Népszabadság, 1983. február (41. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-05 / 30. szám
Leküzdjük a válság következményeit minta WOJCIECH JARUZELSKIVEL A LENGYEL HELYZETRŐL Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok, a LEMP KB első titkára, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke a lengyel kormány varsói hivatalában fogadta Rényi Pétert, a Népszabadság főszerkesztő-helyettesét és Miklós Gábort, a lap állandó varsói tudósítóját, és interjút adott szerkesztőségünknek. Az alábbiakban közöljük kérdéseinket és Jaruzelski elvtárs válaszait. - A magyar közvélemény a lengyel nép iránti hagyományos nagy rokonszenvvel és érdeklődéssel követte az eseményeket országukban, nagyjából ismeri a tényeket. Mégis arra kérjük első titkár elvtársat, szóljon olvasóinknak a legfőbb okokról, amelyek miatt szükségessé vált a szükségállapot bevezetése Lengyelországban. — Mindenekelőtt szeretném kifejezni örömömet, hogy alkalmam van magyar barátainkhoz, testvérpártunk, az MSZMP tagjaihoz szólnom. Népeink között különösen mély, kölcsönös rokonszenv él, amelyet egyaránt táplálnak a történelem évszázadai és a szocialista átalakulás közössége, a háború utáni időszak számtalan hasonló tapasztalata, őszintén kívánjuk, hogy szoros kapcsolataink tovább erősödjenek a párt- és az állami, a társadalmi és a gazdasági, a tudományos és a kulturális élet területein. Kölcsönösen sokat kínálhatunk egymásnak. Országaink, a marxizmus—leninizmus általános, egyetemes törvényszerűségeiből kiindulva, saját konkrét körülményeiknek megfelelően építik a szocialista társadalmat. Mindkét ország számos tanulságos tapasztalatot szerzett. Lengyelország is, Magyarország is a szocialista közösség szerves része, szoros barátság fűzi a Szovjetunióhoz. Erős, jó alap ez a szoros együttműködéshez és a tapasztalatok folyamatos cseréjéhez. Az önök kérdésére válaszolva: ez a probléma összetettebb annál, hogy kimerítően fel lehessen tárni egy újságnyilatkozat terjedelmi korlátai között. A Lengyel Népköztársaság szejmje és a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának 7. plénuma elemezte az okokat, amelyek a szükségállapot bevezetéséhez vezettek. Úgy gondolom, ezt az elemzést a magyar közvélemény ismeri. Tájékoztattuk a testvérpártokat; az elmúlt évben Kádár János elvtárssal történt két találkozómon is lehetőségem nyílt arra, hogy ismertessem álláspontunkat. Röviden szólva: Lengyelországot — hasonlóan ahhoz, mint negyedszázaddal korábban Magyarországot — a szocialista állam szétesése fenyegette az ellenforradalmi erők tevékenysége következtében. Ezek az erők felhasználták belső bajainkat, nehézségeinket. Reális veszéllyé vált, hogy a fenyegetően alakuló folyamatok és események testvérgyilkos konfliktussá fajulnak. A szükségállapot, amelyet a Lengyel Népköztársaság jogrendjének megfelelően vezettünk be, megmentette a nemzetet olyan tragédiától, amelyben önöknek részük volt. Olyan helyzetben hoztuk meg ezt a döntést, amikor nem volt már más kiút. Szuverén módon, saját értékelésünk alapján döntöttünk, saját erőinkkel hajtottuk végre határozatunkat. Az idő bebizonyította, hogy nemcsak a lengyel nemzet, hanem az egész szocialista közösség, az európai és a világbéke érdekében cselekedtünk. 