Népszabadság, 1981. október (39. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-20 / 246. szám

4 NÉPSZABADSÁG 1981. október 20., kedd A SZOCIALIZMUS ORSZÁGAIBÓL A csehszlovák repülőgépipar eredményei ( PRÁGAI TUDÓSÍTÓNKTÓL ) Csehszlovákiában már 1919-ben három repülőgépgyár működött, s abban az évben sikeresen felszállt az első hazai szerkesztésű „szitakötő”, az S—1 felderítőgép. Követőiből jókora kiállítás is kitelne: a Smolikokat, az Aerókat, az Avda gépeket egész Európában ismerték, a csehszlovák sportgépek pedig rekordokat döntöttek meg. A felszabadulás után még merészebb célokat tűzhettek ki. Elsajátították a szovjet MiG harcigépek gyártását, a legjobbak közé sorolták mezőgazdasági gépeiket, és a sportgépek továbbra is a világszínvonalat képviselték. Közülük huszonöt évig gyárthatták a Trénert, húsz évig pedig a Blanik kétüléses vitorlázót. (Ezzel repülte át Alejo Williams az Andok hétezer méteres csúcsait.) A Z—50 L Sportgépen nyerte meg egy alkalommal híres versenyzőjük, Iván Tucek a műrepülő-világbajnokságot. A Delfinen, amelyből a légcsavaros gyakorlógépek kategóriájában a világon a legtöbb készült, sok ország pilótái tanulták meg a repülés művészetét. A mai csehszlovák repülőgépgyártás kiállja az összehasonlítást a múlttal, sőt a Delfinek és a Trénerek mai utódai változatlan népszerűségnek örvendenek, a termékek felét a külföldi piacokon értékesítik, pedig az ország is nagy felhasználó. A kérdés — vajon megállhatják-e helyüket az óriás repülőgépgyártó államok között — akkor dőlt el, amikor a KGST-országok közötti munkamegosztás előnyeivel élve figyelmüket lényegében három típusra összpontosíthatták: a vitorlázó- és műrepülőgépek (Z—40 és Z—50- esek), a hőlégsugaras Albatros gyakorlógép és a Turbóiét. A Turbóiét típusú gyors és kényelmes utasszállítót a morvaországi Uherské Hradistében gyártják. Tizenhét személy szállítására alkalmas, mínusz 50 és plusz 47 fokos hőmérsékletnél is üzemképes. Szinte mindenfajta terepen leszállhat, mégpedig majdnem „helyben”, hiszen a leszálláshoz mindössze 571, a felszálláshoz 465 méteres kifutót igényel. A Turbórét gyártása a hetvenes évek közepétől gyorsult fel. A kis üzemanyag-fogyasztás, a sokcélú felhasználhatóság és a műszaki megbízhatóság teszi keresetté a gépet. Megszületett a gép tűzoltó-, mentő- és tehenszállító változata is, és jelenleg a luxus Turboleten dolgozik az üzem kollektívája. A csehszlovák Aero repülőgépipari tröiszt másik gyára, a prágai Rudé Letov üzem a repülés tökéletes látszatát nyújtó L 410 UVP szimulátor előállítását végzi. A földi kabin az elektronikai és sztereofonikus berendezései miatt drágább, mint egy repülőgép. A nagy keresletre jellemző, hogy Csehszlovákia ma már a repülőgépekkel azonos értékben állít elő ilyen pilótaoktató berendezéseket és más repülőtechnikai műszereket. A szimulátort először csakis a Turbórét vezetésének elsajátítására kezdték gyártani, manapság viszont már sok olyan országban is használják, ahol nem vásárolják a csehszlovák repülőgépeket. A berendezés segítségével a pilóták kiképzésének költsége egytizenötöde, mint az üzemanyagot fogyasztó repülőgépeken. Ráadásul ebben a kabinban veszély nélkül megtanulható a súlyosabb üzemzavarok elhárítása is. A különös jelű szimulátor vagy tréningkabin nemzetközi sikere láttán a gyár kollektívája elkészítette annak katapultáló változatát, és azt a mikrobuszt, amelyben a műszerek sokaságával és számítógépek segítségével mindössze 40 perc alatt teljesen átvizsgálják az Albatrost, és kimutatja a hibákat. Erre korábban egy egész szerelőbrigád több órás munkája kellett. A korszerű repülőgépek, a szimulátorok és más kisegítő technika igen gazdaságos exportot tesznek