Népszabadság, 1981. szeptember (39. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-18 / 219. szám
1981. szeptember 18., péntek NÉPSZABADSÁG Korom Mihály látogatása H Hajdú-Biharban Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára kétnapos látogatást tett Hajdú-Bihar megyében. Szerda délelőtt Debrecenben meghallgatta Sikula Györgynek, az MSZMP Hajdú-Bihar megyei Bizottsága első titkárának tájékoztatóját a megye politikai, gazdasági és kulturális életéről, majd részt vett és felszólalt a megyei tanács székházában megtartott — a tanácsi munka időszerű kérdéseivel foglalkozó — aktívaértekezleten. Ezután megtekintette az új lakónegyedeket, kulturális és sportlétesítményeket. Csütörtök délelőtt Hajdúböszörményben folytatódott a látogatás. Ott Reszegi, Lajos, a városi pártbizottság első titkára ismertette a város életét. Ezután a Hajdúság egyik legjobb gazdaságát, a hajdúböszörményi Béke Termelőszövetkezetet kereste fel Korom Mihály. A több mint 8000 hektáron gazdálkodó tsz eredményeiről Bodnár Lajos elnök számolt be, s bemutatta a határjárás során a társulással működő baromfivágóhidat is. A Központi Bizottság titkárának látogatása Tégláson, a Hajdúsági Iparművekben fejeződött be, ahol Bartha István vezérigazgató ismertette az ország legnagyobb háztartási készülékeket gyártó üzemének csaknem egymilliárd forintos beruházással megvalósult fejlesztését és rekonstrukcióját. Ennek eredménye, hogy az idén már 75 ezer automata mosógépet, 200 ezer különböző méretű forróvíz-tárolót s a házgyári lakásokban alkalmazott panelradiátorokat gyártanak. A vendég megtekintette a szerelő nagycsarnokot, ahol a különböző háztartási készülékeket gyártják. (MTI) Gyenes Andrási Vasi megyében Csütörtökön ülést tartott Szombathelyen a Magyar Szocialista Munkáspárt Vas megyei Bizottsága. Az ülésen részt vett és felszólalt Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. A testület megvitatta a megyei pártbizottság munkarendjét, munkamódszereit, majd beható vita után határozatot hozott tevékenységének továbbfejlesztésére. Ezután tájékoztató hangzott el a végrehajtó bizottságnak a pártbizottság két ülése között végzett munkájáról. Gyenes András délután találkozott és megbeszélést folytatott a végrehajtó bizottság tagjaival, a megye állami, társadalmi szerveinek vezetőivel. (MTI) A lakóházak fenntartásáról és felújításáról tárgyalt a budapesti pártbizottság Csütörtökön, kibővített ülésén az MSZMP Budapesti Bizottsága megvitatta a főváros kezelésében levő lakóházak fenntartásának, karbantartásának és felújításának helyzetét, s az e tevékenységekkel foglalkozó szervezetek, építő- és tervezővállalatok munkáját. A pártbizottság megállapította: a fővárosban lakók életkörülményeinek javulásában, életszínvonalának emelkedésében a legutóbbi években meghatározó szerepe volt a lakásellátás javulásának. Az V. ötéves terv időszakában korszerűsödött a budapesti lakásvagyon, az összkomfortos lakások aránya öt százalékkal emelkedett, s csökkent a komfort nélküliek aránya. A lakásállomány növekedésével és összetételének javulásával azonban nem tartott lépést — részben a régebbi elmaradások miatt — a lakóházak felújítása és fenntartása. A pártbizottság hangsúlyozta: a lakóházak fenntartása, karbantartása és felújítása az új lakások építésével azonos fontosságú feladat, amely befolyásolja a