1982 végével lehetővé vált a szükségállapot felfüggesztése. — Mit sikerült a társadalmi konszolidáció folyamatában már elérniük? Milyen értelemben lehet ma nemzeti megegyezésről beszélni Lengyelországban, s mennyire tartósak ennek a megegyezésnek az elemei? — A nemzeti megegyezés nem egyszeri aktus, amit csak úgy el lehet rendelni. Bonyolult társadalmi-politikai folyamatban kell megélnie. Ez pedig — a magyarok különösen jól tudják — a dolog természetéből adódóan meglehetősen hosszú időt is igénybe vehet. A társadalmi élet teljes normalizálása szempontjából természetesen kívánatos lenne, hogy a megegyezés lehetőség szerint gyorsan megvalósuljon, nem tartjuk mégsem célszerűnek e folyamatot mesterségesen siettetni. A megegyezés csak akkor lehet tartós és a nemzet számára hasznos, ha az a rendszer, a politikai és a társadalmi valóság mély megértéséből fakad. Ez nem jelentheti a szocializmus gyengítését, taktikai, konjunkturális fordulatot. A nemzeti megegyezésnek Lengyelországot erősítenie kell. Nem keresünk megegyezést rendszerünk nyílt, javíthatatlan ellenségeivel. Ez a tűz és a víz kibékítésére tett kísérlet volna. De megegyezésre törekszünk mindenkivel, aki a Lengyel Népköztársaság alkotmányának alapján áll, s — világnézeti különbségekre való tekintet nélkül — kész tevékenyen részt venni a szocialista Lengyelország problémáinak pozitív megoldásában. Ezen az úton már megtettük az első lépéseket. Itt mindenekelőtt a Nemzeti Újjászületés Hazafias Mozgalmára gondolok, amely a társadalmi élet minden szintjén létrejön és fejlődik, a párbeszéd és a megegyezés iskolájává válik. Mint saját tapasztalatainkból tudjuk, a válsághelyzetekben döntő a pártnak mint a szocialista társadalom vezető erejének az állapota. A korábbi hibák és a szocializmussal szemben ellenséges erők fellépése kedvezőtlenül hatottak a párt egységére és aktivitására. Tábornok elvtárs, hogyan ítéli meg a párt mostani helyzetét, társadalmi szerepét, a párt iránti társadalmi bizalom helyreállításában elért haladást? — Pártunk súlyos megrázkódtatást élt át. Egyszersmind azonban megszabadult az alkalmi emberektől vagy egyszerűen azoktól, akik eszmeileg és lelkileg igen kevéssé voltak ellenállóak. Taglétszáma ugyan több százezer fővel csökkent, de pártunk továbbra is tömegpárt. Soraiban több mint 1 millió a munkás, ők jelentik pártunk gerincét, biztosítják osztályjellegét. A Lengyel Egyesült Munkáspárt hathatósan bontakoztatja ki politikai erejét, képességét arra, hogy a nemzet vezető ereje legyen. Tudatában van az elkövetett hibáknak, mint ahogyan tisztában van a párt történelmi eredményeivel, mai küldetésével és feladataival is. Ezt támasztják alá a most zajló vajdasági beszámoló pártértekezletek. A párt belső életének kérdéseivel foglalkozik majd a központi bizottság soron következő, XII. ülése. Ami a párt iránti bizalom helyreállítására vonatkozó kérdést illeti, nos, itt is időre van szükség. Úgy vélem azonban, mindenki számára, aki politikusán akar gondolkodni, s erre képes is, nem lehet kétséges ma már, hogy éppen a párt állt a szocialista megújulás élére. A munkásosztálynak, a dolgozóknak a legutóbbi években kifejezésre jutott minden megalapozott követelése helyet kapott pártunk IX. kongresszusának határozataiban, amelyeket türelmesen és következetesen megvalósítunk, a számos nehézség ellenére is végrehajtunk. Ugyancsak a párt kezdeményezésére valósítjuk meg jelenleg a gazdasági, a társadalmi és az államélet reformjait. A párt egyaránt ösztönzi és támogatja a szocialista demokrácia fejlesztését és a szocialista állam erősítését. Tapasztalataink arra tanítanak, hogy e két feladat szorosan összefügg egymással, s végrehajtásuk csak együttesen lehetséges. Igaz, hogy a bizalmatlanság és a különböző sérelmek sok embernek megnehezítik az elfogulatlan értékelést. Politikai harc folyik, az elkeseredett ellenség „dolgozik”, akadályozza a normalizálást. A társadalom azonban mindinkább nyugtázza azt a tényt, hogy a párt határozottan a IX. kongresszus által kijelölt úton halad, vezető szerepét a nemzet szolgálataként fogja fel. Folyik a pártegység marxista- leninista alapon való megerősítése. Egyensúlyt értünk el a demokratizmus és a centralizmus között. A központi bizottsági ülések előtt előkészítő tanácskozásokat tartunk a KB-tagokkal az ülések szélesebb körű előkészítése