lehetővé, hiszen a repülőtechnikával elsősorban szellemi tudást, két munkásnemzedék nagy szakértelmét exportálják minimális anyagfelhasználással. Komornik Ferenc A szimulátorkabin a repülés tökéletes érzését kelti. Az Albatros hőlégsugaras gyakorlógépek gyártása az Aero-Vodochody gyárban. A RÉGI FALU értelmiségének hagyományos képlete volt a pap, a tanító és a jegyző háromsága. Nagyságtól és falujellegtől függetlenül, e kör bővülhetett esetleg a gazdatiszttel és az orvossal. E néhány ember — szépirodalmi és szociológiai leírásokból tudjuk jól — teljes elkülönülésben élt a falu testében. A társadalomszerkezetben elfoglalt helyük, anyagi helyzetük, életmódjuk, öltözködésük, magatartásuk élesen elkülönítette őket a többiektől. Kapcsolatuk a néppel mindig fensőséges, leereszkedő maradt, még ha a legőszintébb jóindulattal próbáltak is közeledni a néphez. Így ez a néhány ember szükségképpen egymásra utalt, zárt kört alkotott. Csak ők voltak egymásnak egyenrangú partnerei a munka mindennapiságában éppúgy, mint az ünnepnapok szórakozásaiban. Napjainkban a helyzet gyökeresen megváltozott. Nem fél, hanem öt-hat tucat ember az átlagos nagyságú falu értelmisége, és nincsen kitüntetett helyzetben. Sem társadalomszerkezeti, sem anyagi helyzetét tekintve. Házuk már nem ismerhető fel első pillantásra; a falu ünnepein, a vasárnapi korzón ruházatuk alapján senki sem mondaná meg, ki az értelmiségi, ki nem. Az ifjú tanácsalkalmazottat — a segédjegyző utódját — nem köszönti alázatosan, kalapját levéve sem az idős tsz-tag, sem a falun élő ipari munkás. Beleolvadtak a falu közegébe. Érintkezésük a nemértelmiségiekkel mindennapi, természetes. Helyük, szerepük, feladatuk a falu életében, jelenlétük hogyanja csak ezen az alapon érthető meg. Ha a mai falu értelmiségének társadalmi helyét, szerepét akarjuk vizsgálni, célszerű mindenekelőtt néhány meghatározó jelentőségű demográfiai, statisztikai adatot áttekinteni. Elsőként nézzük, hogy a szűkebben vett értelmiségiek, az egyetemi, főiskolai diplomát nyertek száma hogyan aránylik az össznépességhez. Az 1980-as népszámlálás adatai szerint az országos átlag 4,6 százalék. Ez az átlag azonban igen erős területi különbségeket takar. Budapesten az össznépesség 9,7 százaléka értelmiségi, a megyei városokban arányuk 6,7 százalék, a többi városban 4,9 százalék, a községekben viszont mindössze 1,9 százalék. Kézenfekvő a következtetés, hogy a falvakban, más településekhez viszonyítva, lényegesen kisebb a helyben levő „szellemi kapacitás”. A tények értelmezése, értékelése azonban korántsem ilyen egyértelmű. Mert igaz ugyan, hogy a községekben aránylag kevesebb a diplomás, de az is igaz, hogy faluhelyen sokkal inkább „szem előtt vannak”, ismerik őket, látják életüket, életvitelüket. Ilyen módon hatásuk, kisugárzásuk a létszámarányukból gondolhatónál jóval nagyobb lehet. JELENTŐS TÉNYEZŐ az értelmiség szakmai összetételének jellege. E tekintetben is a falvak szerkezete a más településekétől eltérően alakul. Elegendő itt három értelmiségi foglalkozási csoport arányainak a különbözőségét jelezni. Amíg országosan a két legnagyobb értelmiségi csoport a pedagógusoké és a műszaki szakembereké, addig a falvakban a pedagógusokon kívül (akik az országos átlagnál jóval nagyobb arányban vannak képviselve!) a másik legnagyobb csoport, a mezőgazdaság értelmisége. Érthető persze ez az összetétel, egyértelműen következik a falvak gazdasági szerkezetéből. De mégis, negatív hatásától nem lehet eltekinteni. Ugyanis ennek az eléggé egyoldalú szerkezetnek többek között az a következménye, hogy néhány fontos szaktudástípus — mint például a jogi, a közgazdasági képzettségű értelmiségi — még sok faluban csak alig, vagy egyáltalán