társadalmi közérzetet, s ezért fontos társadalompolitikai kérdésnek kell tekinteni. Az V. ötéves terv időszakában javult ugyan az építő és a házkezelő szervek munkája, de ennek ellenére sem sikerült a szükséges előrehaladást elérni. • Ezt tanúsítják a lakosság jogos panaszai és észrevételei is. Sem a tanácsok, sem az ingatlankezelő szervezetek nem készültek fel a nagyobb feladatokra. A pártbizottság megállapította, hogy a rendelkezésre álló nagyobb anyagi eszközök birtokában a VI. ötéves tervben a lakóházak karbantartásának, felújításának az elmaradása tovább csökkenthető, de ehhez az eddiginél hatékonyabb, szervezettebb és takarékosabb gazdálkodás szükséges. Többek között javítani kell a hibaelhárítási tevékenységet. A megüresedett lakóépületek, lakások újbóli gyors használatba vételére — bérlőkijelölési jog megadásával is — nagyobb lehetőséget kell biztosítani azoknak a vállalatoknak, amelyek saját erőből vállalják a helyreállítást s felújítást. Szervezeti korszerűsítésekkel is tovább kell javítani a házkezelőségi szolgáltatások színvonalát. Fontosfeladat a gyors ügyintézés, s hogy a lakosság jogos panaszaira a vállalatok késedelem nélkül megtegyék a szükséges intézkedéseket. A felújítási munkák idejét korszerű kivitelezési időnormák bevezetésével, a vállalati dolgozók érdekeltségi rendszerének javításával csökkenteni kell. Feladat az is, hogy jobban gazdálkodjanak a vállalati kivitelezői kapacitásokkal. Javasolja a pártbizottság, hogy a termelőképesség bővítésére, a meglevő eszközök jobb kihasználására kezdeményezzenek vállalati társulásokat. Felhívja a figyelmet arra, hogy az ellenőrzést mind a tervezésiben, mind a kivitelezésben javítani szükséges. A hivatali ellenőrzést egészítse ki sokrétű és összehangolt társadalmi ellenőrzés. Fokozottabban kísérjék figyelemmel azt is, hogy az állami lakásokat rendeltetésüknek megfelelően használják-e, s karbantartásukról gondoskodnak-e a bérlők. A pártbizottság megállapította, hogy a lakóház-fenntartási, -felújítási és házkezelési feladatok jó megvalósítása jelentősen befolyásolja a lakosság életkörülményeit és közérzetét, s ez egyúttal nagy jelentőségű gazdasági feladat nemzeti vagyonunk megóvásában. Az Ipari Minisztérium és az OMFB megállapodása Csütörtökön az Ipari Minisztériumban Méhes Lajos ipari miniszter és Szekér Gyula, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke megállapodást írt alá a két intézmény együttműködéséről. A dokumentum tartalmazza az együttműködés területeit, fő céljait, megvalósításuk irányítási, szervezési, koordinálási módszereit, és a munkamegosztást. A megállapodás kiterjed annak a sokrétű feladatnak a teljesítésére, amely az egységes iparpolitikai koncepció kialakítását és továbbfejlesztését, illetve az iparfejlesztéssel összefüggő műszaki feladatok végrehajtását szolgálja. A műszaki-gazdasági koncepciók, tanulmányok, távlati prognózisok, a műszaki fejlesztés fő irányai és a programrendszerek kidolgozása mellett a konkrét kutatási-fejlesztési programok pénzügyi támogatásának mértékét is rögzítik, összesen 16 milliárd forint értékben. A megállapodás előmozdítja a két intézmény együttműködését az ipar hatékonyságának javításában, a termelési szerkezet átalakításában, a kiemelt gazdaságfejlesztési és kutatásifejlesztési programok megvalósításában. (MTI) Műszaki-tudományos együttműködés