érdekében, hogy a plénumok közelebb kerüljenek az élethez, hogy így gazdagodjanak a javaslatok. A központi bizottság közvetlen, állandó kapcsolatban áll a kétszáz legnagyobb üzemmel. Gyakoriak a pártvezetés és a kormány tagjainak találkozói a munkahelyeken, a területen, beszélgetéseik a televízióban, interjúik a sajtóban. A lakosságot tájékoztatjuk a párt- és állami szervek határozatairól és szándékairól, majd beszámolunk a végrehajtás állásáról. Az új munkamódszereknek még számos példáját sorolhatnám föl. Túlságosan nagy árat fizettünk azért, hogy eltávolodtunk a pártélet lenini stílusától, semmint hogy ne vonjuk le a következtetéseket e keserű leckéből. Jelenleg pártunk, fokozatosan leküzdve a gyötrő válság következményeit, visszaszerzi pozícióját a munkásosztály soraiban, helyreállítja kapcsolatait a lengyel társadalommal, a dolgozókkal. Pártunk számára ez mindenekfeletti, alapvető cél. A nemzeti megegyezés érdekében a jövőben is nem gyengülő erőfeszítéseket teszünk. A legutóbbi időszak eseményeiben nem kis szerepet játszott a katolikus egyház. Miként értékeli, tábornok elvtárs, az egyházi vezetésnek Lengyelország jelenlegi politikai problémáihoz való viszonyát? — A lengyel katolikus egyház a legdrámaibb pillanatokban bizonyságot tett hazafias felelősségérzetéről. Tekintettel a hívő állampolgárok nagy számára, az egyház fontos társadalmi szerepet tölt be. A néphatalom — szem előtt tartva az állam és az egyház alkotmányos szétválasztását — a katolikus egyházhoz megfelelő tisztelettel viszonylik, segítségére van lelkipásztori küldetésével kapcsolatos igényeinek kielégítésében. Fontos esemény lesz II. János Pál pápa júniusi lengyelországi látogatása. Úgy véljük, a kormány és a püspöki kar kétoldalú felelőssége a látogatás feltételeinek megteremtésében, a látogatás lefolyása s mindenekelőtt eredményei a kölcsönös kapcsolatok próbakövéül szolgálnak majd. Az állam és az egyház kapcsolatai jelenleg általában jók, bár be kell vallanom, nem minden kielégítő e téren. Közös érdek, mindenekelőtt a nemzet érdeke, hogy útját álljuk mindenféle feszültségnek, konfliktusnak. Úgy véljük, ilyen szándékok vezérlik a lengyel egyház vezetését is. Nehéz elhallgatni azonban, hogy a papság egy bizonyos része olyan tevékenységet folytat, aminek semmi köze a valláshoz. Azt lehetne tehát mondani, hogy az ellentmondás, az összeütközés az egyházi hierarchia néhány képviselője, a klérus elvakult politizáló része és a XX. század végének visszafordíthatatlan realitásai között van. Tábornok elvtárs, kifejtené, miben különbözik a lengyel szakszervezeti mozgalom mostani koncepciója egyfelől az 1980 augusztusa előtti helyzettől, másfelől a volt Szolidaritás gyakorlatától. — Nagyon tömören azt lehetne mondani: a szakszervezeteknek szakszervezeteknek kell lenniük. Nem lehetnek sem az adminisztráció meghosszabbítása, sem pedig a szocialistaellenes politikai tevékenységet leplező spanyollal. Úgy véljük, a szakszervezeteknek most egy adott ipari üzem, később egy meghatározott iparág dolgozói és az összes dolgozók érdekeinek tisztességes, független képviselőinek kell lenniük. Ezért tulajdonítunk nagy jelentőséget az új szakszervezetek osztályjellegének és belső önkormányzatának, hiteles szakszervezeti mivoltának. Mindez nyilvánvalóan nem jelenti azt, hogy a szakszervezetek figyelmen kívül hagyhatják az általánosabb kérdéseket. A szocialista társadalomban csak annyit lehet igazságosan elosztani, amennyit megtermeltek. A szakszervezetek számára nem lehet közömbös a nemzeti jövedelem növeléséhez való aktív és konstruktív viszony. - Milyen részük lehet az új szakszervezetekben a feloszlatott Szolidaritás volt aktivistáinak? Tevékenykedhetnek-e azok a személyek is, akiket az internálásból engedtek szabadon? — Tartjuk magunkat az elvhez: a szakszervezeti tag és aktivista megítélésében mindenekelőtt jelenlegi magatartása, az államhoz, a szocialista valósághoz való mostani viszonya a döntő. Nem szóbeli kinyilatkoztatásokról van szó, hiszen azok semmibe sem kerülnek, hanem az új, tartalmában szocialista, a szejm által elfogadott törvény betűje és szelleme alapján szerveződő szakszervezeti mozgalom építésében való részvétel tényleges készségéről. Nem látjuk semmi akadályát annak, hogy az új szakszervezeti mozgalomban részt vehessenek azok a személyek is, akikre önök utaltak. Ha azonban valaki még egyszer destruktív, államellenes tevékenység álcázására akarná felhasználni a szakszervezeti tevékenységét, ne számítson elnézésre. Határozott szándékunk: a független, önkormányzatú szakszervezeti mozgalom váljék szocialista demokráciánk fontos, erős alkotó elemévé. Mint ahogy eltökéltek vagyunk, nem engedjük meg többé, hogy ezt a mozgalmat a szocializmus elveivel, a Lengyel Népköztársaság alapvető érdekeivel ellentétes célokra használják fel. Milyen ma a lengyel gazdaság állapota? Milyen helyet foglal el terveikben a gazdasági reform? - Szükségtelen hallgatni arról, hogy Lengyelország gazdasági helyzete továbbra is nehéz. De jobb már, mint egy évvel ezelőtt volt — ez tény. Érezhető az ipari termelésnek és a munka termelékenységének lassú, de állandó növekedése. Lefékeződött a lakásépítés csökkenése, élénkülés következett be az exportban. A változások azonban még nem olyan jelentősek, hogy már áttörésről lehessen beszélni. A válság igen mélyen érintette a népgazdaság valamennyi kulcságazatát. Továbbra is jegyre kell árusítanunk az élelmiszereket és néhány iparcikket. Érezhetően csökkent a fizetések vásárlóereje, továbbra is megmaradtak az inflációs jelenségek. Nehéz harcot vívunk a spekulációval. Ugyanakkor politikai okokból ránk kényszerített nehézségekkel is találkozunk az exportban, amely pedig az egyetlen lehetőség Lengyelország számára, hogy eleget tegyen fizetési kötelezettségeinek. A lengyelek élete továbbra is nehéz. Itt szeretnék elismeréssel és tisztelettel szólni a lengyel társadalom bölcs türelméről, amelylyel elviseli a mindennapok nehézségeit, megértve, hogy megfeszített, jól szervezett munka nélkül nem győzhetjük le a válságot. Nagy reményeket fűzünk a gazdasági reform átfogó, értelemszerű és következetes megvalósításához. Önök saját tapasztalataikból tudják, hogy bizonyos időnek el kell telnie, amíg a reform mechanizmusai meghozzák a várt eredményeket. Hozzá kell még tenni ehhez, hogy a mi reformunkat — a magyar reformtól eltérően — igen rövid idő alatt kellett előkészíteni, s az előkészítő munkálatokat ráadásul tovább bonyolították az éles feszültségek. így a reformot olyan körülmények közepette kezdtük el, amikor majdnem teljesen híján voltunk a szükséges javaiknak, és a legérzékenyebb hiányokat szenvedtük. Nem voltunk védve a tévedésektől sem. Különböző, nehezen előrelátható problémák merültek fel. Ezeket menet közben korrigáljuk. Nem lehet és mindenekelőtt nem célszerű a reform elveitől eltérni. Meggyőződésünk, hogy a válság legyőzésének csak egy útja van. Ez a maximális takarékosság, az összes tartalékok mozgósítása, a termelékenység növelését segítő mechanizmusok tökéletesítése, egyszóval az, amit a gazdasági élet ésszerűségének lehet nevezni annak minden vonatkozásában. Az Egyesült Államok és néhány más tőkés ország példátlan gazdasági és politikai nyomást gyakorol Lengyelországra. A Lengyel Népköztársaság kormánya határozottan visszautasítja a lengyel állam és nemzet belügyeibe való beavatkozási kísérleteket. Néhány nyugati ország mérsékeltebb Lengyelország iránt. E tények alapján miként ítéli meg, tábornok elvtárs, Lengyelország mai nemzetközi helyzetét? Hogyan értékeli azt a támogatást, amelyet a testvéri