen indulóknak tíz József Attila-verssel és tiz mai magyar költeménnyel kell benevezniük. A csoportok tagjainak és az egyénileg induló versenyzőknek alsó korhatára 16 év. A verseny több szakaszos lesz. A helyi (területi) selejtezők után kerül sor a megyei, illetve Budapesten az összevont kerületi elődöntőkre. Az elődöntőkről a legtöbb pontértéket elért három csapat és három egyéni versenyző juthat tovább a középdöntőbe; a középdöntőkből egy-egy csapat, valamint három versmondó juthat a döntőbe. A rádió a középdöntőből hangképeket sugároz, a döntőt pedig egyenesben közvetíti; a televízió a középdöntőket és a döntőt is egyenesben közvetíti. A zsűri jutalmazza, illetve díjazza a középdöntő és a döntő legjobb eredményt elért csapatait, egyéni versmondóit és a csapatokat felkészítő művészeti vezetőt, rendezőt is. A szavalóversenyre a megyei művelődési központokban (népművelési tanácsadóknál), Budapesten a kerületi tanácsok művelődési csoportjainál lehet jelentkezni, november 15-ig. Az elődöntőket februárban tartják, a középdöntőket február-márciusban Békéscsabán, Egerben, Pécsett, Veszprémben és Budapesten. A döntő Balatonszárszón lesz 1975. április 11-én. A budapesti színházak mai műsora Operaház: Anyegin ( bérlet, 1. ea., 7). Erkel Színház: Traviata (1. bérlet, 2. ea., 7). Zeneakadémia: Kovács Dénes és Bächer Mihály szonátaestje (Beethoven hegedű-zongoraszonátái 2., fél 8). Nemzeti Színház: Hölderlin (7). Katona József Színház: Hongkongi paróka (7). Madách Színház: A murányi kaland (7). Madách Kamaraszínház: A bolond lány (7). Vígszínház: Antonius és Cleopatra (K bérlet, l. ea., 7). Pesti Színház: Vérrokonok (7). Fővárosi Operettszínház Cirkuszhercegnő (7). József Attila Színház: A makrancos hölgy (7) Thália Színház: Lengyel fantázia (7). Vidám Színpad: Polly Amerikában (fél 8). Mikroszkóp Színpad: Magától nem megy... (fél 9) . Budapesti Gyermekszínház: Mi, szemüvegesek (du. 3). Muzsikus Péter (a Marczibányi téren, du. 3). Állami Bábszínház: Hencidai csetepaté (de. 10) , Csongor és Tünde (du. 3). Kamara Varieté: Klub minden mennyiségben (fél 6 és 8). Szegediek szovjet barlangkutató expedícióban Dr. Jakucs László, a szegedi József Attila Tudományegyetem földrajzprofesszora vezetésével négytagú magyar kutatócsoport is részt vesz a Szovjetunióban nemrég felfedezett hatalmas gipszbarlang további feltárási munkáiban. A kutatók hétfőn utaztak el a Szovjetunióba. Az úgynevezett podóliai hátságon megtalált különleges, labirintusszerű barlangból eddig 100 kilométernyit térképeztek fel a kutatók. Már ennek alapján is megállapítható, hogy a páratlan méretű gipszkristályokkal borított falú óriási üregrendszer Európa legnagyobb barlangja. Jól sikerült a múzeumi ifjúsági vetélkedő Vasárnap a Nemzeti Múzeum történeti kiállításán — a televízió nézői előtt — zajlott le a játék a múzeumban ifjúsági vetélkedő döntője. Szoros küzdelemben az első díjat (kéthetes szovjetunióbeli utazást) az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészeti karának csapata, a második díjat (tíznapos magyarországi utazást) a pénzügyi és számviteli főiskola csapata, míg a harmadik díjat (800 forintos könyvutalványt és a Képzőművészeti Alap Kiadó Vállalatának könyvajándékát) a László gimnázium csapata nyerte. Kiosztották az Édes anyanyelvűnk versenydíjait Vasárnap véget ért a Sátoraljaújhely Város Tanácsa és más intézmények középiskolások számára rendezett Édes anyanyelvűnk versenye. A most második alkalommal megrendezett vetélkedőn az ország 17 megyéjéből, öt megyei jogú városából és a házigazda Sátoraljaújhely középiskoláiból 2— 2, a fővárosból pedig hat diák versenyző tett tanúbizonyságot anyanyelvi felkészültségéről. Az anyanyelvi nevelést szolgáló, a szép magyar beszéd és kiejtés elsajátítását segítő verseny eredményhirdetését, a magyar nyelvújítás mestere, Kazinczy Ferenc egykori lakóhelyén, Széphalom