nincs képviselve. Amikor tehát az értelmiség egyik fontos funkciójáról, kultúraközvetítéséről gondolkozunk, ezt a tényt nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Ugyancsak jelentős tény az értelmiségiek földrajzi vándorlása. A községek meglehetősen nagy számú értelmiséget „termelnek ki” Budapest és más városok számára: a Budapesten dolgozó összes értelmiséginek csaknem egynegyede, a vidéki városokban dolgozókénak több mint egyharmada a községekből származik. A falu azonban ennek ellentételeként nemigen kap máshonnan értelmiségit: az ott élőknek több mint a fele helybeli születésű, és a többieknek nagy része is más községekből települt át. S ami ugyan statisztikai adatokkal nem mérhető, de más források alapján meglehetős biztonsággal állítható, a falvakat sújtó tény: a vándorlásokban elég erős kontraszelekciós mechanizmusok működnek. A legdinamikusabb, legtehetségesebb értelmiségiek igyekeznek és tudnak nagyobb városokba költözni, illetve a pályakezdők közül a legjobbak többnyire eleve nagyobb településeken helyezkednek el. Az értelmiségi magatartásmódok kialakulására nagymértékben hat a társadalmi összetétel változása. A nemzedékek közötti változásban — az apák foglalkozásához viszonyítva — Budapesten az összes értelmiségieknek csaknem egynegyede értelmiségi származású, a falvakban ez az arány alig haladja meg az egytizedet. Kisebb, de hasonló irányú aránykülönbség mutatkozik az egy nemzedéken belüli mobilitásban is. Amíg Budapesten az értelmiségieknek több mint a fele kezdte pályáját értelmiségiként, a falvakban csak 40 százalékuk. A TÁRSADALMI SZÁRMAZÁSNAK ezek a jellegzetességei hatásukban ellentmondásosak. Mert egyik oldalról megkönnyítik, hogy az értelmiség magától értetődő módon legyen jelen a falu társadalmában, mintegy beleolvadjon abba. De a másik oldal sem elhanyagolható: jóval nehezebb így a sajátos, új típusú, szocialista értelmiségi magatartásformák kialakítása. A változott helyzetnek megfelelően átalakult a falu népének értelmiségképe is, megváltozott az értelmiség tekintélye. Amíg régebben értelmiséginek lenni önmagában tekintélyt jelentett, manapság csupán a szellemi foglalkozás ténye e vonatkozásban édeskeveset számít. Az emberek az értelmiségi foglalkozásokat a társadalmi munkamegosztás szerkezetében elhelyezkedő egyik szakmának tekintik; a tekintély, ha van, nem ahhoz, hanem főként a személyes tulajdonságokhoz kötődik. Ezzel egyidejűleg több különböző jellegű ok egybejátszása az élethelyzetek értékelésének gyökeres megváltozását is eredményezte. Ezek közül csakt egyetlenegyet említek most, de a legfontosabbat: az anyagi helyzetek közötti különbségek csökkenését. A felszabadulás előtt az értelmiségiek a falu népének többségéhez képest álomvilágszerű életszínvonalon éltek. Biztos, és a falu népe többségének szemében krőzusinak tetsző jövedelmük volt, ők laktak a legjobb házakban, egész életvitelük nyilvánvalóan más, és— legalábbis anyagi szempontból — egyértelműen magasabb rendű volt, mint a többieké. Ez a különbség gyakorlatilag megszűnt, sőt nagyon sok esetben ellenkező előjelűre fordult. A tsz-tagok, az iparban dolgozók épp annyira biztos és nagyon gyakran nagyobb jövedelmet élveznek, mint az átlagos értelmiségiek. Mellékjövedelmük is jóval nagyobb, így áll elő az a helyzet, hogy a faluban dolgozó fizikai munkások átlagos életszínvonala meghaladja némely értelmiségi csoportok átlagos életszínvonalát. HOZZÁTARTOZIK EHHEZ, hogy a falusi értelmiség hagyományos tekintélye nem kis mértékben a magyar társadalomszerkezet sajátos, szélsőségesen polarizált jellegéből adódott. A parasztság — Erdei Ferenc szavaival — mintegy társadalom alatti létezésbe szoríttatott. Kapcsolata a társadalommal