Bulgáriával Befejezte munkáját a magyar— bolgár műszaki-tudományos együttműködési albizottság IV. ülésszaka. A szeptember 12. és 17. között tartott tanácskozáson áttekintették az utóbbi ötévi együttműködés eredményeit, és javaslatokat hagytak jóvá a munka hatékonyságának növelésére. Müller Istvánt, az OMFB elnökhelyettesét, a magyar delegáció vezetőjét fogadta Nacso Papazov, a Bolgár Tudományos és Műszaki Fejlesztési Állami Bizottság elnöke. Az ülésszakkal egy időben magyar műszaki filmbemutatókat és előadásokat is tartottak. (MTI) Magyar M NSZK kulturális bizottság alakult A Magyar Népköztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság kulturális vegyes bizottsága szeptember 14. és 17. között tartotta alakuló ülését Budapesten. Az ülésen áttekintették a két ország kulturális kapcsolatainak alakulását, és véleményt cseréltek a fejlesztés lehetőségeiről. Az NSZK küldöttségét, amelyet dr. Horst Kullak- Vlbrck követ vezetett, fogadta Szarka Károly külügyminiszter-helyettes és Rátkai Ferenc művelődési miniszterhelyettes. (MTI) ÁTFESTIK AZ AUTÓBUSZOKAT Elővárosi: sárga, távolsági, bordó-piros-fehér Évente 130 millióan utaznak a Volán 20-as menetrendszerű járatain, bérautóbuszaikat 19,5 millió utas számára veszik igénybe, a szerződéses járatokon több mint 11 millióan, a különjáratban közlekedő autóbuszokon 1,3 millióan utaznak. A kulturáltabb utazás érdekében fokozatosan meghonosítják a tájékoztatás egységes jelrendszerét a Volán 20-as Vállalatnál. Ha a kísérlet beválik, a tröszthöz tartozó valamennyi vállalatnál gyakorlattá válik majd a kezdeményezés. A 20-as Volán nemzetközi járatainak hossza 7500 kilométer, a harfai távolságiaké 3100 kilométer, míg Pest megye útjain 2500 kilométernyi hosszúságban közlekednek a vállalat buszai. Az elővárosi közlekedést lebonyolító járművek színe továbbra is sárga marad, míg a nemzetközi, a távolsági és a különjáratok fokozatosan új köntösben jelennek majd meg, alulról felfelé bordó-tűzpiros-sárga-törtfehér színezéssel. A közelmúltban vettek át az Ikarustól 38 darab 256-os típusú autóbuszt, amelyeket már ilyen színezéssel készítettek. A tervek szerint hasonló színt kapnak a Dorottya utca és a Ferihegy között közlekedő Malév-járatok is; a nyolcból három buszt már felújítottak, néhány praktikus módosítást vezettek be rajtuk. Így átalakították a lépcsőjüket, hogy csomaggal könnyebben lehessen felszállni, a peronra bőröndpultot szereltek be, s a végállomáson — a vezető távollétében — kívülről az utas is nyithatja majd az ajtót. Október végéig a további öt járművön is elvégzik ezeket a módosításokat és a festést. A fővárosban az Engels téren, a Kosztolányi Dezső téren, a Széna téren, valamint a Vörösvári úton van Volán-pályaudvar. Számuk az év végén eggyel gyarapszik: elkészül a Budapesti Nagysportcsarnok szomszédságában egy új buszvégállomás. Üzembe helyezése után lényegesen csökkenni fog az Engels téri létesítmény forgalma, és a Malév-járatokat sem kell majd a Belváros szívéből indítani. A leendő sportcsarnok gyalogos-felüljárója alatt már állnak a Volán épületei. Itt találkozhat majd az utas a Volán-pályaudvarok közül először ■olyan tájékoztatással, amelyet egységes betűtípussal, nemzetközi jelrendszerrel alakítanak ki. Másodikként az Engels téren, majd sorban a többi budapesti és Pest megyei pályaudvaron — Szentendrén, Vácon, Monoron, Szigethalmon — korszerűsítik a tájékoztatást. A 20-as Volánnak 1500 autóbusza van, 300 ebből a bérautóbusz. Átfestésük nem megy máról holnapra, hozzávetőlegesen három évet vesz igénybe az elképzelések teljes körű bevezetése, hiszen a buszokat csak akkor festik át, ha arra az elhasználódás miatt egyébként is szükség van. Nem kis munka lesz meghonosítani az egységes tájékoztatást a vidéki megállókban, de fokozatosan erre is sor kerül. F. Gy. . A rehabilitációról, higgadtan ■ ki tudja miért, a Blaha Lujza tér a rokkant fiatalok rendszeres találkozóhelye lett. Ott ülnek órákig a padokon, élvezik az őszi napsütést, és beszélgetnek. Néha el-elkapják az arra járók sajnálkozó pillantásait. Ilyenkor az arckifejezésük zárkózottá válik. Nem tartanak igényt a sajnálkozásra. Szánni a testileg nem teljes értékű embert nagyon is természetes emberi tulajdonság, nincs rajta megütköznivaló. Mégis, ezeknek a fiatal embereknek a sajnálkozás a legutolsó dolog, amire szükségük van. Amiben előreléptünk Sok szó esik az idén a rokkantakról hasonló alkalomból, amiért tavalyelőtt a gyerekekről írtunk, beszéltünk. Most van a nemzetközi évük, s a mai napon rendezik meg hazánkban a rokkantak napját. S a lelkiismeretünk tavalyelőtt se, idén se volt és lesz teljesen nyugodt. Tudjuk, sokkal többet tehetnénk, tehetünk a gyengékért, az elesettekért. Ennyit az érzelmekről. Talán sokak szemében szentségtörésnek tűnhet az alábbiakban következő gondolatsor, amelyben nagyrészt érzelmektől mentesen, a tények, a számok tükrében, elsősorban gazdasági megközelítéssel foglalkozunk a hazánkban élő rokkantak helyzetével, Magyarországon ma körülbelül 500 ezer rokkant ember él. Közülük mintegy 250 ezren rokkantsági nyugdíjban vannak, 250 ezren pedig dolgoznak, de általában nem a képzettségüknek, munkaképességüknek megfelelő munkakörben. A tízezer dolgozóra vetített arányuk gyorsan növekszik, az utóbbi tíz esztendőben megkétszereződött. Manapság évente 25—28 ezer embert nyilvánítanak rokkanttá. Az állam egy évben tizenegymilliárd forintot fizet ki számukra nyugdíjként. A közösség ilyen irányú terhei, kötelezettségei gyorsan emelkednek. Az utóbbi években, évtizedekben nagyon sokat tettünk a rokkantakért. Az ő ügyüket is szolgálta az egészségügyi ellátás javulása. A gyógyászati segédeszközök termelése és minősége is mind több és jobb. A csökkent munkaképességűek rehabilitációjára is rengeteg kezdeményezés történt. Sok, úgynevezett célvállalat jött létre, amely rokkantakat foglalkoztat, és többé-kevésbé biztos anyagi alapot teremt számukra. Javult a vállalati rehabilitáció helyzete is. Vállalatoknál, szövetkezeteknél, tanácsoknál bizottságok alakultak. Ezek elsődleges feladatuknak tekintik, hogy a beteg és a munkahely körülményeit, lehetőségeit figyelembe véve gondoskodjanak a csökkent munkaképességű ember visszatéréséről, a munkába, a mindennapi életbe. Az intézkedések fontos lépése volt a Minisztertanács tavaly januári határozata, amely az egészségügyi és foglalkozási rehabilitáció szervezeti, személyi és tárgyi feltételeinek fokozatos fejlesztéséről, az érintett szervek hathatósabb együttműködéséről rendelkezett. A határozat végrehajtása alapot teremthet a helyzet javulásához. Számon kért humanizmus A fejlődés tényeit, eredményeit elismerve, a témával foglalkozó különböző rendű és