szocialista országok Lengyelországnak nyújtanak? — Lengyelország pozícióját mindenekelőtt belső helyzete határozza meg. Szavunk súlyát továbbá meghatározza a szocialista közösségben való helyünk. S végül meghatározza Lengyelország aktív részvétele a nemzetközi politikai és gazdasági életben. Mindezt figyelembe véve általános helyzetünk már javult. Az európai politikai színtéren hazánk helyzetében bizonyos kedvező változások következtek be. E javulás láthatóbb és számunkra kedvezőbb volna, ha nem lépne fel Lengyelországgal szemben különösen támadóan az Egyesült Államok. Sajnálattal beszélek erről. Történelmi okoknál fogva a lengyel és az amerikai nép hagyományosan közel áll egymáshoz. Lengyelország felosztásának idején, a burzsoá kormányok alatt sok millió lengyel települt le az óceánon túl, kenyeret és munkát találva, amihez hazájában nem jutott. Szomorú tény, hogy a mostani amerikai kormányzat magára vállalta a lengyel állam elleni szankciók főszervezőjének szerepét. Ez egyre világosabb a lengyel társadalom mind szélesebb körei előtt, és megdöbbenést, tiltakozást vált ki. Az Egyesült Államok kormánya gazdasági megszigorító intézkedéseket alkalmazott Lengyelország ellen. Ez sok millió dollárjába kerül a lengyel gazdaságnak, további terheket rak a lengyel társadalomra, összpontosított propagandatámadást folytatnak ellenünk. Megszegtek egy sor érvényes államközi szerződést. Megsértették a civilizált világban kötelező normákat. A történészek bizonyosan úgy értékelik majd a jövőben a washingtoni kormányzat mostani tevékenységét, hogy az negatív fordulópont a lengyel—amerikai kapcsolatok hosszú történetében. Ezek a kapcsolatok ma rosszak, hozzáteszem: nagyon rosszak. Ebben azonban nem Lengyelország a bűnös. Nem mi kezdtük ezt a felesleges amerikai—lengyel hidegháborút. A Lengyel Népköztársaság kormányának az a törekvése, hogy az országaink közötti kapcsolatok normalizálódjanak. Van azonban egy alapfeltétel, amiről a lengyel kormány nem tud és nem is akar lemondani: az amerikai kormányzat térjen vissza a nemzetközi életben érvényes normákhoz, hagyjon fel a lengyelellenes kezdeményezésekkel, akciókkal. Nem vonultunk vissza a nyomás elől, amikor a legnehezebb helyzetben voltunk, még kevésbé vonulunk vissza most. Figyelemmel kísérjük más nyugati államok Lengyelországhoz való viszonyát. Ezek egy részének álláspontját nehéz megérteni. Nem kerülhetik el figyelmünket a területrevíziós támadások felélénkülése az NSZK-ban. Ugyanakkor azonban elismeréssel üdvözöljük a realista magatartás jelentkezését. Úgy véljük, a realizmus és az előrelátás a legmegbízhatóbb tanácsadók a kölcsönösen előnyös együttműködés, valamint a tartós béke építésének politikájában. A szocialista országok internacionalista, testvéri szolidaritásáról sok alkalommal szóltam már. Különösen nagyra értékeljük a szovjet szövetségeseink és barátaink részéről Lengyelország számára nyújtott rendkívül értékes, mindenoldalú segítséget. Enélkül nehéz lenne leküzdeni a felhalmozódott gazdasági nehézségeket, örülünk a többi szocialista országgal, így a Magyar Népköztársasággal is fennálló baráti együttműködésnek. Szándékunkban áll ezt tovább mélyíteni és fejleszteni. — Végül engedjen meg egy személyes jellegű kérdést, tábornok elvtárs. Ön majd két éve áll a kormány élén. Ezt követően a LEMP KB első titkárává választották, több mint egy éve pedig a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsának elnöke lett. Rendkívül nehéz helyzetben vállalta e roppant nagy politikai és erkölcsi felelősséget. Mi ad erőt önnek mindehhez? — Valóban nem könnyű nekem. Sőt nemegyszer igen nehéz. Úgy gondolom azonban, hogy annyi erőt és annyi időt kell találni, amennyi feladataim teljesítéséhez szükséges. A katonai szolgálat hosszú évei e tekintetben megedzettek engem.