szinte csakis a jelenlevő értelmiség közvetítésével valósulhatott meg. Az információkat ez az értelmiség közvetítette számára, ügyes-bajos dolgaiban csak tőle kérhetett segítséget és tanácsot. Napjainkban a társadalmi élet nyíltabbá válása, az információs csatornák megszaporodása és hozzáférhetővé alakulása az értelmiségnek ezeket a feladatait erőteljesen viszszaszorította. Az emberek nincsenek oly mértékben rászorulva a tanítóra, a tanácselnökre, a tanácsi dolgozóra, mint régebben a jegyzőre vagy a tanítóra. Látókörük és társadalmi mozgáskörük szélesedett, közvetlenül hozzájutnak a szükséges információkhoz, önállóan tudnak élni és ügyeiket intézni. Az értelmiségi foglalkozásnak nincs tehát különösebb tekintélye. Az értelmiségi embernek egyenként kell a presztízst megszereznie. Ennek alapja azonban csak a fokozott szellemi teljesítmény lehet. Erre pedig meg is van a lehetőség. A mai faluban ugyanis igen erős az igény, a társadalmi szükséglet az értelmiség politikai-közéleti szerepvállalására. A falvak régebbi — akárcsak 50—80 évvel ezelőtti — zárt közösségei a legutóbbi évtizedekben felbomlottak. Szükségszerűen és természetesen: a szocialista gazdasági-társadalmi-politikai fejlődés magától értetődő következményeképp. De a történelmi léptékkel mérve, igen rövid időnek számító néhány évtized, a felszabadulás óta eltelt idő, semmiképp sem volt elegendő a helyi közösségek újfajta szerveződési mechanizmusainak kialakításához. Az újrarendeződés, az elszigetelt egyének újfajta közösségeinek kiformálódása a leggyakrabban nem megfogalmazott, csak hiányként érzett belső szükséglete az egyénnek és egyúttal a szocialista társadalom fejlődésének szükségszerűsége is. Ebben a folyamatban az értelmiségnek kitüntetett szerepe van; ő lehet a közösségi célok tudatosítója, megfogalmazója, a közösségi cselekvések szervezője. Nemcsak a falvakban jelentkező szükségletek ezek, ott azonban különleges erősséggel érzékelhetőek. AKADÁLYOZZA azonban e feladat betöltését az értelmiség jól érzékelhető szerepbizonytalansága. Láttuk, a falu értelmiségének nagyobbik része első generációs értelmiségi, ők tehát otthonról semmiképpen sem hozhatták magukkal az értelmiségi magatartásmód szerepkészletét. S nemigen vehettek mintául más értelmiségieket sem, hiszen ilyenek alig voltak a faluban, s ha voltak is, a mai értelmiségiek túlnyomó többsége — életkoránál fogva — aligha ismerhette őket. Az egyetlen elérhető minta számukra a régi értelmiség volt. Azt azonban nagyon pontosan érzékelik, hogy a megváltozott körülményeknek a régi típusú — elkülönültségre épülő — értelmiségi magatartásmód nem felel meg. Újfajta — szocialista értékekre épülő, a szocialista társadalmi viszonyokból kinövő — értelmiségi magatartási módok viszont a falun még nem alakultak ki. Mi tehát a teendője a falu értelmiségének? Úgy gondolom, a legfontosabb e tekintetben annak végiggondolása, hogy a falvak életében, a helyi közösségek alakításában melyek azok a konkrét tevékenységek, amelyeket az értelmiségieknek kell (kellene) végezniük. Közéleti, politikai tevékenységekre gondolok itt, a községpolitika tevőleges és demokratikus alakítására. Konkrét és értelmes tevékenységi lehetőségeket kell felkínálni a helyben levő értelmiségieknek, mert csak ezek mentén alakulhat ki a társadalmi viszonyainknak megfelelő értelmiségi magatartásmodell, és csak így lehetnek a maguk sajátos funkciója szerint alakító tagjai lakóhelyük közösségének. Bánlaky Pál AZ ÉRTELMISÉG FALUN Befejeződött a laoszi külügyminiszter látogatása Pója Frigyes külügyminiszter meghívására Phonne Sipraseuth, a Laoszi Forradalmi Néppárt Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnök-helyettese és külügyminisztere 