rangú szakemberek úgy vélik, hogy a munkahelyi rehabilitációban messze el vagyunk maradva a nemzetközi színvonaltól és lehetőségeinktől is. A környező szocialista országok többségében például sokkal előbbre tartanak. Ez utóbbinak persze szomorú történelmi okai is vannak. A rehabilitációban manapság élen járó Szovjetunióban és az NDK-ban a második világháború befejezése után meg kellett oldani a háborús sérültek foglalkoztatását, nélkülük elképzelhetetlen lett volna a normális élet, a termelés újraindítása. Nálunk viszont a foglalkoztatási rehabilitáció számottevő feszültségként akkor kezdett igazán felmerülni, amikor elfogyott a szabad munkaerő, és a vállalatok, szövetkezetek szembetalálták magukat a létszámgondokkal. Társadalmi rendszerünk sajátossága a szocialista humanizmus. És amikor a csökkent munkaképességű emberek gyakorta valóban súlyos személyes gondjairól esik szó, sokan — maguk az érintettek is — számon kérik ezt a humanizmust. Nem a humanizmussal van baj. Hiszen egészségügyi hálózatunk, társadalombiztosítási rendszerünk — ismert gondjai ellenére — minden szempontból a legjobbak közé tartozik és kiállja a nemzetközi összehasonlítás kényes próbáját is. A betegek kezelése, gyógyítása ügyében társadalmunk erőihez mérten — gyakran talán azon felül is — igyekszik megtenni mindent. Ezért aztán a rokkantak igazi gondja nálunk akkor kezdődik, amikor a magas színvonalú egészségügyi ellátás jóvoltából visszanyerték egészségük nagy részét, és szeretnének elkezdeni dolgozni. Ha megéri, miért nem éri meg? A csökkent munkaképességű embert a munkába való visszatérésben is együttérzés fogadja. Csak az a baj, hogy a gazdasági környezet és szabályozás gyakorta az emberiesség ellen hat. És vajon elvárható-e egy munkahelyi vezetőtől vagy magától a rokkanttól, hogy úgy cselekedjen — akár humanizmusból is —, hogy anyagilag rosszul járjon? Ma vállalatainknak, szövetkezeteinknek anyagi érdekük alig-alig fűződik ahhoz, hogy csökkent munkaképességűekkel foglalkozzanak. Megbízható felmérések tanúsítják, hogy a gyárkapun belüli munkaerőtartalékok — az átlagban nagy szélsőségek is megtalálhatók — 15—20 százalékra tehetőek, azaz igen magasak. (A munkaerőhiány elsősorban a nehéz fizikai munkát igénylő területeken jelentkezik.) Minek foglalkoztatni csökkent munkaképességű embert, ha az egészségesek munkaideje és munkaintenzitása sincsen teljesen kihasználva? — kérdezik nagyon sokan. A hatékonyság követelménye tehát — legalábbis látszólag — ellentmond a csökkent munkaképességűek foglalkoztatásának. A rokkantak többségének sem érdeke, hogy újból munkába álljon. A rokkantsági nyugdíj ugyanis összegében gyakorta több, mint az alacsonyabb színvonalú munkáért kapható bér, ráadásul a csökkent munkaképességűek előtt is ott a lehetőség, hogy egy évben 840 órát dolgozzanak. Az illetékes egészségügyi szervekre éppen ezért igen nagy nyomás nehezedik: a tartós betegségben szenvedő emberek — sokszor indokolatlanul — azt szeretnék, hogy rokkanttá nyilvánítsák őket. Manapság tehát az érintetteknek — a rokkantaknak és a vállalatoknak — kevés érdeke fűződik a rehabilitációhoz. De gondoljuk csak el: az állam sok százezer forintot költ egy-egy súlyosan beteg ember meggyógyítására. Milliárdokat áldoz a rokkantsági nyugdíjra. S ha a munkaképességét részlegesen visszanyert ember soha többé nem helyezkedik