községben tartották vasárnap. Kazinczy Ferenc sírjának megkoszorúzása után dr. Deme László, a szegedi egyetem tanára adta át a zsűri nevében a versenyben legjobban szereplő tíz középiskolás diáknak a jutalmat, valamint az oklevelet és emlékplakettet. Gimnazisták a gyárakban Pályaválasztás előtti ismerkedés a szakmákkal (Tudósítónktól.) Figyelemre méltó kezdeményezést indított útnak a Fővárosi Pályaválasztási Intézet a Hajdú- Bihar megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézettel együtt. Az idei tanévben, egyelőre még csak kísérleti jelleggel, megszervezik a gimnazisták tanév alatti, rövid időre szóló munkavállalását. A két intézet célja a pályaválasztás előkészítése, a fizikai munka, a munkás életforma megismertetése. A diákok ipari üzemekben, a fővárosban a kiemelt nagyüzemekben vállalhatnak munkát, szervezett keretek között: egy tanévben 36 órát dolgoznak, főleg fizikai munkakörökben. Az üzemek az iskoláknak, illetve az iskolai KISZ-szervezeteknek utalják át, a munkáért járó bért, amelyet azok év végi kirándulásra, vagy kisebb beruházásokra: sportudvar, klub létesítésére fordíthatnak. A kezdeményezésnek máris sikere van. Tíz iskola tanulói hét budapesti nagyvállalatnál dolgoznak. Ismerkednek a gyárral, a különböző szakmákkal, s az eddigi tapasztalatok szerint szorgalmasan dolgoznak. A Mechanikai Mérőműszerek Gyárában három gimnázium tanulói, a Petőfi Sándor, a Martos Flóra és a Toldy diákjai dolgoznak. Ahány iskola, annyiféleképpen szervezik meg a munkát. A Toldy diákjai például 20 órát teljesítenek, egy-egy csoport a tanév alatt négy napon dolgozik öt-öt órát, 100 százélákos teljesítményért 8,50-es órabért kapnak. A Duna Cipőgyárban a Berzsenyi Dániel gimnázium háromszáz tanulója veszrészt a gyakorlati munkában. Ott a diákok 6—8,50-es órabért kapnak, naponta tíz tanuló jön a gyárba, s egyenként összesen 24 órát dolgozik a tanév alatt. A Ganz Kapcsoló- és Műszergyárban a Veres Fálné gimnázium tanulói vállalnak munkát, ide az adott napokon 30—35 tanuló az osztályfőnök vezetésével érkezik és hat órát dolgozik. Az Élelmezésipari Tervező Vállalatnál a Budai Nagy Antal gimnázium diákjai vállaltak munkát, s minthogy ebben a középiskolában tanterv szerint sajátítják el a műszaki rajzot, így a negyedikesek az évi 36 órában ezt a munkát is végzik. A Fővárosi Pályaválasztási Intézet és a Hajdú-Bihar megyei pályaválasztási tanácsadó az MSZMP XI. kongresszusa tiszteletére vállalta, hogy a tanév alatti munkavállalással kapcsolatos kezdeti tapasztalatait és a szervezéssel összefüggő módszereket a megyei pályaválasztási intézeteknek átadja, s egyben javasolja e mozgalom kiszélesítését. NE DOBJA EL, A (MÉH) felemelt áron vásárolja ! A TEXTILHULLADÉKOT Tiszta fehér háztartási pamuttextil-hulladék kg-onként 20 Ft Tiszta színes háztartási pamuttextil hulladék kg-onként 10 Ft Vegyes háztartási textilhulladék kg-onként 1160 Ft 9 ÚJ SZÖKŐKÚT A MECHWART TÉREN November 7-től működik a Mechwwart téren épülő, új szökőkút. A 25 méter átmérőjű medencéből 27, esténként megvilágított vízsugár tör majd föl. A Fővárosi Kertészeti Vállalat a kétmillió forint értékű munkát két hónap alatt végzi el. (Mikó László felvétele.) Fegyverelkobzással végződött a vadkacsavadászat A Győrt Sopronnal összekötő főútvonal mentén fekvő barbacsi halastón vadászott nemrég sógorával vadkacsára ifj. Kovács József enesei lakos. A vadászat után hazafelé tartva betértek Kóny község egyik italboltjába, ahol alaposan felöntöttek a garatra. A kocsmából kijövet ifj. Kovács József belekötött egy parkoló gépkocsi utasaiba, s fegyvert fogva rájuk kényszerítette őket, hogy szállítsák haza. A Győr megyei Bíróság a magáról megfeledkezett vadászt hathónapi — háromévi próbaidőre felfüggesztett — szabadságvesztésre és háromezer forint pénzbüntetésre ítélte. A helyzetével visszaélő vadász fegyverét is elkobozták. Az ítélet jogerős.