1981. október 15. és 19. között hivatalos baráti látogatást tett hazánkban. Phoune Sipraseuth-öt fogadta Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Lázár György, a Minisztertanács elnöke. A Phoune Sipraseuth látogatásáról kiadott közlemény szerint a külügyminiszterek tájékoztatták egymást az országaikban folyó építőmunkáról, s megállapították, hogy a két ország együttműködése eredményesen fejlődik. A külügyminiszterek kifejezték meggyőződésüket, hogy a kapcsolatok bővítése, az együttműködés elmélyítése, a testvéri barátság további erősítése megfelel a két ország érdekeinek, s hozzájárul a szocializmus, a haladás erőinek gyarapításához. A magyar fél üdvözölte azokat a jelentős eredményeket, amelyeket a testvéri laoszi nép a Laoszi Forradalmi Néppárt vezetésével a szocializmus alapjainak lerakásában elért. A laoszi fél nagy elismeréssel szólt a testvéri magyar népnek a fejlett szocialista társadalom építése során elért eredményeiről. Köszönetet mondott azért a segítségért és támogatásért, melyet a Magyar Szocialista Munkáspárt, a magyar kormány és nép biztosít Laosznak a szocializmus alapjainak lerakásához. A magyar fél teljes támogatásáról biztosítja a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság, a Vietnami Szocialista Köztársaság és a Kambodzsai Népköztársaság több ízben, legutóbb az ENSZ-közgyűlés 36. ülésszakán előterjesztett javaslatait, melyeknek értelmében a délkelet-ázsiai problémákat maguk a térség országai rendezzék, a megkezdett párbeszéd folytatásával, regionális konzultációkkal és megbeszélésekkel, hogy a térség mielőbb a béke és a stabilitás övezetévé váljon. A felek üdvözlik a Kambodzsai Népköztársaság kormánya által elért eredményeket, és támogatják a kambodzsai nép törvényes képviseletére való jogát az ENSZ-ben. A két külügyminiszter megbeszélései a kölcsönös megértés jegyében, szívélyes, baráti légkörben folytak és teljes nézetazonosságot tükröztek valamennyi megtárgyalt kérdésben. Phone Sipraseuth tegnap elutazott Budapestről. (MTI) Együttműködési megállapodás a KISZ és az OMMFB között A KISZ Központi Bizottsága és az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság hétfőn együttműködési megállapodást kötött, amelyet a KISZ KB székházában Fejti György, a KISZ KB első titkára és Szekér Gyula, az OMFB elnöke írt alá. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség X. kongresszusának határozata kiemelten fontos feladatnak tartja, hogy a fiatalok a gazdálkodás valamennyi területén részt vegyenek a műszaki-technikai fejlesztés meggyorsításában. E célt kívánja elősegíteni az együttműködés. A megállapodás alapján fórumot teremtenek a KISZ-nek arra, hogy a fiatalok véleményt nyilvánítsanak a műszaki fejlesztés népgazdasági szintű kérdéseiben. Szövetkezeti tárgyalások Jemennel A Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsának meghívására október 13. és 19. között hazánkban tartózkodott a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság kereskedelmi és ellátási minisztériumának küldöttsége. A két ország fogyasztási szövetkezeti szerveinek vezetői megvitatták az együttműködés fejlesztésének további lehetőségeit; erről Imre István, a SZÖVOSZ elnökhelyettese és Abdilla Fadhl Maisari, a Jemeni NDKI kereskedelmi és ellátási minisztériumának főosztályvezetője hétfőn jegyzőkönyvet írt alá. Az együttműködés keretében az 1982—1984 közötti jemeni szövetkezeti szakemberek továbbképző tanfolyamokon vesznek részt hazánkban, a magyar szakemberek pedig a Jemeni NDK-ban adják át tapasztalataikat. A jemeni szövetkezetek fejlesztéséhez tervdokumentációkkal is segítséget nyújtanak a magyar fogyasztási szövetkezetek. A vendégek hétfőn elutaztak Budapestről. (MTI)