el, nemcsak hogy teljes egészében elvész ez a pénz, hanem újabb és újabb, a közösséget terhelő kiadások forrásává válik. Ráadásul az is nagyon szomorú, de elég gyakori tapasztalat, hogy a fiatalon rokkanttá vált és munka nélkül maradt ember — mert a tágabb és szűkebb környezetében, valamint sokszor családjában is feleslegesnek érzi magát s mert rengeteg szabad ideje is van — elkallódik, s társadalmunk számára idegen elemek közé sodródik. Pénz azért van A társadalmi, gazdasági érdek és a szocialista humanizmus egyaránt azt diktálja, hogy oldjuk meg a rehabilitáció gondjait. Csupán a módját kell megtalálni, hogy a két érdek szabadon, feszültségmentesen egy irányban érvényesülhessen. Általános vélemény, hogy a rehabilitációhoz elsősorban pénz szükséges. Ez persze így nem igaz, az viszont igen, hogy pénz azért — még a népgazdaság jelenlegi viszonylag nehéz helyzetében is van. Az Állami Fejlesztési Bank például az erre a célra szolgáló pénzalapból hozzájárul a rehabilitációt szolgáló vállalati fejlesztésekhez. Ezenkívül a vállalati béralap 0,2 százaléka törvényesen is felhasználható rehabilitációra. Kevés vállalat veszi igénybe ezeket a lehetőségeket, a többiek mintha nem is tudnának róluk. Nem ártana körülnézni külföldön, s hasznosítani, hazai viszonyainkra átültetni az ottani tapasztalatokat. A Szovjetunióban és az NDK-ban például a csökkent munkaképességűeket úgy ösztönzik az újbóli elhelyezkedésre, hogy az új munkahelyen kapott fizetésük mellé folyósítják számukra a megrokkanásuk előtti fizetésük felét. Nem bizonyos, hogy nálunk éppen ezt a megoldást kell választani, de szükséges volna meggondolni, milyen,az érintettek és az egész társadalom érdekeit szolgáló ilyen irányú központi intézkedésekre volna szükség. A rehabilitációban is rendkívül fontos a megelőzés, és erre is akadnak jó hazai példák. Ebben az ügyben rendkívül sokat, a jelenleginél jóval többet tehet az utóbbi időben rengeteget fejlődött, megizmosodott üzemorvosi ellátás. Csupán egy példát említve: a Telefongyárban hoszszú évek óta példásan oldják meg a veszélyeztetett dolgozók kiszűrését, gyógyítását, és ha szükséges, új munkakörbe való helyezését. Az üzemi körülmények ismeretében — a mai általános gyakorlattól eltérően — az orvos nem csupán azt határozza meg, hogy a beteg milyen munka végzésére vált alkalmatlanná, hanem alternatív javaslatokat is tesz, hogy mely munkahelyeken lehetne a további ártalmakat megelőzni, illetve a már csökkent munkaképességet vállalat és egyén számára is a leghasznosabban kamatoztatni. Gyakorta előfordul, hogy ez egy vállalaton belül nem oldható meg. Ebben az esetben a legtöbbet a tanácsok tudnak segíteni. E testületek jól ismerik a körzetükbe tartozó vállalatok, szövetkezetek rehabilitációs foglalkoztatási lehetőségeit, és nagymértékben hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy a csökkent munkaképességű ember megfelelő munkát találjon. E tekintetben példamutató a Vas és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei tanács tevékenysége. Az elmondottakból talán kiderül: a rehabilitációban sajnálkozással nem sokra megyünk. Csak a humanizmus és a felismert társadalmi, gazdasági érdek együttes érvényesülésével érhető el, hogy a rokkant ember viszszataláljon a munkához, újra hasznossá tegye megmaradt erejét, tudását, tehetségét. Karcagi László